Balra a felhallgató, jobbra a toldókábel, míg kissé még jobbra a 6,3-asról 3,5-re visszaalakító adapter látható. Hogy mivégre mindez? Nos ezeket azért szedtem elő, mert máshoz kedvem épp nem lévén (ez mostanában sajnos nagyon sűrűn van), gondoltam ha bele nem is csapok a már ki tudja mióta tervezgetett fejhallgató erősítő megépítésébe, de legalább megnyitom a cikket. Már úgy értem, hogy terveimben ekkor még csak annyi szerepelt, hogy... Na jó, elmondom...
   Más hely a hallban nem igazán lévén, ezért itt ahol ülők, vagyis az asztalnál szoktam mozizni, és persze zenét hallgatni is. Az adott pozícióhoz képest az erősítő fejhallgató kimenete - természetesen a hozzá tartozó gombokkal együtt - a hátam mögött van, miközben a füles gyári kábele rövid. Szóval ez az összeállítás minimum nem valami kényelmes. Azt most talán hagyjuk, hogy egy QUAD405-öst mennyire túlzás fejhallgató erősítőnek használni. Nos erre a problémára találtam ki valami egészen minimál koncepciós megoldásul a képen látható toldókábelt.
   Mivel magam is érzem, hogy ennél a megoldásnál azért többre vagyok hivatott, már évek... Jó, beismerem, évtizedek óta tervezgetem egy fejhallgató erősítő megépítését, ami álmaimban hol így néz ki, hol meg úgy. Ez azt jelenti, hogy mikor nagyon lusta vagyok (ez kérlek a legsűrűbben előforduló, úgymond alapállapot), akkor megoldom annyiból (természetesen pusztán elméletben), hogy kiépítek egy kábelt a hátam mögötti QUAD405-ös erősítő fejhallgató kimenetétől a szokásos ülőpozíciómhoz képest jobb kézre esően, konkrétan a legközelebbi polc szélére, esetleg az alkatrészes fiókok alá. Na most a másik véglet mindeközben a csillagos ég, ami valahol ott kezdődik, hogy... Na! Ez már megint hosszú lesz...
   Nálam a PC-ben lévő hangkártya kimenetére mindjárt két dolog is rá van kötve. Míg az egyik az előerősítőm tartalék bemenete, addig a másik az asztalomon állomásozó Creative aktív hangfalpáros. Mivel ezek párhuzamosan vannak kötve, amit audió jelet hordozó ki és bemenetekkel általában nem szokás megtenni, így ott kezdődik a dolog, hogy kellene egy olyan dobozka, ami háromfelé osztja a jelet.
   Már csak ez a project első lépcsőjeként megépítendő apróság is mindjárt többféleképpen kivitelezhető. Lehetne úgy, hogy a négy kábel (mert ugye az eddigi háromhoz hozzájön a még el sem készült fejhallgató erősítő bemenete is) összefut egy az asztalom pultja alá szerelt (mert ugye ott érem el kényelmesen) dobozkában, melyben egy háromállású kapcsoló lenne. Aztán meg lehetne csinálni lehetne úgy is, hogy a kábelek elérnek egészen a fejhallgató erősítőig, és akkor abban lenne a kapcsoló. A harmadik elképzelésem szerint a kapcsolást végző relék doboza közvetlenül a hangkártya mögött heverne a parkettán (ez a hely nálam valahol mélyen és rejtetten az asztal mögött van), miközben a reléket a Creative hangfal, illetve a fejhallgató erősítő tápellátásáról vezérelném. Esetleg az USB 5 voltjáról.
   Ezt az utóbbi megoldást amúgy már annyiszor képzeltem el, hogy valósággal tökéjre fejlesztettem! Ezt úgy kell érteni, hogy már olyan sokszor gondoltam bele a feladatba, hogy sikerült rá kidolgoznom a valószínűleg legtutibb megoldást. Szóval van egy doboz, négy pár csatlakozóval. Mivel a QAD405-ös van tőle a legtávolabb, ezért az lenne az alapértelmezett összekapcsolási pont. Vagyis ha nem kap a doboz semmiféle vezérlést, akkor az a kimenete él. Mikor bekapcsolom az asztalon lévő Creative kishangfalat, akkor azzal egy füst alatt áramot adok az egyik relének is, ami átkapcsolja a hangkártya kimenetét a kishangfalakra. Mikor meg a fejhallgató erősítőmet kapcsolom be, akkor az adna tápot a másik relének, ami a harmadik kimenetre kapcsolná rá a jelet. Vagyis a dobozkába elég lenne mindössze két relé.
   Bár ezt a rém egyszerű tartalmú dobozkát terveztem első lépcsőben megépíteni, a helyzet azonban mégsem ennyire egyszerű. Mert ugye mi van már megint? Nos az, hogy bár a hangfrekvenciás bemeneteket nem szokás párhuzamosan kapcsolni, de attól még nyugodtan megtehető. Már persze csak akkor, ha a jelforrás alacsony impedanciájú, az őt terhelő bemenetek pedig magas impedanciájúak, vagyis nem jelentenek számottevő terhelést. Természetesen mindeközben semmiféle földhuroknak sem szabad kialakulnia, ami jelen esetben szerencsére adott. Már úgy értem azért, mert a három kimeneti irány egymástól teljesen független, így azok testvezetékei többé nem találkoznak.
   Mivel mindhárom erősítő (jelenleg persze még csak kettő) bemeneti ellenállása nagy (valahova a kiloohmos tartományba esik), ezért egy alacsony belső ellenállású kimenetre akár egyszerre is ráköthetők.
   Na itt merült fel az a kérdés, hogy vajon mekkora lehet a hangkártyám kimenetének belső ellenállása. Mert ugye ha az valahova az ohmos tartományba esik, akkor arra nyugodtan ráköthetem a három erősítő bemenetét egyszerre, és akkor tényleg feleslegessé válik a jelet háromféle irányba kapcsoló dobozka megépítése.
   Hogy hogyan lehet lemérni egy jelforrás belső ellenállását? Nos úgy, hogy addig terhelem, míg csak a felére nem esik a jel szintje. Ehhez a méréshez persze ki kell vezetnem a jelet az asztalom lapjáig. Épp mint ahogy ahhoz a másik méréshez is, amivel azt szeretném megállapítani, hogy vajon mekkora is pontosan a hangkártya maximális kimeneti feszültsége. Már úgy értem azért, mert ugye épp ehhez a jelszinthez tervezek megépíteni egy olyan erősítőt, ami képes meghajtani egy fajhallgatót. Ha meg már fejhallgató erősítő, akkor azt is le kellene mérnem, hogy mekkora rajta a feszültség (mármint a fejhallgatón, a QUAD-ra dugva), amire már azt mondom, hogy na ennyi azért már bőven elég. Vagyis legalább az induló, illetve az elérni szükséges paramétereket fel kellene mérnem, vázolnom.

   Nos azért, mert nálam a hangkártya kimenete a piros nyíl mutatta ponton érhető el. Így persze (hogy rávakuztam) világos van, csakhogy mikor én ide bemászok, még az asztali lámpa fényét is eltakarom. Már úgy értem, hogy magammal. No de jöjjön már az a k*rva mérés!

   Nyitásképp egyszerűen csak összedugtam a kábeleket, melyek másik, vagyis ezen vége a hangfrekvenciás feszültségmérőben végződik. Valami hangos zenét indítottam (értsd a Winamp kivezérlésjelző csíkocskái mind villogtak), majd csak úgy egyszerűen érzésre azt mondtam a jelszintről, hogy ez vonalszintű, vagyis maximálisan 775 millivoltos.
   Itt aztán persze további, holmi zenével történő mérésnél sokkalta egzaktabbak következtek volna, melyek meglepő, akarom mondani jelen esetben örömteli módon elmaradtak.
   Eláruljam, hogy miért? Nos azért, mert megejtettem egy olyan próbát, amire az eddigi állapotokkal ellentétben épp most nyílt egy nagyszerű alkalom. Konkrétan az történt, hogy (bár nem közvetlenül, hiszen volt közben egy hosszú toldókábel) egyszerűen csak rádugtam a fejhallgatót a hangkártyára. Ezt eddig a hangkártya, illetve az egész PC fura elhelyezése miatt nem tudtam megtenni. Mondjuk volt már kint az asztal mögül néhányszor a gép, olyankor azonban sosem a hangkártya tulajdonságai érdekeltek. Lényeg a lényeg, komolyan meglepve vele magamat, azt tapasztaltam, hogy a hangkártya bőven képes meghajtani a fülest. A "bőven" jelzőt jelen esetben úgy kell érteni, hogy a kapottnál nem igénylek nagyobb hangerőt. Ezt meg úgy, hogy mindenféle további erősítés nélkül is iszonyú hangos a rendszer. Sem mozizáskor, sem zenehallgatáskor nem kell a kapottnál nagyobb hangerő.
   Mivel ezzel a megoldással a jelútból szó szerint minden fölösleges elem ki lett hagyva, a minőségre sem lehet semmiféle panaszom.  Természetesen végeztem keresztirányú próbákat, vagyis átdugtam a fülest a QUAD-ba, de nem tapasztaltam minőségromlást.
   Fordítva persze igen. Már úgy értem, hogy a nem éppen erre való, pláne érdekesen kábelezett erősítőn keresztül hallgatva a zenét, abba bizony némi zúgás kerül, aminek oka valószínűleg az, hogy túl közel futnak egymáshoz a kábelek. Mármint a jelkábelek és az erősáramú hálózat a szőnyeg alatt.

   A mindenféle próbák végére annyira elszaladt velem a ló, hogy bár ehhez egy kissé szét kellett kapnom a hallt, ennek ellenére még azt is kipróbáltam, hogy képes-e a hangkártya közvetlenül meghajtani alacsony impedanciás, konkrétan 8 ohmos hangfalat. Jelentem igen, képes megszólaltatni, ehhez azonban már nincs benne elég kraft. Mozizni ugyan még így is lehetne vele, de csak csukott ablaknál, különben legyűrné a rendszert az utcazaj.
   Itt aztán - mint ahogy történt ez már a jelen project esetében annyiszor - újra megtorpantam. Jelen esetben szerencsére nem jött közbe semmi bonyolult, hiszen már csak az volt az eldöntendő kérdés, hogy mégis hol a csudában legyen a hangkártya kimenetét elérhető közelségbe varázsoló 6,3-as jack aljzat.

   Majd a pincei túrát követően betoltam az arcomba az időközben elészült ebédet. Miután ezzel is megvoltam, gondoltam legalább azokat a képeket rendbe teszem, melyeket eddig láttál.
   Na ekkor éreztem rá, illetve került elő a tudatom mélyéről az, hogy a fejhallgató építős project ha beszámozva még nem is volt (mert nem bíztam magamban, hogy valaha is lesz belőle valami), de elnevezve azonban már igen. Ez persze nemcsak egy puszta könyvtárnevet jelentett, hanem némi mára már elfeledett tartalmat is.

   Íme a valaha unalmamban, akarom mondani a projectet előkészítendő az EWB programban felskiccelt (amúgy általam tervezett) fejhallgató erősítő. Mint az a rajz alapján egyértelmű, ez tulajdonképpen egy műveleti erősítő, ami ennél primitívebb már nem is lehetne.

   Amúgy ha bekapcsolom a szimulációt, akkor természetesen működik is. Mint az jobbra lent látható, 9 decibel erősítést produkál a 24 ohmos terhelésre, nyílegyenes frekvenciaátvitellel.
   A kapcsolás később persze nem csak ennyi lett volna, merthogy a jelen pillanatban még csak egy 2 kiloohmos ellenállás képezte negatív visszacsatolásba terveztem beépíteni a hangszínszabályzót, míg a differenciálerősítők közös emitter pontjai közé egy sztereó bázisszélesség szabályzót is odagondoltam.

   Rátérve végre a lényegre, mivel a fejhallgató kábelének végén 3,5-ös jack dugó van, így elsőnek ahhoz terveztem túrni egy aljzatot, melynek fellelésére - már csak a bőséges készlet okán is - meglehetősen jó esélyem volt.

   Nos így kötöttem ki végül a 6,3-as jack aljzatnál. Már úgy értem úgy, hogy ebből legalább akadt választék. No nem mintha egyetlen, az adott célra megfelelő aljzat ne lenne elég, csak ugye ha van belőle választék, akkor kell lennie legalkalmasabb alanynak is. Akarom mondani, ha már egyszer sikerült a projectet a végletekig leegyszerűsítenem, akkor legalább abban az egy szem beépítendő alkatrészben ne legyen semmi hiba.

   Nem tudom említettem-e már (nem, ezt még nem mondtam), hogy hol lesz az aljzat. Nos itt, ebben az apró hangfalban, mégpedig a jobb oldali kapcsoló helyén. Míg a bal oldali kapcsoló az eredeti power helyére lett bekötve, addig a jobb valaha egy már ki tudja hány éve leszerelt háttérvilágítást kapcsolt.
   Lényeg a lényeg, mivel az egyik kapcsoló mára már rég felesleges, nyugodtan elhasználhatom a helyét. Már úgy értem, hogy az előlapi lyukat, ami egyrészt épp szemben van velem, másrészt majdnem megfelelően közel is.
   Ez utóbbi megállapítás azt vetíti előre, hogy mikor a piacon legközelebb látok egy 6,3-as jack toldót, akkor azt feltétlenül megveszem, majd készítek (szabok) belőle egy olyan hosszabbítót, ami mindössze egyetlen méternyi hosszúságú.

   Ezt a két szépséges mono 6,3-as 6,3-as jack átkötőt csak azért mutatom meg, mert mivel a piacon még csak véletlenül sem ilyet kerestem, így most ezt lehetett kapni. Én meg ugye a tőlem elvárható módon szó szerint képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, valamint a szép fényes dolgoknak is. Arról már nem is beszélve, hogy ez a két kábel mennyire megérte azt a nevetséges 200 forintot.

   Ez a két menetmetsző azért jött velem, pláne így hajtókarostul, mert a múltkor berágtam a pincében, hogy ha a 6-ossal dolgoztam legutóbb, és hogy legközelebb ne kelljen befogni a hajtókarba, ezért benne is hagytam, akkor egészen biztos, hogy legközelebb a 8-as kellett, és vice versa. Mivel már vannak, és még csak a készletet sem kell miattuk elővennem, így borítékolható, hogy az elkövetkező öt évben nem lesz rájuk szükségem. Amúgy ezek sem voltak drágák, legalábbis a bolti árhoz képest ketten együtt mindenképp megérték a zsebemben gyűrögetett ezrest.

   Mivel még nincs hosszabbítóm (illetve csak a korábban látott nagyon hosszú van), ezért most az lesz, hogy ha fejhallgatózni akarok, akkor egy kissé közelebb kell húznom magamhoz a hangfalat.

   A csak hangszórót tartalmazó dobozon ugyan még mind a négy gumiláb megvan, de kettő már megindult közülük az elmászás útján, míg az erősítőt is tartalmazó doboznak mára már mind a négy gumilába lekószált a dobozról. Ez valószínűleg azért történt, mert ugye egyrészt nem tart jól a ragasztó, illetve nincs kiképezve a gumiláb számára süllyesztés, másrészt míg a jobb oldali hangfal helye viszonylag stabil, vagyis nem szoktam mozgatni, addig a bal oldalit igen, mikor épp útban van a hangfal mögött megbúvó ellenállásos szortiment felé vezető rögös utamon.

   Meglehet, hogy az új gumilábak (illetve ezek most filckarikák) sem lesznek valami tartósak, merthogy alig találtam közülük négy olyat, amin még jól fogott az öntapadós ragasztó.

   Azért áll olyan ferdén a hátlapi csatlakozók panelját rögzítő apró fémlemez, mert a pluszként beépített, amúgy a tápfeszültség szűrésére szolgáló elkótól nem fért vissza rendesen. Na ezen is mindjárt segíteni fogok, csak kerüljön már be a helyére az a nyomorult jack aljzat!

   Mivel ezt a cikket három napig írtam (ami amúgy nem is sok, hiszen van tízéves átfutású is), ahányszor csak újra belekezdtem, mindig át kellett olvasnom, hogy mit írtam addig, illetve mit felejtettem ki.
   Jelen kép kapcsán például arra jöttem rá, hogy eddig még meg sem említettem, hogy a fejhallgató aljzat azért építhető be a hangfalba, merthogy az ugye már eleve csatlakoztatva van a hangkártyához. Vagyis a képen látható vezetékek balra a jack aljzat felé tartanak, míg jobbról közvetlenül a hangkártya irányából érkeznek.

   Na most ahhoz képest, hogy ezt megelőzően miféle soha el nem készülő, pláne agyament módra elbonyolított terveket szövögettem a fejhallgató erősítő kapcsán, végül olyan egyszerűre sikeredett a kivitelezés, hogy fel sem tűnik a kép alsó részén látható, természetesen a hangfalból kiépített kapcsoló. A kapcsoló helyére került jack aljzat pedig pláne nem feltűnő!

   Miután minden a helyére került, lehúztam az éppen aktuális listáról az utolsó tételt. Hogy aztán az idén, illetve konkrétan még valamikor 2019-ben összehozott 104 darab szétszedés vagy barkácsolás meglátszik-e a környezetemen, azt a kérdést talán most inkább ne feszegessük. Amúgy hiába volt minden, mert a rengeteg munkának nincs, vagy épp csak alig van valami látszatja.