Vízórát szerelek a kerti csapra
(valamint egy golyóscsapot is)

Íme a társasházunk mögötti kert, mielőtt nekiálltam kitakarítani.

Ez ugyanaz a kert, a kitakarítás és kerítésépítés után, csak most a másik oldaláról
nézve. Mivel a kert megtekintése egymagam számára túl megterhelő feladat
lett volna, ezért lehoztam magammal a párom, hogy kétfelé osztódjanak
a feladatok. Míg ő a kertet nézi, addig én a kerti csapot tekintem meg.

Illetve a kerti csap jelen pillanatban használhatatlan csonkját. A terv a következő:
Először a minap felújított golyóscsapot tekerem fel erre, arra pedig egy
vízórát, melynek kimenetéről egy rövidke darab slag fog lógni.

Na most nekem ne lenne itthon vízórám? Még valamikor rengeteg
évekkel ezelőtt vettem, kifejezetten az előbb említett feladatra.

Ugyan vannak rajta használati nyomok, de egy
kis vízkő ennek ugyan meg sem kottyan!

Azt találtam ki, hogy nem vízzel, hanem levegővel,
vagyis széllel fogom visszapörgetni a vízórát.

Ha csak úgy egyszerűen odateszem a ventilátor elé, akkor is megforgatja.
Persze úgy lenne az igazi, ha a ventilátor megmozgatta összes levegő
a vízórán keresztül haladna, nem csak amennyi épp befúj a csőbe.

Először egy újságpapírt terveztem odahajtogatni, mint tölcsért, azonban
nem vált be, mert egyrészt kicsi volt, másrészt pedig könnyen szakadt.

Aztán a már úgyis összekoszolt háttérpapírost próbáltam meg tölcsérré varázsolni,
ami szintén nem volt egy sikeres project. Most, hogy elszakadt ez a koszos
papír (konkrétan persze úgy történt, hogy dühömben széttéptem),
legalább minden különösebb szívfájdalom nélkül dobom ki.

Gondoltam mi lenne, ha az orosz ventilátornál sokkalta nagyobb teljesítményű
porszívóval pörgetném meg az órát. Sajnos ez az ötletem sem vált be, mert
az őrült sebességű forgás helyett nekiállt prellezni a vízórában a tengely.

A PC-be való ventilátor kicsi is, csendes is, és még csak a villanyóra sem kezd
tőle eszelős forgásba, mint történt volna a porszívós megoldás esetében.

Egy a másik végén is kilyukasztott nejlonzacskó tökéletesen bevált a két
eszköz közötti stabil (ezt értsd úgy, hogy nem ereszt) összeköttetéshez.

Ha komótosan is, de monoton forog visszafelé a vízóra számlálóműve.
Ugyan kellett hozzá néhány nap, de idővel azért csak lenullázódott.

Kell majd innen néhány tömítés, ami nem jelent problémát, hiszen van.

Ellenben dugasztápom az nincs. A múltkor olyan rendet vágtam, hogy egy kicsit
talán túl is lőttem a célon. Mivel nem volt kedvem lemenni a pincébe, mert
bevallom féltem az odalent állomásoztatott dugasztápok támadásától,
ezért úgy döntöttem, hogy valami más megoldás után fogok nézni.

Míg a megoldást meglelem, ez a fura kombináció addig is stabilan útban
van az asztalon. Mondjuk legalább addig sem szedek szét semmit...

Balra egy szovjet fényerő-szabályozó állólámpához, meg egy PDA, aminek
ugyan van tápegysége, de valamiért nem nyerte el a tetszésemet.

Ez az Apukám építette labortáp tökéletesen megfelelne, már persze ha működne.
Mondjuk lehet, hogy van benne élet, csak mivel hosszú éveken át lakott a telken
a szerszámos bungiban, ami beázott, jobban láttam, ha még csak próbából sem
dugom be, mielőtt belenéznék. Bele meg még nem néztem, így ez is kiesett.

Valószínűleg olyan nagyon azért nem zavarhatott az a helyzet, miszerint napokig nem
tudtam eltenni a billentyűzetet, ha egyszer semmit sem tettem a megváltoztatásáért.

Vízóra ezennel lenullázva!

Ez egy másik project, melyben a szerző egy hatalmas PC házat kerítéssé alakít,
majd kísérletet tesz az eddig az ablakban dögledező büdöske palánták
virágzásra történő ösztökélésére. Mint az a jelen képen látható,
eddig a pillanatig mondhatni igencsak kevéske sikerrel...

Na most hol a vízóra pörög vissza lassan, hol a szerző nem pörög fel eléggé, hol meg
egy hatalmas adag föld van kiszórva a csap előtti járdára. Mindezen történések
kerti csapra történő hatása lényegileg az, hogy minden napra akad valami
marhaság, ami hátráltat. Most például én magam, hiszen én szórtam
oda a kerti csap elé a földet. Amúgy amit a képen látunk, a ház
mögötti kert rendbetételének utolsó előtti pillanata, mikor is
a többinél sötétebbnek tűnő földsávot is bevetem fűmaggal.

Pont úgy viselkedek magam is, mint ahogy a fényképezőgépem.
Mindenhol van a fókusz, csak a kerti csapon nem!

Ez így egy kissé hiányos ahhoz, hogy használni lehessen. Persze megtehetném,
hogy szólok a közös képviselőnek, aki kiküldi a vízvezeték szerelő embert,
aki elzárja a vizet az egész házban, majd kicseréli vagy az egész csapot,
így ahogy van, vagy csak a belőle felfelé kitekerhető betétet. A pincéből
idevezető csövön van egy csap, amit ha sikerült volna elzárnom, akár még
magam is megejtettem volna a csapbetét cseréjét, csakhogy meg sem mozdult!

Ellenben ez hiába van letörve tőből, simán ki fogom tudni nyitni csípőfogóval.
Csak ráfogok (esetleg leveszem a zéger gyűrűt), és már nyitva is lesz!

Részemről komolyan kételkedek benne, hogy bármiféle fogalmam is
volna a vízvezeték szereléshez szükséges tömítésékről, de majd
bátorsággal, illetve próbálgatással pótolom a hiányzó tudást.

Újra lekerült a pincébe az immáron lenullázott vízóra. Tessék? Hogy mi a csudának
a vízóra a kerti csapra? Nos azért, mert ez egy társasház. Amennyiben jövőre
bármiért is megszalad a vízóra nélküli lakásokra vetített vízszámla, akkor
én, illetve Ilonka néni lenne az ok, aki amúgy a virágokat szokta volt
locsolni. Na most ha a vízóra szerint elfogyott mondjuk 4 köbméter,
az a jelenlegi árak szerint van vagy ezer forint, amire ha bárki is azt
meri mondani, hogy nem ér meg ennyi pénzt az a néhány szép virág,
akkor zsebből kifizetem a virágok locsolása okozta rettenetes fogyasztást.

Úgy ítéltem meg, hogy ez a felület vagy egy korábbi tömítés, vagy
a csuda tudja, hogy mi ez, de biztosan nem így kéne kinéznie.

Mivel vízszerelvény, az meg köztudottan vízkövesedik, beraktam
a vízórát is az ecettel feltöltött ultrahangos mosóba.

Szerintem ez még újkorában sem volt ilyen szép!

Kezdem odapróbálgatni egymáshoz a dolgokat.

Hol ide, hol meg oda vannak kikészítve a feladat elvégzéséhez szükséges összes
szerszámok, mely változatosság semmiféle hatással sincs a project haladására.

Hosszas kutatómunka árán kerítettem (volt kettő a pincében a polcon) egy darab
slagot, ami eredetileg mosógép vízbekötésére szolgált. Aztán ahogy így ezzel
megvoltam, mint aki jól végezte dolgát (márpedig eddig még semmi hiba
sem volt a munkámban), úgy otthagytam, illetve itt hagytam a cuccokat
félúton a sarokban, mintha mondjuk kötelező jelleggel ez lett volna a feladat.

Rengeteg olyan projectem van, melyeket már évek óta tervezgetek. Most talán nem
állnék bele a felsorolásukba, mert eszem ágában sincs fél napon át gépelni! Végül
is amit mondani szeretnék az az, hogy bár listát nem írtam, de a képzeletbeliről
mindjárt lehúzhatok egy tételt. Bevallom őszintén, hogy ilyenkor egyrészt
egy kicsit mindig meghatódok, másrészt pedig meg is lepődök.

Mert ugye ha egyszer ennyi volt az egész? Akkor mégis mi a csudát
húztam halasztottam ezen az alig valami történésen éveket?

Ráfogtam a csonkra, majd egyetlen határozott mozdulattal kinyitottam a csapot.
Teszteltem a víznyomást. Olyan brutális, hogy mindössze néhány másodperc
elegendő volt az 5 literes kanna megtöltéséhez. Mivel ez sok, vagy esetleg
valami lökött árvizeset akarna játszani az udvarban, ezért úgy elzártam
a csapot, hogy közel egy percre legyen szükség a kanna feltöltéséhez.
Aki kertben akar világokat locsolni, azt nem fogja zavarni ez a lassúság,
mert az ilyen virágpátyolgató emberek nem tartoznak az idegbetegek közé.

Ez a vízvezeték szerelés, ez bizony egyáltalán nem az én terepem. Néhány nap
elteltével ugyanis tekernem kellett egyet a csapon, amit egy jó szakember
valószínűleg már elsőre megtett volna. Én meg féltem, hogy túlhúzom.

Mikor először nyitottam ki a csapot, mint azt említettem volt úgy,
hogy rajta volt a teljes víznyomás, mindjárt megállapítottam, hogy
egyrészt az én anyukámat, másrészt pedig ezt azért még szokni kell.

Addig-addig tekergettem (húztam rajta, hogy ne csepegjen), hogy a kiinduló
helyzethez képest a golyóscsap végül is kilencven fokkal elfordult.

A szerszámaim valószínűleg nagyon meg voltak lepődve, hogy szokatlan módon
a kertben éjszakáztak. Másnap reggel meg én lepődtem meg. Mert ugye
mégis hogy a csudában lehetett ezeket a színes izéket itt felejteni?

Alakul a kert. Akarom mondani megindult benne a fű. A választóvonalon
innen, vagyis ahol még nem zöld, ott sincs baj, hiszen csak arról
van szó, hogy a kizöldült résznek van néhány hét fórja.

Amúgy az előbb említett néhány héttel ezelőtt még így nézett ki
a ház mögötti kert. De ez persze már egy másik történet...

Mikor valamivel elkészülök (Te, hogy ez milyen ritkán van?), olyankor lehuppanok
valahova, büszke megelégedéssel veszem tudomásul a tényt, majd nekiállok arról
álmodozni, hogy vajon mi legyen a következő lépés. Aztán persze visszarángat
a valóságba a szanaszéjjel felejtett kacatok sora, minek okán a rendrakás kell
legyen a következő lépés. Most például az ultrahangos mosót felejtettem itt
a fürdőszobában. Amúgy a csapba borított koszos ecet, különösebb fizikai
ráhatás nélkül, tükörfényesre pucolta a dugó körüli bemattult fémes részt.

Na most mikor az ember úgy van vele, hogy most aztán már tényleg mindent
elpakolt, akkor hopp! Egyszer csak előkerül az előszobából (mintha
eddig nem lett volna szem előtt) egy ottfelejtett virágláda.

Vagy valami egészen más momentum, ami csak most került napvilágra, a már
befejezettnek hitt projekttel kapcsolatban. Úgy kb. a kép közepén látható
egy faláda, melyben eredetileg egy bádog WC tartály lakott. Ezt Laci
szomszédtól kaptam, hogy tüzeljem el. Mivel az idei nyáron adta,
ezért még nem volt rá alkalmam. Mondhatni minő szerencse!

Ugyanis miután lefestettem a dobozt okkersárgára...

...az mintha csak odaszabták volna, úgy megfelelt arra a nemes célra, hogy töltés
közben legyen mire letenni a locsolókannát, illetve ne a földről kelljen felemelni,
miután teletöltődött vízzel. Na most lehet mondani, hogy kényelmes vagyok,
csakhogy nem én locsolom a virágokat, hanem Ilonka néni, aki már rég
túlvan a hetvenen! Ő meg azért már nem hajolgat olyan könnyen.

Bevallom őszintén, hogy engem csak annyiban érdekel a kert, azért ganéztam ki, hogy
ezentúl ne legyen vele gondom. Néhány perc alatt áttolom rajta a fűnyírót, és annyi!

A sárga festék meg nem ottmaradt a sarokban? Mikor fel kellett volna kenődnie
a tartalék bicajra! Nem megy itt magától semmi! Mondjuk
igaz ami igaz, olyan nagyon tőlem sem...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...