Fülhallgatók
(kisrádiókhoz)

A minap felboncolt Sokol kisrádió kapcsán előkerültek a hozzájuk kapott fülesek,
csak mivel az említett cikk már amúgy is hosszúra nyúlt, ezért inkább ebben
a másikban mutatom meg őket. Gondoltam ki ezt még vagy úgy jó fél
évvel ezelőtt, majd ahogy ez a nagyszerű gondolat átcikázott az
agyamon, a füleseket tartalmazó nejlonzacskót az évtizedek
alatt felhalmozott rutinommal zsupsz! Bevágtam a sarokba.

A bal szélen látható szovjet mini rádiót már mutattam korábban, a maradékból meg
csak nem lesz akkora cikk, hogy ne legyen kedvem feltölteni a képek alatti helyeket
betűkkel. Ezt természetesen csak azért írtam, merthogy találtam a talonban néhány
félbehagyott szétszedtem cikket, melyek olyan hosszúra sikeredtek, hogy csak
néztem rémülten a képeket, de egy betű nem sok, annyit
sem volt kedvem alájuk írni.

Ezt a típusú fülhallgatót a Sokol rádióhoz adták. Azért néz ki olyan furán, mert aki
ezt kitalálta, úgy gondolta, hogy azzal a műanyag kampóval rá lehet akasztani
az ember fülére. Elismerem, hogy nem teljesen lehetetlen a feladat. No de
az, hogy kényelmetlen, az én fülemről pedig mindig leesik, az biztos!
Ez számomra a "hát ezt meg mégis hogyan képzelték" kategória.

Az mondjuk megeshet, hogy a hiba bennem, illetve a fülemben van, azonban nekem
ilyenkor mindig az ugrik be (persze tudom, hogy ezt már rengetegszer elsütöttem),
hogy míg az amerikai agresszorok azon tanakodnak, hogy mégis hogy a csudába
kell feltenni a fülre a hallgatót, a vörös hadsereg valahol a háttérben
suttyomban megnyeri a harmadik világháborút.

A gyártás éve olyan fontos adat lenne egy fülhallgató esetében, hogy rá kell írni
a hátuljára? Pláne tenni ezt úgy, hogy az összes műszaki adatok helyett?
Szerintem ennek megértéséhez feltétlenül orosznak kell születni.

Minél kisebb egy alkatrész, a felhasználó annál könnyebben fogja tönkretenni.
A háttérnek használt franciakockás papír alapján megítélhető a dugó mérete.

Ez egy másik példány - mint az előbb utaltam rá - egy kissé már rozzant.
Mondjuk más fülhallgatók esetében egyáltalán nem szokás
a kábelt bonthatóra kiképezni ezen a végén.

Egyrészt abba a két apró lyukba illenek a csatlakozó lábai, másrészt pedig
erről a példányról lemállott a fülre akasztandó műanyag kampó.

Komolyan mondom, ez tisztára olyan, mintha engem nézne szemrehányón.

Sajnálom, de akkor sem ragasztalak meg!

Már többször is ki akartam próbálni, hogy vajon rá lehet-e
dobni egy lapáttal a makró tudására ezzel a nagyítóval.

Műanyag burkolat, töredezésre hajlamos műanyag burkolat, majd kismillió rátekert
cérnaszál, végül leoni érszerkezetű vezeték következik. Utóbbi lényege, hogy
a vezető erek rugó formájúra vannak benne kiképezve, ezért mind a hossz,
mind pedig a keresztirányú igénybevételeknek ellenáll. Vagyis sem eltépni,
sem eltörni nem lehet. Persze erőből ez is eltéphető, illetve rengeteg idő múlva
eltörni is el tud, de szinte valószínűtlenül sokáig bírja a strapát. Gondoljuk csak
a régebbi telefonok rugós zsinórjára (vagy még előtte a vászonburkolatú
kábelre), ami a felépítésre nézve szintén leoni érszerkezetű volt.

Ezt nem azért lehet így kettévenni, mert csak, hanem ennek igenis, hogy alapos
oka van. Mert ugye ha egyszer az ember füle tükörszimmetrikus, akkor ennek
is annak kell lennie, hogy mindkét fülre fel tudjuk akasztani. Ezt lehet elérni
az akasztó levételével, majd 180 fokkal fordítva történő visszapattintásával.

A ráperemezett lemezszélek imígyen történő kinyitása tucatnyi szénmikrofon,
telefonhallgató, vagy mondjuk kilométeróra boncolása után, bátran ki
merem jelenteni, hogy egyáltalán nem barátja az ember bőrének.

Ez tulajdonképpen olyan, mint a detektoros rádióhoz
való fülhallgató, csak ez persze sokkal kisebb.

A balra látható elektromágnes rángatja a jobbra látható vasból készült membránt.

Így néz ki közelről az apró elektromágnes.

Lepattintottam a fülhallgató hátulját eltakaró kupakot, minek következtében
fényderült arra a műszaki részletre, hogy mégis mi a csudához csatlakozik
a korábban látott csatlakozó dugó két apró pöcke. Ha nem jöttél volna
rá, akkor elárulom, hogy a felgörbített lemezvégek akadtak
bele az apró tengelyek bemarásaiba.

Ez a hallgató olyan kicsi, hogy a rácsatlakozás komoly kihívást jelentett.

Ez egy próbakábel, melynek éppen most sikerült berágnom az évek óta fennálló
kontakthibájára. Persze ha szerelnék a végére fixen egy csatlakozót, akkor
most már akadnak hozzá mindenféle elosztó, illetve átalakító kábeleim,
csak egyrészt megszoktam így, másrészt valószínűtlenül lusta vagyok.

A hangminőség kezdetben azért olyan recsegős, mert a membrán széle nincs
leszorítva. (konkrétan pattog szegénykém a meghajtás peremén) Aztán meg
már csak azért szól olyan furán, merthogy ez ilyen furán szól. Amúgy nincs
ám annyira rossz hangja, mint azt a videó alapján gondolná róla az ember.

Ezt a másik változatot nem kell (és persze nem is lehet) ráakasztani a fülkagylóra,
hanem ennek az átlátszó részét kell beledugnunk a fülünkbe. Részemről ennek
a fülhallgatónak az imígyen történő próbáját higiéniai okokból kihagytam.
No egyáltalán nem azért, mintha éppen nem mostam volna fület...

Erről a vastagabb végű változatról nem lehet lehúzni azt a részt, amit a
fülünkbe dugunk, így természetesen kimosni sem lesz olyan könnyű.

Ennek meg ilyen pityókásan ferdére van csapva a bedugós része.

A változatosság kedvéért, ez nem összepattintós, hanem csavarozva van.

Mivel ennek is fémből van a membránja, ezért ennek is éppen
ugyanolyan bödön a hangja, mint amit az előbb mutattam.

Persze ettől még ezt is megmutatom. Egy kicsit csaltam, merthogy
nem a videón látható fülesek szólnak, hanem egy harmadik
társuk, amit közelebb tartok a kamera mikrofonjához.

Kisujjkörömnyi a belseje.

Kész! Ennyi volt! Jöhet az elpakolás, ami nem lesz egy különösebben bonyolult
feladat, hiszen csak vissza kell söpörnöm a morzsákat a zacskóba, ami idővel
(merthogy nem most viszem le az biztos) vissza fog kerülni a pincei fiókba.

Hogy ne hallgasson el a zene, a műsorforrást, vagyis a Winampot loopra tettem.
Hogy halljunk, illetve a kamera mikrofonja is halljon valamit az apró membránok
keltette zajból, a QUAD405-ös jól fel volt hangosítva. Mivel ilyenkor a fejhallgató
csatlakozóba dugott jack dugó (tényszerűen persze a dobozban egy relé) leválasztja
a hangfalakat, ezért a szobámban teljes csend honolt. Azt a tényt, hogy az erősítő be
van kapcsolva, azt azért nem vettem észre, merthogy egyetlen LED sem világított
rajta. Természetesen én voltam a "hiba" oka, hiszen én követtem el azt a jópofa
bővítményt, miszerint az erősítő összes fénye kikapcsolható, egy az előlapon
elhelyezett nyomógombbal. Lényeg a lényeg! Mit keres itt ez a lógó kábel?
Kiáltottam fel, majd mivel semmi okom sem volt gyanakodni, ezért egy
laza mozdulattal kirántottam a helyéről a jack dugót. Ritkán szoktam
ennyire megijedni, de ez a rám ordító erősítő komolyan szíven ütött.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.