Typ: 824

Ezt a töltőt sikerült megvennem a piacon, mindössze 200 forintért. Azt persze én is
látom, hogy ez nem egy Dodge Charger, no de mit tegyek, ha egyszer nálunk csak
ilyesmit árulnak a piacon, illetve csak erre telik. Amúgy lehet ám kapni a piacon
mást is, nem csak ilyen ósdi vackokat. Megmutassam? Na jó, de Te akartad...

   A fióktól jobbra lent az a valami, az nagyon úgy tűnik (legalábbis első ránézésre), hogy az bizony egy ADATA SSD, mégpedig 1 terabájtos! A beszerzés pillanatában ennek a hardvernek 120.000 forint felett volt a bolti ára. Mint az a képen látható, annyira új, hogy még rá van hegesztve a gyári zacskó. Hogy mennyiért vettem? Ingyenbe volt! Szerencsére... Elmondjam a történetét? Minek lennél itt, ha nem érdekelne...
    Szóval az úgy volt, hogy ezt a valamit a piacon egy igen barna bőrű, de amúgy jól öltözött ember árulta, különös módon egy olyan átlátszó zacskóból, amibe a boltban a kifliket szokta pakolni az ember. Volt még mellette néhány hatalmas okostelefon, 3,5-ös 6 terabájtos meghajtó (természetesen szintén lezárt zacsiban), valamint néhány további SSD is. Mivel pusztán kíváncsiságból ránéztem, hogy mit árul olyan nagyon, nem kipakolva gyékényre, hanem (talán egy kissé idegesen) sétálva, így van némi fogalmam az eladási árakról.
   A 3,5-ös 6TB-os WD Red HDD 30.000, az okostelefon 40.000, míg a képen látható SSD 60.000 forintért kereste az új gazdáját. Az említett összegek, némi eladóval történő beszélgetés hatására, ami jelen esetben egyszerű információcsere volt, és még véletlenül sem alku, simán lementek a felére, majd miután megmutattam, hogy az én zsebemben csak fémpénzek vannak, harmadára, negyedére. Azt mondjuk nem értettem, mégis hogyan gondolta az ember, hogy egyszer csak tizenezrek lesznek a százasaimból. Amúgy természetesen erősen gondolkodóba estem, hogy egy ekkora SSD, potom 15.000 forintért, az azért már nagyon jó vétel.
   Az eladó a forrást úgy jelölte meg, hogy a cuccok abból a raktárból (Ramiris nagyker) származnak, ami mostanában égett le, csak ugye ami az adott pillanatban nem volt ott, az nem éghetett el. Olcsónak pedig azért olcsó, mert sok otthon a gyerek, és nagyon kell a pénz. Ez a történet egy hét elteltével egy másik eladónál arra változott, hogy a sógor biztonsági őr a plázában (ő hozta), az ár pedig azért annyira alacsony, mert ha estig nem fizet, akkor bizony kirakják a kiscsaládot az albérletből.
   De vajon hogy lett nekem ingyen az SSD? Mint ahogy az már annyiszor megtörtént, a véletlenek sorozatos kedvező összejátszásának hatására. Szóval az úgy volt, hogy ebédre rántott gombát álmodtam meg. A Bosnyák tér mögötti piacon aznap is mindent árultak, kivéve természetesen az általam áhított gombát. Miután a lomárus részleget töviről hegyire megtekintettem, természetesen kénytelen voltam elmenni gombáért egészen a piac átellenes végéig. Ez egy nagy piac, hosszú, sok emberrel, én pedig útközben erősen nézelődtem is. Egyrészt ugye az esetleg mégiscsak feltűnő gomba, másrészt bármi más érdekesség után. Szóval aznap délelőtt rendesen szaladt az idő.

Mikor visszaértem végre a túlvégről a gombával, akkor nem itt középen mentem át
(pedig pont szemben van a biciklim), hanem újra megtekintettem az innen jobbra
eső részen árult lomokat, majd szép szabályosan a zebrán keltem át a túloldalra.

Már a bicajom mellől nézve, valahogy így néz ki a szombati Bosnyák téri piac, ami kevés híján a távolban látható toronyházig tart. Miközben én nagyban a bicajt őrző lakat kinyitásával voltam elfoglalva, akkor történt, mondhatni épp a megfelelő pillanatra időzítve, hogy bár a jelenlegi pozícióm és a piac között van egy kétsávos, ráadásul meglehetősen forgalmas út, ennek ellenére a lopottnak tűnő holmikat áruló ember úgy rohant felém, mint akit igencsak üldöznek. Ez amúgy éppen így is volt! Egy huszonéves forma srác volt a kergető. Neki mondjuk volt annyi esze, hogy nem vaktában rohant át az úton.

   Íme a szerző biciklije. Mivel a korlát elemei között, ha átférni ugyan át is lehet, de futva azért már nem, így a kergetett ember egy ugrással próbálkozott. Mivel ez az akció még véletlenül sem sikerült tökéletesre, az lett a vége, hogy emberünk egyrészt elszórta a maradék holmiját, másrészt némi késlekedést szenvedve bezuhant az innen jobbra épp nem látható autók közé.
   Én az SSD-t vettem fel a fűből, egy éppen érkező bicajosnak a 3,5-ös HDD jutott, míg egy a piacozó szüleire a fák árnyékában váró kislánynak egy hatalmas fehér mobiltelefon. Hogy tőlünk jobbra mi történt, azt azért nem láthattuk, mert eltakarta előlünk egy furgon. (ezek a képek mondjuk nem ekkor, hanem már hetekkel később készültek, ami persze mindegy)
   Egyszer csak megjelent mellettünk az üldöző, majd a kezünkben tartott tárgyakat látva, intézett felénk egy olyan tartalmú ígéretet, miszerint ha nem dobjuk ki azonnal azokat a szarokat, vagy tesszük zsebre menten, akkor van rá némi esély, hogy mind a hardvereket, mind pedig minket is behajít a patakba. (mondjuk ő valamiért tavat mondott, de ez mindegy)
   Mint az a kérdéseinkre adott válaszaiból kiderült, a piacon vásárló barátnőjét verték át, s nem annyira a veszteség miatt, mint inkább a lány szomorúságát látva, mivel a közelben laknak, visszatért a piacra a barátaival. Mivel a kergető ember elment, nekem meg már ki volt oldva a bicikli, ezért elindultam megtekinteni az emberrel dúsított patakot.

Természetesen nem azért nem látszik a vízben tántorgó ember, mert mondjuk nem volt pofám lefényképezni, hanem azért, mert mikor ezt nagyon is szerettem volna megörökíteni, a kamerában abban a szent pillanatban kimerültek az akkuk. Néztem egy darabig, hogy a vízbe esett ember mit össze nem szerencsétlenkedik, aztán többedmagammal szóltam neki, hogy amivel próbálkozik, az nem fog menni!
Részemről nem is értem, hogy miért rakták ilyen meredekre a rézsűt, hiszen így ha valaki beesik a patakba, akkor a vizes, vagyis csúszós felszerelésében nem nagyon fog neki sikerülni onnan kijönni. Na ezért irányítottuk át az embert a hídhoz, mert ott van egy kis lépcső, amin már fel fog tudni jönni. Én persze egészen hazáig azon izgultam, hátha mégis működik a földről felvett SSD.

Illetve nemcsak felül, hanem a hatás kedvéért alul is felülmatricázott. Bevallom őszintén, hogy bár empatikus ember vagyok, szóval nagyon is át tudom érezni más emberek bánatát, de most valahogy nem tudtam sajnálni a patakba rúgott komát. Ha ezért én adok ki pénzt, én talán meg is öltem volna!
Az ilyesmit, mármint a túl olcsó, lopottnak mondott termékek megvásárlását azóta kerülöm, mióta láttam, hogy milyen gagyi dolgokat próbálnak rásózni a szerencsétlen megtéveszthetőkre a hiszékenység vámszedői. Ott van mindjárt a kamumatik fényképezőgép, vagy a szintén hihetetlenül gagyi, de első ránézésre attól még videokamerának tűnő társa. Megemlíthetném még azt a csodálatos bőrövet is, melyben az a valóban csodálatos, hogy csak három nap múlva derül ki róla, hogy tulajdonképpen keménypapírból van.

Próbaképp nekieresztettem a HDD-nek egy szoftvert, hogy ugyan
nézze már meg, mégis miféle fájlok voltak rajta eredetileg.

Ha jól értettem amit láttam, akkor ez a HDD valaha André
kompjúterében teljesített szolgálatot, mégpedig Windows 8
oprendszer alatt. Mivel nem találtam rajta 2013-nál frissebb
dátumú adatot, így elég egyértelmű, hogy az utóbbi éveket
használaton kívül töltötte, majd egyszer csak valaki rájött,
hogy be lehet vele palizni szerencsétlen, vagy mondjuk
inkább úgy, hogy erősen hiszékeny piacozókat.

Mint azt az AIDA Disk Benchmark részlege volt oly
kedves elárulni, a HDD eleje jó, míg a vége beteg.

Mely próbálkozás sajnos nem járt eredménnyel. A végéig szépen elszalad a progi,
dolgozik ütemesen, szép lassan kattog a HDD, de aztán megőrül és nekiáll
veszettül kattogni, s ahelyett, hogy kijavítaná, vagy félretenné a hibás
szektorokat, addig-addig olvasgatja őket, míg csak rájuk nem foghatja,
hogy jók. Mondjuk ha egy partíció szerkesztővel lecsapnám a HDD végét,
akkor még lehetne használni, csak ugye egy HDD, miután egyszer már
elkezdte a bolondozást, akkor azt többé már nem fogja abbahagyni.

Visszatérve a fősodorhoz, íme a töltő. Illetve ez még csak a töltő dobozának alja.
A közepére csálén odabélyegzett A140F jelentése a következő: Ára 140 forint.
Én mondjuk 200-at adtam érte, ami a hatvanas évek óta közbejött inflációt
figyelembe véve, mondhatni egyáltalán nem volt valami nagy összeg.

A doboz természetesen nemcsak, hogy nem
üres, de egyenesen kincsek vannak benne!

Ott van mindjárt maga a töltő, ami kísértetiesen emlékeztet a Sokol rádióhoz kapott
akkutöltőre. Ez azért van így, mármint a hasonlóság, mert ugyanabban a gyárban
készültek. Ez a gyár jelen esetben nem a szovjetunióban volt megtalálható,
hanem Magyarországon. Ennek oka az, hogy az oroszoknál az érintésvédelem
mintha nem jelentett volna semmit, a Sokol gyári töltőben ugyanis nincs hálózati
trafó, csak puszta áramkorlátozó ellenállások, meg persze az elmaradhatatlan dióda.

Ilyenkor - mint azt már annyiszor említettem - bennem mindig
felébred a kíváncsiság a sorozat többi eleme iránt.

A pecsétviaszba nyomott gyártói embléma a szocializmusban olyan erős szokás volt,
hogy még apukámnak is volt belőle készleten. Már úgy értem, hogy mind
a vörös pecsétviasz, mind pedig egy nyeles szerszám, amivel egy
szép nagy "G" betűt lehetett formázni a kihűlő anyagba.

Ami egy plusz csoda, hogy a dobozban nemcsak a töltő,
de még a hozzáillő akkumulátor is benne volt!

A hozzáillőt úgy kell érteni, hogy még rá is lett írva az akkura, hogy csak a 824-es
típusú töltővel tölthető. Hogy miért olyan fura az akku ruhája? Nos azért, mert ez
az összevissza csíkos csúfság pusztán papír, amit az akku házára ragasztottak.

Az öt darab hármas jelentéséről nincs információm, azonban az alsó sorban
látható FA 130 Ft egyértelműen a fogyasztói ár 130 forintot jelenti.

Innen, vagyis erről az ellenpár érintkezőről jutott át a zöldpenész a töltő
csatlakozójára. Az a valami, amit a kép alján látunk, és innen nézve
tisztára úgy tűnik, mintha egy púp lenne, az bizony valóban az!

Na most azt, hogy már gyárilag ilyen kis púpos volt, vagy azóta görbült meg benne
valami, azt azért nem fogjuk megtudni, mert kedvenc szokásomtól eltérően
magát az akkumulátort nem boncoltam fel. Egyrészt azért, mert
egy ilyen akku, így egyben, már valóban ritkaság.

Másrészt azért, mert itt van helyette boncolnivalónak ez a szép piros elem.

Hogy ez a piros valami egy drága elem, az már csak a 19,20-as árából is kiderül.
Az pedig, hogy ez, vagyis a 9 voltos egy drága elem, az abból derül ki, hogy
ekkoriban a háromszoros fizikai méretű zsebtelep csak 4,50-be került.

Bár lehet, hogy az akku lenne izgalmasabb (már csak a púpja miatt is), de attól én
még inkább ezt szedem szét, mert ezzel nem kell erőlködnöm, merthogy ez csatos.

Ez pedig a jótállási jegy. Na most ha szétszedem, akkor már nemcsak azért nem
érvényesíthetem a garanciát, mert ugye szétszedtem, hanem azért sem, mert
az már több mint ötven évvel ezelőtt lejárt. Ráadásul ma már visszavinnem
sem igazán lenne hova, hiszen azóta már rég megszűnt a Keravill boltok sora.

Mint az az ilyen korú szerkezeteknél megszokott,
az egyik tartóelem mára már rég elhagyta magát.

Ez csak annyiban különbözik a Sokol töltőtől, hogy annál egy lyukas
közepű műanyag lappal pótolták az itt látható telepcsatlakozót.

Mint az a rengeteg apró piros morzsából sejthető,
a plomba nem adta magát valami könnyen.

Mivel a funkciója azonos, így a Sokol töltő esetében csak az akkuhoz történő
csatlakozás módját változtatták meg. Valószínűleg ezt is csak azért, mert
a Sokol akkuja kerek volt, amit nem lehetett bedugni ezen
töltő négyszögletes hátsó nyílásába.

A trafót tartó (a képen vízszintesen álló) keretre egy újabb keret lett ponthegesztve,
ami alá egy műanyag csődarabkába burkolt szelén egyenirányító került, s hogy
ne lötyögjön, keménypapír darabkákkal lett kiékelve. Meg lehetne szólni,
hogy ez meg ugyan miféle megoldás már, csak ugye nincs rá ok,
hiszen mind a mai napig kifogástalanul működik.

Már persze attól eltekintve, hogy a csatlakozó egyik papucsát megette a korrózió.

Amit már majdnem nekiálltam pótolni mondjuk innen, csak aztán még
éppen idejében sikerült ráébredtem, hogy ez mennyire felesleges.

A tartalmat kifejezetten érdemes összehasonlítani a 624-es cikk mutatta látvánnyal.
Mert ugye ennek az elemnek az eltérő méretű cellái nagyon ott vannak a szeren!
Ez mégis hogyan készülhetett? Ültek az asztal körül a nénikék, és ahogy esik
úgy puffan alapon, gyurmázva formázták meg valamiből az elem celláit?
Aztán meg összeválogatta őket valaki, hogy kiadjanak egy elemet?
Mármint úgy, hogy az egyik erre ferde, a másik arra ferde, majd
egy vékony, meg egy kövérebb? Még az is lehet, hogy így volt!

Bár alig látszik, de attól azért még kisilabizálható az AKKU 11. MEO 513 felirat.
Ha eddig elvolt a piros dobozban, gondoltam én ugyan ki nem dobom belőle.

Bár az összeszereléskor megsérült az egyik kapocs, de attól még egyben van.

Mivel nálam mondhatni megállt az idő, így még be tudtam dugni a töltőt a mára
már szabványtalanná vált konnektorba. Bár később próbaképp otthagytam egy
napra, azonban az elmúlt 50 év alatt annyira elromlott az akkuban a kémia,
hogy a hosszú idejű töltés ellenére semmiféle feszültség
sem volt rajta mérhető.

Hiába beszélek magamnak, hogy nem szabad a hálózati feszültséget
műszerzsinórokon vezetni, mert folyton rávisz valami
erre a nyilvánvalóan halálos kombinációra.

A töltő kimeneti feszültsége, bár a 9 voltot nem éri el, de ettől eltekintve rendben van,
ugyanis a korabeli akkumulátorok töltéséhez éppen ekkora feszültségre volt szükség.

Mikor lerántottam a szkenner tetejéről ezt a többrétegű papírkupacot, meglepve
vettem tudomásul, hogy egyrészt valami csoda folytán nem repült szét, illetve
ki belőle a sárga doboz, másrészt pedig leltem egy újabb ottfelejtett, illetve
félbehagyott szétszedést. Bár innen nézvést mondhatni nehezen lehetne
kitalálni a szétszedés témáját, én azonban még élénken emlékszem rá
(ez azért erős túlzás volt), hogy a sárga dobozban egy kevéske ócska
magnószalag van, ami a szalagragasztó masina bemutatásához kell.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.