Sokol 310 zsebrádió
(ha már szétszedtem, egy füst alatt meg is javítottam)

Lementem a pincébe tűzifáért, s ha már úgyis lent voltam, beletúrtam a farakás
melletti szatyorba, melyben kiváló barátom bontásra átadott lomjai találhatók.
Menten kezembe is akadt ez a zsebrádió. Ha valamiből, akkor rádióból aztán
tényleg rendesen el vagyok eresztve. Ettől még persze ezt is felhoztam.
Ez azért már nem normális dolog! Illetve de. Azt kell mondjam,
hogy a dolgok normálisak. Bennem van a hiba...

Sokol ez is, csak 310-es. Persze nem olyan mint a régi. No de miért is lenne olyan?
A régi Sokollal ellentétben, ennek az előlapján van a sávváltó és a hangoló gomb.

Ennek a készüléknek már nincs olyan szép bőrtokja füllel (vagy akár vállpánttal),
mint a régi sólymoknak, hanem csak egy puszta csuklószíja van. Onnan tudom,
hogy a sokol annyit tesz mint sólyom, hogy rákerestem az orosz rádiós oldalon
ennek a rádiónak a műszaki dokumentációjára, amit persze meg is találtam.
(ha nem is elsőre) Hogy értsek valamit az ákombákomokból (mert nekem
a cirill betűk urduul vannak), a google-al lefordíttattam az oldalt magyarra.
Ezek után viszont már hiába kerestem, sehol sem szerepelt az oldalon a sokol
betűkombináció. Ellenben azt a lüke sólymot valamiért nagyon emlegette a leírás.

A hangerő gomb a készülék hosszanti oldalán van. Mivel élgomb, vagyis kilóg
a dobozból, tehát ha a nevéhez híven zsebre tesszük a rádiót, akkor azonnal
eltekeredik a gomb. Vagy csak zsebben vihető, nem zsebből hallgatható?

A piros doboz hátuljára került az antenna csatlakozója, ami belül leginkább egy
mérőpontra hasonlító csövecskében folytatódik. Kb. esélytelen ide bármit
is stabilan csatlakoztatni, de az antenna csatlakozó legalább jó helyen
van, ami nem mondható el a fülhallgató csatlakozóról, ami valami
egészen szokatlan és lehetetlen módon a rádió aljára került.

Portable, vagyis hordozható. Ezt azért talán még
akkor is kitaláltam volna, ha nincs odaírva.

A teleptartó hibátlan. Teljesen ép az elemeket kihúzó vászonszalag, és
még a plomba is jól láthatóan sértetlen a dobozt összetartó csavaron.

Mindezek ellenére betegen szól a rádió, pedig ebbe még senki sem piszkált bele.
Vagyis ez magától romlott el. Mondjuk úgy, hogy általában nem véletlenül
kerülnek hozzám a rádiók. Leginkább az szokott velük lenni, hogy
valaki ki akarta, vagy már kis is dobta szegénykéket a kukába

Kitekertem az elemtartó fedele alatt található plombált csavart, de ettől még nem
nyílt ki a doboz. Ez a másik összetartó csavar azért elég gonosz helyre került...

Szokvány orosz hangszóró, rányomós patentokkal rögzítve. A piros dobozhoz
a fekete díszelőlapot melegen szétnyomott műanyagpöckök rögzítik.
Jó ez így, de én azért akkor is jobban szeretem a csavarokat.
Mert ugye azok ha másra nem is, de gyűjteni azért jók!

A ferritrúd éppen olyan, mint bármely más kisrádióban. A hullámváltó kapcsolója
Mindeközben szétszedhetetlen, a forgó pedig egy közbeiktatott lemezdarabka
segítségével lett rögzítve. Nincs benne semmi különös. Se dobváltó, mint
mondjuk a VEF-ben, se alumínium öntvény váz, mint a Sonata-ban.
Az orosz, pontosabban szólva szovjet gyártmányú rádiókat boncolgatva
szembetűnik, hogy igen eltérő felépítésűek. Tisztára olyanok, mintha nem is
azonos a kultúrkörből érkeztek volna. Ez azért van, mert a szovjetunió rádióipara
nem egy egységes alapokon nyugvó valami. Mivel mi egy kis ország vagyunk, ezért
nálunk mindegy, hogy egy magyar rádió az Orionban vagy a Videotonban, netalán
a Tertában készült. Minden gyár fejlesztő mérnöki gárdája, ha nem is ugyanarra
a műszaki egyetemre járt, de a tudásuk, felhasználható alkatrészkészletük,
mindenféle lehetőségük szinte teljesen azonos volt. Ezzel ellentétben
a szovjetunió egyes régióiban igencsak eltérő volt a műszaki kultúra.
Például ami nekem volt orosz játéktank, az ugyan jórészt műanyagból volt,
azonban közel azon a szinten állt, mint mondjuk egy magyar lemezárú gyári játék.
Ugyanebből az időszakból járt nálam javításon egy olyan orosz tank (vagy talán
holdjáró volt), amiben számítógépes volt a vezérlés. Vagyis míg én vidáman
tekergettem a karocskát a drót végén, addig a másik játék gazdája a tank
hátulján található gombokkal tudta felprogramozni a szerkezetet, hogy
merre menjen és mennyit. Érted mit akarok mondani? Mert én bizony
már kezdek belezavarodni. Szóval attól, hogy valami egy orosz játéktank,
vagy épp orosz rádió, attól még a műszaki tartalom erősen eltérhet. Például
az orosz villanymotor egy igen érdekes szerzet. Ereje nem sok van, a játéktank
bávatagon nyüsszögve elakad a szőnyeg rojtjában, a gombfociasztalból eszkábált
emelkedőn pedig esze ágában sincs felmenni! Mindeközben belül annyira szikrázik,
hogy száz méteres körzetben minden sávon megszünteti a normális rádióvételt.
De ez persze nem jelenti azt, hogy minden orosz villanymotor ilyen lenne.

Itt van például ez. Olyan pici, hogy szinte nem is látszik ki a többi kacat közül.

Ez még fele akkora sincs mint a középső ujjam! Valamikor a rendszerváltás idején
vettem a piacon az oroszoktól. No persze tudom, hogy ez a motor nem épp
egy játéktankba való. Ez már csak a meglepő erejéből is sejthető.
A Miniplex fúró helyett használtam, mikor az bedöglött.

Szó sincs róla, hogy azért áll meg, mert gyenge! Azért áll meg, mert ez egy olyan
szalagparketta darab, aminek a másik oldalára szivacs van ragasztva. Mikor
odajut a fúró hegye, abba szorul bele. Ráadásul alig forog a motor, mert
csak 9 voltot adtam neki. Valamint a kettes fúró is sok neki egy kicsit.
Egyes fúróval, a szükséges 20 voltról, szinte valós időben lehet vele
panelt fúrni. Egyszerűen csak odateszem, és már ott is van a lyuk!

Már megint koszoltam...
Semmi baj, hiszen könnyed mozdulattal söpröm az egészet a középső fiókomba.
Amúgy a fúrógépen található tokmány is orosz. Ez gyakorlatilag két tokmány,
melyek egymásnak háttal vannak fordítva, a magjuk pedig közös.
Pillanatok alatt össze lehet velük kötni két tengelyt.

Részemről kifejezetten tudom értékelni, mikor ilyen szép beültetési rajzot
adnak egy rádióhoz. Szinte élvezet vele megkeresni bármit a dobozban!

Érdekes megoldású a potméter forgatógombja. Egyszerűen csak rá kell tenni.
Hogy le ne essen, a gomb másik vége illeszkedik a dobozban található lyukba.

Ez itt a hangfrekvenciás fokozat. Mivel szól, csak kissé torzan, szerintem itt lesz
valami hiba. A panel a dobozba nincs belecsavarozva, hanem apró betolható,
majd a betolás után beszoruló lemezdarabkák tartják. Ezek tőlem aztán
kitalálhatnak bármit, én már csak akkor is csavarpárti maradok!

A csavarokat olyan szépen lehet gyűjteni, meg rendszerezni. Ezeket meg...

Nem vagyok oda a bakelit alapú panelért, mert könnyen felválik róla a fólia.

Nekinyomtam a pákát, majd azonnal ki is húztam a másik oldalról a hibásnak talált
kondenzátort. Három másodperc se volt, de máris feljött a fólia! A kimeneti elkó
cseréjétől nem javult meg teljesen a rádió. Egy kissé ugyan jobb hangja lett, de
még mindig erősen torzít. Elővettem egy 100 mikrós elkót a dobozomból,
majd csak úgy találomra odapróbáltam minden egyes kondira.

No nem azért találomra, mintha nem volna rajz
a rádióhoz, hanem mert így volt a gyorsabb.

Nem csak ezt a bucit cseréltem ki, hanem két másik kisebbet is. Ez annyira ki volt
száradva, hogy már csak pár mikró volt a kapacitása a ráírt 200 helyett. Az egyik
kicserélt 10 mikrós kondira pedig szinte már nem is reagált a kapacitásmérőm.

A lényeg, hogy jó lett. No nem mintha hiányzott volna az életemből egy újabb rádió.

Van a rádióban egy árnyékoló lemez, keménypapírral borítva,
amit a gyárban egyszerűen elfelejtettek rögzíteni.

Jelentem a hiányosság ezennel pótolva!

Miután szétszedtem valamit, ez egy annyira egy tipikus jelenet... A videó végén
jól hallatszik, amint az energiatakarékos lámpa éppen belezavar a vételbe.

Mindössze ennyi maradt a CD / DVD lemezgyűjteményemből, és ezek is üresek.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy pont odafér a rádió a lemeztokok elé.
Persze a plüssmócsingokat ehhez szét kellett ültetnem, de majd szólnak
ha nem tetszik nekik valami. A szarvas szólt is, mert zenélőgép lakik
benne, ami a frászt hozta rám. Fentebb dugtam őket egy polccal,
ahol minő csoda, szintén egy rádió állomásozik. Na kérem! Az
csak a nem semmi gépezet! Fadobozban lakik egy házilagos
készítésű szupervevő. Nagy boldogan megvettem a piacon,
hazahoztam, belenéztem, majd azóta is a polcon porosodik.

A kissé ugyan csíkos, de attól még alapjaiban véve fekete háttér előtt nem mutat
valami jól. Erősen a jövőbe mutató terveimben az szerepel, hogyha egyszer már
nem lesz a szobámban semmi szétszednivaló, akkor majd nekiállok és rendet
csinálok. Az előbbi mondat a "soha", mint időhatározó szócska egy igencsak
körmönfont körülírása volt. Ugyanis jelen pillanatban még annyi bemutatni való
lomom van, hogy az valami elképesztő! Például csak rádióból lehet itt körülöttem
vagy két tucat! Természetesen mindegyikben akad valami érdekesség. Van aminek
a neve különös, például Tápi deluxe vagy Panashiba. Van aminek a külseje mutat
furán a rábarkácsolt hatalmas gomb miatt. Vagy mondjuk a Videoton Strand a
tapétázott fadoboz okán, ami táskarádió esetében viszonylag ritka megoldás.
Szerintem most mindjárt nekiállok és szétszedek egy újabb rádiót. Valahol
csak el kell kezdeni! Ha nem volna a lakásban be nem mutatott rádió,
akkor valamivel merészebben nézhetnék körbe a szobában. No persze
hiába járok szemlesütve, merthogy a földön körben mindenféle magnók
vannak lepakolva. Márpedig a Terta 811-es meg a Calypso M8 bemutatása
idénre be van ígérve magamnak. És akkor még hol van a többi szalagos?
(a pincében egy szekrényben) Meg a számtalan kazettás magnóval
is mi van? Na megyek, leveszek a polcról egy újabb rádiót...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.