Lenco MXR-9571 PC rádió
(soros porton át vezérelhető)

Erről a polcról egyszerűen nem akarnak fogyni a dolgok. No nem mintha az egyéb
helyeken elhelyezett lomrejtekeim felszámolásával olyan jól állnék, csak ugye
ezek direkt azért vannak idetéve szem elé, hogy mikor el-elveszek belőlük
valamit, akkor boldogan vegyem tudomásul a fogyást. Bár a mai napi
munkám (ami amúgy a hobbim) eredményeképp egy tétellel kevesebb
kacat lesz a polcon, de amennyi eszem van (pedig már többen is mondták,
hogy sok, csak valahogy mindig olyan furcsa hangsúllyal), az egyik
legapróbb iderámolt kincsemet vettem sorra.

 

 

Ezt a rádiót a piacon vettem, de olyan régen, hogy már arra sem emlékszem, hogy
melyiken. Ez (mármint az, hogy nem emlékszem) az utóbbi időben egyre többször
fordul velem elő. Mondjuk az igaz, hogy mostanában értem le a kacatjaim mélyére,
illetve a pincei polcokba hátulra bedugott dolgokat nem valami sűrűn látja az
ember (ha egyszer ritkán vág köztük rendet), no de az azért mégsem
járja, hogy már szinte minden kincsemre rácsodálkozok.

 

 

Ez a spéci kábel mindenképp kell a rádióhoz, mert csak ezzel lehet rádugni a PC
hangkártyájára. Az egyik végén 3,5-ös, a másikon pedig 2,5-ös jack dugó van.

 

 

A tetején található feliraton kívül, mindössze ennyi különbözteti meg a piacon
kapható hasonló forma csatlakozóktól. Ha nem a földről vettem fel, hanem
mondjuk asztalról árulták, akkor is kifejezetten szép teljesítmény tőlem,
hogy egy méterről kiszúrtam, hogy ez nem holmi szokványos dugó,
hanem egy rádió. Szerintem jó szemem van az ilyesmihez. Persze
az is lehet, hogy nem, hiszen ki tudja mennyi kincs mellett mentem
el úgy, hogy nem is vettem őket észre. Mondjuk ahogy a felhalmozott
készletemre tekintek, nem igazán lehettek valami sokan a kihagyottak.

 

 

Ezzel a felével kell csatlakoztatni a PC-hez. Na most nálam ez a rádió évek óta úgy
szerepel, agyilag úgy van besorolva, az a neve, hogy AMIGA rádió. Így utólag
visszatekintve ennek az lehet az oka, hogy egy Amigás újságban láttam
a hirdetését. Érdekes lenne beindítani, mert bár van egy működő
AMIGA 600-as a pincében, de azon kívül, hogy játékgépnek
használtam, nem igazán értek hozzá. Mondjuk az Amiga esetében
már akkor volt autodetect, mikor az IBM PC-nek még fogalma sem
volt róla, hogy mi az a plug & play, de ettől még nem igazán tartom
valószínűnek, hogy ne kéne a rádióhoz a működtető szoftvere.

 

 

Míg az IBM PC-hez alig, az Amigához rengeteg mindenféle külső hardvert lehetett
kapni. Ez persze nem csoda, hiszen az Amigában, mivel az alig nagyobb
valamivel egy billentyűzetnél, nincs belül hely szinte semminek.

 

 

Biztos gyártott a Lenco mindenfélét, de nekem mint lemezjátszómárka maradt meg.

 

 

Ez a felirat számomra egy kissé zavaros, ugyanis a multimédia szóösszetételben
a "multi" azt jelenti, hogy egynél több. Ez tipikusan annyit tesz, hogyha valami
multimédiás, akkor annak nem csak képe van, vagy csak hangja, hanem mind
a kettő egyszerre. Na most hogy lehet egy rádió multimédiás? Mondjuk
a kezelőfelületének van képe, de lássuk be, hogy ez azért
egy elég erőltetett magyarázat.

 

 

Ugyan még létezik a www.lenco.com de az MXR betűkombinációra semmiféle
találatot sem adott a keresőjük. Ez mondjuk tipikus, amit részemről fogalmazzunk
úgy, hogy erősen (tényszerűen emelthangú káromkodások közepette) szoktam
volt nehezményezni. Mert ugye mégis mi a csudáért kell nekem mindenféle
lehetetlen helyekről drivert túrnom egy hardverhez, mikor
a gyártója még nagyban prosperál?

 

 

Ahogy így elnézem, ez nem lesz valami hosszú cikk.
Mert ugye mit lehet ezen szétszedni?

 

 

Bár utálom ezt a szót, de az öt darab valamit elnézve kimondtam: ennyike

 

 

Mert ugye mégis mit lehet mesélni ezekről a kacskaringókról?

 

 

A feliratból indulva ennyit sikerült kiderítenem:
PCB "Gemtek FR-001E"
chips: Sony cxa1238m, "WR100"
FCC-ID MXFWR100; Model: "Wizard Radio (WR100)"
Also sold as OEM: "Lenco MXR 9571"

 

 

Mindig is bajban voltam a PC csatlakozóival, mint ahogy most sem értem, hogy
ha soros portos a masina, akkor miért van a csatlakozójának ennyi lába.

 

 

Most vegyem le a tepsiről a tetejét?

 

 

Mondjuk mikor máskor venném le, ha nem most?

 

 

Ahhoz képest, hogy ez egy rádió, ezt az egy szem tekercset találtam benne.
Az persze lehet, hogy valamelyik SMD alkatrész is tekercs, hiszen az
URH sávra méretezett tekercsek jellemzően néhány menetesek,
mely alkatrészek SMD méretben szinte észrevehetetlenek.

 

 

Még úgy sem sikerült másik tekercset felfedeznem,
hogy két szemüveggel kerestem egyszerre.

 

 

A SONY CXA1238M egy rádióvevő chip. Mondjuk a kapcsolási példák közt nem
láttam olyat, hogy ennyire nincs körülötte tekercs, de ha az oszcillátort valami
mással pótolták (szintézer), a KF szűrők pedig a képen látható sárga
ovális izék (jobbra lent egyel kevesebb van), akkor akár...

 

 

A 15218 egy kettős műveleti erősítő.

 

 

Erre az IC-re nem jöttem rá, hogy micsoda, mert túl sok találatot kaptam, melyeket
aztán egyrészt nem tudtam, másrészt pedig nem is volt kedvem értelmezni.

 

 

A WR100 meg lett említve a leírásban, de nem találtam róla semmit.

 

 

Ellenben a rádió PC-hez csatlakoztatásához szükséges kábelt megtaláltam.
Mondjuk nem ehhez a rádióhoz volt odakészítve, hanem a PDA-hoz.

 

 

Itt következett az a rész, hogy kinyitottam az 545-ös szétszedtem cikket, ami amúgy
egy PC átépítéséről szól, és végigböngésztem a képeket, hogy kiderüljön, van-e
egyáltalán soros port a gépemen. Mivel nincs, így a rádió működés közbeni
bemutatása ezennel elmarad. Aztán azt gondoltam ki, hogy akkor majd
az asszony laptopjával kísérletezek, de azon sem volt soros port. Persze
lehet, hogy van rajta, de csak a dokkolóján keresztül, de azt meg épp olyan
lusta voltam előásni, mint az előbb befeküdni az asztal alá, és a saját szememmel
meggyőződni róla, hogy milyen csatlakozók találhatók a gépem hátulján. Persze
van még itthon eldugva néhány régebbi PC, melyek között csak akad olyan is,
amin még van soros port, de bevallom őszintén, hogy egyszerűen nem volt
kedvem a próbával járó felforduláshoz. Pláne úgy nem, hogy miután
letöltöttem a rádió leírását (2,5 megás német nyelvű World fájl)
beugrott, hogy én ezt már biztosan láttam valamikor korábban.

 

 

Konkrétan a kezelőfelület látványa ébresztett rá, hogy ez nekem valamikor
réges-régen egyszer már fel volt telepítve a gépemre, de sajnos nem igazán
tudtam értékelni, mert mintha egy kissé túltengés lenne itthon rádiókból...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.