Papírdobozok felosztása
(papír térelválasztókkal)

Felhoztam a pincéből három darab rózsaszín (csak azért se magenta) színű dobozt.
A terv a következő. Osztásokat készítek a dobozokba papírból. Ezek célszerűen
a nagyobb dobozba tolható kisebb dobozok lesznek. Vagy ahogy majd alakul.

Ahogy ezt így eldöntöttem, azonnal kimentem a balkonra, majd leszüreteltem egy
szem epret. Eredetileg négyen voltak, de a többieket már korábban lelegeltem.

A dolmányos varjú dilemmája, hogy sűrűn jönnek
az autók, de az úton hever egy szép piros alma.

Hatalmas a csábítás, de a veszély is óriási.

Végül azt találta ki, hogy elgurigázza az almát az út széléig.

Szarka koma is megjelent. Gondolta besegít az alma elpusztításába.
Benéztem hátra a lakásba, hátha jött valaki segíteni nekem is.
De persze nem. Hajtogathatom a dobozokat tenmagam.
Illetve hol van az még, hogy a dobozokat hajtogatom?
Még csak azt hajtogatom, hogy kezdj már neki Géza!

A múltkori antenna és földelés kiépítéses munkához előszedett banándugókat,
banánhüvelyeket, és műszercsavarokat válogatom szét. Ez a részfeladat két
szálon is kapcsolódik a mai témához, vagyis a dobozaim belsejének több
részre történő felosztásához. Egyrészt ezt csinálom a dobozosztás
helyett, másrészt szeretném látni, hogy miből mennyi van,
vagyis mekkora hely kell az alkatrészeknek.

Ezek hárman úgymint banándugók, szerelhető banándugók (nincs műanyag részük),
illetve "u" dugók, épp bele fognak férni a rózsaszín dobozba, amit gondolatban
már fel is osztottam három nagyjából egyenlő részre. Ez a "gondolatban",
 ez nekem annyira megy, hogy képes lennék akár napokig mesélni róla!

A dobozok osztása, mivel papírdobozok, értelemszerűen papírral fog történni.
Azt az elképzelést, hogy ez meg fog történni, már évek óta dédelgetem
magamban. Mindezidáig sajnos nulla eredménnyel. Na jó. Akkor
nem nulla, hiszen a múltkor már hajtogattam néhány dobozt
a hiányzók helyére, de az már több mint egy éve történt.
Természetesen a beszerzett félkemény papírok azóta
is csak ácsorognak a hátam mögötti szekrényben.

Azért tettem rá a lábam a papírra, mert akkora a huzat, hogy elviszi a szél.
Mikor ezeket a képeket lövöm, épp rekkenő nyár van, és a tegnap
esti vihartól lehűlt levegőt kergetem keresztül a lakáson.

Ekkora belülről a rózsaszín doboz. Bármekkora dobozokat is ollózzak
össze, a kombinációjuknak el kell férnie ezen korlátok között.

Elismerem, hogy ez az ákombákom - mint műszaki rajz - nem valami átlátható.

Így viszont már érthető, hogy mit rajzoltam fel az amúgy
háttérnek használt hatalmas fehér papíros szélére.

Négy nyomás a tűzőgéppel, és már készen is van az első osztódoboz.

A méret sajnos nem stimmel. Legalábbis a betétdoboz magasságát illetően nem,
ugyanis a fellelt anyag egészen egyszerűen nem adta ki a kívánt méretet.
Mivel nincs másik használható, illetve a széthajtogatott hajdani A4-es
nyomtatópapírt tartalmazó papírdobozoknál nagyobb kartonom, így
a rendelkezésre álló anyaghoz igazítottam igényeimet. Előfordul ez.

Kicsit átalakítottam a lapok kiszabásához szükséges műszaki rajzot. Mivel szó sincs
róla, hogy a lapok egyformák lennének, hiszen az eredetileg A4-es papírt tartalmazó
dobozok oldala és alja eltérő méretű, ezért középről indulok. Illetve azért indulok
középről, hogy ne kelljen levágnom az anyag széléből. Elsőnek megfelezem
a papírlap minden oldalát, aztán ezen jelölésekhez képest 80 - 80, illetve
37,5 - 37,5 milliméterre húzok egy-egy újabb jelölést. Ezeket a vonalakat
aztán a valóságban is meghúzom tollal. Mikor ezzel megvagyok, a vonalak
mentén megtöröm a papírt egy vonalzónak használt laminált padló csík mellett.

Alakulnak a dolgok! Ha sikerült pontosan levennem a méretet a maradék helyről,
akkor bele fog férni a harmadik doboz a középen kimaradt helyre.

Nagyon megy ez nekem! Amúgy viszonylag pontosan dolgozok.
Legalábbis nem szoktam tévedni egy millimétert. Öt centit igen,
de a hangszórós polcokról majd egy másik alkalommal mesélek.

Mikor ráunok a dobozhajtogatásra, vagy már végképp nem bírom tovább a lakásban
a rekkenő nyári meleget, amire még az asztali lámpám is ráfűt, olyankor bávatagon
lekóválygok a pincébe. Kinyomtattam egy csomó címkét, melyek arra várnak itt
a polc szélén sorakozva, hogy végre felragasszam őket a rózsaszín dobozokra.
Már korábban megvettem hozzájuk a nagy kövér celluxot. Van lent olló,
sniccer, de legfőképp a hűvös az, amire most igazán szükségem van.
Lassan mozgok, nehogy kimelegedjek. Mekkora marhaságokat
vagyok képes kitalálni mentségül arra, hogy miért is
mozgok oly látványosan álomkórosan.

A múltkor annak örültem, hogy sikerült szépen lapra hajtogatnom a rózsaszín
dobozokat. Meg persze a többit is. Most meg csinálhatom vissza az egészet.

Ez így nagyon nem lesz jó, mert ha kettőnél több dobozt teszek egymásra, akkor
egészen egyszerűen kezelhetetlen lesz az építmény. Három dobozt kihúzni
a polcból úgy, hogy a háromból mondjuk az alsó kell, a felső kettőt
meg visszatolom, az már nem biztonságos. Ugyan teljesen tiszta
a föld, ezért ha kiszórok egy doboz ellenállást, akkor akár a söprűvel
is összeszedhetem, de ennek akkor sem így kéne lennie. Sűrűbben kellenek
a toronyba a polcok. Az lenne a legegyszerűbb, ha bemennék a boltba és vennék
még egy ilyen tornyot, aminek aztán csak a polcait használnám fel. Mert ha nem?
Akkor fából kell beszabnom a fehér lemezpolcokkal azonos méretű darabokat.
Szerintem ebből már megint egy újabb farigcsálós project lesz. Persze amíg
győzöm faanyaggal, addig miért ne? Illetve a másik pincében most éppen
úgy van, hogy mindegyik sarokban fadarabok hevernek. De ezt a másik
projectet valami csoda folytán most valahogy nem akarom idekeverni.

Annyira szép lett a folyosó, merthogy a múltkor kifestettem, hogy azóta is mindig
megveregetem a vállamat, mikor rácsodálkozok. Ahogy így ácsorgok, nagyon
megelégedve magammal, valahogy feltűnt az a rengeteg rózsaszín doboz.
Ezek azért vannak idetéve, mert át kell őket vinnem a másik pincébe.
A fáspincében lesznek a mechanikai anyagok, merthogy ott szoktam
belőlük barkácsolni. A néhai mosókonyhában meg az elektromosak
lesznek, hiszen éppen nekik pofoztam ki a helyiséget néhány éve.

Ahogy a pincében tologatom a dolgokat, alakulni látszik valamiféle rend.
Ellenben idefent a lakásban valahogy nagyon úgy néz ki, hogy szó sincs
róla, hogy rend akarna kialakulni. Ha ezzel a kupival záros határidőn
nem csinálok valamit, hova fogok lefeküdni aludni? Mert az ágyra
arra egészen biztosan nem. Kényelmetlen, ha nyomnak a bigyók!

Hoztam a pincéből egy újabb adag papírt, mert
a lakásban rejtegetett készlet már elfogyott.

Annyira beszédes ez a kép, hogy nem is kell magyaráznom,
hogy miként áll össze a papírlap dobozzá.

Amúgy ennyire egyszerűen.

Mindössze annyi utómunka van a dobozokkal, hogy a tűzőgép kapcsok
szárait bentebb kell nyomni, célszerűen egy csavarhúzóval,
nehogy később beleálljanak mondjuk az ujjamba.

Annyira belejöttem a rajzolásba, meg a vagdosásba, meg
a hajtogatásba, hogy sorozatban gyártom a dobozokat.

Ez nem a legszebb megoldás, hiszen ha kiveszem a nagyobb dobozból az egyetlen
darab kisebbet, akkor betolulnak a keletkezett helyre a régebbi műszercsavarok.
De amekkora az én műszercsavar felhasználási volumenem, nem hinném, hogy
bármiféle problémát okozna. A balra látható papírdobozt pedig azért tettem
oda a rózsaszín mellé, hogy lássam, hogy belefér-e. Szerencsére nem fér
bele. Mert ha belefért volna? Akkor felesleges lett volna dobozokat
hajtogatnom. Amúgy a balra látható doboz onnan szabadult fel,
hogy ezzel a dobozosztásos mókával párhuzamosan, most
rendezem össze a sajátommal az apukámtól örökölt
alkatrészeket. De ez már egy másik project...

Az ilyen hármas osztású dobozokba természetesen olyan dolgok fognak kerülni,
melyekből háromféle van. Illetve ez nem teljesen igaz, ugyanis a csavarok is
ilyen dobozokban lesznek. Anya, csavar, alátét. Mennyivel egyszerűbb is
lesz így csinálni a pincében bármit, mikor épp kell mondjuk négy egyforma
ötös csavar. Eddig ugyanis az volt, hogy néha tíz perceket is elturkáltam a vegyes
dobozokban. No nem mintha olyan sokat farigcsálnék, de azért már több tucat
project született a témakörben. Valamint hány de hány van még betervezve!

Professzionális tervezési tevékenységemnek köszönhetően, a betétdoboz két
hosszabbik széle magasabb, mint a rövidebb oldala. Ez azért van így, hogy
legyen minélfogva kihúzni a kicsi dobozt a nagyból. Ez olyan szép, hogy
szinte meghatódtam. Természetesen egyetlen szó sem igaz az egészből.
Azért lett ilyen, mert így sikerült. Egyszerűen így adta ki az anyag.
Persze van az úgy, hogy valami jól jön ki, csak ritka. Mikor az
ember barkácsol valamit, az ugyanis általában nem
lesz olyan szép, mint a gyári megoldás.

Például ez a valószínűleg barkács Garfield is hogy néz már ki?

A két szélére a korábban látott keskenyebb, középre
pedig ilyen kövérebb dobozok készülnek.

Mikor épp elkap a hév, olyankor nagyon bele tudok lendülni a munkába.
Sajnos ez manapság már egyre ritkábban fordul velem elő.

Annyira beindultam a dobozgyártással, hogy elfogyott a bicajom mögött felhalmozott
papírkészletem. Itt egy kicsit megálltam (még ha csak itt, még ha csak kicsit) és
elmerengetem. Egyrészt elszomorodtam, miszerint kész. Itt a vége. Ezentúl
nincs több papír! Eddig ugyanis szinte mindig beleakadtam a bicaj hátsó
kerekével, mikor kivettem innen a gépet. Másrészt örömmel töltött el a
tudat, hogy végre felhasználtam valamit, az egészen eddig értelmetlennek
tűnő mennyiségű kartonpapír készletemből. Ez valahogy olyan csodálatos...

Persze az nem úgy van, hogy csak úgy egyszerűen elfogy a papír, merthogy
én annyira előrelátó vagyok, hogy azt akár órákon keresztül ragozhatnám!
Ezeket a kartonokat például több mint tíz évvel ezelőtt gyűjtöttem be,
és nini! Már szükségem is van rájuk. Az ilyesmi gondolatok sajnos
oda vezetnek, hogy mindent begyűjtök. Akár épp van hozzájuk
valami tervem, akár nincs. Aztán meg csodálkozok, hogy
hiába minden praktika, egyre csak fogy a hely.

Ugyan sokkalta csúnyábban mutat a törésvonal mentén, mint az eddig használt
hullámpapírhoz hasonló anyag, de az adott feladatra ez is bőven megteszi.

Banánhüvely műanyag kupakos, tiszta fém, anya, alátét, forrasztófül.
Vagyis kell egy olyan doboz, ami belülről öt felé van felosztva.

Természetesen semmi akadálya sincs, hogy öt felé osszak egy dobozt.
Mindeközben persze egyre gyakorlottabb vagyok a papírmunkában.

Nyomtattam címkéket a csavaros dobozoknak is, hogy mikor lemegyek a pincébe
hűsölni, végre ezek is egésszé kerekedjenek. Persze majd jön még a csavarok
szétválogatása, de az már megint egy másik project. Aztán anyám meglátta
a kezemben az ollót és megkérdezte, hogy nem vágnám-e le a haját. Már
oly ügyesen szabdalom a papírokat, hogy akár fodrásznak is beállhatnék.

Íme édesanyám, mielőtt megnyírtam volna.
Mit ne mondjak, igen bátor asszony!

Egy kissé talán fiús lett, de a telekre bőven elmegy.

Ez viszont annyira tökéletes lett, hogy teljesen
oda meg vissza vagyok magamtól!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.