Csillárfelújítás
(feladatkerülgetős, erősen nyafogós projekt)

Jaj. Jaj. Megint csak jaj! A háttérben megbúvó papírdobozban a József klub erősítője
lakik, míg közvetlenül mellette a nagy hangszórós szétszedtem projekt alanyai
sorakoznak. Ugyan mindkettővel kéne már kezdenem valamit, minimum
a "ha már egyszer itt vannak a szobában" alapon, de mára akkor is
a szintúgy régóta várakozó csillárt választottam boncalanynak.
Mondjuk meg tudom okolni a döntésem, hiszen ahhoz, hogy
lássam is amit csinálok, egyáltalán nem árt ha világos van.

Illetve ez azért nem ennyire egyszerű, ezért is állnak ilyen csálén a csilláron a burák.
Mert ugye hol ide, hol meg oda kell több, vagy akár éppen kevesebb fény.

Külön kapcsolható a csillár közepe, illetve a két széle. A középső bura azért áll az
ágy felé ferdén, illetve van arrafelé fordítva, hogy mikor gépelek, olyankor ne
világítson bele a szemembe. A két szélső bura pont fordítva áll, hogy mikor
szétszedek, vagy mondjuk nagy ritkán összeszerelek valamit, akkor ezek
ne a heverőm, hanem az íróasztalom felé szórják a fényt. A középső
burába kisebb, míg a két szélsőbe nagyobb teljesítményű izzók, illetve
manapság már LED-es fényforrások lesznek. Mert ugye szétszedéshez jól
kell látni, nekem is, meg a fényképezőgépnek is, míg gépeléshez elég ha
csak a billentyűzet gombjait látom, meg a kávésbögrém nem verem le.

A csillárátépítéssel kapcsolatban már évek óta folynak az előzetes kísérletek, csak
eddig még mindig az lett az eredményük, hogy a fellángolásaim mondhatni
szalmalángként lobbantak el. Ezen a képen például azt látjuk, amint
belepróbáltam az asztalomhoz közelebb eső burába egy
többszörös teljesítményű izzót.

Azért néz ki olyan furán a jobb oldali bura, mert jelen pillanatban magán az izzón
lóg, miközben én az ágyon heverve teszem ugyanezt. Ezt a csillárt még apukám
készítette 1971-ben, mikor ideköltöztünk. Azóta nem volt leszedve! Mondjuk
az igaz, hogy minek is lett volna? Ami gond akadt vele, az eddig még mindig
orvosolható volt innen alulról is. Például elégtek a bakelitből készült foglalatok
a hatvan wattos izzóktól, melyek az akkoriban még zárt lámpaburától nem tudtak
rendesen szellőzni. Ezek már rég nem azok a burák, hanem ezek kukáspiaciak.
Azért vettem őket, mert az eredetiekbe nem fértek bele az energiatakarékos,
tényszerűen fénycső alapú izzók. Amúgy most is a lámpabura kérdése
adott némi löketet a csillárátépítős projekt beindításához.

Konkrétan úgy történt a dolog, hogy lomtalanításkor belefutottam ebbe a hatalmas
burába, amit természetesen azon nyomban magamhoz is ragadtam. Ha tegyük
fel mégsem válna be a konyhai a fénycsőarmatúra helyett, akkor legfeljebb
én is kidobom, de eddigi tapasztalataim szerint ez nálam nem valószínű.

Íme a termés. Már úgy értem, hogy ezt mind sikerült összekukáznom.
Az open tábla például már be is mutatkozott, épp a múlthéten.

A lámpaburák - meglepő módon - mindössze néhány hetet pihentek a farakáson.

Bár a burák nem látszottak koszosnak, attól még alaposan megfürdettem őket, mely
tettem hatására olyan fehérek lettek, hogy már-már nem is látszanak a kád szélén.

Fehér lámpaburák, fehér csempék előtt fényképezve. Ezek itt olyan szépen
belesimultak a környezetbe, hogy csak azért kerültek el innen, merthogy
a törölközőtartóra mégiscsak inkább a kéztörlő való, nem pedig ezek.

Az a tény, hogy a rekamié tetején nincsenek útban, az jelen esetben egy negatívum.
Ezeknek ugyanis igenis, hogy útban kell lenniük, hogy végre foglalkozzam velük.

Na most ezt a projectet nem úgy kell elképzelni, hogy egymásutánjában történnek
a dolgok, épp ahogy itt látod. Illetve úgy, de nem szoros egymásutánban, hanem
időben erősen szétcsúszva, mindenféle projektet közbeékelve. Mire végeztem
a csillárral, addigra már akkora volt a kupi a képek között, hogy azt már szó
szerint kínszenvedés volt rendbe tenni. Fényképeztem útközben felhőket,
vagy mondjuk udvarfelújítást, illetve az előbb már említett open táblát,
meg ki tudja még mi mindent. Mikor került némi kedvem a csillár
projekthez, akkor meg bele-belekaptam. Most például éppen
azon sajnálkozom, hogy milyen magasan is van
az a 230-as feliratú doboz.

Természetesen akad a dobozban mindenféle kincs, kivéve talán
(illetve sajnos egészen biztosan) az éppen keresett foglalatot.

Ez a látvány már nem a lakásban tárult elém, hanem most már pincei 230-as feliratú
fiókom előtt toporgok, megjegyzem kifejezetten határozatlanul. Épp a kép közepén
terpeszkedik a keresett foglalat, illetve jelen pillanatban E14-ből E27-re átalakító.

Az előbb látott foglalat párja már úgy egy éve oda van készítve az asztalomon
található pult sarkára, s én már azóta mondogatom neki bőszen, hogy
"majd mindjárt te jössz" csak előbb még ezt vagy azt befejezem.

Már megint a pincében vagyok. Mondjuk az igaz, hogy közben eltelt néhány nap,
de ha nem mondom el, hogy mennyire elhúzódott ez a projekt, akkor akár észre
sem venni. Pont mint ahogy a fel nem címkézett, mindössze apró betűs
zöld felirattal ellátott izzófoglalatos dobozomat sem.

Persze ebben sem pont az van, mint amit kerestem, de ez azért már közelít.

A fekete foglalat középre való, a kisebb teljesítményű E14-es foglalatú izzóhoz.

Úgy voltam vele, hogy csak azért sem megyek el a boltba! Na nehogy már ne legyen
itthon annyi alkatrészem, amiből kijön a csillár átalakítása! Ha folyton boltba kell
menni, akkor mégis mivégre áll dobozszámra az rengeteg összeharácsolt vacak?
Ezen gondolatmenetet követve, nekiálltam visszaalakítani foglalattá
a valamikor korábban szerkesztett átalakítót.

Innentől kezdve kiesett a körből az a kérdés, hogy milyen
foglalat lesz a szélső burákhoz. Ez a kettő lesz, és kész!

Persze az még kérdéses volt, hogy illeszkednek-e egymáshoz, vagy
ahogyan azt már megszokhattam, alakítanom kell rajtuk valamit.

Ezek ketten annyira pontosan illeszkednek, hogy
valószínűleg eleve egymásnak lettek teremtve.

Első ránézésre ebben az összeállításban sincs hiba, mely mondat természetesen
azt jelenti, hogy mikor egy kicsit később jobban ránézek, na addigra már lesz.

Ezt a polcot alaposan megszemlélve, a csillárátépítés tekintetében újabb napnyi
haladékot adtam magamnak, merthogy nem találtam meg rajta a fénymérőt.

Másnapra került elő, két polccal odébbról.

A fényérzékelő kupakja pedig a pincéből, mégpedig innen a polc széléről.

Ha már úgyis idelent voltam, igazán nekiállhattam volna felpakolni a polcra ezeket
a lomokat. Mondjuk ez már megint egy másik project, melynek nyitóképei, mint
ahogy megannyi más ötletemé, szintúgy a csilláros képek közé keveredtek.

Ezt a foglalatot azért túrtam elő, hogy majd mikor leakasztom a csillárt a plafonról
(hát persze), akkor ha ideiglenes jelleggel is, de legyen ami világít a szobában.

Na tessék! Már megint belefáradtam... Ez így sosem lesz készen!
Ha tudnád, hogy hány de hány ilyen elhúzódó projektem van...

Kitettem díszhelyre a szobámban a foglalatot, hátha ösztökélni fog a látványa.
Beismerem, illetve le sem tagadhatnám, hogy ez az elképzelésem sem jött be.

Ezek is látványosan nem ide valók, s pont mint az előbbi
foglalat esetében, ezeknek sem hatott meg a látványa.

Hogy haladjak, de azért csinálnom se kelljen úgy igazándiból semmit, azt találtam ki,
hogy nekiállok méregetni. Csináltam egy táblázatot, amit a cikk végére szúrtam be,
hogy a számok alapján majd el tudjam dönteni, hogy végül is mire jutottam. Most
épp az ágyon mérem a fényt. Mivel a középső bura a heverő felé áll, leginkább
oda szórja a fényt. Jelenleg az van, hogy mikor fel van kapcsolva a csillár
közepe (amúgy szinte mindig fel van kapcsolva), akkor az ágyra
leheveredve, szinte kiveri a szemem a burából kilátszó izzó.
Ezt az állapotot is meg kellene változtatni valahogy. Mondjuk
a kukázott burák alja nincs lecsapva ferdére, minek okán úgy néz ki,
hogy ez nem lesz egy komoly küzdelem. Tévedtem újra hatalmasat rutinosan...

Pont mint az előbb, most is a kép közepén van a fénymérő, csak nem látszik.
Most az asztal jobb sarkán mérem fel az eredeti fényviszonyokat.
Persze ha ez a mérés mondjuk nappal jut eszembe, akkor
várhatok vele estig, minek okán újabb nap telik el.
 

Felmértem a lelkiállapotomat, illetve a munkakedvem adott pillanatbeli mennyiségét.
A kapott eredmény annyira siralmas volt, hogy valósággal erőszakkal kellett
rávennem magam arra az amúgy aprócska feladatra, hogy legalább
annyit tegyek meg, hogy odapróbálom a csillár közepére az új,
akarom mondani lomtalanításból begyűjtött burát. Tessék!

Természetesen az új burával már nem tudom eljátszani azt a trükköt, amit a régivel
megtehettem. Konkrétan azt, hogy félrebillentem. Ez így sajnos kifejezetten
belevilágít a szemembe, illetve tükröződik a szemüvegemről. Biztosan
ki fogok rá találni valamit, mert mindig ki szoktam találni valamit.

Most például azt találtam ki, hogy amíg azt a "valamit" kitalálom, addig is
elmosogatom a régi burákat, hogy ne koszosan kelljen őket eltennem.

Ez a látvány így konkrétan annyira kellemetlen, hogy a két szélét csak akkor lehet
felkapcsolni, ha kifejezetten lefelé nézek, vagyis éppen szétszedek valamit,
miközben csak a csillár közepét járatva is fény által zavarva vagyok
gépeléskor. Persze ha másra nem is, de arra azért kifejezetten jó
ez az állapot, hogy ösztökéljen. Ennek hatására azonnal neki
is álltam. Na persze nem a csillárom átépítésének, hanem
a mozizásnak, amit aztán jó három napig abba sem hagytam.
Közben persze tanulmányoztam a filmekben látható csillárokat.

Hiába vagytok útban, akkor sem teszlek vissza benneteket! Annak eldöntésében,
hogy pontosan mit is nem fogok csinálni, abban szerintem nagyon jó vagyok!

Ezt a papírból kivágott takarólapot csak próbából készítettem.
Tulajdonképpen megfelelne, ha ráragasztanám a bura aljára.

Miután nem volt szívem összeragacsozni a frissen mosott burát, kicsentem
inkább ezt az izzót (tudom, LED-es fényforrást) egy másik lámpából.

Kipróbáltam azt a szokatlan variációt is, hogy a kisebb teljesítményű izzót nem
középre, hanem az én általános szobában elfoglalt pozíciómhoz képest
hátra, gépelés közben a fejemtől legmesszebb található bura alá
tettem. Ez sem jött be, mert még így is belátok a bura alá.

Ez kérem annyira bonyolult, hogy inkább elmesélem, minthogy nekiálljak leírni.

Mivel a csillár, bár még persze csak gondolatban, de annyira nem akart összeállni,
hogy az már szinte fájt, ezért újra lejöttem a pincébe, felkaptam a foglalatos
dobozt, meg a 230-as fiókból a csilláralkatrészeket, majd felvittem őket.

Ezt a verziót úgy képzeltem el, hogy ez pluszban állna ki a jelenlegi konstrukcióból,
csak persze nem le, hanem felfelé, hogy semmiképp se világítson a szemembe.

Természetesen nem csak úgy egyszerűen álmodoztam a dologról, hanem
össze is szereltem működőre, hogy legyen mivel kísérleteznem.

Szétpakoltam az alkatrészeket, majd kifejezetten jól elvoltam azzal a játékkal,
hogy szinte minden egyes kombinációs lehetőséget szép sorjában kipróbáljak.

Áldásos tevékenységem következtében, kialakulni látszik a szobában
egy jó alapos rumli. No nem mintha amúgy rend lenne nálunk...

A csilláron hol ide, hol meg oda rakom a burát, vagy burákat, ilyen-olyan izzóval.
Annyira látványosan nem akar összeállni, hogy újra elment tőle a kedvem.
No nem mintha eddig olyan nagyon hangulatba lettem volna jőve...

Újabb ötlet, mely pont mint az előző, azért nem lett kivitelezve, mert ahhoz,
hogy ettől ne álljon ferdén a csillár, kellett volna még egy ilyen bura.
Vagyis nem három, hanem 5 ágú lett volna a csillár. Hogy addig
se csináljak semmi érdemit, elmentem az OBI-ba illetve
az IKEA-ba, de nem találtam ilyen lámpaburát.

Illetve találni találtam, csakhogy nem adták külön, csak a hozzá
tartozó lámpával együtt. Háromezret meg nem adok ki érte.

Ez lenne jó középre. Illetve csak a burája kéne, de ez meg már 4.500 pénz.

Ezek itt ketten az előtérben, ezek olyan szerencsétlenül néznek ki, hogy komolyan
elgondolkodtam rajta, hogy akad-e olyan ízlésű ember, aki ezeket megveszi.
Részemről ha ilyeneket találtam volna kidobva, biztosan otthagyom.

Ez a szétnyitható mondjuk nagyon jól néz ki, bár a szobámba ezt sem tenném be.

Gondoltam ráindítom az éppen futó csilláros projektre a konyhai fénycsőarmatúra
lecserélését is, minek okán már a konyhai edényszárítón is lámpabura van.

A csillár két széle tulajdonképpen már meg is van. Illetve ott nem érdekes, hogy
a szemembe világít-e, hiszen mikor azt felkapcsolom, akkor úgyis lefelé nézek.
Gondoltam akkor legyen! Beleálltam a középső bura kombinációs kérdésébe.

Végül ez jött ki eredménynek. Majdnem ugyanezt láthattuk már egy korábbi
fotón is, de csak majdnem! Ez a foglalat ugyanis végig menetes,
minek okán a bura kitolható egészen a foglalat végére.

Vagyis ha akarom, akkor lehet az izzó a burában akár ennyire mélyen is.
Márpedig én éppen ezt az eredményt szerettem volna elérni!

Próbaképp fellógattam a mélyen ülő izzós kombinációt a csillárra. Persze még nincs
semmiféle rögzítés, hanem csak egyszerűen át lett vetve az új kábel a favázon.

Onnan nézve, ahol ülni szoktam, a helyzet egyértelműen javuló tendenciát mutat.

Ugyan még be lehet látni az izzóig, de egyrészt van kisebb izzó (gyertya),
másrészt feljebb kerül a bura, harmadrészt pedig egy kicsit odébb is.

Ha lenne egy ötödik bura, ami akár más típus is lehetne, mondjuk lefelé
zárt, vagy legalább kevésbé nyitott, vagy hosszúkásabb, akkor
két plusz foglalat, meg egy darabka léc beépítésének
árán, lehetne a csillár ezentúl akár ötágú is.

Nem állítanám, hogy mikor Apukám a csillárokat készítette (ugyanis ezt
a másikat is Ő követte el), akkor egyszerűbb dolga lett volna, mint
most nekem, hiszen akkoriban meg az volt a probléma, hogy
alig lehetett kapni a boltban csillárhoz való alkatrészeket.

No de akkor sem egyszerűbb a dolog, mikor túl sok a választási lehetőség.

Mivel úgy döntöttem, hogy leakasztom a plafonról a csillárt, ezért
fellógattam a polc szélére egy puszta foglalatba csavart izzót.

Illetve felkapcsoltam ezt a két másik lámpát. Persze ha áramtalanítanék, akkor
egyből sötét lenne. No de mivégre történne az áramtalanítás? Csak azért,
hogy ne csapjon agyon az áram? Van nekem egyáltalán agyam?
Vagy ha van is, akkor számít neki valamit ha ütik?

Míg az előbb felmerült kérdésekre meglelem a választ, addig
is kihúztam ide az asztal szélére a szerszámtartóimat.

Az éjjeliszekrényem beköltözött a nagyszobába.

Mindeközben a heverőm előtti szőnyeg gurigára tekeredett. No nem azért mintha
útban lett volna, hanem csak azért, mert amilyen vezeték nálunk a falban van,
annak ha lehullik a szigetelése, amire egészen biztos, hogy óvatlanul rálépek,
szóval semmi kedvem sincs kitörölhetetlen nyomokat hagyni a szőnyegen.

Szerintem már évek óta nem volt rajtam ez a melós mellényem.
Mondjuk az igaz, hogy mióta nem dolgozom, azóta okafogyott.

Óvatlan áramütés esetén, ebben a melóscipőben sokkal jobb hatásfokkal
vagyok képes kirúgni magam alól a létrát, mint a piros papucsomban.

Az már csak természetes, hogy csak utólag jutott eszembe, hogy a csillár
leakasztásáról készíthettem volna egy videót. Mondjuk mentségemre
szolgáljon, hogy annyira beindultam, hogy még magam is
erősen rácsodálkoztam a dologra.

Balra a két kapcsolt vezeték, jobbra pedig a fix.
Az szinte természetes, hogy az utóbbi a fázis.

Van egy színük az alkatrészeknek, az már biztos!
Amúgy nem én tekertem szét, hanem szétjött.

Kell egy csoki, amibe az ideiglenes csupasz foglalat vezetékeit tudom kötni.
Ha meg már úgyis visszamászok a létrára, legyen a csoki háromlábú.

Ezt a kötést majd mindjárt kicsit visszább veszem, illetve újrasodrom. Ez a vezeték,
ez bizony átmérő egyes alumínium. Ebben az a "szép", amit a korábban bemutatott
videóban vázoltam. Vagyis az, hogy ezen a kötésen keresztül megy az asztalomhoz
az áram. Kicsit sűrűbbre sodortam, valamint olyan csokit választottam, amiben
nem közvetlenül a csavar megy neki a vezetéknek, hanem van közben egy
apró fémlemez is, ami eliminálja a csavar végének nyíró hatását. Mivel
az öreg huzalok szigetelése már erősen foszlik, ezért mindhárom
vezeték kapott a tövére egy szigetelőszalagos lefogatást.

Ezt a zseblámpát azért támasztottam ide, mert míg az előbb felsorolt feladatokat
elvégzem, mégiscsak áramtalanítottam. Jobb ez így, hiszen épp egy olyan
kötést készülők szétszedni, illetve felújítani, amin keresztülfolyik
a PC, valamint a körülötte bedugott összes többi kütyüm,
illetve a szükségvilágításnak fellógatott izzó árama is.

A kép közepén látható elmosódott zöld paca jelzi, hogy sikerült a lámpát
pontosan abban a pillanatban megörökítenem, amikor eldőlt.

Ez egy szokatlanul hangulatosra sikeredett kép. Lóg az egy szem izzó,
foglalatban a plafonról. A körülötte látható csíkokat a függöny
produkálja, míg az átlókat a balkon korlátja rajzolta oda.

Attól az eddig talán még sosem látott bevilágítástól, hogy a puszta izzó fentről
világít mindenfelé, meglehetősen szokatlan hangulat lett úrrá a szobában.
Értem ezt úgy, hogy ebben a hallban, a plafonhoz közel, még
fényes nappal is félhomály szokott uralkodni.

Mivel a csillár tartórúdjáról egyáltalán nem akartak lejönni a vezetékeket a rúdtól
eltartó fadarabkák, konkrétan meg sem moccantak, ezért elkezdtem keresni,
hogy mégis mi tarthatja őket olyan szorosan a helyükön. A képen
pirossal keretezett apró hernyócsavar volt a tettes.

Akarom mondani hernyócsavarok! Merthogy végül ennyit sikerült kitekergetnem
a két fadarabból. Jobbról és balról is szorította csavar a fadarabot a rúdhoz,
illetve volt még egy-egy csavar a vezetékek rögzítésére is. Ezek amúgy
a nagyméretű Tanért műszer tengelytartói. Avagy amit Apukám csak
talált a gyárban, azt az óriási rutinjával mind beépítette a csillárba.

A két szélső burát, valamint a foglalatot izzóstul, maga a vezeték tartotta.
Vagyis csak úgy egyszerűen lógtak a saját kábelükön.

Persze nem csak a forrasztás tartott, hanem a visszahajtott vezeték is.
Ez amúgy a középső foglalatot tartó két forrasztófül.
Illetve a középső foglalat az oda is volt
csavarozva, csak nem nagyon.

Szerintem azon lépjünk túl, hogy Apukám vajon miért nem a sárga-zöldet vágta ki
az amúgy három erű kábelből. Amúgy nem is ezt a kérdést akartam feszegetni
ezzel a képpel, hanem csak azt akartam megmutatni, elmondani, hogy ez
a sodrott rézvezeték úgy szolgált, megjegyzem minden hiba nélkül,
majdnem ötven évig, hogy a korábban látott merev alumínium
vezetékkel volt összesodorva, illetve inkább csak rátekerve.
Mint az ezen a képen látható, fényes maradt a réz, nyoma
sincs oxidációnak, vagy mondjuk bármiféle szikrázás okozta
égésnyomnak. Persze ettől még ne kössünk rezet alumíniummal.

Miszlikre szedtem a csillárt! Na most azt, hogy mi az a miszlik, azt nem
tudom, de gondolom valami olyasmi lehet, mint amit a képen látunk.

Alulról sötétebb (kisdarab), felülről világosabb (nagydarab).
De vajon milyen lehetett az eredeti színe?

Nos ilyen. Mindössze néhány percet ha tologattam rajtuk a csiszológépet,
mire fel a fadarabok visszanyerték eredeti színűket. Persze ennyivel
azért nem úsztam meg, mert a meneteket is újra kellett fúrnom.

Kicsit sárga, eredeti szín az egyik fadarab alatt, majd nagyon sárga. Mondjuk amúgy
is koszolódnak a tárgyak, de ez kapott itt a hallban rendesen a nikotinködből.

Néhány percnyi mosogatással visszacsináltam a majd ötven évnyi koszolódást.

Ilyenkor, mikor csináltam valamit, kihagyok a következő fázisig néhány napot.
Áram jár a csillárban, minek okán nem kéne vizesen összeraknom. Avagy ki
a csuda pakolt már megint mindent az ablak elé? Az a kábel is a kilincsen...

Igaz sokadik kísérletre, de azért kialakult a végső kép.
El ne hidd! Végül ugyanis nem pontosan így lesz...

Ami kábelt felhoztam, az sajnos sem a beépítendő foglalattartó csődarabon, sem
az eredeti fadarabkák lyukain nem fért át. Mondjuk a fát, azt azért még csak-csak
felfúrtam volna. No de a csövet hosszában? Azt azért már nem! Persze semmi gond,
hiszen nemhogy van, de egyenesen oda is lett készítve a pincében a bejárathoz egy
vékonyabb típusú kábel. Csak ugye az szinte természetes, hogy lent felejtettem.
A nyeles valami ott jobbra, az a fűnyíró. Ahogy megláttam, rögtön el is
mentem lenyírni a füvet. Ez kérem egy ilyen projekt! Hol ettől,
máskor meg attól, de legfőképp azért miattam nem halad.

Ha kifejezetten lassan is, de azért kezdenek összeállni a dolgok.

Lefűrészeltem a cső végéről a görbe részt, majd felfúrtam a csőhöz a fában a lyukat.

Most a jó!

Illetve még csak mechanikailag van kész, de az eddigi munkához,
agyaláshoz, pontosabban szólva feladatkerülgetéshez
képest, három kábel bekötése, az már smafu!

Na most ehhez képest, már megint félretettem a csillárt napokra.
Természetesen csak azért, hogy legyen időm gyönyörködni
a szobám furcsa megvilágítás nyújtotta látványában.

Valamikor ebéd után fogott el az a különös érzés, miszerint márpedig nekem csillárt
kell kábeleznem. Amint ebben a furcsaságban megbizonyosodtam, vagyis mindjárt
másnap reggel, neki is álltam a feladatnak. Fogalmam sincs róla, hogy Apukám
milyen szempontok szerint határozta meg a készülő csillár méretét, de
az biztos, hogy a csillár kábelezése mint feladat, szinte
milliméter pontossággal lett rám szabva.

Rézszínű rudacska, csillár fája, réz kisharang, fekete nagyharang,
foglalat alja, majd mindezeken át a kábel, végül a foglalat
teteje a kikísérletezett helyes összeszerelési sorrend.

Az alkatrészek bújócskázási hajlama miatt, sajnos képtelenség a normális
sebességű haladás. Másik hátráltató oknak meg itt vagyok mindjárt én.

Ha nem is volt egyszerű történet, de végül mindhárom kábel a helyére került.
Gondoltam tesztelem a csillárt, hogy mindent jól csináltam-e.

No persze nem arról van szó, mintha nem bíznék magamban, illetve a munkám
minőségében, hiszen szakmám szerint távközlés technikai hálózat szerelő
vagyok, ami egy holmi csillárépítésnél sokkalta több vezeték közötti
eligazodási képességet jelent, hanem csak azért próbáltam ki,
mert ugye itt volt a készre szerelt csillár, amire aztán
már tényleg semmiből sem tartott rácsíptetni a
230 voltot, krokodilcsipeszes mérőzsinórral.
A háttérben az nem kisvirág, hanem egy
jópofa szabályozható szovjet ventilátor.

Mint ahogy a leszedésről, a felakasztásról szintúgy nem készült videó, pedig
érdekes lett volna látni, hogy milyen apró darabokra törtem volna
a burákat, ha momentán nem műanyagból lettek volna.

Ez az izzó hiába rövidebb, ha egyszer kifejezetten lefelé világít.

Végül ez vált be. Persze ez is csak úgy, hogy a csúcsát egy kissé átalakítottam.

Az eddig olvasottak (illetve írtak) alapján elmondhatom, hogy összehordtam
hetet havat, ide pedig minden mást, ami csak megmaradt a csillárépítésből.

Az alapos gyűjtőakció ellenére, még hetek
múlva is kerültek elő maradványok.

Szerintem teljesen esélytelen (ez biztos, merthogy kipróbáltam), hogy a csillárépítős
alkatrészek csak úgy egyszerűen odaférjenek a többiek mellé a foglalatos dobozba.

Mivel amúgy is kellett nyomtatnom egy címkét a Sokol kisrádiók dobozára,
nyomtattam egyet a csilláralkatrészeknek is. Illetve innentől
kezdve közös dobozban laknak a foglalatokkal.

Ha ezeket beszórom a doboz aljára, ha ki ugyan nem is
hullanak, de hogy meg nem találom őket, az biztos!

Végre sikerült valami értelmes célra elsütnöm ezt a harang alakú dobozt.

Ez a táblázat szerintem még a hozzáfűzött magyarázatom nélkül is megállná
a helyét, de attól én azért még elmesélem, hogy melyik érték mit jelent.
 

Végezetül, ha kissé átalakítva is a felfüggesztését, de visszaakasztottam
a helyére a párom által készített műbogarat. Na! Akkor itt a vége!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.