Részemről oly nagyon szeretném újra üresen látni ezt a polcot, hogy hiába van rajta mindenféle érdekesnél érdekesebb kincs, most valahogy nem igazán tudok nekik örülni. Attól a ténytől pedig pláne nem vagyok oda, hogy amiről a mai cikk tulajdonképpen szólni szeretne, az a hangszóró még nagyban a pincében hever.

   Ez itt a pincei asztal, amiről ha nem most azonnal pakolom el a már bemutatott kincseket, akkor a legközelebbi találkozásunkkor a mostaninál is sokkalta kevésbé, a rákövetkező valamely napon pedig mégannyira sem lesz kedvem, mint amennyire most nincs.
   Ezen előbbi, még tőlem is szokatlanul zavaros mondatom értelmét kihámozva, végül sikerült magamon erőt vennem, majd egy kivételével mind a helyükre tennem a dolgokat.
   A hangszórókkal mondjuk nem volt gond, hiszen azoknak megvolt az eredeti helyük a hangszórós szekrényben. Az apró elektronika a pincei paneles fiókba került, míg a fénymásoló motoros mechanikája a sarokba, a többi már bemutatott és szépen elcsomagolt kincsem közé. Aminek viszont elakadtam a helyretételével, az a hosszúkás ventilátor, de szerencsére még vele is csak azért, mert nem találtam meg a ventilátorok feliratú dobozt.
   Szóval ha lassan is, de azért már alakul a rend. Aztán ahogy ebbe belegondoltam, majd hátranéztem, mindjárt le is ültem. Illetve csak ültem volna, ha nem lakna a pincei székemen egy hatalmas papírdoboz, amiből - persze minden más megkezdett projecttel párhuzamosan - próbálom elfogyasztani a bemutatásra váró tárgyakat.

   Ha már épp megemlítettem a leülést, akkor ezzel a képpel szerettem volna megmutatni, hogy a keresett hangszóró megtalálásához, illetve előszedéséhez le kellett ülnöm, hiszen a tölcséres hangszóró az asztal alatt volt megtalálható.
   Amúgy a tőle jobbra látható nagy kékség is hangszóró, ami szintén előre be lett írva a táblázatba, mondván majd azt is mindjárt szétszedem. Mivel ez a tervem mindezidáig nem valósult meg (valamint egy csomó másik sem), így most csak nézek őszintétlenül meglepetten, hogy milyen messze is járok attól a tervemtől, miszerint év végéig leviszem a táblázatba előre beírt, de szét nem szedett tételek számát 70 alá. Mondjuk még van két hét az évből, szóval nincs minden veszve.

   Nem azért fogom, mintha el akarna gurulni, hanem azért tettem rá a kezem, hogy legyen mihez viszonyítani a méretét. Elmondjam, hogy honnan szereztem? Na jó... A villanyórával együtt tettem be a kocsiba, még valamikor a 2000-res évek közepe táján, mikor bontásra ítélték a nagyvásártelepet.
   A villanyórát viszonylag gyorsan, talán néhány éven belül szétszedtem, ez a tölcséres hangszóró viszont maradt abban a hatalmas kosárban, melyben a kocsi hátuljában azokat a dolgaimat őriztem, melyek igazándiból egyáltalán nem valók egy autóba.
   Idővel aztán átkerült a hangszóró a melóhelyi pincébe, majd néhány év elteltével haza. Szóval meglehetősen kalandos életútja volt, melynek folyamán hol az merült fel, hogy kidobom, hol meg az, hogy egyszerűen csak ottfelejtem valahol.

   Mindezekre fel még most sem az történt vele, mint amit korábban elterveztem, ugyanis a koszossága okán végül úgy döntöttem, hogy ezt a hangszórót nem fent, hanem itt a pincében fogom szétszedni.

   Ennek a hangszórónak is tudom az eredetét. Egyrészt azért, mert ez bizony van olyan szép, hogy még arra is emlékezzek, hogy honnan van, másrészt pedig azért, mert ezt nem is oly rég kaptam taxis Laci szomszédomtól.
   Hogy miért adta nekem? (megjegyzem egy csomó minden mással együtt) Nos azért, mert már érezte szegénykém, hogy közel a vég, mire fel rám bízta néhány féltve őrzött kincsét, melyek közül részemről egyértelműen a mini esztergapadot tartom a legnagyobb ajándéknak.

   Bárhogyan is adtam be neki, a google nem adott releváns találatot az Eagle Products HT-21-re, pedig még azt is megpróbáltam, hátha nem egyes az utolsó szám, hanem mondjuk "i" vagy "l" betű. Na majd most! (már úgy értem azután, hogy ezt ide leírtam)

   Ha már úgyis megemlítettem a port, gondoltam leporolom, mely tervemet csak tenmagam felett nagyon erős önkontrollt gyakorolva sikerült nem továbbvinnem a mosóporos elmosogatás irányába.

   Sajnos mire ez a doboz újra előkerült, addigra került bele néhány újabb apróság. Az persze igaz, hogy én vagyok a hülye (ezt amúgy soha nem vitatta senki), hiszen én indítottam többfrontos támadást a felhalmozott boncolnivalók ellen, de attól még ez most igenis, hogy nagyon rosszul esett.

   Már úgy értem, hogy a polcon történő helyfoglalásuk okán. Itt aztán óvatlanul leírtam, hogy "pedig már olyan szépen alakult a rend", de ezt később törtöltem, mert magam is beláttam, hogy ezen állításomnak nem sok alapja volt.

   Mert ugye ez amilyen koszos... Illetve talán nem is koszos, hanem inkább olyan, mintha egy kissé már mállana az anyaga. A méretéről mindeközben annyit, hogy majdnem akkora, mint az alatta elterülő munkapad.

   A középéből hiányzik egy kerek fedél, de nekem azért nem nagyon. Már úgy értem, hogy mivel nem használom, eddig még sosem éreztem hiányát. Aztán ahogy ebbe belegondoltam, mindjárt azon kezdtem töprengeni (megjegyzem a hangszóró szétszedése helyett), hogy mégis mi a csudára lenne jó.
   Például kiordíthatnék vele az ablakon. Vagy az összes félvezető és elektroncső halála után felhangosíthatnék vele egy detektoros rádiót. Már ha akad még adó, amit egy atomháború után hallgatni lehet. Már ha lennék még én, aki hallgassa...

   A 100-120 v pedig azt jelenti, hogy ilyen feszültségű rendszerekhez illeszkedik. Ezt úgy kell érteni, hogy ez a hangszóró nem egy manapság szokásos erősítő kimenetére kötendő, hanem egy olyanéra, aminek a kimenőtrafója épp az ilyen hangszórókból álló rendszerekhez méretezett.
   Hogy ebben mi az okosság? Nos az, hogy egy 100 voltos rendszerbe való 100 ohmos hangszóró ellenállásának csak töredéke a hozzávezető vezeték ellenállása, míg ugyanennek a vezetéknek mondjuk a 20 ohmos ellenállása egy 8 ohmos hangszóró esetében már komoly veszteségeket okoz. Magyarán szólva a 100 voltos 100 ohmos rendszer olyan helyekre való, ahol nagyok a távolságok.
   Ilyen hely például egy iskola, a hosszú folyosóival, vagy egy hatalmas gyártelep, az iszonyú méretével. A nagyvásártelep például akkora volt, hogy akár két cigit is el lehetett szívni, míg az ember hosszában átsétálta.

   Mint az az akkukkal történő kattogtatós próbákból egyértelműen kiderült, a sárga kondenzátor sorba van kötve az illesztőtrafóval, minek okán csak polaritás váltás után hallható egy-egy igen távoli kattanás.
   Mivel ha csak egy puszta kattanás szintjén is, de ennél azért többet szerettem volna belőle kicsikarni, gondoltam rákötöm az akkut a trafó kihagyásával. Már úgy értem, hogy közvetlenül a hangszóróra. Ezt persze csak gondoltam, mert odaérni nem ért oda, drót meg ugye sehol.

   Bár a jelen helyszínen (ami amúgy az elektromos szerszámletevős polc) semmi keresnivalója, de attól még nagyon jól jött, hogy puszta véletlenségből hevert itt némi drót. Az persze igaz, hogy csak sokára lett meg, mert ugye valami marha rádobott egy csomó újságot.

   Ez pedig egy olymértékben félresikerült kábelbilincs, mely alkatrésznek - jelen pozíciójában legalábbis - semmi esélye sincs odafognia a kábelt semmihez. Itt aztán majdnem feladtam a további szerelést, mert egyszerűen nem találtam a hangszórón fogást. Már úgy értem, ami csavart ki tudtam tekerni, a mögött nem volt semmi.

   Itt, mármint ezen a lyukon keresztül megy be a hang a tölcsérbe. No de mivégre teszi ezt? Akarom kérdezni, mire is kell pontosan a tölcsér? Hajaj, ezt bizony bonyolult lesz elmagyarázni, de majd én jól leegyszerűsítem.
   Szóval az úgy van, hogy míg a hangszóró motorja erős, addig a levegő híg, ami tényszerűen rossz energiaátviteli hatásfokot eredményez. Ezt úgy kell elképzelni, mint mikor sík úton 1:1 áttételre kapcsoljuk a verseny bicaj váltóját, mikor is egyszerűen nem tartanak ellent a talpainknak a pedálok. Míg a bicajnak a gyorsító áttételt adó váltó, addig a hangszóró membránjának esetében az exponenciális tölcsér jelenti az áttételt.
   Az áttétel által növelt hangerő jelen esetben annyit tesz, hogy míg a tölcsér nélküli hangszóró az 1,2 volt körüli feszültségű akku rákapcsolásakor mindössze annyit mond, hogy katt, addig ugyanez tölcsérrel úgy hangzik, hogy a zárt ajtó ellenére is visszhangzik tőle a lépcsőház.

   Lepattintottam róla a fehér karikát, majd a gumigyűrűt is lefeszegettem, hogy hozzáférjek a csavarokhoz, miközben a hangszóró egyéb alkatrészei a háttérben észrevétlenül kivégezték a koszolásukkal a háttérpapírost.

   Valahol itt mondtam azt, hogy ne tovább, mert innentől már csak rombolással lehet továbbjutni. Mondjuk ha kivégezném, akkor felszabadulna a pincében eddig elfoglalt helye, ami amúgy nagyon is jól jönne, csak ha már pusztítás, akkor ne egy amúgy rendben működő hangszóró legyen az alany. Itt aztán újra nekiálltam átgondolni, hogy ha nem ez a hangszóró, akkor mégis mi?
   A beugrott töméntelen találat okán most talán nem kezdenék bele egy sehová sem vezető felsorolásba, mindössze annyit említenék meg, hogy ez az egyik jövő évi tervem. Mármint az, hogy legalább néhány olyan nagyobb dolgot elbontsak, melyeket már hosszú évek óta egyre csak kerülgetek.

   Mint ahogy abban a tényben sincs, hogy a hangszórót az összeszerelése után a lomos pincébe visszahozva, annak semerre sem találtam normális helyet, mire fel leraktam ide. Ezen persze idővel változtatni fogok, csak előbb még...

   Előbb például még kiürítem ezt a dobozt. Sajnos jelen pillanatban még véletlenül sem arról van szó, hogy már itt tartanék eme nemes feladattal, hanem csak arról, hogy ami eddig a dobozban volt, az a rengeteg minden most épp az asztalon van.
   Hogy minek mutogatom a már majdnem üres dobozt? Nos azért, mert gondoltam megkeresem a már nagyban az asztalom pultján hempergő dokkolóba illő borotvát, mire fel nem volt sehol!

Nemcsak az előző fiókban, de a keresett borotva még ebben a dobozban sem volt, mire fel úgy berágtam, hogy elkezdtem egyre nagyobb köröket leírva turkálni, megjegyzem minden eredmény nélkül. Mit ne mondjak, nagy itt a rend...