Orionton táskarádió
(emlék)

Ezt láttam reggel, mikor kinyitottam a szemem. Egyszer lenne aranyhegy...
Ha egyszer oda van készítve az az Orionton rádió, akkor az oda van készítve!
Persze oda van készítve még néhány tucat, de ha egyszer a cikk címe Orionton...

Meglepően sok ilyen rádiót láttam a piacon, mire végre megvettem az egyiket.
Ez számomra emlék, ugyanis valaha egy ilyen rádiónk volt a konyhában.
Később lett helyette egy Sonata, az Orionton pedig kikerült a telekre.

Feltúrtam a fotóarchívumot, mert éreztem, hogy lennie kell benne egy ilyen képnek.
Ott ücsörög az Orionton rádió a hokedli lábánál. A kép a telken készült.
A szereplők közül sajnos már sokan nem élnek, ami
a régi családi képek esetében érthető.

Ez a készülék - így oldalról nézve - nincs valami jó állapotban. Egy kissé ferdén lett
összerakva, a hátlapja töredezett, beesett. Cserébe viszont olcsó volt. Mivel nem
használni szeretném, hanem egyszerűen csak bemutatni, nem sújt le a látvány.

Ez a gombocska valaha a rádió fülét tartotta.
A piacon a fül sajnos nem járt a rádióhoz.

Ez az oldal annyiban más, hogy itt van az egyik antenna csatlakozó aljzat.
 Ezt a rádiót kocsiba is be lehetett építeni, bár ugyanúgy nem lehetett
rákötni az akkura, mint a múltkoriban boncolt Strand rádiót.

A rádió alján nincs semmi különös, csak a szokásos kopásnyomok.

Innen nézve enyhén csálén állnak a gombok, és kicsit mintha poros volna a skála.

Húztam a skálára egy vonalat ujjal. Legyen. Akkor nem kicsit poros. Egyébként ne
gondoljátok, hogy nálunk minden ilyen! Már úgy értem, hogy mindenütt
ekkora por van. Mert vannak ennél sokkal porosabb cuccaim is!

A készülék sarka letörve, az antenna vége pedig letépve. Ez egy kifejezetten tipikus
állag, egy nem szekrényben őrizgetett rádiónál. Mert ugye hiába vigyáz rá az ember,
ha használja, hiszen elég csak egyszer kint felejteni a szabad ég alatt a diófa levágott
ágcsonkjára akasztva, és máris hogy néz ki két hét múlva? Aztán meg hol innen, hol
meg onnan esik le a rádió. Ez csak attól függ, hogy éppen hová tettük. Ha gödröt
ásunk, akkor abba beleesik. Ha sikerül olyan jó helyet találunk neki, ahol
semmi baj sem érheti, akkor biztosak lehetünk benne, hogy
a vidáman belépő szomszéd azonnal felrúgja!

A készülék hullámváltója nyomógombos. A pirossal megjelölt gombot benyomva
lehet a rádiót kikapcsolni. Ha nem kapcsoljuk ki, akkor a rákövetkező héten,
mikor a telekre megérkezünk, már hiába nyomogatjuk a gombokat. Viszont
a környékbeli madarak megtanultak fütyülni Hacki Tomitól! Illetve 10 forint,
és 80 fillér kiszámolása után a trafikostól kapunk két új zsebtelepet. Azért érdekes
dolog ez az öregedés... Hogy a doktornő mit mondott tegnap? Hogy hová és hogy
pontosan hányra is menjek? Na arra már egyáltalán nem emlékszem.
Bezzeg a zsebtelep árára a 70-es évekből, arra még igen!

Az állomáskereső gombja a skálával együtt van elcsúszva, tehát a rádió belül ferdén
áll a dobozban. Ez egy igen érdekes hiba, ugyanis ez egy kifejezetten masszívan
összerakott, mechanikai részeit tekintve jól illesztett készülék. Később
persze úgyis meglátjuk, hogy mi okozza ezt a ferdeséget.

A hangerő gomb furán kiáll. Ez olyankor szokott előfordulni, ha potméter csere után
nem sikerül pontosan eltalálni a tengely hosszát. Ez mondjuk érdekes, mert épp
csak egymás mellé kell tenni a kettőt. Persze ha valakinek nincs fűrésze...

A készülék hátán nincs semmi érdekes. Illetve de.
Ott van jobbról és balról az a két nagy csavar.

Ez egy csavar és egy banánhüvely párosítása. Annyira ötletes, hogy nem terjedt el.
Pedig tényleg nagyszerű ötlet! Egyrészt a csavart ki lehet tekerni bármivel,
ami nem kiscsavarhúzó. Például érme, bicska, köröm, vagy sörnyitó.

Másrészt a csavar közepében a lyuk éppen kitesz egy banánhüvelyt.

Levettem a hátlapot, majd miután úgy éreztem, hogy kissé mintha poros lenne
a készülék alsó szélén található szivacsból készült csík, toltam rajta egyet
a porecsetemmel. Na ennek a szivacsnak már biztosan annyi...

A készülék hátába belülről bele van kasírozva a kapcsolási rajz.

Semmi különöset nem tartalmaz, talán csak a végfokozat kialakítása méltó említésre.
A rádió két zsebtelepről üzemel, s hogy a kimeneti csatoló kondit megspórolják,
a hangszóró a két zsebtelep találkozása alkotta fél tápfeszültségre van kötve.
Jó ez, legalábbis amíg egyformán merülnek az elemek, s a közös pontjuk
tartja a fél tápfeszt. A kimerült elemeket meg tessék szépen cserélni!

Azt mondta a google erre a feliratra, hogy: hatálya alá tartozó változások
Gondolom a szokásos. Vagyis a gyártó a változtatás jogát fenntartja.

A hullámváltó minden rádióban egy varázslat! Mindenképpen kell hozzá valami
táblázat (például egy ilyen), hogy megtaláljuk rajta az éppen keresett lábat.

Ez itt a rádió vételkészségi frekvenciatáblázata. Ez azért kell, illetve fontos, mert ez
a készülék több változatban is készült. Mindenféle országokba szállítottuk, más és
más vételi hullámsávokkal. Még URH sávos változata is volt, UKW Superton
néven. Ha jól emlékszem, ezen utóbbi rádiók exportból visszamaradt
példányait az Ezermester bolthálózaton keresztül árusították ki.

Kedves dolog ez a ráhúzott gyűrű, merthogy nem esik ki tőle a lyukból a csavar.

A rádió belülről nem csak rendezett, de ráadásul még szép is!
A Tertában (telefongyár) ügyesek voltak a konstruktőrök.

Íme a két zsebtelep befogadására alkalmas elemtartó. A szivacsdarabka
ugyan már kirohadt belőle, és az elemeket rögzítő gumi sincs meg...

...azonban az elemcsatlakozók még teljesen épek. Vagyis ennek a rádiónak
rendes gazdája volt. Sosem hagyta megrohadni a tartóban az elemeket.

És akkor azt mondta a fotómasinám (pedig annyira benne voltam a szétszedésben),
hogy épp most merültek ki benne az akkuk. A tartalék akkumulátorokkal
sem indult el a gép, ezért félretettem a rádiót. Mikor épp el talál
fogyni a munkakedvem, mindig kitalálok rá valamit...

Majd holnap innen folytatom... Azt azért még megnéztem, hátha van tápcsatlakozó
a fotómasinán. Már csak abból gondoltam, hogy kellene rajta lennie, mert addig-
addig forgattam, míg csak meg nem találtam a fenekén ezt a feliratot. Viszont
tápcsatlakozó sehol! Körbenéztem az egész gépet, végül az internet mondta,
hogy olyan a tápcsatlakozó, hogy az elemek helyére kell betenni. Valahogy
nem volt kedvem kábelt és csatlakozó alkalmatosságot barkácsolni, pedig az
asztalon fotózáskor mondjuk néha bizony jól jönne. A zsinór itt nem igazán lenne
útban, egy jól terhelhető 5 voltos tápról pedig valószínűleg sokkal gyorsabban
töltene fel a vaku. Ezen aztán jól elgondolkodtam. Milyen jó is lenne, ha
nem kéne annyit várni a vakura. Aztán hagytam ezt a dolgot a
csudába, hiszen az asztalra nem is szoktam vakuzni.

Jó alaposan be lett számozva a panel, amire bizony szükség is van, ha
egyszer valamiből közel azonos formában többféle változat is készül.

A hangfrekvenciás erősítő egy külön panelen kapott helyet. Ennek mondjuk nem
látom különösebb értelmét. Ha csak nem az az ok, hogy ez az erősítő több más
készülékben is felhasználható. Vagyis nem kell mindenhez külön fejleszteni,
lehet gyártani raktárra, aztán beépíteni amibe épp kell. Ugyan kihúzni
még nem lehet innen, de alapjaiban véve ez már egy modul.

A forgókondenzátort látjuk hátulról, miközben alul keresztben átvonul az antenna.

A rádiónak belül fém váza van, erre vannak rácsavarozva a panelek.
A fém keret négy (ilyen) ponton van belecsavarozva a dobozba.

Persze ez csak addig van így, míg meg nem érkezek csavarhúzómmal.

Mikor ilyen apró, valamint törött felületű műanyag darabok
esnek ki egy rádióból, az kérem sosem jele semmi jónak.

Jelen esetben a skála hátlapja - amire a ferritrúd van rögzítve - le van szakadva.
Ki ugyan nem esik a rádióból, de csak a rajta két helyen is átfűzött
skálahúr tartja, valamint a ferrit tekercseinek vezetékei.

Ha a nyilakkal jelölt három kis pöcköt kiegyenesítem?

Akkor ki lehet húzni az előlapból az Orionton feliratot. Az Orion volt a világszerte
bejáratott márkanév. Ezért ha valamit külföldön is el akartunk adni, akkor
hiába készült a Tertában (telefongyár), vagy például a Videotonban,
Orion nevet és emblémát kapott. Pláne, hogy az Orionnak volt
önálló exportjoga. Abban a régi rendszerben még úgy volt,
hogy nem kereskedhetett a külfölddel bárki csak úgy...

Ne kérdezd meg, hogy minek van kucsma a hangszórón.
Van rajta és kész!

A hangszóró kosara testelve van a rádióhoz. A testvezeték ebben a forrasztófülben
végződik, ami a hangszórót rögzítő egyik csavar alá van befogatva.
Azért említem ezt az amúgy érdektelen részletet, mert...

A hangszóró kosarára oda lett ponthegesztve egy forrasztófül, pontosan erre a célra.
Ha egyszer a leírásban az szerepelt, hogy külön forrfül kell, akkor az lesz és kész!
Ez például annyira így volt, hogy telefonszereléskor a konnektor alá be kellett
szerelni egy un. fatárcsát, mely alkatrésznek a modern, már műanyagból
készült telefonkonnektorok idejében semmi értelme sem volt, de
benne volt a technológiai leírásban, így kötelező
érvénnyel alkalmazni kellett.

Jól meg lett melegítve ez a drót, hogy így visszakúszott rajta a szigetelés.

Szép kis szerkezet, csak mára már sajnos meglehetősen rozzant az állapota.
Én persze az eddigieken felül már láttam a kettétört ferritrudat, valamint
tapasztaltam, hogy az állomáskereső gombját sem sikerült tekergetnem.

Kivettem az antennát, de így utólag (két nap távlatából) meg nem mondom minek.

Szép ez a rádió. Az persze elképzelhető, hogy csak az emlékek miatt érzem így.

Kövér KF-ek, zöld színű szénréteg ellenállások,
barna és fehér Remix kondenzátorok.

Visszatérve a rádióhoz, mint azt már említettem volt, a ferritrúd ketté van törve.
Ez nem mindegy, mert egy fele akkora ferritrúdon lévő tekercsnek nem azonos
az induktivitása! Pláne úgy nem, hogy a tekercs arányaiban véve nem ott van
a rúdon, mint eredetileg volt. Ez azért baj, mert így még a Kossuth (mint
nálunk legerősebb adó) sem fog normálisan jönni, mert a modulátor
tekercs (ez van a ferritrúdon) félre lesz hangolva.

Balra egy porcelánból készült trimmer, míg jobbra egy
selyemszigetelésű huzalból készült tekercs látható.

Az előerősítő és a fázisfordítót meghajtó tranzisztor a meghajtótranszformátor
társaságában. Valami érthetetlen okból a mai napig őrizgetek valahol
egy (de lehet hogy tán két) ilyen Orionton rádió erősítő panelt.

Az nem szép dolog, hogy a végtranzisztorok nincsenek felfogatva a készülék
fémvázára, mint hűtőbordára. Ráadásul még csak hűtőzászló sincs rajtuk!

2SA12-es Hitachi tranzisztor. Ekkoriban a magyar ipar még nem
tudott a rádiófrekvenciás fokozatok részére megfelelő
nagyfrekvenciás tranzisztorokat gyártani.

Légforgó. Bevált, könnyen gyártható, megbízható,
és tulajdonképpen belefér a dobozba.

Tungsram OA sorozatú dióda. Kettő is van belőle a rádióban. Az egyik mint AM
demodulátor, a másik mint a KF részben valami erősítés szabályzó az AGC-hez.

A fotó címe "hosszú" és eredetileg így nézett ki. Ilyenkor aztán - mikor később
a képeket szerkesztem - elgondolkodom, hogy mégis mi a csuda hosszú?
A ferritrúd? Azt nem így kéne fotózni! Lényeg a lényeg, a hangerő
szabályzó potméter nem az eredeti, annak a tengelye a hosszú.

Nem mondanám rájuk, hogy csak egy kicsit koszosak. Persze a koszos gomb
nem csoda, hiszen ha egyszer valami recés, a kezünk meg sosem tiszta...

Ezért állt ferdén a rádióban az előlap. Van itt a készülékben egy konstrukciós hiba.
Ennél a fülnél (és még három társánál) fogva van a rádió belecsavarozva a dobozba.
A rádió hátlapja viszont nem a fém vázhoz van hozzácsavarozva, hanem a panelra
szegecselt lemezdarabba forog bele a hátlapot tartó csavar. A görbült fül mögötti
lemezkéről van szó. Ha a hátlapot tartó csavart a felhasználó jól meghúzza, mert
miért is ne tenné, hiszen azért csavar, meg jó nagy is, meg finom menet is van
benne. Szóval a jól meghúzott csavar az amúgy nem túl erős bakelit alapú
nyáklapot igencsak görbíti. Azért nem lehetett az anyát magából a
rádió fém vázából kiképezni, mert ez az egyik oldalon a föld
(itt mondjuk lehetett volna), a másik oldalon viszont
egyben a hátlapi antenna csatakozó is.

Mivel a múltkor sikerült lemosnom a Rossija rádió skálájáról a feliratokat, ezért most
nem fogok kefével nekimenni a skálának, csak óvatosan meglögybölöm
az ultrás vízben, illetve csak szemből dörgölöm meg.

A gombokról meg majd leszedi a koszt a denaturált szesz.

Szép ez a légforgó, csak sajnos hibádzik a nevéhez egy kevés.
Már úgy értem, hogy forogni azt sajnos nem forog.

Ki kellett vennem ezt az izét. Egyrészt útban volt a forgókondi
felé vezető úton, másrészt le vannak róla törve a tartófülek.

A fele benne maradt a dobozban. Nem lehetetlen összeragasztani,
de bevallom őszintén, hogy nem sok kedvem van hozzá.

A skálahúr vagy mállik, vagy csak összeszedte a szöszt.

Minden darab megvan, de most akkor sincs kedvem összelegózni.

Kénytelen voltam levenni a skálahúrt, pedig annyira nem szeretem visszatenni...

Úgy kellett volna csinálnom, hogy kiszedem a helyéről forgót és szétszedem. Vagyis
nem úgy kellett volna hozzáállnom, hogy rádiójavítás, hanem inkább úgy, hogy ez
már-már restaurálás. Utóbbi esetben ugyanis a hibás alkatrészekkel alaposabban,
illetve sokkal óvatosabban kell bánni. Na én nem így jártam el. Majd
mindjárt meglátjuk, hogy ennek mi lett az eredménye.

Ebbe a tengelybe is belenőtt a zsír, vagyis ez sem akar forogni.

Levettem róla a zéger gyűrűt, majd ki-be tologattam, miközben kapott némi
kontakt sprayt lazításnak. Ezt meg úgy kell, hogy ki kell szedni az egészet,
szét kell szedni, lepucolni, vazelinnel bekenni és összerakni. Ha így
teszek vele, újabb negyven évig forgatható lesz a gomb.

Nem erőltettem, nem húztam túl a csavart, hanem
egyszerűen csak úgy magától eltörött.

Annyira elérett a műanyag, hogy valósággal szétporlik a kezemben. Az persze lehet,
hogyha kiszedtem volna a helyéről a forgót és kipucolom, hogy könnyedén
legyen forgatható a tengelye, akkor... Ez persze most már mindegy.

Ez biztosan nem a mostani erőltetéstől esett szét.
Legalább nem kell visszatennem a skálahúrt.

Nem így kell kettőstápnak használni a tápegységem, csak mivel a bal oldala rossz,
én meg évek óta lusta vagyok megjavítani... Még jó, hogy van a TTL áramkörök
járatásához való külön 5 voltos rész. Most azt használom mint másik zsebtelep.

A rádió működik, de ez engem egy rádiókkal ennyire telített szobában alapjaiban
véve annyira azért nem hoz lázba. A ferritrudat össze kell fogni kézzel, hogy
a modulátor tekercs helyesen legyen hangolva, miközben a beteg forgót
csak csavarhúzóval lehet tekergetni. Szépen vagyunk, nem mondom.

Ugyan nincs különösebb értelme, de mivel nem esztétikus, satu is van,
meg fűrész is akad, így hát méretre szabom a potméter tengelyét.

A három közül a középső csavar tartotta a skála mögötti nagy fehér műanyag izét.
Én ugyan nem fogom visszaragasztani a hiányzó részeket!
Ezentúl majd tarja a jobb oldali csavar.

Alátétek kellenek, meg persze hosszabb csavarok is. Mivel mindkettőből van...
Persze először két kerek alátétet akartam, csak aztán kiderült, hogy két
szögletes kellett volna. Mivel valahogy lusta voltam előrehajolni
a csavaros dobozig, inkább levágtam a kerek alátét széléből.

A fele ferritrúd már a helyére is került.

Valamit kötözgettem egy rádióban ezzel a spárgával, a maradék meg itt maradt.

Most meg épp jól jött. Átdugtam hosszában a spárgát a ferritrúdon. Ez azért
sikerült, mert egyrészt nagyon ügyes vagyok, másrészt van lyuk a
ferritrúdban. Nem egy szép rögzítés, de azért megteszi.

Még mindig jobb így bizonytalanul, mint kettőbe törve.

Szerelés közben a rádió időnként erőteljes búgó hangot adott. Olyan volt, mintha
mondjuk rövidre zárnám a tápot, és ezen okból felmordulna a tápegység. Szóval
50 hertzes erős brumm. Elkezdtem keresni az okát, és meglepően gyorsan meg
is találtam. Minap valamelyik orosz rádió boncolásakor megjegyeztem, hogy
tipikusan csak az oroszok festették feketére a germánium diódák üveg tokját.
Mégpedig tették ezt azért, merthogy az asztali lámpa 50 hertzes frekvenciával
modulált fénye megzavarhatja a dióda működését. Vagyis a dióda fotódiódát
fog játszani, mikor belejut a fény. Az alábbi videón erre a jelenségre láthatunk
példát, bár jelen esetben nem dióda, hanem a Valvo gyártmányú OC71-es
tranzisztor ludas. Hiába van feketére festve, vagy hibás a fényezés,
vagy mondjuk átereszt az infravörös tartományban.

Ha fényt kap a tranyó, akkor erős búgásba kezd a rádió. Persze ha a
rádió be van dobozolva, akkor nem jut oda a fény a tranzisztorhoz.

Nem akartam én leszedni onnan azt a gombot, de leesett magától.

Kicsit rozsdás a kapcsoló vége, és még a rugója is, ami mondjuk
azért érdekes, mert amúgy sehol másutt nem rozsdás a rádió.

Ha a jobb oldali tengelyre (forgó vége) tennék egy szíjtárcsát, akkor össze
tudnám kötni a forgatógomb és a forgókondenzátor tengelyét egy ékszíjjal.
Persze a skálamutatót nem vinné semmi, de legalább lehetne hangolni a rádiót.

A Kossuth szól fixen. Szerintem így marad, mert nincs kedvem megjavítani.

A skálaüveget (ami persze műanyagból van) a fürdőszobai polcon találtam meg.
Hihetetlen, hogy elkészült a fürdőszoba! És az is hihetetlen, hogy
már megint sikerült megsemmisítenem egy skálaüveget.

Szerencsére nem tört el (bár tele van hajszálrepedéssel), hanem "csak" a fehér háttér
jött le, pedig nem is súroltam. Egyszerűen leázott! Olyan volt, mintha vízfestékkel
lett volna lefestve, vagy mondjuk elfelejtették volna ráfújni a rögzítő lakkot.
Meglögyböltem a skálát a vízben, s ettől leúszott róla a fehér réteg.

Ha volt Orionton rádió végfok panelem, akkor kellett legyen Orionton rádióm is.
Ha meg volt rádióm, akkor annak kellett legyen forgója, azon meg kellett legyen
skáladob, olyan pedig nem fordulhatott elő, hogy én azt kidobtam volna!
Erre utaló pozitív jel, hogy a dobozban felül középen ott ücsörög
egy Orionton hangszín kapcsoló karocska.

Ezeket a gombokat azért barkácsoltam, mert nem tetszettek a boltban kapható
gombok. Tulajdonképpen kétféle gombot lehetett kapni a boltban. Egy magyar
gyártmányút, háromféle méretben, kívül fekete, középen fényes, nem túl szép,
és a VEF rádió igen fényes gombjait. Amatőr készítésű erősítőkön ez a kettő
fordult elő. Persze hol vannak már azok az erősítők, amik ezen gombok
 mögött laktak? Az egyiknek a roncsát megtaláltam a pincében, majd
alkalomadtán belenézünk. A másik meg már olyan régen volt,
hogy azóta már egy CB tápegység lakik a dobozában.

Ez utóbbiról viszont mégiscsak találtam egy képet a családi archívumban. Felül van
az M531-es magnóm, természetesen szarrá alakítva, már nem is tolópotméteres.
Alatta van az apukám gyártotta tápegység, ami valahol a telken hányódik, és
legalul, az a fekete előlapos valami, az az előbb látott kisebbik gomb mögé
tartozó erősítő. Az M531-es két panelja volt benne, meg egy szintén ebből
a magnóból származó műszer. Szélről az akkoriban kapható legolcsóbb
háromutas Videoton hangfal látható. Nem volt 2.000 forint a kettő. Szóval
képzelheted... Az a rádió meg... Farkas Gyuritól szereztem. Totál döglött volt.
Annyira halott volt a hullámváltója, hogyha fizikailag azért nem is (de csak hogy
a gombok helyén ne legyen lyuk), elektromosan mind kiszereltem. Belül agyon volt
forrasztva az egész. Ráadásul ez nem sztereó rádió, nekem meg ugye ott a polcon
a sztereó magnó. Szóval sztereósítottam. Autórádió roncsból kivettem a panelt,
leszedtem a fölös alkatrészeket, s a megmaradt dekódert beledrótoztam ebbe
a rádióba. Aztán meguntam a dolgot és elkezdtem gyűjteni a húszasokat.
Mikor a malac megtelt, feltörtem (ez hülyeség, mert műanyag malac
volt) és vettem egy Videoton Hi-Fi toronyba való tunert. A képen
a rádió tetején felhalmozott cigarettakészlet. A rádió előtt két
Valerianas üvegcse. Jobbra fent az N313-as orosz szkópom.

Visszatérve a gombos fiókhoz...

Megtaláltam amit kerestem, csak nem jó, mert korábban valami másra használtam.
Sajnos le van fűrészelve (ráadásul jó csálén) a forgókondenzátor tengelyére
illeszkedő rész. No de annyi baj legyen! Mit számít, hogy egy polcon
ücsörgő rádió, amit amúgy sem kapcsolnék be, nem hangolható.

Begyűjtöttem a lakás különböző részein (polc, cserépkályha) elrejtett alkatrészeket.

Azért így csak tisztább mint volt!

Ez pontosan ugyanaz a rögzítési módszer, és még a forma is azonos, mint amit
a múltkor láttunk a Strand rádió esetében. Hogy miért jó, hogy elkeskenyedik
az anyag, ráadásul pont ott, ahol a legjobban kéne tartania, azt nem értem.

Az állomáskereső gombja magasabb, mégpedig azért, hogy egyforma magasan álljon
hangerő gombbal, ami azért alacsonyabb, mert alatta ott van a hangszínkapcsoló
apróra sikerült karocskája. Persze, hogy először fordítva raktam fel őket!

A piros csík nem görbe, hanem térben görbe. Vagyis kezd leválni a festés a skáláról.
A satírozás szerű mintát pedig a plexin belüli repedések okozzák.

Azért csak felvetül az emberben a kérdés, hogyha a hangszórón vannak
a felfüggesztését szolgáló lyukak, akkor miért kellenek a lefogató bilincsek?

Egy kicsit akad a rádió a dobozában. Tudom, mert ismerem a jelenséget régről.
Ez persze nem akkora gond, csak kicsit szorosan illeszkedik. Olyan, mintha
elfelejtkezett volna a konstruktőr a tényről, hogy a rádiót nem
lehet csak úgy egyszerűen betolni a dobozába.

Mégpedig azért nem, mert kilógnak belőle a mindenféle gombok, ezért összerakáskor
meg kell billenteni. Na ehhez a billentéshez nincs elég hely, ezért itt ott megszorul
a rádió a házában. Koppant valami. Mégpedig a skála előtt látható anya. Még
valamikor napokkal ezelőtt (mikor szétszedtem) esett bele a hullámváltóba.

Kifelejtettem az antennát. A rögzítő csavarokat a másik oldalról kell meghúzni,
de ez már akkor is így marad, mert én bizony szét nem szedem még egyszer!

Jópofa dolog, hogy akár egy 10 filléres érmével is le lehet venni a hátlapot.
De ha épp nincs kéznél apró, ekkor egy ekkora csavarhúzó is megteszi.

Szép készülék, bár az "arca" épp nem látszik a polcon. Mivel minden kezelőszerve
a felső lapján van, ezért ezt a rádiót - így ahogy most látjuk - be lehetett szerelni az
autóba. Később volt egy direkt ilyen - mármint autóba szerelhető - célra kialakított
Camping nevű rádió, amihez már beépítő keretet is gyártottak. A popsiján volt egy
csatlakozó. Ha autózni ment az ember, csak betolta a rádiót helyére. Nem kellett
drótozni semmit. Sok sok évvel ezen rádió születése után (ha más célból is) a
világ újra feltalálta a kocsiból egyetlen mozdulattal kivehető autórádiót.

Ha nagyon akarom, akkor szól, és sokkal tisztább mint volt. Ha ilyen észvesztő
tempóban haladok a rádiók terén, akkor nemsokára odaérek a legkoszosabb
rádiómhoz. Hiányzik a rádió füle, és ha volt ilyen rádióm, és annak volt
füle, akkor annak meg kell lennie valahol! Leszaladtam hát a pincébe.
Vittem fényképező gépet is, csak a szekrénykulcsot nem vittem le
magammal. Sebaj! Úgysem viszem sehová ezt a rádiót... Aztán
nem hagyott nyugodni a dolog. Ismét lementem a pincébe,
de most már levittem a kulcsot. Itt kéne megtalálnom a
rádió fülét. Én azt mondom, hogy ez nem lesz meg!

Árválkodik a helye a polcon. Teszem vissza rögtön! Jó nézni az ilyen alakuló polcot,
bár a szögletes vekker meg az órásrádió még hátra van, viszont a Tokai kisrádió,
az összerakós orosz, meg a Strand és a Riviera már átesett a bemutatáson.
Balra fent van egy rázogatós lámpa, azt is láttuk már. Viszont
a felhúzható játéktank még nem szerepelt.

Nem kimaradt a rádióból néhány apróság? De!

Betettem őket egy zacskóba, a zacskót meg a teleptartó mellé. Erről meg az a régi
történet jutott az eszembe, amit Józsi barátom mesélt. Még valamikor a videós
hőskorszakban történt, hogy a kölcsönkazettához volt egy papír, mert nem
fért rá a film a kazettára. A film történetének vége a papírra volt felírva.

Ez a rádió lesz a közvetkező boncalany, így róla
már majd csak majd legközelebb mesélek.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.