Lámpatöbbszörözés
(egy helyére három is akad)

Vannak olyan terveim, amiket szinte lényegtelen, hogy megcsinálok, vagy éppen
nem csinálok meg. Tényleg nem oszt, nem szoroz, hogy hányadik rádiómat
szedem darabokra, vagy mondjuk elkészülök-e valaha is a tekercsmérőm
kényelmi kiigazításával. Ellenben az, hogy az asztalomon mennyire van
mindehhez világos, az már csak számít valamit! A képen amúgy azt látjuk,
hogy a Corega routerem cseréjekor a pincéből felhozott lomok éppen együtt
ücsörögnek az előszobában, a mostani projecthez szükséges E27-es foglalatokkal.
Mert ugye, ha már odalent jártam, gondoltam egy füst alatt előtúrok mindent.

A foglalatok néhány nap elteltével beóvatoskodtak a szobába. Mondhatni rémülten
várják sorsukat az ebédpénz mellett. Bevallom őszintén, hogy egy kicsit én
is be vagyok sz*rva, mert ugye csak csinálnom kéne már valamit.

Azt találtam volt kigondolni, hogy kezdetnek bőségesen elég lesz, ha
a "csinálás" mindössze a tervezgetésre vonatkozik. Nem tervezés
ez, hanem csak tervezgetés, ugyanis még kevés a konkrétum.

Az biztos, hogy tervem kivitelezéshez három (esetleg négy) E27-es izzófoglalatra
lesz szükségem. Amit a képen látunk, az a lakásban található "230" feliratú
dobozom. Ez persze nem az összes villanyszerelési anyagom, hiszen a
"230" mint felirat, egy hatalmas pincei fiókomon is szerepel. Aztán
van külön doboz a foglalatoknak, és még a földelt és a nem földelt
villásdugóknak is. Mindez annak eredménye, hogy az utóbbi időkben
többször is nekifutottam a rendrakásnak. Viszont sajnos öregszem, s ennek
következtében egyre nehezebben jegyzem meg a dolgokat. No nem mintha
valaha is büszke lehettem volna a tudásomra, de az, hogy fogalmam
sincs róla, hogy hova tettem a fénycsőgyújtókat, az szégyen!

Igazándiból nem is az előző képen látott 230-as doboz tartalmára voltam kíváncsi,
hanem az alatta megbúvó yaxley készletemre. Úgy derengett, hogy szinte üres
a doboz. Valószínűleg kihagy a memóriám. Mondtam ezt már? Mindegy...
Szóval arról van szó, hogy (természetesen az érdemi munka helyett) azon
törtem a fejem, hogy mi lenne, ha úgy lehetne bekapcsolni a készülő (még
ezt a pofátlan túlzást) lámpát, hogy egy, kettő, vagy három körte világítson
egyszerre. Hogy mely tevékenységet vagyok képes még így ötven év felett is
szélsebesen elvégezni? Semmi kétség sem férhet hozzá, hogy a válasz a terveim
feladása. Időnként olyan valószínűtlen sebességgel vagyok képes revideálni
az álláspontomat, hogy már magam is meglepődök rajta! Gondolom talán
mondanom sem kell, hogy ezúttal a fokozatkapcsolós elképzelésem
sikerült hihetetlenül rövid idő alatt sutba vetnem. Nos ez van...

Persze nem csak a terveimmel, hanem a hardverrel is erősen gyakorlom
a sutba vetést. Gyűlnek, egyre csak gyűlnek a foglalatok a polcon.

Ezeket így vettem az OBI-ban hármasával.

A címke szerint tökéletesen megfelel a neki szánt feladatra.

Innen nézve sem látszik semmi turpisság.

Ez a felirat viszont egy kissé valahogy megbántott. Jó... Ki volt írva a dobozra,
hogy ez renováló foglalat, de az vesse rám az első követ, aki nem
villanyszerelő létére tudja, hogy ez mit is jelet pontosan.

Konkrétan azt jelenti, hogy renoválás idejére levesszük a helyéről a csillárt, majd
a kampójára felakasztjuk ezt a foglalatot a lyukas fehér műanyag fülecskénél
fogva. Illetve természetesen az eddig a csillárban végződött vezetékeket
átkötjük a képen látható csokiba. Festés után meg vissza az egész.
Ez a foglalat meg vagy kuka, vagy el lehet tenni a következő festésig.
Mondjuk a szomszédos dobozban ezzel pontosan megegyező foglalatok
voltak, csak nem volt rajtuk ilyen felirat. Mondjuk ami betűméretű felirat
ezen van, szabad szemmel az sem igazán olvasható. Pláne úgy nem,
hogy az apró címke a zacskón belüli foglalatra van ráragasztva.

Amit nem találtam a darabonként vehető foglalatotokhoz, az ez a menetes rész.
Tulajdonképpen azért vettem meg a hármas csomagot, mert egyrészt
épp három foglalatban gondolkodtam, másrészt pedig nem
találtam a boltban ide illő menetű alkalmatosságot.

Persze tudom én azt, hogy mi való ide, hiszen ezeket a foglalatokat nem is
oly rég termeltem ki Andi régi csillárjából. Sajnos az innen kitekert
menetes csövek a jelenlegi feladatra teljesen alkalmatlanok.

Hiába gondolták, hogy senki sem szedi szét többet, én csak azért is megtettem.
Az izzófoglalat méretének ismeretében megítélhető, hogy pontosan
mennyire olvasható rajta a gyári figyelmeztető felirat.
És nem csak olvasni, de letépni sem sikerült!

Ez így azért jó, mert attól, hogy lerántottam a popsijáról a kupakot, attól még teljes
mértékben egyben marad. Vagyis akár így is beépíthetném. Faragok a három alá
valami hordozólemezt, mondjuk akár nyáklapból, és egyszerűen rácsavarozom.

Balra a régiféle foglalat, jobbra pedig az újabb fajta látható. Jelen esetben azért
számít a foglalat hossza, mert egy bizonyos foglalathossz után egészen
egyszerűen ki fognak lógni az izzók az asztali lámpám burájából.

A jobb oldali elég nyomorultul néz ki, de az érvéghüvely már csak ilyen. Gondoltam
elkezdem belepróbálgatni a foglalatokat a lámpámba. Tulajdonképpen jó ötlet volt,
csak a próbához ki kellett venni a lámpából az izzót, mely cselekedetem azonnali
következményeként kissé sötét lett a szobában. Mondjuk lehet dolgozni a csillár
fényénél is, csak úgy már nem igazán látom, hogy mit is csinálok pontosan.
Ez a project meg épp a fényről szól. Jó... Akkor a mellébeszélésről.

Mivel annyit azért láttam, hogy semmi úton-módon nem fér be a három foglalat
a jelenlegi asztali lámpám burájába, így lementem a pincébe, hogy az odalenti
lámpahelyzetet is behatóan megvizsgáljam. Ez a lámpa sajnos (ezt ő persze
biztosan egészen másképp gondolja) nem jó alany, merthogy ennek is
éppen ugyan olyan keskeny a nyaka, mint a fenti lámpámnak.

Ez a fekete ugyan már kicsit szélesebb, csakhogy ez meg épp
az érintett résznél, vagyis a szűkületnél csatlakozik össze.
Már úgy értem, hogy ez a lámpabura két darabból van.

Ez a lehetetlen forma viszont pontosan olyan, mint amire szükségem van!
Sajnos ez a lámpa, mondhatni ennek a pincének a fő asztali lámpája.

Csak nem fogom már szétszedni!

Komolyan mondom, hogy ez az állapot épp csak egy pillanat műve volt!
Persze rutin teszi a mestert. A majd ezernyi (és ezek csak a dokumentáltak)
szétszedés után, szégyellném is magam, ha koncentrálnom
kellett volna egy ilyen kaliberű feladatra.

Ez itt Apukám egy itthon felejtett (már úgy értem, hogy a telekre valamiért ki
nem vitt) dobozának tartalma. Ugyan vannak benne csilláralkatrészek, de
semmi sincs olyan menetes, mint ami épp kéne. Viszont végre találtam
benne mágnest! Meg ne kérdezd, hogy minek kellett volna a múltkor!
Ki a fene emlékszik már arra? Már az is kifejezetten szép teljesítmény
tőlem, hogy arra emlékszem, hogy valami célzattal mágnest kerestem.

A fekete a szétszedett lámpa foglalata, a fehér pedig porcelánból van.
Utóbbit egy hatalmas szemétkupacban találtam a ház mögött.

Tudom, hogy honnan van ez az asztali lámpa! Ez hihetetlen! Sajnos a kolléganő neve
már nem ugrik be, de valamiféle gazdász volt a néhai József telefonközpontban.
Egy nagyszabású bútorcsere után a régi lomokat kiárusították. Nézegettük
a pincében a kacatokat. Rengeteg ilyen és hasonló asztali lámpa volt,
meg egy rakat beteg zsebszámológép. Valahogy úgy volt, hogy aki
elvisz (megvesz) egy lámpát egy százasért, az kap hozzá ajándékba
egy számológépet. Persze az is lehet, hogy épp fordítva, de ez mindegy.
Lényeg a lényeg! Dohányos környezetből származik a lámpa. Vagyis a rémes
sárga szín az nem holmi festék, és még csak nem is az idő okozta sárgulás,
hanem az konkrétan nikotinköd. Ezt egészen biztosan tudom, mert míg
magam is bagóztam, sajnos az én lámpám is pontosan ugyanígy nézett
ki belülről. Meg persze kívülről is. Meg az összes többi cuccom is...

Hol az egyik, hol a másik készlet foglalatba tekerem be a villanykörtéket.
Sajnos egyik variáció sem akarja kiadni a tőle elvárt eredményt.

Ellenben ha összefognék a tövüknél három körtét, majd körbetekerném párszor
a menetes részt legalább egyes merev rézdróttal, majd a végérintkezőkre
odaforrasztanék egy másik izzó által levetett E27-es menetes részt,
akkor az azért már világbajnoki színvonalú gányolás lenne!

Mielőtt még tényleg nekiállnék a felvázolt szörnyű tervem kivitelezésének, úgy
döntöttem, hogy állatkodás helyett inkább elmosogatom ezt a lámpaburát.

Mióta a "nem karcol, mint a súrolópor" szlogen kinyírta a VIM nevű, általam
amúgy nagyon kedvelt súrolószert, mosogatáskor visszasírom a régi időket.
Persze még most is lehet kapni, csak már valahogy nem olyan mint rég...

Ez a fajta foglalat lenne jó, mert ennek szűkül a vége. Ez konkrétan azért jó nekem,
mert így az összefogott három foglalat úgy férne bele a lámpaburába, hogy nem
lógnak ki belőle az izzók. Csak ebből nincs három, meg ez porcelánból van.
Valamint úgy érzem, hogy nehezebb is mint a bakelit anyagú foglalatok.

A modern műanyag 37 grammot nyom.
Illetve az ékszermérlegem, de ez most mindegy...

A bakelit foglalat 52 grammos.

A porcelán meg 62. Persze már mindjárt az elején tudtam, hogy ez nehéz lesz.
Már úgy értem, hogy nem a foglalat (illetve az is), hanem az egész project.

Mivel a felhalmozott alkatrészekkel nem sikerült zöldágra vergődnöm,
ezért ahogy volt, félretettem az egész projectet. Ha tudnád,
hogy mennyi tervem leledzik ebben az állapotban...

Rám köszöntött a lámpaépítés második napja

Ez a kép majdnem ugyanazt ábrázolja mint az előző, mindössze
a porcelánfoglalatok száma emelkedett azóta egyről négyre.

A fentihez hasonló helyzetekben nekem mindig ez a kép ugrik be.
Forrás: Ezermester újság

Hiába kúpos a foglalat, akkor is csak három fér bele a burába.
Mondjuk az eredeti terv is csak ennyi volt.

Az eredeti tartólemezekkel valahogy nem akart összeállni, ezért leszereltem őket.
Majd lehet, hogy még egyszer nekik ugrok, ha nem találok helyettük valamit.

Valami ilyesmiről álmodtam a múltkor. Most már végre látom is, hogy rendben
van az elgondolás, csak elő kellett hozzá kerítenem a megfelelő anyagokat.

Úgy döntöttem, hogy ez a mindössze néhány milliméternyi kilógás lényegtelen.

A helyzet a polcon mindössze annyiban változott, hogy a mindenhonnan
kitekert csavarok kaptak végre egy szép piros fiókocskát,
hogy ne hemperedjenek folyton szanaszéjjel.

Azért ez se semmi egy elképzelés, ezzel
a hatalmas nokedli keverő tállal!

Természetesen nem csak tállal, hanem tepsivel is tudom ugyanezt.
Ráadásul úgy is lehetne, hogy az izzók feje áll kifelé, és akkor
mindennek amit csak fotózok, egyből négy árnyéka lenne!

A porcelánfoglalatok összefogatásához valami olyasmi kéne, aminek három ága van.
Azt meg, hogy miért kaptam Anditól a háttérben látható csokit, azt nem értem...

Szó sincs róla, hogy ne lenne megfelelő anyag, satu, többi szerszám, tudás,
hanem csak a lelkesedés hiányzik a háromágú valami elkészítéséhez.

Csak kell lennie háromágú alkatrésznek a fémépítős dobozomban!

Mondjuk igen is, meg nem is.
De azért inkább nem is...

Ez a zseniális kombináció viszont nagyon ott van a szeren!
Még az is lehet, hogy az eredeti fülecsekből is kijön.

Komolyan mondom, hogy két kézzel veregettem a vállamat! Mondjuk
többek egybehangzó véleménye szerint nem azt a részt kellene ütni.

A kilógó csavarnál fogva felhúzom a bura végéhez, és már szinte készen is vagyok!
Persze tudom én azt, hogy ez a gyakorlatban egyáltalán nem lesz ennyire egyszerű.

Valahogy olyan hangulatba kerültem, hogy csak nézegettem ezt
lehetetlen forma izét, miközben zavarodottan örültem neki.

Jó. Tudom. Volt már ilyen kép, de akkor még csak úgy
egyszerűen bele voltak dobva az izzók a burába.

Persze rögzítve még most sincsenek, de azért már majdnem!
Ahogy ültem az asztalnál, miközben elöntött a boldogság,
valahogy ráéreztem, hogy biztosan elcsesztem valamit!

Erről van szó! Ha ráakasztom a három izzót a dögnehéz porcelánfoglalatokkal
a jelenlegi asztali lámpa fejére, akkor a plusz súlytól azonnal belezuhan
a földbe. Mit ne mondjak? Ez a lámpaháromszorozás, ez részemről
nem valami átgondolt konstrukció. És még hány ilyenem van...

Még tiszta szerencse, hogy van itthon tartalék rugóm az asztali lámpához.
Neked nincs? Hadd kérdezzem már meg: Hogy bírod ki nélkülük?

Nem is tudnék rendesen aludni, ha nem lenne itthon rugóerőmérőm.
Mondjuk az igaz, hogy nem sűrűn kell, és még olyankor se nagyon.

Sikerült addig piszkálnom, míg a jobb oldaláról letörött egy darabka, ami eredetileg
a rugó beakasztására szolgált. Vagy ritka nagyon át lesz alakítva ez a lámpa,
vagy így ahogy van, kivágom a p*csába az egészet! Persze könnyen
pofázok, mert van belőle a pincében egy teljesen ép példány.

Ez itt nem mostani kreáció, hanem már a múltkor is be kellett duplázni a rugókat.
Ebben az az érdekes, hogy évtizedekig jól elvolt a lámpa az egy pár rugójával.

Ezt a projectet biztosan hamarost folytatni fogom, mert mindig felingerel,
mikor a szoba dísze AKAI GX 630-as magnó elé pakolok valamit.

Gyűlnek, egyre csak gyűlnek a polcon hozzávalók...

Felvirradt a project harmadik napja

Mindenképp át kell alakítanom ezt a részt, mert az eredeti rugózás sajna nem képes
megtartani a közel háromszoros súlyt. Nem is tudom, hogy hogyan mondjam...
Az ilyen előre látható akadályok rettenetesen el tudják venni a kedvemet.
Megcsinálom a lámpa fejét (ez a mai terv), és akkor nem bírja el a kar
a súlyát? Mivel az előrelátás, illetve ez a hozzáállás nem viszi előre
ezt a projectet (és persze a többinek sem használ), ezért meglepő
mód úgy döntöttem, hogy majd átmegyek a hídon ha odaértem.
Mert ugye hiába van malacom (jobb alsó sarok), ha még sincs.

Elővettem a fémépítős fiókot, meg egy jó hosszú négyes csavart, és addig-addig
rendezgettem a sorokat, míg csak ki nem jött valami elfogadható eredmény.
Ez az! Már megérte megvenni a piacon, a fémépítőből készült autókat!

Talán magyaráznom sem kell a felépítmény működését. Persze úgysem vagyok képes
megállni, hogy el ne mondjam, miszerint a három összefogott foglalat beszorul
a lámpabura kúpjába, miközben ezen konstellációt pozíciójában megerősíti
a lámpabura végének pereméhez odahúzatott kettő darab fémépítő elem.

Persze, ahogy szoktak, az akadályok jönnek sorban közbe. De mivel az a terv,
hogy ennek a lámpának márpedig ma el kell készülnie, ezért ahogy valami
gond felmerül, nem lamentálok (pedig ezen a hangszeren nagyon tudok
játszani), hanem azonnal megoldom! Kell egy széles alátét?
Már kapom is elő a szortimenteket!

Csődarab van itthon, kecmec viszont nincs!
Ez így ahogy látod, készen is van!

A régi lámpáról már leszereltem néhány összekötő
elemet, azért lógatja annyira búsan a fejét.

Szerencsére a mechanikai hiányosságoktól eltekintve működik.
Kell is, hiszen nélküle nincs valami világos az asztalomon.

Bejelöltem filctollal, hogy hová kell a lyuk, majd a piros nyelű szúróárammal
előpontoztam a csigafúrónak. Nem tudom miféle anyag ez (alumínium),
de olyan puha, hogy minden különösebb erőlködés nélkül beleszaladt
a szúróár. Ahol a kis piros nyelű kiáll, oda lesz három lyuk a tartónak,
valamint mindezek felé kell egy nagyobb lyuk, ahol a kábel fog bemenni.

Lekaptam a polc tetejéről a gumisdobozt, és ahogy sorjában a kezembe akadtak,
gumiátvezetőket szedegettem ki belőle. Az elsőnek a színe nem tetszett.
A másodiknak hiányos a széle. A harmadik össze van nyomorodva.
A negyedik meg? Ahogy megnyomtam, egyből darabokra hullott!

Ez viszont tökéletes!

Annyira sebesen haladok, hogy a ma elért eredmények tükrében szinte érthetetlen,
hogy mi a csudát tököltem ezzel a feladattal az elmúlt két napban. Mondjuk ha
nagyon meg akarnám magyarázni a bizonyítványom, akkor azt mondanám,
hogy jó alaposan előkészítettem a terepet. No de ezt ki hinné el nekem?

Szegény lógó fejű lámpám nagyon nem oda világít, mint ahova én azt szeretném,
ezért azt játszom vele, illetve alatta, hogy betologatom alá amivel épp
dolgozom. Most például egy csoki után turkálok a dobozban.

A képen azt látjuk, amint a szerző az eredeti menet helyére befúr egy hármasat.
Az eredeti menet (már ha volt egyáltalán) egyből kijött a helyéből! Még tiszta
szerencse, hogy a problémához társuló káromkodásözön tovább tartott, mint
magának a problémának a megoldása. De mit csinál az a szerencsétlen, aki
nincs ennyire felkészülve? Már úgy értem, hogy cifra káromkodás ügyileg.

Íme az első elektromos próba. Ugyan a lámpa feje még mindig lóg, de
az enyém már koránt sem annyira, mint mondjuk két nappal ezelőtt.

Annyira flottul összeállt, hogy adtam neki néhány pofont, hátha attól szétesik.
Inkább most dőljön össze, míg elől a szerszámok, mint holnap. De nem!
Tudtam én, hogy nagyon ügyes játék a fémépítő. Meg persze én is.

Ahogy így ebbe belegondoltam, menten elő is kaptam a fémépítős fiókot.
Mert ugye a lámpát megtartó rugókkal még kezdenem kell valamit.

Magpatkoltam jobbról, megpatkoltam balról, majd átakasztottam a rugók végét
az immáron túllógó lyukakba. Egy mérnök biztosan ki tudná számolni előre.
Én megelégedtem annyival, hogy így utólag megvizsgálva tökéletes lett.

Mikor elpakolom a rumlit, mindig az a régi kedves történet jut eszembe, hogy
miután kireszeltem egy műszer előlapját, ráadásul begipszelt kézzel, forgács
és szerszámok mindenütt, csak a porszívózás volt vagy egy óra, beállított
egy barátom és rám kérdezett, hogy csináltam-e mostanában valamit.

Mivel utálom ha valami eltakarja a szoba díszét, ezért úgy döntöttem,
hogy kezdek valamit a megmaradt lámpafejjel. Mondjuk akár
egyszerűen ki is dobhatnám, de az ugye nem én volnék.

Odanéztem a polcra, hogy mégis mennyi lehet az idő. Az egy teljesen lényegtelen
dolog, hogy 18:53, mert nem ez az érdekes a képen, hanem az, hogy mindkét
világítós órám romjaiban hever. A fehéret egy jó hónapja becsomagoltam
folpackba, és azóta is azon töröm a fejem, hogy mégiscsak bemutassam,
vagy levigyem inkább a pincébe? Vagy ahogy így látod, dobjam ki? A kis
feketéből (CD tartóban ül srégen) mind a hálózati trafó, mind pedig a kijelző
hiányzik. Ha szétszedném a beteg fehéret, kipofozhatnám belőle a kicsi feketét.
Most mi legyen? Eddig legalább ráfoghattam a lámpámra, hogy úgysem
látnám amit csinálok. Hogy itt mindig mindennel csak a baj van...

Ha nem én magam vágtam volna el a kábelt tőben a minap,
azt hiszem, hogy most nagyon pofán vernék valakit!

A megmarad alkatrészekből is összeszerelek egy lámpát. De teszem mindezt
immáron fényárban! Az emelt szintű megvilágítás abból is látszik, hogy
a lámpa fénykörén túli tárgyak valósággal belevesznek a sötétségbe.

Kicsit belebambultam a feladatba, s mire észbe kaptam, már végeztem is!
Erre kéne erősen rágyúrnom, különben semmi sem lesz a terveimből.

Mivel úgy érzem, hogy most egy jó ideig semmiféle lámpaszerelésről
sem akarok hallani (pláne csinálni), ezért berámoltam az összes
maradékot ebbe a dobozba, majd levittem őket a pincébe.

Természetesen visszacsavaroztam a fejcserés lámpát a helyére.
Ez kérem éppen olyan tökéletes, mint az előző fejével volt!
Kicsit még tologattam a lehozott foglalatokat, aztán igen
nagy elégedettséggel visszaballagtam a szobácskámba.

Próbaképp bedugtam a minap boncolt fénymérőt a lámpa alá. A múltkor még
csak háromezer luxot produkált a három 806 lumenes LED-es körte.

Mondjuk az igaz, hogy akkor még szanaszéjjel világítottak, nem ilyen
szépen elrendezve. Lényeg a lényeg! Fényár van az asztalomon!

Ez a project annyira izgalmas volt, hogy közben teljesen lerágtam a körmömet.
Na jó... Nem közben, hanem helyett, és ez azért nagyon nem ugyanaz...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.