Gumilapátos ventilátor
(kettőt találtam belőle)

Mivel a Select 722-es rádióról biztosan tudom, hogy nem most fogom szétszedni,
így a pince bejáratában már csak ez a két ventilátor maradt. Ha ezeket végre
szétszedem, akkor legalább addig rendben vagyok, míg belépek az ajtón.
Hogy aztán egy kicsivel bentebb mi van, azt most inkább hagyjuk.

Ha már egy múltkori turkálás közepette megtaláltam a hálózati kábeles
dobozom, gondoltam visszanyerek belőle két használható példányt.

Ez a "hangfalkábelek" feliratú doboz, melyben
szintén akadt egy eltévedt hálózati kábel.

Ez itt már a szokásos előszobai várakozás, mely időszakba szegény
ventilátorok számára meglepetésszerű felrúgásokat iktattam be.

Mielőtt szétszedném őket, megejtek egy próbát. Ránézésre egyben vannak,
bár a bal oldali egyik lapátja lóg, a jobbra esőnek meg koszlott a kábele.

Mivel a pincében már forgott néhány órát, voltam oly bátor feltételezni, hogyha
odalent nem volt vele gond, akkor talán idefent sem veri ki a biztosítékot.

Amint feszültség alá helyeztem őket, a bal oldali egyből közeledni
kezdett a társához. Na ja. Kemény dolog a szaporodási ösztön.

A VKM rövidítés a Villamos Kismotorgyárat takarja.

Nem tudom, hogy ki tervezte ezt a formát, de le a kalappal az ízlése előtt!

Annyira áramvonalasra sikeredett, hogy az ember hajlamos róla
elhinni, hogyha akarna, akkor akár még el is tudna repülni.

Egy fotó szemből.

Egy másik pedig hátulról.

Ez a példány 1963-ben készült, vagyis éppen egyidős velem.

Ezen a másik adattáblán egy kissé összébb tolták az adatokat, hogy odaférjen a sor
végére a készülék 290 forintos ára. Egy olvasó megfejtése szerint ez azért történt,
mert csak az itthoni piacra szánt árukra volt szokás ráírni a fogyasztói
árat, az exportra készült szériákra viszont már nem.

Azt kell mondjam, hogy ez még alulról is szép!
No de mi az a vas izé a hátsó lábánál?

Ennél fogva lehet felakasztani a falra, mondjuk egy kampósszegre.

Bár a korhűséghez gumikábel illene, de ebből akkor is csere lesz,
mert amit a képen látunk, az minden, csak nem életbiztosítás!

A nemes célra, mármint az életben maradási esélyeim növelésére
kiválasztott kábelek a fürdőszobában várják a megtisztulást.

Az egyik ventilátor forgása kissé nehezen indult, de a feltételezett hiba
okkal ellentétben, nem a kábel volt eltörve a villásdugónál tőben,
hanem csak az egyik eret odafogató csavar esett ki a helyéről.

A ragadós gumilábak azonnal kinyírták a frissiben kitett hófehér papírost.
Ez annyira így szokott lenni, szinte mindig, hogy akár fogadhatnék is rá!

Mi lenne, ha az előttem próbálkozókkal ellentétben, én inkább nem törném szét?

Mivel a ventilátor, s ezen speciális biztonsági BIT készlet születése között azért
csak eltelt néhány kósza évtized, így borítékolható volt, hogy nem fogok
benne találni a lyukakba illő távolságú kétpöckös alkalmatosságot.

Mondjuk a juszta fogó hegye sem tett bennük kárt, nem úgy, mint az előttem
próbálkozó kolléga csípőfogója. Amúgy ha ilyen ventilátor szétszedésére
adnád a fejed, akkor közlöm, hogy csak óvatosan az erőből tekeréssel,
mert az öreg bakelit hajlamos a törésre, illetve ez a csavar nem jobb,
hanem bal menetes. Most, hogy e sorokat rovom, most nézem csak,
hogy a bal oldali csavar mintha kajánul somolyogna. Ez nem direkt
volt, vagyis nem én állítottam be így, hanem ez csak egy véletlen.

A ventilátor lapátjainak befogószerkezete azért néz ki ilyen furán,
mert a lapátok eredetileg egy síkban vannak, és ezek a furcsa
mechanikai elemek görbítik meg őket a szükséges formára.

Na most én már vagyok olyan öreg, hogy még láttam a József körúton
az IMI mintaboltját (villanymotorok a kirakatban a körúton),
ahol lehetett kapni ilyen gumilapot, mint pótalkatrészt.

A múltkor pedig - mikor épp arra karikáztam a biciklivel - az jutott eszembe, hogy
ezt az amúgy a Festetics utcában található lekopott reklámtáblájú antennás boltot
mintha láttam volna megnyílni. Sétáltunk befelé (mert akkor még nem toltak
minden melós segge alá autót) a Kerepesi úti Taurus gumigyárból (no ez
sincs már meg) a kollégákkal, s a "jé, nyílt itt egy bolt" örömére
egyből be is ültünk sörözni a közeli sarki kocsmába.

Szemből nézve, konkrétan a lapát mögött, ez a kereszttartó
húzza össze a ventilátor házának két darabját.

Az egyik talpnak kissé öregesebb a színe, míg a másik
közepéről hiányzik az a kör alakú felöntés.

Mit ne mondjak, ez a motor, na ez aztán rendesen kitölti a rendelkezésére álló teret.

Bár ki lehetne belőlük vágni épnek látszó darabokat, de az életvédelmi
szempontokat is figyelembe véve, ők már nem jönnek velünk tovább.

Ezeket viszont - mivel van számukra feliratozott doboz a pincében - elteszem.

Mindjárt jön a fürdetés, csak előbb aprítok rajtatok még egy kicsit.

Bár koránt sincs annyira koszos, mint az egyszerűen csak nagyon koszosnak
elnevezett rádióm, de azért már erre is bőven ráfér egy alapos tisztálkodás.

A motort nem fürdetem meg, azonban szét fogom szedni, hogy kitakaríthassam,
illetve természetesen újra össze is zsírozhassam a kopottas csapágyait.

A ventilátor alkatrészei jól viselték az ultrás mosogatást,
kivéve az egyik gumilapátot, ami annyira eresztette
a színét, hogy valósággal folyt belőle a fekete lé!

Már annyiszor írtam le, hogy a hálózati feszültség krokodilcsipeszekben
végződő műszerzsinórokon át történő vezetgetése mennyire halálos
móka, hogy egyszerűen nem értem az agyatlan viselkedésem.

Na most ennek a motornak, ennek szegénykémnek nagyon beteg hangja van.
Meg leszek lepődve, ha ezt képes lesz csillapítani egy puszta újra zsírzás.

Miközben a motor próbajáraton zörgött az asztalon,
a fürdőszobában megtisztultak a ház alkatrészei.

A motorra csak úgy próbából ráfogva, újra megerősítést nyert bennem az
a csodálatos tény, hogy k*rva gyorsan tudok forró dolgokat elengedni.

A "k" jelölés jelen esetben nem azt jelenti, hogy a k*rva anyádnak égjél a tenyerébe
(bár bevallom, hogy a valóságban tettem egy ilyen tárgyú megjegyzést), hanem
csak annyit tesz, hogy ez a motor, ez nagyon úgy néz ki, hogy kukaérett.

Miután visszatértem a fürdőszobába, szomorúan vettem tudomásul, hogy
a minap a Makita fúrógépből kitermelt hálózati kábelt elfelejtettem
elmosogatni, pedig már többször is jelezte (ajtóbecsukáskor
a villásdugó odacsapódásával), hogy már
nagyon várja a dolgot.

Mint ahogy a szerzőre már többször is frászt hozó kábelt, úgy ezeket
a frissen mosogatott alkatrészeket is el kell innen tenni valahova.

Én a részemről a virágállvány melletti sarkot választottam.

Miközben én nagyban rohangáltam az alkatrészekkel, a másik motor is kapott egy
néhány perces próbajáratot. Ugyan egy ilyen motornak szerintem egyáltalán nem
volna szabad melegednie (vagy legalábbis ennyire azért biztosan nem), de ha
mindkettő ilyen, akkor elképzelhetőnek tartottam, hogy a működésébe
bele lett tervezve az őt hűtő ventilátor is. Ez nemcsak kívülről hűti
amúgy, hanem a gumilapátok befogószerkezetének hátsó részén
található bordák a házon is keresztülhúzzák a levegőt, csak
ezt a műszaki részletet elfelejtettem lefényképezni.

Ezek egyszerűen túl forrók ahhoz, hogy el tudjam őket innen tenni.

Na most hiába volt mindkét motor forró, mert nekem meg akkora rutinom van
a dolgok félretételében, hogy semmi kétség sem férhetett a győzelmemhez.

Gondoltam hátha használ a lapátoknak, ezért lefújtam őket szilikonnal.

Na most van itt azért tűrőképesség rendesen, de akkor sem tetszett
a napok óta a sarokban punnyadó alkatrészek látványa.

Ezért nekiálltam őket egy kissé összébb rakosgatni.

Mikor valami szétszedéséről, majd apró darabokban maradásáról van szó, akkor
nálam ez a sarokba rejtett lapozós órásrádió az etalon, mely szerkezet
már vagy tíz éve ücsörög ebben a dobozban, illetve állapotban.

Mondjuk mióta elpakoltam az asztal felső pultjáról az iratokat, azóta van hely.
Ez jó is, mert itt van az orrom előtt, szóval látom, meg rossz is, mert ugye
ha annyira könnyű valamit félretenni, hogy épp csak meg kell hozzá
emelnem a seggemet, akkor nagy az esélye, hogy az úgy is lesz.

Most jön az, hogy kitörölgetem majd újrazsírozom a csapágyakat.
Illetve ez a motor perselyes, no de a persely is ágya a csapnak.

A kép címe: sehogy se
Már ötödszörre futottam neki, de sehogy se sikerült rájönnöm, hogy miért.

Ennek a képnek az a címe, hogy: senkise
Ezzel talán arra akartam utalni, hogy ezeket
a csavarokat senki se látta már vagy ötven éve!

Zsírosnak mondjuk zsíros, csak ugye nem ott ahol kell.

Csak azért áll csálén, mert önbeállósak a bronzperselyei.

Ez a forgórész számomra valahogy nem tűnik precíz munkának.

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy vajon mit gondolhat
rólam a kukás, mikor belenéz a szemetes zsákomba.

A motor állórésze nem különösebben izgalmas, hiszen ez végül is csak egy lyuk.

Ugyan megpróbáltam a ventilátort úgy összeszerelni, hogy ezeket a motort
kitámasztó gumilapocskákat csak úgy egyszerűen odateszem a
helyükre, ez azonban nem sikerült, mert folyton kiestek.

Ezért mérgemben beragasztottam őket a helyükre. Ez tulajdonképpen
egy újabb nap haladékot jelent az összeszerelés rögös útján.

Na most ha valamiben, akkor a dolgok félretételében,
na talán abban van a legnagyobb rutinom...

Elővettem a Weller pákát, majd bekapcsoltam a pákatrafót, s míg
a páka melegedett, magam elé rámoltam az alkatrészeket.

Először egy színárnyalat alapján történő párosítás következett.

Majd a villanymotorok kivezetéseinek tisztázása. Na most az a borzasztó állagú
fadarab, az egy olyan valami, melyet láthatóan alátétnek szoktam használni,
mikor épp fúrok. Na most forrasztópadnak is megteszi, de már ezer éve
tervezgetem, hogy készítek valamit direkt erre a nemes feladatra.

Mert ugye, ha csak úgy egyszerűen ledobom az asztalra a forrasztóón darabkát?
Akkor 100 esetből 98-szor úgy fog állni, hogy mikor megbököm a végét a pákával,
az hagy némi nyomot az asztalon. A maradék két esetben pedig nem elsőre, hanem
csak másodikra áll össze ez a konstelláció. Ha lenne, akarom mondani lett volna
egy forrasztópad nevű valamim, akár fából, akár csempéből, akkor most
talán nem lenne ennyire gusztustalanul összeégetve az asztalom.

No meg egy ilyen pókszázlábú fazonú valamire rátámasztani a pákát, majd többször
is kirángatni alóla, hogy végül kikerüljenek a csomóból a felesleges szálak, na
arra a feladatra azért már igencsak elkelne valami hőtűrő háttér. Ez biztos!
Csak az nem, hogy élek addig, mire elkészülök ezzel a nemes feladattal.

Hiába mondtam a kamerának, hogy ugyan legyen már olyan kedves a forrasztott
kötésre fókuszálni, hisz az a téma, mert úgy beakadt neki a tönkretett
asztalfelület, hogy egyszerűen képtelen volt tőle szabadulni.

A Makita fúrógépből kitermelt hálózati kábel olyan vastag volt, hogy azt csak így
magában állva is jól megfogta a bilincs. A másik kábelhez, mivel az az eredetinél
valamicskét vékonyabb volt, kellett ide egy darabka műanyag szigetelés,
melyet valaha egy másik kábelből termeltem ki, illetve le.

Most, hogy a szemből tartó anyát már majdnem tövig meghúztam, most már tudom,
hogy jobb lett volna ezzel a hátsóval kezdeni. Mert ugye ez a szögletes anya,
ez belülre való. Szerencsére van neki egy vájata, amiben megáll,
szóval nem lehetetlen küldetés berakni a helyére.

Szerintem ügyes megoldás, ahogy a kúpos alátét összehúzza a motorház két felét.

Ez pedig egy kevésbé jól sikerült csavarelhelyezés, merthogy ezt azért a végére
már nagyon untam hatod fordulatonként meghúzni. Ráadásul a helyére kapatni
sem olyan egyszerű, ugyanis ilyenkor az anya hajlamos beesni a motor házába.

Itt csak arra kell vigyázni, hogy a vezetékek semmiképp se érhessenek hozzá
a forgórészhez, illetve ne akarjanak kitörni a réseken át a dobozból.

Eddig jó! Bízza el magát a szerző a tőle elvárható hatalmas rutinnal.

Mindeközben a ventilátorok gumilapátjai már napok
óta a pincében szívják magukba a szilikont.

Ez azért egy elég elvetemült ötlet, az eredetileg teljesen sík gumilap
ventilátorlapáttá formázáshoz, de nincs benne hiba, hiszen bevált.

A bal oldali példány jó lett, míg a jobb oldali továbbra is üt, majd az
ég felé emeli tekintetét, egyértelműen azt kérdvén, hogy
mégis mi a csudáért nem hagyom már békén.

A vaku fényében már nem mernék rá megesküdni, hogy eltaláltam
az eredeti összeállítást. Pondjuk a pincében a polcon
így is nagyszerűen fognak tudni porosodni.

Eredetileg ez lett volna az utolsó kép, amint épp
arra várnak, hogy levigyem őket a pincébe.

Csak később azt találtam ki, hogy a betegebbik, vagyis a folyton az ég felé tekintgető
példányt bevetem a fürdőszobában, mint a mosott ruhák száradásának gyorsítóját.
Gondoltam a munka hevében hátha kirúgja magát a kissé elkajszult gumilapátja.

Ehhez képest mindössze néhány perc alatt eljutott a falig, majd a bőszen
csapkodó lapátjaival sikerült nyomot hagynia a hófehér csempén.

Illetve a lapát egyharmada a leszakadást követően átrepült a kádba,
mely állapot látványának hatására a szerző száján a "na te is
nagy segítség vagy b*zdmeg" szókombináció csúszott ki.

Kezdetben még úgy volt, hogy majd mindjárt rátekerem a kábelt, vagy az is lehet,
hogy még előtte kiszerelem belőle a gumilapát maradványát, csak aztán felébredt
bennem a kisördög. Mi lenne, ha mégiscsak bedugnám a dugóját a konnektorba?

Nos az, hogy szegénykém a kiegyensúlyozatlanság okán nekiáll rezegni,
meg pattogni, s közben ügyesen magára tekeri a hálózati kábelét.

Épp arról beszélgettünk a gyerekkel, hogy miből lehetne új lapátot
varázsolni a régi helyére, mikor a fiamban ötletként felmerült,
hogy a fagyis vödör anyaga talán megfelelne a feladatra.

Na most a vödör fala ugyan alkalmatlan, merthogy az ugye íves, azonban a doboz
teteje, na az már viszont sík! Vagyis könnyedén kivágható belőle a kívánt forma.

Mondjuk kisebb, mint amekkora kéne, de van ebből nagyobb méretű is a pincében.
Az mondjuk nápolyis vödörre való, de nem hinném, hogy ez érdekli a ventilátort.

Engem meg az nem érdekelt, hogy kisebb lett
a lapát mint amekkora eredetileg volt!

Mondjuk a gumi azért hajlékonyabb anyag, mint amiből a fagyis vödör
teteje van, de ha nagyon nem akarja a dolgot, akkor majd erőltetem.

Ez az a háttérben megbúvó mini ventilátor, amiről említést tettem korábban.
Ez volt az, amit elfelejtettem lefényképezni, illetve ami a motort hűti.

Az új lapát közepéről még hiányzott egy hatalmas lyuk, melyet úgy rajzoltam elő,
hogy egyszerűen odafogtam egy nyolcas alátétet, majd megkerültem a filctollal.
Kicsit beszúrogattam tapétakéssel, majd a nagyja munkát már
a körömvágó kisollóval intéztem el.

Ugyan érdekesen néz ki, de lapátnak azért lapát.
Amúgy nem lett annyira csálé, mint látszik.

Egészen eddig a juszta fogóval kínlódtam fel az anyát a tengelyvégi menetre,
pedig van ám nekem a nemes feladatra egy ilyen szépséges csőkulcsom is.

Úgy passzol a lyukba, mintha épp ide találták volna ki!

Miután a csavaros tálkára hallhatóan hatalmasakat csapott, voltam oly bátor és
kipróbáltam a kezemmel is. Mondjuk annyi eszem azért volt (amúgy nem mindig
szokott lenni), hogy csak az ingemen keresztül engedtem neki a támadást, nehogy
felszeleteljen. Amúgy szerintem, amilyen éles lett az a lapát, simán képes lenne rá!

Bár igencsak furán mutat ezzel a mini lapáttal, de
pincében porosodni szerintem így is jó lesz.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.