Panasonic KX-T2261 telefon
(gombjavítás erejéig)

Íme a munkahelyi asztalom. Általában sokkal kupisabb szokott lenni, de a minap
költöztünk (de régi ez a cikk), s ilyenkor pár napra megmarad a kezdeti rend.

Mert ugye az van, hogy választhattam. Vagy a telefont hozom haza, vagy ezt.
Túl nagy ez az izé az én biciklimnek. No meg úgy is csak
unalmas zöld panelek laknak benne.

Valamint mennyivel jobban mutat az asztalomon egy telefon, mint az óriás vasláda.
Külön előny, hogy a telefon súlyától még csak össze sem omlik az asztal.
Már majdnem elfelejtettem beszúrni azt a fotót, amin - ahogy az már
nálam megszokott - ez a készülék is az előszobában állomásozott.

Egyet mondtam? Kettő lett belőle! Ugyanis itthon is pontosan ugyanilyen készülék van
az asztalomon. Annyira megtetszett, hogy hazahoztam egyet. No nem most, hanem
még valamikor nagyon régen. Ez a Panasonic készülék nem csak egyszerűen
szép (nekem legalábbis tetszik), nem csak jó, hanem szinte tökéletes!
Mondhatni, hogy ez volt az analóg telefontechnika csúcsa.

Ahhoz képest egészen jó színe van (kosz), hogy milyen mocskos szokott lenni
a kezem néhanap. No de milyen színű legyen egy készülék, ha egyszer
melósok használják? Látnátok a hentesbolt, vagy mondjuk
egy lakatos gépműhely telefonjának állagát...

Ez a felirat a kézibeszélő belső részén van. Ez kapja a legtöbb
koszt, hiszen éppen ide markolnak be a koszos ujjak.

Az újabb készülékek alja szinte teljesen el van simítva. Ez még nem. Jelen esetben
nem mozdult rá a dizájner arra a feladatra, hogy a készülék ne csak felülről,
de még alulról nézve is szép legyen. Amit itt látunk, az egyszerűen
"csak" precíz mérnöki munka, a célnak való megfelelés.

Talán mondanom sem kell, hogy ez még eredeti Japán.

Minden telefon majdnem így néz ki belülről.
A lényeg az apró különbségekben rejlik.

Aki modellezett, az látott már ilyet. Például egy modellrepülő alkatrészei pontosan így
vannak elhelyezve a dobozban, legalábbis újkorában. Mikor kijön a fröccsgépből
a sok kis apró bizbasz, még nincsenek széttördelve. A modelleknél ez arra jó,
hogy nem hullik minden azonnal apró darabjaira. Vagyis nem kell később
összeválogatni a gyárban a gép összerakásához szükséges darabkákat,
mert egybefüggő, bár széttördelhető állapotban vannak. Jelen esetben
ez az "egybenőttség" arra való, hogy ne kelljen egyenként berakosgatni
a gombokat a készülékházba. Aki nem értené, hogy miről beszélek, szedjen
szét mondjuk egy régi Videoton távirányítót, aztán rakosgassa vissza
a helyére egyenként, a rengeteg különböző feliratú gombocskát.

Ugyan a tisztaság jelen esetben nem cél, de ha már úgyis szétkaptam, kimosom.

Nem dörgölöm forszírozottan, csak úgy ímmel-ámmal.
Majd ahogyan azt szoktam, ott is felejtem a száradó
maradványokat a fürdőszobában a mosógépen.

Néhány csavar, meg egy szép nagy panel. Unalmas, de most nem is erről lesz szó.
Csak úgy mellékesen megemlítem, hogy ebben a telefonban jelenleg nincs elem.
Tegyük fel, hogy kimosom a panelt (a sajátommal már többször is megtettem),
majd felrakom száradni a kályha tetejére. Ott is hagyom egy hétre. A kondik
mind biztosan kisülve. Ez a készülék, mindenféle telep nélkül is emlékszik,
a memóriájában eltárolt telefonszámokra! Bezzeg a kocsiban a rádió
azonnal elfelejti az összes adót, ha le merem húzni akár
csak egy pillanatra is az akkusarut.

Gondoltam a csavarokat beszórom a direkt erre a célra vásárol kupába, de abba
az asszony virágot varázsolt filcdarabkákból. A szintén csavartartási célra
beszerzett apró fatányérban pedig a Fidelio telefon alkatrészei laknak.
Aztán van itt még egy krómozott kupa, abban meg a ferde tetejű
SANYO deck alkatrészeit tartom. Hogy minek szedek szét
egyszerre ennyi mindent? Na ezt én sem igazán értem...

A kép közepén látható gombocska a tettes. Persze nem ő szedte szét az előbb
felsorolt tárgyakat, hanem miatta van a nullás gomb bizonytalan
működése. Ha volna itthon másik, bizton kicserélném.

Mivel nincs másik gomb, de ettől függetlenül cserélni kell, így hát cserélem.
Ha nem is újra, de egy másikra. Van belőlük tartalék a panelen.
Hogy a hangerő növelő gomb működése bizonytalan?
Kit érdekel? A nullás gomb sokkal fontosabb!

Leporoltam a panelt, de valahonnan egyre újabb és újabb porcicák kerültek elő.
A szöszhullajtásban ez a hangszóró volt a ludas!

A LED-eknek nem ilyen ferdén kell állniuk, csak mindig rájuk támasztom a panelt.
A lényeg, hogy majd a végén ne felejtsem el őket kiegyenesíteni. Elfelejtettem.
Ráadásul kíváncsian nézegettem, hogy mivégre a két lyukacska az előlapon.

Ez a nyomógomb egyáltalán nem úgy néz ki, mint amit szétszedés
után össze is lehetne rakni, ezért inkább nem piszkálom.

Minek is bántanám, mikor bevált a megoldás.
Pont annyit bippen, amennyit nyomok rajta.

Holnapra megszárad. Holnapután összerakom, és megy vissza a melóhelyre.
Mikor ilyen szépen megtervezem a jövőt, akkor szokott előfordulni,
hogy hetekre (még ha csak hetekre) így marad a lomhalom.

Pont mint ezek ketten a kályha tetején.

Mikor szereltem össze a készüléket, egészen biztos voltam benne (meglestem
a minapi képeket), hogy eredetileg megvolt a feliratos papirka, és az őt
takaró műanyag lap. Persze most is megvannak, csak elbújtak ide.

A beszélőt sem volt egyszerű megtalálni, hisz olyan jól mutat a kishangfal tetején,
hogy teljesen beleolvad a környezetbe. Végül azért csak összeállt egésszé.
Visszavittem a helyére. Mondom a kollégáknak, hogy megcsináltam.
Most már jó rajta a nullás gomb. Azonnal vissza is kérdeztek,
hogy miért, eddig rossz volt? Hát érdemes ezeknek...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.