Bár úgy néz ki, mintha a szétszedtem cikkek viszonylag összeszedettek lennének, de attól még (sajnos viszonylag sokszor) előfordul, hogy nagyon nem. Néha akkora a káosz a képek között, hogy mind a szétválogatásuk, mind a sorba rakásuk komoly feladatot jelent. Ez a mai cikk például eddig már nagyon régóta készen volt (mármint eddig az egy szem képig), csak még nem volt se beszámozva, se rendesen elnevezve, ami már csak azért is érthető, mert ugye a ma bemutatásra kerülő monitorról mindössze két dolgot tudtam. Míg az egyik az volt, hogy valahol a pincében van, addig a másik az, hogy valamelyik kollégám adta. Hogy pontosan kitől kaptam, arra a közel 10 év távlatából persze már rég nem emlékszem.
   Épp mint ahogy arra sem, hogy mégis melyik tételt takarhatja a kisebbik vásárolt frekvenciamérőm, valamint a Kometa 201 se nagyon dereng. (utóbbi amúgy egy szovjet orsós magnó) A Kontrax írógép (megjegyzem igencsak régóta) oda van készítve a pinceajtóba, csak valamiért sosincs nincs kedvem szétszedni, épp mint ahogy a konyhai elszívót sincs.
   Amúgy ma még véletlenül sem abból az indíttatásból indultam meg a pince felé, hogy felkutatom a jelen cikk keretében bemutatott monitort, hanem csak már nagyon tele volt rakva a zsebem mindenfélékkel. Hogy miféle mindenfélékkel?

   Például ezekkel a csavarokkal, melyek a szobai székek átkárpitozása című projektből maradtak meg, ami - csak azért, hogy teljesen belezavarodjak - majd még csak jóval később lesz látható, mert a farigcsálós cikkekkel most épp nagyon előrébb járok, ami mondjuk inkább üdvözlendő tény, mint az, hogy hatalmas hézagok vannak közöttük. Mármint kihagyva és azért, hogy ne szorosan egymásután következzenek.
   Ahogy kitettem ide ezeket a csavarokat, gondoltam ez a tétel ennyi volt, majd valamikor visszarakosgatom őket a helyükre, csak aztán mikor belegondoltam, hogy épp az ilyen apró trehányságaimmal okozom magam körül azt a káoszt, amit természetesen majd mindjárt jól meg is mutatok, mégiscsak megembereltem magam.

   A csavarok szétválogatása után persze már szinte semmiből sem áll kihúzogatni a dobozokat a polcból, majd visszadobálni beléjük ami és ahová való. Már csak ezen tény hatására is bátran kijelenthetem, hogy nagyon szeretem a rendet, mely állításomra az alább látható képekkel némileg rácáfolok.

   Amit balra látunk, az már csak maradványa annak a kupinak, ami itt éveken keresztül uralkodott. Persze ahhoz, hogy legyen hova eltennem innen a mindenféle fadarabokat, ahhoz előbb még meg kellett építenem a fadarab tároló szekrényt, meg persze azt a másik polcost is, amiben a kisebb fadarabokat tartom. Amit jobbra látunk, vagyis a három kiüresedett palántázó tálca, az viszont még mindig a kupi miatt nem fért oda a helyére.

   Mármint ide, a szintén az előtérben elhelyezett szekrénybe, aminek most épp egy DVD meghajtóval egybeépített LCD tévé foglalja el a polcát. A másik nagy fekete valami egy szintén az utcavégi szelektív gyűjtő mellett talált LCD monitor. (mármint a tévét is ott találtam)
   Valahol itt kezdett el összeállni a fejemben a kép. Mármint annak tekintetében, hogy mégis miféle cikk lesz ezekből a most még csak találomra elkattintgatott képekből. Persze már megint az van, hogy egymásra folynak a projektjeim. Most ráadásul nem csak egy vagy kettő, hanem egy egész szép kis csokor különféle szétszedtem cikk lóg egymásra.
   A már megemlítetteken felül ott van még a csehszlovák légpisztoly, ami úgy kapcsolódik ehhez a képhez, hogy az LCD monitort direkt azért hoztam be a fűből, hogy legyen vele mire lövöldöznöm. Mármint a pisztollyal a monitorra. Bár ez a monitor egy kissé hiányos (hiányzik a kerete), de mivel működik (legalábbis áram alá helyezve kiírta, hogy ACER), ezért úgy vagyok vele, hogy talán nem lenne feltétlenül szükséges épp rá lövöldöznöm. Na most ha nem ez a monitor lesz a céltábla, akkor lehet valamelyik másik, hiszen itt kell lennie valahol annak, amit egy kolléga adott (erről a példányról szól ez a cikk), és még annak a másiknak is, amit néhány éve lomtalanításkor újpesten találtam a fűben. Ha meg már úgyis átmegyek a lomos pincébe megkeresni a monitorokat, akkor ugyan miért ne túrnék elő egy olyan vékony vaslemezt is, amit kényelmesen tudok hajtogatni. Már úgy értem, hogy a vékony lemezből egy (vagy akár több) szappan öntő formát, természetesen a szappanöntős projekthez.
   Bár az ilyen esetekben általában az szokott következni, hogy földhöz vágom a sapkámat, és még meg is taposom (mint szép emlékű Gyenes János kollégám, mikor valamitől megmérgesedett), de most nem ez lett, ma ugyanis még kora délelőtt jöttem le a pincébe, és még be is voltam öltözve a munkához.

   Az mondjuk igaz, hogy én bizony eredetileg a fejhallgató tartó megépítésében gondolkodtam, aminek már mind a műszaki rajza, mind az anyagkiválasztása kész, csak aztán eltérültem mindenféle más irányokba. Míg az egyik irány a zárcsere volt a kertkapuban. (lásd balra a zsíros dobozon)

   Addig a másik a lomos pince aktuális meglátogatása, a keresett monitor ugyanis emlékeim szerint abban a képet fentről lentig végigérő szekrényben van, aminek az alsó részét épp azoktól a dobozoktól nem látjuk, melyekben a szappanöntőforma elkészítéséhez szükséges lemezeket sejtem. A felső dobozban mondjuk nem holmi lemezanyagok, hanem egy porzsák nélküli porszívó van, azon meg egy párásító, de az alsó doboz már tényleg telitalálat volt. Az előző mondatnak sajnos csak a "teli" jelzője igaz (mármint csurig van a doboz), a "találat" azonban már nem.

   A tucheles doboz azért van elől, mert abba majd vissza kell szórnom azokat a DIN szabványú hangfalcsatlakozókat, amik most még valahol odafent a szobában ücsörögnek egy dobozban.
   Hogy úgy lenne értelmes a haladási sorrend, hogy először a kakukkos óra jön, aztán a Kontrax írógép, ami a kép alsószéle közepén látszik, utána meg az az öreg laptop, ami balra a dobozoktól szinte már nem, az mondjuk igaz, csakhogy sajnos egyben az is igaz, hogy az értelmes haladási sorrend a szerzőre valahogy nem igazán jellemző. A múltkor mondjuk egy viszonylag rövidke időre sikerült épp azokat a dolgokat szétszednem, amik útban voltak, de arra ott volt komoly nyomós érvként, hogy Ilonka néni pincéjét át, illetve vissza kellett adnom az új lakóknak, onnan meg ehhez előbb ki kellett pakolnom, amihez ugye meg kellett a hely.
   Mondjuk hely az itt is kellene, mert részemről már nagyon várom, hogy végre mind visszakerüljenek a dolgaim a polcokra, és nekieshessek végre az anyagok szétválogatása című feladatnak, amire épp azért van szükség, hogy ne mint most bonyolultan, hanem egyszerűen csak odanyúlva a polcra találjak meg valamit.

   Mert ugye az úgy egy teljesen elfogadhatatlan állapot, hogy minden elé oda van pakolva. Vagyis hiába tudom, hogy a keresett tárgy (jelen esetben a monitor) a szekrényben található, ha csak úgy egyszerűen nem tudok hozzá odaférni.
   Hogy minden mindennel összefügg, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az anyagok szétválogatásának megkezdése előtt, előbb még újra komolyan bele kell pusztítanom a nagydarab dolgaimba. Mármint azért, mert ha az anyagok nem ömlesztve vannak (illetve most még csak lesznek), hanem típusuk szerint szétválogatva (lemez, tengely, fogaskerék, szíjtárcsa, apróvas), akkor úgy sokkal rosszabb a helykitöltési tényezőjük. Vagyis nem lesz őket hova eltennem. Így viszont, hogy dobozokba zömítve foglalják a helyet a pince padlóján, nem férek oda azokhoz a helyekhez, amiket a normális elhelyezésükhöz majd feltétlenül fel kell szabadítanom. Na itt harap a kígyó a farkába!
   Illetve most már nem, ugyanis a fáspincében talált fakígyóval megajándékoztam az egyik szomszéd kisfiát, hogy legalább az ne foglalja a helyet. Ezen fellelkesülve, kimostam és szintén rásóztam a kiskölökre egy lovat és egy békát is. Utóbbiakat természetesen plüssből.

   Mivel a steklámpa kábele a földön hevert, maga a lámpa pedig a pince belső végén volt felakasztva, összetekertem, majd feltettem a polcra, mert amekkora szerencsém van, még át találtam volna rajta esni.
   Ebben talán nem is az volt a legszörnyűbb, hogy már megint teljesen belaktam a polcok széleit, így alig találtam helyet a lámpának, hanem az, hogy a hosszú és normálisan feltekerhetetlen kábel kapcsán beugrott, hogy a cikk elején mutatott (a látottnál persze sokkalta hosszabb) táblázatban mit takar a "kábelfeltekerő fadarab építése" című tétel. Mindezt úgy, hogy az utóbbi időkben aztán tényleg komolyan belehúztam a farigcsálós elmaradásaim ledolgozásába.

   Ebben a dobozban sajnos nem találtam olyan vékony lemezt, amit könnyű lenne meghajlítani. Amennyiben ezek nem így lennének elhelyezve, hanem egy polcba bedugva, szépen egymás mellé, akkor bár tényleg rosszabb lenne a helykitöltési tényező, cserébe az esélyem a találatra nagyobb.

   Ezen a képen például épp egy olyan helyet látunk, ahová simán beférne úgy nagyjából az összes lemezem. Ehelyett egy AKAI magnó mechanika foglalja a polcot, amit egy így oldalról felismerhetetlen Hi-Fi komponens követ.
   Amit a jobb sarokban látunk, az viszont legalább már a keresett monitor talpa. Ezeket, mármint a kollégától kapott és az újpesten talált monitorokat úgy tudom egymástól megkülönböztetni, hogy míg a fűben találton rajta van a talpa, addig a kollégától kapotton nincs. Amúgy én szedtem le róla, mert egyben ugye nem akart beférni a szekrénybe.

   A fűben talált monitor már meg is van, mint ahogy az amúgy egyáltalán nem is keresett, lomtalanításkor begyűjtött, kicsi barna asztali rádió is, a BRG M20-as magnóról már nem is beszélve!
   Reményeim szerint úgy lesz, hogy mire ideérek a cikkek megjelenési sorában, addigra az utóbbi két tétel már belinkelhető lesz. Mármint azért, mert most épp (megjegyzem annyi mással együtt) a rádiók és a magnók feldolgozásával is nagyon el vagyok maradva, mire fel azt tervezem, hogy ezekbe a témákba is belehúzok.

   Hogy még csak esélyem se legyen elkerülni a megtekintését, a monitort kitettem közvetlenül az ajtóba. Mindeközben a mögötte megbúvó Orion 449-es rádió azon szomorkodik, hogy nem őt piszkálom. Persze ha tényleg úgy lesznek a dolgok, mint ahogy gondolom, mikorra ez a monitoros cikk megjelenik, az Orion rádió már rég nem lesz ott! Amúgy akad itt valahol egy Weimar is, meg egy néprádió, meg egy Videoton lapos, meg egy még félig csöves, meg egy bolgár, és persze még hosszan sorolhatnám...

   Helyesbítek! Két laptopot találtam. Sem a sötét, sem a világos színű eredetéről nem tudok semmit. Az persze addig világos, hogy ezek ketten nem csak úgy egyszerűen beszöktek a hóesésből (már csak azért sem, mert mostanában már nem is szokott esni a hó), de attól azért még csak kellene legyen róluk valami emlékem.
   Bár a szétszedésük és a bemutatásuk már csak azért sem volt betervezve, mert ugye egészen eddig nem tudtam a létezésükről, de mivel kell a helyük, ezért rövid időn belül el lesznek pusztítva. Hogy a koszos elejű és a három kicsi videónak is ugyanezt mondogatom? Ráadásul már hosszú hónapok óta! Nos ez így van, és azt még nem is említettem, hogy akad itt (mármint a videóktól jobbra) egy mélyláda is, meg a csíptetős géplámpa alkatrészei, meg egy füles zeneláda, meg egy Philips rádió USB aljzatokkal, a többi apróságot már nem is említve!
   Szóval ami ebben a pincében van, az tényleg olyan szintű káosz, ami a szerzőt folyamatosan az összeomlás szélén billegteti. Ilyenkor aztán (csakhogy tényleg össze ne dőljek) azzal szoktam magamat megvigasztalni, hogy körbenézek és megtekintem a már elkészült tételeket.
   Itt például belóg a képbe balról a fiókos szekrény, ami valaha teljes mértékben, mondhatni reménytelenül eldugította a fáspincét. Aztán kilátszik a laptopok mögül az a pult, amit az asztalra építettem. A hátam mögött rendezetten állnak a trafók, amik kaptak két plusz polcot, és még idővel el is lettek takarva egy levehető ajtóval. Szóval igenis, hogy van haladás, csak kell hozzá szem, hogy meglássa az ember a sajnos még mindig rettenetes káosztól.

   A Terta 811-es magnót már mutattam (azért van folpackba csomagolva), a ZK246-ost viszont még nem, mint ahogy a négysebességes Philips bemutatása is egy későbbi téma lesz. Kivéve persze akkor, ha tényleg tartom magam ahhoz az amúgy nagyszerű elképzelésemhez, hogy ezeket a magnós témákat szép sorjában feldolgozom, aztán időben elterítve beszúrogatom a jelen pillanatban már előre megírt 488 cikk közé.

   A fiókra a gombot az apró pincei elmaradások 10 című projektem kapcsán fogom pótolni. Mikor azt elindítottam, mármint az apró elmaradások külön cikkekben csokorba szedve történő felszámolását, akkor bár láttam, hogy lesz dolgom rendesen, arra azonban nem gondoltam, hogy ennyire sok.

   Ez itt a mára már rég használhatatlan számítógépes alkatrészeket tartalmazó polc. Egyszer lesz egy olyan cikk is, melynek keretében átnézem, hogy mi van a régi HDD-ken, aztán valószínűleg szétszedem és kivágom őket a francba.
   Erre azért van komoly igényem (mármint a merevlemezek elpusztítására), mert az anyagok szétválogatása után aztán már tényleg nagyon kelleni fog az általuk elfoglalt hely. Most mondjuk csak egy olyan optikai lemezmeghajtót keresek, aminek az alja vagy a teteje van annyira egybefüggő lemez, amiből kijön a szappanöntő forma.

   Valamint egy DVD lemezt is, mert azokat már évekkel ezelőtt száműztem a lakásból. Mondjuk most sem lenne rá feltétlenül szükség, épp csak tele az összes pendrájv, így kénytelen vagyok bevetni egy lemezt.

   Mivel egy monitor az előszobai szekrénykére téve viszont már nagyon elüt a környezetétől, valamint azért, mert féltem, hogy ráejtek valamit, vagy óvatlanul ráteszek egy teli szatyrot, gondoltam ezt is behozom.

   Na most az az elképzelésem, hogy a káoszt egészen a tűrhetetlenségig fokozom, ami aztán simán rá fog venni arra, hogy feldolgozzam az összehordott tételeket, az sajnos csak a káosz előidézéséig vált be, mert mint az látható, tovább már nem igazán jutottam vele.
   Más gyors (pláne kényelmes) megoldást a probléma feloldására nem látván, a DIN hangfaldugókkal leszaladtam a pincébe, a légpisztoly visszakerült a TV alá, a webkamera az előszobai fogasra (ha már úgyis ott lógott heteket), a hármas elosztó pedig apukám szekrényébe került.

   Magát a dobozt pedig a polcra odakészített ágyneműn, gondolván mire újra ágyat kell húznom, addigra rég el fogom innen tűntetni. Ezzel a hozzáállással persze nagyon óvatosan kell bánni, ugyanis idővel odáig szokott fejlődni, hogy:
- Á, az már évek óta ott van...

   Egy kiváló példa erre a mind a mai napig az ágyvégi sarokban, mint amolyan minden tárgyak elsüllyesztőjében őrizgetett két jelfogó meghúzási időmérő, valamint az összeszerelésre több mint egy évtizede váró lapozós órás rádió, mely kombinációt most megtetéztem az állólámpához való szovjet fényerőszabályzóval.

   De legalább végre odafért a pultra a két lemezmeghajtó és a monitor. Bár innen nézve kifejezetten jól mutatnak, de ha csak egy kicsit is hátrébb lépek, akkor már mindjárt nem annyira rózsás a helyzet.

   Mert ugye innen nézve még sem a faládika rádiót, sem az UHER magnót, sem a SANYO társát, sem a VHS kazettákat, sem az MK29-est, sem a HD sportkamerát, de még csak a radioaktív sugárzásmérőket sem mutattam. A kék dobozba rejtett röpképes helikopterről és a PLL szintézeres Tronic rádióról már nem is beszélve!

   A helyzet az elmúlt néhány nap alatt mindössze annyit változott, hogy elbontottam az optikai lemezmeghajtókat, majd kiválasztottam az alkatrészeik közül egy a szappanöntő formát kiadó lemezt. Ezt azért tartom szégyennek (mármint azt, hogy csak idáig jutottam), mert amúgy titokban az volt betervezve, hogy amiket a lakás különböző részeire a munkalapról szétrakosgattam, azokból el elszedegetek néhányat, mire odaérek a monitorhoz. Hát ja...

   A monitorhoz akkorra értem oda, hogy mire lekerült elém az asztalra, addigra már beesteledett. Hogy mit csináltam egész nap? Sajnáltam magam, hogy nem csinálok semmit. Hiába ittam két kávét (amit amúgy mostanában nem szoktam), hiába ettem meg egy fél tábla csokit (boldogsághormon), és még a lépcsőházat is hiába mostam le (mint átmozgató tevékenység), ma valamiért annyira kedvetlen voltam, hogy most is csak azért került elém a monitor, hogy ha mással nem is, de legalább a körbefényképezésével meglegyek.

   Egy kicsit ugyan reménykedtem benne, hogy külső tápegységes, ami ugye nincs meg, és akkor eleve kuka a monitor, de mint az már csak ebből a csatlakozóból is kiderül, ebben a monitorban még belül van a tápegység.

   Van DVI-D és D-SUB csatlakozója is, ami azért előny, mert így (hogy van rajta D-SUB) rádugható a párom öreg laptopjára is. Vagyis a kipróbálásához nem kell szétkábeleznem a saját gépemet, vagy előszedni a szobai szekrény aljából a másikat, hanem elég lesz csak odatenni az asztal sarkára a laptopot.

   Mivel találtam a tévé mögött egy D-SUB kábelt, így még csak a könyvszekrény aljához sem kellett hozzáférnem. Mármint ott tartom a számítógépes alkatrészeket és kábeleket, s mikor kell valami, olyankor persze mindig el kell a szekrény elől rámolnom az asztalt és a székeket. Ez amúgy az egyik nyomós oka (mármint a nehézkes odaférés), hogy nem szoktam belepiszkálni a PC-be. Néhány éve ugyan cseréltem benne alaplapot, de azóta a közelébe sem mentem.

   A hardvereket immáron összekábelezve, a képet egy lendületes gombnyomással átküldve a monitorra, az egy pillanatra ugyan adott képet, de az aztán azonnal el is tűnt róla. A monitoron a power gombot nyomogatva, ezt akárhányszor meg tudom ismételni, a menürendszer azonban már nem csalható elő. Mármint azért nem, mert annyi ideig már nem ad képet a monitor, hogy lássam, hogy történik valami, vagy egyáltalán elindulhasson benne a menü megjelenítéséért felelős programrészlet.

   Itt egy kicsit elakadtam, mert amit balra látni, az egy ponthegesztés, ami ugye nem tartozik az oldható kötések közé. Később persze rájöttem, hogy a monitor hátáról az elektronikát hordozó vaslemezből készült tepsi egyben vehető le.

   Előbb persze ki kell húzni az előlapi kezelőpanel csatlakozóját, az LCD panel felé menő csatlakozót (ami amúgy nagyon oda volt ragasztva a kijelzőt tartalmazó rész hátuljához), valamint ezt a négy másik csatlakozót is, ami az LCD kijelző háttérvilágításául szolgáló fénycsövek felé viszi az energiát. Ez utóbbiak előtt volt egy oldalra eltolható árnyékoló fémlemez. Az "R" és a "K" betűket már én írtam rá a csatlakozókra, hogy tudjam, hova kell visszadugni a rózsaszín és a kék drótokat, illetve az ezeket fogadó csatlakozókat.

   Hogy itt is járt valaki, azt abból következtettem ki, hogy a tápegység (lásd balra) panelját tartó egyik csavar nem volt meghúzva. Amúgy az előbb említett árnyékoló lemez is lötyögött a helyén, és a monitor ezüstszínű keretének tetején is van egy feszegetés okozta repedés.

   Ami különös módon nem a kalapját emelte meg, illetve púposította fel, hanem az aljából préselte ki a gumidugót. A többi elkót megtekintve, két másikat kivéve és megmérve, csak ennek az egynek a cseréjénél maradtam.

   Íme az eredmény. Vagyis már képes a monitor olyan sokáig működni, hogy le tudjam fényképezni (eddig ezt a feliratot mondjuk még nem is láttam), hogy hiányolja a bemenetéről a kábelt.
   Ahogy ezt a feliratot nézegettem, nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy inkább sajnáljam magam. Mert ugye nagyon úgy néz ki, hogy mínusz egy készleten lévő beteg monitor, ami egyben azt is jelenti, hogy egyrészt nem erre fogok lövöldözni a légpisztollyal, másrészt a pincében történő helyfoglalása is megmarad.
   Aztán ott volt még elszomorító ténynek az is, hogy bár a frekvenciamérőmhöz készített kondenzátormérő előtét kiválóan működött, azonban a trigger potméter tengelye újra benőtt. Ennél (mármint a potméter cseréjénél) már csak az lenne bonyolultabb feladat, ha bedobozolnám végre azt a mindent mérő alkatrészmérőt, amit azért nem merek használni, mert panelszinten van. Hogy annak a feladatnak egyáltalán neki merjek állni (mármint a műszer dobozolásnak), előbb még ki kell pofoznom a pincében néhány szerszámot, meg persze az anyagok szétválogatását is le kellene futtatnom. Utóbbihoz persze előbb még el kellene takarítanom az útból az olyan nagyobb darab dolgaimat, mint mondjuk ez a monitor. Na itt aztán bele is harapott a kígyó a farkába...

   Újra levettem róla a keretét, majd nekiestem először a balra látható, direkt monitorok tisztítására való lötyivel, majd kisvártatva a mosószeres szivaccsal. Mármint azért, mert míg üvegre jó, addig a gyári mosogatószer az LCD kijelző előtti anyaggal nem tud mit kezdeni, épp csak szétkenődik tőle a kosz.
   Bár részemről komolyan reménykedtem benne, hogy a szivacsban van mondjuk egy 60-as szeg (ami ugye egy barkácsolós családban könnyen megeshet), de nem volt, nem szántotta fel a kijelző felületét, így szomorúan vettem tudomásul, hogy újra megjavítottam egy LCD monitort. Már úgy értem, hogy az én első BENQ monitorom, a 19 colos utódja, és már a 24 colos szélesvásznú is javításra szorult.

   Bár nem lett tökéletes, de a pincébe azért bőven megteszi. Mármint a lentre összerakandó géphez, amin egy táblázatkezelőt futtatva, rendbe teszem végre az apróságokat tartalmazó dobozok nyilvántartását. Meg persze arra is jó lenne egy pincei PC, hogy ott helyben nyomtassak címkéket a még jelöletlen dobozaimra. Ehhez persze (mármint egy PC elhelyezéséhez) olyan sok hely kell, aminek az előállításához - ha ebben a tempóban haladok - még évekre lesz szükség.

   A szoba összképébe pedig a monitor csúfít bele, ami szerintem minimum addig itt lesz, míg csak meg nem nézem a másik két társát is. Ahogy itt álltam, s épp nagyban azon merengtem, hogy ez mégis mikorra fog bekövetkezni, egyszer csak megláttam a Tesla NZC420-as lemezjátszót, meg a Videoton receivert, meg a SONY erősítőt. A Technics tunert viszont legalább már mutattam.
   Ilyenkor aztán csak állok, miközben sajnálom magam. Mármint amiatt, hogy hiába minden erőlködésem, mert egyszerűen képtelen vagyok keresztülverekedni magam a bemutatásra begyűjtött kincseimen. Mindezt úgy, hogy idén (vagyis még 2020-ban) a járvány miatti korlátozások miatt nem volt piac, vagyis nem vettem semmi újat, legfeljebb csak találtam. Mármint a szelektív gyűjtő mellett egy tévét és a monitort, vagy mondjuk a minap a pincében a jelen monitor alatt a fekete és az ezüstszínű laptopot. Az "ennek sosem lesz vége" persze nem annyira rossz érzés, hiszen egy az ember élete végéig kitartó hobbinak nagyon is lehet örülni.