Míg a legfelső tételről biztosan tudom, hogy egy kék dobozban hever a lomos pincében, a laptop az éjjeliszekrényen, addig a sorban a száznegyvenkilencedik tételnek sikerült megakasztania, mert arról első olvasatra el nem tudtam képzelni, hogy a valóságban mégis mit takarhat. A Lidl akkus fúrógépnek valami töltés baja van, a lóbázható sárga villogóról viszont már megint nem tudtam eldönteni, hogy mégis melyik tételt takarhatja. A luxus áruházas öngyújtó a pincében hever a többi között, míg a Mambó magnóval is éppen ugyanez a helyzet.

   A szerszámtartón álló por ottléte talán csak azért érthetőbb, mert azt ugye a letörléséhez legalább ki kell pakolni. Amúgy igazándiból nem ez indított el a ma bemutatásra kerülő holmi előtúrása felé, hanem az a pormennyiség, amit az asztal és az ágy alatt találtam.

   Egy kiadós porszívózást követően, a lakásba a balkon irányából befelé nézve, egyszer csak beugrott, hogy a ventilátoros izé egy légtisztító, ami valaha évekig ücsörgött a kép kellős közepén látható éjjeliszekrényen.

   Bár még valamikor tegnap délután megígértem magamnak, hogy ma a szenzoros fényerőszabályzót fogom a munkalapról elvenni, de mivel nem volt hozzá kedvem, lementem inkább a pincébe, mégpedig előtúrni a légtisztítót, amiről így, hogy már tudtam mit takar, még az is beugrott, hogy merre találom.

   A keresett tárgy annak a hatalmas fehér szekrénynek a legfelső polcán van, ami elé igencsak oda lett pakolva. Az "igencsak" jelző jelen esetben sajnos nemcsak azt takarja, hogy köldökmagasságig ér az ajtó előtt a doboztorony, hanem egyben azt is, hogy a legalsó doboz nagyon nehéz, mert abban az anyagok szétválogatása című projektemhez részben már összegyűjtött vasdarabokat őrizgetem.

   Balra egy AKAI magnó mechanikáját látjuk, a fényes dobozról így hirtelen nem tudom, hogy micsoda, míg a légtisztítóra annak a monitornak a talpa támaszkodik, amit egy kollégától kaptam, de még mindig nem néztem utána, hogy javítható-e.

   Amúgy a másik, az ultrahangos párásítóval kombinált légtisztító az átellenes sarokban van. Az a kék csík a doboza, ami a létra és a Salgó polc között látszik. Vagyis hiába minden igyekezetem, itt valószínűleg már sosem lesz rend.

   Még egy hét sem telt el a porszívózás óta, mikor is megtoltam a papucsom orrával a sarokban látható szürke csíkot, miközben hangomban némi letörtséggel rákérdeztem: Csak nem porból vagy? Hát de...

   Hogy segít-e a rengeteg por összeszedésében ez a szerkezet, arról onnan tudom, hogy nem, hogy már évekkel ezelőtt sem volt semmi észrevehető hatása. Ez persze nem akadályozott meg benne, hogy tegyek vele egy újabb próbát.

   Ezen felirat szerint ez egy párologtató párásító, nem pedig légtisztító. Már úgy értem, hogy ezt valaha azért kaptam a szüleimtől, hátha kiszedi a levegőből azt a rengeteg füstöt, amit a már-már folyamatos dohányzásommal termeltem.

   Azt persze már eleve tudtam, hogy víz kell bele, az a tény azonban komolyan meglepett, hogy létezik olyan szó, ami két darab "L" betűvel kezdődik. Amúgy spanyolul van, és kitöltést jelent.

   Bár erre nem mertem volna megesküdni, de még az eredeti szűrője is benne van, amiről ugye most, hogy már elolvastam a leírást, kiderült, hogy nem szűrő, hanem csak egy olyan hatalmas nedves felület, amiről a ventilátor keltette huzat le tudja sodorni a párát.

   A doboz aljában felgyűlt maradványokat megszemlélve, arra a következtetésre jutottam, hogy vele együtt valami apró állatot is sikerült elcsomagolnom, ami aztán idővel kifogyott a számára ehető dolgokból, vagy egyszerűen csak szomjan halt.

   Ezzel a pöcökkel nem az a baj, hogy a ventilátor motorjának kiemeléséhez alaposan be kell nyomni, hanem az, hogy több is van belőle, amiket leginkább egyszerre kéne kiakasztani.

   Szerencsémre csak a nagy került le a pincébe, ez a kicsi fent maradt a polcon. Szerencsétlenségemre viszont egyik csőkulcs sem passzol a csavarfejhez. Már úgy értem, hogy míg a 6-os nem megy rá, addig a 7-es már könnyedén elforog. Persze az angolszász szabványméretű csavarfejek esetében ezen nem igazán van mit csodálkozni.

   Mivel van a pincei motoros dobozomban néhány ehhez hasonló fazonú motor, így ez most megúszta, hogy mondjuk rátervezzek valamit. No nem mintha egy erre a motorra alapozott valamiféle mechanikus szerkezet megépítésének bármiféle reális esélye lett volna...

   Mivel ez velük eddig még sosem történt meg, pedig ez a készülék éveken át üzemelt, így már ezekre az alkatrészekre is bőven ráfért egy alapos mosás. Mondjuk kívülről tiszta volt, de az oda nem férős részeken már nem igazán, mert ugye azokban masszívan megállt a párával keveredett por.

   Miközben az alkatrészek már nagyban az ablakban száradtak, az asztalon útban lévő hálózati kábelt hanyagul a lámpa tartójára hajítottam, amiről aztán mindjárt eszembe is jutott egy olvasó által mesélt kedves történet. Megosszam? Na jó...
   Szóval az úgy volt, hogy akivel az alábbi történet megesett, egy kertes házban lakott a párjával, akinek a kertvégi műhelybe - természetesen az ott uralkodó veszélyes kupi okán - be sem volt szabad tennie a lábát. Miközben a mesélő épp nagyban a verandán elhelyezett függőágyban ringatózott, egy motorbalesetet követően begipszelt lábbal, az asszonyka nem bírván magával, azt találta ki, hogy lenyírja a ház mögötti kertben a füvet. Mivel a fűnyíró és a hosszabbító nem a kertvégi rendetlen műhelyben, hanem a ház melletti rendezett garázsban volt, így ennek semmi akadálya sem látszott. Mondhatni jó volt nézni, ahogy az asszonyka a fűnyíróval serénykedett.
   Egy idő után, a kert végébe a fűnyíróval a feladathoz, illetve a telek hosszához mérten rövid hosszabbítóval el nem érvén, a ház asszonya azt találta ki, hogy a hosszabbítót átdugja a kert végében található műhely egyik konnektorába, amihez persze a műhelyt áram alá is kellett helyezni, amire amúgy megkapta az engedélyt.
   Mivel a műhelyben az ajtó melletti konnektorsoron nem volt üres aljzat, a hölgy kihúzta az első keze ügyébe kerülő dugót, majd bedugta a helyére a hosszabbítóét, és persze a főkapcsoló karján is fordított egyet. Eddig nem volt semmi baj, rendben lefutott a fűnyírás, csakhogy a hosszabbító dugójának kihúzásakor, annak helyére nem az oda eredetileg bedugott csatlakozó került visszadugásra, hanem egy másik, ami amúgy szintén ott hevert mellette a földön.
   Még ebből sem lett volna baj, csakhogy a főkapcsolóval történő áramtalanítás munkafázisa kimaradt, aminek az lett az eredménye, hogy a műhely közepén miszlikre szerelt porszívó motorja felbőgött, s mivel nem volt a helyén, a forgórész felpörgésének hatására még meg is indult. Ez a verandáról nézve úgy nézett ki, hogy az asszonyka sikítva menekül a műhelyből kifelé, ahová aztán alig mert visszamenni áramtalanítani, mert váltig meg volt róla győződve, hogy valami állat ordított rá, és még meg is indult felé. Például ezért nem szabad csak úgy lazán széjjelhagyni a mindenféle dolgokban végződő, vagy egyszerűen csak csupasz véggel lógó hálózati kábeleket.

   Bár nyaranta nyitva szokott lenni a szobában a rekamié ablakhoz közelebb eső fele, de attól még nem a mai volt az első eset, hogy a balkonról visszatértemben, mentségemre szolgáljon, a nap által elvakítva, de tulajdonképpen a helyzetről tudomást nem véve, az akadályt nem is látva, keresztülzuhanok a nyitott ágyon. Még tiszta szerencse, hogy a ventilátoros rész volt a kezemben.

   Nem pedig ez vizet is tartalmazó alsó rész, melynek amúgy igencsak undorító színe van. Gondolom a rárakódott por és nikotin miatt. Ezt persze hiába mostam ki, mert a belülről fémhálóval megerősített kicakkozott papírt sajnos képtelenség kitisztítani.

   Bár úgy gondoltam, hogy összedugni biztosan könnyebb lesz, mint amennyire nehéz szétszedni volt, csakhogy most meg az jött közbe, hogy bár a két részt simán egybetoltam, csakhogy néhány fokkal elfordulva, mire fel a pöcköknek még csak eszük ágában sem állt a helyükre beugorniuk! No de mit nekem a két egymásnak feszülő anyagot egy kissé elfordítani...

   Ez a hálózati kábelt tehermentesítő alkatrész egy nagyon fontos műszaki részlet, amennyiben ugyanis kifelejtem, akkor - mint az már egyszer megtörtént - simán kihúzhatóvá válik a motorból a kábelvégi saru.

   Bár végeztem vele méréseket, például rátettem a tetejére a légnedvesség mérőt, illetve figyeltem benne a víz bekoszolódását, de végül feladtam a vele történő szórakozást, mert egyrészt a port ugye nem igazán szedi ki a levegőből (amúgy persze nem is erre való), a párásításnak pedig nem éreztem semmi szükségét.
   Bár tulajdonképpen semmire sem jó (legalábbis nekem), de attól még eltettem, vissza a pincébe, folpackba csomagolva, mondván semmi baja, mire fel Hófehérke a jobb sarokból "Géza te nem vagy normális" arcot vágva sandított felém...