A mai napra azt terveztem be, hogy bár olyan nagyon azért nem csinálok semmit (ez tuti, hogy menni fog), de legalább az olyan zavaró apróságokat rendbe teszem, mint mondjuk az erősen megtelőben lévő bontott alkatrészes doboz cseréje, amit úgy képzeltem elkövetni, hogy ezt a telit leviszem a pincébe, ahonnan aztán egy üres dobozzal térek vissza. Magam is belátom, hogy ez egy egész napra vetítve nem valami nagy ívű terv, de ha csak ezzel megleszek, már az is valami.

   Egy másik apró rendezendő részlet, hogy a közelgő ágyneműhúzás okán el kellene már végre raknom a polcról a dobozt (csak mert alatta van az ágynemű), meg persze a dobozról a paneleket is.
   Itt aztán egy pillanatra elakadtam, mert nem tudtam eldönteni, hogy a rózsaszín dobozban a piacon egy százasért vett VDSL HGW van-e, vagy az a másik fajta, amit még előtte használtam. Amúgy RJ11-es telefonaljzatok, amiket meglátva persze egyből azt mondtam, hogy hát persze!

   Most épp nemcsak az előző doboz tetején vannak bontásra váró nyáklapok, hanem a munkalapon is. Ugyan kineveztem számukra egy dobozt (hogy tudjam halogatni a panelbontást), csak azt időközben teliraktam mindenféle mással.
   A fényes dobozban amúgy a minap elbontott laptop merevlemeze van, míg alatta a laptop kijelzőjéből megmentett lapok. Ez utóbbiakat majd mindjárt leviszem a pincébe, csak előbb még megnézem a monitoros cikkben, hogy akkor, mármint egy másik monitor elbontásakor mégis hova a csudába tettem a belőle kitermelt lapokat.

   A zacskóban a Zenit apró vakuja van, a gumicukros dobozban egy távirányítós fényerőszabályzó, az előtérben pedig a laptop két hangszórója, valamint az optikai lemezmeghajtó szeme.

   Mármint ezt. Hogy helyfelszabadítás szempontjából jobban jártam volna, ha a koszos elejű, de még annál is jobban, ha a három kicsi videót választom, az biztos, de azokhoz most nem volt kedvem. Megjegyzem már hónapok óta nincs, mint ahogy az alattuk elterülő kishibás Samsung lézernyomtató sem igazán szokta megdobogtatni a szívemet, pedig az aztán foglalja a helyet rendesen!

   A két öreg, de amúgy vadonatúj HGW elbontása című feladat sem igazán szokott felvillanyozni. Ezek most úgy kerültek képbe (no nem mintha nem itt díszelegnének a pince közepén már hetek óta), hogy nem találtam átlátszó dobozt sem a paneleknek, sem a vegyes bontott alkatrészeknek. Hogy aztán egy ilyen nagy lapaj doboz hol fér el a lakásban, az majd odafent kiderül. Ha csak annyit megteszek, hogy beledobálom a nyáklapokat, már előrébb vagyok!

   Néhány perce ezen a helyszínen úgy nagyjából ugyanígy álltak a dolgok, csak akkor még nem a ma bemutatásra kerülő laptop, és persze a két öreg HGW bújt meg a szatyorban, hanem a minap elbontott laptop maradványai. Na ilyen az, mikor a szerző rendet csinál.
   Amúgy feltettem én a szatyrot a papucstartó melletti polcra, hogy legalább ne a földön legyen, csakhogy a laptop az élén nem szeret állni, mint ahogy a lapaj dobozok sem, így a csomag tiltakozásul egyből a mélybe vetette magát.

   Csak előbb valószínűleg még elbontom a két HGW-t, majd az összes előkerült panelt beteszem az egyikük dobozába, a dobozt pedig innen valahová messzire el. Hogy ez végül mennyire nem így történt, az rám annyira jellemző, hogy a terveim felrúgása tulajdonképpen az egyik alaptulajdonságom. Ez ráadásul még csak nem is egy hosszú, hanem egy igen rövidtávú terv volt, mindössze néhány órára előre vetítve a dolgokat.

   A neve egyszerűen csak Green320, a leírását pedig hiába találtam meg a neten, abból én ugyan rá nem jöttem (vagy csak lusta voltam annyira beleolvasni), hogy ki a gyártó. Részemről a lényeg annyi, hogy egyrészt még épp el kellene, hogy járjon a labortápomról, másrészt valószínűleg erősebb gép mint a minap boncolt, mert ugye ez jóval többet eszik.

   Ez a készülék - néhány durvább külső karcolástól eltekintve - egy teljesen ép masina, amiről tényleg fogalmam sincs, hogy honnan van. Aki esetleg tudja (adta), az ugyan írja már meg, hogy ne haljak meg hülyén.

   És még tápdugót is találtam hozzá, bár le kellett érte túrnom a tápcsatlakozós dobozom aljára. Ez azt vetíti előre, hogy ha csak el nem felejtem, legközelebb veszek a piacon egy olyan készletet, amiben mindenféle tápdugók vannak.

   A laptoppal sajnos csak odáig sikerült eljutnom, hogy nagy nehezen kigyulladt rajta a tápegység csatlakoztatását szimbolizáló LED, de innentől csak arra vezetett az út, hogy ki tudtam kapcsolni. Mármint elaludt a LED, ha megnyomtam a power gombot, de se bootolási hang (HDD felpörgés), se egy villanás a kijelzőn, se egy kóbor csipogás, vagy a ventilátorok felpörgése nem következett be. Még ez a LED is csak úgy hajlandó világítani, ha előtte szórakozok a labortáp feszültségszabályzó gombjával, ráadásul legalább egy percet.

   Ha rajta van a matrica, akkor el kell rajta futnia az XP-nek. Sajnos el sem indul, ami engem most annyira megakasztott, hogy úgy döntöttem, várok pár napot a laptop további boncolásával. Amúgy a gép csavarjai annyira épek, hogy azokon aztán tényleg nyoma sincs semmiféle erőltetésnek.
   Ahogy belegondoltam, hogy nekiállok őket kitekerni, aztán keresni a paneleken valami olyan hibát, amit képes vagyok elhárítani (egy SMD elkó cseréje számomra már nem az), egyre valószerűtlenebbnek tűnt a laptop a sikeres felélesztése.
   Mondjuk ha nem jön össze, akkor sem dőlök a kardomba, hiszen néhány héttel ezelőttig még azt sem tudtam, hogy van. Mármint ez és a múltkor már elpusztított fekete laptop.

   A 18 fokban az a meglepő, hogy ezt június 20-án, vagyis már erősen nyáron mértem, mire fel úgy gondoltam, hogy még az ég is azt szeretné, hogy nekiálljak felboncolni a laptopot. Már úgy értem, hogy nem tett keresztbe az időjárás a nyári rekkenő hőséggel.

   A páratartalom mondjuk rettenetesen magas (na ja, napok óta rendszeresen szakad az eső, pláne napjában többször is), de a 73 százalék a 19 fokban azért még kifejezetten jól viselhető.
   A digitális páratartalom-mérőn amúgy nem ezt kell nézni, hanem a felső sort, ami ugye az óra. Tényszerűen már este van, nyolc óra is elmúlt, de én még mindig nem csináltam semmit.

   Az alsó borítólemezeket leszedve, a púpos elkóig újra eljutva, annak közepét a csavarok kitekeréséhez használt csavarhúzóval megbökve, az elkó háza azonnal beszakadt. Mivel olyan nincs, hogy én egy laptop alaplapjában bármit kicseréljek (mármint úgy, hogy azt  készülék túl is élje), ezért innentől kezdve úgy álltam hozzá a dologhoz, hogy ennek a hardvernek ezennel annyi.

   Amúgy mikor már azt hittem, hogy kész, annyi volt, nincs több kitekerhető csavar, újra és újra találtam belőlük még néhányat. Ezt a kettőt például a kiszerelt optikai lemezmeghajtó helyén.

   Mármint egészen addig nem, míg csak le nem szedem a helyéről a kijelzőt, aminek már el is jutottam a kábeléig. Ha én azt onnan kihúzom, az oda soha többé nem lesz visszadugva! (állapította meg a szerző félhangosan, hangjában némi szomorúsággal)

   Ettől persze valahol mélyen azért reménykedtem benne, hogy mégis, ezért a kibontott alkatrészeket próbáltam a szobában úgy elrendezni, hogy egy esetleges összeszerelési igény esetén legyen esélyem visszatalálni velük a helyükre.

   Melyek közül az egyik ennyire hosszú volt. Ebben az a gond, hogy ha az ember nem jegyzi meg, hogy ez hol volt, akkor később (mármint majd összerakáskor) máshová betekerve, az oda hosszra nem illő csavar simán kihozza a gépház műanyagából a menetes betétet. Ez amúgy ezzel a géppel sajnos már akkor is megtörténik, ha a helyére passzoló csavart tekerem vissza, mert elérett a műanyag, s mintha ez lenne a dolguk, úgy fordulnak ki a lyukakból a menetes betétek.

   Amennyiben az életem múlna rajta, akkor persze ha lassan is, de azért vissza tudnám rendezni a helyükre az összetevőket, de mivel nem múlik rajtuk semmi, ezért erre semmiféle esélyt sem látok. Pláne úgy, hogy attól, hogy szegény laptopot ennyire szétszedtem, attól a hiba azért ugye még megmaradt.

   Addig a másik oldalon a fekete ragasztós rész fogta össze a két lemezdarabot, miközben a szerzőben még csak fel sem merült, hogy ezek az alkatrészek azért nem jönnek szét, mert össze vannak ragasztva. Mármint asztali PC-ben ilyen idióta megoldás nincs, laptopot ugye meg csak nagyon ritkán szerelek.

   Bekereteztem pirossal azokat a lábakat (ezek természetesen mind a beteg elkókhoz tartoznak), melyeket olymódon kellene a panelből kiforrasztanom, hogy közben nem sérülnek, értsd nem esnek ki a helyükről a környező apróbb SMD alkatrészek. Nem állítanám, hogy boldogsággal tölt el, mikor látom, érzem, hogy mennyire esélytelen vagyok...

   Újra adtam tápot az alaplapnak. Bár első blikkre képtelen jelezni, hogy van benne élet (amúgy persze nincs), hiszen mind a hangszórókat, mind az összes kijelzőt leszedtem róla, de attól én még látom a tápegység ampermérőjén, hogy ugyanúgy 30 milliampert fogyaszt, mint mikor még rajta volt az összes sallang.
   Ha most megtenném, hogy rápárhuzamosítok néhány elkót a betegekre, majd visszanyomnám a helyére legalább azt a segédpanelt, amin a power gomb van, akkor megpróbálhatnám bekapcsolni. Persze semmi ilyesmi nem történt, pedig ez amúgy egy értelmes kísérlet lett volna. No de hol szoktam én olyasmit elkövetni...

   Bár volt egy olyan lehetőség is, hogy már késő este lévén félbehagyom, de végül nem mertem a dolgot másnapra halasztani. Vagyis előkaptam a pákát és nekiestem a kimentendő alkatrészeknek.

   Ez a merevlemez hiába kicsi, de amúgy elég nagy egy XP-nek, ha egyszer ATA, vagyis már nincs mire rádugni. Az Amigába mondjuk még passzolna, csak az nem tudom, hogy mit kezdene egy 20 gigás HDD-vel, hiszen mikor az a gép készült, akkor ekkora vincseszter még nem is létezett! No meg amúgy sincs 2,5 / 2,5-ös IDE kábelem, pedig már nagyon régóta lesem a piacot, hátha belefutok egy kósza példányba. Mondjuk egyszer már gyártottam egyet, de az 3,5 / 2,5-ös átalakító volt, amihez csak egy darab 2,5-ös csatlakozót kellett házilag elkészítenem.

   Míg a balra látható miniatűr motor marad (amin ráadásul még egy optikai jeladó is van), addig a jobbra látható társa (ami persze már csak egy fél motor) a kukába kerül. Ezek ketten amúgy az optikai lemezmeghajtóból kerültek elő.

   Ez a panel az LCD kijelző háttérvilágítását, vagyis a fénycsövet maghajtó transzverter, ami hiába kicsi, kompakt, mégis a kukába került, de csak mert nem hittem benne, hogy képes lennék beüzemelni.

   Például ezekből a hall elemekből mágneses térérzékelőt lehet barkácsolni. Erre amúgy van tervem, csak sajnos már nem élek addig (kéne hozzá még vagy 30 év), hogy nekiálljak kivitelezni.

   Jó darabig néztem a csavarhúzóra szorult apró fekete bigyót, mire rájöttem, hogy az egy az alaplapról lementett 3,5 jack aljzat, mire fel a fiam másnap rá is kérdezett (mármint a már kissé hiányos alaplapot forgatva), hogy azon mégis miért nem lát audió csatlakozót.

   Íme a minap újrakárpitozott szék, amin mostanában úgy szoktam ülni (már ha épp szétszedek valamit), hogy nincs rajta semmi (csak persze én), míg írás közben alattam egy rücskös ülőpárna van, a hátam mögött pedig egy tábla memóriahabos szivacs. Na ezen szivacs mögött maradt ott a monitor kijelzőjének kerete, aminek (természetesen a szivacson keresztül) nekitámaszkodva, az egy akkorát reccsent, hogy komolyan felmerült bennem, hogy a hátam törött ketté. No de szerencsére nem, így jövő héten is várható vagyok valami értelmetlen rombolással...