Terep előkészítése, a fehér órás rádió szétszereléséhez
(szétpakolós, felsorolós)

Mivel már rég volt a szétszedtemben felsorolós cikk, gondoltam írok egyet. Frászt!
Mai tevékenységemnek sokkal prózaibb oka van, miszerint ahogy itt látod,
szétszedem ezt az egész sarkot. No nem mintha érdekelne az idő, de
az, hogy már több mint egy éve vakon tekint szobámra a fehér
órás rádió kijelzője, az azért már mégiscsak túlzás! Pláne
egy olyan embernél, mint én, akinek egyrészt nem
jelent megoldhatatlan feladatot egy órás rádió kipofozása,
másrészt pedig a kelleténél némileg több órás rádióval rendelkezik.

Le kéne pucolni innen mindent. Takarítás, rendrakás, elpakolás, igazítás, meg ki tudja
mennyi ideillő szó van még a szótárban. Az biztos, hogy az Ezermester rádió lentre
a pincébe való a többiekhez. A barna bőrtokos fénymérő, meg az alatta megbúvó
ultrahangos távolságmérő, néhány polccal feljebb, a működőképes dolgokhoz.
Az éjjellátó távcsövet, meg a nekitámaszkodó fél interkomot is rég be kellett
volna már mutatnom. Persze ezeket a kacatokat csakis azért soroltam fel,
hogy majd jöhessek vissza beszúrni a rájuk mutató rengeteg linkeket.
Amúgy a kép azért áll itt, hogy megmutassam, hogy ezeket mind le
kell innen pakolnom, ha rendbe akarom tenni az órás rádió témát.

Jelenleg az van, hogy nem lehet elvenni a helyéről az órás rádiót, mert a hálózati
kábele hozzá van bandázsolva kötegelővel a polclapokat tartó állványhoz.
A kábel óra felőli vége annyira csutka lett, már-már feszes, hogy semmi
hurok sincs rajta. Ahogy a kábel a földre bukik, eltűnik a heverő alatt,
majd műanyag csatornában kúszik át az ágy előtti futószőnyeg alatt.

Itt aztán ismét előkerül, és egy az aljzatból jelenleg kihúzott dugóban végződik.
Mivel itt is kötegelőzve van, ráadásul valahonnan a számítógép alól (vagy
tán mögül) kerül elő, ezért hiába vágnám el a kötegelőket, akkor sem
tudnám kifűzni a helyéről az órás rádió hálózati kábelét. Persze
elektromos ember vagyok, majd kitalálok valamit. Illetve
természetesen már ki is találtam. Épp most csinálom!

Mint valami gordiuszi csomót, úgy oldottam meg a problémát. Fogtam a csípőfogóm,
és az órás rádió hálózati kábelét tőben elvágtam. Mi az, hogy kosz van alatta?
Persze, hogy kosz van! Mondtam, hogy olyan rövidre volt hagyva
a hálózati kábel, hogy egészen egyszerűen nem lehetett
innen elmozdítani szegény kipurcant készüléket.

Az eddigi problémákat tetézve (siet), szegény masinának már hálózati kábele sincs.
Ha megjavítom, akkor kap egy újat. Ha meg nem? Még ezt is belegyűrőm! Hogy
mi az a fehér folt a doboz tetején? Ott volt kitámasztva a doboz a felette lévő
polchoz, egy pénzérme és egy vasdarab segedelmével, hogy ne zúgjon.
Mondom én, hogy szakember vagyok! Csak ugye milyen?

Az első polcot már ki is húztam a helyéről. Általában minden rumli valami hasonló
aprósággal kezdődik. Hogy miért nincs beágyazva? Szóval az úgy volt, hogy ma
reggel ágyneműt cserélek. (nem, nem a szomszéddal) Tiszta csoda, de még épp
idejében sikerült belegondolnom, hogyha áthúzom az ágyat és beágyazok, akkor
az a pléd lesz poros, amit ágytakarónak használok. Így viszont, hogy nem ágyazok
be, a régi, hamarost a mosásba kerülő ágynemű lesz poros, aminek ugye mindegy.
Hihetetlen, hogy nem lehetek annyira lusta, amiből ki ne magyaráznám magam!

Lustaság ide vagy oda, rendrakáskor idővel mindig elszabadul a pokol. Porszívózás,
törölgetés, először szárazzal, majd mikor láttam, hogy nem jön le, akkor vizessel.
Aztán - ha már úgyis kint voltak a helyükről - lemostam az összes polcomat is.

Na ekkor történt, hogy becsengettek. Először azt mondtam magamban, hogy na
most van magasról lesz*rva, hogy ki mit akar tőlem. Aztán csak megszólalt
az a k*rva csengő még egyszer. Gondolom kihallatszott ahogy zörgök.

Elrámoltam a polcokat az ajtó elől, a többi lomot viszont épp csak annyira toltam
odébb, hogy kiférjek tőlük. Lakásfelújítóst játszanak kettővel odébb, és a vizes
ember csengetett be. Elmondta, hogy pont úgy lesz, ahogyan azt mi tegnap
megbeszéltük, vagyis ma délelőtt fél órára elzárják a vizet, míg kicserélik
a sarokcsapot. Bevallom őszintén, hogy azt én már tegnap sem igazán
értettem, hogy mégis mi a sz*rt kezdjek ezzel a számomra teljesen
lényegtelen információval, de a melós olyan lelkesen mondta,
hogy udvariasan megköszöntem a tájékoztatást. Én állat!

Visszatologattam a dolgokat az ajtó elé, hogy legyen elég mozgásterem.
Aztán szedhettem el az egészet, mert le kellett mennem a pincébe.

Mikor ezt megláttam, magam is meglepődtem. Mégis kitől kaphattam azt a szép
nagydarab csempét? Vagy járólapot? Mindegy... Végül beugrott, hogy senki
sem volt hozzám kedves, hiszen nem tudnak róla, hogy forrasztópadot
akarok barkácsolni, hanem én magam tettem ide ezt a lapot, amit
a fűnyíró tologatása közben találtam a kertben. Itt elgondolkodtam...
Mégis hogy a csudába képes valami ennyire kiesni a fejemből? Mondjuk
az igaz, hogy már több mint egy hete nem jártam a közértben, mert sajnálatos
okokból hűtőcserére készülök (mindkettő döglődik), és épp a mélyhűtőnk tartalmát
próbálom teljes odaadással lezabálni, valami kezelhető méretűre. Amúgy meg minek
jöttem le a pincébe? Ja! A 230 feliratú dobozomért. Hol lett meg az a k*rva doboz?

Természetesen a lakásban, mégpedig a polcos szekrényke legtetején!
Kérlek ne kérdezd meg, hogy miért lóg egy detektoros rádióhoz
való fejhallgató a szekrény oldalán, úgy két méter magasan.
Jó. Legyen... Akkor elmondom. Már csak itt volt hely!

Ezeket kerestem. A bal oldali egy gyári lengőaljzat, a jobb oldali pedig egy
amatőr, természetesen saját készítésű példány. Mivel úgy döntöttem,
hogy még egy darabig élni szeretnék, ezért a jelenleg csupaszon
árválkodó kábelvégre a gyári változatot fogom felszerelni.

Na hol van a blankoló fogó? Természetesen a polclapok mögötti fiókban.

Mivel a kábelt a helyéről képtelenség elmozdítani,
ezért ideköltöztem hozzá a felszerelésemmel.

Míg a páka bemelegszik, rendezhetném egy kicsit a sorokat. Bárhogy is nézem,
próbálom innen, magyarázom onnan, ezek valahogy egyáltalán nem akarnak
beleilleszkedni abba a képbe, ami jövőt a szétszedett sarokba képzeltem.
Mivel a képzelgésem nem vezetett sehová, illetve közben a páka is
bemelegedett, ezért a tettek mezejére, valamint egy lehullott
papírcsőre léptem. Pedig hogy illett volna az a papírcső,
a rádióépítős weboldalam valamely koncepciójába...

Gondoltam ahogy a világban, úgy a polcon sem hagyok magam után
nyomot, ezért a tevékenységem helyszínét szépen lepapíroztam.

Persze, hogy én vagyok a hülye! Mert ugye mit is csináltam? Úgy éreztem, hogy
ragad a kezem, ezért bementem a fürdőszobába kezet mosni. Lehet, hogy ez
hülyeség, de én férfi létemre meglepően sokat mosok kezet. Persze szó
sincs róla, hogy tisztaságmániás lennék, vagy ne másznék bele minden
mocsokba négykézláb, de ha ragad a kezem, meg csap is van a közelben,
akkor én bizony kezet fogok mosni! A polcokat persze nem támasztottam át
az asztalhoz, hanem csak egy kicsit odébb húztam őket a székkel együtt, hogy
beférjek az ajtón. Épp befejeztem a kézmosást, mikor újra csengettek. Kinek jut
ilyenkor eszébe, hogy mit hagyott az előbb az ajtó előtt? Mert nekem biztos nem!
Tulajdonképpen nem szóltak nagyot az eldőlő polcok, csak a frászt hozták rám,
mert hirtelen nem tudtam, hogy mi dőlt össze. Egy világ bennem! Még ilyen
rendes vízvezeték szerelőt... Hát nem megint ő volt? Büszkén újságolta,
hogy újra van víz! Hogy ezt miért kellet feltétlenül közölnie...
Ráadásul, ahogy észrevettem, a lakók közül csak
engem tisztelt meg a jó hírrel.

Még kiskoromban berögzült a Tuchel dugók szerelésénél, hogy elsőként a burkolatot
(tehermentesítőt, vagy kivezető gumit) kell ráhúzni a kábelre, merthogy ez egy
egészen kicsivel később (első kábelér beforrasztása), már egészen biztosan
nem fog sikerülni. Persze most nem így csináltam, és szedhettem is le az
aljzatokat a kábel végéről, csak ezt a kedves olvasónak nem árulom el!

Komolyan mondom, hogy ezen csodálatos (mármint az, hogy végre megcsináltam)
látvány hatására, a meghatottság könnyeit morzsolgattam. Jöhet vissza minden!
Persze hiába mondtam nekik... Egyik se mozdult! Hogy mindig nekem kell...

Odaléptem, két oldalról ráfogtam és felemeltem. Ahogy ez így megtörtént, már
láttam is lelki szemeimmel, amint széthullik a tartó, és szanaszéjjel repülnek
belőle a lemezek. Aztán csak álltam ott erőst meglepődve, miközben azon
elmélkedtem, hogy miért nem így történt. Idővel persze eszembe jutott,
hogy még rengeteg évvel ezelőtt berágtam, és masszívan összeragasztottam
ezeket a CD lemez tartókat. Mondjuk sokadszorra estek szét, mire megelégeltem
a dolgot, de végül azért csak megoldottam a problémát, mint ahogy a mait is.
A múltkor meg szétkaptam a szoba másik felét, hogy kicsit odébb tudjam
szerelni a képen látható konnektort. Ugyan rengeteg mindent csinálok
itthon, legalábbis egy átlagemberhez képest, de komolyan mondom,
hogy mind a mai napig meg szoktam hatódni, mikor valami végre
egésszé kerekedik. Na jó. Bevallom. Ez a halogatás miatt van...

Nem! Ezek a lemezek egyáltalán nem valók ide! Mivel szerencsére egyik sem
szokott kelleni, valami olyan helyen kéne lakniuk, amit ugyan még elérek,
de nincs ennyire szem előtt. Persze, hogy rögtön elkezdtem forogni a
szobában, hogy hova helyezzem át őket. Szóval nem igaz rám
a mondás, miszerint: Hülye vagy fiam, csak nem forogsz!

Ez a szokásosnál laposabb PC táp jól szokott jönni, ha valami PC hardvert (például
egy meghajtó) akarok kipróbálni. Hogy már rég csináltam ilyet? Most mond már...
Akkor is ott a helye a polcon, a többi használgató apróság között. Tulajdonképpen
nem is azzal van bajom, hogy ez ott van (illetve most itt, de majd mindjárt
visszarakom), hanem azzal, ami nincs ott. Az előbbi képen látható
CD lemeztartó helyére (már annyiszor) megálmodtam egy
monitor célú erősítőt, ami még mindig nincs kész...

Ez viszont elkészült! Már nem kell tőle rettegnem, hogy a polcon a csupasz
kábelvég, miközben az itt lógó dugót bárki bedughatja a konnektorba.

Csak úgy néz ki, mintha sok lenne. Valójában néhány perc alatt visszarámoltam
az összes kincset a polcra. Hogy nem erről volt szó? Hogy valamiféle
rendet is akartam tenni? Nem is tudom... Nem emlékszem...

Miután feltettem a 230 feliratú dobozt a szekrényke legtetejére, s épp eltenni
készültem a blankoló fogót, megtaláltam ezt a két bigyót, ami természetesen
a 230-as feliratú dobozba való. Most (már két hónappal később), hogy ezt
a cikket írom, benéztem a fiókba, hogy mi a helyzet. Szörnyűség van!
Ugyanis fény derült azon hanyagságomra, miszerint lusta voltam
kihozni bentről a létrát, és helyretenni a helyreteendőket.
Most meg éjjel van, nem fogok itt zörögni a létrával.
Ha így haladok, ezek ketten sosem érnek révbe!

A tartalék fényképező, meg a videókamera a tartozékaival áthelyezésre került ebbe
a gyönyörűséges fadobozba. Hogy mit keresett itt eddig a fémépítő? Mit tudom én!
A kamera tápegységére meg azért van ráírva, hogy mihez való, mert a múltkor
berágtam a rumlira. Ezt ugyan sűrűn szoktam, de csak ritkán van bármi
eredménye. Előrángattam rejtekeiből az összes dugasztápot, és
amire nem tudtam ráírni, hogy mihez való, azokat mind
lehordtam a pincébe. Azóta se kellett közülük egy se!

Mikor majd megjavítom az órát (hát persze), már csak be
kell dugnom az immáron odakészített konnektorba.

Egy kicsit megtorpantam, majd elképzeltem magam, amint épp órás rádiót javítok.
Mivel ez a látvány számomra annyira szürreális volt, hogy magam sem hittem
a fura jövőképben, ezért betekertem a rádiót folpackba. Az volt a tervem,
hogy bevágom a pincébe, és túrok helyette egy működőt. Aztán persze
eszembe jutott, hogy ez az órás rádió rég bele van írva a táblázatomba,
mégpedig 133-as sorszámmal. Mindegy... Akkor majd kicsomagolom.

Hova a csudába lett innen a fényképezőgép? Egy akkora fekete dög, mint a Fuji
fényképezőm, egy ilyen kicsi szobában, egészen egyszerűen nem tűnhet el!

Valami ordibálást hallottam odakintről. Elindultam megnézni, hogy mi az már
megint. Csak a szokásos... Két autós óbégatott egymással, mert képtelenek
voltak eldönteni, hogy melyikük a nagyobb barom. Én meg útközben
letettem a gépet az ágyra, merthogy épp most toltam vissza
a helyére, miután egy kicsit ebbe is beleműtöttem.

Hogy mivel fényképeztem, mikor épp el volt veszve a gép?
Hát ezzel a másikkal!

Bevallom őszintén, hogy meglepődtem, mikor a képen látható akkumulátort
az ébresztős rádiómban megtaláltam. Gondolom azért vehettem bele,
merthogy mégiscsak ő volt a fő óra a szobámban, s nehogy már
elfelejtse nekem itt az időt egy esetleges ritka áramszünetnél.

Tessék? Hogy történt-e valami reggel óta? Semmi! Pontosan ugyan úgy nem
látom, hogy mennyi az idő, miközben még az ágyneműt sem húztam át.
Mit ne mondjak, ez is egy volt a látványosan sikeres napjaim közül.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.