Bár a regulátoros magnómotorból biztosan akad egy elpusztítható példány valahol a pincei motoros dobozomban, és az RFT Hi-Fi kompakt is ott ücsörög valamerre az egyik pincei polcon, én mára mégis az RJ11-es telefon aljzatot választottam. Már csak azért is, mert a következő tétel frekvenciamérőben újra kellene építeni a bemeneti fokozatot, a Samsung lézernyomtató pedig túl nagy és nehéz. Mindeközben a SANYO deck már évek óta porosodik a polcon, mint ahogy a villanymotoros sárga kutyus is.

   Bár nem voltam benne egészen biztos, hogy lett-e már ilyen feliratú dobozom, de végül találtam, mely tényt részemről azért fogadtam kitörő örömmel, mert így nem kellett kicibálnom az ablak előtti Salgó oszlopból azt a hatalmas papírdobozt, amiben a vegyes telefonos cuccaimat tartom.

   Amúgy persze nemcsak azért jöttem le, mert a DIN hangfalcsatlakozóról szóló cikk mappájának létrehozása közben megláttam, hogy akad még egy RJ11-es című feldolgozatlan tétel is, hanem ráadásul azért is, mert mikor az előbb lejöttem, akkor a már korábban bemutatott szenzoros fényerőszabályzót elfelejtettem zsebre tenni. Márpedig a mai nap arra volt szánva, hogy az összes ilyen és ehhez hasonló apró anomáliát végre lerendezzem.
   Ez kívülről nézve tisztára úgy nézhetett ki, mintha - megjegyzem mindenféle értelmes cél nélkül - már reggel óta szaladgálnék, ami amúgy - természetesen az értelem hiányát kivéve - éppen így is volt. Hogy mégis mire jutottam a fene nagy rendezkedésemmel? Azt kell mondjam, hogy sajnos nem valami sokra.

   Ha már szóba került az értelem hiánya, akkor itt vagyok kénytelen megemlíteni, hogy bár alapvetően ezért jöttem, az aljzatokat oly könnyedén felejtettem a polc szélén, mintha mondjuk ez lett volna a kitűzött feladat. Erre persze akad némi mentségem, bár az itt elkövetni próbált rendcsinálás - megjegyzem a szokásos módon - végül teljesen eredménytelenül zárult. Még tiszta szerencse, hogy a csatlakozókért nem kellett újra lejönnöm, hanem csak vissza a fáspincéből, ahol amúgy azt a porszívóból kiszerelt kábeldobot tekintettem meg, amit reményeim szerint be fogok dobozolni. Mármint azért, hogy egy automata kábelvisszahúzós hosszabbító legyen belőle.

   Az előtúrt konnektorokat abban a dobozban helyeztem el, melynek középső rekeszét a minap bemutatott DIN hangfalcsatlakozókkal töltöttem fel. Mármint azért, mert ezt a két tételt majd így lesz egyszerű a pincébe visszahozni.

   Mivel ezek ketten összetaroznak, őszintén merem remélni, hogy lesz annyi eszem (mert ugye általában nem szokott), hogy nem hagyok ki heteket a két tétel bemutatása között.
   Mondjuk ezek ketten legalább szépen be vannak dobozolva, mely látvány felvetette bennem annak lehetőségét, hogy talán a többi tétellel is eljátszhatnám ugyanezt. Mivel végül arra a következtetésre jutottam, hogy ha nem látnám őket folyamatosan, akkor a mostaninál kisebb esélyük lenne bemutatódni, így ezt az amúgy nagyszerű ötletemet azonnal elvetettem.

   Mikor már majdnem elvettem a munkalapról az RJ11-es aljzatokat tartalmazó rózsaszín dobozt, egyszer csak kiszúrtam, hogy hever ott egy DIN szabványú, ún. dominó fejhallgató aljzat is. Ezt nem mutatom be, épp csak beteszem a hátam mögötti szortimentbe. Amúgy akkor került elő, mikor a szintén DIN szabványú hangfalcsatlakozókért túrtam át a pincei tucheles dobozt. Fel pedig azért hoztam, mert még élénken emlékeztem rá, hogy a múltkor kellett volna valamire, csak akkor persze idefent egy kósza példány sem akadt belőle.

   Mikor aztán az aljzatot a helyére betettem, mégpedig közvetlenül a két vele azonos társa mellé, egy kissé elbizonytalanodtam, mégpedig abban a kérdésben, hogy a múltkor tényleg aljzat kellett, vagy inkább egy dugó, ami ugye nincs.

   Valamit fel akartam írni ezzel a tollal, csak mivel nem fogott, mérgemben apró darabokra szedtem, majd a többi részét kidobtam. Hogy ma végül sem az aljzatok bemutatásából, sem a másik tollal felrajzolt fejhallgató tartóból nem lett semmi, az a hozzáállás az utóbbi néhány napban sajnos annyira jellemzővé vált rám, hogy annak következményeként gyűltek, egyre csak gyűltek körülöttem a mindenféle teljesen potyára odakészített feladatok.

   A minapi állapothoz képest, végre elkerültek innen a gyújtótrafók, a gyertyák és a szovjet elektronikus gyújtás, mire fel merészen úgy gondoltam, hogy ha még a két legnagyobb dobozt is elveszem, akkor azért már csak látszani fog valamiféle haladás, és már indultam is a konyhába egy kávéért, hátha így szokásosan ebéd után nem alszom el.

   A pincébe a kacatokkal azonban igen. Ezeket persze nemcsak azért hoztam le, hogy végre a két kisebb gyújtótrafót is eltehessem, hanem egyben azért is, hogy ha már egyszer itt vagyok, akkor egy csomó minden mást is. Vagyis nemcsak úgy egyszerűen lejöttem a kacatokkal, de be is öltöztem melósruhába, hátha a mozgástól majd jól kedvet kapok valamihez.

   A "valami" jelen esetben célzottan annak a doboznak az összeállítása lett volna, amibe a pincei porszívóból kiszerelt kábeldobot kívánom beszerelni. Sajnos hiába voltak odakészítve a polcra a dobozhoz szükséges, megjegyzem már hetek óta leszabott anyagok, akkorákat ásítottam rájuk, hogy nem mertem megkockáztatni az összeállításukat. Mármint azért nem, mert a doboz anyagainak leszabásakor egyszer már lőttem egy bakot. Mármint szintén így ebéd után, félálomban.

   Ezt a fiókot egyrészt azért hoztam létre, hogy mikor kell valami telefonos témájú alkatrész, olyankor ne kelljen értük folyton leszaladgálnom a pincébe, másrészt azért, hogy ugyan ne legyenek már a polcok szélein ilyen nem különösebben szép, pláne könnyedén leverhető apróságok.

   Gondoltam ennyi aljzat aztán már tényleg biztosan elég lesz hozzá, hogy be tudjam mutatni ezt az amúgy egyszerű alkatrészt, majd ahogy ezzel megvoltam, már zuhantam is be az ágyba.
   Az a terv ugyan még keresztülfutott az agyamon, hogy legközelebb a szovjet dimmert egyesítem a pincei porszívóból kitermelt apró teljesítmény szabályzó elektronikával, és akkor végre nemcsak ezeket, de még a kerek hosszabbítót és a 100-as izzót is elrakhatom, de aztán már tényleg elnyomott az álom.

   Míg én úgy gondoltam, hogy az előző és ez a kép készítése között mindössze néhány nap telt el, addig a mappák dátuma szerint 40, mely tény még az általános lustaságom teljes tudatában is komolyan meglepett.

   Amúgy most is csak azért vettem el a pultról a rózsaszín dobozt, mert már nem volt a kissé infantilis táblázatomban olyan vékony iksz (az jelenti az elkészült szétszedést), amit egy filmnézés hatására megvastagíthattam volna.

   Gondoltam az talán majd segít beindítani a körbefényképezésüket, hogy fogom és kiszórom az asztalra a konnektorokat. Mint ahogy annyi más, kezdetben még nagyszerűnek tűnő tervem, úgy ez sem vált be.

   Nyitásképp a kimerült akkujú villanymotoros seprű került a konnektorok mellé töltődni, mikor is még nagyon úgy voltam vele, hogy olyan egyszerűen nincs, hogy előhúzzam a háttérből a billentyűzetet.

   Pedig végül ez történt. Erre mondjuk nem vagyok büszke. Egyetlen mentségem, hogy az eddig készült képekhez csak meg kellett valamikor írnom a rengeteg betűt. Mármint nemcsak ehhez a cikkhez, hanem a hajszárítóshoz és a fejhallgatóshoz is.

   A minap alaposan letoltam a páromat, mert az átlátszó vödör aljára fúrt néhány lyukat, hogy legyen ahol ki tud jönni belőle a víz. Mármint nem túl lett locsolva a növény, illetve de, de most nem én voltam a tettes, hanem az időjárás. Gondoltam felkapom a nadrágomat, majd meg sem állok a boltig, ahol is veszek a vödör alá egy méretes tálcát, amiből a víz ugyan szintúgy kifolyik, a sár azonban már nem.

   Az eget persze nem én festettem be erre a lehetetlen kékre, hanem az teljesen magától lett ilyen, mire fel egyből megéreztem, hogy nem ma fogok elmenni az OBI-ba tálcáért. A múltkor ugyan megúsztam, mikor ugyanígy nézett ki az ég, de talán éppen azért nem kellene kihívnom a sorsot magam ellen. Mivel elmenni nem tudtam, gondoltam nem holnap húzok ágyat, hanem ma.

   Mivel az ágyamon most épp nagyon útban voltak, a csacsi és a maci átkerült a szobai asztalra, a még mindig itt állomásozó monitorok mellé, ahonnan aztán - míg én az ágyneművel bajlódtam - végigbámulhatták az egész égiháborút. Már úgy értem, hogy tényleg leszakadt odakint az ég. Míg a csacsinak a füle is szétáll a meglepetéstől, addig a maci annak örül, hogy a vihart bentről nézi.

   Miután a rendrakással végeztem, elővettem a telefonos fiókot, odahúztam középre a bemutatandó konnektorokat, majd az alkalmat aljasul kihasználva, néhány ADSL szűrőt sutyiban átraktam a rózsaszín dobozba. Mikor a telefonos cuccok között (lásd a fiókot balra) találtam egy zacskó plugot, mindjárt felmerült bennem a kérdés: Van nekem egyáltalán plughoz fogóm?

   Míg balra még mindig a régiféle aljzatot látjuk, addig jobbra a már RJ11-es csatlakozójú változatát. Vagyis a forma és az elv megmaradt, csak az érintkezők cserélődtek le.
   Hogy milyen elvre gondoltam? Nos arra, hogy a konnektort csavarok tartják össze, mégpedig szemből betekerve. Ebben az az okosság, hogy így még ha le is festik, csak jól neki kell támaszkodni egy csavarhúzóval, és már nyílnak is rajta a csavarok. Ehhez képest a műanyag konnektoralsó elődjén, mi még jórészt fémből volt, oldalról voltak a csavarok, amiket már az első festés után is külön művészet volt kitekerni, míg az ötödik réteg után már eleve megtalálni is.

   Ezek itt az elsőnek befutott, már nagy szériás magyar gyártmányok. A kettő között mindössze annyi a különbség, hogy a jobb oldalira felrajzolásra került az épp aktuális Matáv logó.

   Számomra valahogy olyan szomorú, mikor egy tárgy sosem teljesítette be célját. Mert ugye ez is csak ült a zacskójában, ráadásul vagy úgy 30 éven át, mire végre legalább annyi történt vele, hogy kibontottam.

   Ott balra fent, abba a vékony résbe kell befeszíteni egy csavarhúzóval, és akkor kinyílik. Ezt persze csak akkor teszi, ha megtesszük ugyanezt a konnektor másik oldalán is. Na ez a megoldás viszont már egy komoly rosszpontot eredményezett, mikor a konnektor olyan helyre lett szerelve, ahol kényelmetlen volt hozzáférni az oldalához. Magyarán szólva, egy olyan konnektor hülye ötlet, aminek a nyitja nem szemből van.

   Az ujjaimon azok a vízszintes és függőleges vonalak attól vannak, hogy nagyon kellett szorítanom a konnektort a szétszedéséhez. Ebben persze nem az ujjaimon hagyott nyom a baj (mondjuk attól sem vagyok boldog), hanem az, hogy mikor már a falra szerelt konnektor tetejét kell levenni, akkor is ennyi húzóerő szükséges hozzá, ami esélyt ad rá, hogy az amúgy nagyon is jól tartó kétoldalas öntapadós ragacsnál fogva letépjük a falról a tapétát, vagy ha csavarozva volt, akkor kihúzzuk a falból a műanyag tiplit.

   Ezek amennyire szép, épp annyira rossz csavarok. Hogy az idők folyamán rengeteg konnektort szereltem fel, pláne nem a gyári csavarjaival, arra ékes bizonyíték, hogy mivel mindig zsebre tettem őket (mármint a gyári csavarokat), ezért mostanra összegyűlt belőlük egy egész marékkal.
   Amúgy az velük a baj, hogy sem fában (ajtótok), sem tipliben nem tartanak rendesen. Fában mondjuk még csak-csak, de mivel nem facsavarok (nem ék formájú az alakjuk), így hajlamosak azt elrepeszteni. Ezt én úgy kerültem meg (mármint a repedés lehetőségét), hogy a mellényemben hordott kisebbik csavarhúzóval úgymond előfúrtam a csavarok helyét.

   Bár a csavar feje mondhatni csodaszép, ezzel az amúgy teljesen felesleges krómozással, csakhogy a sliccei ócskák, mire fel bármiféle csavarhúzó egyből komoly hajlamot érez belőlük kifordulni.

   Na ezzel a másik konnektorral viszont már igencsak komoly gondok vannak. Ez szerintem az egyre újabb és újabb árcsökkentő versenytárgyalásoknak köszönheti létét, ami végül - természetesen az olcsósítás jegyében - azt eredményezte, hogy a konnektoralsóból elkezdett elfogyni az anyag. Ebben már nem lehet normálisan meghúzni a csavarokat, mert még óvatos erőltetés hatására is hajlamos a lyukba nem passzoló csavar átfordulni, miután már nem igazán tart, ami egy elektromos kötés esetében nem hangzik valami jól.

   Az a fekete bigyó egy úgynevezett PPA elem, ami még véletlenül sem lehallgató (bár erre néhány ügyfél akár meg is esküdött volna), hanem arra a célra szolgál, hogy a központi mérőgép ellásson egészen a konnektorig. Két alkatrész van benne. Míg az egyik egy 470 kiloohmos ellenállás, addig a másik egy dióda. Ezek ketten sorba vannak kötve, a vonallal pedig párhuzamosan. Hatásuk még az amúgy érzékeny ADSL működésére sincs, viszont a központból bemérhetők, hiszen az egyik polaritással (mármint egyenfeszültségű méréssel) szakadtnak fog látszani a vonal, míg a másik polaritással a 470 kiloohmos ellenállás fog látszani. Ebben az az okosság, hogy így meg lehet mondani az ügyfélnek, hogy a szolgáltatás hozzáférési pontig (ez a telefonkonnektor kissé hivatalos neve) rendben van a szolgáltatás. Amennyiben az ügyfélnek a szolgáltatótól bérelt készüléke van, akkor ingyen javítjuk (illetve cseréljük), de ha a sajátja rossz, akkor azt az ügyfélnek kell intéznie. Illetve ha kimegy a szerelő, akkor számlázva lesz a kiszállási díj.

   Bár ilyet azért nem sűrűn láttam, de ebből a konnektorból - némi ügyetlenkedés hatására persze - ki tud esni, illetve be tud csúszni ez az érintkezős rész, miután természetesen már nem vezeti az áramot, mert nem ér oda az ellenpárjához.

   Amin azért nincs mit csodálkozni, mert ennek a konnektoralsónak a tetejét nem össze kell nyomni, hanem... Hanem a fene tudja, hogy mit kellene vele csinálni. Mert ugye ha megfogom, akkor szorítanom kell hozzá, hogy húzni tudjam.

   Viszont minél jobban szorítom, a képen látható két pöcök (meg persze az ellenpárjaik is) annál jobban tartanak. Na itt aztán tényleg megáll az ész, mert az ember el nem tudja képzelni, hogy a konstruktőr ezt mégis hogyan gondolhatta.

   Amit az előző képen láttunk, azt idővel lecseréltem egy kötődobozba szerelhető, amúgy szintén magam konstruálta négyes konnektoralsóra, amire valaha azért volt szükség, mert volt ugye a modem (mármint a PC-ben az internethez), egy készülék az asztalomon, egy üzenetrögzítős Panasonic a falon, és még a szobában is további két készülék. Mindez úgy lett bekötve, hogy a vonal először a modembe jusson, különben apukám a szobában folyton beemelt (mármint felvette a benti telefon kagylóját), majd panaszkodott, hogy már megint nincs vonal, csak valami sistergés.

   Mármint akkor, mikor ezt megtettem a hajszárító és a fejhallgató alkatrészeivel. Persze semmi baj, hiszen most, hogy felbosszantottam magam rajta, legközelebb talán már nem felejtem el.

   Hogy ez a konnektor sem valami profin szerelhető, az jórészt annak köszönhető, hogy ez ugye eredetileg egy ékszeres doboz, aminek (most már) az alját kell a falra felcsavarozni, majd a tetejét a konnektorokkal belepattintani.

   Mikor a konnektorokat tartalmazó dobozt az előszobába kitettem, komoly elégedettséget éreztem a teljesítményem iránt. Mármint azért, mert bár kellett hozzá egy hónap, de végül azért csak sikerült az alsókat körbefényképeznem.

   Ezt a fiókot akkor húztam ki, mikor a telefonos tematikájú visszatolásakor megláttam rajta a LAN plusz banándugók feliratot, ami azért egy igencsak értelmetlen párosítás. Ezt amúgy (mármint az egymáshoz nem illő dolgok mégiscsak összevonását) valószínűleg még apukámtól örököltem. Neki voltak ugyanis olyan dobozai, mint mondjuk mikrofonok és fénycsőgyújtók.

   Miután az apró fiók tartalmát az asztalra kiszórtam, tényleg találtam benne egy maréknyi piros banándugót, és még két krokodilcsipeszt is. Ez valószínűleg úgy történt, hogy mikor megvettem őket a piacon, majd letettem az asztalra, és még hónapok múlva sem találták a helyüket, egy rendcsinálás (?) alkalmával a LAN kábeles fiók mélyére kerültek.

   Amibe nem azért fért bele, mert ebbe való (amúgy persze de), hanem mert ami eredetileg a dobozban volt, azt a fiam valamiért kisajátította. A dobozt persze nem vitte el, ami azóta is üresen árválkodott a polcon. Na most már nem! Ezen a nem különösebben látványos eredményen felbuzdulva, gondoltam beteszem a helyükre a banándugókat is.

   Mármint ebbe a rádióépítős témájú dobozba, melyen belül a banándugóknak és banánhüvelyeknek külön dobozuk van. Amúgy van a pincében is egy hasonló tematikájú dobozom, amiben még műszercsavarok is vannak!

   Folyton mondogatom, hogy itt aztán tényleg sosem lesz rend (mely megállapítás amúgy valahol érthető, hiszen itt tartom az éppen futó projekteket), erre fel tessék, már el is került innen egy hatalmas rózsaszín doboz.