A mai tétel a már ki tudja mióta tervezgetett fejhallgató tartó megépítése lesz, míg a tűzifás szekrény újratapétázását és a frekvenciamérő bemeneti integrált áramkörének cseréjét újra elhalasztottam. Mindeközben a fekete fejhallgató a pincében várja sorsát egy kosárban, a felsőmaró pedig egy olyan gép, amit eddig még csak ki sem vettem a dobozából. A fényképezőgéphez való modern állvány (mert ugye van készleten régiféle is) még nem esett szét, ezért nem igazán van rajta mit bemutatni. A ferrites fiók valahol a hátam mögött van, miközben a fiókos a polcba és a fiókok a szekrény lábába elnevezésű projektjeim odalent a pincében készülnek. Pontosabban szólva nem készülnek, de ezt most inkább hagyjuk...

   Mikorra visszajöttem (ez amúgy a pincében reám váró feladatokat megtekintve, még tőlem is szokatlan módon igencsak gyorsan történt), akkorra már csak arra emlékeztem, hogy valami fejhallgatóval kapcsolatos dologról volt szó, amiből aztán egy későestig tartó zenehallgatás lett.

   Másnap persze (a tegnap készült képek átnézésekor) egyből rájöttem, hogy a polcba az oldalán fekve bedugott fejhallgató valamiféle normálisabb elhelyezéséről lesz szó, amit amúgy már hosszú évek óta tervezgetek. Terveim kezdetben ahhoz a felépítményhez hasonlítottak, mint ami a zsinórnélküli fülest tartotta, csak aztán idővel rájöttem, hogy jobban járok, ha mégsem abban a formában gondolkodok.

   Hanem egy olyanban, melynek segedelmével a fejhallgatót a kép közepén díszelgő rádió helyére tudom odaakasztani. Azért oda, mert ez a hely kézközelben van, bár fel kell hozzá állnom. Ugyan lehetne a füles az elemek helyén is, csakhogy az a rész egyrészt már megszokottan foglalt, másrészt kicsit alacsonyabb is a hely, mint amekkora a felette lévő polcon van. A nyulak polca pedig azért lett elvetve, mert az az én magasságomhoz képest már túl magasan van.

   Ezekhez pedig kedvem nem volt, pedig ezt a rengeteg apróságot már igencsak jó ideje nézegetem. Hogy miért a fejhallgatóhoz való állványnak álltam neki, mikor itt van előttem ez a méretes rumli? Ki mondta, hogy nekiálltam?

   Ez kérlek az adott napon annyira így volt, mármint a neki nem állás esete, hogy a szétszedni és megépítenivalók sorsának rendezése helyett inkább olyasmikkel múlattam az időt, mint mondjuk a kádhoz tartozó csaptelepre ránőtt vízkő leoldása. Ha meg már itt voltam, akkor kimostam a kádat is, majd fel az egész fürdőszobát, mert ugye kifröcskölt a víz. Ha meg már amúgy is pocsoltam, elmosogattam a fésűket, letöröltem a polcokat, mosógépet, szennyes tartó dobozok tetejét, szóval mindent, épp csak farigcsálnom ne kelljen.
   Ebben a hozzáállásban az volt a különös, hogy általában inkább fordítva szokott lenni. Mármint úgy, hogy ha tudom, hogy valami más fontos dolgom van, akkor valahogy sokkalta nagyobb vehemenciával vetem rá magam mondjuk egy szétszedésre. De ha nem, hát nem...

   Mindössze egyetlen napnak kellett hozzá eltelnie (erre a tényre amúgy még magam is erőst rácsodálkoztam), hogy a fejhallgatót végre odapróbáljam a leendő helyére, miközben suba nyuszi érdeklődve szemlélte, hogy mégis mi a csudát akarok az ánusza alá beszerelni. Én a részemről azt olvastam le az arcáról, hiszen egy plüssállat beszélni ugye nem tud, hogy: Szétcsapom a fejed, ha közelebb mersz jönni!

   Hogy mégis miért készítek tartót a fülesnek, míg csak úgy egyszerűen letéve a polc szélére is stabilan áll? Nos azért, mert ez szerintem így egy annyira méltatlan helyezet, aminél egy ennyire jóféle füles mindenképp korrektebb elhelyezést érdemel. No nem mintha a SONY TC-U5-ös magnó megérdemelné, hogy lomokat tartsak a tetején...

   Hogy kapjak valami előleget a remélhetőleg nemsokára előálló, reményeim szerint csodás látványból, ha csak ideiglenes jelleggel is, akarom mondani az egyszerűség jegyében, a fejhallgató pántját a polchoz egy csipesszel fogattam oda. Szerintem jó lesz. Mármint az általam már többször is megálmodott fadarab, mint fejhallgatótartó, egyszerűen csak odacsavarozva a polc alá. Erről suba nyuszinak persze láthatóan valami egészen más véleménye van, miközben zokninyúl társát a segge alatti történések egyáltalán nem érdeklik.

   Mikor odáig jutottam, hogy végre elneveztem ezt a cikket, a nyelvtanhoz nem igazán értvén, segítségül hívtam az egyik kedvencem internetes oldalt, ami amúgy az "egybe vagy külön" névre hallgat. Szó se róla, szép nyelv a magyar, de aki a helyesírási szabályait kitalálta, azt minimum fel kellene rúgni!

   A hülye helyesírási szabályok felett érzett mérgemben, a projektet egy napra félbehagyván, csak másnap evett ide a fene. Hogy hova ide? Nos ez itt a fáspince, a csavaros polcok előtti rész, ahol épp nagyban készül a pincei porszívóból kiszerelt kábeldob bedobozolása, csak ugye nem.
   Hogy mégis minek jöttem ide, ráadásul semmit sem hozva magammal? Ha csak el nem árulom, sosem találod ki! A füzetért. Hogy tenmagam megakasztására valami elképesztő dolgokat vagyok képes kitalálni? Nos igen, ez kérlek sajnos így van, hiszen összefirkálható füzetből odafent is bőven akad.

   A következő idétlen problémám az volt, hogy bár a rajzon szereplő projekt még nem készült el, de ettől nekem még lapoznom kell egyet. Mármint ez itt még az előző, illetve egy másik projekt rajza. Már úgy értem a bizonytalankodásomat, hogy fogalmam sem volt róla, hogy melyikkel fogok először elkészülni.

   Amennyiben tényleg abban a tempóban, akarom mondani hozzáállással haladok, hogy olyan dolgokon vagyok képes tökölni, hogy mégis melyik tollal rajzoljam meg ezt az elképesztően bonyolult ábrát, akkor valószínűleg soha semelyikkel sem fogok elkészülni!

   Például azzal is sikerült magamat újra megakasztanom, hogy a hallban nincs csigacenti. Mondjuk az előszobában és a nagyszobában van, és még kifejezetten a célterület mellett, konkrétan alatt is akad belőle kettő (lásd ezt a képet), de attól én azért még nyafogtam egy sort.

   A hosszúsági méretet az adta ki, hogy ennyivel lóg túl a polcot alkotó rétegelt lemez a tartóvasán. Hogy mekkora legyen a hézag a tartó és a polc alja között, azt pedig a fejhallgató fejpántjának vastagsága határozza meg.

   Most már csak két adat hiányzik a rajzról, ami ugye a szélesség és a magasság, de ezeket - mivel lényegtelenek - már odalent is meghatározhatom. Tényszerűen ezeket az adatokat leginkább az fogja meghatározni, hogy milyen méretű anyagot találok. Aztán már csak fűrészelnem, reszelnem, csiszolnom, fúrnom és lakkoznom kell, és már készen is lesz a nagy mű, amit aztán már tényleg csak oda kell csavaroznom a polc alá.

   Ez amúgy éppen így is lett. Mármint úgy, hogy a mai napon még véletlenül sem a fejhallgató tartójának kifaragása okán evett ide a fene, és még csak nem is a kertkapu zárját szerettem volna megreparálni, hanem csak a lépcsőházat épp lemosván, nem szerettem volna a tiszta követ elsőként összejárni, ezért a száradás idejére kerestem magamnak valami apró de hasznos elfoglaltságot.

   Mondjuk van belőle plusz három példányom, amiket mint valami vetésforgót, úgy vetek be cseredarabként. Ez persze csak annyit tesz, hogy a beszerelendő zárat mindig felülről veszem el, míg az épp megjavítottat alulra teszem vissza.
   Hogy a záraknak nem a szerszámok között van a helyük? Ez kérlek így van, és lesz is nekik sajátjuk (mármint helyük), csak előbb még rá kell eresztenem a vegyszeres polcokra egy újabb, még az eddigieknél is alaposabb revíziót.

   Miután a zár megmókolásával végeztem, gondoltam legalább annyit megteszek, hogy megmérem a fadarabokat, hátha az egyik nincs is meg 13 centi, és akkor már el is dőlt, hogy melyikkel kell dolgoznom. Mivel mindketten bőven megütötték a mértéket, így mégiscsak nekem kellett közülük választanom. Végül azért a balra látható, amúgy görbe és ferde szélű anyagdarab lett a befutó, mert arról nem kellett lecsiszolnom a fehér festést. A koszt mondjuk igen, de az azért nem egy nagy feladat.

   Már ha van hozzá az embernek csiszológépe. Hogy mégis mit művelhettem legutóbb szerencsétlen masinával, hogy szétszakadt rajta a smirgli, azt elképzelni ugyan eltudom (de csak mert a saját hülyeségeimet illetően kifejezetten jó a fantáziám), emlékezni azonban már rég nem emlékszem rá. (mert az a részem viszont már egyre lyukasabb)

   A plusz vonalakkal azért szélesítettem meg mintegy kétszer 5 milliméterrel a középső részt, mert azt első ránézésre keskenynek találtam. A "mintegy" kifejezés jelen esetben nem azt jelenti, hogy nem pontosan öt-öt milliméterrel lett szélesebb az anyag közepén látható bemélyedés, hanem azt, hogy már eleve csak úgy egyszerűen találomra húztam oda a plusz vonalakat, ami amúgy látszik is. Mármint az, hogy nem egyforma szélességű területet határolnak. Ez persze jelen esetben teljesen lényegtelen, hiszen ez egyrészt famunka, vagyis viszonylag nagy tűréssel dolgozhatok, másrészt a fejhallgatók fejpántjának szélessége sem azonos. Hogy az éppen használt SONY füles pántja milyen széles, azt például - amilyen trehány vagyok - már eleve le sem mértem!

   Ez kész, épp csak le kellene lakkoznom. Erről (mármint a lakkozásról) végül azért mondtam le, mert az megfolyik, csúnya lesz, több réteg kell rá, lassan szárad, én viszont - ha már így megszaladt ez a projekt - azonnali eredményt akartam.

   Épp az ilyen sürgős esetekre találták ki a lenolajat, amit egyszer ugyan már használtam, de azt még nem sikerült megjegyeznem, hogy hogyan nyílik a palack kupakja. A kupakot amúgy egyszerűen csak fel kell pattintani. Mire erre rájöttem, előtte persze hosszasan tekergettem.

   Nem sok híja volt, hogy ezek ketten lent maradnak a pincében, de csak azért, mert részemről már erősen a fekete laptopra koncentráltam, amit amúgy szintén most hoztam fel, illetve túrtam elő.

   Tudod mit lehet csinálni ezzel a szerszámmal? Leginkább balesetet, merthogy mindkét vége hegyes. Ezt szerintem (mármint azt a szerszámkészletet, amiben ez az eszköz volt) arra találták ki, hogy elvegye az ember kedvét a munkától. Amúgy nem érte át az anyagot.

   Mivel a múltkor kipofoztam, pontosabban szólva átalakítottam az akkus fúró töltőjét, így - bár ez viszonylag régen volt - még mindig volt benne áram. Hogy a fejhallgató új helyéről elvett rádiót nem a füles régi helyén szeretném tárolni, az biztos, de mivel az adott pillanatban már csak ott volt hely, ezért ha csak ideiglenesen is (ami nálam ugye általában éveket jelent) oda került.

   Az első fejhallgatómat még valamikor gyermekkoromban kaptam apukámtól, mégpedig a szétszedhető detektoros rádióhoz, aztán ripsz-ropsz eltelt ötven év, s már lett is egy stabil helye az azóta már rengetegszer lecserélt fülesnek. Ki merné állítani, hogy itt nincs haladás? Szédítőnek mondjuk nem nevezném, de azért van.

   Hogy a SONY füles mellett a polcon egy szintén SONY magnó van, az csak most, vagyis mikor ezeket a sorokat róttam ugrott be. Hogy körülöttük teljes a káosz? Na ezt viszont már évek óta nézem! Mondjuk a lengőnyelves hangszórót és az utórádióhoz épített tápegységet már mutattam, de hogy a kerek dobozban mi lehet, arról már lövésem sincs. Amúgy felálltam és megnéztem. Mármint most, írás közben, és az derült ki, hogy semmi, ami azért lepett meg, mert a virágállványra épített tévéantenna barkácsolásakor összegyűjtött csatlakozókat sejtettem benne. Ez amúgy igaz is, csak az a doboz ezzel épp átellenben van a polcon, mégpedig a konyhapénzes doboz mögött, ami egy szintén teljesen indokolhatatlan helyszín. Már csak ebből a néhány tényből is sejthető, hogy itt tényleg sosem lesz rend...