Mint ahogy megannyi másikat, úgy ezt a magnót nézegetve is hitetlenkedem. Mármint el sem hiszem, hogy végre felért a pincéből. A cél amúgy mindössze annyi, hogy legyen mivel lejátszanom a párom tornakazettáját, amit aztán egyből digitalizálok, majd megy a fájl a kazettás magnót, pontosabban szólva a Walkmant, majd később a Discmant leváltó mp3 lejátszóra.
   Hogy honnan van a magnó? Ezt szerintem az egyik kollégámtól kaptam, akinek eredetileg az egész mini torony megvolt, csak a sorozatos költözések alkalmával a többi részegység idővel valahová elkeveredett. Hogy aztán ez tényleg így volt-e, vagy már megint rosszul emlékszem valamire...

   A rosszul emlékezést úgy kell érteni, hogy a magnó előlapjának lefényképezése előtt hosszú percekig toporogtam a hallban, mert bár meg mertem volna rá esküdni, hogy egy feltétlenül elvégzendő feladat letudását mindenképp mára terveztem be, arra azonban nem emlékeztem, hogy mégis mi lenne az a fontos feladat. Amúgy a szennyes ruhák tároló ládában jobb helykitöltési tényezővel történő elhelyezése, amire a mosógép körüli zűrzavar adott okot. Mármint épp nagyban cserére várt a mosógép.

   Bár egyáltalán nem úgy néz ki, mintha sikerült volna a feladat, ez azonban csak azért van így, mert nem mutattam meg a kiindulási állapotot, mely szerint már rá sem lehetett nyomni a ládára a tetőt. Ha megjön az új mosógép, szegénykémnek egyből annyi dolga lesz...

   Visszatérve a magnóhoz, az természetesen hibás, mégpedig pont ott, ahol ez a büszke felirat jelzi. Konkrétan a full auto-stop funkció nem tudja magát türtőztetni, ami a gyakorlatban azt eredményezi, hogy bár a magnó összes funkciója működik, azokat azonban csak néhány másodpercig lehet működtetni, s már kapcsol is ki a mechanika.
   A tervem az, hogy ma este épp csak körbefényképezem a magnót (de csak mert már késő este van), holnap délelőtt előkerítem a kapcsolási rajzát, bedigitalizálom, megszerkesztem, majd felkészülök belőle, hogy mégis merre keressem a hibát.

   Miközben az apró gombokat nézegettem, először azon merengtem, hogy milyen aprók, majd kisvártatva már arra csodálkoztam rá, hogy ezek nem mechanikai, hanem elektromos nyomógombok. Vagyis ennek a magnónak távirányítható mechanikája van. Ha nem most érkezik (amúgy biztos, hogy már több mint egy évtizede megvan), hanem még valamikor a magnós időkben, akkor valószínűleg készítettem volna hozzá egy távirányítót, hogy az asztal lapjáról tudjam vezérelni. Ilyet amúgy még a nem elektronikus vezérlésű AKAI 4000DS-hez is terveztem, melynek vezérlésével nemcsak az volt a bajom, hogy magasan van (mármint magasan volt, mikor még az asztalomon voltak a Hi-Fi cuccok), hanem az is, hogy egy idő után nagyon fárasztó volt tekergetni. Mivel az lett volna a legegyszerűbb megoldás, ezért két, már eleve áttételes Wartburg ablaktörlő motort terveztem a magnó hátára felszerelni. Természetesen mint ahogy megannyi másból, úgy ebből a nagyszerű tervemből sem lett semmi.

   Metál szalagot még nem tud kezelni, miközben az NR (noise reduction) gomb szoci gép ellenére Dolby zajcsökkentő rendszert takar. Amúgy szó sincs róla, hogy ezzel a magnóval kapcsolatban ennyire tájékozott lennék, épp csak rá vannak írva a dolgok az elejére.
   Ami a betűkön felül az előlapon látható, az kérlek gomba. Mármint az apró pöttyök azok, ami valószínűleg más energiaforrás híján a lomos pincében minden egyes ujjlenyomatot, vagy bármi más ehetőnek tűnő anyagot megpróbál felzabálni.

   Miközben a kombináltfej kopása még bőven elfogadható szintűnek látszik, a szalagtovábbító görgő repedései már nem igazán. Utóbbit hibát persze majd egészen közelről is megmutatom.

   A doboz tetején azért vannak ilyen kerek benyomódások, hogy mikor a részegységeket (erősítő és rádió) egymásra tesszük, a könnyű súlyuk okán ne csússzanak el. Mármint ilyen mélyedésekbe ülnek bele a másik egység lábai.

   Bár eleve nem terveztem, hogy ma kidugom a lakásból az orromat, azok a sötét felhők végképp bebiztosítottak, hogy ezt tényleg ne tegyem. Amúgy nemhogy a meteorológia által beígért hóesés, de a fekete felhőkből végül semmi sem lett!

   Az viszont abszolút elképzelhetetlen, hogy legalább azt meg ne tegyem, mint amit még tegnap este mára beterveztem. Mármint a magnó leírásának előkerítését, majd beszkennelését.
   Amúgy ezt a képet nézegetve esett le, hogy a magnóval együtt az utoljára hallgatott Duran Duran műsoros kazettát is megkaptam. Hogy ez a zenekar (vagy előadó) szívemnek mennyire kedves, azt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy már eleve azt sem tudom, hogy ez egy ember, vagy egy zenekar neve. Arról már nem is beszélve, hogy egyetlen számukra sem emlékszem! Nekem csak annyi dereng, hogy valaha valahol olvastam egy olyan leírást, miszerint akkoriban szokás volt feltenni egy olyan kérdést, hogy depeses vagy, vagy duranos. Amúgy nekem a Depeche Mode zenéje sem jött be, mert én inkább azokat a zenéket szeretem, melyektől nem depis leszek, hanem épp ellenkezőleg, jobb kedvem támad.

   A rajzot nem igazán hosszasan nézegetve, azt sikerült róla  megállapítanom, hogy az alsó harmadával fog meggyűlni a bajom. Nyitásképp a bal szélen jelzett reed relét kell a magnóban megkeresnem, majd ellenőriznem, hogy adja-e rendesen a mechanika működését jelző impulzusokat. Hogy ez nem ma lesz megvizsgálva, az a tény engem most csak azért nem szomorított el, mert mára valami egészen mást, konkrétan puszta pincei nézelődést terveztem be. Már persze a rajz már megtörtént digitalizálásán felül, mire fel már indultam is!
   A pincékben - külső szemlélő által természetesen céltalanul toporogva - olyan amúgy nagyon is fajsúlyos kérdésekre kerestem a választ, mint például:
- Elég lesz-e a tüzelő a tavasz végéig? (elég)
- Át van-e már szitálva az összes vödör virágföld? (át)
- Tényleg nagyon sok farigcsálós projektet hagytam félbe? (tényleg)
- Ki fogok-e tudni keveredni év végére a rumliból? (nos, ez erősen kétséges)
- Át tudom-e tenni az építési anyagokat a tűzifás pincéből a lomosba? (még nem)

   Mikor ráuntam az odalenti nézelődésre, megtettem ugyanezt idefent is. Míg a három gyújtósnak való könyvet valószínűleg két délután alatt letudom (mármint beszkennelem, aztán mehetnek a tűzbe), addig a merevlemezek tartalmának megtekintési dátumát még csak jósolni sem merem! Már csak azért sem, mert ugye van hozzájuk a pincében egy akkora adaggal, hogy azt nemhogy átnézni, de már eleve felhozni is fájni fog! Márpedig mindenképp el kell őket pusztítanom, mert miközben az utóbbi években egyet sem vettem közülük elő, vagyis teljesen feleslegesek, az anyagok szétválogatásához már nagyon kell az általuk elfoglalt hely. Épp mint ahogy a magnóim és a rádióim is csak nyomják a polcokat. Szóval hajrá Géza! (bíztattam magam rutinosan)

   Ebéd után a következő feladatok közül választhattam:
- Legalább az egyik könyv szkennelése.
- A magnó belsejének mégiscsak megtekintése.
- Rendrakás a hallban a polcokon.
- A nagyobbja szennyes átrakása egy szatyorba.
   Utóbbi műveletre amúgy azért volt szükség, mert ugye a szennyestartó láda egyrészt megtelt, másrészt mire sikerült magamat annyira felpörgetnem, hogy végre megrendeljem az új mosógépet, addigra kifogyott a raktárból a nagy nehezen kiválasztott típus. A "nagy nehezen" jelző amúgy mindössze annyit takart, hogy minden különösebb utánanézés nélkül, egyszerűen csak ráböktem az adott oldalon található második legolcsóbb felültöltős mosógépre, amit amúgy az elektro levelező lista tagsága nem köpködött meg. Mármint rákérdeztem a gép típusára, de nem volt ellenjavallat.
   Hogy a lehetőségek közül - amúgy a szennyes unott rakosgatása után - az egyik könyv szkennelését választottam, arra az adott okot, hogy azt félálomban is lehet. Mármint cserélgetni a lapokat a szkennerben. Mivel a monotóniát öreg koromra már nem bírom olyan jól, mint tettem azt még fiatalon, amolyan hajtóerőnek azt találtam ki, hogy egészen addig rakosgatom a szkennerbe a lapokat, míg csak üvölteni nem kezdek. Mármint azt, hogy: Magnót akarok szerelni! Magnót akarok szerelni! Ez a tervem amúgy nem jött be.

   Ezzel az izzósorral kapcsolatban még apukám mutatta meg, hogy hogyan kell úgy bedobozolni, hogy jövő karácsonykor a dobozban ne egy gubanc fogadjon. Amúgy az izzósor apukám műve. Gyertyacsipeszből, Tanért izzófoglalatból, fehérre festett műanyag csőből, valamint házilag készített duplaszigetelésű vezetékből van. Utóbbi úgy készült, hogy zöld műanyag csőbe lett húzva egy vékonyabb fehér vezeték. Ettől a kettősszigeteléstől persze az apró izzók nyakánál még bőven megérinthető egy valahol a fázis és a nulla között elhelyezkedő pont.

   Már évek óta terveztük, hogy rendezünk egy kieséses versenyt a karácsonyfára való díszeknek, az azonban csak mostanra vált végképp aktuálissá, mégpedig azért, mert a múltkori lomtalanításkor képtelen voltam megállni, hogy be ne gyűjtsek egy halom gyönyörű díszt, melyek már végképp nem fértek volna oda a többihez. Bár mi nehéz szívvel dobjuk ki a régi dolgainkat (ez egy lökött család), a válogatás végül mégiscsak könnyű volt. A már évtizede fel sem rakott hosszú csillogó szőrös izék egyből mentek a levesbe, épp mint ahogy egy másik szatyornyi fenyőtoboz is. Aztán volt még néhány valaha csillogó, de mára már menthetetlenül befeketedett dísz, valamint pár törött is, és már vissza is fértek a díszek a dobozba, melyben amúgy valaha a régi varrógépünk lakott.

   Mivel ez egy kicsi magnó, mármint egy mini torony része, ezért nincs rajta mit csodálkozni, hogy a szokásosnál kissé zsúfoltabb. A meglehetős mennyiségű porra viszont komolyan rácsodálkoztam. Mármint azért, mert bár a pincében van por, de ennyi azért nincs. Úgy meg pláne nincs, hogy ez a magnó egy szekrény mélyéről került elő. Hogy előtte hol volt, arra persze már rég nem emlékszem.

   Pusztán elméleti síkon nézve a dolgokat, a magnó hibájának tükrében ezzel a vezérlőpanellal fog meggyűlni a bajom. Olyan nagyon mondjuk azért nem, de csak mert ha nem találom meg, hogy az elektronika miért nem érzékeli a mechanika mozgását, akkor úgy, de úgy fel fogom adni a hibakeresést, mintha csak kötelező lenne!

   Nos így kell beszerelni egy hálózati kapcsolót! Mármint nem olyan szabadon hagyva az áramjárta részeket, mint ahogy azt a távol-keleti készülékekben szokás, mondván aki a dobozba belenyúl, az majd lesz szíves vigyázni magára.

   A tápegység panel pedig keresztben a doboz közepének felső részéhez. Ez már csak azért is jó megoldás, mert így könnyen rá lehet mérni, hogy megvannak-e a tápfeszültségek. Mármint keresni sem kell a panelt, ez annyira szem előtt van.

   A vezérlőpanel úgy nagyjából közepén, az egyik fóliacsík át lett vágva. Az persze valószínűtlen, hogy azt a mély karcolást egy a doboz oldalán betüremkedő, mondjuk szeg okozta volna.

   Mármint a gumi idővel hozzánőtt a jobb oldali görgőhöz, aminek az alja amúgy egy mágnes, s a jobbra lent látható reed relét vezérli. Ez utóbbi szolgáltatja az elektronika részére azokat az impulzusokat, melyek a forgást jelzik. Ha megáll a szalag (konkrétan a felcsévélő orsó forgása), akkor megszűnnek az impulzusok, mire fel az elektronika az összes funkcióból kikapcsolja a mechanikát. Ehhez persze nem lenne feltétlenül szükséges, hogy mindent elektromágnesek vezéreljenek (elég lenne csak a stop funkciót), de jelen esetben így van.

   Nem azért adtam a képnek az "ó jaj" címet, mintha szíven ütött volna a görgő látványa, hanem azért, mert ha ebben is az a lengyel szabványú görgő van, mint ami az M531S-ben, akkor nincs helyette pótlásom.

   Ami úgy lehetséges, hogy a szíj eredetileg egyáltalán nem úgy futott, mint ahogy azt a kicsi zöld, amúgy befőttes gumi tette, hanem úgy, hogy a körbe a számláló meghajtása is bele volt véve. (lásd a szíjtárcsáját jobbra lent)

   Miközben a jobbra látható tekercskomplexum csak a perspektíva miatt tűnik úgy, hogy dől, addig a balra látható nem csak azért. Mármint az tényleg ferdén lett beszerelve. No nem mintha ez számítana, csak nem egy szép műszaki részlet.

   Az a három csavar ott alul, az annyira nyilvánvaló, hogy tisztára meg voltam sértődve mikor kiderült, hogy a műanyag idomot a két szélén található lyukak mélyén rejtőző csavarok tartják.

   Mivel az eredeti gumigörgő közepe műanyagból van, az új viszont vasból, így az új beépítéséhez mindenképp szükséges két darab apró műanyag alátét, különben hallgathatom a fém a fémen súrlódását. Arról már nem is beszélve, hogy egy magnónak mennyire nem barátja a fémpor.

   No de nekem ne lenne műanyag alátétes dobozom? Az aljára mondjuk le kellett túrnom, azt azonban még mindig könnyebb megtenni, mint elkészíteni műanyagból két darab miniatűr alátétet.

   Miután az alkatrészek megszáradnak, még vissza is kell ragasztanom a helyükre a mosogatás közben kitört ablakot, ami azt vetíti előre, hogy ez a magnó nem ma lesz összeszerelve, ami mondjuk nem olyan nagy baj.

   Most jött az a rész, hogy elmentem vacsorázni, majd fürdeni, miközben a magnó lejátszotta a tornakazettát, a számítógép pedig felvette. Mivel a billentyűzet kissé el volt dugva, így a művelet végén a fájl a nagyon egyszerű m1 nevet kapta.

   Ráadásul miután ilyen szép egyenesből egy kissé ívesre formáztam, már olyan nehéz volt a helyére visszarakni, hogy ha nem magamat kellett volna miatta szidnom, még a mondottaknál is durvább káromkodásokat használtam volna!
   Amúgy a kissé megöregedett zsír savmentes vazelinnel történő felújítása sem segített. Idővel rájöttem, hogy a fékrendszert kioldó elektromágnes tapad le, azt viszont - mivel ez a magnó valószínűleg a pince mélyén fog elporladni - már nem volt kedvem szétpiszkálni.

   Most jön az, hogy miközben a Hi-Fi toronyból előszedett átlátszó tokú kazettát végighallgatom, megszerkesztem az összerakás képeit, s ha lesz hozzá bennem elég lendület, még ezeket a sorokat is megírom. A magnó hangjáról amúgy annyit, hogy bőven a hallgatható kategóriába tartozik, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a 90 perces kazetta mindkét oldalát meghallgattam. A Duran Duran kazettát viszont képtelen voltam meghallgatni, annyira nem tetszett az a zene.

   Miután mindent átnéztem, gyanús lett a magnó oldalán található címke hiánya. Bár lefényképeztem, de erről a témáról valamiért csak fekete kockákat rögzített a gép. Ez a címke amúgy azt bizonyítja, hogy ez a készülék már megjárta a RÁVISZ nevű szervizt.