BENQ FP767 LCD monitor
(javítás)

Bedöglött a gyerek monitora. Persze ez így nem egy pontos meghatározás, hiszen nemcsak a monitora döglött be, mert vele együtt megállt maga a számítógép is, de előbb a monitorba nézek bele. Érteni ugyan egyikhez sem értek, de ez szerencsére nem tart vissza, merthogy sokkal bátrabb vagyok mint amennyire gazdag.
A típus BENQ FP767. Ez a cég ugyan Tajvani, de már ők is Kínában gyártatnak. Ez egy nagyon jó kis gép, amit amúgy anyukámtól kaptam még jó pár évvel ezelőtt, mikor is 125.000 forintba került! Úgyis éppen névnapom volt (vagy tán születés, mert ezeket mindig keverem), a régi monitorom pedig feladta. Már a sokadik CRT döglött be. Én ugye - mint a bibliai Jónás - a hallban lakom. Ide nyílik a fürdőszoba ajtaja, ahol is ott a fregoli a rajta száradó ruhákkal, minek okán ha épp nyitva az ajtó, akkor alaposan felszökik a hallban a páratartalom. Mindeközben a monitor belevan építve egy pultba. Mivel az utolsó CRT-t már külön hűtöttem egy ventilátorral, de még így is csak egy évet bírt ki, ezért esett a választásom erre a monitorra. Ebben ugyanis nincs nagyfeszültség, így csak nem fog benne átütni semmi.
Ez egy nagyon picike hangszóró, aminek olyan is a hangja. Ez persze nem hangfal, csak egy multimédiás monitor, szóval nem igazán van rajta mit megszólni.
Most bezzeg simán lejött a háta! Ezt úgy kell érteni, hogy mikor megkaptam, akkor azonnal le akartam venni róla a hátulját, de akkor valamiért nem jött szét. Részemről a talpáról akartam levenni, mert nem hagyta magát hanyatt dönteni. A nőknél több sikerem volt!
Ez maga az LCD panel hátulról. Most, hogy már nem működik, most azért már sokkal bátrabban szedem szét.
Ebben a tepsiben van az elektronika.
Ugye megmondtam! Két zöld panel összecsatlakozva.
Ez a rész hajtja az LCD panelt. Ennek nem lehet semmi hibája, mert nem értek hozzá!
Ez itt a tápegység, ezt fogom megjavítani. Erre mindjárt két igen erős okom is van. Egyrészt ugye ez a része beteg a monitornak, másrészt ehhez tudok egyáltalán hozzászólni. A hibajelenség az, hogy bekapcsolás helyett csak cirpeg a monitor, aztán kell neki vagy félóra, mire végül beizgul a tápegysége. Na most mikor már megy, akkor is csíkozott a képe.
Íme két púpos kondi.
Meg még egy púpos kondi.
Balra púpos, jobbra még sima tetejű elektrolitikus kondenzátor. A fentebbi képen jól látszik, ahogy a belső részben eluralkodott túlnyomástól egyszerűen kinyílik a kondi teteje.
Néhány elkóért csak nem megyek már a boltba alapon, keresek valami belevalót a dobozaimban. Legalább végre valamit felhasználok a sok kiszedett kacatból. Találtam is néhány éppen megfelelő darabot. A jelen esetben mind a kapacitás értéke, mind a feszültségtűrés lehet nagyobb.
Ami viszont nem lehet nagyobb, az a fizikai méret. Széltére még csak-csak belefér egy kicsit kövérebb, de magasságra már nem. Mivel az egyik elkó helyett nem találtam mérethelyes pótlást, döntenem kellett, s végül el is döntöttem, hogy ezt a kondit el kell döntenem. Ehhez persze bele kellett toldani a lábaiba.
Gondolom nem fog neki ártani a két centivel hosszabb láb. Sokkal nagyobb kárt tesz a kondiban, hogy be van gyűrve három hűtőborda közé! Erre az elhelyezésre részemről azt szoktam mondani, hogy a hollók mondják a konstruktőr szemének csecsebogyó!
Gondoltam lemosom a gyantapacát alkohollal a nyáklapról. Jól van na! Tényleg csak gondoltam...
A panelek újra a helyükön.
A csatlakozókat még összeszerelés előtt vissza kell dugni a helyükre, különben biztosan nem fog működni a monitor.
Na ez az a részlet, ahol első nekifutásra elakadtam! Én ugyanis a balra látható két csavart kitekerve akartam leszedni a monitor lábát, miközben a jobbra látható négy lyukban vannak a tartócsavarok. Mivel a talp nem jött le, ezért évekig az asztal pultjának széléhez két Tanértes építőjátékból származó narancsszín háromszöggel volt a monitor kitámasztva.
Hurrá! Nem kell új monitort vennem. Szóval mégiscsak én könnyebbültem meg a pénztárcám helyett. Mind tenmagam, mind a pénztárcám nevében megveregettem a vállamat.

 Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.