A gyújtógyertya szikrázását vagy a szovjet elektronikus gyújtásra kötött gyújtótrafóval fogom bemutatni, vagy ha az nem működik (mármint a tirisztoros gyújtás), akkor valamelyik a hátsó sorban látható hálózati fényerőszabályzóval csattogtatom rá a 230-at a gyújtótrafóra. Míg a balra látható szovjet még nem jó (mert még nem pofoztam ki), addig a jobbra láthatóval is ugyanez a helyzet, csak azt már legalább bemutattam. Bár az lenne a logikus ténykedés, hogy nekik ugrok és mindkettőt letudom, ehelyett nekem egy harmadik fényerőszabályzó (idegen nevén dimmer) körül keringenek az egyre kacskaringósabb gondolataim.

   Az mondjuk igaz, hogy a jelen cikk témájául szolgáló dimmernek már van helye, mármint a plafonra világító lámpa fényerejének szabályzójaként áll szándékomban bevetni, csakhogy az is igaz, hogy bár ide terveztem felszerelni, de attól még nincs itt. Mármint emlékeim szerint a keresett eszköznek a magnó tetején kellene lennie. Az persze lehet, hogy ez csak annyit jelent, hogy majd itt lesz, de még nincs, hiszen még nincs. Gondoltam ha nem itt van, akkor talán ott lelem meg, ahová a múltkor a hallban található apró bemutatnivalókat gyűjtöttem össze.

   A keresett dimmer ugyan nincs benne, de legalább a soros izzós kábelemet megtaláltam, ami a kipróbálásához kell. Vagy ha nem ahhoz, amit épp nagyban keresek, akkor valamelyik másik dimmer kipróbálásához. Mikor megláttam a dobozban a PDA-t, meg a katonai sugárzásmérőt, a dobozt tőlem meglehetősen szokatlan sebességgel toltam vissza a sarokba. Már úgy értem azért, mert amúgy nagyon is szeretek a mindenféle dobozaimban nézelődni.

   Mivel fent semerre sem leltem, gondoltam lemegyek és megnézem a pincében, de akkor már egy füst alatt leviszem a háromfázisú kapcsolót, meg a nagydarab áramváltót, meg a kisvödröt is, amibe visszafelé majd virágföldet kell hoznom.

   A lomos pincében a már jól megszokott látvány fogadott. Ezek a tárgyak (megjegyzem sajnos) csak részben azért vannak idekészítve, hogy legyen ami rávesz a szétszedésükre. Mármint az, hogy útban vannak. Hogy ez teljességgel hatástalan? Nos igen, sajnos az, pedig már nagyon kéne az új útszóró sós pincébe hátra a normális világítás, mert a végén még előbb rakom rendbe, minthogy rendesen lássak benne. Szegény kakukkos órát meg már többször is lerúgtam, pedig mikor a Verseny utcai piacon (megjegyzem vagy egy évtizede) megvettem, már akkor sem volt valami jó állapotban. Az élére állított öreg laptop is azért került ki a szekrényből, hogy legyen esélye szétszedődni. Mindeközben balról benéz a képbe egy Kontrax villanyírógép. Én meg ugye mit keresek? A nagydarab holmik helyett egy apró fényerőszabályzót. Na most a jobb oldalról belógó kosárral nem az a baj, hogy abban már szétszedett, de el még nem igazán pakolt kincsek vannak, hanem az, hogy még szétszedetlenek is! A keresett dimmer persze nincs benne, és sajnos még az alatta lévő kosárban sincs. A kép közepén felül látható hatalmas tálcában (amit amúgy egy irodagépből szedtem ki) benne vannak azok az anyagok, amiket az eszterga módosításához túrtam elő. Mivel a keresett dimmert itt lent nem találtam, elkezdtem fentebb keresni.

   Sajnos még mindig van mindenütt lámpa, doboz, üveg, mert egy csomó megkezdett projectet oly könnyedén hagytam félbe, hogy nem győzök rajtuk csodálkozni! Itt például az apró dolgok bedobozolása című részprojektem maradt félbe. Már ha eljutottam vele egyáltalán félútig...

   A fekete tömeg három kicsi és egy koszos elejű videó, míg a csipeszek a bármire felcsíptethető géplámpa című projekt alkatrészei. A kerek lyukacsos valami pedig egy olyan kábeldob, amit a régi pincei porszívóból szedtem ki, mondván majd azt is bemutatom. Ez utóbbi azért nem történt meg, mert még nem tudtam eldönteni, hogy csak bemutassam, vagy egy füst alatt dobozoljam is be, mint egy magától összetekeredő hosszabbítót. Ezt persze egészen addig nem fogom tudni megtenni (mármint a döntést), míg csak a kábeldobot meg nem nézem közelebbről.
   Hogy a kábeldob min nyugszik, azt már fel sem ismertem, de mögötte biztosan egy spektrumanalizátoros mélyláda porosodik. A ventilátort viszont legalább már mutattam, csak még nem volt érkezésem valahova eltenni, vagy legalább úgy le, hogy ne legyen útban. Mivel a keresett dimmert csak úgy egyszerűen elől nem találtam, pedig amúgy egy nagyon is feltűnő jelenség, gondoltam belenézek a dobozokba és fiókokba, melyekből mostanra már rengeteg van.

   Nyitásképp a leglogikusabb helyre, vagyis a "230" felirattal ékesített fiókba néztem be. Ebben aztán tényleg mindenféle hálózati feszültséggel kapcsolatos dolgok vannak, kivéve persze az épp nagyban keresett dimmert, de itt legalább már találtam egy másikat.

   A fényerőszabályzó - pusztán logikailag - lehetett volna akár az izzós fiókban is, de persze nem volt. Ezeknek az izzóknak amúgy már nem itt, hanem az útszóró sós pincében lenne a helyük, csak még nincs. Már úgy értem, hogy odaát egy akkora hely, ahová ezek kényelmesen odaférnének, na az valahogy még nincs.

   A zsebemben lehozott műszercsavarok viszont simán befértek a műszercsavaros dobozba. Most már csak arra kell vigyáznom, nehogy még valahonnan túl sok műszercsavart szerezzek be, mert akkor kénytelen lennék nyitni nekik egy ennél nagyobb dobozt.

   Ezen a polcon a két fehér dobozt találtam érdekesnek, melyeknek tartalma nem, a címkéjük azonban hiányzik. Míg az egyikben elektromágnesek vannak, addig a másikban apró transzformátorok. A címkék pedig valószínűleg azért hiányoznak róluk, mert épp itt maradt félbe az adott rendrakós project. A hiányzó címkéket persze most sem pótoltam, és még csak el sem tettem innen a dobozokat oda, ahová amúgy valók.

   A kábelek szétválogatása című, rég húzódó projektem valahol ott maradt félbe, mikor már nagyban ott tartottam, hogy épp csak el kellett volna tennem valahova a szétválogatottakat. Ide amúgy azért néztem be, mert ugye amit keresek, az úgy néz ki, hogy két apró doboz között egy kábel. Vagyis akár egy kábeles rejtekhelyről is előkerülhet.

   Például ebbe a hálózati kábelek feliratú dobozba is azért néztem be. Ezen felül van már két másik hatalmas hálózati kábeles dobozom is, csakhogy azokban nem lehet amit keresek, mert azok most a sarokban hozzáférhetetlenek.

   Erre a dobozra az van írva, hogy kapcsolók, vagyis a funkciója szerint akár ebbe is illik egy dimmer, mint ahogy találtam is benne egyet. Ha meg már itt jártam, akkor fogtam és áthoztam ide a kapcsolókat a 230-as feliratú fiókból. No nem azért, mert épp rendet csinálni volt kedvem, hanem csak az említett fiók már nem igazán akart a helyére becsúszni a frissen beletett háromfázisú kapcsolótól, amit persze egyből áthoztam ide.

   Természetesen még véletlenül sem ezt a kettőt kerestem. Míg a jobb oldali szenzorosról tudtam, az a páromnál szolgált, addig a bal oldali forgatógombosról semmiféle emlékem sincs. Már persze azon felül, hogy épp az előbb vettem ki a 230-as feliratú fiókból.

   Mivel a keresett dimmert semerre sem találtam, kínomban kettévettem egy olyan kupacot, aminek már rég csakis üres dobozokat szabadott volna tartalmaznia. (legalábbis szerintem) Erre fel ott vigyorgott benne amit épp nagyban kerestem. Természetesen a többi tárgy is megért volna egy misét, de most (és nagyon úgy néz ki, hogy a múltkor sem) nem volt kedvem az átnézésükhöz.

   Persze idővel a többit is szét fogom szedni, csak jussak már végre oda! Illetve most nem oda fogok jutni, hanem át a másik pincébe, ahol egy csomó farigcsálós és pakolós feladat várja, hogy végre rájuk vessem magamat. Na jó, lehet, hogy nem a feladatok várják az elkészültüket, hanem én, mert már nagyon elegem van belőle, hogy egy csomó (de most tényleg nagyon sok) projektem széjjelvan.

   Mely megállapítás természetesen nemcsak a pincei, de a lakásbeli állapotokra is igaz, mégpedig annyira, hogy bár vannak a hátsó sorokban dimmerek, de a frissen felhozottak még csak be sem kerültek közéjük.

   Ezeket a sárga fejlámpát mutató képeket mit össze nem kerestem a múltkor... Hogy pontosan hogyan keveredtek ide, azt mondjuk nem értem, de hogy most már itt maradnak, az hótziher!

   Mivel a lámpa foncsorozott részénél újra összekellett melegítenem a műanyagot, gondoltam épp itt van rá a nagyszerű alakalom, hogy kipróbáljam, mit csinál a Weller páka, ha fele tápfeszültségről, vagyis csak 12 voltról járatom. Mármint azért, hogy ne égesse, épp csak olvassza a műanyagot. Jelentem a páka köszöni szépen, jól érzi magát, mégpedig annyira, hogy 12 voltról is megfutott rajta az ón.

   Amint a fejlámpát kitettem az előszobába, mindjárt két dolgot is megéreztem. Míg az egyik az volt, hogy akár ki is dobhatnám (mert elérett a gumija), addig a másik az, hogy mivel épp fel vagyok pörögve, behozom végre a pultról a mai nap témáját, vagyis a dróton fityegő fényerőszabályzót.

   Tulajdonképpen már csak ez a soros villásdugó plusz hálózati aljzat összeállítás is megérte azt a százast. Ezt úgy kell nézni, hogy a jobbra kiálló része megy a ma már persze szabványtalan konnektorba, míg az aljzatba a lámpa dugóját kell bedugni. A balra tartó kábel végén pedig a tulajdonképpeni dimmer fityeg.

   Az mondjuk már valahogy sokkalta kevésbé, hogy belül is megjelent a zöldülés. Amennyiben ez a dimmer rendesen működik, akkor persze majd nekiállok az alaposabb kitakarításának. Már úgy értem, hogy most ez a része is csak egy kis drótkefézést kapott. Ez amúgy a biztosíték foglalatának egyik fele.

   Bár megszólhatnám a szögletes dobozért a lengyel formatervezést, amit persze meg is teszek, de ez azért nem volt jellemző. Már úgy értem, hogy van egy másik lengyel dimmerem is, ami falba való, tolópotméteres, és az mondjuk kifejezetten szép. Szóval részemről minimum 1:1 az állás.

   Ez itt a galambot vivő okos lány esete a királlyal. Mert ugye van is felirat, meg nem is látszik. Az RP186L névre rákeresve, a google adott releváns találatot, amiből kiderült, hogy a potméteren eredetileg egy hatalmas kerek gomb volt, amit amúgy a körülötte látható dobozperemből is lehetett sejteni.

   Ez a különös összeállítás azért került elő, mert most épp ez volt a kezem ügyében a legkönnyebben mobilizálható villásdugós izzófoglalat. Később persze eszembe jutott, hogy vettem egy kínai gyártmányú kapcsolósat, de akkor már rég késő volt. Mármint annyira késő, hogy az egyszerűbb, pláne életveszélytelenebb (ez milyen szó már...) foglalat léte csak most, vagyis a jelen sorok megírásakor jutott eszembe.
   Ez a konstrukció amúgy arra való, hogy a villásdugót a konnektorba bedugva, egy izzót a foglalatba betekerve, a balra látható aljzatba bele tudjam dugni a műszerzsinórokat, amik aztán előbb krokodilcsipeszekben, majd a dimmerben végződnek.

   Míg a négy csavar közül kettőn csak egy rugós alátét volt, addig ezen a másik kettőn valamiért be lettek duplázva. Amennyiben a dimmer összeszerelésekor figyelmetlenül megcserélem őket, akkor a kicsit hosszabb csavar igen nagy valószínűséggel át fog türemkedni a doboz tetején.

   Még úgy is kevésnek tűnik benne az alkatrész, hogy az egyik kondenzátor a konnektoros részbe került. Mármint azt hozzászámítva is kevés. Ez amúgy azért van így, mert ebből a konstrukcióból hiányoznak a kondikat az életvédelem okán kisütő nagy értékű, már úgy értem, hogy megohmos ellenállások. Mondjuk aki egy ilyen áramkörbe belepiszkál, az vegye tudomásul, hogy kinyitott egy amúgy zárva tartandó dobozt. Illetve ha már egyszer kinyitotta, akkor annyit azért illik értenie az elektronikához, hogy a kapacitás tárolni képes az elektromos töltést, ami ugye egy óvatlan érintéskor kifejezetten rázós is lehet.

   Szerintem a diak nem pótolható úgy, hogy egyszerűen csak fordított állásban összepárosítom két tranyó kollektorát és emitterét. Persze ha így is működik, akkor tőlem aztán nyugodtan lehet így is, de a két tranyó letörési karakterisztikája akkor sem egyezik azzal, mint amit a diak mutat.

   Ennek az alkatrésznek az előbb még csak az egyik lába volt kiszakadva, most meg már mind a kettő, pedig szó sincs róla, hogy erőltettem volna. Ez amúgy egy jó jel, mert holmi forrasztási gondokat sokkalta könnyebben tudok orvosolni, mint egy triak vagy egy diak cseréjét. Diak mondjuk szerintem nincs is itthon, vagy ha mégis, akkor nem ismertem fel, ezért nincs különrakva.

   Az a két kis váll, ami a csévéből kilóg, az tartotta a panelban az apró vasmagos tekercset. Ez a rögzítés valószínűleg akkor engedett el, mikor szegény dobozt valamiért odacsapták. Az odacsapást okozó "valami" általában egy működési hiba szokott lenni, ami mondjuk nem valami jó jel.

   Kellett nekem falra festeni az ördögöt... Már úgy értem, hogy amit a képen látunk, azt a fényerőt az izzó a gomb teljes lecsavarásakor produkálja, ami szerintem azért van, mert a két BC148-as tranyó inverz letörési feszültsége nem egyezik a diak 30 volt körüli értékével. Ezt mondjuk akár meg is mérhettem volna, de valahogy elfelejtettem.

   Az apró potmétert azért szedtem szét, mert bár működni működött, azonban egyáltalán nem stimmelt a szabályozási karakterisztikája. Miután megpucoltam, a jelenség sajnos továbbra is megmaradt, ami azt vetíti előre, hogy be kell mennem a boltba, mégpedig venni néhány diakot.

   Mostanában valahogy annyira nem szeretem, mikor így szétvannak a dolgaim, hogy nem is tudom mi lesz belőle, ha majd nekiállok barkácsolni. Mármint úgy igazán, mint ahogy mostanában a pincében szoktam, mindent napokra, vagy akár hetekre széjjelhagyva. Mondjuk ott a pulton az eltehető munkalap, ami épp erre a feladatra lett kitalálva. Mármint arra, hogy az éppen aktuális projektet egyetlen könnyed mozdulattal tudjam az asztalról félretenni.

   Ezzel a képpel azt mutatom meg, hogy milyen jól áll a Hi-Fi torony mellé a falra szerelt konnektorokban a drót másik végén fityegő soros dugó. Azt kell mondjam, hogy nagyon jól áll, ami azt vetíti előre, hogy ha nem is most, de idővel igenis, hogy ki fogom pofozni ezt a fényerőszabályzót. Amúgy épp így vagyok a szovjet változatával is, de ahhoz legalább már megvan a cserepanel, ami amúgy valaha a néhai pincei porszívót lassította.

   Ide, vagyis az AKAI magnó tetejére terveztem be a fényerőszabályzót, ahová éppen oda is ér a kábele, és még az oldalára szerelt kapcsoló is lentebbre kerülne, mint ahol most van. (lásd felül azt a fehér plitty-platty kapcsolót).
   Az mondjuk igaz, hogy úgy volna egyszerűbb, ha ebbe, mármint közvetlenül a gombos dobozba lenne bedugva a lámpa, de ezt az anomáliát már könnyű lenne orvosolni, mondjuk mindenféle lengőcsatlakozókkal.

   Részemről nagyon tudom utálni, mikor egy projektnek úgy van vége, hogy nem fejeztem be, ami ugye azt vetíti előre, hogy vagy jöhetek vissza beszúrni a cikkbe még néhány képet, vagy az egésszé kerekítése (épp mint ahogy a sárga fejlámpa esetében is tette) átfolyik egy másik cikkbe. Ha itt a cikk vége, akkor így lesz, ha viszont vannak még további képek, akkor meg úgy.

   Nos nagyon úgy néz ki, hogy úgy lett. Mármint úgy, hogy már mindjárt másnap délelőtt lejöttem a pincébe, mégpedig megkeresni a diak legvalószínűbb fellelési helyét. Mivel a kávésüvegek egyike sem tartalmazott diódát, kerestem tovább.

   Ez a kép pedig már nagyban azt mutatja, amint már idefent kiborítottam a doboz tartalmát, amit aztán kissé keresztben átválogattam a lakásban található diódás dobozéval. A "keresztben" kifejezést jelen esetben úgy kell érteni, hogy azok a diódák, melyeknek felhasználási esélye nagyobb, azok a fenti, míg a csekélyebb szükségességűek a lenti dobozba kerültek.

   Ez itt az a csoport, amiről úgy ítéltem meg, hogy az elemei elütnek annyira egy átlagos diódától (mármint egyszerűen csak ránézésre), hogy egyáltalán érdemes rájuk mérnem. Természetesen egyikük sem diak, amit úgy sikerült megállapítanom, hogy ami nem szakadást mutatott, az majdnem rövidzárat. Már úgy értem, hogy az adott mérési összeállításban diak esetén 30 volt körüli feszültséget mutat a műszer. Ez egészen biztos, hiszen ha nem is a lenti dobozban, de egy darab diakot azért már találtam.
   Hogyha egy már van, akkor mégis minek turkálok tovább? Nos azért, mert ugye nem csak egy döglött dimmerem van. Aztán ott van még az is, hogy ha az adott kapcsolásban az egyik diak már tönkrement, akkor megtörténhet ugyanez egy másikkal is, és akkor már megint ott vagyok, mint ahol a part szakad.

   A balra látható fiók középső rekesze a hangzatos 1N914-es nevet viseli, ami persze nem azt jelenti, hogy csak olyan típusú dióda van benne, hanem mindössze annyit tesz, hogy kisméretű üvegtokos Si. Na most ehhez képest a hozzá közelebb eső kupacnyi üvegtokos Ge diódát sikerült a meglehetős tömegből - megjegyzem szintén csak úgy mellesleg - kiválogatnom, amire amúgy azért volt égető szükség, mert a középső rekeszben már nagyon fogytán volt a hely.

   Csakhogy rossz, mire fel úgy döntöttem, hogy másnap délelőtt elszaladok a boltba és veszek 10 darabot a diak nevű alkatrészből. Kitűnő tervemet a naptár vétózta meg, mikor másnap délelőtt - a heves indulási szándékom láttán - anyám elárulta, hogy vasárnap van.

   Egy pillanatra ugyan meglepődtem, hogy a mára ütemezett fényerőszabályzó nincs a dobozban, de aztán viszonylag gyorsan beugrott, hogy már rég odabent hever a pulton, természetesen apró darabokban.

   Íme az előző képen jobbra látható zacskó tartalma, vagyis az Elektro Konthában vásárolt 10 darab diak. Azért vettem tízet, mert ennyit azért még én sem tudok zsinórban kinyírni. Már úgy értem, hogy mint az érezhető is, nem sok közöm van a tirisztoros, illetve jelen esetben triakos fázishasítós technikához.

   Mikor a kapcsolós foglalatot és a drót végén fityegő aljzat / dugó párosítást újra összedugtam, valahogy nem az jutott róluk eszembe, hogy már megint itt tartok, hanem az a másik tény, hogy ha a dimmert sikerül kipofoznom, akkor állhatok neki az elmosogatásának. Mondjuk a dugó még csak hagyján, hiszen az már eleve fekete, de az a fehér kábel...

   Már bent is van a két antiparallel kapcsolt tranyó helyén a diak. Hogy milyen eredménnyel? Sajnos azt kell mondanom, hogy rettenetessel! Ami hibát egy fényerőszabályzó csak produkálhat, azt ez kérlek ez a példány mind hozta!

   Szegény izzót annyit néztem (illetve szegény szemem), hogy végül visszahúztam rá a gyári hullámpapír borítását, ami aztán könnyedén megoldotta a retinámba beleégő izzószál problémáját. Már úgy értem, hogy ha egy kicsit is odanéztem, hogy épp mit művel az izzó fénye, utána egyből nem láttam jól, hogy mi van előttem az asztalon. Márpedig az még akkor is kellemetlen, mikor nem egy olyan valamit tapogatok (mármint félig vakon), amiben ott kószál a hálózati feszültség.

   Hogy pontosan mit művel a dimmer, arra szerintem nagyszerű példa ez a videó. Félreértések elkerülése végett, a kamerán kívül épp semmihez sem nyúlok, szóval ezt az őrületet teljesen magától csinálja. Gondoltam hátha kontakthibás a trimmer, ezért betettem helyette egy ellenállást, de persze nem vele volt a baj. A fényerőt szabályzó potméter cseréjével is bepróbálkoztam, de még az sem használt.

   Ha szégyenszemre is, de végül kénytelen voltam feladni. Mondjuk nem teljesen adtam fel, hanem csak annyira, hogy ahogy volt, elvetettem az egész kapcsolást, illetve egyben magát az áramkört is, majd behoztam helyette az előszobából a minap mutatott falba szerelhető fazonú dimmert.

   Illetve mielőtt még bármit beleszerelnék, kimosom a dobozt. Ha meg már mosás, akkor a webkamera talpát is elmosogatom, aminek csak ez a része van meg. Na jó, megvan a kamera is (legalábbis remélem), csak az a fele valahogy eltűnt a pince és az előszoba közötti hosszú úton. Ha meg már úgyis mosok, akkor a pormaszkkal nyitok, hátha kimosható. Ez utóbbi apróság amúgy azért olyan koszos (bár a képen nem látszik, de már majdnem sárga), mert a használata után elfelejtettem betenni a dobozába. Mármint nem most, hanem még vagy úgy öt éve, s azóta egyre csak szállt rá a por.

   Miközben épp nagyban az előbb látott apróságokat mosogattam, ki-ki szóltam a fürdőszobából az asztalomon randalírozó alkatrészeknek, hogy mindenki húzzon a helyére, mert ha kijövök, és még mindig kupi van, akkor komolyan meg lesz velük tömve a jobbra fent látható szemetesvödör, ami végül így is lett.

   Mármint nem az előző látvány, hanem ez, amin ott díszeleg az asztal sarkába építve egy tolópotméteres változat, ami valaha az asztali lámpával volt sorba kötve. Ezt amúgy csak azért nem szedtem innen ki, mert akkor be kellene foltoznom valamivel a helyét.
   Aztán ahogy itt ültem, s már épp kezdtem volna belenyugodni, hogy jó, akkor plusz egy tolópotméteres dimmer, hirtelen eszembe jutott (de csak mert sokáig ücsörögtem az ágy szélén), hogy van a 230 feliratú dobozban egy infra távirányítós változat is, ami mondjuk - a szokványos darabokkal ellentétben - ezért tényleg egy érdekesség. Ha másért nem, hát akkor azért, mert magyar gyártmány.

   Míg az eltelt idő nekem agyilag úgy van meg, hogy már mindjárt másnap rámozdultam a feladatra, addig a mappák dátuma szerint időközben eltelt három nap. Hogy mégis mi a feladat? Nos az, hogy valami kezelhetőbb formára igazítsam a panelhez jelen pillanatban még a saját tekercselőhuzalánál fogva odaforrasztott tekercset.

   Vagyis kell neki két olyan hajlékony láb, ami bizalomgerjesztőbb, mint a tekercset alkotó puszta huzal, amiket ebből a barna színű vezetékből fogok kialakítani. Azért ebből, mert első odanyúlásra ez akadt a kezembe.

   Mármint ide nyúltam oda a vezetékért, mely fiókrekesz direkt a vastagabb huzaloknak van fenntartva. Ezek vagy megmaradtak valamelyik projektből, mint például a piros és a fehér huzal a jelfogós doboz építéséből, vagy egyszerűen csak kiloptam őket mondjuk egy selejtes hálózati kábelből.

   Mikor benézek ebbe a dobozba, mindig meglepődök. Egyrészt azon, hogy már van többféle zsugorhüvelyem, másrészt azon, hogy még mindig csak ennyi, pedig párszor már megígértem magamnak, hogy mikor legközelebb belefutok, akkor veszek belőlük egy egész készletre valót. Vagy megint bemegyek a Lomexbe, ahol is újfent lerablom a kirakat mögötti készletet, de most már egészen vékonyat és vastagot is veszek, nem csak közepes vastagságúakat.

   Mikor a zsugorhüvelyeket az öngyújtó lángjával rá szerettem volna melegíteni a kötésekre, az öngyújtó úgy adta fel a kontinuitását, mint talán még soha, pedig részemről - mivel valaha dohányoztam - rengeteg ilyen ócska műanyag öngyújtót használtam el. Ez annyira így van, hogy még mindig őrizgetek belőlük a pincében egy egész dobozzal. Hogy minek, mikor már nincs rájuk szükség, azt mondjuk így hirtelenjében meg nem tudnám mondani...

   Hogy a tekercselésnek és a varrásnak még csak esélye se legyen leforogni, lesétáltam az immáron hajlékony lábúvá varázsolt alkatrésszel a pincébe, majd belemártottam a lakkos dobozba.
   Ami összeállítást a képen látunk, az áll egyszer a lehajtott asztalból, az arra ráfogatott kisebbik asztalos szorítóból, az arra ráfogatott másik szorítóból, majd annak mechanikájához egy rögzítő csipesszel odafogatott vezetékvégekből. Amennyiben valamelyik kötés elenged, akkor a tekercset legközelebb látva, annak egy újságpapír lesz az egyik oldalára ragadva.
   Hogy ez mégis mikor lesz? (mármint a tekercs egyáltalán újralátása) Hogy nem egy héten belül, az egészen biztos, mert tapasztalatom szerint a hűvös pincében bármiféle festéknek legalább két nap kell hozzá, hogy a felülete fogó szárazzá váljon. Ekkor persze nyomkodni még nem szabad, ezért biztosan lesz vagy egy hét, mire ehhez a projekthez újra oda esz a fene.

   Bár a jobbra látható átlátszó gumilábak bekerültek a helyükre, vagyis a gumis dobozba, azonban a balra látható infra-távirányítós fényerőszabályzó ki. Mivel nemcsak az került ki a 230 feliratú dobozból, hanem egy foglalatos időrelé és egy kismegszakító is, így a helyzet nemhogy 1:1 lett, de még egyenesen romlott is!

   Hogy legalább ne a szemem előtt legyen, illetve ott legyen a szenzoros párja mellett, a fényerőszabályzót az előszobában helyeztem el, miközben a többiek azért kerültek ide, mert azok a dobozban hagyott néhány zsugorhüvellyel együtt lekerülnek a pincébe.
   Ez a sok kis kupi nem azért annyira szörnyű, mert ugye már eleve az, hanem azért, mert mikor anyám tavaly hazajött a telekről, akkor úgy voltam vele, hogy mikor legközelebb kimegy, na akkorra az ilyen rendetlenségeknek már nyomuk sem lesz, mert elfogynak a felépítésükhöz szükséges alanyok. Hát ja...

   Koszos a doboz, a kapcsoló, az elosztóház, és még a kábel is, mire fel már vágtam is be őket a csapba. Amilyen lassan dolgozok (meg persze amennyire nincs kedvem a fényerőszabályzót végre összerakni), simán lesz idejük megszáradni.
   Míg az apróságok visszakerültek a polcra, addig a kábel a fürdőszoba ajtajára szerelt ruhaakasztón lógott. Ezt amúgy nem az olvasóközönségnek írtam, hanem magamnak, hogy mikor majd összeszereléskor keresem, akkor legyen valami támpontom, ami alapján lesz esélyem megtalálni.

   Ha már úgyis lejöttem a pincébe, akkor egy füst alatt lehoztam magammal azokat az alkatrészeket is, melyek kizöldültek, majd nekiálltam őket megtisztítani, mégpedig az esztergába fogott drótkoronggal.
   Gondoltam teszek egy próbát a rozsdás csavarfejekkel is, amiket szintén nekinyomtam a drótkorongnak. No nem mintha nem lennék bőviben még nem rozsdás fejű csavaroknak, hanem csak próbából, hogy egy esetleges igény esetén (például spéci csavarfejek rozsdátlanítása) használható-e az ötlet. Jelentem igen, némi kefélés után már mint újkorukban, úgy csillognak az előbb még rozsdás csavarfejek. Az egyik csavart mondjuk elejtettem, aztán ráment 5 percem, mire megtaláltam, mert a küszöb alá került, de ez olyan nagyon azért nem zavart, mert szeretek a pince előtti folyosón négykézlábolni.

   Most már csak arra kell figyelnem, hogy mikor a többi aprósággal végeztem, idelent ne felejtsem az alkatrészeket tartalmazó piros dobozt. A villanykörtéknek már annyira beígértem egy saját helyet, ráadásul olyan régen, hogy nem is értem, mit keresnek még mindig itt. Mindeközben a zsanérokat épp csak be kellene tennem a zsanéros dobozba. Erre a szintén apró kis kupira végül azt sikerült mondanom (megjegyzem sok másikra is), hogy talán majd legközelebb.

   Mivel már az összes hozzávaló oda van készítve a munkalapra, ha legközelebb nem azzal indítok, hogy végre nekiállok őket összeszerelni, valószínűleg lekeverek magamnak egy hatalmas nyaklevest.

   Hogy aztán meddig jutok velük, az egy nagyon jó kérdés! Mivel épp délelőtt volt, szóval még bőven volt bennem lendület, gondoltam akár végig is vihetem az egész projektet. Ez persze nem így lett, de ezt én már annyira megszoktam...

   Ez pedig annak a villásdugónak a teteje, amiből valaki valamiért lereszelt vagy úgy jó öt millimétert. Vagy ha nem így történt, akkor nem az eredeti banándugó fazonú bigyók vannak a dugóban, hanem azoknál épp öt milliméterrel rövidebbek.

   Mivel nincs ami belül megtámassza, a dugó lába a filctollal jelöltnyi távolságot csúszik be a dugóba, mikor a konnektorba bedugom, ami persze épp elég hozzá, hogy a helyéről magától kiugorjon. Mármint a dugó az aljzatból. Mivel a két vonal közötti távolság ránézésre annyi, mint egy szabványos M4-es anya vastagsága, így azzal fogom a dugó belső végét megtoldani.

   Mikor ellenőrzésképp bedugtam a helyére, s ott a dugó immáron stabilan megszorult, akkor először ugyan örültem, de kisvártatva már valahogy sokkal kevésbé, mikor kiderült, hogy a dugót a jelen állapotában nincs minél fogva kihúznom. Mert ugye a teteje az valahogy lemaradt róla...

   Mikor a lámpa végéről a gyári villásdugót levágtam, akkor azonnal nekiálltam szétszedni és lefényképezni, hogy ne növeljem a már megemlített, de szét persze még nem szedett tételek számát. Na ez volt az, amit nem kellett volna! Mármint most azonnal rászánni azt a néhány percet, mert ennek az lett a vége, hogy mikor anyám beszólt a konyhából, miszerint kész az ebéd, akkor még nem voltam kész.

   A maradékkal viszont csak odáig jutottam, hogy egyrészt átszereltem a fekete téglalap fazonú kondenzátort a panelről a dobozba, másrészt a sárga dimmerből származó potméterről a vezetékeket leforrasztva, azt (mármint a potmétert) belecsavaroztam a doboz fedelébe.

   Mikorra idáig eljutottam, addigra már az összes bennem keringő vér valahol a hasam tájékán lötyögött, ami végül azt eredményezte, hogy a többi alkatrész beszerelését még csak meg sem mertem próbálni!

   Talán majd holnap, szóltam oda a már majdnem kész project alkatrészeinek, amiket aztán újra az eltehető munkalapon helyeztem el. Hogy magát a munkalapot mikorra fog sikerülnöm innen végre úgy elhelyeznem, hogy már nincs rajta semmi, na azt még csak megjósolni sem merem, várni viszont már nagyon várom!

   A kitűzött feladatot annyira egyszerűen sikerült megoldanom, hogy az már kezdett gyanús lenni. Mármint azért, mert valószínűleg már nemcsak én szeretném újra egyben látni ezt a fényerőszabályzót, de már az ég is ezt szeretné! Gondolom azért, mert már Ő is unja odafent a bénázásomat.

   A potméterrel párhuzamosan kötött ellenállás nem az előbbi állításomat megcáfolandó (bár ki tudja) került oda, hanem azért, mert míg a kapcsolás eredeti potmétere 470 kiloohmos volt, addig a cseredarab 1 megohmos.

   A kapcsolási rajzot természetesen nem szigetelésül toltam be az alkatrészek alá, hiszen a műanyag ház már eleve nem vezeti az áramot, hanem azért, hogy mikor ezt a dobozt legközelebb kinyitom, akkor ne nézzek annyira bután. A rajzocska persze semmit sem fog segíteni a már eleve buta arcomon.

   Mivel nemcsak a magnó teteje volt poros, hanem minden más vízszintes felület is, kihoztam a szobából ide a hallba a porszívót, betoltam az ajtórésbe a széket, feltettem rá a porszívót, felálltam mellé, majd az összes innen elérhető felületet letakarítottam. Ez persze a többi, mármint az adott pontból épp nem elérhető helyszínek porosságán semmit sem segített.

   A lámpa fénye épp olyan hangulatos, mint amilyen a mókolásom előtt volt, csak ráadásul most már szabályozható is. Erre a lehetőségre akár szükségem volt, akár nem, a fényerőszabályzó kipofozása mindenképp üdvözlendő tény. Már csak azért is, mert ugye végül kettőből raktam össze egy működőt, ami ugye mínusz egy akármi helyfoglalást jelent.

   Apróbb homokszem a gépezetben, hogy a dimmeren található kapcsoló belülre került, mely tény engem azért nem vágott földhöz, mert amúgy is a másik, a lámpa kábelén lévő kapcsolót állt szándékomban használni. Ha meg nem, akkor ezt csak így utólag, az apró kényelmetlenséget látva találtam ki. Amúgy meg ha a dobozt a hosszanti élére fordítom, akkor felülre kerül a kapcsoló, ahol már simán elérem.

   A gyertyákat már mutattam, a gyújtótrafót is, a hármas elosztót is, így már csak a szovjet elektronikus gyújtás és az állólámpához való szintén szovjet dimmer van hátra, és akkor végre újra üres lesz ez az irattartók nyomása alól felszabadított hely. Hej, de tudnék neki örülni, ha ez napokon belül megtörténne...