Már napok óta nézegetem a szobácskám ezen részletét, mert érzem, hogy van itt valami, ami kell valamihez, csak nem jöttem rá, hogy mi az a valami, s így persze arra sem, hogy mihez kell.

   Ha nem is ment valami gyorsan, de néhány hét azért már elég volt hozzá, hogy leakasszam végre a többi közül ezt a hálózati kábelt, ami a pincében rejtegetett (ez mekkora baromság, hiszen elől vannak) lámpatestek kipróbálásához kell. Ekkor mondjuk még nem volt eldöntve, hogy odalent nézem meg a lámpatesteket, vagy idefent. A lent megtekintésben az az okosság, hogy már eleve ott vannak, míg a fentben az, hogy majd egészen biztosan el kell őket mosogatnom.
   Mikor már majdnem elindultam a kábellel az előszoba irányába, mondván ráakasztom a melósruhámra, és ha legközelebb lemegyek, így legalább biztosan leviszem, aztán legfeljebb felhozom az egész kupacot, megjelent az ajtóban anyám egy tányér süteménnyel.

   Nos így történt, hogy a kábel és az időközben szintén előtúrt E14-es végű izzó csak napokkal később ért le a pincébe. Mindeközben a jobb alsó sarokba belóg az útszóró sós pincébe készítendő szerszámos fiókhoz vásárol fióksín.
   Utóbbi, mikor a piacon megvettem, még könnyedén járt, csak aztán a múltkor, mikor egy fadarabot vágtam ki egy pinceablakba rácshordozónak (vagy valamelyik másik fűrészelős projektem kapcsán), úgy beleporoltam, hogy megszorultak benne a golyók. Vagyis mikor épp nem jön közbe semmi akadály, akkor én magam teszek magamnak keresztbe.

   Itt viszont már csak kettő van, cserébe a képmező jobb sarkába már oda vannak készítve a csíptetős lámpák. A múltkor már ezeknek is majdnem nekiálltam, csak aztán kiderült, hogy mindig találok belőlük valahol még. Szóval most az lesz, hogy mikor meglátok valahol egy újabb példányt, akkor azt mindig idehozom, és mikor majd már hónapok óta nem került elő belőlük több, majd csak akkor állok neki a géplámpa építős projektnek.

   Mivel az 5 lámpát kényelmetlen lett volna kézben vinni, illetve mert egyiküket sem akartam összetörni, betettem őket egy katicás szatyorba, mondván majd később eldöntöm, hogy felkerüljenek-e a lakásba, vagy inkább idelent lesznek megtekintve.

   Bár a koszosságuk okán a fent történő megtekintés lett volna az értelmesebb választás (ebből persze később még akármi is lehet), kipakoltam a lámpákat az elektromos szerszámletevős polcra, azt gondolván ezen ötletemről, hogy mivel itt majd biztosan jól útban lesznek, ez segíteni fog a projekt megindításában. Ehhez képest hosszú napokon át nem történt velük semmi, pedig mikor erre jártam (márpedig majd minden nap lejöttem fáért), olyankor mindig megcsodáltam a kiváló összeállítást.

   Természetesen innen is látom, hogy fénycső van benne, de attól még szeretném a lámpa belsejét közelebbről is megtekinteni. Ez a példány amúgy a II/3-as lakásból van. Már úgy értem, hogy a lakás felújításakor kirakták a mesterek az udvarra, a többi kacattal együtt, én pedig - jó szokásomhoz híven - begyűjtöttem.

   Ennél a résznél egy pillanatra ugyan megtorpantam, mert a meglehetős hely okán könnyedén át lehetne alakítani akár LED-es, akár E14-es izzóra, de aztán haladtam tovább, mert ugye nem ez volt a terv.
   Hogy mi volt a terv? Nos az, hogy miután a célnak megfelelő lámpatestet kiválasztom, még jelen cikk keretében azonnal fel is szerelem, mert már unom, hogy a pince hátsó felének világításaként bevetett steklámpa folyton útban van. Mármint vagy valami olyan dologba van beakasztva, amit épp el akarok onnan szedni, vagy a kábelébe akadok bele, vagy ha abba se, akkor kellene a konnektor valami másra. Mármint az, amibe a steklámpa dugója bele van dugva.
   Itt aztán újra elmerengtem (ez bezzeg a mindenféle munkákkal ellentétben nagyon megy), mégpedig azon a kérdésen, hogy az új lámpa hova lesz bedugva, illetve bedugva lesz-e egyáltalán, vagy inkább fixre kötve.

   Közben persze a kezem is járt, vagyis bekötöttem a lehozott hálózati kábelt a lámpatestbe, majd természetesen egyből be is dugtam. Ez a kép azért csalóka, mert így, vagyis a környezete nélkül fényképezve tényleg minden lámpa úgy néz ki, mintha rettenetesen erősen világítana. (erre az állításomra néhány lámpatest hamarosan rácáfol)

   Ettől persze még félretettem. Egyrészt azért, mert van rajta kívül is még néhány jelentkező, valamint azért is, mert nem igazán illett sem az elképzeléseimbe, sem a pince hátuljában a falra.

   Ebben a két lámpában az lenne az okosság, ha az egyiket előre szerelném fel, a másikat pedig hátra. Ez ugyan dupla munka lenne, de legalább szép egyforma világítótestek lennének a falon. Hogy ez (mármint az egyformaság) valamiféle cél lenne? Nos nem, még véletlenül sem az.

   Ezen lámpák bevetése mellett szól a könnyű felszerelhetőségük. Aztán persze rájöttem, hogy a burájukkal együtt már kétszer kövérebbek annál, mint amilyen széles a pincében a plafon alatt futó gerenda. Már úgy értem, hogy nem lehetne őket csak úgy egyszerűen rácsavarozni (mármint a gerendára), mert túlesnek rajta a csavarhelyek.

   Na ez az a jelenség, amiért szerintem nem árt a puszta csavarvég alá bekötendő drótvégeket leónozni (jó, tudom, érvéghüvely...), mert ugye az elszakadt drótszálak már nem vezetik az áramot. Illetve vezetni vezetik, de csak közvetlenül a szorítótól néhány milliméteres távolságig. Egy néhányszor 10 wattos izzó esetében persze nem lesz gond, de ennél azért sokkal nagyobb energiaigényű fogyasztók is vannak.

   Míg a bal oldali példány egy lomtalanításból származik (legalábbis emlékeim szerint), addig a jobb oldali Ilonka néni örökségéből. Mivel a lámpa felszerelési helyén már eleve szükség lesz egy közbetét fadarabra, így a jobb oldali példány is erősen esélyes volt.

   Sajnos egyik lámpatestbe sem fér a 806 lumenes LED-es izzó, ami számomra azért volt fura, mert meg mertem volna rá esküdni, hogy a minap LED-es körtét láttam a régi útszóró sós pincében, mégpedig egy ugyanilyen modern formájú hajólámpában. Bár átmenni már nem tudtam újra megnézni (mert már leadtam az új tulajnak a pincekulcsot), de a cikket megnézve tényleg, ami csak úgy lehetséges, hogy az egy kisebb teljesítményű, s ezért rövidebb izzó.

   Mire fel átmentem a lomos pincébe néhány hagyományos százasért, amiből még mindig annyi van, hogy ezek míg élek nem fogynak el! Épp mint ahogy a rumliból is, hiszen ahhoz, hogy a fiókot legalább eddig ki tudjam húzni, előbb még el kellett előle rugdosnom a ki tudja miért elépakolt ládákat.

   Ami még a 100-as izzón felül a projekthez kell, az egy akkora darab kábel, ami átéri hosszában a pincét. Mivel alapvetően ez a szakmám, konkrétan távközlés technikai hálózatszerelő vagyok, vagyis drótostót, így csak úgy egyszerűen odaszóltam a polcon sárgálló kábelkötegnek, hogy te leszel az. Már úgy értem, hogy a több évtizednyi drótoskodás közben kialakult bennem egy olyan érzék, ami elsőre kiváló találati aránnyal megmondja, de egy összetekert kábeldarab elég-e az adott feladatra, vagy sem.

   Gondoltam hátha csak a burája koszos, és már vágtam is be a kék vödörben őrizgetett múlt heti felmosóvízbe. Kisvártatva mellétettem a másik burát is, ami festékes volt, majd a szintén koszos rácsokat is. Mivel úgy éreztem, hogy a fehér festéket a buráról egyszerűbb lesz leáztatni, mint a koszos vízben tocsogva levakargatni, hagytam nekik egy napot az ázásra.

   Attól, hogy ezek hárman szovjet izzók, s már vagy 40 éve hevernek a pincében (megjegyzem kezdetben nem a már mutatott fiókban, hanem egy viszonylag zárt kartondobozban), attól még nem lett volna szabad az üvegüknek bemattulnia. A jobb oldali kettőt persze már megtörölgettem, a lámpák alkatrészeinek törölgetése közben bevizesedett porronggyal.

   Jelen kép kapcsán nemcsak arról van szó, hogy a projekt végeztével majd mindent szépen vissza kell vinnem a helyére (már amelyik bigyónak van helye), hanem mikor itt meglátok valamit, mindig egyből eszembe jut azon ígéretem is, miszerint ide, vagyis a csavaros dobozok elé legfeljebb csak azok a dolgok kerülhetnek, amivel épp nagyban (vagy kicsiben) foglalkozok. Ígéretem ellenére simán hevernek itt gyújtótrafók, bútorzsanérok (kivetőpánt), a piros flex is ott rejtőzködik a bal sarokban, a jobban pedig vagy az egyik, vagy a másik öreg PC-ből kibontott CD ROM. A bal oldali alumínium dobozban a dekopír fűrészbe való fűrészlapok vannak, míg a jobb oldali kékben egy pormaszk. Mindeközben a lámpák elmosogatásakor összevizezett ecset a nagy kerek lámpa buráján szárad. Mindezekre fel, mikor félhangosan kimondtam, hogy itt talán sosem lesz rend, simán rátett a gondokra a környezet - csak úgy magától - egy újabb lapáttal.

   Most például az történt, hogy a szomszéd pincéből áthozott LED-es izzót az útszóró sós pincében a meglévő foglalatba betekerve, az nemcsak, hogy egyből kiesett, de ráadásul még az izzót megtartó menetes gyűrűt is kihozta a foglalatból.

   Ezt a továbbra is sárgán világító példányt nemcsak azért teszem félre, mert nem tetszik az öreges hangulata, hanem azért is, mert bár az alja csak egy puszta fadarab (vagyis az a része nem eredeti), de attól még valahova egyszer majd még jól jöhet. Persze ha csak ezt az egy lámpát kellene valami normális módon elhelyeznem, az még nem vágna földhöz.

   Most jön az, hogy egyesítem a lámpát a dugót és a kábelt. Hogy a kábel milyen hosszú legyen, azt nem mértem le, botorul azt gondolván róla, hogy majd valahova feltekerem. Mivel ez eddig is így volt (mármint a steklámpa esetében, aminek a kapcsoló melletti foglalatra tekerve lógott a kábele), csak megleszek vele ezután is.

   A kábel ereinek végeit leónoztam (persze csak soványan), majd a lámpatestben a gyárilag hiányzó tehermentesítést pótolván, a kábelt egyszerűen csak rátekertem a foglalatot tartó idomra. Amennyiben kerítek bele a szovjet 100 wattos helyett egy a 806 lumenesnél fizikailag kisebb méretű LED-es izzót, akkor a kábel még csak el sem fog olvadni.

   Ha a két kerek lámpa csak úgy egyszerűen magában állva nem volt felszerelhető a plafon alatt futó gerendára, akkor a hajólámpa pláne nem az! Persze mit nekem túrni egy az adott helyre távtartó céljára megfelelő méretű anyagdarabot...

   A vegyes 4-es lemezcsavarokat pedig a lefolyócsővédő építése közben választottam ketté, így most még csak turkálnom sem kellett két egyformáért. Komolyan mondom, hogy szó szerint élvezet úgy dolgozni, hogy ami csak az éppen aktuális munkához kell, az mind ott van a helyén, épp csak oda kell érte nyúlnom.

   Már úgy értem, hogy mondjuk azokkal a lécekkel, amik balról lógnak be a képbe. A jobbról belógó steklámpát meg majd mindjárt leszedem, csak előbb még lefényképezem az eredményt.

   Mikor a steklámpára feltekertem a kábelét, mindjárt eszembe jutott, hogy még a kábelfeltekerő alkalmatossággal is adós vagyok. Mármint magamnak, illetve az olyan hosszú kábellel rendelkező elektromos cuccaimnak, amire a kábelt nem lehet normálisan feltekerni. Ez persze csak egy puszta fadarab lesz, néhány még nem kidolgozott pozíciójú lyukkal, de annyi már elég is, hogy megkönnyítse az ember életét. Mondjuk most egy darabig nem lesz szükség a steklámpára, de attól még jobb úgy letenni valahova, hogy a kábele nem tekeredik le róla.
   Ha már kábel, akkor az is eszembe jutott, hogy még a régi pincei porszívóból kiszedett automata kábelfeltekerős dobot sem dobozoltam be, pedig arra is lenne igény. Mármint egy magába automatikusan visszahúzódó hosszabbítóra. Ehhez persze előbb még ki kellene futtatnom a többi építési projektet, melyeket talán most inkább nem sorolnék fel...