Bár alapvetően a gyújtótrafókért jöttem, de attól még "egyszer úgyis rend lesz" felkiáltással magammal ragadtam a polcról a hatalmas fekete kapcsolót is. Itt aztán újra elmerengtem azon a kedvenc, amúgy persze sehová sem vezető kérdésemen, hogy egyrészt van-e bármi eredménye a már hosszú évek óta futó, a polcok szélét célzó lerablási akcióimnak, másrészt ha van, akkor mégis mikorra fognak ezek az apróságok annyira elfogyni, hogy komoly felderítő akciót kelljen indítanom, ha találni karok valami szétszednivalót.

   Miután rájöttem, hogy a gyújtótrafók kellenek a szovjet elektronikus gyújtás bemutatásához, vagyis nem szedhetem őket szét, legfeljebb csak az akció után, begyűrtem a zsebembe az egész miskulanciát.

   Mikor az alanyokat a pultra kipakoltam, akkor még szentül meg voltam róla győződve, hogy egy percen belül bent lesznek az asztalomon, de aztán kiderült, hogy vissza kell mennem a pincébe néhány odalent felejtett dologért.

   Ettől persze még eljutottak a dolgok az asztalomig, de addigra már rég elment tőlük a kedvem. Mármint azért ment el, mert miután visszaszaladtam a pincébe a fényképezőgépben felejtett memóriakártyáért, egy füst alatt nekiálltam utánajárni annak az apró anomáliának is, hogy az egyik szétszedésre váró videomagnót valami okból több néven is emlegetem. Ha meg már ott voltam, akkor nekiálltam tologatni a lomokat, aminek persze semmi eredménye sem lett. Már ha csak azt nem számítjuk eredménynek, hogy aznapra elment a kedvem a szétszedéstől...

   Márpedig még ma szét kell szednem valamit, mert megígértem magamnak, hogy legalább addig felfüggesztem a lazsálást, míg csak el nem fogynak az apróságok erről az eltehető munkalapról. Mondjuk ha méltóztatnék nem idehordani mindent, akkor talán nem itt tartanék. Ellenben ha nem hordanék ide mindent, akkor nem lenne miből választanom, és akkor még itt sem tartanék! Nehéz ügy ez kérem...

   Végül az tette be a kaput, hogy az olvasó nem vette be azt a kártyát, ami a fenti gépben volt, így hiába fotóztam volna körbe a kapcsolót, ha egyszer nem tudtam volna leszedni a kártyáról a képeket, ekkor ugyanis még nem tudtam, hogy a kártyával van-e a baj, vagy csak az olvasóval. Mivel a másik, vagyis a pincei fényképezőgép kártyáját olvasta, volt rá esély, hogy a kártyával van valami baj.

   Mikor már majdnem ott tartottam, hogy kész, ennyi volt, végre az összes 2020-ban megjelenő cikket átolvastam, szóval már valahol az utolsó előtti pillanatban olyan elementáris kényszert éreztem, hogy valami egészen mással foglalkozzak, hogy azonnal félretettem a listát, majd betoltam a helyére a billentyűzetet.

   Hogy mégis honnan van ez a csinos kis (amúgy inkább nagy) kapcsolóm? Vagy taxis Laci adta, vagy lomtalanításkor találtam, esetleg úgy vettem a polcot (amin az előbb találtam), hogy már a boltban is eleve ott volt rajta ez a kapcsoló.

   Felszerelni úgy kell, hogy a belsejét odafogatjuk a falra, két csavarral (lásd szélről a csavarok helyeit), a fedelet pedig csak a kapcsoló gombja tartja, azt meg szemből egy újabb csavar.

   Ennek a rugózó alkatrésznek szerintem vagy semmi szerepe sincs, vagy nem a megfelelő gomb van a kapcsolón. Már úgy értem, hogy ez itt csak úgy egyszerűen van, de nem ér hozzá semmihez. Elméletem szerint ennek feszülnie kéne (de nem teszi) a gomb és a kapcsoló háza között, és akkor a házat nyomná hozzá a falhoz a gombhoz képest.

   Mégpedig három ilyen, a tartórudakról egyenként lehúzható kapcsolótárcsa segítségével. Ez a kapcsoló - hiába van rajta arretáló szerkezet - nem tumbler rendszerű, mert a gomb és a kapcsolást végző érintkezők között fix a kapcsolat. Vagyis ebben a fajta kapcsolóban nincs az ív megszakadását elősegítő gyorsítás.

   Bár megtehettem volna, de a többi kapcsolóelemet nem húztam le róla (csak egy kicsit szét), mert azok teljesen megegyeznek a már megmutatottal. A három tárcsa között mindössze annyi a különbség, hogy eltolt pozícióban vannak rajtuk az egyes érintkezők, hogy fizikailag távol kerüljenek egymástól.

   A kapcsolást végző érintkezők be vannak duplázva. Vagyis a tárcsákon található kapcsolókontaktusok egyszerre mozognak és zárják rövidre, vagy szakítják meg az áramkört a jobbra és balra fent látható csatlakozók között.

   Melyekbe a kapcsoló mechanizmusát összetartó csavarok végei illeszkednek. Mármint ezeket egyszerűen csak egymásra kell tenni, s majd a tengelyvégre csavarozott gomb gondoskodik róla, hogy összetartsa a konstrukciót.

   Az előszobában az apró pult pedig azért, hogy arra tegyem a jövő és a menő dolgokat. Szerintem most az lesz, hogy ezeket leviszem, majd felhozom helyettük azt a kábelvégen fityegő dimmert, ami a minap jutott eszembe. Már úgy értem az, hogy egyáltalán van. Hogy a dimmer egy apróság, miközben a pincében valósággal tobzódok a nagydarab lomokban? Nos igen, ez bizony így van, csak azokhoz most, s valamiért már nagyon régóta nincs kedvem...