Pákatrafó
(apukám készítette)

   Ez is egy olyan régi adósság, melyet eddig még mindig csak emlegettem, hogy egyszer majd ezt is szétszedem, meg persze a nemes alkalom adtán bele is nézünk. Egyszer persze mindennek eljön az ideje. Ennek a tápegységnek, illetve a közelebbi bemutatásának például éppen ma.

 

 

Alapesetben nem is látszik, hogy itt van, mert el van rejtve a jobb alsó fiókba.

 

 

   Szerintem ez a tápegység már vagy 40 éve ugyanott ül. Már úgy értem, hogy már az előző asztalnak is a jobb alsó fiókjában lakott, illetve még most is ugyanabban a fiókban van. Az új asztal belakásakor, illetve fiókozásakor ugyanis felhasználtam a régi asztal részeit. Szóval ez ugyanaz a fiók, csak azóta már kapott körben egy plusz peremet.

 

 

   Hogy a tápegységet bátran (mármint az áramütés fennállásának veszélye nélkül) szétszedhessem, ahhoz ki kellene húznom a konnektorból, csakhogy nem tudom melyik a dugója. Hogy legalább lássam, hogy merre megy tovább a kábel, na ahhoz ki kellett rámolnom az asztal alól.
   Mint az ezen a képen látható, mára már meglepően szép gyűjteményem van használhatatlan kazettás magnókból. A felül látható M531-esen már túladtam a múlthéten, minek okán most a lapaj Philips következne, csak nem visz rá a lélek.

 

 

Jobbról jön egy fehér kábel, majd elindul felfelé.

 

 

A lomokat el kell pakolni, hogy előtűnjön a mögöttük megbúvó elosztó.

 

 

Találtam egy kövér dugót, amibe a lentről elindulóval azonos színű kábel
van bekötve. Kihúztam, mire fel elment a kép a monitorról. Érdekes...

 

 

Végül az asztal szélére szerelt aljzatokban találtam meg a kihúzandó kábelt.

 

 

Bár csak egy kicsit engedett a drót, de nekem az
is bőven elég, ha idáig kijön a táppal a fiók.

 

 

A Weller pákát nyugodtszívvel említem meg,
hiszen ő már átesett a szétszedésen.

 

 

Amúgy van belőlük egy kisebb gyűjteményem.

 

 

Azt tudtam, hogy van itthon egy bund vastag ón.

 

 

Azt viszont nem tudtam, hogy vékonyból is van egy gurigával.

 

 

Illetve akadt itt a fiók végében egy konzervdoboz, kiöntve forrasztóónnal.
Ezt úgy sikerült összehoznom, hogy a páka szivacsára ragadt ónt (jobbra látható)
nem dobtam ki, hanem mindig szépen eltettem. Például mikor nagyapám meghalt,
találtunk a szekrényében egy focilabda méretű sztaniol golyóbist. Ki mit gyűjt...

 

 

Ilyenkor egy kicsit mindig izgalomba jövök. Mármint azért, mert ugye mégis mi lehet
ebben a fura piros pukis szatyorban? Persze tudom, hogy fenyőgyanta van benne.

 

 

Ez egy igen ritka színes fotó az Orion űrhajó
- Támadnak a kövek - című epizódjából.

 

 

Ezt a két valamit találtam alkalmasnak arra,
hogy gyantaköveimet beléjük helyezzem.

 

 

No imígyen esett, hogy végül a szamócás üvegbe kerültek a kövek.

 

 

Szépen alakul a kupi! No de ezt részemről már megszoktam...

 

 

Íme a tápegység oldalnézetből.

 

 

A készülék teteje szikosztirolból van. Apukám majd mindennek ebből az anyagból
készített dobozt, mert ez volt a gyárban. Mint az a képen látható, nem volt elég
nagy a valamiből leeső darab, ezért a tetőrésznél hosszában ragasztva van.

 

 

Az előlap szerintem formás. Természetesen ez is ugyanolyan műanyagból van.
Én is szerettem ezzel az anyaggal dolgozni, mert kifejezetten jól alakítható.

 

 

Az előbbi kép kicsit sötétre sikeredett, ez meg világosabb a kelleténél.
Mindenesetre az jól látszik, hogy háromféle feszültségkimenet van.
A tömbler kapcsoló melletti első csatlakozóban egyenfeszültség
van, melynek szintje a felette található "U" dugó átdugásával
változtatható. A középső kimenet váltóáramú, a jobb szélső
pedig csökkentett variációs lehetőségű, ide való a páka.
Aztán van még három banánhüvely, ami a drótkereső.
Nekem is készített apukám egy ilyen tápot, csak azt egy
sikeres pincefeltörés alkalmával egy betörő eltulajdonította.
Az a táp nekem jobban tetszett, mert nem "U" dugós volt,
hanem körkapcsolós, óriás fekete Tanért gombokkal.

 

 

Milyen szép kis masina... Itt kérem szó nem holmi lehet trehány szerelésről!

 

 

A kábelek nem lógnak mindenfelé, merthogy mind megfelelő hosszúságúra vágott.
Persze azért sem lóghatnak, merthogy tömör a belső erük, s így merevek.

 

 

A kábelek rendre össze vannak fogatva leukoplaszttal.
A két tekercs ami bentebb látszik, az egy zümmerré fűrészelt csengő.
A zümmer a szakadásvizsgáló része. Például drótok végeit lehet vele beazonosítani.

 

 

A trafót apukám tekercselte. Persze úgy könnyű, ha van a gyárban vas, cséve, drót,
meg tekercselőgép. Majd egyszer talán tekerek itthon újra trafót, és akkor majd
megmutatom hogyan lehet házilagos eszközökkel pótolni a tekercselőgépet.

 

 

A mai elektromos izék tipikus hibája a hőelvezetés alulméretezése.
Se hűtőbordák, se hűtőlyukak nincsenek a keletkezett meleg elvezetésére.
Persze mindehhez hozzájárul a minden alkatrészre kiterjedő globális alulméretezés.
Ez a pákatrafó rengeteget volt kínozva! Mindent erről próbáltam ki, amíg nem
lett saját zsebtelep beszerzési forrásom, illetve tápegységem. Ha rövidre
zárom a kimeneti kapcsokat, akkor felzúg benne a trafó. Mikor az
egyenáramú részt teszem rövidbe, büdösödik benne a szelén.
De annak fényében ezek mind lényegtelen dolgok, hogy
ez a doboz mintegy negyven éve nem volt kinyitva!

 

 

Ha valami egyszer jól van megcsinálva, helyesen lett méretezve, az
nem megy szét! Például ezért is van benne diódák helyett szelén.

 

 

Természetesen az alsó lapon is vannak lyukak, hiszen itt megy be a hideg levegő.
A négy sarokban WC gumilábak emelik fel a tápegységet, hogy
legyen rés ahol a levegő el tud jutni a lyukakig.

 

 

A kitekert csavarokra dobtam egy kiesett leukoplaszt csíkot.
Neki már lejárt az ideje, nem megy tovább a többiekkel.

 

 

   A biztosítékház különös módon a készülék belsejében lett elhelyezve, pedig ez amúgy egy csavaros típus, ezért nyugodtan lehetett volna a hátlapon is. Sajnos már nem tudom megkérdezni apukámat, hogy erre mégis mi oka volt.

 

 

Hiányzott egy fedőlapot tartó csavar, benyúltam hát a dobozomba egy másikért.
Mégis mekkora a valószínűsége, hogy elsőre egy slicc nélküli példány fogok ki?
Ekkora. Szerintem én ezzel a csavarral már találkoztam, ez akar tőlem valamit!

 

 

Alakul a kupleráj! Szerencsére jelen esetben könnyű visszacsinálni az egészet.
Mondjuk mikor a fürdőszobát szedtem szét, akkor azért már
valahogy sokkal nehezebben ment a rendrakás.

 

 

   Az alul látható fiókban drótok vannak, amit (mármint magát a fiókot) csak be kell tolni az asztal alá. Az IKEA műanyag ládák meg csak úgy egyszerűen oda vannak téve az asztal elé. Egyszer persze majd rend lesz, és akkor elpakolom őket innen, de az sajnos még nagyon nem ma lesz.

 

 

   Már majdnem elkezdtem a dolgokat visszapakolni a fiókba, amikor egyszer csak hirtelen rájöttem, hogy itt csak húsz évente egyszer járok, vagyis ha már egyszer itt vagyok, akkor illene alaposan kiporszívóznom.

 

 

Ez egy működő páka, aminek szokatlanul hosszú a zsinórja.
Villanyszereléskor ezzel forrasztottam össze a kötődobozokban a drótokat.

 

 

Íme egy nagy kupac mérőzsinór, még abból az időből,
mikor még minden kísérlethez drót és áram kellett.

 

 

   Ennek a darabka piros színű két erű kábelnek márpedig története van! Az úgy volt, hogy Zilizi Laci barátomnál voltunk éppen, és arról volt szó, hogy lemegyünk este az autósmoziba, persze motorral. Laci mondta, hogy ő is jönne. Egyből rá is kérdeztem: És a Pannónia huzalozásával mi van? Már csak azért, hiszen szegény motoron egy darab drót nem sok, éppen annyi sem volt. Laci elfancsalodott, majd rákérdezett, hogy mennyi drót kell. Ebből a sokat sejtető kérdésből én persze már azonnal megsejtettem, hogy Pannóniát fogok huzalozni.
   Mondom Lacinak: Minél több, annál jobb! Minimum? Kérdezett vissza Laci. Hát... Egy pár méter biztos kell. Laci bement a házba, majd kisvártatva megjelent kezében néhány méter két erű piros vezetékkel. Laci mögött azonnal megjelent Laci apukája, aki a szokásosnál is idegesebb hanglejtéssel érdeklődött afelől, hogy most akkor mi lesz a nappaliban az állólámpával.
   Aki huzalozott már újra motort az gondolom tudja, hogy két szemszögből lehet megközelíteni a feladatot. A minimál koncepció szerint egészen kevés drót is elég, ha meg mindent be akarunk kötni ahogy volt, akkor a világ minden drótja is kevés lesz! Természetesen az adott esetben szó sem lehetett róla, hogy mindent bekössek.
   Az udvaron tartózkodott egy srác, aki a Hungaro szervizben volt villamossági szerelő. Persze tudom, hogyha a világ összes drótosa az udvaron lett volna, akkor is nekem kellett volna megcsinálnom a huzalozást. Szakavatott kolléga egyből azt mondta, hogy ennyi drótból még a gyújtásáramkör sem jön ki! Ej dehogynem. Lehülyézett, mint azt már megtették előtte annyian mások. Érre én meg direkt elkezdtem szórakozni vele huzalozás közben. Ilyeneket kérdeztem Lacitól, hogy legyen-e féklámpa, meg bekössem-e a tompított / reflektor váltót. Végül az tette be a srácnak a kaput, mikor azt kérdeztem Laci barátomtól, hogy a maradék drótot majd elvihetem-e amolyan munkadíj fejében. A Pannónia eljutott az autósmoziba, a maradék piros drót Laci papájának állólámpájáról pedig hozzám került. Ez azért már egy elég kalandos történet egy darab drótnak.

 

 

Nem tudtam betolni a fiókot a helyére, mert a piros
nyíllal jelzett ponton beakadt az asztalba.

 

 

Mégpedig azért, mert az asztal egyszerűen lejjebb van, mint ahogy eddig volt.
Ez részben azért van, mert mikor ezt az asztalt megkaptam apukám régije
helyett, akkor a fiókokat kevesellve átalakítottam az asztal felépítését.
Ez azzal járt, hogy kivettem belőle egy merevítőt, ami egy barkács
munkákra használt asztalnál nem volt épp jó ötlet. Másrészt
nem tudom, hogyan volt képes az asztal tíz perc alatt
simán lejjebb menni vagy öt millimétert!

 

 

Hogy az asztal nehogy összerogyjon, ide kellet volna az eredetieket megsegítendő
pótlábakat kreálnom. Először a legegyszerűbb megoldás jutott eszembe, vagyis
az, hogy hozzácsavarozok egy-egy deszkalapot az asztal belsejéhez. Ez azért
nem jött össze, mert nem volt itthon deszka. Másrészt a képen hátul látható
megoldás sem volt túl bonyolult. Az a valami egy kerítésfeszítő. Arra való,
hogy meghúzzuk vele a kerítésdrótot. Persze most éppen fordítva működik,
vagyis azt a tulajdonságát használtam ki, hogy mikor tekerem, akkor szétjön.
Persze nem jön szét, mert nem is kell, hiszen bőven elég ha megemeli az asztalt.

 

 

Hogy a jobb oldalról az emelő miért a bal oldali fiók végébe van elrejtve,
arra a kérdésre nem tudok magyarázattal szolgálni. Viszont meg tudom
mondani, hogyan került a malac, a nyuszi, meg a virág a deszkára.

 

 

Hogy ki ne essen a helyéről, mindkét végén hegyes tüskék állnak ki a csavarfejekből.
Ezek a tüskék egyrészt az asztalba, másrészt pedig a parkettába állnak bele.

 

 

 

Miután a kerítésfeszítőt - ami jelen esetben asztalemelő - beszereltem,
máris könnyedén bemegy a helyére a fiók.

 

 

Itt mindig ilyen rendnek kellene lennie! Csak ugye én meg a rend...

 

 

Jelen tárgy esetében nincs kegyelem, merthogy ez a magnó
szerepel az idei bontási terveimben.

 

 

Ezt a dögöt pedig már szét is szedtem, és azóta már meg is szabadultam tőle.
Sajnos mint azt a kezdő képsorokon láthattuk, van belőle még egy példány,
bár csak alkatrész donor státusszal. A nagyobb baj az, hogy van belőle
itthon még egy, amit már szintén elígértem. Az fent ül a polcon jó
magasan, hogy lehetőség szerint ne is lássam, mert koszos!

 

 

Anyukám hozta haza ezt a kis aranyost a telekről. Szerintem nekünk sosem volt
ilyen gépünk. Gondolom apukám szomszédolta össze. A fényképező
pont jó lesz dísznek, de a bőrtokját már majdnem kidobtam.

 

 

Aztán mégiscsak felhoztam inkább egy újabb dobozt a pincéből, amibe
a használaton kívüli lomokat rendezem. Csináltam egy táblázatot, amibe
beleírom, hogy mi van az egyes dobozokban, majd kinyomtatom, és persze
rá is ragasztom a dobozra. Kap a címke egy sorszámot is, így mikor keresek
valamit csak belenézek a táblázatba és már tudom is, hogy melyik dobozt kell
kinyitnom a pincében. Még csak két doboz telt meg, de egyszer úgyis neki kell
állnom, és akkor lesz itt rend! A halacskás lámpán meg zsinórt kell cserélnem,
kapcsolót kell javítanom. Szóval ő is egy újabb kéretlen szétszedtem alany.

 

 

A minap vásárolt Tronic akkutöltőt és a javításra váró másikat visszatoltam a polcba.
Az akkutöltőnek nem itt volna a helye, hanem nézzük csak a következő képet!

 

 

Ott van a töltő helye az akkuktól balra, de ott most egy szétszerelt hívószámkijelzős
telefonkészülék van. Még nyár elején szedtem szét, valamiért nem visz rá a lélek,
hogy össze is rakjam. Már az is megfordult a fejemben, hogy hozok egy másikat a
kukából, minthogy ezt összerakjam. Arra várok, hogy valamelyik pitli, melyben
a csavarok és gombok laknak, hátha leverődik, és akkor majd morgok kicsit
az asszonyra, de Andi valahogy jó érzékkel nem közelít a polcok széléhez.

 

 

Ez a telefon is itt van félbehagyva...

 

 

Ez a másik viszont már majdnem kész, csak a tárcsáját kéne beállítani,
mert nagyon lassú. Mondhatni embert telefonjáról...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.