Nagyon nem vagyok normális ezzel a mindent odateszek magam elé, aztán meg nem csinálok velük semmit hozzáállásommal, csak ugye ha nem így lenne, akkor a látványuk hiánya gátolná a haladást. No nem mintha így annyira haladnék...

   A hátsó borítás anyaga ugyan sem nem erős, sem nem vastag, de attól még nem látok rá okot, hogy ennyire hiányos állapotban legyen. Már csak azért sem, mert ez ugye egy érintőszenzoros dimmer, vagyis még csak nyomkodni sem kell, elég épp csak egy kissé hozzáérni.

   Mint az a puszta látványból is egyértelmű, az alap egy Kontakta gyártmányú kapcsoló, amiben a nyomógomb le lett cseréve egy gyönyörűségesen aranyszínű érintőlapra. No de mi az a gumi, ami az innen nézve jobb felső sarkából áll ki?

   Akár 500 wattos csillárhoz is jó, magyar gyártmány, mégpedig a Telekodex KFT által elkövetve, SR-03/2 név alatt, a mifelénk szokásos, kissé csáléra sikeredett feliratozással.

   A vezetékek bekötése csavaros szorítókkal történik, miközben az IC a szenzoros vezérelhetőség miatt szükséges. A harmadik lába (legalábbis emlékeim szerint) arra a célra szolgál, hogy annál fogva több ugyanilyen típusú dimmert össze lehessen párhuzamosítani, mikor is egyetlen érintésre együtt változik akár egy egész bálteremre való világítás.

   Tettem vele még egy erőtlen próbát, hátha csak annyi a baja, hogy a szenzor érintőlemeze mögé igényli ellenpontnak az amúgy hűtőlemezként is funkcionáló alumínium lapot, de így sem működött.

   Amennyiben ezt a távirányítós dimmert is körbefényképezem, akkor már csak az asztalom sarkába épített lengyel tolópotméteres, meg az a szovjet van hátra, ami mondjuk állólámpához való. Erre fel, hogy még csak véletlenül se ürülhessen le a pult, felhoztam a pincéből egy még a Zenit fényképezőgéphez kapott apró vakut, amit aztán végül már be sem mertem hozni a szobába...