Előkészületek az anyagok elpakolásához
(már megint rámolok)

Na most ezek úgy kerültek elő, hogy a minap, mikor épp kulcsot barkácsoltam egy
hollanderhez, kinyitottam egy olyan dobozt, melyben emlékeim szerint egyszerűen
csak építési anyagoknak, vagyis lapoknak, tengelyeknek, kerekeknek kellett volna
lenniük. Mivel úgy ítéltem meg, hogy részemről ADSL modemre, vagy PCM4-re,
esetleg kábelmodemre, illetve ISDN NT-re nulla valószínűséggel lesz igényem,
így el fogom őket bontani. Ez eddig azért nem történt meg, azért hagytam
meg ezeket így egyben, mert úgy gondoltam, hogy egyszer talán még jól
fog jönni valami nemes célra a dobozuk. Na most ez az elképzelés az asztal,
illetve ezen kacatok előtt toporogva, valahogy annyira erőltetettnek tűnt, hogy
hiába én találtam ki, illetve permanens helyhiány okán hamarost elvetettem.
Amit még a látvánnyal kapcsolatban elvetettem, az annak a gondolatnak
a magja, miszerint ahhoz, hogy itt minden jelenlegi keveredés ellenére
egyszer mégis csak rend legyen, na ahhoz mindenképp újra neki kell
állnom a pakolászásnak, illetve válogatásnak, helyezgetésnek,
szelektálásnak. Ezen tevékenységekről szól ez a cikk.

Az imént említett gondolatot megrágva, mindössze néhány napra, illetve a kánikulai
meleg visszatérésére volt hozzá szükség, hogy újra idekeveredjek. Azt az átlátszó
műanyagdobozt azért hoztam le magammal a lakásból, mert egyrészt az idelent
találhatóakat rendesen kitömtem a múltkori alkatrész válogatás eredményeivel,
másrészt úgyis mindjárt visszakerül a helyére, csak mire ez megtörténik, addigra
fel lesz töltve elbontandó panelekkel. Azért kell fogyniuk a kacatoknak, mert nincs
hely. Hiába futottam neki már többször is a feladatnak, pakoltam fel a polcokra
mindent, majd zömítettem a már szétszedett kacatokat a polcba, majd tettem
meg ugyanezt újra, tisztára úgy néz ki a pince, mintha mindezek meg sem
történtek volna. Ennek persze megvan az alapos oka. Egy ilyen ok például
az, hogy idehordtam a biciklis polcról a kábeleket, majd fadarabok rendezése
címszóval egy csomó dobozt, melyek tartalmát még csak nemrég rendeztem el.
Már ha rendezésnek lehet nevezni, hogy azóta minden résből, illetve az összes polc
széléről telefonok potyognak. Na most mivel lépni sem lehet, így nem állhatok neki
mondjuk a kábeleim elrendezése című projectnek, melynek alanyai ezekben
a zsákokban találhatók, mert egyszerűen nincs hozzá elég helyem.

A másik, még a kábelrendezésnél is durvább project az anyagok elrendezése lesz.
Az itt látható dobozok zöme ugyanis tömve van mindenféle lapokkal, kerekekkel,
tengelyekkel, melyeket mikor szükség van rájuk, már-már a képtelenséggel határos
előásni. Hogy ez ne így legyen, készítettem egy csomó dobozt, laminált padlóból.
Ezekbe lesznek szétpakolva az anyagok. Csak ugye előbb majd még rájuk kell
ereszteni egy előszelekciót. Valamint ha már egyszer nekiállok alapon, össze
kell gyűjtenem mindent, amit aztán szétrakok. Már csak azért is, mert nehogy
az legyen, hogy miután befejezettnek nyilvánítottam a projectet, majd mindjárt
másnap előkerüljön három doboz akármi, amit újra állhatok neki szétrakosgatni.
Mondjuk ha van hova, akkor ezt azért már nem igazán lehet megterhelő feladatnak
nevezni, de ettől még belátható, hogy mindenképp jobban járnék vele, ha sikerülne
egyetlen etapban letudni az egészet. Ehhez persze komoly előkészületek kellenek,
melyeknek alapvetése, hogy minden egyes ismeretlen tartalmú dobozt kinyitok,
majd szétrendezem a tartalmukat. Na ez az a feladat, melynek kivitelezésére
a mai napon teszek egy igen tétova kísérletet. Már csak ebből az utóbbi
mondatból is sejthető, hogy a bukás, mondhatni borítékolva lett.

Nyitásképp a legkönnyebb feladatot, vagyis azt választottam, hogy a már korábban
összegyűjtött elbontásra váró paneleket és egyéb kincseket átszórtam ebbe
a kétszerte nagyobb dobozba. Ez a doboz, ez szerintem úgy egy órán
belül minden különösebb erőlködés nélkül fog megtelni. Mondjuk
attól, hogy hol ide, hol meg oda vannak téve a lomok, na attól még
se rend se hely nem lesz, azonban a dobozok, majd a belőlük kiszedett
panelek elbontása után azonban már igen. Vagy ha nem, én akkor is ezzel
bíztatom magam... Ez a bíztatás amúgy erősen rám is fér, mert a meleg miatt
mostanság egyre nehezebben állok neki a dolgoknak. No nem mintha amúgy...

Mivel eddig is itt volt, visszadugtam az MTSZ 10-es tápszekrényt egy papírdoboz és
a plafon között képződött résbe. Ezt a dobozt is őrizgettem már vagy egy évtizede,
mire végre kellett belőle egy darabka anyag. Amúgy kifejezetten jópofa anyag ez
az üvegszálas műanyag! Már úgy értem, hogy könnyen megmunkálható, ennek
ellenére masszív, mint mondjuk a textilbakelit. Ha ezt korábban tudom, akkor
biztosan kimentettem volna a selejtből néhány PCM11-es kültéri dobozának
tetejét. Na ez az igazi hörcsög hozzáállás! Ezért van itt ekkora kupi,
illetve annyi anyag, hogy azt míg élek nem használom el!

Hogy a mindenféle modemekből kibontott panelekkel ne kelljen lehajolnom a földig,
feltettem a dobozt az Orion 449-es rádió tetejére. Ezt a gyönyörűséget is csak
megszereztem a szomszédasszonytól (némi favágásért cserébe), aztán
azóta is csak kerülgetem. Épp így vagyok a Dédi rádiójával, meg
egy Melodynnal, meg a Weimar nevű NDK társával. Pedig ha
ezeket végre elbontanám, mindjárt lenne hely! Hej, ha én egyszer
azt csinálnám, aminek az adott pillanatban értelme van... Mert ugye most
is mi történt? Elmentem megnézni az emlegetett rádiókat, hogy megvannak-e még.
Már miért ne lennének meg? Ezek - amekkora barom vagyok - nem fogynak, hanem
monoton szaporodnak! Amúgy remélem, hogy mire ideérek a cikkek publikálásában,
addigra már az összes megemlített rádióm szét lett szedve, vagy legalábbis be lett
mutatva. Ezeket a rádiós és magnós cikkeket persze majd szépen elterítem
a többi közé, hogy ne közvetlenül egymás után következzenek. Most
viszont még csak az következik, hogy a mai rendrakós project indításaképp
szétkapom az asztalra zsúfolt modemeket, s más egyéb távközlési témájú relikviákat.

Az egyik Dialcom modem talpának lepattintása közben, minden előzetes jel nélkül,
egyszer csak ketté tört a kezemben egy amúgy vadonat új csavarhúzó. Mivel ezek
valami készletben voltak, így előkaptam belőle egy másikat, ami teljesen azonos
felépítésű volt, csak egy kicsit hosszabb. Természetesen azonnal feltettem
magamnak a kérdést, miszerint: Ennek is eltörik a nyele középen?
Jelentem el!

Na ez a Beta, ez viszont már egészen durva erőltetés hatására sem tört el. Mivel itt
volt az orrom előtt, szerencsére még keresgélnem sem kellett. Szóval az úgy volt,
hogy korábbi pakolások alkalmával, illetve miután elkészült, pontosabban szólva
kipofozásra került néhány fiókos szekrényke, az egyik fiókot menten kineveztem
szerszámosnak. Ha kezembe akadt egy kalapács? Hogy rend legyen, nem a fellelés
helyére, vagyis valami vegyes tartalmú doboz aljára dobtam vissza, hanem betettem
a helyére, vagyis a szerszámos fiókba, ami ezen áldásos tevékenységem hatására
hamarost megtelt. Na ezek után az következett, hogy az előkerült szerszámokat
a kialakult helyhiány okán már nem a fiókba, hanem az asztalra készített pult
polcaira pakoltam. Na így keveredett egy csomó szerszám a kezem ügyébe.

Valaha felújítottam egy órát, melyet a minap anyám azzal hozott haza a telekről,
hogy hiába tesz bele új elemet, sajnos azzal sem működik. Azt gondolom akár
már mondanom sem kell, hogy szét volt benne rohadva az elem. Mivel az
elem állaga egy kissé gyanús volt, merthogy nagyon nem úgy nézett ki,
mint ami tegnap került a helyére, ezért rákérdeztem, hogy ugyan mikor
járt utoljára az a szerencsétlen óra. Három éve! Három éve lógott a telken
a falon egy óra, ami nem is mutatta az időt? (illetve mutatni mutatta, de csak
naponta kétszer volt pontos) No persze előre sejtettem, hogy igen lesz a válasz.
Mondjuk én meg vagy jó tíz éve őrizgettem ezeket a kacatokat, szóval nem esett
messze az alma a fájától. Visszatérve az órára, aminek kipucoltam az elemtartóját,
majd miután kiderült, hogy amúgy kutya baja, s - más szabad hely nem lévén - itt
került elhelyezésre, szóval figyelve az idő múlását, az derült ki, hogy mindössze
20 percre volt szükségem a képen látható állapot eléréséhez. A rádió térfogatát
megközelítő, immáron feleslegesnek ítélt műanyag dobozokat vegyes érzelmekkel
zúdítottam a kukába. Amúgy nem volt ezeknek a hardvereknek semmi bajuk. Szóval
ezeket nem bontásra őrizgettem, hanem azért, mert a melóban időnként szükség volt
rájuk pótlásra, vagy valami szerencsétlen ügyfélnek, akin látszott, hogy nem telik
neki működő ADSL modemre. Ilyenkor csak belekotortam az "ezek egyszer
még jók lesznek valamire", amúgy természetesen pusztán csak a képzeletemben
feliratozott dobozomba, majd elővarázsoltam belőle egy még használható kacatot,
melyet ha nem őrizgettem volna, már rég elvitt volna a cégtől a szemetes autó.

Újabb marék csavar került a szétválogatandók közé, míg a kitermelt gumibigyókat
egyszerűen nem tudtam eltenni a helyükre, azt ugyanis most épp nem találtam
meg. Emlékeim szerint pedig már van idelent "gumibigyó" feliratú dobozom
(odafent a lakásban amúgy kettő is van), csak nem találtam meg. Ez milyen
dolog már? Na de most tényleg! Na nehogy már fel kelljen vinnem ezt a pár
vackot, mikor itt ez a rengeteg szépen feliratozott doboz! A múltkori alkatrész
válogatás közben akkurátusan különtettem a gumiból készült dolgokat, melyeket
aztán - mivel nem látom őket elől - valószínűleg beleborítottam egy dobozba.
És mégse! Ha itt nincsenek, akkor elképzelhető, hogy valami érthetetlen
okból átkerültek a fáspincébe. Máskor valószínűleg hagytam volna,
de most úgy gondoltam, hogyha éppen rendrakó manósat játszok,
akkor ugyan tegyek már mindent szépen a helyére. Átsétáltam
a fáspincébe, és találtam is valamit, de az nem papírdoboz volt,
hanem műanyag, ami úgy tele volt pakolva, hogy majd kicsordult
belőle az a rengeteg gumiból készült izé. Rezgett a léc, hogyha múltkor
nem, akkor most nyitok nekik egy dobozt, de ezt végül újra elhalasztottam.

Na most, illetve mikor a fáspincéből visszatértem, akkor egyből kiszúrtam a polcon
ezt a steklámpát, ami természetesen nem ide, hanem odaátra való. Felkaptam, majd
átvittem a többi nagydarab szerszámok közé. Gondoltam legalább ez a tétel legyen
rendben. Amúgy sokat lehetne csökkenteni a rumlin, ha minden nap ebéd után
lejönnék, és ha többet nem is, de legalább egyetlen valamit, vagy egy zavaró
gócpontot rendbe tennék. Most például kicsit berágtam, mert ahol végül
a gumibigyókat megtaláltam, ott hever ám egy csomó másik doboz is,
melyek épp ilyen ebéd utáni egy-egy órás elfoglaltságokat tartalmaznak.
Mert ugye kiborítani egy doboz csavart, majd szétrakni méret szerint, az azért
annyira semmi munka, hogy egy ilyen feladat akár még az ebéd utáni félálomban
is megy. Ahogy a csavarválogatás ellenére még mindig kissé vegyes tartalmú
dobozok mennyiségét elnéztem, simán meglennék a rendbetételükkel
egy hét alatt. Ha meg nem figyelek oda, és nem hagyom abba
naponta időben? Akkor még két nap is sok lenne hozzá!

Miután feltettem a steklámpát a polcra, megálltam az előtérben, hogy megszemléljem
az ott kialakulni látszó rendet. Ahogy ott bámészkodtam, egyszer csak találtam egy
karikára hajtott antennakábelt, meg egy villanykapcsolót. Míg az előbbi egy RLL
vonalpótló tartozéka volt, úgy az utóbbit egy fűtőtestből szereltem ki. Ez persze
nem jelent magyarázatot arra, hogy mit kerestek ezek a kincsek az előtérben.
Miután áthoztam őket ide, az antennakábel nem a kábelekhez, hanem az antennás
fiókba került, mely elfoglalt pozíció később még természetesen megváltozhat.
A kapcsolót meg betettem a kapcsolós dobozba. Mindezek után, mikor épp
kezdtem volna egy csekélyke elégedettséget érezni, óvatlanul körbenéztem.

Ezekkel most az lesz, hogy nyitok nekik egy saját dobozt. Természetesen melléjük
kerül a többi apróság is, melyeket az utóbbi időkben - mondhatni még magamat
is összezavarandó - a polcok szélein helyeztem el. Szóval mint már korábban
is említettem volt, ezek az apróságok végre nem szanaszéjjel, hanem egy az
ajtóhoz közeli dobozban lesznek. Ennek az az értelme, hogy mikor a lakásban
összegyűjtött bontanivalókhoz épp nincs kedvem (amúgy általában nincs), akkor
csak lejövök a dobozhoz, és kikapok belőle valamit. Na most az, hogy találjak
egy olyan valamit, amit eddig még nem szedtem szét, nos az eddig sem volt
nehéz, csak így, hogy összekoncentráltam az apróságokat, így egyrészt
könnyebb közülük elővenni valamit, illetve választani, másrészt
pedig végre nem a polcok széleiről hullanak le a bigyók.

Aztán ahogy itt álltam, s még mindig nem jött meg a kedvem a mai napra kiszabott
valódi feladathoz, vagyis ahhoz, hogy kihúzkodjam a pince legvégéből a telefonos
polcon található kacatokat, elkezdtem inkább nézegetni a dobozaim. Hogy mi
lehet érdekes egy mérőműszeres dobozban? Nos maga a léte az! Ugyanis
a szemközti Salgó polcon van már három doboz, szintén műszerek
felirattal. No persze ez sem üres. Épp mint ahogy a hűtőbordás
doboz sem az. Ráadásul az is úgy, hogy van belőle egy ugyanilyen
fazonú, épp mint ahogy ez, színültig tömve, meg egy hatalmas IKEA
műanyag láda is akad, ami már szintén megtelt. Na ezekkel is azt kéne
játszanom, hogy összeborítom, majd valamiféle rendszer szerint újra
szétválogatom őket. Ez persze mindenképp azt fogja eredményezni,
hogy a kezdeti púpozott három doboznál több helyre lesz szükség.
No de hova tegyem a dobozokat? Mondjuk ennek a polcosnak
még úgy is rossz a jelenlegi helykihasználása, hogy néhány
éve - a helyzetet javítandó - plusz polcokat szereltem bele.

Mert ugye így vagy azokhoz a dobozokhoz nem férek hozzá, melyek belülre, vagyis
a rózsaszín dobozokat tartalmazó polc mögé eső részre kerültek, vagy ha kijjebb
húzom őket, akkor belül lesz egy csomó kihasználatlanul, kihasználhatatlanul
maradó üres hely. Erre a fura problémakörre találtam ki a múltkor egy olyan
megoldást, hogy kiveszem innen a szemközt látható polcot, majd errébb húzom
az asztalt harminc centivel, és visszateszem a polcot, csak immáron az asztal másik
végében keletkezett, értelemszerűen harminc centis helyre. Na ez is egy olyan első
ránézésre még nagyszerűnek tűnő ötletem volt, ami - mint ahogy az már annyi
más esetben is előfordult - nem jött be. Mondjuk maga az elképzelés jó volt,
csak az asztal másik végén kilóg egy szekrény, amitől nem férne oda a polc.
Ekkor nekiálltam a szokásos centi lobogtatásnak, majd kisvártatva szomorúan
vettem tudomásul, hogy ugyan kivitelezhető lenne a jelen pozíciójában túlságosan
széles hangszórós szekrény megcserélése a nálánál épp a szükséges mértékben
keskenyebb magnóssal, csakhogy ez akkora rumlival járna, hogy abba még
belegondolni is rossz! Na így, vagyis egy még a mai napra kiszabottnál
is elrettentőbb feladattal sikerült végre rávennem magamat
arra, hogy bemerészkedjek a pince túlvégébe.

Na most csoda, hogy nem akaródzott idejönnöm? Na ugye, hogy nem! Itt kérlek
még lépni sem lehet! Hogy egyáltalán odaférjek a telefonos polchoz, előbb még
a vegyes telefonos cuccokat tartalmazó dobozt kellene rendbe tennem. Ezzel
a múltkor az volt a bajom, hogy - túltöltés okából kifolyólag - egyszerűen
nem fér vissza a polcba. Ez persze továbbra is így van. Ezen úgy lehetne
segíteni, ha nyitnék egy újabb dobozt, melyen hívóművek lenne a felirat.
A balra a polcon látható tárcsákat ebbe a dobozba töltve, azonnal lenne annyi
hely, hogy lecsukódjon végre a doboz teteje. Gondoltam megnézem, hogy van-e
hely azon a polcon, melyet az ilyen újabban nyitott, illetve töltött, akarom
mondani lapra hajtogatott állapotból dobozzá visszavarázsolt
dobozok részére nyitottam meg, illetve ürítettem ki.

Na most nem az a lényeg, hogy nincs hely (nem a frászt nem),
hanem az, hogy bár nagyon nem ide valók, de attól még
itt került elhelyezésre három telefonos témájú doboz.

Úgymint újabb fajta konnektoralsók, régiféle konnektoralsók, valamint felsők, azaz
dugók. Mivel jelen állapot szerint egyszerűen csak bele vannak szórva a dobozba,
így némi rendezést követően fér majd még melléjük. Ehhez persze ki kell hoznom
a sarokból a vegyes telefon alkatrészes dobozt, fel kell borítsam az asztalra, hogy
ki tudjam válogatni a bigyók közül azokat, melyek ezentúl ezekben a dobozokban
lesznek elrendezve. Ahogy ezt így végiggondoltam, azonmód bementem a sarokba
a dobozért, majd mondhatni elővigyázatlanul fel is emeletem. Na ez volt az, amit
nagyon nem kellett volna! Mert ugye mibe nem gondoltam bele? Nem, most
nem a fájós hátamról feledkeztem meg, hanem arról, hogy meg is kéne
valahogy fordulnom azzal a k*rva dobozzal. Már ha nem akarok vele
rák módjára tolatva kijönni. Na most ez a dobozzal fordulás, ez nagyon
nyögvenyelősre sikeredett, ugyanis valami marha (gondolom azt talán már
mondanom sem kell, hogy ez lennék én) mindenféle dolgokat pakolt a földre.
Miután minden gátló körülmény ellenére mégiscsak sikerült megfordulnom,
na akkor vettem észre, hogy valami barom (aki már megint én vagyok)
feltornyozott egy csomó dobozt, természetesen pont a kanyarban.

No de végül is sikerült elhoznom az asztalig a dobozt, ahol azonmód nagy boldogan
ki is borítottam. Na ugye, hogy megérte! Meg a nagy l*faszt! És ezt még csak
nem is az előző mondat "megérte" részére értettem, hanem konkrétan arra,
hogy ez itt még korántsem a vegyes doboz teljes tartalma, mert nem mertem
megkockáztatni, hogy ami nem fér ide, az széjjelguruljon itt nekem a pincében.

Valamint természetesen nemcsak egy telefonos tartalmú dobozom van, hanem több
is, illetve kihúztam a fiókosból egy szintúgy megadott tartalmút. Na ilyenkor aztán
nem csoda, ha megindul a munkakedvem fogyatkozása. Márpedig nincs mese,
nincs halasztás! Itt és most azonnal hatalmas rendezkedések fognak
bekövetkezni! Jelentette ki a szerző határozottan, de egy
csipetnyi hitetlenkedéssel fűszerezve a kijelentést.

Mivel a hallgató és a mikrofon fedeleknek éppen úgy, mint ahogy
a hívóműveknek, eddig nem volt külön dobozuk, hát most lett.

Úgy valahol a harmincadik telefondugó rendszerek közötti átalakító előkerülése
körül döntöttem úgy, hogy visszahajtogatok egy ilyen feliratú dobozt is. Rezgett
a léc, hogy kapnak egy saját dobozt az idegen országok dugói és konnektorai is,
de ezt végül - a kisszámú jelentkező okán - elvetettem. No meg ha egyszer van
"telefonos" feliratú fiókom, akkor azért hagyjak már abban is valamit.

Ezeket a túltömött dobozokat még most melegében rendeznem kell. Egyrészt azért,
hogy haladjak, illetve vissza tudjam őket dugni a polcba, másrészt pedig azért,
mert egy kissé ingatag alapokra lettek idehelyezve. Az oldalára fordított
Orion rádió még csak-csak, de a kábelgyűjtemény tetején billegő nyitott
tetejű papírdobozra rakott újabb doboznak, azoknak bizony már komoly
esélyük van rá, hogy lezuhanjanak. Ha mégsem? Akkor majd én óvatlanul
felrúgom, mint az előbb a folyosón a szemetest. Pedig tudtam róla, hogy ott van,
hiszen én magam tettem oda. Ráadásul még csak nem is most, hanem még valamikor
évekkel ezelőtt. Vagyis ennyi idő elteltével már igazán megszokhattam volna, hogy
ott van. Szóval az úgy volt, hogy felkaptam néhány fadarabot, melyek ki tudja mit
kerestek a telefonos doboz alján, majd lendületesen megindultam velük a másik
pince irányába, mikor is épp a szemetesen túlhaladva jutott eszembe, hogy tettem
még egy maréknyi fadarabot az egyik polc szélére is. Ekkor hirtelen megfordultam,
majd mint aki direkt így tervezte, teljes erőből felrúgtam a szemetest. Aztán ahogy
ott álltam leverten a folyosón, szomorún tekintve a szemetes szanaszéjjel szóródott
tartalmára, egyszer csak úgy döntöttem, márpedig nem fogom őket szétválogatni!
Na így kerültek az évtizedek óta ki tudja miért őrizgetett fadarabok a szemetesbe.

Most az következett, hogy beálltam ide a sarokba, a földre állított rádiók közé, majd
szépen sorjában kiszedegettem a dobozokat. Amelyiknek nem kellett szétválogatni
a tartalmát, vagyis azok, melyekben eleve telefon volt, vagy épp az, ami rá volt
írva, az ahogy volt, egyből vissza is került a helyére. Már ha az lesz a helye,
ahová épp betettem. Ez azért bizonytalan, mert idővel (ami lehet akár most is)
úgy szeretném elhelyezni a dobozokat, hogy a lehető legjobb helykitöltés adódjon.
Ezzel az amúgy teljesen érthető kívánságommal természetesen együtt járt, hogy
ahhoz képest, hogy tulajdonképpen nem változott semmi, szóval csak álltam
a sarokban, minden dobozt vagy háromszor áthelyeztem. Mikor kezdtem
ráunni erre a nem különösebben értelmes feladatra, egyszer csak - mint
felmentő ötlet - eszembe jutott, hogy amit éppen csinálok, na az aztán
teljesen felesleges! Legalábbis jelen pillanatban még egyértelműen az.

Mert ugye, míg ezeket a korábban az asztalra hordott dobozokat át nem nézem,
illetve ki nem válogatom, hogy mi marad, mi megy, és persze mi hova, addig
teljesen értelmetlen dolog azokat a dobozokat rendezgetni a polcon, amitől
ezek majd nem férnek el. Már csak ebből is látszik, hogy a szerzőnek micsoda
rutinja van a munkakedv eliminálásában. Ez persze nemcsak magamra igaz, mert
ha épp olyan kedvem támad, akkor szinte bárkit képes vagyok a kedvenc
tevékenységéből - mindössze pillanatok alatt - mélységes
keserűségbe taszajtani.

Ennél a képnél (persze már a szöveg írása közben) elakadtam, mert azt mondtam
magamnak, hogy egy betűt sem vagyok hajlandó leírni, míg csak rá nem jövök, hogy
miért lett "rendszer" a kép címe. Voltam boltban, piacon, virágokat öntözni a kertben,
főztem ebédet, megettem, majd még aludtam is rá egyet, de teljesen hiába próbáltam
meg elterelni a figyelmem, vagy épp összpontosítani, mert minden próbálkozásom
kudarcba fulladt. Végül feladtam, s szégyenszemre lebattyogtam a pincébe, hogy
a helyszínt közvetlen közelről tudjam megszemlélni. A megoldás mondhatni pofon
egyszerű! A négy darab fehér dobozban A3-as telefonrendszerhez (innen a rendszer)
tartozó készülékek vannak. Ha már ott voltam alapon, nekiálltam és akkurátusan
végigolvastam az összes dobozfeliratot, melynek eredményeképp megtaláltam
a korábban keresett gumis dobozt. Nagy boldogan felkaptam, átvittem, majd
egyesítettem tartalmát a fáspincében található gumialkatrészes dobozzal. Mikor
ezzel megvoltam, azonnal rá is jöttem, hogy az a korábban mutatott befőttes üveg,
melybe a modemek szétszedésekor előkerült gumilábakat rejtettem, na az meg
itt maradt. Ez persze nem volt akkora baj (mármint az, hogy újra át kellett
jönnöm), mert a fáspincében mindjárt öt darab bontásra váró dolgot is
találtam a polcok szélein. Azok átkerültek ide, a gumis üvegcse meg
persze oda. Ezzel mindjárt befejezettnek is nyilvánítottam a mai
napra kiszabott "aprócska rendetlenség" kiigazítását. Hurrá!

Visszatérve a telefonos dobozokhoz, azt kell mondjam, hogy mikor ilyen tartalmat
látok, na annak tudok örülni. No persze nem azért, mintha odalennék a vegyes
tartalmú dobozokért, hanem azért, mert egy ilyen tartalomra még egy perc se
megy el, és már szét is van dobálva! A megmaradó kábelek természetesen a
kábelgyűjteményem tetejére kerültek, az ócskábbakkal pedig meglátogattam
a szemetes vödröt. A hiányos konnektorok amúgy szintén kidobásra kerültek.
A részben beteg, másrészt telefonos célszerszámokat most még csak félretettem.

Már csak azért is, mert meg mertem volna rá esküdni, hogy fog még jönni hozzájuk,
ami ezt a dobozt kinyitva pillanatok múlva be is következett. A "bükkfa lámpa"
elnevezésű szerszámot okulásképp (bár persze az is lehet, hogy büntetésből)
a mechanikai műszerészek készítették a tanműhelyben. Mindeközben mi
- mint telefonszerelő tanoncok - körmöskonnektort gyártottunk. A bükkfa
lámpa lényege amúgy az, hogy egy átlagos steklámpával ellentétben, ez csak
egyetlen irányba világít, nem pedig szerteszéjjel. Vagyis ha jól tartjuk, tesszük le,
vagy lógatjuk fel, akkor nem világítunk vele a saját szemünkbe. Amúgy a lámpának
természetesen csak a nyele van bükkfából. Ilyen lámpát a telefonközpontokat javító
műszerészek használtak, miközben épp jó útra térítették a folyamatos mechanikai
igénybevételtől eltévelyedett megfáradt rugócsoportokat. Vagy valami ilyesmi.

Na ez melyik műszer lehetett? Merthogy volt a dobozban többféle is, de egyikre
sem illett a leírás. Ez persze nem csoda, hiszen ezen leltárcímke 1973-as születése
óta éppen elég idő telt el ahhoz, hogy megkeveredjenek a dolgok. Ilyenkor persze
mindig az a kedves történet jut eszembe, mikor Ákos barátom a budai AFIT-nál
volt raktáros, s képesítése nem lévén úgy gondolta, hogy azért van a leltár,
hogy ő mint raktáros meg tudja mutatni, hogy íme, itt minden
nyilvántartó kartonon található anyag és alkatrész
az utolsó darabig megvan. No persze nem volt
meg, vagy mondjuk inkább úgy, hogy néhány tételt
más polcokról kellett pótolni. Nekem leginkább a Skoda
hüvelygarnitúra helyén elrettentésül díszelgő, amúgy a méretéből
ítélve valószínűleg kamionra való fékmunkahengerek nyerték meg a tetszésemet,
mert azok olyan szinten ütöttek el a velük pótolt csupasz vashenger formájú
alkatrésztől, hogy az már szinte fájt! No persze a leltározó munkatársak
számára mindössze annyi volt a lényeg, hogy meglegyen belőle mind
a négy darab, illetve az, hogy stimmeljen a címkéjükön a leltári szám.

Mikor ezt az újabb két doboz konnektort megláttam, komolyan mondom, hogy
elakadt a szavam. Mivel már rendesen benne vagyok a korban, ezért egészen
valószínűtlen, hogy megérjem ezen kincsek komoly értékké válását, de ha ez
mégis bekövetkezne, be fogom őket cserélni kalácsra, vagy elcserélem őket
mondjuk gumidugóra, hogy ne kopogjak olyan hangosan a járókeretemmel.

Az analóg hőmérőt már mutattam, bár nem ezt a példányt. A GE ruhakefe telefon
viszont esetleg illeszkedhet a telefonok sorába, hiszen már mutattam egy bóvli
ruhakefe telefont, meg a szélesebb változatát is, így most már igazán illene
mutatnom egy komolyabb példány is. Miután kíváncsiságból belenéztem
a táblázatomba, azt kellett megállapítanom, hogy már volt. Mondjuk nem
ez a GE, hanem AEG, de sebaj! Ettől még nyugodtan szétszedhetem ezt is.
Ha esetleg az derülne ki, hogy valami csoda folytán működőképes, akkor persze
maradhat. Ha pedig nem? Akkor azonnal csökkenthetem a tárolandó kacatok számát!

Ez a néhány KIL jelfogó, a hozzájuk tartozó zümmerekkel együtt, a 80-as években
még akkora értéket képviselt, hogy ezeket a felszereléssel együtt eladva, simán
vehettem volna a befolyt összegből egy új motort. Mint a doboz tartalmából
(illetve abból a tényből, miszerint sosem volt új motorom) sejthető, sosem
értettem az üzlethez. Most meg ugye már nem kellenek senkinek ezek
az ósdi zöld dobozok. Akarom mondani nekem azért még igen, hiszen
újra megtörtént, hogy bár feleslegesek, de én mégsem dobtam ki őket.

Ez a néhány baksáv az előbbi képen látott zöld dobozkák alá volt elrejtve. Ilyeneket
lehetett látni az alközponti hálózatok fali dobozaiban. Mondjuk ha telefonos ember
vagyok, vagy mondjuk inkább úgy, hogy már csak voltam, akkor nincs rajta mit
csodálkozni, hogy még tudom ezeknek az izéknek a nevét. Ellenben az,
hogy vajon mit jelenthet a nevükben a bak, annak kiderítése feladta
a leckét. Szóval mint ahogy az utóbbi időben már annyiszor, most
is el kellett telnie hozzá néhány napnak, mire végül beugrott,
hogy a baksáv nevében a bak, az nem valamiféle ugrásra utal,
hanem arra, hogy ez a valami régen, mikor még nem ilyen modern
fehér színű műanyagból készült, akkor a barna bakelitről kapta a nevét.

Juj de szép CB55-ös telefon! Amúgy nem szép, mert bár ebből a szögből nézve nem
látszik, de az idők folyamán alaposan megfogyatkozott az eleje. Hogy miért nem
egy szép példányt tettem el emlékbe? Nos szó sincs róla, hogy ne lenne belőle
eltéve egy szép példányom, hanem csak arról van szó, hogy mikorra ezek
már szinte teljesen eltűntek, csak akkor jöttem rá, hogy már
a rozzantabb példányok is értékesek.

Na most az lehet, hogy ezek a CB76-os telefonhoz való gömbzsinórok (ez azt jelenti,
hogy a vezeték nem a manapság szokásos lapos, hanem még a régiféle kerek) már
olyan ősiek, hogy gyakorlatilag beszerezhetetlenek, de ennek ellenére így ahogy
látod, átfordítottam az egész készletet a szemetesbe. Hogy miért? Nos azért,
mert ugyan biztosan le lehetett volna róluk súrolni a valószínűtlenül vastagra
duzzadt penészréteget, de részemről úgy éreztem, hogy ehhez sem most, sem
a későbbiekben nem lesz gusztusom. Amúgy ez a doboz, így ahogy látod, vagyis
a tartalmával együtt olyan régi, hogy ez nekem már a 80-as évek elején is megvolt.
Emlékeim szerint már akkor is ilyen rongyos volt a széle. Maga a papírdoboz
még ennél is régebbi, ugyanis valaha ilyenekben szállították a CB35-ös
telefonkészülékeket. Én meg kidobtam. Ez valahogy olyan szomorú.

Ellenben annak, hogy ezek a KIL jelfogók (a barna mondjuk iker), illetve a fehér
jelzőcsengők ilyen szépen befértek ebbe a dobozba, na annak örültem. Ráírtam
a fedelére, hogy mi van rajta, majd rátettem és úgy betoltam a sarokba, hogy
talán már soha többé nem kerül elő. Ennek szomorúságán nem volt időm
elmerengeni, hiszen egyre újabb és újabb dolgok kerültek elém.

Mint például a szerszámos fiókból ezek a főképp telefonos szerszámok. Mivel nem
férnek el, illetve mióta nem dolgozom velük, azóta mondhatni feleslegesek, ezért
nyitottam számukra egy saját dobozt, melybe átszórtam a mindenféle ismert és
ismeretlen modulokhoz illő bekötőszerszámot, plug fogót, rugóhajlítót, de még
a bükkfa lámpákat is! Van egy olyan érzésem, hogyha ez a doboz valami különös
véletlen folytán elkeveredne, azt észre sem venném, hiszen mikor egy RJ45-ös (vagy
11-es) plug fogó kell, azt úgyis a szerszámos táskámból veszem elő. Ezt meg úgy kell
érteni, hogy az úgy ahogy az utolsó munkanap hagytam, az azóta is itt pihen a polc
tetején. Meg ne kérdezd minek, mert nem tudok rá válaszolni! Talán az lehet, hogy
eltettem emlékbe. Szerintem jobb ez így, hogy telefonos voltam, mintha masiniszta
lettem volna. Mert ugye hova tennék egy mozdonyt? Vagy a hozzáillő emlékbe
elhozott szerkocsit, meg 270 méter hosszúságú vasúti sínpályát, csak hogy
alkalomadtán legyen min felgyorsulnom. Még belegondolni is rossz!

Jobb ez így, hogy csak a telefonok, meg a mindenféle hozzávalók hemzsegnek.
A Trifon 200 egy érdektelen készülék. A Ventus Bullt pedig már mutattam.
A CB55-ös viszont nem az a példány mint amit az előbb láttunk, hanem
ez még egy annál is roncsoltabb! Na most mondhatni mondhatnám,
hogy alkatrésznek azért még jó lesz. No de mikor javítok én
telefont? Mondjuk ennek ellenére azért eltettem.

Épp mint ahogy ezt a két másikat is, melyek "lapos telefonokhoz lapos doboz illik"
alapon kerültek ebbe a dobozba, melyben néhány perce még néhány igencsak
komoly nyomógombos kézibeszélő lakott. Ahogy ezzel végeztem, az derült
ki, hogy meglepő módon sikerült az összes szem előtt lévő idegborzoló
látványként hempergő telefonomat elpakolnom. Hurrá Géza! Éljen
a rend, és a szintén megbonthatatlan átlátszó ragszalag. Ez utóbbi
akkor derült ki, mikor egy címkét szerettem volna felragasztani
őkelmével a telefonos szerszámokat tartalmazó dobozra. Sebaj!

Ennyi munka után szerintem azt kell nézni, aminek örülni lehet. Itt van például ez
a már majdnem üres asztal, a sehová sem illő drótgubanccal. Mondjuk annak, hogy
a trafóim átválogatása még hátravan, annak azért annyira nem örülök, mint ahogy
annak se, hogy nincs őket hová szétszortíroznom. Ekkor - mivel épp üres volt
a székem - leültem, majd nekiálltam gondolkodni. Hová tudnám szétpakolni
a trafókat úgy, hogy mikor keresek valamit, akkor meg is találjam? És ne
csak úgy általában véve, szóval mint az itt még többféle dolog esetében
is előfordul, vagyis eszement pakolások árán, hanem egyszerűen! Itt aztán
egy újabb nagyszerű ötletem ment veszendőbe, pedig olyan szépen kitaláltam,
hogy egy erre alkalmas szekrény külső oldala miként változzon rengeteg keskeny
polccá, hogy szinte már itt lebegett a látvány szemem előtt. No de ha egyszer nincs
olyan szekrényem, amihez hozzá lehetne férni oldalról, akkor nincs mit tenni. Illetve
vanni azért van, mert ha teljes mélységében azért nem is (mert akkor az alsó polcra
már nem látnék be), de a jelenlegi trafós polcokat, illetve a belső végüket azért
még ketté tudnám osztani. Már úgy értem, hogy egy vízszintes polccal, hogy
a plusz belső polcocskára is pakolhassak. No de ez már egy másik project.
Épp mint ahogy az is az, amint majd lecserélem a trafókat jelenleg por ellen
védő ágyneműhuzatot két alkalmas méretű ajtóra. Utóbbi művelethez már
találtam is úgy ahogy illő faanyagot. Szóval már ehhez is csak egy
kevéske munkakedv, illetve a négy darab alkalmas
méretű zsanér előkerülése szükséges.

Na most ha ajtóépítéshez nem is volt kedvem, de ezt az utólag másodikként előkerült
PCM4-est úgy szétkaptam, hogy mint a társából, már ebből is csak egy panel maradt.
Reményeim szerint ez se sokáig, mert ha minden igaz, akkor még ma felviszem
a dobozt, melyből gondolom holnap el is bontom a paneleket. Aztán
ahogy az az én terveimmel történni szokott, valahogy
becsúszott néhány napnyi csúszás.

Mélán ácsorogtam a következő feladat előtt, ami mint azt már említettem volt, ezen
dobozok tartalmának szétszortírozása lesz, de ennek még annyira bonyolult lenne
nekiállni, hogy már az előkészítő feladatok sorába belegondolva is lezsibbad az
agyam. Mert ugye mielőtt még nekiállhatnék, addig még mindig hátravan néhány
további, szerencsére a maiaktól már sokkal egyszerűbb (pláne csekélyebb) tartalmú
fiók és doboz tartalmának szétpakolása. Ezt az aprócska műveletet azért nem a mai
napon ejtettem meg, merthogy az érintett dobozok jelenleg éppen azokkal vannak
eltorlaszolva, melyeket ezen a képen látunk. A következő lépcsőben mindent amit
csak itt látunk, vagyis a szétválogatandókat el kellene innen rámolnom, majd elő
kellene szednem az összes mechanikai alkatrészt tartalmazó dobozt (mármint
azokat, melyek már tematikus tartalmúak), majd úgy kellene beborítanom
velük a padlót, hogy mindhez kényelmesen hozzáférjek. Ekkor jönne
az a rész, hogy az egyenként asztalra borogatott vegyes dobozok
tartalmát szétdobálom oda, ami és ahová való. Ez azért bonyolult
feladat, mert ugyan már ki van alakulva valamiféle rend, de ez sajnos
egyáltalán nem biztos, hogy a szétválogatás után is megteszi. Már ugye
eleve ott van az, hogy hiába van már egy olyan fiókom, melyben jelenleg
az apróvasakat tartom, ha egyszer több kerül elő belőlük, mint amennyi az
adott méretű fiókba belefér. Ekkor vagy nyitok egy új fiókot, vagy keresek
egy az adott méretű fióknál nagyobb tárolási lehetőséget, vagy újabb bontás
jön, úgymint apróvas és még apróbb vas. Vagy lyukasak és tömörek. Vagy
ki tudja mi, ami csak értelmesen kiadódik. Tengelyes doboz eddig például
nem volt, de mivel előkerült belőlük egy rakással, így kénytelen leszek
nyitni nekik egyet. Csöves dobozt például már nyitottam is, mint
ahogy már műanyag darabos is van, csak ezek a dobozok
- a bizonytalanság okán - még nincsenek feliratozva.

Az viszont biztos, hogy ez a tűreszelőkhöz készült nyél nem ide, hanem odaátra,
vagyis a fáspincébe való, hiszen ott szoktam mechanikai munkákat végezni.
Miután nagy boldogan átvittem, kisvártatva szomorúan vettem tudomásul,
hogy egyetlen tűreszelőm sem fér bele, mert mindnek vastagabb a szára.
Néhány hét elteltével, mikor egyszer - megjegyzem jó szokásomhoz híven
munka helyett - épp nézelődéssel töltöttem az időt, pusztán kíváncsiságból
kiszedtem a reszelők közül ezt a pirosló végű izét, majd megtekintettem, hogy
mi a franc zörög a nyelében. Nos ott bizony egy épp a tokmányhoz illő vastagságú
tűreszelő készlet tartózkodott! Időnként annyira őszintén csodálkozom rá a saját
cuccaimra, hogy egyre inkább felmerül bennem, hogy valami lehet a fejemmel.
Ezt persze már több mint 50 éve hallom, mondani mindenkitől, aki csak ismer.

Azt mondtam, hogy a nap végén felviszem ezt a doboznyi bontanivalót?
Igen, azt. Tévedtem? Ahogy szoktam. De most csak néhány napnyit!

Szóval ez a doboz csak akkor került fel, mikor már nagyon nem bírtam nézni, amint
a bicajom első kereke melletti hokedlin állomásozik. No meg útban is volt egy
újabb projectnek, mely szerint most épp linóleumot készülök fektetni az
előtérbe, meg úgy egyáltalán mindenhova. És akkor ezt az előszobában
állomásozó Terta 811-es magnót még csak meg sem említettem! Jaj de!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az tekintsen bele a
Gmail (esetleg Freemail) fiókjába webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.