Már megint pakolok
(vegyes tartalmú dobozokat a pincefolyosóról)

A kétajtós szekrényke valaha azért került ki a folyosóra (már persze azon túl, hogy
az összes többi helyen útban volt), hogy a pinceajtó kinyitása, illetve becsukása
idejére legyen hová letennem ami épp a kezemben van. Az a rengeteg doboz,
illetve a rendetlenség szintje pedig úgy jutott el idáig, hogy már egyszerűen
nem volt hova tennem őket, mikor rendbetettem a fadarabjaimat. Mivel
jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy most sokkal gyorsabban írok,
akarom mondani több cikk készül el, mint amennyi megjelenik, ezért
az idepakolás a valós időben mindössze két hónapja volt. Na most,
illetve még akkor, mikor ezeket a dobozokat idehoztam, mindjárt két
dolgot is megígértem nekik. Az egyik az volt, hogy ha ellopja őket valaki
(mert erre azért ha csekélyke is, de azért volt némi esély, hiszen ez egy közös
folyosó), akkor egy csepp könny nem sok, annyit sem fogok értük ejteni! A másik
ígéretem pedig az volt, hogy majd mindjárt elrakom őket a helyükre. Mivel nem
volt helyük (és olyan nagyon azért persze még most sincs), így lett a beígért
mindjártból két hónap. Na most én amilyen rutinos halogató vagyok,
na annak tükrében ez a két hónap, ez egyszerűen semmi!

Mikor beléptem a pincébe, nem azon hökkentem meg, hogy nem üres az asztal,
hanem azon, hogy a legutóbbi rendetlenkedésem után mindössze ekkora kupi
maradt utánam. Nagyon úgy néz ki, hogy a porceláncsigáknak nyitni fogok
egy saját dobozt. A mérőműszereket (ha még beférnek) beteszem a műszeres
dobozba. Az ócska kismagnót szétcsapom. Az Extrafon és a Legafon tápegységet
beteszem a többi trafó közé. Jelen pillanatban már ott tartok, hogy a hűtőbordáknak,
a banándugóknak, és még az öngyújtóknak is van saját helyük. De ez még semmi!

A múltkor annyi ládikát faragtam laminált padlóból, hogy még a csöveknek is jutott
belőle egy saját. Ezennel ezek a csőnek minősített valamik is bele fognak kerülni.
Ez azért jó, már úgy értem, hogy egy csöves doboz, mert ha ezentúl szükségem
lenne egy csőre, már úgy értem, hogy valami ritka alkalom barkácsolás
közben, akkor csak odanyúlok, és ott van ahol lennie kell!

Azért kellett ez a doboz, mert abban reménykedem, hogyha a szükséges építőelemek
hollétének felkutatására majd nem kell többnapos felderítő hadjáratokat folytatnom,
akkor hátha kivitelezésre kerülnek azok a projectek, melyeket eddig anyaghiányra
hivatkozva halogattam. Na most ha még így, ennyi előkészítés után sem állok
neki barkácsolni, tulajdonképpen akkor sincs semmi különösebb baj, mert
legfeljebb majd önigazolásképp kijelentem, hogy: Íme rend van,
és már maga a rend is egy értékelhető tény.

Az előbb még itt állomásozó, amúgy meglehetősen vegyes tartalmú dobozokat
lecseréltem a pince mélyén, konkrétan eddig valami érthetetlen okból
a kábelgyűjteményem tetején őrizgetett üres doboz készletemre.
Ezeket - ha valami csoda folytán úgy érezném, hogy útban
vannak - egyszerűen kivágom a papíros kukába. Na most
a nem is oly rég kipofozott ventilátor nem büntetésből került
ide, hanem azért, mert szegénykémet is igen nagy valószínűséggel
ki fogom hajítani. A múltkor (már nem emlékszem, hogy a polcra pakolás,
esetleg az alkatrész válogatás közben) egyszer csak nagyon büdös lett. Furcsálltam
is, hogy honnan jöhet az erőteljes égett szag, mikor a szellőztetés nemes céljára
bevetett ventilátor órák óta folyamatosan keveri kifelé a pincéből az állott
levegőt. Na most ha leégett a ventilátor, márpedig az általa eregetett
füstjelekből erre sikerült következtetnem, akkor jogosan merülhet
fel az olvasóban a kérdés, miszerint: Ugyan miért nem dobtam már ki?
Nos azért, mert mikor ezt a képet lőttem, akkor a valós időben még nem
jelent meg a ventilátorról szóló cikk, minek okán még bőven lenne időm
beletoldani néhány, a motor leégéséről szóló képet, vagy akár videót.
Arról nem is beszélve, hogy a ventilátor amúgy teljesen ép lapátját
akár át is varázsolhatnám az IMI ventilátorra. Vagy csinálhatnék
valami hasznosat a talpából, de akár még a nyomógombjaiból is.

Miután újra és újra eltömítem az asztalt, már úgy értem, hogy ez az utóbbi
időben meglehetősen sokszor előfordult, olyankor mindig az szokott
eszembe jutni, hogy: Pedig az előbb már milyen szép üres volt...

Ez a két ISDN alap NT, ez annyira új, hogy most vettem ki őket a papírdobozukból!
Sajnos egyáltalán nem sikerült vele meghatniuk, minek okán, illetve mert ezekre
a telefonos cuccokra aztán már tényleg nulla eséllyel lesz szükségem, ezért
bevágtam őket az elbontandók közé. Egy kissé ugyan szomorú, hogy
sosem töltötték be a funkciójukat, de ez van. Egyszerűen nem
őrizhetek meg mindent. Mondjuk amit ebben a pincében
látok, az mintha rácáfolna erre a kijelentésemre...

Ezt a Dlink 360-r modemet viszont meghagyom tartaléknak. Ugyan most épp egy
HGW-t használok, mert ugye abban már eleve benne van egy wifi router is, ami
kell a laptophoz, de azért vész esetén jól jöhet, ha van a polcon tartalékban egy
ilyen modem. Mert ugye működni ugyan még működik a korábban használt
Corega routerem, és még wifi is van benne, csak ADSL szinten már
nem képes összeszinkronizálni a központtal, ugyanis sajnos
olyan régi, hogy még nem is ismeri a 2+os protokollt.

Én meg a pincémben uralkodó helyzetet nem ismerem, ha botor mód azt képzeltem,
hogy a modemet csak úgy egyszerűen oda fogom tudni tenni a polcra. Már úgy
értem, hogy a képen jobbra eső, konkrétan telefonos cuccoknak kinevezettre.
No persze ha elvennék innen néhány olyan dolgot, ami aztán már tényleg nem
való ide, mint például a Melodyn rádió, a beépíthető óriásventilátor, vagy a két
darab Unitra ZK140 (utóbbiakat esetleg el is bontanám), akkor már valószínűleg
odaférne a modem doboza, és talán még a Ventus Bull telefon is. Ha ezt a rengeteg
szart innen mind elszedném, akkor pedig fellógathatnám végre az "időnként azért
kell" státuszt kapott kábeleimet a fogasra, amit direkt az ő számukra szereltem
be a két Salgó torony közé. Mit ne mondjak, akad itt még tennivalóm bőven!

Ez a valaha alközpontok rendezőiben rendszeresített TRT biztosítéksáv szerintem
már akkor is megvolt, mikor a 80-as évek derekán, bár csak egy alapos felújítás
idejére, szóval csak ideiglenes jelleggel, de a József központ hálózatos osztálya
átköltözött az Ernő utca 26-ba. Az utóbbi idők emlékezetkieséseinek, illetve
egyes kincseim létezésére történő rácsodálkozás tükrében, meg is lepődtem
rajta, hogy még emlékszem a doboz formájára, aminek ez ott ült a tetején.
Na most lehet, hogy van aki szeret költözködni, de az egészen biztos, hogy
én nem tartozom közéjük. Talán ezért történhetett meg, hogy a sokadik lomos
szekrényem tartalmára már azt mondtam, hogy le van sz*rva! Ha valaki annyira el
akar költöztetni, akkor hozzák csak át azt a k*rva szekrényt a melósok, ahogy van,
vagyis a tartalmával együtt! Ezt persze annak tükrében jelentettem ki, hogy előtte
ki, majd vissza is pakoltam a szekrény tartalmát. Vissza azért, mert úgy voltam
vele, hogy azt a rengeteg dög nehéz valamit, na azt én ugyan ki nem hurcolom
a Barkasig! Mert ugye az apróbb dolgokat, illetve a szekrények tartalmának
szállítását, na azt magunknak kellett intézni. Mindeközben a szekrényemben
egyenként olyan nehezek voltak a dobozok, hogy alig bírtam őket megmozdítani.
Lényeg a lényeg! A hórukk emberek simán áthozták a kétajtós szekrényt az új
helyre, ami az Ernő utcában a pincébe vezető keskeny, de cserébe meredek
lépcső tükrében igencsak veszélyes attrakció lehetett. Szekrénycipelés
közben persze biztosan áldották a nevem, valamint édesanyámról
is gyakran megemlékezhettek, mert a családi legendárium
szerint anyám aznap a szokottnál is többet csuklott.

A dobozokat kibontva, azokban meglepő mód azt találtam, ami rájuk lett rajzolva.
Mondjuk az ISDN terminál adaptert még értem, de minek nekem, illetve honnan
van az mp3 lejátszó? Visszatérve Fritz-re, ezt a dobozt azért tartottam, hogy be
tudjam vele bizonyítani az ügyfeleknek, hogy a tőlünk vásárolt szolgáltatás,
vagyis maga az ISDN működik, csak a saját tulajdonukat képező terminál
adapter nem. Ilyenkor aztán mindig meg is lepődtek, hogy ki kell fizetniük
a kiszállási díjat, meg az ellenőrzés fél óra munkadíját, miközben a működő
dobozt meg nem hagyom ott. Meglepően nehéz volt az ügyfelekkel megértetni,
hogy egy megvásárolt valami nem nálunk, hanem a gyártójánál garanciális. Pláne
az nem tetszett nekik, hogy nem adok helyette egy újat. Ráadásul még ha akarnak,
akkor sem vehettek volna tőlem egy működő dobozt, mert ki tudja hány év után
már nem tartottunk raktáron ilyesmit. Nekem is csak onnan volt, hogy egy
leszerelés alkalmával - így ahogy látod - dobozostul nyomta kezembe
az ügyfél, merthogy mikor felszereltük, akkor ezt valamiért
ottfelejtettük nála. Én meg ugye, amilyen rendes
vagyok, természetesen elfogadtam.

Nem is tudtam róla, hogy van itthon Windows NT. Mondjuk maga a lemez az nincs
meg. (vagy csak nem a könyvben tartom) A másik könyv még a jogtiszta NT-nél
is nagyobb meglepetés volt, mert ugye nem sűrűn lát az ember német nyelvű
Skoda szervizkönyvet. No de hova tegyem ebben a pincében a könyveket?

Hacsak nem erre a könyvespolcra. Na most meg ne kérdezd, hogy mi a csudát
keres ott az a guriga villanykábel! Épp mint ahogy a fürdőszobamérleg
elhelyezésére, úgy erre sincs semmiféle értelmes magyarázatom.

A balra fent látható apró tápegység egy időben nagyon fogyott, mert egy olyan
egységet, konkrétan egy GSM terminált táplált, amit építkezéseken volt szokás
elhelyezni, hogy ne kelljen a telefonvonalat mindenféle lehetetlen útvonalakon
odahúzni. Na most, illetve még akkor, mikor egyszerre öt melós hegesztette
a vasbetont, mely cselekedet időnként kiverte a biztosítékot, akkor semmi
más terhelés nem maradt a hálózaton, csak ez az apró tápegység, meg
persze az összes többi, ami csak az építésvezető konténerében volt.
Csak úgy repkedtek a telefaxok, no meg a zsinórnélküli készülékek
kapcsolóüzemű tápegységei, a hegesztőtrafó induktív alapon keletkezett
feszültségrúgásaitól! A nagyobbik szürke doboz egy olyan ISDN NT, melybe
már gyárilag bele lett építve a néhány képpel ezelőtt mutatott terminál adapter.
A fekete téglalap egy dugasztáp, melyből enyhén túltengő készlettel rendelkezem.
Mindeközben a balra eső fekete dobozról meglepetéssel vettem tudomásul, hogy
az egy a felette látható szürke tápocskához tartozó akkupakk. A két egyforma
doboz pedig szintén tápegység, melyek valaha adatátviteli vonalak modemjeit
táplálták. Ezek abból az időből származnak, mikor épp az ADSZM csoportban
dolgoztam, s az ügyeletben időnként rám került a sor. Ezt az ügyeletesdit mondjuk
nagyon nem szerettem, mégpedig a csengőfrász miatt. Komolyan mondom, hogy
ilyenkor valósággal feldobott, ha a mobilom csörgésekor nem azt írta ki,
hogy SMC (ez volt a központ neve), hanem valaki más hívott.

Visszatérve a két egyforma tápegységhez, ezekből el lehetne követni mondjuk egy
olyat, hogy kiveszem belőle a trafókat, beszerelem egy akkutöltő üres dobozába,
mely alkalmatosságból természetesen rendelkezem egy másik fölös példánnyal
is, majd az egyik nagyáramú körkapcsoló felhasználásával készíthetnék egy
olyan tápegységet, ami 12, 24, 36, illetve 48 voltot ad le. Ez a fogorvosi
(vagy talán inkább fogtechnikusi) marógépemhez kell. Na most én
lennék a legjobban meglepődve, ha ez a tápegység egyszer
valóban elkészülne. Mondjuk az utóbbi időben már
meglehetősen sokat barkácsoltam, szóval
azért már van rá némi esély.

Ezeknek viszont nem sok esélyük volt. Kiszedegettem közülük a szögeket, meg
a néhány elkószált műanyag tiplit, majd a megmaradt plugokat és a PPA elemeket
belesöpörtem a szemetesbe. Gondoltam nem hagyom függőben a kérdést, miszerint:
Mégis mi a csuda lehet az a PPA elem? Nos ez egy olyan kétlábú alkatrész, melyet
a telefonkonnektorban szokás elhelyezni. Csak egy dióda és egy 470 kiloohmos
ellenállás van benne, mégpedig soros kapcsolásban. Ennek meglétét képes
lemérni a telefonközpontok vizsgáló áramköre. Ez azért jó, mert egy
egyszerű méréssel megállapítható, hogy rendben van-e a telefonvonal
a konnektorig. Ha odáig rendben van, vagyis mutatja a mérés a PPA elemet,
akkor igen nagy valószínűséggel az ügyfélnél, vagyis a helyszínen van a hiba.
Ha nem meg látszik, akkor vagy nincs PPA, vagy útközben romlott el valami.

Na most addig rendben, hogy kiválogattam a vegyesből a szögeket, csakhogy ezek
már megint egy vegyes tartalmú dobozba kerültek, ami úgy jött létre, hogy ide
szórtam be az alkatrészek szétválogatásakor, illetve a mindenféle vegyes
tartalmú dobozaimból előkerült, oda nem illő apróságokat. Ez persze
már nem akkora gond, hiszen a csavarválogatásnak köszönhetően,
még ha a másik pincében is, de már van mindenféle csavaros, és
még szöges dobozom is. Valamint akad egy fagyis vödörre való
csapágyam is, így annak a valaminek is van már rendes helye.

Ellenben a kábeleim még nincsenek szétválogatva. Lásd az alsó alanyt, ami amúgy
egy LAN kábel szétválasztó. Ez arra jó, hogy 10/100-as hálózaton duplán tudjuk
kihasználni az UTP kábelt. Ez persze csak akkor lehetséges, ha mind a 8 ér be
lett benne kötve. A felső alanyra pillantva sem igazán lepődtem meg, hiszen
tudatában vagyok, miszerint az amúgy valószínűtlen mennyiségű elbontandó
vackaim zömének szétszedése után, még mindig akad olyan kincs, melyet majd
még apróra kell bontanom. Amúgy a fekete doboz is egy ISDN NT-hez való
adapter, csak ez a típus nem olyan jó hírű, mint a korábban mutatott Fritz.

A KIL jelfogót már bemutattam, miközben a csőbilincs és az 5x2-es Siemens
modul szétszedés szempontjából mondhatni érdektelen. A hatalmas piros
gombos valami egy úgynevezett sorszámbélyegző, melyet a papírra
nyomkodva monoton emelkedő számokat kapunk eredményül.

Ezek mindenféle különös fazonú átalakítók, idegen országok telefonkonnektoraihoz.

Emlékeim szerint már szedtem szét kábelmodemet. Még az is előfordult, hogy nem
is egyet! Mondjuk ennek a doboznak is az volt írva a tetejére, hogy "szétszedni",
azonban nem az én írásommal. Gondolom valamelyik kollégám lephetett
meg vele. Mondjuk én már nem nagyon lepődök meg semmin...

Még ez a rakat Krone modulhoz való leválasztó
és biztosítéksáv sem igazán hökkentett meg.

A még "soha egy darabot el nem használtam belőlük" besorolású porceláncsigák
mennyisége, na az azért meglepett! Arra tényleg nincs szó, ami megindokolná,
hogy ezeket meg ugyan mi a csudának hoztam haza. Talán az lehetett rá
a magyarázat, hogy egyszerűen csak ott voltak a doboz alján.

Mint ahogy annyi más kincsem, úgy a CB76-os készülékre, vagy talán a CB67-esre
illő kézi beszélők őrizgetése is teljesen indokolhatatlan. No persze a piros és
a fehér rúgószsinórok dettó ugyanez a kategória. Mondjuk egy telefon
felújításakor még kellhetnek, csak ugye mikor csinálok én olyat?

Mondjuk szó se róla, alany az talán még akadna is, csak
ugye a munkakedv... Na az még nem került elő!

Mindeközben a munkakedv helyett előkerült telefonokat egyre inkább nem tudom
betenni a helyükre, tényszerűen a jobb oldali Salgó toronyba. Nagyon ráférne arra
a polcosra egy revízió, csak ugye még mindig nem sikerült eljutnom odáig, hogy
legyen annyi hely a pincében, ahol ezt el tudom követni. Jelen pillanatban az
innen nézve a hátam mögött található földre pakolt, amúgy lemezeket,
csöveket, rudakat és más egyéb építőelemeket tartalmazó dobozok
vannak útban. Mondjuk már elkészültek azok a ládák, amikbe át fogom
őket szortírozni, csak ugye ennek a feladatnak majd csak azután lesz
értelme nekiállni, ha az összes szétválogatandó kincsem előkerült.

Márpedig olyan, hogy ne legyen valahol egy kincseket rejtő doboz, olyan ebben
a pincében egyszerűen nem fordulhat elő! Mondjuk szó se róla, az utóbbi időben
hatalmas lépésekkel haladok, de még mindig akad vegyes tartalmú fiók és doboz.
Ebben a dobozban például zömében szerszámok vannak. Szerencsére már több
szerszámos fiókom is van, bár a tartalmuk egy kissé talán még zavaros. Ezért
fordulhatott elő, hogy már megint az volt, mint ami mostanában sajnos már
annyiszor előfordult. Vagyis csak álltam, bámultam a dobozból éppen kivett
valamit, miközben nagyban azon pörgött az agyam, hogy egyrészt mi is ez az
izé pontosan, és hová való. Illetve mi lenne, ha inkább mégiscsak kidobnám?

Ez itt egy olyan doboz, melybe az utóbbi idők rendrakásai közben előkerült telefonos
témájú tárgyakat szórtam be. Na most logikailag az lett volna az optimális megoldás,
ha felkapom a dobozt, majd elviszem az asztalig, és ott helyben szórom bele a most
előkerült kincseket. Mivel ezt a dobozt a súlya miatt még a polcból kihúzni is sok
volt, nemhogy elvinni innen valahova, ezért kénytelen voltam eljátszani, hogy
ha csak a szállítás idejére is, de átmenetileg egy másik dobozt pakoltam
meg a telefonos kincsekkel. Mielőtt a doboz tartalmát ide átborítottam,
korrekten közöltem az alkatrészeimmel, hogy aki lesz annyira pofátlan,
hogy miközben én őrizgetem, adok neki helyet, ő pofátlanul melléhullik,
az legyen bármelyikük is, szívfájdalom nélkül fogom kib*szni a kukába.

Ezek hárman voltak a jelentkezők.

A rettenetes vascsövekben menet van. Emlékeim szerint azért, hogy rá lehessen őket
tekerni a telefonpóznát az oszlopgyámhoz rögzítő csavarok végeire, s ezeknél
megfogva kényelmesebben lehessen vinni. Ha meg nem? Akkor fogalmam
sincs róla, hogy ezek mire valók, ahogy a vasgomba céljára sincs ötletem.

Ezeket elnézve jutott eszembe, hogy mintha lenne valahol egy hatalmas dobozom,
melyet dugasztápokkal töltöttem fel. Sejtem is, hogy merre lehet, csak az a hely
most még nagyon el van barikádozva, a jelenleg még szatyrokban állomásozó
kábelgyűjteményemmel. A trafós polc, ahová a képen látható trafó is való,
na az meg betelt! Ráadásul mind a kettő! No persze ha ráeresztenék egy
alapos felülvizsgálatot a trafóimra, illetve elkészíteném végre a trafós Salgó
polc belső végébe tervezett tekercselőhuzalos pótpolcot, akkor lenne, már úgy
értem, hogy valószínűleg keletkezne annyi hely, hogy ez is odaférjen. No de ez már
kapásból két újabb project. A harmadik meg az, mikor majd odafaragok két ajtót
a trafók elé, a jelenlegi nem különösebben kultúráltan mutató, amúgy porosodás
elleni lepedős letakarás helyett. Az persze nem baj, hogy ezek még hátravannak,
hiszen míg az embernek vannak megvalósítatlan tervei, addig legalább van valami
ami életben tartja. Az viszont bevallom, hogy egy kissé lehangoló tud lenni, mikor
minden egyes szétszedtem cikk megírása közben három, vagy éppen öt, esetleg
huszonnégy megvalósítandó projectre teszek utalást. Mert ugye az eljövendő
cikkek tükrében - meg úgy egyáltalán is - ilyenkor azért csak felmerül az
emberben a kérdés, miszerint: Ennek meg mégis mikor lesz vége?

Mert ugye itt is mi van? Kihúztam a szekrényből a "csavarok" feliratú fiókot, hogy
bár nem nem ide való, de legközelebbi elfogadható tartózkodási helyként
beletegyek egy zacskó szöget, erre fel menten szembeötlik, hogy
hiába tettem rendbe a csavarokat a múltkor úgy nagyjából, ha
egyszer a részfeladatként elhalasztott "facsavarok elrendezése"
című projectet még nem futtattam le. A porceláncsigák tartózkodási
helyéül kinevezett dobozt meg vehettem elő újra. Ez a szaladgálás a "van
már helyük" besorolás alá eső kacatokkal persze egy jó, mondhatni haladós játék.

Na ezek azok a kábelek, melyeket folyton emlegetek, hogy épp itt volna az ideje
a szétválogatásuknak. Csak ugye ezekkel is mi van? Miért álljak neki szétválogatni
őket, ha egyszer tudom, hogy jön majd még hozzájuk rendesen. Viszont amíg itt
vannak, addig nem férek tőlük oda a dugasztápos dobozhoz. No persze
arra a kis időre átrakhatnám őket a másik sarokba is.

Már ha a másik sarok nem lenne szintúgy eldugítva. Mivel ebben a pincében minden
mindig mindennel összefügg, ezért most is az van, hogy ha ezek a dobozok egyszer
csak nem lennének itt, akkor végre ki tudnám cibálni a mögöttük rejtőző polcból
azokat a kábelkötegeket, melyek egyáltalán nem oda, hanem a hátam mögötti
kupacba valók. Illetve ha ezt megtenném? Akkor a kábelek nyomása alól
felszabadult polcokon lenne hely azoknak a faládáknak, melyekbe
a jelen képen látható dobozok tartalmát készülök átpakolni.
Na most az lehet, hogy ezek tulajdonképpen nem is
hatalmas feladatok, csakhogy részemről képes
vagyok őket szinte a végtelenségig ragozni!

Mert ugye itt is mi van? Bár a képen csak ez az egyetlen szétszedendő, amúgy
Videoton gyártmányú tisztára szögletes daxli rádió látszik, csakhogy a mögötte
látható fiókos szekrényen rejtőzik a dobozok mögött egy szintén csöves Weimar
rádió is. Az innen jobbra elhelyezkedő, amúgy telefonos tartalmú polcokon pedig
akad még belőlük (már úgy értem, hogy rádióból) vagy egy újabb tucat. Na most
ha az eddig megemlített rendrakásokat szépen sorjában lefuttatnám, hogy végre
kényelmesen ide tudjak sétálni ebbe a sarokba, illetve legyen hova kirámolnom
ami útban van a polchoz vezető úton, valamint legyen hova tenni, amit majd
kiszedek a polcból, na akkor itt is rendet tudnék vágni. Ehhez persze még
az is kell, hogy legyen hova tenni a rádióimat. Nekik viszont majd
csak akkor lesz helyük, ha elbontom végre az őrült
módra felhalmozott magnóimat.

Illetve előbb még ezek, valamint a mindenütt másutt szétszórva elhelyezkedő
"soha többé nem kell már egyben semmire" besorolású elektronikáim elbontása
következik. No persze ezt a projectet is az előtt lett volna értelme lefuttatni, hogy
szétválogattam a vegyes alkatrészes dobozaimat. Csak ugye, ha a tényleges munka
helyett folyton azon agyalok, hogy mit miért nem csinálok meg, akkor aztán tényleg
soha semmivel sem fogok elkészülni! Na most ehhez képest, a szétszedtem rovat 17
éves fennállásának során most éreztem először azt, hogy beértem az erdő közepéig.
Vagyis innen már bármerre lépek tovább, az már a sűrűjéből kifelé vezető út része.

Ennek oka persze nemcsak az volt, hogy sikerült innen elpakolnom a dobozokat, és
még csak nem is az, hogy a tartalmukat is rendre szétszortíroztam, hanem az, hogy
mindezek közben még az utolsó nagydarab halogatott feladatként nyilvántartott
"útszóró sós pince kifestése fehérre" elnevezésű project is lefutott. Következő
lépésként az egyik lakó által egyszerűen csak a folyosón "felejtett" két
erősen hiányos szekrényt fogom egyesíteni, majd az útszóró sós
pincében elhelyezni. Ennek polcaira végre felkerülhetnek
a kerthez, illetve a növényekhez tartozó eszközök.
Ez persze már megint egy újabb project.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.