Néhány szó és kép a Magyar Telekom által rendszeresített ADSL modemekről
(a képre kattintva bejön egy sorozatkép a modem boncolásáról)

Első generációs Siemens ADSL modem. Belső kapcsolóüzemű tápegysége van, ami bizony be is szokott halni. Persze ezek a modemek már évek óta tikkadnak, szóval ennyi idő után már akár el is romolhat bennük valami.
Második generációs Siemens ADSL modem. Épp mint az első, csak egy kissé kerekdedebb a doboza. Ebben is belül van a tápegység, és ez is éppen ugyanúgy hajlamos néhány év működés után beadni a kulcsot.
Telindus ADSL modem. Eddig talán még ez volt a legstabilabb típus.
Dialcom Bridge 1600 Ez a modem 18 voltos tápegységről jár. Ezt azért emeltem ki, mert az ügyfelek hajlamosak összekeverni a dugasztápokat, aztán megesküsznek, hogy eddig is így működött. Aztán ott van még az az aprónak épp nem nevezhető eltérés is, hogy ehhez a modemhez nem a megszokott LAN kábel illik, hanem crosslink.
D-Link 360T ADSL NT. 9 voltos dugasztápról jár, ami megegyezik a Huawey modemével, ami ugyan olyan mint az Askey modem tápja. Ebben persze nincs semmi csodálatos, hiszen ők mindannyian kínaiak valának.
D-Link 360R Ez is a szokásos váltóáramú kínai 9 Voltos dugasztápról üzemel. Figyelem! Ezen a modemen az ADSL LED adatforgalmat jelezve villog. A 360T változatnál a villogás azt jelentette, hogy a modem kiesett a szinkronból. Itt a villogás nem egyértelműen jelent hibát! Az újabb 360R modemek nem 9, hanem 12 voltosak. Rá van írva a popsijukra, nem összekeverni a dugasztápokat!
Huawey, avagy másik nevén Smartax. Eddig talán ez volt a legszebb modem.
Askey ADSL modem. Kínai gyártmány, mint manapság minden. Vészes gyorsasággal éled és szinkronizál össze a központtal. Kettőt pislant az ember, és a modem már szinkronban is van. Sajnos ezt nem tudta valami sokáig produkálni, mert úgy fél év alatt kihalt belőle a belső tápegység.
Dlink 360R fekete dobozban. A dugasztápja nem trafós, hanem kapcsolóüzemű.
  Folytatása következik, ha majd érkezik újabb modem a raktárba.

Eredeti Oktigos ADSL oktatási anyag 2000

Magyar Telekom ADSL előfizetői szolgáltatás leírása 2006

ADSL szűrők tesztje (első menet)

ADSL szűrők tesztje (második menet)

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...