Felpakolok a polcokra
(ímmel-ámmal)

Ha csak így, fejmagasságban pillantok oda a sarokba, tulajdonképpen nem is látszik
olyan vészesnek a helyzet. Mondjuk az azért még így is elég feltűnő, hogy majd
az égig érnek fel a lomjaim. Na most ha nem így nézek be, hanem lógatva
a fejem, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a lényegre koncentrálva,
akkor mindjárt sokkal szembeötlőbb, hogy vajon miért is állok most itt.

Szerintem nincs rajta mit ragozni.
Ez kérem egyszerűen bedugult!

A már felboncolt kacatokat folpackba csomagolva őrizgetem. Meg ne kérdezd,
hogy mivégre! Mondjuk a folpackot nem kell magyaráznom, hiszen az elég
egyértelműen a por ellen van. Az őrizgetésre pedig legfeljebb annyit tudok
felhozni mentségül, hogy tárgygyűjtő vagyok, minek okán nem csak az előbb
mutatott sarokban a föld és a polcok, hanem asztal is púpig telt a kacatjaimmal.

Az persze még nem akkora gond, hogy már valósággal görbülnöm kell ha el akarok
érni egy a polcra helyezett szerszámot. Az viszont már igenis gond, hogy még
mindig nem készültem el a csavarhúzó és fogótartómmal, pedig már annyi
fadarabot gyűjtöttem a feladathoz, hogy több hétig tudnám vele fűteni
a lakást. No persze nem arról van szó (csak mellébeszélek), hogy
meddig tudnám melegen tartani a lakást a deszkakészletből,
 vagy hogy mennyire hevernek összevissza a szerszámaim.
A mai project címe: Kellene ide egy kis rendrakás!
Mert akad itt már mindenféle elnevezésű rakás.
No de olyan, hogy rend? Olyan sajnos nincs!

Gondoltam valahol csak el kell kezdeni, s felkaptam a polc széléről egy fekete színű
foglalatot, mondván beteszem a "foglalatok és csilláralkatrészek" feliratú dobozba.
Na most az, hogy már van ilyen tartalmú és feliratú dobozom, az egy kifejezetten
üdvözlendő tény. Azonban akad itt egy másik tény is. Mégpedig az, hogy az
említett dobozra úgy rá van pakolva, hogy nem férek hozzá. Részemről
egyre erősebben hajlok rá, hogy amennyiben a képen látható böhöm
SONY rádiónak bármi baja is akad, úgy el fogom szegénykét bontani,
hogy alig fog megmaradni belőle valami. Aztán persze lehet, hogy nem,
hiszen a háttérben látható elosztódoboz, és a tetején ücsörgő, így egyben
már egészen biztosan semmire sem jó GÜVOTEX feliratú izé sem jutott erre
a sorsra. Na itt van a baj! Illetve itt vagyok én, hogy átsegítsem rajta magamat.

Na most nem azért mutatom ezt a képet, mintha nem tudnám, hogy ez egyszer már
volt, vagy mintha azóta bekövetkezett volna a tárgyak sorrendjében valamiféle
változás, hanem konkrétan az van, hogy miközben mászkálok a polcok közt
a fényképezővel, azon szükséges és elvárható tevékenység helyett, hogy végre
felkapjak valamit, majd a helyére tegyem, egyre letörtebben tekintek a kialakult,
amúgy természetesen általam okozott helyzetre. Persze tudom, hogy attól, hogy
azt mantrázom, hogy innen nem lehet felállni, attól nem fog javulni a helyzet.
El kellene végre kapnom a fonalat, ami mentén haladhatok. Valahogy így
voltam a képbe jobbról belógó hangszórós fiókos szekrény legyártásával
is, aminek szintén nagyon nehezen álltam neki. Egyrészt ugye akadt ott is
rendesen téblábolás, halogatás, kerülgetés, aminek az lett a következménye,
hogy szinte már mindenütt hangszórók voltak (épp mint a mostani helyzet, csak
most kacatokkal), másrészt miután eldöntöttem, hogy a problémára egy fiókos
szekrény lesz a megoldás, utána már magával a munkával nem volt gond.
Most meg ugye a feladat mindössze annyi (na persze, mindössze),
hogy fel kell pakolásznom a kacatokat a földről a polcokra.

No de hogyan tegyem? Annyi itt a lom, hogy már oda sem férek a polchoz!

Gondoltam míg a kedvem megérkezik (nagyon figyeltem, de nem jött senki),
elrendezem ezt az akkutöltőt. Kiváló barátom ajándéka, mint leendő
szétszedtem alany, vagy mint doboz, vagy kellhet még belőle
a műszer és a kapcsoló valamire. Vagy ha nem? Akkor
ugyan dobjam már ki én. Már ha van hozzá szívem.

Könnyű dolgom volt, és nem csak azért, merthogy hiányzik a dobozból a trafó.
A kábeleket tartó csavarok nem voltak berohadva, a kábelvégek pedig nem
voltak bekötve. Szóval ezt itt épp csak egy kicsit kellett megpiszkálnom
a csavarhúzómmal, máris engedett az enyhe erőszaknak. Hogy hová lettek
a kábelei? Belehajtogattam őket a dobozba. Na most vesszenek el ha tudnak!
Illetve így már jól el, vagy éppen áthelyezhető a doboz. No de mégis hova a csudába
lenne az az áthelyezés? Ha mondjuk lenne egy üresen álló toronynyi Salgó polc...
(álmodozott a szerző újra és újra, természetesen a munka helyett) Ez az egész
toronynyi üres polc a valóságtól annyira elrugaszkodottnak minősíttetett,
hogy visszarángatva magamat a földre, opportunista módon
egyetlen üres polcra redukáltam álmaimat.

Na most le sem tagadhatnám, hogy kedvenc hobbim a fűrészelés. Mondjuk csak
a két szélső gép elkoptatása szárad a lelkemen, mert a középsőt nem én, hanem
a kedves kollégák tették tönkre. A néhai Matáv a Postától örökölt átláthatatlan
működésére volt jellemző, hogy mikor kellett volna valami szerszám, akkor az
vagy nem volt a központi raktárban, vagy nem tudtunk róla, hogy van. Vagy
ha tudtuk, hogy nincs? Akkor nem volt rá keret, hogy vegyünk egyet. Úgy
jó két hónap múlva, mikor már rég túlvoltunk az adott feladaton (amihez
a szerszám kellett), akkor meg jött egy ukáz, miszerint kaptunk keretet
szerszámvásárlásra, tessék szépen azonnal elkölteni a pénzt. Ilyenkor
természetesen felmerült az emberben egy kérdés. Illetve kettő. Egyrészt
az, hogy a pénzügyi osztályon miért velem, miért nem a jó édes anyukájukkal
szórakoznak a kollégák? Másrészt pedig az, hogy akkor most vegyek valami olyat,
ami a múltkor kellett? Se előtte soha, és valószínűleg utána se! Végül azt találtam
ki, hogy megkérdeztem a kollégáimat, hogy mi az a szerszám aminek örülnének.
Nagy általánosságban véve természetesen semmilyen szerszámnak sem, hiszen
aminek nyele van, azzal dolgozni kell. Miután kissé módosítottam a kérdésen,
miszerint nem feltétlenül a munkahelyen végzett feladat gépesítésére gondoltam,
a kép közepén látható dekopír fűrész lett a befutó. Nagyon masszív kis gép volt ez,
hiszen úgy tíz éven keresztül ezzel készült a barkácsoló hajlamú kollégák összes
bútora. Hogy a kárpitozással se legyen gond, a következő alkalommal vettünk
a fűrész mellé társnak egy elektromos meghajtású kárpitszögelő pisztolyt is.
A felesleges kérdések elkerülése végett a szerszámkartonon természetesen
nem az eredeti kárpitszögelő pisztoly lett a megnevezés, hanem a sokkal
telefonosabb kellékként hangzó elektromos szögbelövő. Régi szép idők...

Leraktam, felraktam, bedugtam kihúztam, rátoltam, eltettem, s mire mindezeket
meguntam (megjegyzem ez meglepően hamar bekövetkezett), ha rend azért nem
is lett, de már el lehetett sétálni ha a falig nem is, de a fiókos szekrénykéig azért
már igen. Bevallom őszintén, hogy arról fogalmam sincs, hogy mi lakik abban
a két hatalmas papírdobozban. A tetejükön a zacskóban hullámos szivacsok,
de azt ugye nem volt bonyolult megnézni. A következő körben (ez majd egy
másik napon lesz) bele fogok nézni a dobozokba, mert ha valamelyikben
netalántán a magnószalag gyűjteményem lakik, akkor abba a dobozba
akad még mit betennem. A papírdobozok mellett egy elektroncsöves
rádió áll a kisebbik oldalára fordítva, mely készülékkel kapcsolatban
mindenféle, de legfőképp eszeveszetten bonyolult terveket szövögetek,
minek okán természetesen nem történik vele semmi. Ezen rádión kívül még
vagy öt másik, ezzel teljesen megegyező státuszú csöves rádióm van. No persze
nem csak csöves, hanem tranzisztoros készülékek is be lettek gyűjtve,
természetesen az előzővel megegyező homályos célzattal. Utóbbi
rádióim a kép közepétől kissé jobbra lógnak ki a Salgó polcból.

Ez egy kifejezetten vezetékes telefonkészülékek bemérésére készült, meglehetősen
komplex mérőkészülék. Bár a telefon súlyát és térfogatát nem tudja meghatározni,
ellenben az összes elektromos tulajdonságát azt igen. Akad hozzá egy kiegészítő,
amibe a telefon kézibeszélőjét lehet beletenni, hogy le lehessen mérni, elég
érzékeny-e a mikrofon, illetve elég hangos-e a hallgató. Már több mint
15 éve hánykolódik nálam ez a gyönyörűség, de én még mindig
nem  jutottam el oda, hogy bedugjam a konnektorba.

Ellenben eljutottam ide. Hurrá! Végre egy polc, ami teljesen felszabadult.
Természetesen csak arra a röpke pillanatra, míg letöröltem róla a port.

Ezt a tápegységet már hónapokkal ezelőtt felboncoltam, de azóta sem jutott eszembe
róla semmi. Ellenben most az jutott eszembe, hogyha összefogatnám a kábelét
kötegelővel, akkor ennél sokkal rendezettebben mutatna a polcon.
No de hol lehet ebben a pincében kötegelőt találni?

Néhány éve, mikor nekiálltam elrendezni a pincék között a lomokat, meglepődve
vettem tudomásul, hogy bizonyos anyagokból valami egészen valószínűtlen
mennyiségűt sikerült hazahoznom a néhai melóhelyről. Ez konkrétan úgy
nézett ki, hogy bármi dobozt is nyitottam ki, vagy táskát, esetleg szatyrot,
abban egészen biztosan akadt egy zacskó kötegelő. Mindezt úgy, hogy mikor
átadtam a céges autómat egy kollégának, akkor búcsúajándékként hagytam benne
egy hatalmas doboz telefonos felszerelést. Mi lett volna akkor, ha
tegyük fel célzottan hozni akartam volna belőle?

A polc és a fal között találtam öt centi rést, ami a helyet növelendő azonnal
feltöltésre került az adott célra éppen megfelelő méretű tápegységekkel.

Egyrészt lett öröm és boldogság, hiszen a széthajigált kacatok felkerültek a polcra.
El tudok sétálni egészen a fiókokig, melyeket ki is tudok húzni akadálytalanul.
Másrészt viszont újra elkezdtem egymásra tornyozni a mindenféle izéket.

Persze olyan nagy rend azért nem lett, hiszen még mindig a földön hever egy csomó
kacat, melyeknek a polcokon lenne a helye. Vagy a kukában. Ahogy így álltam
és bámultam ezt a magnót, mivel évekig lakott a szobámban az ágy végében,
ezért meg mertem volna rá esküdni, hogy ennek műanyagból volt a teteje.

Ja! Hogy ezek ketten vannak?

Akkor tessék szépen beülni a sarokba a BRG M8-as magnóknak pajtáskodni.
Már előre érzem, hogy a következő menet durvább lesz a mostaninál.
Mert ugye akkora helyet összehozni, hogy ezek is beférjenek
a polcba, az alattuk elterülő fehér színű mikrohullámú
sütővel együtt, az azért nem semmi feladat lesz!

Az összekötözött fadarabok a szomszéd pincébe valók, míg a körülötte elterülő
többi kacat szétszedésre vár. A ventilátor ide lentre kellene a pincébe szellőztetni,
a piros akkutöltő mehet a polcra, míg a fél szovjet lemezjátszóról még
nem döntöttem el, hogy pontosan mi is fog vele történni.

Kiürült az asztal, illetve ez a három doboz innen már könnyen eltehető, illetve
elteendő. Mondjuk még nincs számukra hely a polcokon, no de éppen
ezen dolgozom. Jó. Belátom. Ez a dolgozom, mint meghatározás
a téblábolásomra, azért még tőlem is nagyon erős túlzás volt.

Még ha azon az áron is, hogy bevágtam a ráhalmozott kacatokat a sarokba, melyek
most ott éktelenkednek, de azért csak felszabadult a szék. Leülhetek végre.
Aztán ahogy ezt megtettem, egyből rá is jöttem, hogy ez nem annyira
elősegíti, mint inkább hátráltatja a megkezdett úton való haladást.

Mondjuk az igaz, hogy ücsörgéses rendrakós project is lesz, de ezen vegyes
alkatrészes dobozok tartalmának szétválogatása, innen nézve még olyan
távoli, hogy miattuk aztán teljesen felesleges volt energiát
fektetni a székem felszabadításába.

Második menet
(ahogy az első esetében, most sem vagyok lelkes)

Ennek a ventilátornak a pince a szokásos helye. Valamikor nyár elején feljön, ősszel
meg leviszem. Csak ugye hova viszem le? A bedugult pincébe? Újabb dugónak?
Előbb tán be kéne fejeznem a megkezdett pakolást. Ezt már mondogatom
magamnak egy ideje, de sajnos szó sincs róla, hogy bármi
hatással lennék magamra.

A "nézd mit adok neked Géza" bevett szöveggel indítva nyomta kezembe Laci
szomszéd ezt a villanymotort, ami valószínűleg egy megrokkant háztartási gépből
származik. Laci olyan lelkesen adta, hogy egyszerűen nem volt szívem nem
elfogadni. Azt mondjuk még nem tudom, hogy mit akarok vele lassan
forgatni, de ha szükség lesz rá, akkor csak előkapom a dobozból.

Konkrétan ebből a dobozból, amiben már annyi a motor, hogy rá sem lehet rendesen
hajtani a tetejét. Ide lesznek elhelyezve - konkrétan ezek helyett - azok a dobozok,
amit a múltkoriban begyűjtött laminált padlóból készülök legyártani. No persze
ahhoz, hogy rendesen fel tudjam mérni a terepet, előbb el kellene pakolnom
ebben a pincében a földről, az asztalról, a polcok széléről. Ezen okból vagyok
itt újra. Már úgy értem, hogy itt voltam én tegnap is, csak annyira nem csináltam
semmit, leginkább csak tévelyegtem, hogy egyszerűen nem volt mit lefényképezni.
Persze meg lehetett volna örökíteni a tevékenységem, csak ahhoz előre kellett volna
tudnom, hogy nem csinálok semmit. Betettem volna a kamerát a sarokba, elindítom
a videofelvételt, mindig magamra fordítom a gépet mikor befordulok a sarkon, majd
a felvételt felgyorsítva, jópofa time lapse videó sült volna ki a töketlenkedésemből.

Lekaptam a sarokból a leghozzáférhetőbb dobozt, mondván biztosan abban lesznek
az elrejtett magnószalagok. Nos nem. Néha úgy vagyok vele, hogy tulajdonképpen
már nincs is olyan sok kacatom amit szétszedhetnék. Megelégedéssel szemlélem
a polcon azt a néhány nagyobb valamit, s közben azt gondolom, hogy heti egy
bemutatóval számolva, a sor vége már nem is annyira mutat a végtelenbe.
Aztán mint most is, óvatlanul előkapok egy dobozt, melyben
hónapokra való szétszedtem muníciót találok.

Gondoltam ha a felsőben nem, akkor biztosan az alatta lévőben lesznek a szalagok.
Nos nem. A képen látható dobozban ugyanis egy újabb hatalmas adag, konkrétan
hosszú hónapokra elegendő szétszednivalót találtam. Vagyis túrhatok tovább.

Illetve előtte még visszarámoltam a dobozokat, majd ahogy volt, minden mást is.
Elment néhány perc, melynek eredményeképp már megint nem történt semmi.
Mondjuk szó se róla, imádok turkálni a dobozaimban, de ez azért nem jelenti
azt, hogy az összest ki szeretném nyitni, mire megtalálom a szalagos dobozt.

Keringek a sorok közt össze vissza, meg megbotolva a földre pakolt lomokban.
Na most azért oda lentre lesznek a dobozok, mert ez a hely van közvetlenül
az asztallal szemben. Egyrészt hozzáférhető, mert ide ugye azért csak
nem pakolok semmit a szék miatt, másrészt a két asztali lámpával
jól be is van világítva. Természetesen ahogy ebbe belegondoltam,
azonnal nekiálltam megszemlélni a többi polcot is, hogy rajtuk mi
a helyzet. Nem voltam igazán határozott, mert mivel még nincs rend,
túl sok az elbontanivaló, ezért egyelőre képtelenség még csak megjósolni is,
hogy mi hol lesz. Az ásító inast is odapróbáltam mindenhova, de annyira nem
illett sehova, hogy végül visszatámasztottam oda ahol volt. Aztán felkaptam,
és próbáltam úgy elhelyezni, hogy akár ne is látszódjon. Sajnos
nem találtam számára megfelelő szélességű rést.

Na most a dolgok úgy kerültek oda, ahol éppen vannak, hogy nem igazán volt előtte
felmérve a helyzet, hanem egyszerűen csak bedugtam őket oda, ahova épp befértek.
Azt gondolom talán már mondanom sem kell, hogy ez a káosz receptje. A Salgó polc
tetején a két hatalmas papírdobozban videokazetták vannak. Értékük közelítőleg
nulla. Legfeljebb az emlékek kategóriájába sorolhatók. Tőlük jobbra a Hi-Fi
magazin gyűjteményem hever egy papírdobozban. Ezeknek az újságoknak
már csak eszmei, illetve fűtő értékük van. Meglehet, hogy majd egyszer,
egy borongós őszi napon, bemelegítem velük a szobát. A Hi-Fi magazinos
doboz tetején az a szürke, az egy elosztódoboz telefonos célra. Ezek itt annyira
jól hozzáférhető helyen vannak, hogy teljesen értelmetlen az ittlétük. Mégis minek
vennék elő egy régi videokazettát, mikor az interneten elérhetőek a rajtuk
található filmek. A Hi-Fi magazint pedig megvettem CD lemezen.

Az előbb említett, valószínűleg már sosem fognak kelleni tartalmú dobozok
ide lentre, a legelérhetetlenebb sarokba valók. Már ha ki nem vágom
őket a kukába, amit egyelőre azért még nem szeretnék megtenni.

Itt kérem minden útban van! Mondjuk szerencsére rajtam kívül nem jár itt senki,
így csakis magamat okolhatom a kialakult helyzetért. A fehér fiókoknak vagy
lesz helyük és tartalmuk, vagy nem. Ez csak azután fog kiderülni, miután
a jelenleg éppen rajtuk elhelyezett vegyes dobozt szétválogatom. Mert
ugye szétválogatva egyrészt több doboz kell, másrészt viszont több hely
is, hiszen szétválogatva nem lesz tele minden doboz. Itt jön be a képbe az,
hogy a szétválogatás után (illetve már közben is) természetesen azok a dobozok
is felszabadulnak, melyekben jelenleg az ömlesztett alkatrészeket tartom.
Na most ebből kifolyólag még csak megjósolni is képtelenség, hogy
végül mennyi dobozra lesz szükség, és azoknak mennyi hely kell.

Kicibáltam a sarokból egy újabb dobozt, amiben még mindig nem a korábban már
meghallgatott magnószalagjaim laknak. Majd ezeket is át kell válogatni, hiszen
ezekben is vannak alkatrészek. Forgatógomb, potméter, diódák, szivargyújtó
csatlakozó, szalagkábel, hűtőborda. És ezt csak így első ránézésre
írtam, szóval még csak bele sem túrtam!

Bár a formája alapján azt mondanám, hogy nem a Cisco feliratú dobozban
laknak a szalagok, de gondoltam ha már itt vagyok, csak belenézek már
ebbe is, merthogy semmiféle elképzelésem sincs a doboz tartalmáról.

Egészen idáig fővesztés terhe mellett mertem volna állítani, miszerint
nincsenek ilyen valamik a birtokomban. PC-be való ISDN kártya?
Valamint ISDN alközpont? Nincs nekem ezekről semmi emlékem.

Például fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen routerem. Amúgy az van írva
a dobozára, hogy rossz. Na most vagy az van, hogy kutya baja, csak kivették
a dobozból a tápegységet, amit aztán átadtak a panaszos ügyfélnek a hibás
helyett. Vagy mondjuk lehet az is, hogy ez a router valóban megmakkant,
amit nem is csodálnék, hiszen rajta van a gyári védőfólia, ami csak
a hátsó csatlakozóknál lett feltépve. Ha ezt így használták,
akkor tuti, hogy szegénykének kiolvadt az agya!

Íme a sokadjára előhúzott doboz, melyben a fehér polc szélén billegő
kisszatyornyi hozzám került magnószalagot kívánom elhelyezni.

Ezen a képen a jobb sarokban látható a szalagos szatyor. Azért kerestem neki helyet,
illetve tettem be oda ahová való, mert ez azért ugye látványosan nem ide való.
Ide valami olyasmit kell tenni, ami sűrűn kell. Törlőrongy,
szerszám, elemlámpa, doboz sör...

Itt egy kicsit megtorpantam. Mondjuk ez azért erős túlzás, hiszen eddig még nem
igazán csináltam semmit. Nem állítanám, hogy nincs haladás a rendrakás és az
átláthatóság terén, de még annyi hiba van a rendszerben, hogy ez így egészen
egyszerűen használhatatlan. Mert ugye most is mi volt? Be szerettem volna
tenni valamit a helyére, aminek az lett a következménye, hogy már vagy
tíz perce turkáltam, mire végül megtaláltam az amúgy létező helyet.
No de miért is nem találtam meg a szalagos dobozt? Nos azért,
merthogy nem volt rajta felirat. Hogy ne közvetlenül a papírdobozt
firkáljam össze, szándékomban áll húzni rá egy ragszalag csíkot. A széles
barna ragasztószalag annyira látványos helyen lett elhelyezve,
hogy még öt perc sem kellett hozzá, hogy megtaláljam.

Vastagon fogó filctoll természetesen csak a másik pincében volt. Ha meg már úgyis
ott jártam, áthoztam egy darabka laminált padlót is, amit majd jól odaméregetek
a polcokhoz, hogy lássam, ahogy kiadja az anyag a megfelelő méretű fiókot.

Ennek a szörnyszülöttnek első ránézésre nem lehet következtetni a méretére.

Így viszont már igen. Ez Tóni bácsi hangfala volt, ami majd természetesen be fog
kerülni a nagy hangszórós szétszedtem cikkbe, ami olyan nagy lesz, hogy
már csak a várható mérete okán is valószínűleg sosem fog elkészülni.

Újabb dobozt rángattam ki a sarokból. Ebben emlékeim szerint egy PC ház lakott.
Benne lakik az még most is, állapította meg a szerző egy óvatos kukkantással.

Mégis mi a csuda lehetett olyan púpos, hogy nem tudtam rácsukni a doboz fedelét?
Pontosabban szólva mi lehetett az a kettő, merthogy mindjárt két púpost dobozt
is találtam a sarokban. Tartalomra utaló feliratnak természetesen nyoma sincs!

10.000 mikrofarádos 100 voltos elkók, hatosával összefogatva. Ha ezt feltöltöm,
majd rásütöm belőlük a töltést valamire, akkor az szerintem nem annyira
ponthegesztés lesz, mint inkább egyszerűen csak megsemmisítés.

Amúgy nem csak a puszta létük igénye, hanem az őket hordozó
bakelitlap megszerzésének vágya is inspirálta a beszerzésüket.

Gyertek le! Adott utasítást a szerző (teljesen hatástalanul) a videokazettákkal csurig
pakolt papírdobozoknak. Természetesen ahogy senki, úgy ők sem hallgattak rám.

Ellenben ez az autóba való erősítő lejött. Na jó. Én vettem le, hogy
mikor majd az alatta elterülő videokazettás dobozt cibálom ki,
akkor ezt ugyan ne kapjam már meglepetésül a pofámba.

A korábban szintén a videokazettás dobozok tetején elhelyezett formátlan állagú,
barna színű rongy izében a már hosszú évekkel ezelőtt elbontott UWERTURA
magnó törött plexije lakik. Hogyhogy minek? Azért, mert még vannak benne
ép részek, melyeket ha kell, akkor kivághatok belőle. Mondjuk ennek nagyon
csekély az esélye. Ellenben ha belegondolok, hogy mégis honnan a csudából, és
pláne mennyiért tudnék szerezni egy darabka anyagában színezett plexit, akkor
bátran ki merem jelenteni, hogy jó ez ha van! Ahogy ezt kijelentettem, rögvest
be is toltam a csomagot a sarokba, majd rátoltam a videokazettás dobozt.

Na most az, hogy már mutattam ilyet belülről, az egy dolog. Csakhogy emlékeim
szerint - a megmutatás után néhány évvel - szétszedtem apróra! Ez egészen biztos,
merthogy évekig őrizgettem a tetejét (lehet, hogy még most is megvan), hogy majd
biztosan jó lesz valamire az ezüstre festett lemez. Most meg tessék! Újra itt van
egyben az orrom előtt. Egyébként ezek azok a nagydarab valamik, melyeket
ha méltóztatnék elbontani, akkor egyből adnak tíz centi helyet a polcon.

Ezt a kábelrengeteget tartalmazó dobozt az alsó polcról húztam ki. Ezzel az a baj,
hogy mikor belegondolok, hogy mi lett volna velem ha nincs ez a doboz, már
úgy értem a tartalmával együtt, akkor annak fényében, hogy eddig azt
sem tudtam, hogy van, nehéz mit felelnem arra a kérdésre,
hogy: Mégis mi a csudának őrizgetem őket?

Nem nem! Az ott nem az a set top box amit az előbb mutattam, hanem ez egy másik!
Úgy döntöttem, hogy várok hozzájuk még kettőt, és majd akkor szedem szét őket.

Ez egy üres szerszámos táska. A füle le van szakadva, miközben az alja meg ki.
Az állagát elnézve nem is értem, hogyan lehetett ezt így használni. Azt meg
pláne nem értem, ha ennyire tré az állapota, akkor minek tartogattam?
Végre akadt valami lom, amit tényleg nyugodt szívvel kidobhatok.

Mert ugye az a szerszámos táska, melyet a melóhelyen használtam, és esetleg még
kellhet, ha véletlenül telefont szerelni támadna kedvem, az még ahogy letettem
a lantot, teljes felszereléssel belakva, azóta is ott ül a polcon. A bordó színűről
van szó. Ezt azért emeltem ki, mert arról, hogy a fémszélű fekete táskában mi
van, arról nem csak fogalmam sincs, de még csak kedvem sincs megnézni!
Mikor egy pillanatra véletlenül úgy tűnik, hogy léptem egyet előre,
valami végre a helyére került (mint az előbb a táska a kukába),
akkor azonnal akad helyette két másik elkeserítő tárgy, ami jelen
esetben három. Mert ugye mi van a két táska között? Egy PCM külső
egység, amiről el nem tudom mondani (de tényleg), hogy mekkora szükségem
van rá, valamint két darab HGW, melyek bár vadonat újak, elavultságuk okán
sajnos használhatatlanok. Már majdnem ott tartottam, hogy kiszórom őket
a dobozaikból a földre, majd visszateszem őket az egyikük dobozába
(beleférnek ugyanis), mikor is találtam hozzájuk egy harmadik példányt,
mely alany férőhely hiányában elvette a kedvemet az egész procedúrától.

Ezeket a facsavarokat az előbb kidobott bordó táska alján találtam.
Hogy mi bennük az érdekes? Nos az, hogy ilyen ósdi stílusú
facsavarokat már évtizedek óta nem láttam a cégnél.
Vagyis az a táska, amiből ezeket kiszedtem, az
már évtizedek óta használaton kívül volt.

Onnan szemből is fel kéne pakolni a cuccokat a földről a polcra. No nem
mintha a többi góccal végeztem volna, hanem csak úgy mondtam...

Sajnos a polcokra tekintve hiába látok némi helyet, az egyáltalán nem valós, hiszen
ha ezeket innen az asztalról visszapakolom, akkor épp ott tartok helyteremtés
ügyében, mint ahonnan indultam. Nincs mese! (valójában persze leginkább
csak mese van) Vagy ki kell dobnom dolgokat, vagy zömítenem kell őket.

Kihúztam a polcból két vékonyka dobozt. Mind a kettőben szkenner volt!
A fehér azt hiszem már csíkoz, a fekete meg összegyűri a szalagkábelét.

Na most nem csak, hogy befértek mindketten egy dobozba, de némi papírtöltelék
kidobása árán még a csillárom néhai burái is odafértek a tetejükre. Utóbbiak
eddig a polc szélén billegtek, mely elfoglaltság üvegtárgyak
esetében nem egy kifejezett életbiztosítás.

Ezt a polcot, mint azt említettem volt, mivel legbelül van, ráadásul a szűk hely
miatt nehezen hozzáférhető, olyan kacatokkal kell (érdemes) feltölteni,
melyeket valószínűleg már sosem fogok elővenni, ellenben nincs
szívem kidobni. Mert ugye mivégre őrzök két haldokló
szkennert? Tartaléknak hibás holmi? Normális?

Ez a polc van az ablaknál. Mivel ez mindig jól hozzáférhető, ezért úgy döntöttem
(no nem most, hanem még valamikor régen), hogy itt lesznek a nagyobb
kaliberű szerszámok, festékek, vödrök, meg a mindenféle egyéb
építési anyagok. Hogy akkor mit keres rajta egy PC és egy
magnó? Mondtam én, hogy mindenre tudom a választ?

A Salgó polc tartószárának szélessége miatt egy apró rés keletkezett
a szkennerek doboza és a fal között, melybe igen leleményesen
betettem a tévés dobozt. Rá a szkennerek, majd még egy box.

A videokazettás doboz tetejéről előkerült polctartó elemet pedig a képen látható
ötletes módon helyeztem el. Az mondjuk igaz, hogy kifejezetten hülyén mutat,
ahogy ott lóg, ellenben éppen oda került, ahol keresném. Már ha keresném...

Ezt a kazettatartót lomtalanításkor találtam.

Na most nekem ne lenne mit beletennem?
Természetesen a kazettákat is kukáztam.

Találtam egy üres tokot is a rengetegben, amihez úgy dereng,
mintha láttam volna a másik pincében egy kósza kazettát.

Tényleg ott egy kazetta! Meg mögötte még egy, és még egy, és még egy.
Amúgy ez lenne itt a használható fadarabos polc, csak még nem az.

Áthoztam a hangfalakat, merthogy ezek ide valók. Természetesen már nem akadt
számukra hely a hangfalas fiókosban. Mondjuk máshol még igen, csak ugye
most épp az lenne a cél, hogy az ilyen helyekre a földre szórt vackok
kerüljenek fel, nem a másik pincében a polcon lábatlankodók.

Ezt a Kashtan magnót is csak megvettem, hogy majd belenézek, jó alaposan
megtekintem az orosz technikát, aztán azóta sem kerítettem rá sort, pedig
az ilyesmi cuccaimmal lehetne viszonylag gyorsan helyet visszanyerni.
Szétkapnám, belefotózok. Aztán mehetne a Vaterára. Mondjuk arra
biztosan rámegy egy hét míg eljátszom vele, no de az eredményül
visszakapott 15 centi hely a polcon, az azért nem lenne semmi!

Hogy egy újabb polcot ürítettem ki, azt azért még nem nevezném eredménynek,
hiszen az innen kiszedett dolgok most ott hevernek a hátam mögött, szétszórva
a padlón. No de ha a kézszárító gépet végre elbontanám? Az bizony egyenesen
húsz centi helyet adna eredményül! Amúgy fut is egy olyan project, melyben
a nagydarab kacatokat bontom el, csak persze ahogy a többi, ez sem halad.

Ezt az orosz Kometa magnót ajándékba kaptam, kifejezetten a szétszedtem rovat
terhére elkövetendő, folytatólagos jelleggel, aljas szándékkal nézünk bele alapon.

Gondoltam nehogy már az legyen, hogy úgy halok meg, hogy sosem láttam
a belsejét! Ez persze korántsem jelenti azt, hogy ne állna szándékomban
alaposan bemutatni, csak még nem értem oda, hogy ezt megtegyem.

A magnó gombjai meglepő módon a Tesla B4 magnóéra emlékeztetnek.
Meg persze arra, hogy mivel nem tettem vissza őket a helyükre,
ezért az előbb mutatott magnót cibálhatom ki újra a polcból.

A jobbra látható szatyor az ágyneműtartómból kitermelt kábeleket és dugasztápokat
tartalmazta, de persze csak addig, míg rutinosan össze nem borítottam a többivel.
Itt kívánom megjegyezni, hogy a párom laptopjához való tartalék töltő is ide
került. Ez persze nem a kedves olvasónak szól, hanem magamnak,
ha egyszer netalántán úgy adódna, hogy keresném.

Ez a sziréna már olyan régóta hánykolódik nálam, hogy ez még abban az időben
került hozzám, mikor még nem biciklivel, hanem motorral jártam. Döngetett
előttem az utcán egy autó, ami olyan rettenet hangosan csörömpölt, hogy
még a zizegő Simson mellett is hallottam. Aztán egyszer csak kiesett
az autó alól ez a sziréna. Mivel ez itt történt a házunk előtt, gondoltam
messzire nem kell vinnem alapon, begyűjtöttem további szíves felhasználás
végett. A sziréna mögött pedig egy előfizetői díjszámláló egységet rejtettem el.

Éppen ilyet ni, csak ez már két másik. Amúgy találtam belőle még kettőt,
melyeken még a papírcsomagolás is rajta volt. Egyszer még
talán építek valamit a dobozukba. Vagy nem...

Már csak a mikrohullámú sütőt kell bedugnom valahova. Az előbb
felszabadult helyre betettem innen a Calypso magnókat,
meg néhány meglehetősen vegyes tartalmú dobozt.

Ebben a pincében olyan magas a páratartalom, hogy egyrészt néhány vackomon
már megjelentek a penészgombák, másrészt pedig még az alig valamicske
mozgástól is elkezdett kiverni a víz. Mivel még nem pofoztam ki azt
a ventilátort, ami jelenleg valahol a pince előtti folyosón hever,
a lakásventilátort pedig hely hiányában még nem tudtam lehozni,
ezért kénytelent voltam bevetni ezt a kis betegest. A gyári gumikábelét
megette az idő, de ha nem fogdosom, illetve nem nyúlok a polchoz (amihez
látványosan ér hozzá a törött rész), akkor valószínűleg nem csap agyon az áram.

Meg mertem volna rá esküdni, hogy ezt a dobozt a 725-ös cikk keretében egyszer
már szétszedtem, majd utána ki is dobtam. Mondjuk a korábban felboncolt
alanynak nem volt doboza, szóval ez valószínűleg egy másik példány
lesz. Akarom mondani van. Csak azt nem tudom, hogy minek!

Egy vegyes doboz tartalmát szétrakva, a nagydarab dolgok elhelyezése után,
ezek az apróságok maradtak vissza. Tűzőgéphez kapocs, szigszalag,
radírgumi, csavar anyával, átalakító dugó PC-hez, és egy
csíknyi RAM. Mit ne mondjak, szép kis társaság!

Az előbb szórtam bele ebbe a vegyes dobozba egy marék apróságot, melyek közt
szerepelt egy hatos anya is, amire épp nagy szükségem támadt. Amúgy végül
megtaláltam. Ott mosolyog a 12-es méretű rózsaszín műanyag tipli mellett.
Mondjuk arra nem jöttem rá, hogy minek a Barbienak 12-es tipli.
Szokott az a pilincka jószág egyáltalán csavarozni?

Egy kép számára annál lehetetlenebb helyet már ki sem lehetne találni, minthogy
egy ajtóra akasztva lógjon. Mint az látható, ez nekem sem igazán sikerült.

Üres a sarok. Mondjuk a lapra hajtogatott papírdobozok még ott vannak, de azoknak
egyelőre - jobb híján - még ott is van a helyük. Idővel el fognak innen kerülni.
Vagy akad beléjük tartalom, vagy bedugom őket valami polc mögé.
Vagy mint már annyiszor, beharapja a hullámpapírt a kályha.

Ebben a sarokban sincs már semmi. Mondjuk a létra még ott van, melyet amúgy
valami teljesen érthetetlen okból őrizgetek, hiszen mint létra nem használható.
(emeletes ágy kiegészítője volt) Már annyiszor mondtam magamnak, meg
persze neki is, hogy szét fogom szedni, hogy most már tényleg itt
lenne az ideje. Mondjuk az lenne a legjobb, ha találnék
a faanyagának valami célt, és akkor egyből
újra is hasznosulna.

Nem a legszebb dolog, ahogy ebbe a sarokba visszakerültek a dolgok, azonban
az itt kialakult helyzeten nem tudok változtatni, mert az embermagasságú
szőnyegpadló gurigákat már csak a méretük miatt sem lehet a polcokon
elhelyezni. A hangfalat mondjuk lehetne, csak az meg ugye olyan sok
helyet foglalna, hogy akkor már inkább maradjon bent a sarokban.

A ventilátor épp nagyban fújja a levegőt, a fiókok el lesznek használva mint fiókok
(esetleg mint tűzifa), a Select 722-es rádiót meg úgy szét fogom csapni, hogy még!
Ez mondjuk azért itt még nem a rend, hiába is magyarázom a bizonyítványom.
A fiókok mögött van ugyanis a szemetes vödör helye, ami most épp nem
hozzáférhető. A rádiótól jobbra meg két doboz fehér csempe van,
melyeknek nem itt, hanem egyértelműen az építő holmis, illetve
nagyszerszámos polcon lenne a helyük. A bútorlapoknak meg
a fáspincében, mint faanyag, vagy mint falra szerelt polc.

Mivel az asztal kiürült, ideülhetek szétválogatni a vegyes alkatrészes dobozokat.
Az egyik már oda is van készítve. Valójában persze nem erről van szó, hanem
arról, hogy az a doboz aztán már tényleg nem fért oda sehova máshova.

A polc legtetején lecserélődtek a dobozok olyanokra, amelyekben valami
olyasmi van, amit ha sűrűn nem is, de időnként azért előveszek. Mondjuk
a Hi-Fi magazinos doboz maradt, mert azt még csak megmozdítani sem
mertem a súlya miatt. Majd ha nagyon kell a helye, akkor leborítom.

Odapróbáltam a polchoz a másik pincéből áthozott laminált padló darabkát. A centi,
az kérem centi! Nincs mese, dolgoznom kell! Minek elkerülése végett most épp
azt találtam ki, hogy mi lenne, ha az eredeti ócska papírdobozok helyett nem
méretazonos, hanem csak parkettacsík szélességűeket készítenék. Míg ezt
a kérdést jól megrágom magamban, addig se csinálok semmit. Mondjuk
a semmittevéssel, illetve a megokolásával eddig sem volt problémám.

Szerintem ebben a pincében már évek óta nem voltak olyan pozícióban a tárgyak,
hogy mind a két fiókos szekrényem ajtaját egyszerre ki tudtam volna tőlük nyitni.
Ennek természetesen nem csak, hogy így kell lennie, mert az ugye érthető, hanem
ha egyszer már sikerült elérnem ezt a helyzetet, akkor ennek ezentúl így is kellene
maradnia! Ezt konstellációt, ahogy magamat ismerem, nem lesz könnyű megtartani.

Még ha úgy is néz ki, hogy minden apró rést betömtem, attól még akadnak olyan
apró helyek, melyeket - nem különösebben megerőltető munkával - hamarost
felszabadíthatok. Itt például az a helyzet, hogyha elbontom a SONY rádiót,
a kék erősítőt, majd darabjaira szedem az alatta megbúvó két hatalmas kondi
pakkot, akkor máris felszabadul a polc fele. Aztán ott van ugye az a kézszárító,
meg a Junoszty tévé, meg a rengeteg magnóm. Persze arról szó sincs, vagy legalábbis
belátható időn belül egészen valószínűtlen, hogy egyszer csak ott tartsak, hogy széjjel
kell tologatnom a polcokon a kacatjaimat szellősre, hogy kitöltsék valahogy a helyet.

Mert ugye akad itt gond az eddig vázoltakon kívül is. Hiába tettem plusz polcokat
ezekbe a fehér tornyokba, ha egyszer olyan lehetetlenre adódott az elhelyezése,
hogy a belülre került dobozokhoz ha nem is lehetetlen, de minden esetre
kényelmetlen hozzáférni. Szóval ha lesz hely, lesz rá mit tennem.
Már úgy értem, hogy terveim közt szerepel, hogy a feliratos
dobozaim úgy lesznek elhelyezve, hogy nem kell értük
megmozgatnom semmit, hanem csak úgy egyszerűen
kihúzhatóak lesznek a polcból. Na persze ez nem
ma lesz. Már ha így lesz egyáltalán valaha is...

A két ISDN PC kártyát tartalmazó doboz annyira értéktelennek találtatott, hogy
ezek - ha ideiglenes jelleggel is - átkerülnek egy másik pincébe, ami nem is az
enyém. Amennyiben úgy adódna, hogy az új lakó nem ismerné fel, hogy
ezek nem az ő cuccai, és kiszórná őket a kukába, szerintem ráérek
őket majd akkor megsiratni. A jelenlegi cél az, hogy azok a vackaim
melyeket még lehet használni valamire, legalább azok kerüljenek ki onnan.
Vagy legalább legyen helyük, ahová pillanatok alatt átrámolhatom őket. De ez már
megint egy másik project, amit még annyira sem lehet egyszerre kivitelezni
mint ezt a mostanit. Mondjuk ehhez is kellett két napnyi délután.
Amúgy nem vagyok ám annyira rossz az ilyen hosszúra
nyúlós dolgokban. Mondjak rá egy szép példát?

Tessék! Nemrég itt még egy köbméter sitt volt, amit amúgy a kertből szedegettem ki.
Hetente háromszor viszik el a szemetet, minek utána alkalmanként virágcserépnyi
mennyiségű kavicsot szórtam ki a kukába. Ne tudd meg, hogy milyen lassan
fogyott el innen a halom! Már nem győztem magamnak mondogatni,
hogy fogy, igenis fogy! Nem hagyhatod abba! Na most
volt elég mára belőlem...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.