Jelzőcsengő

Mindig elém vet valami boncolnivalót a sors, vagy valamely kedves kollégám.
Ezt a jelzőcsengőt például Krisztián sózta rám, mondván nem nézném-e meg,
hogy működik-e, s ha nem működik, akkor ha lehet, mégiscsak működjön.
Ilyenkor bepróbálkozok a Norbi kollégám adta, botkormányba épített
videójáték példájával, ami már majd egy évtizede hever a polcon,
javításra várva, de úgy néz ki, nem ijedősek a kollégáim.
Illetve szerintem már tudják a varázsszót: Ráér!
Nálam meg már nem fér el semmi...

Nem véletlenül nejlonzacskóban hoztam haza. Szerencsére nem festék, csak kosz.
Mindössze nedvességtől összeállt por. Le fogja hozni a mosószeres víz.
Már persze ha ki nem dobom, mielőtt még eljutna a fürdetésig.

Megálltam egy pillanatra, és elgondolkodtam. Ha majd megmutatom az elődjét,
a fadobozos csengőt, majd akkor lehet látni, hogy mit követett
el a konstruktőr a jelzőcsengő újragondolásakor.

Ezt a szétgyilkolt csavarfejet nézve úgy vagyok vele, hogy el kellett volna dönteni,
hogy nyitható legyen, vagy ne legyen nyitható. Ha nyithatóra készül? Akkor legyen
már rajta egy emberléptékű csavar! Ha meg nem? Akkor legyen rajta zár. Vagy egy
patent, ami soha többet nem jön szét. De egy süllyesztett, a megszokottnál is kicsit
apróbb fejű hármas csavar, az nem volt szép dolog. Egyrészt már újkorában sem
volt könnyű kitekerni. Az első festés után telement a csavar slicce
diszperzittel, amitől pláne nem lehetett kitekerni!

Az ízlésesnek tekinthető dobozkába a CB76-os mintájú, Mechanikai Művek
által gyártott készülék csengője lett beépítve.

Mielőtt még nekiállnék kipofozni egy szakadt tekercsű csengőt, gondoltam
megeresztek egy próbát. A váltóáramú csengő természetesen nem cseng
egyenáramról, de majd én váltom a polaritást a 9 voltos elemen.
Ha nem is vagyok valami szapora rezgésszámú, de azért
már váltóáramnak minősül amit elkövettem.

   Mivel ez a csengő váltóáramú, ezért nyugodtan sorba lehet vele kötni (és persze kell is) egy kondenzátort, ami lehetővé teszi, hogy mindig ott figyeljen a vonalon a csengő párhuzamosan.
   Ha nem lenne itt ez a kondenzátor, akkor nem választaná le a vonalról a csengőt egyenáramúlag, és akkor a csengő rövidre zárná a vonalat, s olybá tűnne, mintha mondjuk mellétettük volna a telefon beszélőjét.
   Amúgy pontosan ezt a hibát követték el úgy általában a villanyszerelők, mikor mindenféle csengőket rápróbáltak a telefonvonalra, de azok nemhogy nem szóltak, de innentől fogva már vonalat sem adott a telefonkészülék.

Ezen a képen a baksáv nevű csoki-szorítósor elemeiből láthatunk kettőt.
Az lehetett a cél, hogy valami létező alkatrészből legyen a csatlakozó.

   Ez egy nagyon csúnya részlete ennek a konstrukciónak, avagy, hogy lehet egy annyira egyszerű dolgot, mint egy doboz fedelének rögzítése, ennyire elb*szni? Úgy sem marad meg benne a menet! Úgy is ferdén fog belekapni a csavar!
   Ráadásul a csavar pici, ezért garantáltan el fog veszni, mikor a tulaj pusztán jóindulatból úgy gondolja, hogy nem kell hozzá szerelő, mert majd ő jól beállítja. Egy normál méretű (értsd öt milliméternél hosszabb) csere csavar ráadásul már van annyira hosszú, hogy beleér a képen jól láthatóan épp a csavar alatt futó pálcikába.
   Ha mondjuk sikerült beállítani a harangokat a helyükre, a doboz tetejének felcsavarozása után úgyis elhallgat a csengő, mert a csavar biztosan lefogja a kalapácsot, ami a harangokat kopácsolná. Jó játék ez kérem...

Míg a műanyag alkatrészek visszajönnek a mosásból, addig csak elleszek valahogy.
Gondoltam míg szárad a két műanyagdarab, helyre teszem a szobában a dolgokat.
Mondjuk ez esélytelen, mert a műanyagok lebomlási ideje is kevés lenne hozzá.

Itt van (illetve már csak volt) ez a trafócska. Ennek kérem kerek perec mennie kell!
Én meg úgy döntöttem, lemegyek a pincébe. Gondoltam ránézek a feladatra,
miszerint van-e nekem fölösbe Tesla B70es magnóhoz nyomógörgőm.

Csak magában a magnóban találtam, illetve a testvérében, a B115-ben.
Ezeket mikorra boncolom fel... És akkor hol van még a többi magnóm?

A régi magnóim (legalábbis egy részük) már csak így van meg, erősen darabokban.
Lepusztítottam a vázukat, a használhatónak tűnő alkatrészeket pedig eltettem.
Az a lámpa meg pont nem oda világít, ahova kéne! Ráadásul nem is lehet
fentebb állítani, csak ennél lentebb. Kéne ide a pincei asztalra is egy
olyan, mint ami fent van az asztalomon. És akkor az történt, hogy
már megint költözködtek a cégnél, s a régi bútorokat kiszórták
a folyosóra. Azonnal megragadtam egy vadonat újnak látszó
lámpát, és el is vittem magammal, szocialista megőrzésre.
Feltettem az öltőző szekrényem tetejére, ahonnan is eltűnt.
Olyan szomorú voltam, hogy azonnal beszereztem a lomtengerből
egy újabb lámpát. Ezt majd meg is mutatom közelebbről, merthogy amilyen
szerencsés vagyok, döglött volt benne a kapcsoló. Na ja. Nem véletlenül dobták ki...

Az előző képen a magnós doboz borult ki, ezen a képen pedig én. Már úgy értem attól,
hogy találtam a szobámban a polcon egy teljesen új, teljesen jó, övre csatolható
mobiltartót, miközben néhány napja ráment vagy két órám, mire sikerült
megvarrnom a régit. Le sem tagadhatnám, hogy túlléptem a lomoknak
azt a szintjét, számát, ami számomra még átlátható mennyiségű volt.

Ezzel, illetve a benne található ferdére gyilkolt menettel illene kezdenem valamit.
Ugyan szó sem volt róla, hogy ilyen mélyrehatóan belegyógyítok, de miért ne?

Na kinek van szép új Parkside (Lidl bolti márka) akkus fúrója? Persze, hogy nekem!
Kifejezetten tetszik, hogy nincs ott a krumpli akkupakk a fúró alján. Illetve ott
van az, csak benne van a nyélben. Van benne valami zár, mert ha épp nem
forog, akkor én sem tudom forgatni. Vagyis lezár a mechanika, és ettől
valahogy sokkalta jobb érzés nyitni a tokmányt. Világít, meg ilyenek...

Menetet fúrni (és vágni is) úgy szokás, hogy vissza kell tekerni az eszközt, különben
belegyógyítja a forgácsokat a szép új menetbe. Kivéve ha gépi menetfúrója van
az embernek. No meg illik satuba fogni a megdolgozandó anyagot, különben
ilyen csúfos ferdén fogunk menetet fúrni, mint ahogy épp a szerző teszi.

Bevallom, hogy nem jöttem rá, hogy a csengő dobozon
belüli rugalmas felfüggesztésében mi az okosság.
Ha csak az nem, hogy a telefonban is így volt.

Erről beszéltem egy kicsit korábban. Még egy millimétert halad befelé
a csavar, s már le is fogta a csengő harangjait püfölő kalapácsot.

Hogy én mennyire ügyesen hajtogatok el az útból apró fém alkatrészeket...

Bevoltatok sz*arva mi? Hogy a kukában végzitek...
Néha belegondolok, mit érezhetnek bonckésem alatt a lomok.
Mondjuk általában - mint ahogy én se - nincsenek maguknál boncolás közben.

Ez a részlet mondjuk nem szerepelt a javítási, illetve ellenőrzési feladatkiírásban,
de attól még tehetek a csengőre egy darabka felplugozott zsinórt.
Legalább azt a vackomat sem dobom ki...

Csörög, de korántsem cseng-bong, mint azt a régiféle jelzőcsengő tette.
Megmutatnám azt is, csak mikor legutóbb feltörték a pincét, ellopták a fadobozos,
külső harangos csengőmet. De ez valószínűleg nem lesz akadály, mert mintha
már láttam is volna egyet a kollégám szekrényében. Tényleg nem vagyok
normális, hogy mindent hazahordok, mikor itthon is van bőven elég lom.

Ahogy ezt kimondtam, már tettem is bele a kabátzsebembe.
Mondjuk másnap ki azt nem, de azért néhánynapi
sétáltatás után nagy nehezen mégis célba ért.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.