Farigcsálok 50 hollander kulcsot
(mosógép csövéhez)

Mikor a múltkor ezeket az apukámtól rám maradt kincseket átrendeztem,
akkor megtaláltam köztük azt a körzőkészletet, melyet én vettem
neki ajándékba, még valamikor évtizedekkel ezelőtt.

Mikor a múltkor belenéztem a dobozba, valahogy olyan szomorúnak találtam, hogy
itt ez a jó kis szerszámkészlet, ami annyira nem teljesítette be célját, hogy ezzel
aztán még soha senki egy árva kört sem rajzolt. No persze nem holmi sajnálatból
szedtem elő, hanem azért, mert épp körzőre volt szükségem. Mondjuk nem idefent,
hiszen itt hever egy ósdi készlet az asztalfiókban, hanem odalent a pincében.
Mivel idefent még sosem kellett, odalent viszont egyszer már igen, ezért
ez a készlet ezentúl a pincében fog lakni, hogy mikor kell, csak
oda kelljen érte nyúlnom a szerszámos polcra.

Hogy miért a pincébe megyek barkácsolni, ahelyett, hogy inkább az előszobából
fogyasztanám el az apróságokat? Nos valószínűleg a kánikula miatt evett le
a fene a pincébe. Pedig olyan szépen haladtam, hogy már csak a 741-es
IC hajtotta elektronikus zümmer, meg a 220 / 110 voltos átalakító volt
hátra. Már úgy értem, hogy azon néhány bemutatásra váró kincsem közül,
melyeket néhány hete ide, erre az aprócska polcra halmoztam. Remélem,
hogy ezzel a ficakkal nem fogok úgy járni, mint a szintén itt az
előszobában található akármi és papucs tartó polccal.

Már úgy értem, hogy így, vagyis az utolsó két nagyon nem ide illő tétel eltakarítása
előtt, vagyis már-már a célvonalnál állva feladva a folytatást. Egy időben ugyanis
annyi minden volt itt, hogy végigérte a sor az egész polcot! Természetesen sál és
kesztyű, na az nem igazán volt köztük. Ilyenkor aztán, mélán bámulva a polcot,
magam sem értem, hogy miért hanyagolom az e-cigi bemutatását, illetve a polc
másik végén látható fadarabból (vagy valami egészen másból) ugyan miért nem
készült már el a konyhába a zacskózárók tartója. Aztán valaha megálmodtam ide
egy olyan elnevezésű project is, miszerint osztólapokat készítek az előszobapolcra,
amit onnan tudok, hogy beleírtam a táblázatomba. Azt viszont már rég elfeledtem,
hogy ezt mégis milyen indíttatásból tettem. Már úgy értem, hogy minek ide még
ennél is több polc, vagy mondjuk egy rekeszes valami. Majd ha már nagyon
nem lesz mit csinálnom, ennek szerintem majd csak akkor fogok utána
olvasni. Mert ugye ha nem csinálom, mármint a mai napra kitűzött
feladatot, akkor nem haladok. Ezen okból menten a hónom alá
is csaptam a körzőkészletet, illetve felkaptam a már bemutatott
apróságokat tartalmazó vödröt, majd lesétáltam velük a pincébe.

A fekete csonka gúla VL100-as kistévéhez illő tápegység, míg a szürke doboz
felharmonikus szűrő CB rádióhoz. Míg az egyik a trafós polcra kerül (no nem
most, hiszen még nem fér oda), addig a másik az antennás fiókba. A kábelek
meg a kábelekhez, melyeket reményeim szerint még az idén szétválogatok.

Lesz még itt egy a kábelgyűjteményemnél is durvább szétválogatós project, melynek
keretében a hosszú évtizedek alatt a szerző által összegyűjtött anyagok fognak
szétpakolásra, illetve szétválogatásra, akarom mondani elrendezésre kerülni.
Ezen utóbbira azért van szükség, mert bár az utóbbi időben a szétszedtem
project mellékszálaként beindulni látszik a farigcsálok cikkek sora, de ezek
kivitelezését komolyan akadályozza, hogy mint most is, vagyis mikor éppen
szükségem van mondjuk egy darab lemezre, akkor azt akkora meló előtúrni,
hogy a várható kényelmetlenségek képesek megtorpedózni a projectet.

Mivel egy fiókban már nem fértek el, ezért úgy döntöttem, hogy kettéválasztom az
antennákat. Ebben lesznek maguk az antennák, a másikban pedig azok a dolgok,
melyek valamilyen szinten kapcsolódnak hozzájuk. Ilyen kapcsolódó dolog
például a korábban említett harmonikus szűrő, vagy az SWR mérő,
vagy az a rengeteg mindenféle antennacsatlakozó, ami az
alkatrészek szétválogatásakor került elő.

Na most szerintem egyáltalán nincs rajta mit csodálkozni, hogy ilyen állapotok
mellett semmi kedvem sincs nekiállni azoknak a projecteknek, melyekhez
tengelyre, lemezre, karikára, műanyaglapra, vagy bármi itt található
anyagféleségre van szükség. Ezeken az áldatlan körülményeken még
az sem segít, miszerint egyik alaptulajdonságom, hogy imádok turkálni.

Ez a darabka alumíniumlemez sajnos túl keskeny a feladathoz. No persze egészen
biztos vagyok benne, hogy akad itt ennél két centivel szélesebb is, csak ugye azt
a lemezt úgy felkutatni, hogyha bárhol azért nem is lehet, de több hatalmas
dobozt kelljen kiborítani az előkerítéséhez, na azt azért talán mégse...

Szóval ha ki azért nem is borítottam, de legalább idegörbedtem eléjük, gondolván
hátha mégis szerencsével járok. De persze nem. Mindössze annyit értem el, hogy
elzsibbadt a lábam. Ez persze nem történt volna meg, ha lett volna itt egy sámli.

Amúgy akadt, csakhogy jelenleg akkora itt a kupi, hogy nem szúrtam ki,
mert ahol épp guggoltam, onnan nézvést takarta az Orion 449-es rádió.

Csalfa emlékeim szerint ebben a dobozban is már pusztán
csak anyagoknak lett volna szabad tartózkodniuk.

Na most ehhez képest ezeket mind az előbb látott dobozból szedtem ki! Az persze
igaz, hogy ezeket a dobozuk esetleges újrahasznosíthatósága okán nem dobtam
ki, de ez ettől szerintem még igencsak hamarost be fog következni. Valamint
lelki szemeim előtt én már látom is, amint elindítok egy újabb rendrakós
projectet. Mert ugye az azért mégsem járja, hogy a vegyes tartalmú
dobozaim sorát még mindig nem sikerült megfelelő számúra,
reményeim szerint egy nullához nagyon közeli
értékre redukálnom.

Ez a doboz annyiban tekinthető vegyes tartalmúnak, hogy ebben, bár kifejezetten
műanyag bigyók laknak, azonban ezen belül bármi előfordulhat. A hangszórórács
például biztosan nem ide, hanem a hangszórós szekrénybe való. A színes plexi
az átlátszó műanyagokhoz. A propeller a ventilátorokhoz. A kisrádió doboz
pedig vagy a műanyag dobozokhoz, vagy talán inkább a kisrádiókhoz.

Ezt a kettőt is az előző dobozból vettem ki. A szögletes a lemezek feliratú (amúgy
még nem is létező) dobozba való, míg a tárcsa abba a fiókba, melyre azt írtam,
hogy kerek dolgok. A bal oldali hiányos textilbakelit lemez (mely valaha egy
EVA66-os tápegység alaplemeze volt) sajnos túlontúl lyukacsos a mai
a feladathoz, miközben a jobb oldali tárcsa anyagában kevés.

Ahogy toporogtam az erősen vegyes tartalmú dobozok előtt, egyszer csak felnéztem
az égre, amit bár nem láttam, de ennek ellenére mégiscsak megsegített, ugyanis
megláttam helyette ezt a sokszemű idegen lényre emlékeztető dobozt. Ezt
szerintem még a "relés doboz éjszakai áramhoz" elnevezésű projecthez
gyűjtöttem be, minek okán már több mint tíz éve hányódott a pincében.
Néhányszor (mivel semmire se jó) már erősen rezgett a léc, hogy kivágom,
de eddig még mindig megúszta. Most viszont épp eljött az ideje a kivágásnak!

No persze továbbra sem az egész dobozt vágom ki, hanem csak belőle
valahonnan egy a nemes célnak megfelelő méretű anyagdarabot.

Mindeközben - az itt található rendetlenség okán - készül ide egy szerszámtartó.
Hogy nem készül? Nos nem. Mégpedig annyira nem, hogy a szerszámtartós
cikk lenne a farigcsálósak közt a tizenkettedik, miközben a mostani
már az ötvenedik, de én mégsem azt csinálom, hanem ezt.

Visszatérve mai barkácsolásom tárgyához, úgy ítéltem meg, hogy az MTSZ-10-es
tápszekrény falának vastagsága épp megfelel az adott célra. Már úgy értem
arra, hogy egy olyan kulcsot készítsek belőle a szomszédasszonynak,
mellyel majd könnyedén tudja zárni és nyitni a mosógép
vízbevezető csövének hollandi csavarját.

Hogy hová, illetve mire kell pontosan illenie a készítendő kulcsnak, azt eddig azért
nem mutattam, mert mikor ezeket a képen látható adatokat az anyáról levettem,
akkor nem volt nálam a fényképezőgép. Igazándiból nem is ezért mentem le,
hanem a pincében sertepertéltem valamit. Szóval a szomszédasszony
csak úgy mellesleg közbejött. Aki látott már cső végére való hollandert,
annak nem kell magyaráznom a felvett adatokat, a többieknek meg úgyis csak
ákombákom. A balra fent látható adat, vagyis az, hogy valami 185 centi
magas, az nem ehhez a projecthez tartozik, hanem még a múltkori
szekrényépítőshöz, csak elfelejtettem odébb lapozni a füzetet.

Kicsit még lamentáltam rajta, hogy akkor most pusztán az anyaga miatt
szétszedjek egy ilyen jópofa, ezen túlmenőleg vadonat új szekrényt,
de mivel az utóbbi évtizedben - így egyben legalábbis -
nem kellett semmire, ezért szétkaptam.

Már látom is, amint újabb adag érkezik a gumitücskös dobozomba.

Ezt a rengeteg lyukat elnézve felbátorodtam, mondván ha másnak, akkor talán
még nekem is sikerülni fog ilyen szép szabályosan megfúrni ezt az anyagot.

Mivel így kényelmes, ezért géppel vágom ki
az oldalából a szükséges méretű anyagot.

Mondjuk azt, hogy ekkora lemezre van szükség a készítendő kulcshoz, azt nem úgy
határoztam meg, hogy elterveztem a kulcsot, majd megmértem a széltét hosszát,
hanem ez most úgy van, hogy akkora lesz a kulcs, ami ebből a méretű anyagból
kiadódik. Szóval bár pontosan kell dolgoznom, de ez a pontosság csak annyiban
érdekes, hogy igazodnom kell a hollander formájához, pontosabban szólva
a külső méretéhez. A kulcs formája és külső mérete viszont
meglehetősen rugalmasan kezelhető.

Előszedtem a rajzeszközöket, majd nekiálltam és felvittem
a szürke anyagra néhány vonalat, kört, illetve pontot.

A hollander külsején található bordákhoz csak pontos munkával tudok igazodni,
ezért az ezeket alkotó, később félbevágandó lyukakat természetesen nem
kézből, hanem az állványba fogott Makita fúrógéppel fúrom ki.

Eddig jó. (bízza el magát a szerző rutinosan)

Na most jön az a rész, amitől egy kissé félek. No nem azért, mintha a képen látható
fúró valami különösen veszélyes szerszám lenne (amúgy az), hanem azért, mert ha
akár csak egy milliméternyit is elkúszik az anyagban, akkor mindjárt annyi is lett
a pontosságnak. Illetve ami ennél is rosszabb, magának a használhatóságnak.
Amúgy az volt a "B" terv, hogyha ez az elképzelésem valamiért mégsem
válna be, akkor kezdem elölről, csak egyből a nagy lyukkal nyitok,
míg a kicsiket majd csak utólag, egy tűreszelővel alakítom ki.

Szerencsére még idejében sikerült rájönnöm, hogy van egy kis bibi ezzel
az összeállítással. Mert ugye ha átér a fúró az üvegszálas műanyagon,
akkor ugyan ne álljon már neki megenni a fúrógépállvány talpát.

Hogy biztosan értéktelen fadarabot tegyek tönkre, a már tüzelőnek felaprított
darabok közül választottam ki egy a célnak megfelelő méretű alátétet.

Na most ugrik a majom a vízbe!

Ennek csak annyiban lehet megkérdőjelezni a tökéletességét, hogy míg
a nagy lyuknak 29 milliméteres átmérőjűnek kellene lennie,
addig nekem 28-as volt a legközelebbi fúróm.

A balra látható ferde vonalak azzal a célzattal kerültek úgy és oda, hogy lehetőség
szerint ne három, hanem majd csak két pöcökre ne fogjon rá a kulcs. Majd
mindjárt megmutatom, hogyan illeszkedik, illetve tolható fel az anyára.

Csak előbb még körbevágom a nagyja leeső anyagot ezzel a munkapadba
fogott fűrészgéppel. Ez az összeállítás nagyban hozzájárult az utóbbi
időkben egyre sűrűbben kivitelezett farigcsálós projectekhez.

Épp mint ahogy ez a csiszolópad is, melynek segítségével szinte pillanatok alatt
sikerült letolnom a kulcs körvonalairól a felesleges anyagot. Kézben tartott
szalagcsiszolóval történő bénázás helyett csak álltam a pad előtt, toltam
neki a szalagnak az anyagot, és néztem amint a kijelölt vonalig fogy.

A maradékot, vagyis az éleket és a belső ívet hagyományos módon, tehát
a munkadarabot satuba fogva, mindenféle reszelőkkel igazítottam ki.

Na most ahhoz képest, hogy a felvett adatok alapján közvetlenül az
anyagra terveztem rá a formát, szerintem igenis szépre sikeredett.

A kivágás azért kell, hogy rá lehessen dugni a csőre.

Illetve azért, mert a szomszédasszony mosógépén nem ilyen a hollandi anya,
mint amilyen a miénken. Bevallom őszintén, hogy egyszerűen nem is
értem, hogyan lehet róla lehagyni azt a két pöcköt, melyeknél
fogva egyáltalán meg lehet szorítani, vagy épp oldani.

Mondjuk mi nem a gépoldalt szoktuk bontani, hanem ezt a másikat, ahol
természetesen szintén van két pöcök, ami a hollander kioldásához kell.

A szomszédasszonynak viszont olyan csövet hagytak itt a melósok, melyen csak
apró felöntések vannak. Az enyhe roncsolási nyomok már a kényszerűségből
elkövetett kombinált fogós csavargatás következményei. Még a hatalmas
fogó bevetése ellenére is megesett, hogy le kellett mennem segíteni,
ugyanis úgy rágyógyult a hollandi a mosógépre, hogy a 80
éves nénike nem volt képes onnan lebirkózni.

Részemről ennyit tudtam tenni. Ha ez a hosszú erőkar
sem lenne elég, akkor sajnos nincs több ötletem...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.