Postai KIL jelfogó
(Hofferek Attila kérésére)

Íme a KIL jelfogó. A KIL a tervező három ember nevének kezdőbetűje. Sajnos már fogalmam sincs róla, hogy kik voltak ők. A telefonrajzos könyvemben pedig sajnos nincs benne. Ezzel a dobozzal ketté lehetett osztani egy telefonvonalat, mégpedig úgy, hogy a két készülék nem tudta lehallgatni egymást. Ott volt a vonal, ahol előbb felvették a kézibeszélőt. A két készülék között a vonali feszültségről üzemelő zümmeres átjelzés volt.
A szerkezet a Posta javítóüzemében készült.
Hihetetlen komplex bonyolult zárszerkezet. Egy furcsa kulcs volt hozzá, amiből két kis pöcök állt ki. Sosem volt ilyenem, ezért mindig egyszerűen csak kézzel nyitottam ki ezt a csavart.
A szerkezet alja. Az ovális lyukon mentek be a kábelek, majd az alul felül látható vékony résen keresztül jöttek volna ki a doboz és a fal között. Persze nem fértek ki. Ez egy annyira egy megszokott konstrukciós hiba volt, hogy már szinte hozzátartozott a szocialista iparhoz. A sarkokban látható négy lyuk a doboz falhoz történő rögzítésére szolgál. Állítólag valaki egyszer látott egy ilyen dobozt, ami mind a négy csavarral oda volt rögzítve. De ez persze csak urban legend...
A fedelet levéve ez a kép tárul szemünk elé. Jó erős vas váz van belül. Ha leverjük a meghatározhatatlanul zöld műanyag házat, még akkor is egyben marad a szerkezet.
Íme a kapcsolási rajz. Persze egy ilyen szerkezethez valami rémületesen felesleges. Ha elromlott, akkor csere. Ha nagyon meg akarjuk javítani, akkor elég az elfáradt kontaktusokat kiigazítani, de ehhez meg nem kell rajz.
A panel jobb felső sarkára oda van írva, hogy mi ez. Ez sem divat manapság. A vezetékek bekötésére a panelba forrasztott csavaros szorítók szolgálnak.
Íme a két hatalmas jelfogó. Azért ilyen nagyok, hogy rájuk férjen az a rengeteg menetnyi drót. Ez a nagy relé ugyanis a telefon vonalból csak egészen kevéske energiát von el a működéséhez.

 

 

Jó hangosan tud kattogni.

 

A relék szemből. Egy bontó és egy előbb záró aztán bontó kontaktus. Az utóbbi fontos, mert ez kell ahhoz, hogy ne bontsa el a relé maga alatt a telefonvonalat.

 

 

Ha elbontja, akkor elkezd un. flakkerolni.

 

Még mindig tudja az összes funkciót, hiszen csak a dobozt szereltem le róla. Amúgy a doboz páramentesen zárna. (ha alul nem volna rajta lyuk) Ezek a képek az új KIL jelfogóról készültek. A réginek közelítőleg dupla ilyen magas volt a doboza, és sokkal gömbölydedebbek voltak a sarkai. Igazándiból zöldre színezett plexiből volt, ami sajnos elég könnyen tört.
A panelre papírlapocska van ragasztva, ami tartalmazza a bekötési rajzot. A 1 az egyik készülék felé, a 2 a másik készülék felé menő ág. A 2V1 a vonal két ága. A két nagy "M" betű pedig arra utal, hogy "M" mint mi a fenét akarsz? Hát nem látod, hogy nincs több bekötendő drót?
Kitekertem a csavarokat. Legalább van a dobozban valami hasznosítható. Talán még a két kondenzátort kimenthettem volna, de nem tettem.
Egyszerűen kiharaptam a jelfogókat a panelből.
Nem egy szép munka, de nincs kedvem forrasztgatni, meg értelme se volna sok. (meg nekem sincs sok)
Egyre több darabból áll a szerkezet.
A jelfogó rugócsoportja leszerelve. Ezen a relén alig van néhány rugó. Van is erről egy rövidke történetem. Ipari tanuló koromban a tanárunk behozott a gyakorlat órára egy nagy doboz relét. Válasszon csak mindenki egyet magának!
Voltak köztünk kevésbé értelmes versenyzők is. Nem tudni mire gondolhattak. Talán a vasgyűjtésre. A többieket félrelökve a legnagyobb reléket választották maguknak. Mikor már mindenkinek volt reléje, a tanár úr azt mondta: Akkor mindenki szedje szét a reléjét. Mikor ezzel megvoltunk, akkor meg a következőket mondta: Aki összerakta, az hazamehet. Halasi Laci barátommal nagyon korán eljöttünk. Már egészen el voltunk ázva, mire a többiek odaértek a kocsmába.
A relé burkolatára rá van nyomtatva az adatlapja. 5.800 menet 0,17-es réz huzalból, ami 260 Ohm ellenállást jelent.
Ebben az apró vödörben végezték az alkatrészek. Ebben a vödörben az utóbbi időben egyre több alkatrész végzi. Régen a sok kis apró vacakot mind szétválogattam, majd a helyére raktam. Mára már megteltek a dobozaim...
A zöld doboz megmaradt. Ez talán még jó lesz valamire. Majd építek bele valamit. Csudákat! Már úgy értem, hogy nem csuda dolgot, hanem leginkább sajnos semmit...
Így nézett ki a KIL-hez való zümmer. Sajnos nem találtam szétszedni való példányt. (pedig van itthon valahol több tucat) A régiben egy harang nélküli csengő volt. Ez már egy újabb típus. Ebben vagy egy Cmos IC van, vagy egy 741-es. A hangszóró pedig a CB76-os készülék hallgatója. Ez a darab a nagyszobánkban szolgál, mint a bejárati csengőgombra kötött pótcsengő.
Az asszony elolvasta a Medveölő című indiános könyvet, és ihletet merített belőle. Persze itt a városban kevés a medve. Neki is csak egy (még ha csak egy) plüss jutott. Azt viszont nagy hirtelen szétkapta!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.