CB 555 telefon
(szobadísznek pont jó lesz)

Jé! Egy zsák. Vajon mi lehet benne? Van az úgy, hogy így kezdődik
el egy szétszedés. No persze tudok nyitni sittes konténerrel is.

Egy telefonközpontban talált zsákban mi más is lenne, mint ócska telefonok.
A CB811-est (jobbra fent) már láttuk, jöjjön most a CB55-ös. (balra fent)

Célzottan tettem rá az újságpapírra a készüléket. A cél az asztal tisztaságának
megóvása volt. A háttérben látható rádiót vajon szétszedtem már?
Illetve ha nem is pont ezt, de van itthon egy párja, majd azt.

Fúj de koszos! Na erről aztán bőven lesz mit leáztatni.
Szóval ezt nem csak megszokásból mosom ki.

Nem csak a külseje, de az elérhető belsőbb részei is koszosak. Azt mondanám róla,
hogy éppen úgy néz ki, mint egy hentes telefonja, bár ezen állag eléréséhez még
csak nem is kell hentesnek lenni. Van aki már eleve ilyen tisztasági szinten él.

És akkor odanyomja a kezembe, hogy hallgassa meg, hogy mennyire recseg.
Elsők között tanultam meg: Idegen telefont nem teszünk a fülünkre!
Mondjuk az igaz, hogy a vágóhídon a gépsor melletti telefon
pont úgy nézett ki, mint ami mellett állatokat ölnek le.

Nekem erősen hiányos a fogsorom (elől már alig van), de így teleköpni a mikrofont...

Nem mondom, hogy még sosem láttam zöldpenészes mikrofont,
csak mindig meglep. Szénmikrofont mutattam már belülről?
Hogy hogy nem? Már tudom is mit boncolok legközelebb.

A mikrofon az még csak hagyján. Teleköpi mert nyáladzva beszél. De a hallgató?
Az addig rendben van (frászt), hogy ez fülzsír. No de, hogy a csudába jutott át?

Már miért is ne itt mosnám ki? A tányérok sem mutatnak különbül egy
kiadós ebéd után, mint ahogy ez a szerencsétlen telefon kinéz.

Adok neki rendesen a mosószeres vízből. Persze darabjaira szedve jobban tisztítható,
csak kinek van kedve egy ennyire koszos vackot szétszedni? Múltkor szemeztem
is egy Verhovina mopeddel. Volt nekem ilyen régen, nem is egy, de mindjárt
három! Gondolkodtam rajta, megveszem. (20-ért árulták, ami alkuval 10)
Már persze nem használatra gondoltam, mert arra teljesen alkalmatlan,
hanem szétszedésre. Aztán le is mondtam róla, mert eszembe jutott,
hogyan néztem ki a mindennapi motorszerelés után. Meg az a szag!

Ez az a gép amit minden nap szerelnem kellett, hogy menjen. Olyan mérhetetlenül
gyenge minőségű alkatrészekből van összerakva, hogy az ember el sem hiszi, míg
meg csak nem tapasztalja. Ahogy így elnézem ezt a gépet, az első sárvédő és a
tank kivételével minden egyes alkatrészével meggyűlt a bajom. Az mondjuk
igaz, hogy jó kis szétszedtem cikk kerekedne belőle, mert a motor szinte
minden egyes tengelyéhez és csavarjához akadna egy jó történetem.

Tisztul a kép, csak nem férek az ujjkorong alatti részekhez a porecsetemmel.

Nincs akadály annak, kinek csavarhúzót adott az Úr Pesten.

Belülre is kap vizet, mosószert, ecsetelést. Ecsetemet meséltem? Nem? Akkor ezt
most nem úszod meg! Kinyitottam a szekrényem. Iszonyat bűz dőlt ki belőle!
Amolyan szarszagféle. Átnéztem mindent, de nem találtam meg a forrást.
Papírok, gépek, eszközök, alkatrészek, de semmi olyan, aminek szar
szaga lehet. Végül kiderült, hogy az ecsetem a bűnös. Fürdettem
valamit (mint most ezt a telefont), s az ecsetet vizesen tettem be
a szekrénybe. Nem mindegy hol szárad meg? A hol az mindegy,
de a miből van az nem! Ez valami állatszőr ecset, s mikor szárad,
valami iszonyatos szaga lesz! Száradt a telefon a szekrényben, majd
kisvártatva hazahoztam. Letettem a polcra. Gondoltam majd mindjárt
folytatom a szétszedést. Aztán ahogy szokott, az a pár év sebesen elrepült.

Gondoltam rendezkedek egy kicsit a szobában, amolyan bemelegítésképp, mielőtt
még nekiállnék szétszedni valamit. Lehajigáltam a polcok tetejéről a könyveken
heverő szalagorsókat. Szotyi maci somolyogva állítja, hogy nem ő volt a tettes.

Kerestem egy üres papírdobozt (már egy hete fociztam vele az előszobában), amibe
belefértek az orsók. Még pár tekercs szalag is melléjük fért. Az kérem úgy volt,
hogy elkezdtem meghallgatni a szalagokat, s a melyiket meghallgattam, azt
átettem a polcon ülő maci másik oldalára. Macitól balra meghallgatni,
macitól jobbra meghallgatva. Aztán az asszonnyal karöltve teljesen
összekevertük a polcok tartalmát. Most már mindegy. Majd akkor
hallgatom meg őket újra (hátha van rajtuk valami érdekes), majd
ha készen leszek a direkt erre a célra vett négysebességes
Philips magnó kipofozásával. Juj de messze van az!

Ez nem az a Philips, mert ezt nem hallgatni, hanem csak dísznek vettem.
A Sokol 310-es rádiót már láttuk, és a nagyon fényes Philipset is.
A narancsszín telefon is volt már, meg a CB35-ös is. Már csak
a kettejük között ücsörgő CB55-ös van hátra. No meg az,
hogy a két fél CB35-ös készülékemet végre egyesítsem.

A CB35-ös készülékekhez most nincs kedvem, őket majd valamikor máskor.
Levettem a másik két telefont, helyükre feltettem a szalagokkal kitömött
papírdobozt. Egyre hülyébben néz ki ez a szoba! Igaz, hogy nem
panaszkodom, hiszen mindig is ilyet szerettem volna.

Olyan ügyes vagyok, hogy most meg a narancsszín bolgár telefonnak nincs helye.

Jó lesz itt. Épp a minap tettem helyre (levittem a pincébe) az itt őrizgetett
árnyékolt kábeldarabjaimat, melyeket néhány SCART kábelnek
a szétszedés oltárán való feláldozásával tettem magamévá.

Tologattam, rakosgattam, lengettem felette az asztali lámpám, de végül mégiscsak be
kellett vinnem a napfényre, hogy normálisan le tudjam fotózni. Mondjuk még így is
folyton azt játszotta, hogy hátulról kapja a napfényt. Ha meg helyet cseréltünk?
Na akkor meg árnyékot vetettem rá. Végül úgy sikerült lefotóznom, hogy
fél seggel már kint ültem az ablakban a muskátlin. Mit gondolt
aki lentről látott? Trágyázok? Felhúzott gatyában!

Hiányzik az elejéről a telefonszám tartó keret. Múltkor kidobtam egy
CB76-os piros házat. Most bezzeg jól mutatna a feketén a piros...

Az oldalsó matrica szerint a Magyar Posta tulajdona. Ha meglátom a postáskisasszonyt,
nem hogy telefont nem kap, de egérutat sem a lebaszás elől! Minap kaptam postán
egy bárányt. Sima levélként lett feladva. Vagyis nem könyvelt küldeményként.
Azért illett volna hagyni egy papírt, hogy menjek már be a bariért a postára.
De már azt is eljátszotta, hogy az ajánlott küldeményt beadta két ajtóval
odébb egy céghez. Én meg a postán vertem az asztalt, mert mégis mi
az, hogy be van írva a könyvbe, hogy átvettem? Hagyjuk a postát...

 Ezeket a készülékeket eredetileg vászonzsinórral szerelték, de aztán jött a műanyag.

Nem tart valami sokáig ez a kábel, hiszen alig van belőle húsz centi. A kábel másik
végén eredetileg nem konnektor volt, hanem fixre volt kötve. Már úgy értem, hogy
az ötvenes években nem volt szabad kihúzni a telefont, ezért nem is lehetett. Majd
ha találok egy ilyet, akkor megmutatom hogyan nézett ki. Kb. akkorka volt
mint egy gyufás skatulya, és fixre bele volt kötve a készülékzsinór.

A készülék aljából kimállottak a gumilábak, így a készüléket összetartó három csavar
feje már leér az asztalra. Akkor már tudom is, hogy mi csikorgott az előbb.

Hogy a jó k. anyukádat karcold össze!
No nem mintha ez a karc olyan sokat ártana az asztalom esztétikájának...

Nekem ne volna itthon gumis dobozom? Mindjárt kettő is van! Persze mindkettő
hol másutt, mint a polc legtetején. Modern dolgok is vannak a dobozban, meg
persze telefon gumilábak is. Nem is tudom, hogy miből nem hoztam én haza?

Nem tudja valaki, hogy a spéci piros árnyékolt kábellel történő varrástól eltekintve,
mégis hol a csudában lehet pont ilyen, un. kézműipari papucsot kapni? Már ott
tart az asszony, hogy van egy bőr aktatáskám a pincében, abból kiszabja.

Felrakom legfelülre a dobozt, visszaviszem a nagyszobába a széket, majd leülök
az asztalomhoz. Megveregetem a vállam. Egy részfeladat megoldva. No de hol
van a negyedik gumiláb? Ne már, hogy tényleg csak háromig tudok számolni!
Szerencsére nem. Mikor épp jó formában vagyok, na olyankor megy
az nekem akár négyig is, csak a negyedik gumiláb elbújt.

Ez egy egészen jól sikerült kép, bár nem csodálom, hogy kiakadt tőle a fényképező.
Gondolom nem tudott mit kezdeni azzal, hogy fénylik is, meg persze fekete is.

Alig van benne valami. Az előbb látott tárcsa, a még be nem mutatott, s a későbbikben
teljesen el is felejtett kézibeszélő, a képen látható csengő, valamint a szürke
tömbbe sűrített összes többi alkatrész. No de hová tökítettem el
a kapcsolási rajzot? Ha nem szkenneltem be, az jópofa
dolog lesz, ugyanis a múltkor elajándékoztam
 a telefon kapcsolási rajzos könyvemet.

Márpedig nem szkenneltem be a rajzot.
Túrhattam fel az egész a netet, mire találtam egy használható példányt.

Van ennek a csengőnek valami varázsa. Valahogy olyan letisztult.

Mint azt már említettem volt, minden más alkatrész ebbe a szürke kockába lett
elrejtve, csak ugye nem látjuk. Bevallom őszintén, hogy egyáltalán nem
dereng, hogy valaha is kinyitottam volna egy ilyen dobozt. Úgy érzem
épp most jött el a nagyszerű alkalom, hogy ezt a hiányosságot pótoljam.

A tehermentesítő a vászonszigetelésű zsinórokhoz lett méretezve.

Műanyagok ha találkoznak. Valami oldószer kipárolgott a CB 67-es készülékzsinór
tehermentesítőjéből, amitől igencsak látványosan meglágyult a szürke műanyag.

Ez itt az automata rugócsoportja.

Ez a rugócsoport kiképzés nem épp a készülék büszkesége, bár egyszerű és stabil.

A szürke puttonyra mély benyomást tett a fekete tehermentesítő.

Két csavar tartotta a helyén, össze viszont egy sem.

Már úgy értem, hogy minden különösebb akadály nélkül lejött róla
a szürke doboz. Amit a képen látunk, az az indukciós tekercs.

Amit ezen a képen látunk, arról viszont nem tudom megmondani, hogy micsoda.
Mondanék ilyeneket, hogy ellenálláshuzalból van tekercselve, és akkor ez az
önhang-csökkentő áramkör része, de ez csak találgatás. Majd mindjárt
felmászok a polcra a rajzért. (illetve beszúrtam az előbb) Ez egy
tekercs, a tárcsa impulzusai által keltett zavarok szűrésére.

Kondenzátor. Kell egy sorban a csengővel, hogy egyenáramúlag szakadást mutasson
a készülék mikor letettük, váltóáramúlag viszont ettől még ott legyen a csengő.

Jó alaposan össze van építve.

Tankérem nem én voltam! Ez  csavar teljesen magától esett ki,
és ahogy így elnézem, még csak nem is mostanában.

Ide való keresztbe, csak kell hozzá egy anya.

A csavar állagát tekintve úgy érzem, hogy ezen sosem volt rajta az anya.
Vagy ha igen, akkor az még valamikor nagyon a rozsdásodás előtt volt.

Előkaptam a hármas anya feliratú dobozomat. Természetesen
egyetlen hármas anya sem stimmel a kettőhatos csavarra.

Még tiszta szerencse, hogy kettes anyából is akad egy egész dobozzal.
Mondjuk két egyforma anya (mint ahogy csavar is) az nálam nagyon ritka.

Néztem mik azok a fekete pettyek a trafón.
Na az ott bizony penész!

Ez nem utólagos gányálás!
Az automata villája kiesés ellen gyárilag egy darabka rézdróttal van rögzítve.

Bent a tárcsa.

Kint a tárcsa.
No de minek szedtem ki? Már persze azon túl, hogy ez a szétszedtem rovat.

Azért szedtem ki, mert igen különös módon működik. Ugyan visszaforog, de csak
akkor, ha belülről (most épp onnan nézzük) meglököm a regulátort.
De még így is csak csigaványadt üzemmódban tekeredik.

A regulátor közelről. Az a baja, hogy be van zsírozva.

Nemhogy nem kell, de ezt az alkatrészt egyenesen tilos zsírozni! Egy csepp
varrógépolaj a tengelyvégekre, és semmi más kenőanyag nem kell bele.

Persze ahhoz, hogy a regulátort kiszedjem, előbb teljesen ki kell tekerni ezt a csavart.
Ezt sosem szerettem (rengeteg tárcsát javítottam), mert előbb meg kell oldani
a kontraanyát, de ahhoz nem lehet hozzáférni lapos fogóval, csak jusztával.
A jusztafogó, mint ahogy a neve is mutatja, jusztírozásra, vagyis érintkezők
hajlítására való, nem csavaranyákhoz. Vagyis gyenge egy ilyen feladathoz.
Persze ha lett volna egy ideillő csőkulcsom...

Kitörölgettem a regulátor házából a feleslegesen belekent zsírt. Na most ha itt zsír
van, akkor a regulátor kajainak végén kilendülő súlyok beleragadnak.
Épp az előbb láttuk videón, hogyan forog tőle vissza a tárcsa.

Ezek az alkatrészek is be voltak zsírozva. Mondjuk ha a felületükre csak leheletnyi
vékonyan, mondhatni zsíros ronggyal áttörölve, na az még elmegy, de vastagon
bekenve sajnos már összeragad az egész. A jobbra látható szárnykerék is
beragad, mint ahogy a balra látható racsni is. Azt meséltem? Vecsei Feri
osztálytársam, aki már csak ránézésre is sokkal erősebb volt, mint amennyire
okos, mikor a tárcsát tanultuk, akkor óvatlanul eltörte a szárnykereket. Szomorúan
mondta az oktatónak, milyen csúnya baleset történt. Kiment a tanári asztalhoz,
ahol kapott egy másik szárnykereket. Úgy látszik az oktató fel volt készülve
az ilyen balesetekre. Sajnos míg Feri visszaért a munkaasztalhoz az újabb
szárnykerékkel, az pusztán a megfogásától ismét eltörött. Morgott is Feri
erősen, hogy minek kell ilyen apró szarokkal foglalkoznunk. Mi többiek
persze jól kinevettük. Néhány nap múlva árokásásban viszont már
nagyon lemaradt Feri mögött a sok csigaványadt pesti kölyök.

A racsni azért van, hogy a szárnykerék csak az egyik irányba forogjon. Ha nem így
lenne, akkor olyankor is hajtanánk az ujjkoronggal a regulátort, mikor nem kéne.

Ez egy jó kép.
Vajon mi zavarhatta meg a fotómasinát?

Ahová a piros nyíl mutat, az a kis pöcök mozgatja a rugócsoportot.

Mármint ezt. Innen nézve a felső három érintkező a hallgató mikrofon rövidre záró
rugó. Az alsó kettő az impulzus rugó. (gyakorlatilag ezekkel tárcsázunk) A maradék
két rugó az impulzus rugókkal van párhuzamosan kötve. Az a nemes feladatuk, hogy
lenyessék az impulzus rugók által kiadott utolsó impulzust, ugyanis ők mindig eggyel
többet adnak. Ez azért van, hogy nehogy két gyors egyest egy kettesnek érzékeljen
a központ. Illetve, hogy ne tudjanak egybefolyni a tárcsázott számok
még akkor se, ha nagyon gyors a kezünk.

A rugó még nincs benne, szóval visszafelé még tekerni kell, de legalább már lehet.
Már persze azért, mert WD40-el kimostam a racsniból a beszáradt zsírt.
Eredetileg előre sem lehetett normális módon tekerni a tárcsát.

A tárcsát visszahúzó rugó, valamint az őt tartó beakadó körmös alátét.
Ha jól emlékszem, akkor három és felet kell húzni a rugón.

A tárcsát tartó egyik csavar alól hiányzott az alátét, de nekem persze négyes
alátétből is van készleten. Mondjuk fura, hogy nem kiszedem,
 hanem beteszem, de ilyen esetnek is meg kell esni.

Összekentem a bakelitházat a WD40-el összemaszatolt kezemmel. Ahol összekentem,
ott sokkal jobban néz ki. Régen úgy csináltuk, hogy valami zsíros ronggyal áttöröltük
a készüléket. Szinte mindegy volt mivel, még a vajas kenyeres szalvéta is megfelelt.

Bárhogyan is nézem, ez a lyuk éppen arra teremtetett, hogy én ebbe
egy RJ11-es aljzatot szereljek. Utólag belegondolva, szó
sem volt róla, hogy kipofozom ezt a készüléket.

Nálam tipikusan a két véglet szokott előfordulni. Vagy mindenhonnan telefonos
cuccok hullanak ki, vagy egy k*rva konnektor nem sok, annyi sem akad az egész
lakásban! Múltkor berágtam és rendeztem a helyzetet. Kineveztem ezt a fiókot
telefonos fióknak. Ami ebben elfér, annyit tartok itthon. A többi lomot vissza
is vittem a melóba. Úgyis oda valók. Most persze, hogy itthon kellene egy
beépíthető RJ11-es aljzat, természetesen nincs. No persze tudom,
hogy láttam valahol. Csak mint a kép mutatja, nem itt.

Nemhogy itt van, de még az is van ráírva a fiókocskára, hogy telefon csatlakozó.
Olyan rendes ember vagyok, hogy azon néha már magam is elcsodálkozom.

Pontosan ezt kerestem. Ezt csak azért mondom, mert sokszor
előfordul, hogyha találok is valamit, az nem pont olyan.

Ha a kerek részt kireszelem, akkor tökéletesen illik a lyukba. Vajon
honnan tudták 1955-ben, hogy mekkora lesz egy RJ11-es aljzat?

Lefényképeztem a drótok pozícióját, hogy visszataláljak a színekkel a helyükre.

Aztán inkább maradtam a hagyományos kockás papírnál. Már csak azért is, mert
egyrészt szerintem kényelmetlen visszanézni a fotómasinán a képet, másrészt
pedig nem is nagyon tudom hogyan kell. Ilyesmiben nálunk az asszony a
nagy. Képes lefotózni az erkélyen a paprikapalántát, majd az orrom alá
tolni a gépet (már úgy értem a fényképezőgép nézőkéjét), hogy nézzem
milyen szépek. Ennyi erővel akár a virágosládát is az ölembe tehetné...

Elővettem egy nagy csomó reszelőt, hogy majd
ezekkel jól kireszelem azt a lyukat szögletesre.

Van énnekem fűrészem. Reszeljen akinek két anyja van!

Na jó. Egy kicsit azért reszeltem is. Eddig jó, csak ugye mi fogja a helyén tartani?

Ugyan megszorul a résben, de így nem maradhat.
Takonyragasztó-pisztoly nem tartaná meg.
Kéne nekem egy laposvas két lyukkal.

Ilyen esetekre is fel vagyok készülve. Van egy fiókom, amire az van írva: Apróvas
Ebben apró mechanikai alkatrészek vannak, mint például ami most is kéne.
Persze az említett fiók már lent van a pincében, hiszen nem kell, mert
már nem igazán barkácsolok. Ez a doboz a legutóbbi szétszedtemek
által termelődött anyagokat tartalmazza. Akár lehetne is benne amit keresek.

Valami van, de nem az igazi.
Ki is mondta ezt? Arkagyij Rajkin.

Mire ezt megtaláltam...

Ha excenter kell, akkor az is van itthon. Persze most nem kell...

Mi lenne, ha körbenéznék, illetve hátra?
Itt ez a rengeteg doboz. Hátha akad bennük valami.
Mondjuk középen két doboznyi hézag. Majd ragasztok dobozt...

Ennek a doboznak az a felirata, hogy: Alátétek
Itt van minden olyasmi, ami nem fért bele a többi kategóriába.
Például nincs csapágyak és órafelhúzó feliratú dobozom, ezért ezek itt laknak.

Meg persze ezek is, amikre úgy nagyjából ráillik az alátét kifejezés.

Már vágom is bele a négyes menetet.
Már csak azért, mert az anya már nem férne oda.

Kicsit kifűrészeltem belőle, hogy elférjenek a kábelek.
Ebben az egészben az a szép, hogy úgy van berendezve a szoba,
hogy mindezen műveletekhez gyakorlatilag fel sem kell állnom a székemből.

Már miért is ne illene ide? Ez az alumínium lapocska amúgy egy EVA66 fedőnevű
NDK gyártmányú főnök titkári telefonközpont tápegységéből származik. Rengeteg
ilyen volt benne, ugyanis ezekből építettek a diódáknak hűtőbordát. Azt gondoltam
következmények nélkül említhetem meg ezt a tápegységet, merthogy semmi esély
sincs rá, hogy előkerüljön belőle egy bemutatásra váró darab. Erre fel a múltkor,
miközben épp nagyban turkáltam a pincében, hát nem a kezembe akad egy?

Most mit csináljak? Ez van.
Feketével feketére. Majd egyszer veszek egy fehér filctollat...

Miniplex fúrógép balra lent.

Hozzávaló tápegység szembe fent. Mondom, még csak fel sem kell állnom!

Az előbbi "hármasnak néztem egy kettőhatos csavart" történés
után jobbnak láttam inkább előkapni a tolómérőt. Kipróbáltam
a szemmértékem. Az első tíz csigafúró négyesnél kisebb volt.

Van modern akkus fúróm, meg egy öregecske kicsi kék. Persze az akku már mind
a kettőben halott. Hogy miért nem veszek négy új cellát a kis kékbe, azt mondjuk
nem tudom. Talán azért mert már olyan ritkán csinálok valamit, hogy egyszerűen
nincs értelme. Ellenben ezzel a hatalmas géppel meg nem lehet finoman dolgozni.

Na tessék! Most is elrepesztette a bakelitet.

Kellene két pontos hosszúságú, és lehetőleg egyforma fejű négyes csavar.

Mint azt már párszor említettem, ami nálam a legritkább, az a két egyforma csavar.

Az eredeti tehermentesítő bal oldala útban volt, ezért egyszerűen levágtam.

Csakhogy a csavarja is útban van.

No persze semmi baj. Nem lesz ott a csavar.
Valamint bármennyit le tudok vágni a tehermentesítőből.

Őszintén bevallom, hogy részemről manapság már sokkal jobban szeretem
azt a szétszedtemet, melynek végén az adott tárgy a kukában
landol. Hát már megint, hogy néz ki ez az asztal...

Mondjuk ez a kötés sem néz ki valami jól...

Visszataláltam a drótokkal a helyükre.
A többi előrángatott kacattal pedig megtámadtam a fiókjaimat.

Persze mikor azt hiszem, hogy most már aztán minden kész,
olyankor biztosan találok egy komplett elől maradt fiókot.

Kész! Mondjuk egy próba azért nem ártott volna, mielőtt betekerem az összetartó
csavarokat. Mikor ennyire elbízom magam, olyankor biztosan elrontok valamit.

De nem. Illetve csak annyi, hogy kicsit kihagy a készülék csengője.
Tudom mitől van. Majd mindjárt belegyógyítok az agyába.

Nem! Azért sem keresek ide két egyforma fejű csavart!

Ezt a technikailag szépen kivitelezett részletet az előbb elfelejtettem megemlíteni.
A csengő harangjai alatt lyukak vannak, a lyukakra pedig rézszálakból
szőtt háló feszül. Volt idő, amikor még adtak a részletekre...

Ennek nem így kell kinéznie. Túl nagy a rés. Ráadásul ferde is. A túl nagy rés okozza,
hogy a csengő kalapácsa nem képes követni a csengető feszültség frekvenciáját.

Most van jól beállítva. A két álló fegyverzet, valamint a lengőnyelv párhuzamos.

Mindjárt normálisan csörög.

Egy kissé ugyan talán komor a hangulata, de attól még jól mutat az éjjeliszekrényen.
Kíváncsi leszek, hogy mit fog hozzá szólni a család. Ahogy ezen elméláztam,
majd visszafordultam a szobámba, a következő meglepő kép fogadott.

Kint már besötétedett. Bent a villany leoltva. Ennek a lököttnek meg
világított a szeme. Én persze rémültemben valami óriásrovarnak
néztem. Hülye ijesztgetős, postán kallódós Timmy báránya!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.