Fadobozokat farigcsálok a Salgó polcokra
(laminált padlóból)

Hónapokon át arra hivatkozva halogattam a pincében végzendő tevékenységeket,
miszerint nem pattan fel a fényképezőgépre az optikát védő kupak. Mivel ezt
a hibát a múltkor elhárítottam, azon morfondíroztam, hogy mibe fektessek
energiát. Menjek le dolgozni? Keressek inkább valami újabb kifogást?

Végül úgy döntöttem, hogy lejövök és felmérem a terepet. Pont mint a sarokban az
ásító inas, bennem sem tombol a lelkesedés, de kénytelen leszek újakat gyártani
a foszlásnak indult papírdobozok helyett. Persze ha már egyszer nekiállok és
végre megcsinálom, akkor nem papírból. Eleinte még az volt a terv, hogy
cserépléc vázra szegelt farostlemezből lesznek az új dobozok. Miután
a cserépléc és farostlemez árakat megszemléltem, lemondtam róluk.

Ezt a dobozt kellene leutánozni. Illetve lehetne ennél nagyobb is.
Konkrétan akkora lehet, amekkora csak befér a polcba.

Nehéz mire fogni a feladat sorozatos halogatását, ha egyszer minden oda
van készítve az ember keze ügyébe. Mert ugye itt a polcon a füzet.

A dédi rádiója elé telepített irodarészlegen pedig
biztosan akad egy működőképes toll.

Bár igaz a mondás, miszerint a tett halála az okoskodás, azonban az is igaz, hogyha
ész nélkül ugrik neki valaminek az ember, akkor olyan is lesz az eredmény. Most
például azt kellene eldöntenem, hogy pontosan hány darab dobozt is készítsek,
és azok mekkorák legyenek. Ugyan a hely adott, de lehet egy nagyobb és egy
kisebb doboz, két nagyobb és egy kisebb, vagy három egyforma. Illetve
mint kérdés felmerült az is, hogy akkor most csak egyetlen polcnyi
doboz készüljön, vagy lecseréljem az összes papírdobozt?

Balra az eddigi papírdoboz mérete, míg jobbra a polcé.

Minden egyes sarokban fadarabokat látni, de sehol sincs belőlük akkora mennyiség,
hogy kiadják a számolt méretet. Hogy ez pontosan mennyi? Sok! Még a csak két
dobozos minimál verzióhoz is több cseréplécre, és persze farostlemezre lenne
szükség, mint amennyi van. A maradék bútorlapokat is bevetve, talán össze
tudnék sakkozni két dobozt, de ezt a megoldást valahogy túlzásnak éreztem.

Van még itthon valamicske laminált padló, csakhogy nagyon el van barikádozva.
Bár ezzel kockáztattam a fadarabok rám borulását, de azért megszámoltam őket.
Nem is annyira vészes a helyzet, mint azt gondoltam! A laminált padló ráadásul
kifejezetten jól felhasználható hobbianyag, merthogy könnyen megmunkálható.
Úgy viszi a fűrész meg a fúró, hogy valósággal vissza kell őket fogni! Akár még
kézifűrésszel és amerikánerrel is dolgozhatnék, az sem lenne megterhelő. Na most
ez a cikk (vagy legalábbis az eleje) nem úgy készült, hogy mentem a géppel ide-oda,
miközben serényen nyomkodtam a fényképezőgépen a gombot, hanem úgy, hogy
mindenféle más cikkekhez készült képeket dobáltam át a dobozépítésről szóló
cikk mappájába, majd számoztam be, illetve neveztem el. Az idő meg közben
csak szaladt. Az idő múlása szerencsére nem csak ártani, hanem használni
is képes egy projectnek. Bár ritkán szokott, de most megtörtént a csoda.

Ez itt úgy kb. három doboznyi laminált padló, ami a boltban még
a legolcsóbb fajtával számolva is több mint egy tízesbe kerül.

Persze sokkal olcsóbban is megúszható a beszerzés, ha csak el kell hozni az
anyagot a szelektív gyűjtő mellől. Még csak messzire sem kellett értük
mennem, merthogy a fellelés helye épp az utcánk végében volt.

Kiválogattam a kupacból a szebbeket, majdhogy nehogy megerőltessem magam,
szépen apránként lehordtam őket a pincébe. Amúgy a laminált padló csíkok alatt
látható linóleum borítás is szelektív gyűjtő mellől került beszerzésre. Nem hiszed?

Tessék!

Természetesen, mint ahogy a linóleum, úgy a beszerzett laminált padló sem volt
épp tiszta, de ilyen esetekben csodákra képes egy rongy és egy vödör víz.

Mivel a festők egy kissé elbántak vele, itt-ott még spaklizni is kellett róla a festéket.

Ez nem az az eresztés amit az előbb mutattam, hanem ezeket néhány nap
elteltével, még az előző beszerzési helynél is közelebb találtam.

Konkrétan itt hevertek a kertben, ezekre a sittes zsákokra hajigálva.

Egyszerűen nem tehettem meg, hogy nem hozom el őket! Ez a pince amúgy azóta
már majdnem kiürült, merthogy elvittem belőle a két polcot, valamint
helyükre pakoltam végre a motoros és a biciklis alkatrészeket.

Ugyan a laminált padlóhoz erős túlzás, de ha ötösével akarnám őket
vágni, azzal az orosz körfűrésszel akár még azt is megtehetném.

Van itt minden! Az előző képen még egy esztergapad is akad.
Na most két dolog hiányzik. Az egyik a munkakedvem.

A másik pedig a cserépléc. Ezek itt mindenféle méretű, zömükben bontott
fadarabok, melyek a feladat lényegét tekintve mind túlzásnak minősíttettek.
Az persze igaz, hogy rendesen össze kell fogatni az éleknél a laminált padlókat,
no de nem 5x5-ös husángokkal! Még a cseréplécet is túlzásnak érzem a feladathoz.

Ezen a képen annyira nem látszik, hogy ezek itt négyen 2x10-es deszkák, hogy ezt
kénytelen voltam külön kiemelni. Ha nem találok más megoldást (például veszek
a boltban cseréplécet), akkor ezeken hosszában áttologatva a körfűrészt, 2x2-es
léceket fogok kapni eredményül. Vagy akkorát, amekkorára szabdalom őket.

Na most lehet úgy, hogy az élek mentén végigfut az összerögzítési felületet biztosító
stafni, de lehet úgy is, hogy csak oda teszek belőlük, ahová a csavarok kerülnek.
Előbbi esetben sok hosszú anyag kell, míg utóbbiban rengeteg rövid. A rövid
stafnik előnye az, hogy szinte bármiféle, korábban szemétnek minősített
deszkából legyárthatók. Ezekből speciel sajnos nem, mert ezek annyira
ócska anyagok, hogy ezek már ilyesmire sem jók. Tüzelőnek azonban
még megteszik, persze némi aprítás után. Ezt is de le kéne már tudni...

Ennek a deszkának kifejezetten örültem, mikor ottfelejtették az építők az ablakom
alatti garázslejárón. Akkor persze még nem tudtam, hogy mire lesz jó, mint ahogy
kisvártatva azzal is gondom támadt, hogy hova a csudába tegyem, merthogy ez
akkora, azért van ilyen ferdén idetéve, mert magasabb mint a pince. Lényeg
a lényeg! Ha ezt felszeletelném, bőven több lécet adna ki, mint amennyire
a dobozok elkészítéséhez szükségem lenne. És még a körfűrész is átéri!

Gondoltam hátha nem elég széles a feladatra a laminált padló, és akkor rá tudnám
fogni, hogy miatta lazsálok. Mivel épp méretes, ez a kifogásom is befuccsolt.

Hosszára meg persze, hogy jó! Itt aztán elkezdtem számolgatni, meg lobogtatni
a centit, hogy lehetőleg minél kevesebb anyag menjen pocsékba. Mindössze
néhány perc alatt sikerült rájönnöm, hogy ennek a feladatnak semmiképp
sem ebéd után kell nekiállnom, mert ilyenkor már annyira nem fog
az agyam, hogy maximum favágásra vagyok alkalmas.

No persze akad itt olyan munka is.

Szerintem az ilyen nagydarabok aprításától lötyögősödött ki a kisebbik körfűrészem.

A használhatatlannak ítélt deszkákat szögtelenítettem.
A szögeket persze későbbi hasznosításra eltettem.

Ezek sajnos már annyira ócskák, hogy szabadkézzel
át tudom rajtuk tolni a csavarhúzót.

Szóval ezek már tényleg csak tűzifának voltak jók.

Mint ahogy ezek az ecetfa gyökerek is.

Ez a cikk olyan lassan készül, illetve a dobozok, hogy azóta
itt már két polc áll, melyeket a másik pincéből hoztam át.

Miután ráéreztem, hogy ma már nem csinálok semmit, leültem a földre a szekrény
elé, majd átforgattam a motoros dobozaim mindenféle, még használható állagú
csapágyakat keresve. Nem gondoltam volna, hogy ennyit találok belőlük!
Most mire fogjam rá, hogy nem épül a csiszolómalom? Persze ha másban
nem is, de kifogáskeresésben, illetve találásban, abban jó vagyok! Például
ahhoz, hogy a malmot megépítsem, elő kéne túrnom egy a feladatra alkalmas
villanymotort. No mely vackaimnak készülök épp faládát gyártani, mert
kifoszlott alóluk a papírdoboz? Persze, hogy a villanymotoroknak!

Beszerelek a helyére egy polcot
(ez is szorosan hozzátartozik)

Mikor a minap felszereltem egy fogast kábellógatónak, kiszereltem ezt a polcot,
hogy majd mindjárt átszerelem ide. Mivel ehhez a művelethez a földön kell
fetrengenem, beletelt néhány napba, mire sikerült magamat rászánnom.

Kitettem magam mellé a Salgó csavaros dobozt, majd túrtam belőle négy olyan
csavart, amire szinte tövig fel lehet tekerni az anyát. Ezeket azért kellett
kiválogatni, mert hátulra nem fogom tudni beszerelni a polcmerevítő
alumínium háromszögeket. Konkrétan már annak is örülni fogok, ha
a csavarokat össze fogom tudni forgatni. Kicsi a hely na! Amúgy elől
sem lesznek háromszögek, csak mivel ott jól hozzáférek a csavarokhoz,
ezért nem igazán érdekel, hogy a végén majd meg kell tépni őket egy kicsit.

Most nem is tudom, hogy mi van... Mindenre fel lennék készülve?
Vagy csak elfelejtettem visszavinni a szerszámokat a helyükre?

Átmentem a másik pincébe a füzetért és a számológépért, majd egy újabb nehéz
menetben áthoztam a tollat is. Na most én egy nagyon rossz tanuló voltam
az iskolában. Emlékeim szerint viszont matekból mindig is négyes ötös
voltam. Ehhez képest ebéd után, leesett vérnyomással,
szinte már számolni sem tudok!

Ugyan ment ez nekem fejben is, de úgy voltam vele, hogy biztos ami biztos! Amúgy
azt jelentik a számok, hogy a leutánozandó polc belmagassága 18,5 centiméter,
ami kettővel szorozva, majd hozzáadva a Salgó polclap vastagságát, 41-re
jön ki, ami kevesebb, mint az alul rendelkezésre álló hely. Szerintem
ha nekem kellene megírnom a matekkönyvbe a szöveges példákat,
még az amúgy megszokott, már eleve meglehetősen magas szintnél
is jobban el lennék átkozva, mert öt perc múlva már én sem értem!

Az előbbi számítás lényege, hogy be tudom szerelni a plusz polcot úgy, hogy két
egyforma belmagasságú helyem legyen, meg egy kicsit magasabb, de még az
odavaló doboz magasságát is kiadja a laminált padló. Persze jobban örültem
volna, ha mindhárom helyre azonos magasságú dobozokat kell gyártanom.
Valamint annak is örültem volna, ha a képen alig látható ötletem beválik.
Az volt a terv, hogy a polcot a beépítési magasságánál fentebb ideiglenesen
rögzítem a bedugott két darab nagyobb csavarhúzóval, hogy az ék alakú résbe
kényelmesen beférjek. Ehhez képest az történt, hogy miközben én az alsó polcon
fekve megemeltem a beszerelendő polc hátulját, elől álnokul kiestek a csavarhúzók.

Az lett volna az igazi, ha készítek a bénázásomról egy time lapse videót,
csak bevallom őszintén, hogy polcszerelés közben nehezemre esett
bármi másra koncentrálnom, mint az aktuális átkok elszórása.

Na még lekapom ezt a háromszöget, meg persze a szemközti párját is.

De most már aztán igazán elkészülhetnének ide azok a fiókok! Ez a felszólítás
természetesen magamnak szólt, hiszen fadarabokat eddig még csak
széthullani láttam, maguktól összeállni azonban még soha!

Ez a számítás annyira bonyolult volt, hogy másnapra képes voltam elfelejteni az
okot, amiért tulajdonképpen készült. Persze nyugodtan csalhatok. Majd beleírok
a saját szövegembe később, mikorra kiderül (már ha kiderül), hogy mit akartam
ezekkel a számokkal. Amúgy azt szerettem volna velük illusztrálni, hogy míg
a felső sor eredményeképp az eddigi papírdobozok térfogata 21 liter volt
(persze kétszer), addig a számukra rendelkezésre álló hely 69 liter.
Ha levonom a készülő fiókok között hagyandó réseket, meg
a deszka térfogatát, még akkor is majdnem háromszor
akkora helyem lesz, mint amennyi eddig volt.

Ahogy én magamat ismerem, még legalább háromszor le fogom mérni
a helyet, nehogy az legyen, hogy nem férnek be a dobozok.

Tervezés, számolás
(nem megmondtam)

Ebből a párnafából olyan sok kéne, hogy azt ki sem merem mondani!
Ráadásul a mérete miatt nem is jön ki belőle két szál 20x20-as.

Ez mondjuk eleve 20x20-as, csakhogy ebből az anyagból 22 szálra
lenne szükség a kiszámolt 20 méterhez, ami közel tízezer
forint. Fadarabokért? Majd ha elment az eszem!

Ha a 20.000 forintos asztali körfűrészt nem vettem meg, pedig amúgy nagyon tetszett,
akkor majd pont holmi ócska fadarabokra fogom szórni a pénzt. Pláne úgy, hogy teli
a pince mindenféle deszkával! Ez a döntés természetesen erősen függvénye annak,
hogy az embernek épp miből van több. Pénzből, vagy időből. Nekem épp időből.

Épp csak át kellett tologatnom őket a munkapadba szerelt körfűrészen,
s már készen is lett a rakat stafninak való anyag. Ez itt 8x170
centi, de ezeken kívül lett még négy szál kétméteres is.

Na most ami nincs, vagy legalábbis egyelőre nem találtam, az a 3x22-es facsavar.
Ebben a facsavaros üvegben konkrétan egyetlen egy darab sem található belőle!

Először felpakoltam a polcokra, csak aztán megkevertem a dolgokat.
Szóval már megint ott tartok, hogy el van torlaszolva a helyszín.

Természetesen tudtam róla, hogy van ez a csavaros fiókom, ezért is jöttem át ide.
Ez amúgy onnan van, hogy mikor egyszer régen, még valamikor az átkosban
a József központban bútorokat cseréltek, akkor egy csomó íróasztalból
(további szíves felhasználás végett) megmentettem a fiókokat. Mikor
évekkel később (már egy másik telephelyen) szintén az asztalokat
selejtezték, akkor meg az azokból kiszerelt bútorlapokat hoztam el.
Utóbbiakból szekrények lettek, a korábban begyűjtött fiókok részére.

Persze egy ekkora fióknyi csavarban akadt belőle néhány kósza
példány, lásd az apró papírdobozkát a jobb alsó sarokban.

Na most van az a mennyiségű kacat, amit már képtelen fejben tartani az ember.
Mert ugye már vagy egy órája kóricáltam a pincében, s közben eszembe sem
jutott, hogy idefent is van szortiment, tömve a legkülönfélébb csavarokkal.

Na most 20 méter stafniba 10 centinként számolva 400 csavar kell, hiszen innen
is onnan is meg kell fogni a laminált padlót. Ugyan nem számoltam meg, mert
erre aztán már tényleg lusta voltam, de ennek (meg persze a pincei doboz
tartalmának) így első ránézésre azért már csak elégnek kell lennie.

Ezt a valamit egy százasért vettem a piacon. Bár körző alkatrésznek
néz ki, de szerintem nem az. Mondjuk ez teljesen mindegy,
hiszen én úgyis arra használom, amire csak akarom.

Márpedig én erre akarom! Erre a fúrószár vastagítóra azért van szükség, mert
a pincei fúrógépek egyike sem alkalmas rá, hogy egy ilyen vékony fúrót
belefogjak. Mind a Makita, mind a Bosch durva gép, vagyis nem
való ilyen apróságokhoz. Azt ugyan nem tudom, hogy ez kell-e
a dobozépítéshez, de ha igen, akkor már ez sem lesz akadály.

Nekiugrok végre, és legyártom az első két dobozt
(legalábbis merem remélni, hogy így lesz)

Már majdnem megint az lett, mint a múltkor, vagyis az, hogy érdemi munka helyett
számolgatok. Mondjuk szép feladat lenne kiszámolni, hogy vajon elég lesz-e
a laminált padló készletem három polcnyi dobozra. Mivel az eredmény
nagyban függ a leeső darabok méretétől, illetve hasznosíthatóságától,
ezért ezt a számolgatós ötletem, ahogy volt, feladtam. Jól van ez így.

Már ki tudja mióta tervezek kivenni (majd persze le is vinni a pincébe) a lakásban
található csigafúrós dobozból két olyan fúrót, amivel elő lehet fúrni a hármas és
a négyes lemezcsavaroknak. Ha el is telt az ötlet megszületése óta néhány
év, de a lényeg az, hogy ha lassan is, de azért csak megvalósítottam!

Mint ahogy ez a másik, a szalagcsiszolót asztalba fogató ötletem is megvalósult.

Az itt látható lécek összes oldalát és élét olyan rövid idő alatt sikerült
átcsiszolnom, hogy magam is meglepődtem rajta. Amúgy csak
ennyi stafninak való anyag van, ebből kell gazdálkodnom.

Odanéztem a rajzra, majd feltettem a szokásos kérdést: Hogy mi van?
Majd kétszer is átmentem megnézni, hogy mit jelentenek a számok.

Miután ráment fél órám, és még mindig ott tartottam, hogy márpedig ez sehogy sem
lesz jó, mert egyszerűen nem akarja úgy kiadni az anyag a szükséges méretet, hogy
az nekem tetsszen, akarom mondani illeszkedjen a helyhez, ezért úgy döntöttem,
hogy az első két doboz két laminált padlónyi szélességű lesz. Ezzel a trehány
megoldással ugyan elpazarlok a polcból néhány centinyi helyet, de úgy
határoztam, hogy inkább ez lesz, mintsem az, hogy a képen látható
összeállításba belekínlódjak oldalra egy kb. három centis csíkot.

Mivel a doboz mélységi mérete körül semmiféle anomáliát sem tapasztaltam,
ezért mire észbe kaptam, már le is szabtam a szükséges méretű anyagot.

Ez itt a két doboz alja egymáson, az egyszerűség jegyében közös
fúrásra előkészítve, plusz a már méretre vágott első négy stafni.

Mindig is szerettem volna egy ilyet kombinációt a csavarfejek süllyesztéséhez.
Mikor megláttam a zsibvásárban, természetesen nem tudtam neki ellenállni.

Ezek ketten sokkal stabilabban fogják össze az anyagokat a lyukak átjelölésének
idejére, mint mondjuk egy segítségül hívott gyerek. További előnyük még,
hogy a gyermekekkel ellentétben nem idétlenkednek, illetve nem
tesznek fel munka közben folyamatosan hülye kérdéseket.

A szerző ezen jelenség kapcsán emlékezett meg róla, miszerint abban a k*rva
szocializmusban még egy k*baszott csavart se tudtunk rendesen legyártani.

Immáron mindkét doboz alja kész.

Az apróbb egyenetlenségeket a szalagcsiszolóval tüntettem el.

Majd leszabtam, s persze rá is csavaroztam az alaplemezekre az oldalfalakat.

Ezek a sarkokba való stafnik. Sajnos mindenképp szükség
volt rájuk, ugyanis a laminált padló anyaga olyannyira
gyenge, hogy abban semmiféle csavar sem áll meg.

Mivel már felettébb untam a csavarok tekergetését, ezért ezeket
a függőlegesen álló fadarabokat csak egy-egy csavar tartja.

Na most az úgy volt, hogy egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy szerepelt-e
az eredeti terveimben a dobozok teteje. Már úgy értem az, hogy lesz-e nekik
egyáltalán. Mivel épp a szükséges anyagokkal és szerszámokkal voltam
körbevéve, ezért úgy döntöttem, hogy jobban járok, ha ezt a két
fedelet most csapom össze, mintha majd holnap morognék
a feladatra, miszerint épp nincs hozzá semmi kedvem.

Annyira meg voltam magammal elégedve, hogy míg csak ki nem szerettem volna
emelni a dobozból a meglepő mód méretpontosan belehuppanó tetőt, addig
észre sem vettem, hogy egyáltalán nincs minél fogva belekapaszkodni.

Vagyis épp most jött el a nagyszerű alkalom, hogy kipróbáljam ezt a fúrót.

Csak álltam, s miközben elégedetten veregettem a vállam, egyszer csak
beugrott, hogy ha ezt így betolom a polcba, akkor mégis hogy
a csudába, illetve minél fogva fogom onnan kihúzni?

Ugyan a csavar és egyéb összetevők szétválogatása című projectemet még épp csak
megnyitottam, de már ennek a kezdeti néhány percnek, illetve az első, majd
a második polcépítési akciómnak köszönhetően, a bútorfülek és
gombok egy része bekerült végre a nekik szánt dobozba.

Esz a sárga irigység mi?

Bár mire végeztem a két fiók legyártásával, már késő este volt,
de egyszerűen nem bírtam megállni, hogy át ne hozzam őket.

Íme egy évekkel ezelőtt született álom megvalósulása. Már úgy értem, hogy mikor
a képen felül látható papírdobozokat ide áthoztam, emlékeim szerint már akkor
is nagyban mondogattam nekik, hogy egyszer úgyis le lesznek cseréve. Aztán
ahogy itt toporogtam, azt kezdtem el mondogatni magamnak, hogy az a néhány
centi hézag, az tulajdonképpen szükséges is a dobozok kényelmes mozgatásához.
Ez persze nem feltétlenül igaz, csak gondoltam megnyugtatom magam valamivel...

Mivel az izgatottságom nem sikerült eliminálni, gondoltam levezetésképp átrámolom
a magnóalkatrészeket a frissen elkészült dobozba. Bár az új doboz ránézésre alig
nagyobb a réginél, mégis az jött ki eredménynek, hogy míg a papírdoboz teteje
már erősen púposodott, addig a faláda még csak úgy kétharmadig van. Hurrá!

Ha már úgyis ott ültem a feladat előtt, gondoltam
a villanymotoros doboz tartalmát is átrámolom.

Ha az új, immáron fából készült doboz is kihúzza addig - s ugyan miért ne tenné -
mint a már foszlásnak indult régi, akkor azt kell mondjam, hogy túl fog élni.

Na most az lehet, hogy amit látsz, az így első ránézésre nem tűnik valami egetverő
eredménynek, ellenben azon szomorú tény tükrében, hogy már vagy úgy egy éve
nem lehetett elsétálni a földön a szekrényig, na ebből az aspektusból vizsgálva,
igenis, hogy megérdemlem azt a vállveregetést. Hát még ha majd
a további dobozok is elkészülnek!

Összecsapom a maradékot

Na most ezeket a bútorlapokat azért cibáltam ki a Salgó polcok közötti résekből,
mert azt találtam ki, hogy sokkalta gyorsabban haladnék a dobozkészítéssel, ha
a ládák alaplemeze nem laminált padlóból, hanem ilyen bútorlapokból lenne.
Ezzel ugyan elvesztek egy centiméternyi helyet a doboz mélységéből, amit
persze részben vissza is kapok, hiszen elmaradnak az alul körbefutó stafnik.
További előny, hogy a pozdorjába nyugodtan mehet a négyes csavar, amikből
egyrészt bőven akad még a dobozban, másrészt kereszthornyos feje van, minek
okán géppel is könnyedén betekerhető. Ez jelen pillanatban számomra nagyon
fontos szempont, ugyanis a tegnapi csavartekergetéssel sajna sikerült teljesen
kicsinálnom a jobb csuklómat. Ez itt most egy amolyan ránézéses próba,
hogy kiadja-e a fellelt anyag a négy fiókra való lemezt. Mivel nagyon
úgy néz ki, hogy igen, ezért vagy a munkának kell nekiállnom,
vagy mint ahogy szoktam, újabb kifogás keresésének.

Végül azt találtam ki, hogy megtekintem a tartalék csavaros fiókban található,
még bontatlan állapotú csavaros dobozokat. A 3x35-ös doboznak azért örültem
meg, mert az a méretű csavar odaát már fogytán volt, míg a 3x20-as facsavaros
dobozt meglátva örömömbe némi üröm is vegyült. Mert ugye a tegnapi nap zöme
azzal telt el, hogy a hagyományos sliccű facsavarok betekergetésével bajlódtam.

Mivel úgy ítéltem meg, hogy ha négy fiókot teszek egy Salgó polcra, akkor azok
már vékonyak, vagyis túl keskenyek és magasak lesznek ahhoz, hogy bennük
kényelmesen lehessen turkálni, ezért háromban maximáltam a fiókok
számát. Az utolsó szabad polcra pedig csakis azért kerül majd
két széles fiók, mert így adta ki jól magát az anyag.

Na most erre az ákombákom számításra azért volt szükség, mert tudnom kellett
a készülő öt fiók alaplemezeinek kerületének összegét. No persze nem a puszta
kíváncsiság hajtott, hanem azt gondoltam ki, hogy nem egyenként, hanem majd
előre lecsapom az összes laminált padló szélét. Ehhez meg ugye tudnom kellett,
hogy hány méter anyagot készítsek elő. Hat szálat oldalaztam le, amiből végül
egy szálnyi megmaradt, merthogy elhasználtam a tegnapi leeső darabokat is.

Bár nem hiszek a csodákban, de mikor megláttam, hogy a laminált padló széleiből
az összeillesztéshez formázott részeket lecsapva, a maradék épp a fiók tervezett
magasságához szükséges 18,5 centi, akkor azért egy kissé elbizonytalanodtam.

Bár korántsem vagyok egy bútortervező típus, de most megembereltem magam.
Kiszámoltam (na jó, bevallom, igazándiból csak lemértem) a szükséges adatokat,
majd zsinórban legyártottam az összes oldallapot. Mivel így munka közben
nem kellett folyton szerszámot cserélnem, meglehetősen jól haladtam.

Lecsiszoltam a szélüket, majd bejelöltem rajtuk a furatok helyét. Bevallom őszintén,
hogy mivel egy kissé elegem lett a tegnapi precízkedésemből, no meg ez azért nem
egy holdkomp, csak egy kutya se néz rá státuszú fadoboz, így fogtam a tollat, és
azt mondtam magamban, hogy ennyi egy centi, majd csak úgy szabadkézzel
húzogattam a vonalakat. A csavarok helyeit pedig egyszerűen ránézésre
jelöltem át, az elsőnek bevonalkázott darabról. Mivel az oldallapoknak
nem kellett csereszabatosnak lenniük, így rendben volt az elgondolásom.

Először még úgy volt, hogy kiszámolom, hogy öt doboznak húsz sarka van,
csak aztán nem figyeltem oda, és ahogy volt, felaprítottam stafninak két
teljes szál lécet. Amúgy elég lett, illetve jutott belőlük még két
darab a nagyobb fiókokba a fülek mögé erősítésnek.

Na most, illetve még akkor, mikor megvettem ezt az állványt a fúrógéphez (amúgy
ez az, csak alulról), akkor felkaptam a földről egy darabka rétegelt lemezt, fúrtam
rá két lyukat, oszt jó van! Hát nem volt jól! Ugyanis olyan hosszú lett, hogy nem
lehetett tőle rendesen betolni az állványt a polcba. Illetve be még csak bement,
no de kicibálni? Szóval most, hogy épp újra nem akart kijönni a polcból, végre
sikerült annyira megmérgesednem, hogy lekaptam a keresztlécet, levágtam
a túlnyúló felesleges 5 centiket, majd le is csiszoltam az anyag széleit.
Amúgy a két hatalmas fényes alátét se flancolás, mert
így nem eszi az anya a fát.

Csak úgy mellékesen, szinte oda sem figyelve a dologra, megoldottam egy újabb,
akarom mondani már igencsak régóta húzódó feladatot. Mikor sikerült
az állványt bármiféle akadás nélkül betolnom a helyére,
komolyan mondom, hogy meghatódtam.

Mint az a képen látható (vagy mondjuk lehet, hogy nem), megigazítottam
a csiszológéppel a stafnik végeit. Amúgy ezek azok a lécek, melyeket
a múltkoriban összetákolt körfűrész segítségével szeleteltem fel.

Igazítom, középen bejelölöm, első csavart betekerem, két szélét is befúrom, azt is
betekerem, majd 90 fokkal elfordítom, és kezdem újra elölről az egészet.
Na most így, hogy minden elő lett készítve, így nagyon haladós!

Ezt a fatiplit az anyagban meglévő lyuk eltüntetésének okán voltam kénytelen ide
beverni. Ezek a tapétázott bútorlapok amúgy a fiam néhai számítógépasztalának
maradványai. Persze azt a bútort is én faragtam össze, adott méretre,
néhány szétesett irodabútorból kimentett bútorlapból.

Így nézett ki az asztal eredetileg.
De ez persze már mindegy...

Mindjárt kész a mai adag. Illetve szeretném, hogy ez egyben az utolsó is legyen,
csak ugye nem vagyok benne egészen biztos, hogy elég lesz ennyi
a kacatjaim elpakolásához, illetve szétszortírozásához.

Persze ha kell még fiók, vagy doboz, vagy miket csináltam, akkor van még hozzá
anyagom bőven. Ahogy így elnézem, talán még a fele se fogyott el.
Ezzel az a baj, hogy most keríthetek helyet ezeknek is.

Ezt az öt gombot választottam ki.

Mikor megláttam a piacon, első ránézésre el se tudtam képzelni, hogy mire lehet jó
ez a kiélezett háromszögreszelő. Szóval ezt a lehetetlen szerszámot csak azért
vettem meg, merthogy olcsó volt. Mivel épp kéznél volt a polcon, a feladat
meg ugye itt hevert előttem, ezért bevetettem mint sorja eltávolító kést.
Na most azt, hogy erre való-e, vagy valami más céllal készült, azt ugye
nem tudhatom. De hogy sorjázni nagyszerűen lehet vele, az hót ziher!

Több kedves olvasó megfejtése szerint, ez egy úgynevezett háromélű hántoló,
németesen schaber, ami - mint azt a neve is mondja - valóban sorjázásra és
hántolásra való. Ez is egy olyan dolog, amit már megint csak én nem tudtam.

Már tegnap is volt egy ilyen kép a kanyarról, csak
akkor még nem sikerült ennyire eltorlaszolnom.

Kész! Itt a vége! Ennyi volt! Na most lehet, hogy a beléjük történő pakolás előtt
azért lesz még egy olyan fellángolás, miszerint legalább az előlapjukat
lefestem fehérre, de erre azért már nem mernék megesküdni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.