Mivel a varrógépről majd máskor mondok mesét, így most a szénmikrofon következik. Mint az a dátumból látható, 1988 VIII. hónapjában készült. Ekkoriban még minden telefonkészülék aljára rá volt írva, hogy a Magyar Posta tulajdona.
   Ez a szénmikrofon annyira szabványos, mind elektromos paraméter, mind fizikai méret tekintetében, hogy egyaránt megfelel a CB35, CB55, CB67, CB76, CB811 készülékekbe. Na az azért nem semmi, hogy mára már az összes megemlített készüléket be tudtam linkelni! Egyszer összeáll ez az egész, valami egésszé.

   Kell még egy a műszerzsinórom 6,3-as végét 3,5-re visszaalakító dugó. Ilyennek persze minden jobb háztartásban lennie kell, közvetlenül az áramszünet esetére tartogatott felhúzós borotva, és a házi diszkó alkalmával füstgépnek használható turmixgép mellett.

   Van egy feelingje, az már biztos! Szokták is a szájharmonikások használni a különös tónusú zizegős hangja miatt. Illetve meséltem már? Mindegy, mert úgyis újra elmondom...
   Szóval az úgy volt, hogy már vége volt a tanévnek, épp nagyban az iskola udvarán tébláboltunk, miközben az osztályozó bizottság serényen dolgozott. Ekkor derült ki, hogy nekem énekből egyetlen jegyem sincs. Annyira nem produkáltam semmit, hogy még csak egy árva egyest sem kaptam. Mondjuk ha elkezdenék szolmizálni, amit én a tanárnőnek mutattam volna... És az sem lett volna jobb (sőt) ha dalra fakadtam volna.
   Nosza, felhívtak az énekterembe. Azt mondták, ha nem danolok valamit most azonnal, akkor megbukok énekből, és osztályt kell ismételnem. No de ha éneklek valamit, akkor is megbukok! Próbáltam cselesen kivágni magam szorult helyzetből, de a tanári kar hajthatatlan volt. Ha nem akartam osztályt ismételni, mindenképp énekelnem kellett. Mivel nem volt mit tenni, hát énekeltem. Én nem bántam meg, hiszen átengedtek. No de mind tudjuk, hogy csak azért, nehogy még egy újabb évet kelljen belőlem elviselniük.

   No de hagyjuk a kihagyott lehetőségeket, haladjunk inkább tovább befelé a mikrofonba. Ahhoz, hogy kinyissuk, ahhoz kell egy erősebb fajta csípőfogó, amivel ki tudjuk peremezni.

   Mégpedig azért, mert a bontogatástól így fog kinézni a mikrofon széle. Kicsit olyan, mint mondjuk egy fűrész, aminek határozatlanul állnak a fogai. És pontosan úgy is viselkedik! Kivéve persze azt a részletet, hogy nem határozatlanul, hanem határozottan szabdalja szét az ember ujját, mindjárt az első óvatlan pillanatban. Mondjuk én is ellen támadnék, ha valaki egy fogóval próbálna kinyitni a széleimen.

   Közvetlenül a fedél alatt van ez a nejlon. Ez azért van itt, hogy távol tartsa a nedvességet a mikrofon érzékenyebb részeitől, miközben a hangot szabadon átengedi. Ezt a lapocskát átszúrva, a bejutó nedvességtől előbb vagy utóbb, de biztosan tönkre fog menni a mikrofon.

   A szénmikrofon másik fegyverzete (ez a lavórszerű rész) is aranyozva van. Ez a rendszerű mikrofon úgy működik, hogy a két aranyozott fegyverzet között szénpor van, amit az egyik fegyverzetre rögzített membrán mozgat. A membránt érő, a hang által keltett rezgésektől a két fegyverzet között zizegnek az apró szénkockák, minek hatására a mikrofon a rezgések ütemében változtatja az ellenállását. Vagyis a mikrofonon keresztül hajtott áram a hangoknak megfelelően változik. Illetve nem pontosan, de ezt halhattuk is az előbb...