Konica Minolta Z10
(gondoltam elemet cserélek benne)

Ez egy nagyon jó kis fényképezőgép, csak idővel fura módon polcra került.
Semmi baja sem volt mikor letettem, hanem csak annyi történt, hogy
az amúgy a zsebembe (hogy mindig legyen nálam fényképező)
vásárolt Samsung S630-as gép legyőzte kényelemben, és
a videó minőségében is. Ráadásul a Samsung elé
éppen oda tudtam fogni egy plusz optikát,
mikor szuper makro fokozat kellett.
No de ha semmi baja, akkor mit
piszkálom most? Elemcsere.

No nem a fő, vagyis a működtető elemekkel van a baj, hanem a beépítettel.
Utóbbi arra szolgál, hogy a gép megőrizze a beállításokat. Hogy minden
egyes elemcsere után visszaáll a szerinte alap képfelbontásra, az még
csak hagyján, bár ezt is kényelmetlen visszaállítani. Azonban az, hogy
elemcsere után újrakezdi számozni a képeket nullától, az bizony nagyon
idegesítő tud lenni, mert ettől nem lehet egy mappába másolni a képeket.
Azt találtam ki, hogy megkeresem a gépben a belső elemet, és mikor
megtaláltam, természetesen ki is cserélem. Persze nem olyan
egyszerű dolog eljutni idáig, mint azt elsőre
gondolná az ember.

Így az első 750 szétszedésen túl (ráadásul ezek csak a dokumentáltak) már van némi
gyakorlatom abban, hogy mikor már majdnem szétjön valami, akkor mégis mi lehet
az, amitől épp csak nem jön szét. Alapvetően két eset szokott előfordulni. Valahol
valami akad, mely probléma megoldása mindössze annyi, hogy egy kicsivel még
jobban kell erőltetni, vagy feszíteni valahol egy csavarhúzóval, s akkor idővel
meglepetésszerűen szétrepül a szobában az összes alkatrész. A másik, amúgy
szintén igen sűrűn előforduló eset, hogy mégsem tekertem ki az összes csavart.
Ebben az esetben viszont már nem tanácsos az erőltetés, mint megoldás, merthogy
ennek általában törés lesz a vége. Persze ha értéktelen a tárgy, bemutatás után
amúgy is a kukában landol, akkor nyugodt szívvel lehet izomból masszírozni.
Viszont javításkor, pláne egy drága és értékes holmi esetében, mint mondjuk
egy ilyen fényképezőgép, jobb megkeresni a még ki nem tekert csavarokat.
Az embernek idővel rááll a szeme, hogy megtalálja a nyomokat, melyek a
még ki nem tekert csavarhoz vezetnek. A képen bekereteztem pirossal.
Persze úgy is lehet csinálni a szétszedést, hogy az ember előtte letölti
az adott géphez a "service manual" nevezetű segédletet. Ez persze
csak akkor lehetséges, ha elérhető valamerre a keresett anyag.
Vannak gyártók, melyeknél publikus, míg másoknál sajnos
még a user manual birtoklásáért is meg kell küzdeni.

A szétszedés (és természetesen az összeszerelés) alapvető kritériuma, hogy legyen az
adott feladathoz megfelelő szerszám. Vagy ha épp nincs? Akkor legalább le tudjuk
valamiből gyártani. Ugyan az alsó csavarhúzó (ami egy Lidl-ben kapható készlet
eleme) tökéletesen illeszkedik a gép csavarjainak fejébe, azonban a teleptartó
mélyéről már nem lehetett vele kitekerni a csavart. Ilyenkor tilos erőltetni!
Ha a pici csavar fejéből - ami amúgy öt centire van eldugva a teleptartó
mélyére - kigyilkoljuk a sliccet (jelen esetben kereszthorony), akkor
borítékolható, hogy a legszebb lelkű, legjámborabb emberből
is felszínre tör néhány különösen trágár szakkifejezés.

Hogy jobban lássak, már mindkét szemüvegem feltettem az orromra, de sajnos még
így sem találtam semmit. Végül már azt játszottam, hogy egyesével vizslattam meg
az összes látható alkatrészt, de sajnos egyik sem emlékeztetett elemre. Persze az
lehet, hogy valahol belül van, ami azért meglepő gonoszság lenne a gyártótól.
Nem akarom én ezt a gépet ennél jobban szétkapni, hiszen az előbb említett
hibáktól eltekintve, kutya baja sincs! Végül meglett az elem, csakhogy...

Ha legalább az akku lábaihoz hozzáférnék, akkor tehetnék egy próbát, miszerint
meglököm kívülről labortápról, amitől valószínűleg észhez térne az akku.
Kicsit még keringtem a lakásban, miközben az alkatrészek a polcon
várták a sorsukat, aztán feladtam, majd nekiálltam összerakni.
A legbosszantóbb dologra, vagyis arra, hogy elemcsere után
újra kezdi számozni a képeket egytől, a fiam kidolgozott
egy elkerülő megoldást, miszerint az utolsó képkockát
ott kell hagyni a kártyán. Ekkor folytatja a sort a gép.

Kétféle színű, és négyféle méretű csavart tekertem ki. Tulajdonképpen miattuk
rakom össze ilyen gyorsan a gépet, mert jobb ezt még frissiben, mikor még
emlékszem rá, hogy mely méretű és színű csavar hová is való pontosan.
Az utóbbi időben már több olyan gépet is láttam, melyben csak egyféle
csavar volt. Ez azért jó, mert így sem az összeszerelő embernek nem kell
különösebben okosnak lennie (technológiai utasítás ismerete), illetve ha gép
szereli össze a készüléket, azt is elég csak egyféle csavarral etetni. Arról nem
is beszélve, hogy az egyféle csavar betervezésének mérnöki költsége
alacsonyabb, mint a többféle csavar logisztikai költsége.

Mielőtt még nekiállnánk visszacsavarozni egy készülékre a tetejét, vagy oldalát,
fedelét, záró lemezét, mindenképp nézzünk szét a szobában, nincsenek-e
valahol a polcon (asztal alatt, kávésbögrében, ingzsebben) az éppen
boncolt holmiból kimaradt alkatrészek. Ez bármely készülékre
igaz! Egy barátom simán kihagyott az MZ motorblokkjából
egy csődarabot, meg egy csapágyat. Azok megmaradtak!

Jelen esetben ezek a gombocskák szerettek volna kimaradni
a játékból, de én aljas módon nem engedtem meg nekik.

Ez legalább van olyan nagy, hogy észrevegyem a hiányát.

El kell ismernem, hogy a hajlékony nyáklap, illetve az abból képzett csatlakozó
egy hatalmas találmány! Ugyan részemről útálom, de attól még le a kalappal!

Mikor elsőre sikerült visszadugnom a helyére, azonnal ráéreztem, hogy biztosan
elb*sztam valamit. Ugyanis mikor valami nagyon flottul megy, akkor egészen
biztosak lehetünk benne, hogy valami nem stimmel. Mikor épp buborékok,
és minden csúfos megfolyás nélkül sikerül lefújni valamit egy kommersz
festékes palackból pirosra, akkor egészen biztosak lehetünk abban,
hogy a művünkben történő gyönyörködés tetőpontján beugrik,
miszerint sárgára kellett volna. Jelen esetben az történt,
hogy természetesen fordítva dugtam be a kábelt.

Ha nem szeretnénk eldobni a kamerát, semmiképp se tapogassuk a jelzett ponton!
Ott ugyanis a piros és a fekete vezeték viszi a nagyfeszültséget a vakuhoz.

A világosabb árnyalatú a Fuji Finepix S2100-val készült, míg a sötétebb kép
a Konica Minolta Z10-el. Utóbbin nagyításban látszik, hogy több a részlet.
Ennyit arról, hogy mit jelent a 10 megapixel a háromhoz képest, mikor
a nagyobb felbontásért cserébe túltömöríti a képet az elektronika.

Mit is meséltem az előbb a kihagyott alkatrészekről? Ez a pici opálos plexi amúgy
három nap múlva lett meg, mikor mezítláb ráléptem. Többször is úgy volt, hogy
visszaszerelem a helyére, csak amikor épp nekiálltam volna, mindig elfogott
valami kellemetlen érzés, miszerint valami baj lesz. Valami olyan, hogy
már majdnem készen volt, mikor mégiscsak sikerült tönkretennem.
Fogtam az apróságot és bedobtam az optocsatoló feliratú dobozomba.
Ez az utóbbi mondat persze csak magamnak szól, hogyha egyszer mégis
vissza szeretném szerelni a plexit a helyére, akkor tudjam, hogy hol van.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.