Mint ahogy mostanában a többi, úgy ez a délután is azzal kezdődött, hogy lejöttem a pincébe, majd mindjárt megállapítottam, hogy nagy a rend. Mivel első (és sajnos még többedik) nekifutásra is képtelen voltam eldönteni, hogy mibe kapjak bele, gondoltam a szokásos bemelegítésképp földszitálással nyitok.

   Csakhogy az avar még nedves volt, amit aztán azonnal neki is álltam szétpakolni. Már úgy értem, hogy zöldséges ládákba, újságpapír alátéttel, hogy szabadon átjárja a ganét a levegő. Miután ezzel megvoltam, egyből benéztem a lomos pincébe.

   Ahol is újra azt sikerült megállapítanom, hogy mint ahogy mindenütt másutt is, úgy itt is hibádzik a rend. Az asztalon látható lomkupac zöme a minap szétszedett öreg PC-ből lett kiszedve, mely alkatrészeknek mondjuk van rendes helyük. Ezt természetesen csak elsőre blikkre gondoltam így. Már úgy értem, hogy nem igazán volt sikeres az az amúgy nagyszerű tervem, miszerint felkapok valamit, aztán egyszerűen csak odateszem, ahová az adott valami igazándiból való.

   Mert például a PC-ből kiszedett kábelek még véletlenül sem ebbe a PC kábelek feliratú dobozba valók. Már úgy értem azért nem, merthogy ebben modern dolgok vannak, nem pedig régiek.

   Na most a régi kábelek abba a hatalmas papírdobozba valók, aminek már ki is nyitottam a tetejét. Ez amúgy nem volt egyszerű mutatvány, ugyanis annyi minden volt rápakolva, hogy vagy két percen át rakosgattam a kincseimet (innen valahova a hátam mögé), mire végül fel tudtam csapni a doboz tetejét.

   Miközben én nagyban a rendcsinálással voltam elfoglalva, egyszer csak fogta magát, és a bal oldali asztali lámpa feje belezuhant a rendetlenségbe, mert a tartója épp most tartotta rá megfelelőnek az időpontot, hogy végleg elengedje magát.
   Mondjuk voltak már ennek a törésnek jelei korábban is, csak ugye a probléma (mármint az egyre ferdébben álló lámpa) eddig még valahogy sosem haladta meg az ingerküszöbömet.

   Majd a pakolás végeztével visszatértem a bukott lámpa problémaköréhez. Ezzel a lámpával nemcsak az a gond, hogy letörött, vagyis tetszik vagy sem, de vissza kell valahogy szerkesztenem a helyére, hanem az is, hogy épp abban a fiókban végezte a feje, amiért tulajdonképpen idejöttem. Mindezekre ráadásképp nem volt választható megoldás a lámpa egyszerű odébb történő hajítása, mert ugye ha nem világít az asztalra, akkor nem látom rendesen, hogy miket szedek ki a fiókból.

   Első felindultságomban azt találtam ki, hogy kihagyom a körből a lámpatartót. Már úgy értem úgy, hogy fúrok egy a lámpa végén található vastag pöcöknek megfelelő méretű lyukat, közvetlenül a fiókos szekrény tetejébe. Mivel úgy ítéltem meg, hogy ez még tőlem is csúnya lenne, adtam magamnak némi gondolkodási időt.

   Míg a két szélső példány látványosan törött, ami mondjuk nem is csoda, hiszen a konstruktőr - egyértelműen a várható élettartamot csökkentendő - az anyag szélére tervezte a lyukat, addig a középső résztvevő még ép. Hogy miért nem vetettem be? Nos azért nem, mert még véletlenül sem egyeztek a felfogatására szolgáló lyukak pozíciói a fiókos szekrényről letörött példányéval.

   Na itt jött az, hogy leültem a törött példány elé, majd ami hülye ötletem csak felvetődött, azt mind elhajítottam a csudába. Miután ebbe belefáradtam (nekem aztán elhiheted, hogy bőven volt mibe), nekiálltam keresni egy a lámpatartó céljára megfelelő fadarabot.

   Ezt a nagyobbacskát nemcsak, hogy kissé még magam is túlzásnak éreztem a feladathoz, hanem ugye ott volt még az is, hogy egyrészt már eleve volt benne egy hasadás (miközben törött lámpatartóval már eleve rendesen el voltam eresztve), másrészt ennek a fadarabnak valahogy még a színe sem tetszett.

   Mondjuk a mérete csak keresztben stimmel, mert hosszában többet is kiad. Bár kezdetben még úgy gondoltam, hogy kézi erővel fogok belőle levágni egy, akarom mondani két darabot, csak aztán mikor megéreztem, hogy micsoda könnyedséggel siklik a rókafarkú fűrész a keményfán, hamarost gépi erőre váltottam.

   Miután a fűrészeléssel pikk-pakk megvoltam (el ne hidd, a keményfát ugyanis a gép is lassan vitte), előkaptam a Makitát, belefogtam az állványba, majd rátoltam a nem is oly rég készült talpát a munkapadra.
   Hogy mi az a lógó rózsaszín izé a tokmányon? Az kérlek a kesztyűm, amit a tokmányba a munka hevében a fúrószárral együtt sikerült befognom. Ezt a kettős műveletet, még ha akartam, akkor sem lettem volna képes elsőre összehozni! Így persze, hogy még véletlenül sem ez volt a cél, elsőre könnyedén összejött.

   A két még erősen sorjás fadarabot egy asztalos szorítóval összefogatva, ha szitává épp nem is fúrtam, de azért jó alaposan kilyuggattam. Három lyukban a két fadarabot fogják összetartani a csavarok, míg másik kettő a lámpatartó lefogatására szolgál. A harmadikba meg ugye értelemszerűen a lámpa bütyke kerül.

   Na most ahhoz képest, hogy tulajdonképpen alig csináltam valamit, még ettől a kevéske munkától is meglehetős lett a felfordulás, mire fel megmérgesedtem és amit csak értem, illetve legalább a nagyon látványosan nem a helyükön lévő dolgokat elpakoltam, aminek az lett a nem várt következménye, hogy az elbújt fakocka megtalálására ráment vagy öt percem. Már úgy értem azért, mert kintről a doboz oldalától nem látván, ahová csak betettem valamit, oda mind benéztem!

   Ehhez a műszaki részlethez, már remélem míg élek nem kell hozzányúlnom! Aztán ahogy ebbe alaposabban belegondoltam, egyből felmerült - a múltból, mint egy korábbi tervem - a fiókos szekrény tetejének dobozokkal történő elfoglalása, mikor is valószínűleg útban lesz a lámpa tartója, meg persze a Dédi öreg rádiója, valamint az éppen idehalmozott irodaszerek is. Mondjuk az említett tételek innen mind könnyedén levehetők, illetve a lámpatartót odébb lehet csavarozni. Az persze igaz, hogy ha a lámpatartót a jelenlegi vízszintes helyett egy függőlegesen álló felületre szeretném rögzíteni (például a szekrény oldalára), akkor kell rá két újabb lyuk, de nem hinném, hogy ezek kifúrása különösebb problémát jelentene.

   Mondjuk ha úgy lesz, mint ahogy ma is történt, vagyis idejövök valami egészen másért (ma például ennek a fióknak a tartalmáért), ami helyett aztán a lámpával kellett foglalkoznom, annak mondjuk nem fogok örülni. No de mire fel a panasz? Hiszen ha nem is egyből, de idővel azért csak ideértem...