Egy körfűrészasztal barkácsolásának igaz története
(na ez se egy nap alatt készült el)

Az a sok ferde vonal, az mind laminált padló. Ezeket a közeli
szelektív gyűjtő mellől recikláltam vissza, mégpedig abból
a nemes célból, hogy ládikákat farigcsáljak belőlük.

Konkrétan ide, a Salgó polcokra készülnének az említett ládák, fiókok, fadobozok,
a már jórészt kinőtt, illetve szakadozott állagú papírdobozok helyére. Ez ugyan
így első ránézésre nem egy akkora meló, amit ne lehetne letudni néhány nap
alatt, azonban a dolgokba jobban belegondolva, már korántsem annyira rózsás
a helyzet. Mert ugye miről is van szó? Laminált padlót kell aprítani. A laminált padló
tulajdonképpen farostlemez, a farostlemez meg már majdnem olyan laza állagú, mint
mondjuk a keménypapír. Szóval ezt úgy viszi a fűrész, hogy szinte vissza kell fogni!
Akkor meg mi a baj? Nos az, hogy nem egy, nem két, hanem vagy tíz dobozt kéne
belőlük faragni. Egy doboznak van alja, teteje, meg négy oldala. Azt ugyan nem
kalkuláltam ki (legalábbis most még nem), hogy ez hány méternyi fűrészelést
is jelentene pontosan, mert nekem már annyi is elég volt, hogy sokat. Mondjuk
van szúrófűrész, meg kézre álló körfűrész is, de az ilyen feladatra igazándiból egy
asztali körfűrész való. Akkor nem kell berajzolnom semmit, pláne nem rengeteg
méter hosszúságú vonalakat, hanem csak annyi lenne a dolgom, hogy
békésen tologatom a fadarabokat a körfűrészasztalon.

Ahogy a boltban nézegettem a körfűrészasztalokat, a legalja kategória, néhányszor
tízezer forintba kerülő típusok is meglehetősen masszívnak látszottak. Na most ha
vennék egyet a boltban, akkor az mindjárt több kérdést is felvetne. Egyrészt egy
mindössze néhány napos feladathoz mi a fenének megvenni egy akkora gépet?
Aztán meg mikor végeztem, akkor hova a csudába teszem? Ráadásul minek
őrizgessem, ha egyszer igen nagy valószínűséggel sosem fog többet kelleni.
Valamint mi a fenének tárolom azt a rengeteg anyagot, ha egyszer még egy
nyavalyás körfűrészasztalt sem tudok belőlük összehergelni? A képen látható
virágállványt még akkoriban kukáztam, mikor még Barkas kisteherautóval róttam
az utakat. Szóval ez nem egy mai darab. Azért húztam ki lomtalanításkor a többi
kacat közül, mert az volt vele a tervem, hogy készítek belőle egy fűrészasztalt.
Akkoriban persze még nem körfűrészben gondolkodtam, hanem csak a dekopír
gépet állt szándékomban beszerelni a felső lapja alá. Ezen tervem mindjárt két
dolog is megtorpedózta. Egyrészt a szokásos lustaság, másrészt pedig az, hogy
a dekopír gép - a mérete okán - könnyedén befoghatónak találtatott
a munkapadba, és akkor már készen is van a fűrészasztal.

A hokedli ilyen célra teljesen alkalmatlan, mivel hajlamos a felborulásra.
No persze ha alácsavaroznék (már úgy értem, hogy a lábai
alá) egy hatalmas bútorlapot, akkor talán...

Mivel két hokedli is van, a nemes cél érdekében az egyiket bátran beáldozhatnám.
Ha idővel mégis hiányozna? Akkor majd behozok egy másikat lomtalanításkor.

Hiába mondtam a szomszédnak, hogy tegye el a folyosóról a szekrényeit, sajnos
egyáltalán nem hallgatott rám. Ez persze még nem ok arra, hogy szétszedjem
bútorlapokra, majd körfűrészasztal formájában állítsam össze. Ez persze
nem gátolt meg benne, hogy alaposan el ne gondolkodjak a dolgon. Ebből
gondolom már sejthető, de ha nem, akkor úgyis elmondom, hogy a mai napon
valószínűleg semmiféle munkát sem fogok végezni. Te! Hogy hány ilyen nap van...

Szóval csak kószálok a pincében a kamerával, miközben a mindenféle anyagokat
szemlélgetve azon töröm a fejem, hogy a körfűrészasztal miből jönne ki a legjobban,
vagy a legkönnyebben, vagy a legkisebb méretben, vagy idő alatt, vagy tegyük fel
szétszedhetően, vagy akármi, csak futtassak le minden lehetőséget, mielőtt még
nekiállnék, és jól eltalálok cseszni valamit. Például ott az a rakat alumínium
bútorláb, amiből akármit is össze lehetne csavarozni. Ez az ötlet például
azért esett ki, mert akkor már egyszerűbb lenne a már eleve
összehegesztett virágállványt felhasználni.

Ha tegyük fel szétszedném végre ezt a kuka mellett talált nyomtatót, akkor
a felszabaduló helyre akár oda is tudnék tenni egy bolti gépet. Vagy ha
nem is boltit, akkor egy olyat, amit magam építettem, csak nem
szétszedhető. Mondjuk ennyi hely ezért még kicsi lenne.

Persze ha a kompresszort is kettévágnám végre, akkor kivehetnék
egy lapot a polcosból, és akkor mégiscsak beférne ide egy gép.

Vagy feltenném végre a tartalék bicajra a kosarat, valamint szétszedném a tőle jobbra
látható (csak nem nagyon) kávéfőzőt, akkor akár ezen a polcon is elférne a valami,
amiről jelenleg persze még sejtelmem sincs, hogy végül hogyan is fog kinézni. Huh!

A fiók sajnos kicsi ahhoz, hogy betegyem alá a fűrészgépet, felfordítsam, majd nagy
boldogan kijelentsem, hogy íme kész! Ellenben ahhoz bezzeg van elég nagy, hogy
ne férjek el tőle. Mondjuk egyszer már nekiugrottam és szétcsaptam egy csomó
valamit faanyaggá, de mivel ez a fiók meglehetősen masszív, konkrétan már
vagy százszor felrúgtam, de még mindig tartja magát, ezért eddig még
nem volt szívem szétszedni. Ami még játszik, mint ideiglenesen
bevethető alap körfűrészhez, az a fiók mögötti munkapad.

Amibe jelenleg a pincei porszívó van bedugva, az tulajdonképpen egy meglehetősen
nagy doboz, ami így első ránézésre (már amennyi kilátszik belőle) szintén alkalmas
lenne, mint ideiglenes állvány. Kiszedem, beleszerelem a gépet, aztán mikor már
nem kell, akkor meg ki. Ez nem is olyan rossz ötlet! gyorsan el is mentem, hogy
megnézzem a másik pincében az asztalra készült pultról szóló cikket, mert abban
ennél a képnél jobban látszik, hogy van-e ennek a doboznak háta. Az említett cikk
alapján kiderült, hogy van a doboznak háta, tehát lenne mire rácsavaroznom a gépet.
Ezt a megoldást első nekifutásra azért vetettem el, mert ha egy teljesen zárt dobozt
borítok rá a körfűrészre, akkor abban megreked a meleg, meg a por, melyek így
ketten idővel egészen biztosan kinyírják a gép motorját. No persze nem olyan
családból származom, aki ilyen könnyen feladja! Mert ugye mi van akkor,
ha teszem azt egyáltalán nem is fordítom el a dobozt, hanem csak így
ahogy látod, fogom és beszerelem a jelenleg felsőnek nevezett lapja
alá, a hanyatt álló körfűrészt. Ezt még alaposan át kell gondolnom.

Aztán felmerült egy olyan ötlet is, hogy a bicajom mögött megbúvó konyhapultból
(illetve most már csak a maradványából) faragok ki valamit. Vagy mondjuk nem
is asztal forma lesz, hanem felszerelek a pincében található izék közül valamire
(például vastag ajtó) egy masszív lapot, majd alá a hanyatt vágott körfűrészt.
Ezekkel az elképzelésekkel az a baj, hogy egy körfűrészasztalnak rettentő
masszívan kell állnia, mert azt egyszerűen nem lehet megengedni,
hogy munka közben megbillenjen, pláne felboruljon!

Fából tulajdonképpen bármit megálmodhatok, hiszen van hozzá anyagom bőven.
Na most ha arra kerülne a sor, vaslemezből és zártszelvényből is akad itthon
annyi, amennyiből bőven ki lehet hozni egy körfűrészasztalt. A vassal
csak az a baj, hogy azt a fánál jóval nehezebb megmunkálni.

Mondjuk szó se róla, rendesen el vagyok eresztve szerszámmal, de ezek azért
inkább fához, mintsem fémhez valók. No meg nincs is köztük hegesztőgép.

Viszont van itthon felesleges PC. Már épp beleálmodtam a PC házába a körfűrészt,
mikor - pont mint az előbb - beugrott, hogy ez zárt. Ha meg kinyitom, akkor már
megint ott vagyok, mint ahonnan elindultam, vagyis már megint ingatag lábakon
áll amit megálmodtam. Na most az úgy volt, hogy már eleve fényképezés közben
álmodoztam, de az igazi agymenést idefent, már a monitor előtt ülve követtem el.
Például csak most ugrott be, hogy mivel a laminált padló hosszú, ezért kifejezetten
ajánlatos lenne, ha a fűrészgépasztal is az lenne. Azért kell minden ilyesmibe
belegondolnom, mert ezt a projectet sikeresként szeretném elkönyvelni,
nem pedig úgy, mint a baltanyél szerelést. (lásd a polcon a balta fejét)

Annyira univerzális, hogy ez a munkapad lett az egyik kedvenc szerszámom.
Sajnos a körfűrésszel valahogy nem igazán akarnak egy párt alkotni.

A körfűrész ugyanis a formája miatt nem fogható be a munkapad satupofái közé.
Mivel sehogyan sem akart összeállni a kép, ezért csavartam egyet a dolgon.

Konkrétan fejjel lefelé fordítottam a munkapadot, kissé nyitva
hagyva a satu pofáit, majd rátettem a résre a körfűrészt.

Nem tudom említettem-e már, hogy mennyire zseniális
vagyok, mikor a munkámmal kell spórolni. Nagyon!

Kap a gép a sarkába négy lyukat, meg persze a munkapad lapja is, melyeknél fogva
összehúzatom őket négy darab süllyesztett fejű csavarral. Azért süllyesztett
fejűvel, hogy ne álljanak ki a csavarok fejei a munkalapból. Bárhonnan
is nézem a dolgot, szerintem ennél egyszerűbben nem fog összeállni.

Innentől kezdve ismét az közvetkezett, ami nálam amúgy egy mondhatni általános
hiba, vagyis az, hogy a lebonyolítás helyett bonyolítani kezdtem el a dolgot.
Mert ugye mi lenne, ha lecsavaroznám a munkapadról ezt a két már
amúgy is törődött lapot, és gyártanék helyettük három újabbat?
Csoda! Az lenne. Egy valóságos csoda! Amúgy azért hármat, mert
kellene két akkora, mint ami most van rajta, meg egy ennél a kettőnél
valamivel nagyobb, ami alá a körfűrész lenne becsavarozva. Ez azért lenne
kényelmetlen, már úgy értem, hogy ez előbb vázolt eredeti megoldáshoz képest,
mert így nem négy csavart kellene tekergetnem, mikor épp asztali körfűrészre
lenne igény, hanem tizenhatot! Mert ugye négyesével vannak a sarkokban.

Aztán ott van még az a lehetőség is, hogy nem a korábban mutatott szovjet, hanem
ez a Rondy (ez a neve) kerül beépítésre a munkapad alá. Na ezek azok a dolgok,
melyekre mindenképp aludni kell egyet, mielőtt még el találnék cseszni valamit.
Például nagyon meg kell nézni, hogy hova kerülnek a csavarok. Mert ugye ennek
a munkapadnak farostlemezből vannak a lapjai, ami - mint azt már említettem volt -
nem különösebben masszív anyag. Azt persze megtehetném, hogy gyártok belőlük
újakat, természetesen rétegelt lemezből, s akkor mindjárt jobb lenne a helyzet.
Akár még olyat is lehet, hogy a két új lap egyikébe kivágom a rést a körfűrész
tárcsájának, és akkor mindjárt nem kerül csavar a faanyag szélére. Illetve az új
lapok lehetnének akár nagyobbak is, mint amekkorák a régiek voltak. Valamint
a felém eső rész alját akár meg is vasalhatnám, hogy ne gyilkoljam szét
az anyagot a ráfogatott satuval. Szóval ötleteim azok vannak...

Csak egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy melyik géppel jövök ki jobban.
A Rondy mellett szól, hogy kilóg belőle egy acéllemez, amire rá tudnék erősíteni
egy fadarabot, ami felemelkedik a fűrésztárcsáról, mikor nekitolom az anyagot.
Mikor meg áttoltam a gépen az épp elvágandót, akkor meg magától, konkrétan
a saját súlyától visszahullana. Mondjuk jelen esetben nem magamtól vagyok
ennyire okos (no nem mintha máskor úgy lenne), hanem csak
ellestem az ötletet az OBI-ban kapható gépekről.

Most az következik, hogy hagyom a francba az egészet, és jó alaposan megrágom
a lehetőségeket. Sajnos túl sok időt nem tudok rá adni magamnak, mert jelen
pillanatban, vagyis mikor itt tartottam, akkor már nagyban február vége
volt és már erősen fogyóban volt a tűzifa. Vagyis idén nyáron mindenképp
rendelni kell, hogy ősszel legyen mivel fűteni. Vagyis jelen esetben szó se lehet
róla, hogy hosszú éveket töltök holmi álmodozással. Egyszerűen kötelező érvényű
feladat a körfűrészasztal még az idén őszig történő megépítése, majd a rengeteg
laminált padlóból a dobozok elkészítése, s az ezeket követő tüzelőrendelés.
Ha ezekkel sorban megvagyok, akkor elkészültem a jelenleg
futó három legnagyobb projectemmel.

Na megyek, felviszem ezt a szatyor fát, majd megírom amit eddig olvastál.

Második menet
(megfontolások)

Ezt álmodtam meg. Mármint azt, hogy nem a munkapad alá, hanem a munkapadra
fogom tenni a körfűrészt. No persze nem ma, mert ma csak azért jöttem le, hogy
felvigyem a SEGA játékgépet, csak ha már itt voltam, akkor gondoltam
ránézek az éjszaka megálmodott ötlet kivitelezhetőségére.

Na most ha a körfűrészasztal felülete egy bizonyos magasság felett van, onnantól
kezdve nem lehet vele normálisan dolgozni, mert egyszerűen nem fér oda
hozzá az ember az éppen elvágni szándékozott anyaggal. Szerintem ez
most épp határesett. Ugyan odaférni odaférek, de már kényelmetlen.

Készítenék hozzá egy masszív felső lapot, annak oldalakat, esetleg lábakat, amivel
rácsatlakozna a munkapadra. Ezt így azért éreztem túlzásnak, mert ennyi erővel
állhatna a szerkezet akár a saját lábain is. Még anyag is van hozzá! Csak aztán,
már úgy értem később, miután elkészült, majd elvágtam vele amit kell, akkor
már megint ott tartanék, hogy hova a csudába teszem? Aztán ahogy bolyongtam,
s egyre csak sorjáztak agyamból az ötletek, beugrott egy másik nagyszerű megoldás.
A körfűrész mögött látható sárga ajtó, az három hüvelyk vastag! Vagyis arra bármit
rászerelhetek, mert megtartja. Mondjuk nem pont oda szembe, mert van ennek az
ajtónak egy párja is, mindjárt itt jobb kézre mögöttem, ami mindig nyitva szokott
lenni. Szóval ha felszerelném a fűrészgépet egy lapra (ez ugye csak négy csavar),
majd ezt a lapot az ajtóra (ez meg két hosszú menetes szár), esetleg tennék alá egy
lábat is, akkor megint ott tartanék, hogy miután szétszedem, csak a helyet foglalja...

Jól van no, akkor alatta lesz! Egy nyilvánvaló megoldást nem kell túlragozni. Akarom
mondani de! Mert ugye nagyon meg kell nézni, hogy hova tegyem a gépet pontosan.
Valahol ott kéne lennie, mint ahol most van, csak persze alulról. Az mondjuk igaz,
hogy így vágnom kell a munkapad tetejébe egy hosszúkás rést a tárcsának, de
csak így, vagyis a középvonalhoz képest eltolt pozíciójú tárcsával adódnak
ki jó helyre a gépet tartó csavaroknak szánt lyukak. Apropó csavarok!

Mivel nyolcasból nem találtam négy egyforma süllyesztett fejűt, ezért
megmaradok a hatosnál. Ezt ilyen egyszerűen sikerült eldöntenem.

Majd játszani kell egy kicsit a csavarok pozíciójával, hogy jó helyre jöjjenek ki.
Már úgy értem, hogy ne kerüljön csavar oda, ahol a munkapadon lyuk van.

Ezt a dobozt csak úgy egyszerűen kíváncsiságból nyitottam ki, majd komolyan
meglepődtem, hogy ugyan még csak néhány, de azért már vannak
benne csavarok. Mindezt úgy, hogy tulajdonképpen még
neki sem álltam a csavarszétválogatós projectnek.

Na jó... Nekiállni már nekiálltam, de ettől - ha lehet ezt fokozni - csak
még nagyobb lett a rendetlenség. Most ugyanis már mindenhol
szétválogatásra váró csavarokkal töltött dobozok vannak.

Mivel nem találtam kézre álló gombot, már úgy értem, hogy hatos anyával
a közepén (mondjuk ettől még lehet, hogy van), ezen egyszerű okból
kifolyólag valószínűleg megmaradok a sima hatos anyáknál.

Mivel nincs megfelelő méretű rétegelt lemezem, így nincs mire lecserélnem
a munkapad tetejét alkotó két lapot. Az mondjuk nem teljesen egyértelmű,
hogy ez probléma, vagy szerencse? Szóval a rozzantság okán mindenképp
tanácsos volna őket lecserélnem. Viszont már megint mással foglalkozok!

Harmadik menet
(kivitelezés)

Lementem a pincébe, magamra csuktam az ajtót, majd elszántan kijelentettem, hogy
márpedig innen addig ki nem megyek, míg el nem készültem az asztali körfűrész
összeállításával. Elsőnek felkaptam egy egyenesnek tűnő tárgyat (alumínium
bútorláb), majd segedelmével, (mint vonalzóval) megrajzoltam a képen látható
vonalakat. Az alaplemezről leszerelt körfűrész esetén ezek jelzik, hogy pontosan
hol is található a körfűrész tárcsája. Ez persze nem azért kell, hogy át tudjam jelölni
a tárcsa helyét az asztalra, hanem azért, hogy lássam, hogy hova esik. Mert ugye
az asztalon vannak lyukak, s ha ez lehetséges, akkor ne nyissam már őket össze.

Munkapad, fúrógépállvány, fúrógép, két csavar, alulról egy darabka rétegelt lemez
(csak mint nagydarab alátét), valamint két darab kézzel is kényelmesen tekerhető
csavar. Ezt kb. egy perc összeállítani. Ma valami ilyesmit kell összehoznom,
csak persze nem állványos fúró, hanem körfűrészasztal végeredménnyel.

Nagyon hülye vicc volt a gombjánál fogva a hevederzárra akasztani a körfűrész
alaplemezét, ugyanis öt percig kószáltam dühöngve, mire végül megtaláltam.

A négy felfüggesztő lyuk azért nem került pontosan a sarkokba, mert volt annyi
eszem (ez mondjuk sokszor nincs ám így), hogy a lyukak helyének
kijelölése előtt összenéztem a két összefogatandó anyagot.

Már csak azért, nehogy a négy felfüggesztő csavar közül valamelyik oda essen
(mert amilyen szerencsém van ugye, miért is ne tenné), ahol a munkapadon
azok a hatalmas lyukak vannak. Amúgy most van az, hogy épp
átjelölöm a kifúrandó lyukak helyét.

Íme a munkapad alulról nézvést, a már lefelé kilógó csavarokkal.

Pofára fordítottam a munkapadot, visszaszereltem a körfűrészre
az alját, majd rátettem a csavarokra. Úgy néz ki, hogy eddig jó.

Ugyan korábban ennél sokkalta bonyolultabb megoldásokat képzeltem el, de végül
is tökéletesen megteszi alátétnek, illetve távtartónak egy nyolcas anya. A hatos
anyára sem szereltem semmiféle korábban megálmodott, például
szabadkézzel is könnyedén forgatható gombokat.

Mivel a konstrukció megálmodásába meglehetősen sok energiát fektettem (lásd
elejétől idáig az egész cikket), ezért attól a problémától eltekintve, hogy
nincs kivágva a körfűrész tárcsája számára a munkapad lapján
a rés, eddig még minden rendben van.

Immáron a rés is ki lett vágva, amit az egyszerűség jegyében magával a körfűrésszel
követtem el. Mert ugye ki tudhatná nála jobban, hogy hová esik pontosan
a fűrésztárcsa? Szóval egyszerűen csak megnyomtam a gépen
a gombot, majd így ahogy látod, feltoltam alulról.
Mondom én, hogy jól ki lett ez gondolva!

Most már csak arra kell vigyáznom, de arra nagyon,
nehogy a közelébe kerüljek ezeknek a fogaknak.

Hozzáfogattam a körfűrész tárcsájához egy szép hosszú (és persze egyenes)
bútorlábat, hogy lássam egyenes lett-e. Illetve párhuzamos-e a vágás éle
az asztal szélével. Nos nem, nem az. Persze nem arról van szó, hogy
ferdén sikerült odacsavaroznom a gépet az asztal alá, hanem arról,
hogy amit odacsavaroztam, az egy orosz kéziszerszám. Konkrétan
meglehetősen lötyögősen van odafogatva a géphez az alaplemeze.

Mindenféle ármányos terveket szövögettem az anyagvezető rögzítésére.
Alapjaiban véve ebből a két bútorlábból formáztam volna egy olyan
eszközt, amit a végeinél lehetett volna odafogatni az asztalhoz.

Még ilyen gyönyörűségesen hosszú csavarokat is sikerült találnom a dobozaimban
(megjegyzem újabb öt percembe került őket előtúrnom), melyek átérik a két
bútorlábat, plusz még az asztal lapját is. Mivel sikeresen ráéreztem,
hogy újra ott tartok, hogy már megint elkezdtem túlbonyolítani
a dolgot, ezért ha szomorú szívvel is, de visszaszórtam a nagy
nehezen felkutatott a csavarokat és szárnyas anyákat a helyükre.

A körfűrész saját súlyától lógó motorját - az egyszerűség jegyében - felkötegelőztem.

A vezetőlap pedig asztalos szorítós rögzítést kapott, amit az odafogatás
előtt természetesen párhuzamosra állítottam a fűrésztárcsával.

Ezt a részfeladatot sem lihegtem túl.

Ha nem is egy életbiztosítás, de azért elmegy. A gép nem rázódik le az asztal alól,
mert olyan hosszú csavarokkal lett rögzítve, hogy mire azokról lepörög az anya,
azt azért már csak észreveszem. Ha leesik valamelyik asztalos szorító, esetleg
egyszerre mind a kettő, akkor sincs semmi. Ha valami lehetetlen együttállás
okán beakadna a bútorláb a fűrésztárcsába, akkor majd legfeljebb megáll.
Az egyetlen igazi biztonsági funkció az, hogy a körfűrészt egy lábkapcsolóval
indítom be, melynek felkutatására újabb öt percet sikerült áldozni az életemből.
Persze tudom, hogy hol tartom, hiszen van neki fix helye, csakhogy nem volt ott!
Ebben az volt a különös, hogy az előbb egyszer már használtam a lábkapcsolót,
mégpedig az állványos fúrógéphez, vagyis mindenképp itt kell lennie valahol.

Mivel egy kissé bizonytalanul működik (jó ha minden harmadikra kapcsol), ezért
az ajtó közelében, konkrétan a bicaj csomagtartóján helyeztem el, hogy itt
majd jól kiszúrom, s nem felejtem el felvinni a lakásba megjavítani.

Próbaképp fogtam egy fél szál rozzant laminált padlót, s felaprítottam.
Zumm, zumm, zumm... És már készen is voltam a feladattal!

Mit ne mondjak, kétség sem férhet hozzá, hogy az előbbi tevékenységem a fáspince
folyosójának életében, mondhatni hatalmas port vert fel. Videofelvétel erről az
eseményről azért nem készült, mert a magammal hozott fényképezőnek
ugyan van videó funkciója, azonban sajnos nincs hozzá hangja.

Elmeséljem, hogy honnan van ez a szép szál deszka? Ha nem érdekel a történet,
akkor majd átugrod. Épp nagyban karikáztam hazafelé (a korábbi képen látható
rozzant piros biciklimmel), mikor is elhaladt mellettem egy platós kisteherautó.
Na most az, hogy érzésem szerint legalább nyolcvannal ment, az még nem lett
volna akkora baj, hiszen amúgy nem gázolt el. No de az, hogy nem lassított
a fekvőrendőr előtt (lakó játszó övezet ugye), az valami csodálatos volt!
No persze nem az, hogy nem lassított, mert az manapság sajnos népszokássá
vált, hanem a gyorshajtás eredménye! Mint valami akciófilm látványos jelenetében,
úgy repülték szét a platóról az ilyen deszkák, meg azok a fehér műanyag csövek,
amik tartani szokták. Bár ha kissé szlalomozva is, de azért tovább tudtam volna
menni, mégis megálltam, s egy éppen arra járó bácsikával feldobáltuk a szétszórt
vackokat az úttestről az útszéli zöldsávba. Talán ha egy év telhetett el, mikor ismét
arra jártam, s a deszkák és a műanyag csövek még mindig ugyanott hevertek
a fűben! Innentől már csak fél évre volt szükségem ahhoz, hogy sikerüljön
megideologizálnom, hogy mégis mi a csudának nekem néhány szál deszka.

Mire elmentem érte, addigra már csak egy szál maradt belőle.
Illetve akadt még egy talpkarika is, műanyagcsövekhez.
Mondjuk ha utóbbi leeséskor pofán vágott volna...

Miután az előbbi képen látott, valamint még két szál, amúgy kisebb méretű deszkát
felcsíkoztam, annyi lett a forgács, hogy valósággal elveszett benne a partvis!

Immáron nem lehet akadálya a Salgó polcokra való dobozok elkészítésének
a léchiány, ezért valami újabb kifogást kell keresnem. Amúgy találtam is!
Most épp a megfelelő hosszúságú csavarok hiányára fogom rá a dolgot.

Mindössze négy csavart kellett kitekerni, s már széjjel is van! A padot összecsukom,
a körfűrészt beteszem a szekrénybe, s már vége is a rumlinak. A következő, ehhez
erősen hasonlító projectem, a szalagcsiszoló munkapadhoz történő rögzítése lesz.

Ez speciel egy leeső darab, de ha akarom, akkor persze készakarva
is tudok ilyen vékony lécet szelni. Illetve ha lejjebb engedem
a körfűrészt az asztalba, akkor nútot is tudok vele marni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.