220 / 110 voltos átalakító
(fázishasítós)

Mikor ezt a dobozkát egy pincei pakolászás közben megtaláltam, nem annyira
a látványán, mint inkább a meglétének tényén lepődtem meg. Ezt ugyanis
emlékeim szerint egyszer, illetve nemhogy egyszer, de már kétszer is
elajándékoztam! Vagyis ez belőle a harmadik példányom. Na most
ez a mennyiség, ahhoz képest, hogy soha semmire sem használtam
(mert nem kellett), kifejezetten szép teljesítmény. No nem mintha
azt a rengeteg rádióm, vagy akár a magnóim mind hallgatnám,
hanem csak úgy mondtam. A doboz amúgy - mint ahogy azt
cikk címe már előre elárulta - egy 220 / 110 voltos átalakító.

Ide kell beledugni a 110 voltos eszköz dugóját.

Ami általában így néz ki.

Összedugva pedig így.

Szokatlan módon még ez a földelt dugó is belemegy.

Ez így persze - a földelés hiánya miatt - nem egy életbiztosítás.

A képen látható kommersz digitális multiméter nem tudja megmérni
a dobozka által szolgáltatott feszültséget, ugyanis a fázishasítás
keltette zavaroktól mondhatni ő is alaposan megzavarodik.

Gondoltam csak rákötök már valamit terhelésnek, a szobában körbenézve azonban
semmiféle 110 voltos elektronikát sem találtam. Ezek amúgy az apró doboz
oldalán található feliratok alapján nem is köthetőek rá az átalakítóra.

Végül ezt a plafonra világítós lámpa című projecthez félretett valamit vetettem be,
csak ehhez meg ugye kellene egy hagyományos izzó, melyből kezdetben
természetesen egyetlen árva példányt sem sikerült találnom.

Kisvártatva persze beugrott, hogy az UHER variocord 263-as magnóról szóló,
a minden magnószalagomat meghallgatós, majd a szobai szekrényfiókból
kipaterolós project kapcsán az évtizedek óta mindenfelé hányódó
izzókat sikerült végre egyetlen helyre (ide) koncentrálnom.

Gondoltam 110 voltról majd nem világít annyira fényesen.

Erre fel sehogyan sem világított, merthogy ki volt égve.
No de ha kiégett, akkor vajon miért tettem el?

Ez egy szovjet gyártmányú izzó, melyből Apukám hozott egy hatalmas dobozzal
a Tanérttől. Bár a hagyományos izzóknak úgy általában a világban mindenütt
körte formája van (ezért is hívják villanykörtének), de az oroszoknak ebbe
is sikerült vinniük egy kis nemzeti ízt. Mondjuk jelen esetben nevezhetjük
értelmesebbnek is ezt a változatot, hiszen ennek csak ott készült szélesebbre
a burája, ahol van is benne valami. Hogy aztán így van-e, vagy más oka van...
Többek megfejtése szerint ez egy úgynevezett kripton izzó, aminek direkt ilyen
fazonú a burája, hogy a viszonylag drága gázból (kripton) kevesebb kelljen bele.

Ennek azért kellett széjjelhajtogatni a lábait, merthogy
egyrészt folyton ki akart esni a lyukból, másrészt
érintkezni sem igazán érintkezett rendesen.

Mint az a fényviszonyokból sejthető, világítani ugyan világít,
de egy amúgy százas izzóhoz képest mondhatni épp csak.

Terhelés alatt 51 voltot mutat a műszer. Gondoltam hátha csak azért, mert
ez a multiméter nem alkalmas a fázishasogatott szinusz feldolgozására.

Szóval ezért vettem elő ezt a Fluke multimétert. Az izzó azért világít ezen a képen
látványosan erősebben, mint ahogy az előzőn, mert most ellenőrzésképp 230
voltról járatom. Na most ha nagyon erőltetném, bár ez tényleg erőltetett
magyarázat, akkor ráfoghatnám szegény izzóra, hogy a fénye vakított el.
Mert ugye a műszer, az bárhogyan is nézem, egyenfeszültségű állásban van.

Mely tévedés következtében, immáron a feszültségcsökkentő
dobozkáról járatva, teljesen értelmezhetetlen amit mutat.

Pont mint ezek a számok. Az utóbbi időben ugyanis rászoktam, hogy még ott
helyben, vagyis a pénztártól való távozás előtt vetek egy pillantást a számlára.
Bevallom őszintén, hogy még nagyban a kasszánál állva, bár láttam, hogy valami
nem stimmel, de csak már itthon, a számokat alaposabban átböngészve jöttem rá,
hogy míg a hentes pulttól elértem a kasszáig, csalafinta módon leértékelődött
a kolbászom. Ezt mondjuk nem tettem szóvá, mert így ötvenen túl már
van benne némi igazság, csak ez ugye nem tartozik a pénztárosra.

A műszert immáron a helyes állásba kapcsolva, 82 voltot mutat. Ez a kép mondjuk
már a többi, sőt magának a cikknek a megírása után készült, mert a méréshatár
váltós tévedésemet csak utólag, a leírtak lektorálása közben vettem észre.

Mivel a zavaros formájú (jelalakú) jelek mérésére nem a digitális, hanem az analóg
műszer az igazi, így elkezdtem keresni egy olyat. Már majdnem levettem a polcról
azt a táblaműszert, mikor is szerencsére még éppen idejében kiszúrtam rajta azt
a hatalmas "A" betűt. Már csak azért, mert ugye akar a franc az íróasztalán
száz ampereket mérni. Na most ha a 450 amperes végkitérés
esetleg nem lenne elég...

Akkor akad itt a Philips magnótól jobbra egy 1.500 amperes végkitérésű műszer is.

Mikor már úgy voltam vele, hogy most aztán már tényleg lemegyek az öregem
Univeka műszeréért a pincébe, megláttam a polcon ezt a kis aranyost. Ezt
a műszert amúgy éppen ezért, vagyis a szépségéért, tehát kimondottan
dísznek vettem. Gondolom ezért nem lombozott le az a tény, hogy
nem működik. Már úgy értem akkor, mikor ez néhány nappal
a vásárlást követően kiderült. Mert azt kell mondjam,
hogy most viszont igen! El is határoztam, hogy
fogok tenni egy próbát a megjavítására.

No de hagyjuk most azt a működni lusta műszert, hiszen
épp itt van előttem egy igen alkalmas szétszednivaló.

Ezt, bár sokféleképpen lehet értelmezni, de a
gyártó végül is átlőtte a logóját egy nyíllal.

Ez a szöveg írja le, hogy mire való, illetve miféle eszközöket
lehet (szabad) rádugni. Motor nélküli hőfejlesztőkről regél.

Ezen a részen pedig fel is sorol közülük néhányat. Illetve az utolsó sor arról szól,
hogy ne használjuk folyamatosan. Na most ezt a képet nem azért hagytam ilyen
szélesre, hogy illeszkedjen a többihez, hanem azért, hogy meg tudjam mutatni,
hogy nemcsak erre keleten, hanem a távoli nyugaton (vagy távol-keleten)
is képesek voltak ferdén ragasztani a készülék dobozára egy matricát.
Ezt azért éreztem szükségesnek, mert a múltkor letolt egy olvasó,
hogy fikázom a néhai magyar ipar remekbeszabott termékeit,
miközben én csak a látott és tapasztalt tényekről beszéltem.

Ha az ember úgy nézi, akkor ez lehetne akár egy arc is. Miután mélyen
a szemébe néztem, csak akkor jöttem rá, hogy az ott bizony két lyuk.

A csavarhúzóim közül csak a fázisceruza pengéje volt olyan vékony, hogy beférjen
a lyukba, azonban ez sem ért be tövig. Miután vagy öt percig forgattam a dobozt,
sikerült egy pillanatra meglátnom a lyuk alját. Mivel nem láttam benne csavart,
valamint arra is sikerült ráéreznem, hogyha lenne is, még akkor sem valószínű,
hogy három milliméter átmérőjű csavarfejekre bízták volna egy olyan doboz
összetartását, melyben a 230 kóricál, az apró dobozka kettéfűrészelése
mellett döntöttem. Ha nem akar élni, hát akkor ne akarjon!

Ez a büdöske egy ellenpélda. Mert ugye ez olyan látványosan élni akar, hogy az
ember szinte el sem hiszi róla, hogy ennyi bimbót volt képes bontani azzal az
egészen minimális mennyiségű, no meg amúgy is csökött levélzetével. Ez
a kép amúgy azért került ide, mert még a pincébe történő indulás előtt,
de már kezemben a fényképezőgéppel, kinéztem az ablakon, hogy
milyen odakint az idő. Mondjuk ahhoz, hogy lemenjek a pincébe,
na ahhoz ez az információ lényegtelen, mivel nem kell hozzá kilépnem
a házból. Szóval lehet odakint akár vihar is, az sem tarthat vissza a fűrészeléstől.

És még ennek a hatalmas zöld állatnak sem sikerült eltántorítania, akivel amúgy
a pincébe vezető úton, vagyis a lépcsőházban találkoztam. Miközben épp azt
vártam, hogy ugyan töltődjön már újra a vaku, megjelent mellettem egy
kislány, aki őszinte kíváncsisággal érdeklődött, hogy mi az amit
fényképezek. Miután megmutattam neki ezt az ajtón
üldögélő 5 centis zöld lombszöcskét,
sikítva elszaladt.

Én meg - ha már úgyis lementem a pincébe alapon - hoztam egy apró
cserépnyi virágföldet, a minden áron virulni akaró büdöskének.

Aztán persze nekiálltam és elvégeztem a fűrészelés nemes feladatát is.

Miután az immáron elfűrészelt dobozt sikerült meglóbáznom,
azonmód ki is hullott belőle a tartalma. Magát a dobozt persze
már én dobtam utána, mondván menjen, ha annyira menni akar.

Mondjuk én eddig is beláttam a réseken, szóval tudtam róla, hogy hűtőborda van
benne, csak a fényképezőgép optikája (míg egyben volt) nem akarta megmutatni.

Na most ahhoz képest, hogy 1.000 wattos teljesítménye van, tulajdonképpen nem
is olyan nagy ez a borda. Ez persze csakis azért lehet így, mert a 220 és a 110
volt közötti 110 voltot, illetve az erre eső teljesítményt nem eldisszipálja,
vagyis nem alakítja hővé, mert nem mint egy soros ellenállás, hanem
a fázishasítás elve alapján működik. Szóval a hűtőborda csak a
kapcsolást végző alkatrész, vagyis a triak hűtésére kell.

A szigetelésképp odatett papírcsík mögött lakik a lényeg, vagyis az elektronika.

No persze nem csak ennyiből áll.

Hanem az egyik oldalról itt van ez a kapcsolást végző triak.

Míg a másik oldalról benézve, a panel alatt is alkatrészeket láthatunk.

Íme a működési elv. A kilowattos teljesítményéhez képest apró elektronika
természetesen nem a szinuszhullám magasságát, vagyis a tényleges
feszültséget csökkenti, hanem azt a képen látható módon időben
felezi meg, mégpedig a feketével satírozott részeket kikapcsolva.
Vagyis ez nem a feszültséget csökkenti le, hanem a munkavégzés
idejét felezi meg, ami persze az eredményt tekintve édes mindegy.
Már persze csak azoknak az eszközöknek, amelyek nem tartalmaznak
elektronikát. Amiben ugyanis trafó van, tranzisztorok, motor, vagy már
eleve kapcsolóüzemű tápegységgel kezdődik, azok a masinák
ezt az előzetes fázishasogatást nem igazán szeretik.

Ugyan nem lett volna lehetetlen összeragasztani, de nem volt hozzá kedvem.
Pincei fiók mélyén heverni, szerintem a szigszalagos átkötés is megteszi.

Kitettem az előszobapolcra a GE töltő és az átalakító dugók közé.
Kíváncsi leszek, hogy mikorra fogom őket levinni a pincébe...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.