Farigcsálok -41- Támasztékot a csiszolópadra
(fadarab két lyukkal)

Ha lassan is de azért alakulnak a pincében a dolgok. Ez itt a szerszámos polcom,
melyre csupa hasznavehető dolgot pakoltam. Arról ugyan szó sincs, hogy mind
tökéletes lenne, hanem most épp arról van szó, hogy ami nem, azt amennyire
tőlem telik tökéletesítsem. Ilyen apró igazítás volt például, mikor levágtam
a fúrógép állványát rögzítő keresztfából az alaplemezen túlnyúló részeket.
Vagy mikor hosszabbra cseréltem a Makita fúrógép kábelét. A mai feladat,
hogy a balra lent látható csiszolópadhoz hozzárögzítsek egy fadarabot. Na most
az igaz, hogy ez egyáltalán nem hangzik komoly feladatnak, de ne tudd meg
mennyire rákészültem! Illetve meg fogod tudni, mert úgyis elmondom.

Mielőtt nekiugrottam volna a tényleges feladatnak, előtte mondhatni
bemelegítésképp, illetve a menetvarázsló készlet felavatása
okán, felfrissítettem a menetet egy rozsdás csavaron.

Ez szegénykém már eleve össze volt rohadva, aztán a múltkor még rá is festettem.
Szomszédasszony meg csodálkozott, hogy nem tudja kinyitni a pincéje ablakát.

Íme a tetthely. Erre kell rácsavaroznom egy fadarabot, ami megtámasztja az éppen
csiszolt anyagot. Terveimben szerepelt egy teljesen szabadon állítható változat is,
ami igény esetén természetesen szintén kivitelezésre kerülhet, de a mai napon
csak a csiszolóvászonra merőleges fadarab kivitelezésére koncentrálok.
Vagy ahogy az már tőlem megszokott, összevissza csapongok.

Ezeket a korábbi munkákból megmaradt fadarabokat azért nem tüzeltem el,
mert egy csomó famunkához épp az ilyen apróságokra van szükség.

Az mondjuk lehet, hogy fadarabból egy kissé túl vagyok készletezve.

Ezt a hármat sikerült kiválasztanom a tömegből. A felső fadarab mindjárt három
okból is alkalmatlan. Egyrészt görbe a széle (franc se akar annyit fűrészelni),
másrészt keskeny a feladathoz, harmadsorban pedig rétegelt lemez, ami
bár masszív anyag, de azért mégsem keményfa. A jobb alsó darab
egyértelműen rövid, nem éri át keresztben a gép előtti padot.

Ez lesz a jó, csak mielőtt idecsavaroznám, előbb még alaposan átgondolom a dolgot.
Erre azért van szükség (mármint az alapos belegondolásra), mert a lemezcsavar
például nem tekerhető ki akárhányszor a pozdorjából. Vagyis az nem igazán
lenne jó rögzítésnek. Az anyás csavarral meg az a bajom, hogy annak meg
kilóg az anyája a pad alatt, ami útban lenne a készülő fióknak. No meg az
sem volna kényelmes elfoglaltság, ahogy a résbe nyúlva vakon kapatom
fel az anyát a csavarra. Nagyon át kell gondolni ezt a csavaros dolgot...

A megoldás a problémára egy a bútorlapba csavarozható hatos anya. Na most ebben
a dobozban minden van, csak az nincs, amit épp keresek! Ez amúgy egy amolyan
félbehagyott projectes doboz. A bilincsek a hatkerekű banyatankból építendő
gázpalack szállítóhoz lettek félretéve, míg az apró kerekek a virágállvány
alá készülő fiókhoz. Utóbbi feladat már rég be lett írva a táblázatba, mint
17-es farigcsálok cikk, csak mint ahogy annyi más esetben, itt is elmaradt
a kivitelezés. Éppen ezért is igazgatom ki a szerszámaimat, hogy ne legyen ami
folyton megakaszt a munkában. Hogy aztán ez az érv mennyire valós,
az tulajdonképpen mindegy, hiszen a lényeg úgyis csak az,
hogy legalább addig is csinálok valamit.

Ebben a rekeszes fiókban ugyan már vannak a keresetthez hasonló
célú bútoralkatrészek, de sajnos egyik sem illik a csiszolópadba.

Na most ezen fiók kapcsán két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik az,
hogy emlékeimben úgy szerepelt, hogy ezt már rég kiürítettem, míg
a másik dolog, hogy természetesen ebben sincs amit keresek.

Ez a csavar ugyan nagyon erős, de ennek a ki-be
tekergetését sem bírná sokáig a pozdorja.

Mikor ezt a piros dobozt ide kiraktam, már egészen rutinosan
szóltam oda magamnak, hogy ebben sem lesz amit keresek.

Pedig ott van jobbra lent!

Amúgy van az ilyen bútoralkatrészek számára egy feliratozott dobozom, csak ugye
attól még, hogy felszereltem ide ezt a polcot, attól még nem lett belepakolva
a rajta elhelyezett, valamint szépen feliratozott dobozokba. Illetve ott
van még az is, hogy ki is kéne igazodnom a dobozaim között.

Mondjuk ha a Ferenc telefonközpont kábelrendezőjében elboldogultam, akkor
talán a saját dobozaim feliratainak megjegyzése se kellene gondot okozzon.

Azért ez a tökéletes megoldás, mert ezt egy nálam sokkal okosabb ember
találta ki, mégpedig éppen arra a feladatra, hogy masszívan
odafogassunk vele valamit a pozdorjához.

Mondjuk lehetne úgy is, hogy ezekből a menetes szárakból készítek csavart. Ennek
az lenne az előnye, hogy nagy, konkrétan szabadkézzel is kényelmesen tekerhető
gombot tennék a végére, minek okán a támaszték le-fel szerelgetéséhez nem
kellene semmiféle szerszám. Már úgy értem, hogy a kezemen kívül.

Miután újra átgondoltam a dolgot (igazándiból eddig még csak ezt csináltam),
a szabadkézzel tekerhető formájú és méretű csavarfejekről szőtt álmaim
szertefoszlottak. Mert ugye keskeny az anyag, ezért nem férne oda.

Azért szereltem át a padban a gépet függőleges állásúra, hogy lássam, össze
tudom-e állítani a konstrukciót úgy, hogy a készülő támaszték ehhez
a gépálláshoz is megfeleljen. Egyrészt nem, másrészt pedig a gép
ezen állásában nincs akkora szükség a támasztékra, hiszen
ilyenkor nem akarja (tudja) elvinni a smirgli az anyagot.

Egy kicsit még szomorkodtam rajta, hogy nem jött be a dupla alkalmazhatóság,
de aztán gyorsan továbbléptem. Erre mondjuk nagy szükségem
volt, hiszen eddig még nem is csináltam semmit.

Elmondjam miért tettem rá a konzervdobozt a fadarabra?
Szerintem már rég tudod, hogy úgysem úszod meg!

Nos azért, mert az egyszerűség jegyében, valamit természetesen az erre alkalmas
körző hiányában, a konzervdoboz szélével rajzoltam meg a képen látható ívet.
Hogy miért van szükség erre az ívre? Nos azért kell, mert ha eszembe jutott
a lehetőség, de mégsem kerekíteném le, akkor innentől kezdve folyton
beleakadnék a fadarab sarkába. Tapasztalatom szerint ez
annyira így van, hogy fogadni is mernék rá!

Azért vettem elő a fúrógéphez az állványt, mert gondoltam megadom a módját.
Illetve ha egyszer megoldható, akkor ugyan legyen már függőleges az a lyuk.

Ezt a fajta perselyt imbusz kulccsal kell behajtani.

Komolyan rácsodálkoztam, hogy eddig még semmit sem sikerült elrontanom.
Vagy ha mégis, azt valami rejtélyes oknál fogva kihagytam a történetből.

Azért vagyok ennyire bamba, mert már megint ebéd után jöttem le barkácsolni.
Ez itt amúgy a legolcsóbb pizza, amit ahogy szoktam, egy kissé felturbóztam.

Ez még úgy is magas, hogy mikor áttettem a tepsiről a tányérra, egyből
beesett a közepe. Na ja. A nagy fej hagyma, a szál kolbász,
meg az öklömnyi sajt, az mindig megteszi a magáét.

Pont mint ahogy ez a gépsatu is. Valahogy annyira jó érzés, hogy se nem
tépi ki a fúrógép a kezemből az anyagot, se bele nem ég, hogy
ahányszor csak előveszem, mindig áldom aki kitalálta!

Mivel így ebéd után bármi megtörténhet, a biztonság okán inkább odapróbáltam.

Ez a fa annyira kemény, annyira nem akar benne haladni a fűrész,
hogy még arra is képes, hogy kigyulladjon a súrlódástól!
Amúgy a faanyag valaha egy járóka kerete volt.

Ha már itt a csiszológép az orrom előtt, menten el is
tüntettem vele az anyagról az égésnyomokat.

A polc szélére hajigált imbusz kulcsok tömegéből
természetesen egy sem illett a csavarfejbe.

Épp az ilyen problémák miatt vettem meg ezt a nem szétszedhető készletet.
Mert ugye a másik fajta, vagyis a kulcskarikára fűzött rugós rögzítésű,
az már-már kiállt érte, hogy lehúzogassa róla az ember a kulcsokat.

Nem tudom mi lehet ma velem, de még a derékszöget sem sikerült elcsesznem.
Ezt csak azért írtam, mert ebben a műfajban amúgy nagyokat tudok alakítani.

Ez annyira ott van, hogy éppen ott van, ahol lennie kell...

Próbaképp lecsiszoltam a leeső fadarab szélét. Na most innentől kezdve
nagyon oda kell figyelnem arra, nehogy nekitoljam a csiszolóvászonnak
az ujjam, mert ez képes és letépi! Mondjuk a szerszámok már csak ilyen
veszélyéjes dolgok. Már ugye elve ott van az, hogy dolgozni kell velük.

Levezetésképp kimentem vízért a ház mögé. Mikor ezt a csapot meglátom,
olyankor mindig rácsodálkozom, hogy annyi év tervezgetés
után felkerült rá a golyóscsap meg a vízóra.

Kénytelen voltam megkapaszkodni, nehogy még úgy gondoljam, hogy a polcok
ott a szomszéd kertben, azok nekem lettek odatéve. Mondjuk kell majd még
egy polc az útszóró sós pincébe is, de van annyi faanyagom, hogy kiadja.

Ki tudja mitől lehet, de ha fadarabot látok, engem mindig elkap a hév, s azonnal azt
kezdem tervezgetni, hogy kifaragok belőle valamit. Ezt a kis lépcsőzetes kerítést
például a lakásfelújító melósok által itt felejtett nútolt deszkából készítettem.
A derékszögű trapézt pedig egy a cégtől hazahozott vaslemezből, mely valaha
egy szünetmentes tápegység oldala volt. Az innen nem látszó külső borítás meg
a néhai számítógépem borításából lett kiszabva. Amúgy a zöld foltok büdöskék,
melyeket szintúgy magam ültettem. Fiatalabb koromban anyám tudta, hogyha
két hétre elhúznak apámmal a telekre, akkor a virágainak biztosan annyi!
Mostanában meg agyonpátyolgatom őket. Fura egy elfoglaltság...

A múltkor például jól elvoltunk ezzel a méhecske formájú állattal (amúgy ez egy
zengőlégy), aki gondolom a virágport jött megdézsmálni. Nem ment sehova,
hiába hessegettem, hanem csak lebegett itt nekem a virágoktól teljesen
elvarázsolódva, én meg tologattam az ujjammal a levegőben,
pont úgy, mint ahogy a feladataimat az időben...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.