Ez a kép olyan régi, hogy ez még akkor készült, mikor a bicajjal szemközti, amúgy egyszerűen csak polcnak használt virágállványon tartottam a piacon összevásárolt rádióimat. Ha mindet azért nem is, de egy kisebb részüket igen.

   Mert ugye ennek már az állaga is eleve olyan taszító, hogy minden jobb érzésű ember kikerüli. Én persze simán megvettem a piacon! Arra már nem emlékszem, hogy mennyire tartották, arra viszont meg mernék esküdni, hogy egy ennyire mocskos vacakért kétszáz forintnál nem adhattam ki többet.

   Szerintem egy lapozós óra esetében ezt a számállást már nyugodtan hívhatjuk halál közeli állapotnak. Mert ugye ezeket a lapocskákat visszagubancolni, az nem embernek való feladat!

   Az természetesen eddig sem volt titok, hogy aminek a szerző nekifog, az nem mind készül el, vagy ha el is készül, akár évek kellhetnek hozzá. No de az, hogy ennyi? Már ugye eleve azért is, mert a készülék alján található matricán tükröződő képből látszik, hogy ez a fotó, ez bizony még a Samsung S630-as géppel készült, ami már ezer éve döglötten hever a polcon. Amúgy mivel még megvannak az eredeti képek, így volt miről lelesnem a készítésük dátumát, ami 2007-02-09.

   Elfogytak a panelről a vezetékek. Hogy aztán megadatik-e, hogy nekiálljak visszatalálni velük a helyükre, vagy szegénykém a kukában végzi, az most még nagyon a jövő zenéje. Illetve ez annak függvénye, hogy túlélik-e az alkatrészek a nagymosást.

   Na most a korábbi képen látott, még nagyban a tápegységem előtt ücsörgő kínai nyomkodós lámpa se volt semmi, de ezek itt talán még annál is nosztalgikusabbak. A balra látható két melegítő még mindig működik. A lengyel Hi-Fi torony rádióját, illetve erősítőjét, valamint a képen nem látható magnóját is mutattam már. Bent a sarokban a sámlin egy hatalmas floppy ücsörög. Mondjuk a kakukkos órát, meg a cserépkályha mögül kikandikáló zöldszámlapos társát ekkor még nem mutattam, de ami késik, az legalább nem múlik!

   Amennyiben az óra mechanikája túlélte a fürdetést, akkor valószínűleg a rádió is. Itt jött az a rész, hogy betettem az alkatrészeket az átlátszó műanyag dobozba, majd mintha köteleztek volna rá, úgy felejtkeztem el róluk, mégpedig tíz évre!
   A következő lépésre, vagyis az eddig olvasható sorok összerendezésére pedig újabb 9 (nem írtam el, tényleg kilenc) évet kellett várni! Mikor ez megtörtént, s a témával kapcsolatban egy kissé felpörögtem, akkor nagyon mertem remélni, hogy bár ez az adott évre még csak véletlenül sem volt betervezve, attól még csak össze fogom már rakni ezt az órás rádiót. Mármint konkrétan még valamikor 2024-ben.

   A készülék alkatrészeit tartalmazó dobozt emlékezetem szerint valahonnan a mélyszekrény aljából (mit kereshetett ott...) napra pontosan 2015-11-14-én vettem elő. Amennyiben mégsem, akkor csak ez a kép készült az említett napon.
   A szék alatt a diavetítőnk bujkál, alatta a mechanikus mérleg piroslik, mögöttük pedig a szovjet ventilátor van egy meglehetősen lehetetlen helyen. A virágállvány tartalmából ítélve, a minap lefuttathattam egy nagymosást. Felül középen a piros kosárban az a zöld valami, az kérlek annyira komolyan feladta a leckét, hogy még azóta sem sikerült rájönnöm, hogy mi az.

   Miközben az egyik dobozban csak a ma bemutatásra kerülő tárgy alkatrészei hevertek, addig ebben a másikban valami egészen rengeteg minden. A kék egy szovjet gyártmányú, valami melegítésére szolgáló készülék. A hosszúkás fekete dobozka egy játék távirányítója. Balra lent a sárga doboz pedig egy hőmérő.

   A vasdobozos számtárcsa igen nagy valószínűséggel még a tárcsás kézibeszélő építéséhez lett félretéve, a fél villanyborotva pedig ahhoz a tervemhez, mikor is a zajos szomszédok miatt füldugóval kényszerülvén aludni, egy az ágyamat rázó ébresztőórát akartam szerkeszteni. Mióta ez a kép készült, már szerencsésen letudtam az Aristona, a Fair, és még Dyras zsebrádiót is, az előző fotón látható összes többi cuccról már nem is beszélve!

   Hogy az órás rádió összeszerelésének témájára újra rámozdultam, az egy csomó minden hatására történt. Elsődlegesen ott volt az, hogy az előszobai szekrényke tetején már megint találtam valami nem oda illő tárgyat, ami persze nem ért meglepetésként, mert olyanból ezen a ponton szinte mindig, akár még közvetlenül a rendrakást követő pillanatban is szokott lenni.

   Amint kezemben a két apró alkatrésszel a sarokba odaguggoltam, menten kiderült, hogy az íves szélű szortimentben bár nagyon is csatlakozók vannak, csakhogy azok nem antennakábelhez valók. Viszont ha már itt voltam alapon, kivettem alulról az órás rádió alkatrészeit tartalmazó dobozt, mégpedig azzal a felkiáltással, hogy nehogy már megérje ezen a ponton a tizedik évét úgy (ekkor ehhez már csak egy év hiányzott), hogy nem történik vele semmi.

   A két antennához való bigyóval egy kicsit ugyan tébláboltam a hall közepén, de aztán sikerült rájönnöm, hogy ezek ketten nem az "antennák" feliratú, hanem ebbe a másik, főképp antennához való csatlakozókat tartalmazó dobozba valók.

   Mivel a doboz fedele egyrészt durván poros volt, másrészt könnyebben mozgathatónak ítéltem mint a porszívót, ezért inkább a doboz jött a porszívóhoz, mint fordítva. Mikor beugrott, hogy a hall sarka is mennyire rászorul a takarításra, akkor persze már rég késő volt. Mármint az maradt ahogy volt, szöszösen porosan koszosan.

   A doboz teteje viszont annyira be volt mattulva, hogy már csak kényszeresen is elmosogattam. Mivel átlátszó, ezért valószínűleg majd csak napok múlva fogom kiszúrni, hogy még véletlenül sem a virágállványra való.
   Egy kicsit még maradva az órás rádió összeszerelésének témájánál, mármint az okánál, arra végül mindjárt több ok is rávett. Elsőnek ott volt mindjárt az, hogy épp támadt egy nagyszerű alkalom a sarokból történő előszedésére. Második oknak pedig ott volt az, hogy épp nagyban a már nagyon régóta emlegetett, pláne valaha be is számozott tételek letudásával múlattam az időt. Ettől persze még kerülhetett volna ez a cikk az előre megírt rengeteg, ekkor konkrétan 854 szétszedtem cikk után is, csakhogy egy korábbi, a sorba történő belepiszkálásom eredményeként keletkezett egy rádiós témával feltöltendő hézag. Arról a másik tényről már nem is beszélve, ha épp mint ahogy a BRG M8-as magnóról szóló cikket, úgy ezt is a sor elejére szúrom be, akkor ezentúl ahol csak megemlítettem, nem felírnom kell, hogy hiányzik a cikkből egy az órás rádióra mutató link, hanem egyből beszúrhatom. No nem mintha nekem bármi keverés kavarás elkövetéséhez bármiféle kiváltó okra volna szükségem...

   Azt találtam ki, hogy egyenként ellenőrzöm, ha hibás megjavítom, ha nem sikerül, akkor pedig kicserélem az egyes összetevőket. Amennyiben ez nem jön össze, s ugyan miért is lenne szerencsém, akkor viszont nem rakom össze a rádiót. Amennyiben mégis összerakom, akkor a beteg része persze nem fog működni.

   Őszinte meglepetésemre szolgálva vele, a dobozban fekete bélést, valamint egy kövérre tömött, szintén fekete kispárnát találtam. Ezen kincseim birtoklására ha valaki úgy két perce rákérdezett volna, egészen biztosan letagadtam volna őket.

   Eredetileg úgy volt, hogy a jobbra látható falra fellógatott készletből akasztok le két műszerzsinórt, csak aztán egyszerűsítettem. Mármint inkább a motor lábaira már eleve rácsíptetett műszerzsinór banándugóit dugtam át apukám pákatrafójába.

   Mint az már csak a forgórész elmosódottságából is kiderül, a motor forog. Ettől persze még nem lehetek boldog, a tengelye ugyanis úgy meg van szorulva, hogy csak külső erővel megindítva hajlandó elindulni. Mit ne mondjak, sejtettem én, hogy ezt a készüléket nem lesz annyira egyszerű összeszerelni, mint ahogy azt szerettem volna.

   A hangszóró tekercselése hiába ép, ha egyszer a membrán megnyomásakor valami egészen szörnyű recsegő hangot hallat. Mármint a hangszóró motorjának mágnesköre az idők folyamán valószínűleg megrozsdásodott, s mikor a membránt megnyomom, a lengőcséve menetei súrlódnak a rozsdán. Ezzel a hibával az a baj, hogy bár akad a pince mélyén egy hatalmas rakat hangszóróm, de ilyen magas impedanciájú szerintem nincs. Mondjuk az előbb még az átlátszó fedelű alumínium doboz létezéséről sem tudtam, így aztán nálam tényleg bármi lehetséges. Mármint akár még az is, hogy mégiscsak akad cserehangszóróm.

   Mikor anyám erre a kombinációra rákérdezett, akkor én menten rávágtam, hogy elhalálozott a mini jegesmedvém, amit ebben az átlátszó fedelű koporsóban fogok eltemetni. Hogy egy kicsit anyám is ütődött (nem estem messze a fámtól), azt mi sem bizonyítja jobban, mint az általa feltett "és hol vannak a virágok" tartalmú kérdés.

   Hogy melyik csavart melyik pozícióba kell visszatekernem, azt a kitekerésük óta eltelt 17 év alatt természetesen már rég elfelejtettem. Mindeközben a kép címe nem "feledésbe", hanem "fedelesbe", amivel arra utalok, hogy a csavarokat legközelebb (már ha lesz még ilyen hosszútávú szétszedésem) a szétszóródásukat megakadályozandó, mindenképp egy "fedeles" dobozba kellene beletennem.
   Hogy a nagyszerű alkalmat, valamint egy a polc szélén billegő fedeles dobozt megragadtam-e? Nos nem, mégpedig azért nem, mert ha holnap nem lesz kedvem csinálni semmit (Te, hogy ennek milyen nagy esélye van...), akkor a "mégiscsak csináltam valamit" jóleső érzés keltésének érdekében legalább a csavarokat újradobozolhatom.

   Annyira szép lenne tőlem, ha a rádiót valóban összeraknám... Mármint néhány napon belül nem vágnám vissza dobozostul a sarokba. Hogy ennek mégis mennyi az esélye? Ahogy én magamat ismerem, sajnos igencsak magas!

   Egy újabb nyomós ok amiért össze kell szereljem az órás rádiót, hogy szerepel ezen a még valamikor 2018-ban készült listán. Mit ne mondjak, az se semmi egy elmaradás, hogy már hatodik éve nézegetem, mindössze 15 tétel szerepel rajta, mégsem voltam képes lenullázni. Gondoltam megemlítem a jelfogó meghúzási időmérőt, a CB24-es telefont, a Harkov villanyborotvákat, a gerjesztett hangszórót, a katicát, az mp4 lejátszót, a mini kamerát, a CB rádiót, az MK-29-es magnót, a Pacsirta rádiót, a szignálgenerátort, a motoros tükröket, és még a sárga fülest is. Mindezt tettem természetesen azért, hogy a cikk lektorálásakor majd mind be kelljen szurkálnom az említett témákra mutató rengeteg linkeket.

   Mikor tegnap azt írtam, hogy másnap lehet, hogy nem lesz kedvem a témára rámozdulni, akkor annyira tudtam, hogy végül igazam lesz, hogy már meg sem lepődtem rajta!
   Azon viszont nagyon is meglepődtem, mikor a csirkepörkölt nokedlival és csalamádéval történő felzabálását követően a konyhából beérve ez a látvány fogadott. Mármint nem azon lepődtem meg, hogy a valaha órás rádiót alkotó elemek mind ki lettek rakosgatva az asztalra, hanem a tárolódobozuk hiányán.

   Komolyan mondom, hogy semmi emlékem sem maradt róla, hogy a dobozt még az ebéd betermelése előtt elmosogattam. Erre az akcióra amúgy azért volt szükség, mert a dobozon belül létrejött némi ismeretlen eredetű mattulás, valamint néhány odatévedt muslica hulláját is el kellett távolítanom.

   Bár ez a sötétben bujkáló tolltartós órán (én mondjuk csipeszt tartok benne) ezen a képen richtig nem látszik, de attól még úgy volt, hogy az idő már erősen benne járt a délutánban, mire végre sikerült magamat annyira felpörgetnem, hogy csináljak valamit. Mármint úgy egyáltalán ténylegesen.
   Aznap reggel amúgy még tisztára úgy volt, hogy a nap délelőttjén, és még a délutánján is a pince mélyén fogok tevékenykedni, ebből a nagyszerű tervemből azonban már csak azért sem lett semmi, mert nem éreztem magamat valami jól. Tüneteim alapján be lehettem egy kicsit lázasodva. Rázott a hideg, erőtlen és kedvetlen voltam. Nemhogy csinálni valamit, de csak úgy egyszerűen ülni vagy feküdni sem igazán volt kedvem!

   Aznapra nem mertem bevállalni annál többet, hogy legalább erre a kissé szoruló motorú órára ránézzek, mondván ha ez már megvan (mármint javítva), akkor az azért csak ad már annyi lendületet, hogy ha aznap talán még nem is, de másnap legyen erőm innen továbblépni.

   Az a kar ami a mechanika hátlapján vízszintesen átvonul, azt a sebességváltót működteti, amire az 50 vagy 60 hertzes hálózati frekvenciához való beállításhoz van szükség. A kar balra álló része amúgy elérhető a rádió fenéklemezén található hosszúkás résen keresztül.

   Mivel éreztem, hogy amennyiben az óra motorját szétszedem, az soha többé nem lesz újra egyben, ezért a motor forgórészének tengelyét kénytelen voltam valami más módon meglazítani. Mivel az amúgy autóhoz való kontakt spray koszeltávolító hatása kitűnő, ezért a kompletten denszeszbe áztatás helyett inkább azt vetettem be. Az eredmény természetesen még csak a közelébe sem ért annak, mintha kiszedtem volna a tengelyt, lepucolom, majd adok neki egy enyhe vazelines kenést, de ettől eltekintve legalább már szabadon forog a motor alumíniumból készült forgórésze, pontosabban szólva annak vékony tengelye.

   Amennyiben a motort az órára rácsavarozom, akkor a másnapra beütemezett feladatot is teljesítettem. Hogy legyen hozzá erőm, hoztam egy forró és citromos kamillateát, valamint magamra állítottam a fürdőszobai melegítő forró fuvallatát is, hátha a pluszban rám és bevitt hőtől majd jól nem dőlök le a székről.

   Miközben épp nagyban próbáltam ülve maradni, a forró tea szürcsölgetése közben olyan apróságokkal múlattam az időt, mint mondjuk ennek a csavarnak a menetei közül a belenőtt anyag kipiszkálása. Mikor erre a feladatra ráuntam, akkor rámentem a csavarok méret szerinti szétválogatására.

   Mivel a forrasztópáka nemcsak az apró izzó cseréjéhez, hanem a kapcsolósáv (az a nagy fehér az) és a mellette elhelyezkedő panel visszaszereléséhez is kellett, valamint azért, hogy a készülék alkotóelemei ne legyenek annyira szanaszét, így az óra mechanikájára ezeket is visszaszereltem.

   Mikor a páka melegedésére várva kihúztam a sorból ezt az izzós dobozt, akkor meglepve tapasztaltam, hogy bár akadnak benne apró izzók, azok azonban annyira kevesen vannak, hogy biztosan kell lennie valahol máshol egy direkt autóizzókat tartalmazó fiókrekeszemnek is.

   Mivel hiába volt minden próbálkozásom, továbbra is rázott a hideg, azért úgy döntöttem, hogy ezt még megcsinálom (mármint az izzó drótjainak toldását), aztán úgy, de úgy beleborulok az ágyba...

   Ahhoz képest, hogy az imént már valahol nagyon ott tartottam, hogy ha nem kapaszkodok bele a szélébe, akkor a végén még tényleg képes leszek lefordulni a székről, a témába belefeledkezve, haladtam tovább. Ez a belefelejtkezés ez jó! Mármint a belefelejtkezésnek nekem már többször is sikerült elmulasztania a mindenféle bajaimat, még ha csak időlegesen is.

   Hogy az antennavezetékek közül a csatlakozókra melyiket hová kell visszaforrasszam, azt természetesen egy korábban, még a szétszedés közben készült képről lestem le.

   Az összeállításban idáig csak azon a trükkös módon tudtam eljutni, ha előbb a piros mutatót befordítottam az előlapban található skála elé, aztán összefogtam az előlapot a skálával, s mikor már mindhárman a helyükön voltak, akkor elsőnek az előlapot alul középen tartó csavart a csavarhúzónak az óra hátradöntésével helyet csinálva tekertem be. A mutatót hordozó részt és az órát tartó csavarokat csak ezt követően szabad betekerni, különben nem lehet tőlük normális módon hozzáférni az előlapot tartó csavar fejéhez.

   Bár a rádió már első próbára megszólalt, az óra motorja azonban nem indult meg. Sajnos nemcsak az a baj, hogy kevés neki a feszültség. Mármint ezen felül a hullámsávot váltó kapcsoló sem érintkezik, az antennacsatlakozók tapogatása pedig semmiféle hatást sem gyakorol a vételre. Egy ennyire öreg, pláne valaha rém koszos, aztán meg vízben kimosott készülék esetében már bármi hiba előfordulhat!

   Bár sejthető volt, hogy lesz vele baj, hiszen a puszta mosás még nem gyógyít meg egy készüléket, de attól ez még szegénykém valamiért annyira nem akar összeállni, hogy a témát csak azért nem hagytam félbe, mert ha ezt megteszem, akkor komolyan félő volt, hogy már megint csak nagyon sokára térek hozzá vissza.

   Hogy legyen valami sikerélményem is, lemostam a hullámváltó kapcsoló érintkezőit a kontakt lötyivel, majd miután ettől a kapcsoló karja úgy megszorult, hogy puszta kézzel már nem is lehetett működtetni, adtam neki oldalról némi vazelines kenést.

   Ahhoz képest, hogy mikor elkezdtem összerakni, akkor a motor még a burkolata nélkül sem akart forogni, most még annak ellenére is forog, hogy a még csak félig visszaszerelt fedél a forgórészhez hozzáér. Ettől viszont még nem lett jó, mert valahol belül súrlódik benne valami, és még egy kicsit zúg is. Mármint én így biztosan nem lennék képes együtt élni vele. No nem mintha lenne rá igényem...

   Mivel egészen eddig a trafóig a 230 voltot két műszerzsinór vitte, ami ugye semmiképp sem maradhatott úgy, elővettem a készletből egy bontott, kissé rövid, de még ép hálózati kábelt.

   Ez itt a "dupla hármas anya" feliratú fiókom tartalma, amit azért borítottam ki, mert ebben sejtettem megtalálni a tehermentesítő bilincseket is. Mivel nem jöttem rá, hogy azok mégis merre lehetnek (amúgy másnap sem találtam meg őket), ezért a kábel tehermentesítése az ünnepélyes keretek teljes mellőzésével elmaradt.

   Amit a képen látunk, az a kontakt lötyi hatása az asztal barna lapjára. Ha erről képes (amúgy dörzsölés nélkül) felhozni a koszt, akkor talán a frekvenciamérő trigger szintjét szabályzó potméterének teljesen beszorult tengelyét is képes lesz kiszabadítani.
   Mikor jelen sorok írásakor már épp nagyban azt tervezgettem, hogy nekiállok a tengelykiszabadítás nemes feladatának, akkor meglepve vettem tudomásul, hogy az előző napon tapasztalt undok derékfájáshoz képest aznap nemhogy nem fájt a derekam, de még csak be sem jelzett, hogy van! (mármint azt nagyon is szokta) Mindezekre fel még a hidegrázásom is elmúlt, mire fel menten félni kezdtem tőle, hogy belázasodtam. Mármint az nálam úgy szokott lenni, hogy miközben az enyhe hőemelkedés majdnem ledönt a lábamról, mikor már tényleg lázas vagyok, akkor hirtelen mintha minden bajom elmúlt volna. Mivel a lázmérő 35 fokot mutatott, így bár biztos volt valami bajom, de lázas az egészen biztosan nem voltam!

   Ezek ketten mivel mindketten selejtek, egyből bekerültek a helyükre, ami jelen esetben a szemetesvödör volt. Néhány nappal később, mikor kezdett gyanús lenni a túl nehéz szemetes, bár ennek a műveletnek az adott pillanatban semmi értelme sem volt, a trafólemezeket összefogó bilincset ettől függetlenül megmentettem.

   Bár a korábban a rádió alkatrészeit tartalmazó méretes doboz teljesen kiürült, attól még "holnap is van nap" felkiáltással nem vittem vissza a pincébe. Mármint most épp az a terv, hogy miközben az egy nagy helyére odateszem a két kicsit, a dobozok körül durván beporosodott parkettát végre teljes felületében feltakarítom, beleértve a balra látható heverőm alatti részeket is. Amennyiben mégsem így lesz, akkor marad minden a régiben, s az immáron üres dobozt majd valamelyik épp nagyban futó projektem összetevőinek elrejtésére fogom használni.

   Bár annyira szép azért nem lett, mint amilyen még újkorában volt, ahhoz képest, mint amilyen állapotban a megszerzésekor láthattuk, igencsak látványos tisztulást sikerült elérnem. Ide azért nagyon kellene egy előtte / utána kép.

   Ahhoz képest, hogy az antennakörben biztosan van valami gebasz, mind a közép, mind az URH sávú vétel rendben van. Középhullámon kifejezetten jól teljesít a rádió. Mármint a szokásos zavarok helyett ez a készülék inkább adókat vesz. Illetve szintén ahhoz képest, hogy a lapozós órát valaha vízben elmerítve mostam ki, az is teszi a dolgát. Amúgy az óra ébresztő funkciója is működik. Őszinte meglepetést okozva vele, a membránjának nyomkodása közben csúf súrlódó hangot adó, speciálisan nagyohmos hangszóró teljesen normálisan szól.

   Nem tettem oda a polcra dísznek, épp csak elfoglaltam vele az asztal pultját. Mármint azért, nehogy a végén még idehozzak helyette valamit. Mármint most nem szerelgetés következik, hanem közeledvén az év vége, nekiállok és rendbe teszem végre a mindenféle táblázataimat.

   No nem a papír jellegűeket (azokból ez szerencsére már az egyik utolsó), hanem azokat fogom átfésülni a szokásos hibáim után, melyek a számítógépen találhatók, hogy mire eljön az év végi számadás ideje, addigra mindennel el legyek készülve. Mármint adminisztrációs téren, ha már ugyanezt a gyakorlatban nem sikerült összehoznom.
   Mivel a minap a többi, már rég elkészült cikk elé beszúrtam a BRG M8 Calypso magnóról szólót, gondoltam megtehetem ugyanezt ezzel a cikkel is. Mármint akad itt körülöttem akkora rendetlenség, hogy a cikkek nem elkészülési sorrendben történő megjelenése aztán már tényleg senkinek sem tűnik fel! Arról az előnyről már nem is beszélve, hogy az előre megírt cikkekbe, mikor a publikálásuk előtt a sorban odaérek, ennek a cikknek a linkjét már nyugodtan beszúrhatom. No nem mintha bármikor is idegesen szoktam volna linkeket beszurkálni...