Fordulatszám szabályzós orosz ventilátor
(javítás)

Gondoltam ha már egyszer nyár van, nekiállok és megjavítom ezt a ventilátort.

Konkrétan úgy történt az eset, hogy mikor tavasz végén el szerettem
volna tenni a fürdőszobából ezt a fűtőkészüléket a szekrénybe...

...ott ült a helyén a ventilátor. Van rendes (értsd nagyméretű) szobai ventilátorom,
ráadásul mindjárt kettő is, melyekből mikor az egyiket elcsaklizta a párom,
elhoztam helyette ezt a kidobásra ítélt régit, ami az azonnali javítás
helyett a szobai mélyszekrény rejtekpolcán végezte.

Hát neked meg hogy áll a fejed? (szegezte neki a szerző a kérdést a ventilátornak)
Mindkettőnk szerencséjére semmi baja, csak egy kicsit meglazult a csavarja.

Na itt jött be az a nálam mostanában sajnos egyre gyakrabban előforduló változás,
hogy mikor végre nagy nehezen nekikezdek valaminek, abban a szent pillanatban
el is megy tőle a kedvem. Három különböző eset szokott előfordulni. Az elsőben
nem azt szedem szét, amit kigondoltam, a másodikban pedig konkrétan semmit.
A harmadik esetben, ami most is előadódott, nekiállok valami egészen másnak.
Most úgy döntöttem, hogy a betervezett szétszedés helyett inkább takarítok
egy közepeset. Áll a por a polcok szélein, amit nem lehet onnan csak úgy
egyszerűen letakarítani, hiszen épp ott tartom a mindenféle bizbaszokat.
Fentről kell kezdeni a munkát. Lepakolás, portörlés, majd visszapakolás.
A visszapakolás előtt mindig át szoktam nézni, hogy melyek azok a tárgyak,
amiket jobb volna nem vissza, hanem inkább a helyükre tenni. Már persze
csak akkor, ha van nekik egyáltalán. Vagy ki is vághatom őket a kukába.

A fogótartó fadarabot a fogóimmal együtt portalanítom. Takarítás közben
időnként odasandítok a ventilátorra, hátha megjött már hozzá a kedvem.

Mivel a szétszedési kedvem ki tudja merre jár, nekiálltam ágyneműt cserélni.
Ha meg már úgyis szétkaptam az ágyat, kiporszívóztam az ágyneműtartót.
No nem mintha benne tartanám az ágyneműt, hanem csak ha már úgyis
itt jártam alapon. Ha lehúztam az ágyneműt, akkor már ki is mostam.

Ezt az amúgy bontott alkatrészek tárolására szolgáló dobozt azért helyeztem át ide,
mert egyrészt porszívózás közben útban volt, másrészt pedig folyton becsapta
a huzat a fürdőszoba ajtaját. Bevallom őszintén, hogy nem gondoltam
volna, hogy ebben megbotolva, be tudok innen esni a kádba.

A kádból történő kikászálódás közben ez a lepke nézett velem farkasszemet.
Ez szerintem képzavar, de ezt most inkább hagyjuk...

Ellenben ezek már zavartak annyira, hogy nem hagytam. Már úgy értem, hogy fent
a fregolin, hiszen mindjárt kell a helyük a kimosott ágyneműnek. Odasandítottam
a ventilátorra, de sajna még mindig nem jött meg hozzá a kedv. Azon kezdtem
töprengeni, hogy mégis mi a csuda nemszeretem munkának álljak még neki?

Nekiálltam összepárocskázni a zoknikat, s közben félszemmel figyeltem a ventilátort.
Sajnos a zoknik válogatása semmiféle konkrét hatással sincs a ventilátor boncolós
kedvem tartózkodási helyére, ami amúgy fogalmam sincs, hogy merre járhat.
Mondjuk most legalább csinálok valamit a szétszedés helyett, ami sajnos
az utóbbi időben nem mindig van így. Gondoltam hátha egy kis
mozgástól begyorsulok, ezért elkezdtem veszettül
szaladgálni a lakásban körbe-körbe.

Futkározás közben összegyűjtöttem a műanyag flakonokat, majd leszaladtam velük
a kukákhoz. Eredmény - az egyre nagyobb rendtől eltekintve - persze semmi.
Ekkor azt találtam ki, hogy ha nem állok neki azonnal annak a k*rva
ventilátornak, akkor fel kell mennem a padlásra,
aminek két oka is van.

Az egyik ok az, hogy ősrégi, a használatból már rég kiesett antennakábelek lógnak
az épület homlokzatán. Ezek a mindenféle lógicáló kanócok az utcáról nézve
meglehetősen csúnyán mutatnak. Mondjuk részemről a randaságuknál
nagyobb problémának érzem, hogy képesek lehozni a villámot a
tetőről. A másik ok az, hogy Mártika morgott egy alaposat, miszerint
egyszer még ki fogja törni a nyakát, a padlástérbe történő teregetés közben,
ha netalántán bele talál akadni a lába abba a rémes kábelrengetegbe, ami a csupasz
födémen tekergőzik. Ezt persze nem most mondta, hanem még úgy tíz évvel ezelőtt.
Ugyan reagáltam a felvetésre, csak nem árultam el, hogy pontosan mikor is fogom
összetekergetni a kábeleket. Miután már ezzel az évtizede halogatott feladattal
is megvoltam, és még mindig nem került elő a ventilátorboncolós kedvem
(biztosan nem a padláson bújt el), nekiálltam lehetetlen feladatokban
gondolkodni. Tudod mit találtam ki? Na erre varrjál gombot!

Mondta a szerző, majd nekiállt felvarrni az ingére egy gombot.

Mivel mikor ez a cikk készült, akkor nagyban nyár volt, ezért
épp szükség lett volna a ventilátorra. Persze ezt is hiába
mondogattam magamnak, mert ez sem használt!

Kész! Elég volt a nyafogásból! Idetettem az asztalra a háttérpapírt, majd
úgy elmentem biciklizni, hogy már azt sem tudtam, hogy merre járok!

A valóságban ez a kép nem az előző után következett, hanem közben eltelt egy hét.
Mivel a ventilátor egy hosszúkás valami, felcsíptettem a hátteret a monitoromra.

Hogy honnan van? Még valamikor a 90-es években vettem, valamely oroszpiacon.
Ezekből akkoriban több is volt a városban. A szocialista blokk összeomlása után
mindenki úgy és abból csinált pénzt, ahogy és amiből tudott. A néhai szovjet
tagköztársaságok lakói például úgy, hogy idehordtak mindenfélét, amit
csak náluk kapni lehetett, illetve esélyét látták, hogy nálunk jó
áron el lehet adni. Rengeteg szerszámot árultak, de persze
nem csak azt, hanem mondjuk műszereket is. Például
tőlük származik ez a digitális multiméter, vagy akár
a beépített multiméterrel ellátott oszcilloszkópom is.
De árultak a piacon GM számlálót, lengyel fúrógépet,
bolgár telefont, szovjet tévéfocit, és még csak nem is drágán!
Emlékeim szerint ez a jópofa ventilátor például mindössze egy ezres volt.

A formája szép, a színe pedig orosz. Már úgy értem, hogy mikor egy tárgyra nézve
felmerül bennünk a kérdés, miszerint "hát ennek meg mégis milyen színe
van", akkor biztosak lehetünk benne, hogy az a valami, az orosz.

Ez nem egy hétköznapi bekapcsoló gomb, illetve nem csak az.

Hanem ez a forgatógomb - a bekapcsoláson túl - egyben fordulatszám szabályzó is.

A piros nyilakkal jelzett helyen végig van repedve, de egyáltalán nem ezért került
fel a boncasztalra. Mondjuk nekem nincs szükségem a szétszedéshez semmiféle
okra, mert én akár egy tökéletesen működő, vagy éppen vadonat új
holmit is mindenféle szívfájdalom nélkül felboncolok.

Elsőre úgy tűnik, mintha levágták volna róla a hálózati kábelt.

Mert ez itt ugye erősen hiánynak látszik.

Ez pedig a konstruktőr részéről egy igencsak kedves ötletnek.

Mikor eltesszük télire a ventilátort, nincs gond a tekergőző kábelével, hiszen azt
vissza lehet tömszködni a készülékbe. Nekünk például ilyen az olajsütőnk,
bár azon csak egy lyuk van, ami mögött belül ott a hely a kábelnek.

A hálózati kábel csak egyszer szigetelt, a villásdugó pedig furcsa formájú.
Ha azt szerette volna a gyártó, hogy mindenféle konnektorokba
bele lehessen dugni, akkor minek oda az a kerek rész?
Mondjuk tudom. Azért van ott, mert ha nem
lenne, akkor félig bedugott dugó esetén
hozzá tudnánk érni a fémes részhez.

A világ szebbik felén ezt a problémát úgy oldották meg, hogy
a villásdugó csatlakozórészeinek csak a vége van fémből,
illetve az amúgy vékonyabb tövét műanyag borítja.

Arra mondjuk nem emlékeztem, hogy falra is lehet akasztani.
Mondjuk arra se nagyon, hogy el van dugva a szekrénybe.

220 volt, 50 hertz, 28 watt, és 16 köbméter percenként.
Valamint az a neve, hogy Szaturnusz kettő.

Ez a szöveg pedig arról tájékoztat, hogy a ventilátor átmérője 200 milliméter.

Ez a készülék aljába süppedt gumiláb pedig arról árulkodik, hogy
a gumiból kipárolgó valami oldja a készülék házának anyagát.

Ez a gumiláb viszont, az előzővel ellentétben, ami amúgy a CB811-es telefonból
származik, szóval ez még eredeti, de ennek még nincs semmi baja. Különös
jelenség, hogy ebből nem párolgott ki olyan anyag, ami oldja a ventilátor
alsó fedőlemezét, miközben a másikból igen. Már úgy értem, hogy azt
a másik kettőt azért kellett cserélni, merthogy a készülék aljával együtt
ők is elfolytak. Szóval az úgy volt, hogy itt tartottam a képek készítésével,
mikor is úgy döntöttem, hogy épp itt lenne az ideje, egy a fordulatszám szabályzó
hibáját bemutató videónak. Csakhogy olyan dudálás jött az utcáról, hogy nem
bírtam megállni, hogy meg ne nézzem az okát, miszerint mégis mi a csuda
van már megint épp az ablakunk alatt. No nem azért, mintha annyira
kíváncsi lettem volna rá, hanem csak szerettem volna egy perc
folyamatos csendet, míg elkészülök azzal a k*rva videóval.

Onnan eredt a zaj, hogy mindenki úgy érezte, hogy márpedig neki feltétlenül rá kell
dudálnia erre a fekete autóra, ami épp keresztben áll a mögötte található benzinkút
kijáratában. Bocsánat. Helyesbítek. Mivel nincs az autóban senki, ezért ez nem
áll, hanem parkol! Majd lesz is egy olyan parkolásról szóló cikk,
amihez mind az ablakomból lőttem a képeket.

Mint az a lapát elmosódottságából látható, a kép készítése közben nagyban, akarom
mondani éppen, hogy lassan forgott a ventilátor lapátja. Pont mint ahogy
a fogaskerekek is az agyamban. Már vagy az ötödik képet lőttem
az oldalán fekvő ventilátorról, mire végre beugrott, hogy
ezt itt nem is fényképezni, hanem videózni akartam.

Ez egy annyira elterjedt betegség, hogy még rendes orvosi neve is van. Úgy nevezik
a jelenséget, hogy bipoláris. Aztán kicsit belegondolva rájöttem, hogy a jelen hiba
nem is bipoláris, hanem tripoláris, hiszen háromállapotú a rendszer. Nem forog,
lassan forog, gyorsan forog. Azaz pont a lényeg, a ventilátor sebességének
folyamatos állíthatósága veszett el. De majd én mindjárt megkeresem!

Íme a ventilátor alulnézetből, az alsó fedőlemeze nélkül.

A nyáklap vezetősávjainak ónozását, részemről
kifejezetten pocsék munkának nevezném.

Ezzel az alkatrésszel fogom összeakasztani a bajuszt. Ahogy azokat a nyomorult
szegecseket elnézem, könnyen megeshet, hogy még a szakállamat is befonom!

Mondjuk rajtam nem fog múlni, hiszen most épp van mit.

Mielőtt még nekiállnék potyára felaprítani a potmétert, rámértem a multiméteremmel,
hogy jó-e. Nos nem jó. Ugyan mikor épp nagyon erőteljes hatással vagyok a gombra,
be lehet vele állítani valami köztes értéket is, de ennek csak annyi a jelentősége,
hogy így már egészen biztosabban tudom, hogy a potméter a beteg.

Mondjuk ezt az elektronikát sem szívesen javítanám, de
egy összeszegecselt potméter, az azért nagyon durva!

Az lenne a legkényelmesebb megoldás, ha lenne mire kicserélnem.
Természetesen a potméteres dobozaimban hasonló sem akad.

A potméter vezetékeinek eredeti bekötését - az egyszerűség jegyében -
a doboz belsejére skicceltem fel. No meg innen vesszen el, ha tud!

Az az igazság, hogy megülte egy kicsit a gyomrom ez a potméter szerelés, pedig még
szét sem szedtem! Mondjuk legalább nem okolhatok a feladatért senkit, hiszen
enyém a ventilátor, magamnak javítom. Régebben a barátaim találtak meg
folyton valami egészen lehetetlen küldetéssel. Például hoztak Svájcból
kódzáras autórádiót (a képen a jobb sarokban alul), amiről akkoriban
mifelénk azt sem tudták, hogy eszik-e, vagy isszák. Ha meg valami
kommersz dolog került elém? Az általában már olyan állapotban volt,
hogy kidobták vele a gazdáját a Gelkából. Például egyszer Tomi barátom
rákérdezett, hogy volna-e kedvem képcsövet cserélni a Junoszty tévéjében.
Azt most talán hagyjuk, hogy kettőnk közül szakmája szerint Tomi az
elektroműszerész. Mit ne mondjak, a kiégett képcsövön túl,
talán ha tucatnyi egyéb hibája volt a készüléknek.

Olyan kis aranyos vagy, hogy mindjárt megreszellek!
Még ha lánynak mondanám? De egy potméternek...

A fehér nyilakkal jelzett szegecsek okozta zárást kell felszabadítanom.
A zölddel jelzettnek azonban a közelébe sem szabad mennem,
mert az nem a potméter fogja össze, hanem valami mást
tart belül. Persze ahhoz, hogy ezt így kívülről nézve
is eltaláljuk, ahhoz azért már szükséges némi rutin.

A reszelés küldetés ezennel teljesítve!

A barna bigyó a kapcsoló, a sárga karika a kapcsolót mozgató valami.
A rézpálcikák voltak szegecsek, míg a zöld izé maga a potméter.

Ugyan ránézésre még egyben van, de sajnos már tapasztalatból tudom,
hogy tehetek bármit, merthogy úgyis szét fog esni. Pedig ezt
a részt amúgy nem lenne szükséges piszkálnom...

A nyilakkal jelzett helyeken - csavarfejek helyett - újabb szegecsek fogadtak.
A változatosság kedvéért, ezek nem rézből, hanem műanyagból vannak.

Potméter, zöld szigetelő lapocska, árnyékoló lemez.
Egyre közelebb kerülök a probléma gyökeréhez.

Ugyan levágtam a műanyag szegecsek szétolvasztott fejét, azonban a műanyag
a melegtől nem csak szétterül (ez lesz a szegecs feje), hanem meg is dagad,
amitől továbbra sem lehet lehúzni a mechanikáról a potméter
tulajdonképpeni hordozólapját.

Miután a szegecsek kilógó maradékait is levágtam, végre hozzáfértem
a probléma gyökeréhez, ami amúgy nem itt van, mert a szénpályának
szerencsére (konkrétan mindkettőnk szerencséjére) semmi baja sincs.

A potméter betegsége tényszerűen itt van.

Mint az könnyedén visszafejthető, mindössze annyi történt, hogy a rugólemezt
helyén tartó műanyag szegecsek (a forgórészből kilógó, melegen elnyomott
részek) idővel leváltak a helyükről. Én mondjuk kevésbé vagyok vidám
mint ez a kép, ami szerintem kifejezetten úgy néz ki, mintha
épp rajtam röhögnének az alkatrészek.

Vajon miért érzem úgy, hogy már megint rossz oldalán állok a f*sznak?

A piros nyilakkal jelölt helyekre kell kitalálnom valami
mást, az onnan lepattant szegecsfejek helyett.

Ezek az amúgy apró csavarok túlságosan nagyok a feladathoz.

Ez a kettő viszont éppen megteszi! És már meg is ideologizáltam, hogy mivégre
szereltem szét - az egyszerű kukába hajításuk helyett - egy rakat CD és DVD
meghajtót, ugyanis ez a két apró csavar az említett eszközökből származik.

Ott a fiókban a Miniplex, az asztalon meg a tápegység, de én mégis ezzel az amúgy
szintén az orosz piacon vásárolt kettős tokmányba fogott csigafúróval fúrom ki
a lyukat. Ennek az a konkrét oka, hogy hiába a pontozás, mert ha egyszer
olyan kedve van a fúrószárnak, akkor megindul, és úgy elmegy oldalra,
hogy onnantól már semmit sem tudok kezdeni az elkajszult lyukkal.

Viszont kézből fúrva, óvatosan tekerve, a nagyon elmászott lyuk még idejében
korrigálható. Mint az a képen látható, egyrészt még így is félrementek
egy kicsinység a lyukak, akarom mondani már készen is van!

Ez annyira tökéletes lett, hogy kénytelen voltam megveregetni a vállaimat.

A kapcsoló összeszerelése közben természetesen elrepült a rugó
(megjegyzem többször is), amit az éppen ilyen célra gyártott
(tartott) mágnes végű teleszkópos bottal kerestem meg.
Persze megkereshettem volna akár a talpammal is,
de belelépni azért mégiscsak fájdalmasabb.

Hiába teszem vissza a rugót a helyére, mert mikor elengedem, akkor nem marad ott.
Ilyenkor abból szoktam kiindulni, hogyha egy szovjet gyárban össze tudta rakni
a munkás, aki valószínűleg vodkagőzben úszott, akkor nekem is menni fog!

Mikor már egyben volt, és ha csak nagy nehezen összefogva is, de azért működött,
csak akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem kidolgozni a potmétert eredetileg
összetartó szegecsek helyettesítését. Bár belátom, hogy csúnya ott
az az elgörbített végű rézdrót, ellenben tökéletesen megteszi!

Sziasztok, gonosz kis rohadékok! (köszönt el a szerző a szegecsektől, miközben
ajkán kaján vigyorral helyezte át eme undokságokat a szemetesbe)

A potméter javítása tökéletesen sikerült. Rendben kapcsol a kapcsoló, és teljesen
folyamatos a szabályozás. Már épp csak annyi baja van, hogy rettentően
zajosan forog. Persze sejtettem, hogy nem úszom meg holmi
"könnyed" potméter javítással...

Ezt a rácsot kifejezetten könnyű volt leszedni a ventilátor lapátja elől.
Épp csak feszíteni kellett egy kicsit, és rögtön a kezemben maradt.

A fehér kupakról azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy
lejöjjön a helyéről, el kell fordítanom valamerre.

Mire fel három beakadó pöcök tartotta.

Magát a ventilátor lapátot pedig a képen látható hármas csavar.

Vajon mégis mi a csuda tartja a helyén a motort, ha egyszer nincsenek is csavarok
a lyukakban? No nem én szedtem ki őket, hanem már eleve hiányoztak! Valahol
itt tarthattam a szereléssel, amikor csengettek. No nem hozzám be, hanem
csak a grillsütő jelezte, miszerint elkészült az ebédemmel.

Anyámnak sikerült annyi mindent összevásárolnia a telekre, hogy el sem bírta vinni!
Ennek következtében, illetve egy kicsit későbbi, a mélyhűtőben megejtett felderítő
akcióm alkalmával találtam egy csomag grillkolbászt. Elhelyeztem őket a tepsibe,
majd megágyaztam a körülöttük elhelyezett krumpliknak, jó vékonyra szeletelt
szalonnával. Került hozzá vörös, lila, és fokhagyma is. Fél paprika, majd
minderre csirke fűszersó, valamint egy óra sütési idő következett.

Miután amit a képen látunk, azt egy ültő helyemben mind befaltam, plusz
az uborkák és a mosogatás után még némi fagyi, nincs rajta
mit csodálkozni, hogy leesett a vérnyomásom.

Ennek köszönhetően nem találtam meg, hogy mi a csuda tartja a helyén a motort.
Már eleve az a kérdés is felmerült, hogy engem mi tart a helyemen! Kis híján
lefordultam a székről, annyira bekómáltam az ebédtől. Még szerencse,
hogy annyi azért megmaradt a gondolkodóképességemből, hogy
rájöjjek, ha kitekerem a képen látható két csavart, attól
nem ki, hanem csak szét fog esni a motor.

No de minek is szedtem volna ki a motort a helyéről, mikor elölről és hátulról is
hozzáfértem a tengelyéhez. Kapott mindkét irányból egy-egy csepp WD40-et,
természetesen forgás közben, amitől azonnal elhallgatott. Persze jobb lett
volna kimosni, majd bezsírozni a tengely végeit, de most épp nem
maximalista vagyok, hanem inkább csak k*rva álmos.

Nem hagyott nyugodni a vajon mi tartja a helyén a motort kérdés (nem a sz*rt nem,
úgy aludtam mint a bunda), ezért miután a délutáni szunyókálásból magamhoz
tértem, vetettem a szerkezetre egy újabb pillantást, minek következtében
azonnal rá is jöttem a megoldásra. Na ja. Éberen azért sokkal jobban
megy a gondolkodás, mint már félálomban, bár az utóbbi időben
fekve gondolkodásra gyúrok. (fekszem és bámulom a plafont)

Na az az a csavar ott középen, ami rögzíti a motort.

Ez persze csak ebből a lehetetlen szögből látszik.

Rakosgattam ide-oda, majd belehajtogattam a hálózati kábelt a tartórekeszébe,
hogy majd mindjárt elteszem. Aztán ahogy ezzel megvoltam, mindjárt rá
is jöttem, hogy még nagyban nyár van, vagyis elől van rá szükség.
Eredetileg idáig tartott a cikk, csak aztán néhány nap múlva
olyan hangja lett a ventilátornak, hogy újra elővettem.

Ezzel a másikkal az a baj, hogy időnként bezajosodik. Ahogy forgatja a fejét,
pozíciótól függően brummogásba kezd. Mondjuk nappal még elmegy, de
aludni már zavaró mellette. Mikor meg lejjebb kapcsolom a sebességét?
Akkor nekiáll nyafogni, de szó szerint! Azon vágyálmom mentén haladva,
hogy legalább az egyik ventilátor működjön rendesen, nekiálltam a másiknak.

Szétcsavarozom, újrazsírozom, összerakom, aztán örülök a csendnek.
Kezdetben legalábbis ez volt a megálmodott szerelési sorrend.

Persze úgy nyitott a project, hogy már a szétcsavarozás folyamatánál elakadtam.

Megfésültem a meneteket, mert nem volt kedvem másik csavart túrni.

A ventilátorból áradó zörgő hang onnan ered, hogy kóvályog a helyén a forgórész.
Na most mégis mi baja lehet? Bezsírozom, és annyi!

Meg ahogy azt a Gézuka elképzeli...

Úgy szeretem ezt a játékot...

Kellene ide valami, ami nem engedi kisétálni a bronzperselyt a helyéről.

Na most nekem ne lenne alátétem?

Melyek közül az adott pozícióba sajnos egyik sem jó.

Szerencsére van még miből válogatni. Azért ilyenkor bizony felmerül a szerzőben,
javítási rutin ide vagy oda, hogy úgy vágom ki a francba az egészet, hogy még!
Csak ugye ha kidobnám a ventilátort, pusztán egy törött alátét miatt, akkor
mivel ideologizálnám meg az alátététes doboz létének szükségességét?

Vékony is, rugózik is, és még a lyuk átmérője is stimmel.
Világ alátétjei mind idegyűljetek!

Már csak egy hézagoló papíralátétre volt szükség, aztán úgy elhallgatott
a ventilátor, hogy bár a nyár hátralévő hónapjaiban szinte
végig járt, csak surrogott, de meg nem zörrent!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.