Bútorzár

Anyám előbb fogja elejétől végéig megfejteni azt a hatalmas rejtvénykönyvet,
mint én a rejtélyt, hogy mégis miért nem csináltam meg a mélyszekrény
zárját már akkor, mikor a szállítók meghozták úgy huszonöt évvel
ezelőtt, s azonmód éreztem, hogy sprődül jár a zárban a kulcs.

Mivel a felvétel elején nem látszik semmi, csak hang van, meg persze az álló ajtó,
ezért leírom a történteket. Feltettem az állványra a kamerát, majd beállítottam
a beállítandókat. Aztán rászóltam jó anyámra, hogy csendet kérek. Anyám
a szájára tette az ujját, mire fel én kinevettem. Gondoltam majd levágom
a filmecske elejéből ezt a részt. Már éppen nekiálltam volna az érdemi
munkának, ami jelen esetben a kulcs zárban történő forgatását jelenti,
mikor is anyám hangosan kifújta az orrát. Vajon mégis mi történt
volna, ha egy kis csend helyett valami bonyolultat kérek?

A hibajelenség leírása valahogy úgy hangzik, hogy hol nem zár a zár, hol nem nyit, hol meg kint marad a nyelve, amit aztán kézzel kell visszatolni, hogy az ajtót újra belehessen zárni. Mindezeket persze a megőrjítésem érdekében összevissza variálja, mikor milyen kedve van.
A képen a háttérben látható éjjeliszekrényt a múlthéten megrövidítettem, ami amúgy épp mint ez, egy már huszonöt éve húzódó probléma volt, ezért gondoltam legyen. Mármint ha már egyszer nekiálltam ennek a saroknak, akkor megcsinálom ezt is. Akarom mondani most, hogy már sarkig tárható a szekrény ajtaja a mögötte megbúvó kisebb társától, most már kényelmesen hozzáférek a zárhoz. Vagyis kellett nekem megrövidíteni az éjjeliszekrényt...

A kamera mikrofonjával készített felvétel nem adja vissza igaz valójában azt
a hangeffektust amit a zár hallat miközben tekergetem benne a kulcsot.
Talán ha nekinyomtam volna az ajtónak a fényképezőgép házát,
akkor élethű lett volna a súrlódó hang. Hogy én milyen
okos vagyok... Már persze csak így utólag.

Azt találtam ki, hogy nem hordom át az asztalomtól a szerszámokat ide,
hanem leveszem az ajtót és a szobámban fogom megszerelni a zárat.
Egyrészt azért, mert a szerszámaim sok darab, az ajtó meg csak egy.
Másrészt pedig a hallban valóságos fényár van a szobához képest.

A szekrényajtó belső felén található övtartóról leszedtem a készletet.

Nos ez bizony nem ér össze, avagy muterom
sikeresen megemelte a testzsírszázalékát.
Mondjuk minden nap rágyúr rendesen!

Mindössze három csavart kell kitekernem, s már vihetem is az ajtót. Már úgy értem,
hogy zsanéronként egyet-egyet. Ahová a piros nyíl mutat, az pedig egy újabb
huszonöt éves hiba. Az a csavar ugyanis arra való, hogy kifelé tekerve
kissé elemelje az ajtó szélét a szekrénytől. Tudom, hogy ez a fajta
zsanér így működik, talán mindig is tudtam. Azt viszont
meg nem tudnám mondani, hogy miért nincs
beállítva egyik zsanér sem.

Szerintem ha a falat bontanám ki, anyám akkor
is fejtené tovább a rejtvényt rendületlenül.

Akár ide is kucorodhatok elé. Illetve ez tényszerűen így is lesz, hiszen mielőtt
még nekiállok a lényegi munkának, le kell szerelnem az ajtóról a zárat.

Aztán van még egy-egy ilyen pántocska is, melyek a zárszerkezet
alsó és felső kallantyúihoz vezető forgató rudakat tartják.

Természetesen a rúd végén a kallantyúnál is van rögzítés, de ezt nem áll
szándékomban megbontani. Most, hogy ezt így eldöntöttem, már
egészen biztosra veszem, hogy mégis kénytelen leszek
valami lehetetlen okból kifolyólag leszedni.

Onnan az előbb mutatott lyukak, hogy eredetileg a mélyszekrényben volt a tükör,
amihez - mivel az épp leszedett ajtót nem lehetett kitárni az éjjeliszekrénytől -
képtelenség volt odaférni, ezért a tükröt idővel (ez lehet, hogy csak
öt tíz év volt) átszereltem ebbe a másik szekrényajtóba.

Az a rúd ott keresztben meg mi? Mondjuk az igaz, hogy még öt perce sincs,
hogy leszedtem róla az öveket. Persze az is igaz, hogy ezt eddig nem
nagyon láttam, hiszen múlthétig nem nyílt ki rendesen az ajtó.

Ez tetszik! Szép a formája. Színben is jól megy a barna ajtóhoz.
Mégis mi lenne, ha végre nekiállnék annak a k*rva zárnak?

Lusta voltam kitekerni a pántokat tartó csavarokat, ezért kissé
erőltetve a rudakat az oldalára fordítottam a zárat. Az ott
a bal sarokban, az csak nem a zárból kihullott spén?

Na így azért már érthető, hogy miért volt olyan reszelős hangja a kulcsforgatásnak,
mint mondjuk valami darálógépnek. Ez a kulcs, na ez tényleg reszelt valamit!

Egyrészt összeporszívóztam a fémforgácsot, másrészt pedig szemügyrevettem,
hogy mégis mi a csuda tartja össze a zárat. Van ott egy szegecs,
de az nem úgy néz ki mintha valamit is számítana.

Kitekertem a jobb oldali kallantyút rögzítő csavarokat, hogy ki tudjam emelni
a zárat a két tengely közül. Mondjuk nem itt kéne. Már úgy értem,
hogy talán mégsem az ágyamon kéne szétszedni a zárat.

Persze akár itt is megejthetném a szerelést,
hiszen ez így már majdnem egy asztal.

A kallantyúkat forgató rúd vége levan csapva.
Amúgy ennél fogva mozgatja a zár a tengelyt.

Ez azért sokkal egyszerűbb zár, mint amit a múltkor a kertkapuból szedtem ki.
Mondjuk azt néhány havonta javítani kell, ez meg így van huszonöt éve.
Persze az is igaz, hogy ezt a zárat nem nyitogatjuk naponta sokszor.

Most erre mit mondjak? Pfh... Mondjuk azért van a zár háza műanyagból,
hogy mikor beázik a szekrény, akkor ne rozsdásodjanak hozzá a ruhák.

Ez a valami köti össze az alsó és a felső kallantyúhoz vezető tengelyeket.
A közepénél fogva tologatja a kulcs a zár nyelvével együtt.

Ennek minden része sprőd! Egyszer egy kiváló barátom beállított egy forgótáras
Magnummal, mondván csináljak már vele valamit, merthogy alig lehet vele lőni.
Szódapatronos szerencsétlenség volt, spiáter anyagból. Mikor kibontottam,
ennél sokkalta rosszabb képet mutatott! Vagy egy órát tologattam rajta
a Miniplexet, mire végre hajlandó volt beleállítani a sörétjeit,
az amúgy ritka kemény tölgyfaparkettánkba.

Biztosan simábban járna ez a zárnyelv, ha reszelném, csiszolnám, políroznám,
de ennyire azért nem akarok belemélyedni. Az lesz vele, hogy elsőre
bezsírozom, aztán vagy jó lesz, vagy jövök a reszelőmmel.

Tudtam én, hogy az előbb volt itt egy rugó is!
Ez nyomja helyére a zár két lamelláját.

Tiszta lappal indulok az összeszerelésnek. Ez így azért jó, mert a munka végeztével
a már kevésbé fehér papíron nagyszerűen látszik, hogy mitől óvtam meg
az asztalt. Magamat persze tényszerűen az asztal takarításától.

Mielőtt összeszereléskor nagyon eltalálnék rontani valamit, kipróbálom,
hogy össze tudom-e rakni. Jelentem igen. Ugyan még hiányos,
de azért már így is látszik, hogy hogyan is működik.

Ha már zsírzás, akkor gyerünk csak kifele a konyhába reggelizni! Amúgy köszönöm,
részemről nem szoktam, mert ha igen, akkor már reggel leesik a vérnyomásom, és
egyből vissza is alszom. Ez a szalonna konkrétan elképesztő! Így kell keresni a
Tescoban, ahogy látod. Vagyis semmi feltűnő jelölés a származási helynek.
A felirat szerint füstölt csemegeszalonna. Komolyan mondom, ha ilyet
látsz akkor vedd meg, mert ilyet még biztosan nem ettél! Ez ugyanis
konkrétan ehetetlen. Nincs az a fogsor ami ezt elrágja! A múltkor
ugyanilyet vettem, csak kenyérszalonna felirattal. Azt anyám
nemhogy megenni, de már eleve elvágni sem tudta!

Amennyiben az lett volna a feladat, hogy mosatlan edények és egy kupak
segítségével vízsugár hajtotta multivibrátort kell készítenem
a mosogatóban, soha az életben nem sikerül!

Visszatérve a szalonnára, nem azért vettem meg mert szórom a pénzt, vagy mondjuk
mert kínoznám magam a rághatatlan étellel, hanem azért, mert ez a szalonna sütve
valami fenséges csemege! A puha szalonnákkal ellentétben, ennek a pár
perc alatt kisütött töpörtyűje nem gumis, hanem roppanós.
Például túrós csuszához is perfekt!

Illetve a szalonnából kisült zsír, vacsorára lilahagymával, nagy krigli boros teával,
szintén nagyon ott van. A hagymás tálban meg nem azért van két villa,
merthogy két pofára zabálom a lilahagymát, hanem...
Na jó. De. Azért...

Ha mesélik, akkor konkrétan nem hiszem el! Ezt az elképesztő hersenő hangot
a szalonna adja vágás közben. A kés éles mint a beretva, a szalonna pedig
konkrétan zsír. Egy penge puha anyagban, szalonna kenéssel, nem
adhat ki magából semmiféle hangot! Ez kérem nonszensz!

Tükörtojással, friss kenyérrel, a kenyér héjához hideg tejjel, nincs is ennél jobb reggeli!
Tudom én, hogy a ham & eggs névben a ham az a sonkát rejti, de én akkora
paraszt vagyok, hogy én a sonkából is a szalonna részét szeretem.

Mielőtt még eltalálnék aludni, térjek csak
gyorsan vissza ehhez a másik zsírhoz!

Mivel a zár a zsírzástól teljesen elcsendesedett,
ebből kifolyólag a sorja reszelése elmarad.

Azért ez a zár igazán megérdemelne egy PÁF (Pocsék Árúk Fóruma) matricát.

Összeszereltem, erre fel nekiállt akadni. No nem nagyon, de azért érezhetően.
Mivel megtaláltam benne a vállat ami akadt, fogtam és lereszeltem.

Hiába esett le a vérnyomásom, addig nincs alvás
míg az ajtót vissza nem szereltem a helyére.

Szinte teljes csendben nyit-zár, és már nincs köztes állapota,
mikor is kézzel kell visszaerőltetni a zár nyelvét.

Mikor a múltkor madáretetőt készítettem, sehogyan sem akart összejönni
az aprócska kosztosokról egy normális kép. Most meg, hogy nem ők
a téma, ráadásul ki-be rohangálok, hol a fényképezőt hagytam
kint a hallban, hol meg kereszthornyos csavarhúzót hozok
a mezei sliccelt csavarokhoz, most el nem riadnának!
A zárat videóznám, erre fel vígan harapják
a magot, tőlem egy méterre.

Ez a galamb egyszerűen nem akart elrepülni! Ez fura, merthogy
többek egybehangzó állítása szerint nem galamb általi
megfigyelésre szorulnék, hanem elmeorvosira.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.