Tárcsás kézibeszélő építés
(oka fogyott projekt)

Ugyan későbbi képeken még majd látható lesz az ágyvégi lomtár azon sanyarú
állapota, miszerint idezsúfoltam egy rakás kacatot, de a valóságban már itt
tartok. Pontosabban szólva két hónapja már ott tartottam, hogy nem volt
itt semmi. Aztán előkerült a ruhásszekrény mélyéről ez a két hatalmas
doboznyi lom. Az alsó dobozban a fehér valami, az egy lapozós órás
rádió, ami 2007-óta várakozik meglehetősen apró darabokban arra,
hogy méltóztassak végre összeszerelni. Mivel ez bonyolult (esetleg nézni
kéne közben a régi képeket), ezért inkább a másik, a felső dobozt választottam.

Szóval az úgy volt, hogy letettem a tárcsás beszélőmet az egyik Mester utcában álló
nagyelosztó tetejére, de hiába álltam közvetlenül előtte, valaki volt annyira pofátlan,
hogy az orrom elől elemelte. Ez a szerszám nekem mindennapi munkaeszköz, ezért
gyorsan összedobtam helyette egy másikat. (vagy lehet, hogy volt is a lomosban)
Ahogy az ember öregszik, egyre jobban ragaszkodik a megszokott tárgyaihoz.
Szóval hiába volt könnyebb az új beszélő, ha én egyszer megszoktam a régi
bakelit súlyzót. Gondoltam összerakok egy másikat. Körbeszaladtam az akkor
még meglehetős számban előforduló lelőhelyeken, összerántottam az alkalmasnak
látszó alkatrészeket, majd beszórtam őket ebbe a dobozba, hogy majd én mindjárt
nekiállok és ripsz-ropsz összecsavarozok belőlük egy tárcsás kézibeszélőt.
Hogy azóta eltelt öt év? Most mondd már! Lassú munkához ugye...

Mivel a dobozt nem igazán töltötték ki a tárcsás beszélőhöz szükséges alkatrészek,
ezért a fennmaradt helyet egyéb, az alap projekttől igencsak eltérő mindenfélével
töltöttem fel. Például vannak itt döglött egerek, nem zsinórnélküli, hanem csak
zsinórtalan fejhallgatók, fél villanyborotva, valamint más hasonló, minden
rendes háztartásban nélkülözhetetlen lomok. De hány ilyenem van...

Ez egy nagyon szép, és nagyon jó minőségű fekete szalag.
Nagyon merem remélni, hogy nem lesz rá szükségem.

Most őszintén! Minek nekem egy ilyen üvegcse? Ezzel a kérdéssel az a baj, hogy én
az átlagnépességgel ellentétben az ilyen hülye kérdésekre nem azzal válaszolok,
hogy repül a kacat a szemetesbe, hanem azonnal nekiállok elmesélni, hogy
szerencsétlen sorsú lom számára milyen különleges feladatot eszeltem
ki. Na jó. Most épp nem állok neki elmesélni, mert majd úgyis
megmutatom, ha egyszer netalántán mégis elkészülne.

Az előbb mutatott üvegcse a polcra került, egy antenna toldó az antennás dobozba,
néhány csavar és alkatrész a vegyes válogatósba, a maradék pedig vissza ide.
Persze ezekre is ráfér egy újabb átválogatás, de ezt nem most ejtem meg.

Ami anyag csak kellhet egy tárcsás beszélőhöz, az mind ebbe a kupacba került.

Ennyi példány között csak találok egy működőképes tárcsát!
Ha ezt így leírtam, akkor akár fogadhatsz is rá, hogy nem.

Ugyan az alapnak kiválasztott CB55-ös beszélőben van hallgató és mikrofon,
de ha szükségem lenne pótlásra, akkor lesz hova nyúlnom. Az a rajz a
mikrofon dobozán valószínűleg Farkas Gyurka kollégámtól
ered, mert Ő szeretett mindent összerajzolni.

Bár van krokodilcsipesz a vezeték végén, de ha nem lenne, akkor is lenne mit
rátennem. Komolyan mondom, hogy úgy nekikészültem ennek a projektnek,
hogy teljesen érthetetlen, hogy vajon miért került hosszú évekre dobozba.
Persze van itt ennél érthetetlenebb dolog is. Például az, hogy most meg
mi a csudának szedtem elő? Mivel egyrészt már van egy működő tárcsás
kézibeszélőm, másrészt még az sem kell, hiszen már nem dolgozom, így ez
a mostani egy ritka nagyon oka fogyott projekt. Mondjuk az igaz, hogy több
korábbi cikkben is megemlítettem. Meg ugye be is van írva a táblázatba, meg
az összes html fájlba, mégpedig jó régi, konkrétan 487-es sorszámmal, ezért
ha összerakom, akkor egy halogatott apróság végre egésszé kerekedik.

Még rugós kábelkivezetőt is túrtam! Persze lehet, hogy ezeket a fura kiosztású
csatlakozókat nem a rugók miatt tettem félre, hanem azért, mert egy csomó
régebbi távközlési műszerbe illenek. Hogy mikbe? Például a már réges-
rég bemutatott szintadó / szintvevő párosba. De van még a pincében
valami távkábelek mérésére szolgáló műszerem is, ahhoz is ilyen
dugók kellenek. Csak el ne veszejtsem őket mire odaérek!

A szerszámok sorsa meglehetősen sanyarú, pláne ha terepen használja őket az ember.
A munkaasztalnál használt csavarhúzó túlélési esélyei sokkal jobbak, mint egy olyan
példányé, amit az ember folyton a zsebében hord. A tárcsás beszélő pedig mindig
ott van az emberrel. (már ha épp telefonszerelő) Szegény szerszám mikor nem
a táska viszonylagos biztonságában hever, akkor hol innen hol onnan esik le.
Ezt most csak azért mondtam el, hogy értsétek, miért a bal oldali vasból készült
tárcsát választottam, a jobbra látható műanyag helyett. No meg persze azért, hogy
elmesélhessem azt a kedves történetet, mikor Sántik Jóska kollégám azt mondta, hogy
egy kis baja esett a beszélőmnek, majd szégyenlősen elővette a háta mögül a kábel,
mikrofonház, vezeték, tárcsa, vezeték, hallgató szintre szétesett szerencsétlen
példányt. A "hát ezzel meg mi történ" kérdésemre pedig azt válaszolta, hogy
véletlenül belerúgtam. No de mekkorát? Amúgy nem a rúgás ereje volt a
ludas, hanem az iránya! Már úgy értem, hogy szegény beszélő az őt
épp csak érintő mozdulat hatására átsuhant egy korlát alatt, majd
kirepült a nyolcadikról, egyenest a Leonardo utca kövezetére.

Ez a tárcsa annyira lelakott, hogy nem látom értelmét a kipofozásának.
Lefordítom magyarra: Egészen biztos, hogy ezt kell rendbe hoznom.

Már kezdtem hajlani az MM tárcsa, fém ujjkorong, régiféle tárcsához való fém doboz
kombinációra, mikor is kiderült, hogy a fém ujjkorong az un. lengyel tárcsára való.

Jó... Akkor kipofozom a fém tárcsát. Gondoltam van itt pótalkatrésznek egy
komplett másik, szóval a kettőből csak össze tudok rakni egy működőt.
Mikor a tárcsákat együtt a hátukra fordítottam, meglepett a látvány.

Az van, hogy még soha életemben nem láttam ilyen mechanikai felépítésű
számtárcsát. Vagy ha mégis? Akkor annyira nem ragadt meg bennem
a látvány, hogy ez a rendszer teljesen kiesett az emlékezetemből.

A tárcsán a dátum 1950. Ez azért érdekes, mert a suliban azt tanították, hogy még
valamikor a húszas években, mikor a telefonkészülékeket szabványosították,
áttértek egy viszonylag egységes alkatrészkészletre, hogy ne kelljen olyan
sokfélét gyártani és raktározni. Ez meg sem nem 24-es, sem nem 35-ös
mintájú tárcsa. Persze az is lehet, hogy ez valami külföldi gyártmány.
Mindegy... Sejtettem én, hogy ez lesz. Nekiugrok akkor a másiknak.

Úgy döntöttem, hogy nem fényképezem szétszedés közben, mert ez a szerencsétlen
(vagy én vagyok az) olyan koszos, hogy minden egyes érintésre úgy összekente
az ujjaimat, hogy utána nem volt merszem hozzányúlni a fényképezőhöz.

Részemről szedtem volna szét tovább is, de a számkorongot
tartó peremnek esze ágában sem volt megmozdulni!
Ütni viszont nem volt kedvem. Na jó. Volt...

Miután az előbbi képen látható alkatrészeket a fürdőszobában - amúgy férfi módra -
alaposan elmosogattam, egyből észrevettem, hogy a pucolásból kimaradt a tárcsa
hátsó fedele. Gondoltam elég lesz neki egy alapos denszeszes tisztogatás, de
mint már annyiszor, újfent tévedtem. Mikor már öt perce törölgettem és
még mindig fogott, szégyenszemre bekullogtam vele a fürdőszobába.

Mivel ezek itt már valószínűleg nem fognak kelleni, viszont végre
van rendes helyük a pincében, ezért beterveztem, hogy idővel
le fogok velük sétálni, és szétszortírozom őket a helyükre.

Mikor idáig eljutottam, ráébredtem, hogy ezt sem mosogattam el!
Akkor legyen ez a nap a mosásé! Úgyse volt kedvem máshoz...

A maradékokat betoltam a sarokba, hogy holnap reggelre kéznél legyenek.
Ugyan az órám szerint még alig múlt kettő, akár még csinálhatnék is
valamit, azonban a fém alkatrészeknek mindenképp meg kell
száradniuk, mielőtt újra számtárcsává egyesíteném őket.

Ezek sosem fognak megszáradni, ha nem teszem fel őket a cserépkályha tetejére.
Állapítottam meg sajnálkozva éjfél felé, mikor fürdéskor összetalálkoztunk.

Második nap
(összerakom a mechanikát)

Semmit sem szerencsés ennyire apróra bontott állapotban tárolni, pláne hetekig,
mert könnyen megeshet, hogy az idő múlásával egyes alkatrészek pozíciója
teljesen kiesik az ember fejéből. Már ha egyáltalán valaha is benne volt!

Azt hiszem erre szokták mondani, hogy innen szép nyerni!

Kicsit ugyan kopottak a számok, de a szerzőből fennhangon
kibeszélő lustaság szerint ez így még bőven megteszi!

Az ember azt hinné, hogy az alkatrészek össze vannak jelölve, vagy valami borda
vagy felöntés van bennük, hogy ne lehessen őket hibás pozícióban összeszerelni.
Na erről jelen tárcsa esetében szó sincs! Itt kérem minden mindenhez képest
szabadon elforgatható! Azt az alkatrészt amire a piros kereszt mutat, azt
ha akarom, bárhová átpozícionálhatom! Ellenben a tárcsa csak akkor
fog normálisan működni, hogyha a képen látható pozícióba állítom.
Illetve a képen látottnál egy kicsivel lentebb kell állnia. (fotózáskor
nem volt meghúzva a csavar, és elmozdult a lemezke) Hogy ilyesmi
zagyvaság, hogy a csudába marad meg az ember fejében évtizedekre...

Ez a tárcsa csak nem szép, hanem ez már egyenesen gyönyörű!
Ezt mindenki láthatja. Már akinek van szeme az ilyesmihez.

A videó tanúsága szerint a műtét (mármint a nagymosás) sikerült.
Sajnos ez nem teljesen igaz, mert a kamera hangja csal.

Egy jobb mikrofonnal rögzítve a tárcsa hangját, azonnal kihallatszik a probléma.
Szegény tárcsa minden egyes része annyira kopott, lóg, hogy hiába kentem
be viszonylag "vastag" zsírral, sajnos minden egyes eresztéke prellezik,
búg, támolyog. Első összeszerelésre, zsír nélkül, még rémesebb volt!

De legalább szép. Vagy legalábbis annak látszik, mert direkt nem fotóztam
olyan szögből ahonnan látni lehetne, hogy az ujjkorong két helyen is
el van görbülve. Pedig ez három milliméter vastag tömör fém!

Az alátét fadarab állagából sejthető, hogy nem most fúrok rajta először.
Most például a porvédőre szükségeltetik mindenképp két új lyuk.

Magára a beszélőre pedig három. A két kisebben négyes menet lesz, ezek tartják
majd a porvédőt, míg a nagyobb lyukon a vezetékek lesznek átfűzve.

Már fúrom is a menetet a lyukba. Olyan szépen körbevettem magam
a szerszámaimmal, hogy ilyen egyszerű műveletekhez fel sem kell
állnom. Minden itt van a kezem ügyében, ami csak a mechanikai
munkákhoz kell. Ehhez képest, mármint az adott lehetőségekhez
képest, alig csinálok valamit. Ez van. Valószínűleg megöregedtem.

Eddig jó!

Ha csak a teljesen a meghatározhatatlan színét látnám,
akkor azt mondanám róla, hogy biztosan orosz.

Innen bentről nem kell semmi, csak a törésmentesítő
rugó megszerzésének okán szedtem szét.
Aztán persze kiderült, hogy
nem kellett is volna...

Először sehogyan sem akart illeni a képbe, de aztán elgörbítettem a végét,
valamint széthúztam az egymás mellé tekercselt meneteket, mely
kínzások hatására pontosan a szükséges formára idomult.

Kell egy rövid és egy hosszú 3,5-ös csavar.
Nekem? Nekem ne lenne?

Nem arról van szó, hogy elment a kedvem a további munkától, hanem
arról, hogy próbálom magam tartani a megálmodott időbeosztáshoz.

Tegnap mindent szépen lepucoltam. Ma összeszereltem a mechanikát.
Holnap pedig bekötöm azt a néhány szál kósza vezetéket.

Harmadik nap
(elektromos szerelés)

Ez egy nagyon jóféle kábel! Majd megmutatom mikor odaérek, hogy miért.
Ráadásul eleve ott fityeg az egyik végén a krokodilcsipesz.
Mit ne mondjak? Nem sok dolgom lesz vele!

Ugyan a felhalmozott valószínűtlen tömegű gyakorlat miatt meglehetős biztonsággal
blankolok vezetékeket pusztán csípőfogóval is, de ez a szerszám akkor is egy áldás!
Pláne úgy, hogy filléres tétel volt a boltban. Mondjuk olyan is, de ha komolyabb
eszközre van igény, akad egy csupa fém óriás a pincei szerszámos ládában.

Vezeték is akad bőven. Ez is, hogy kezdődött... Elmeséljem? Nem úszod meg!
Szóval az úgy volt, hogy mikor kellett valamihez egy darabka vezeték,
akkor odafáradtam (négy méter) apukám alkatrészes dobozaihoz,
és kihúztam egy szál alkalmasnak látszó vezetéket a tömegből.
Még arra is emlékszem, hogy az volt írva a dobozra, hogy PT és PH
vezetékek. "T" mint törékeny, és "H" mint hajlékony. Nem arról volt szó,
hogy apukám morgott volna érte, hogy fogyasztok a készletből, hiszen drótostót
(telefonszerelő) lévén alkalmasint feltankoltam a dobozt, hanem arról volt szó, hogy
messzi volt az a négy méter. Miután a régi íróasztal lecserélésre került erre az újra
(amit látni szoktál), kineveztem az egyik fiókot vezetékesnek. Kezdetben persze
még annyira üres volt, hogy mikor kihúztam, nem a színes vezetékek tömege
látszott, hanem zömében a fiók alja. Hoztam a melóból egy darab kábelt
és szétbontottam. A szép színes vezetékeket felaprítottam öt, tíz és húsz
centis darabokra. A végeiket lecsupaszítottam, majd le is ónoztam. Ezentúl
ha kellett? Csak odanyúltam és volt! Aztán később, ahogy egyre több és több
kacat pusztult el az asztalomon, mely szerencsétlen sorsú alanyokban értelmes
darabka vezetékek voltak, szóval idővel eljutottam ide. Mostanában már meg kell
nyomkodni a drótokat, hogy be tudjam tolni a fiókot. És ez természetesen még
nem az összes! Idővel nyitottam dobozt a hálózati kábeleknek, csatlakozós
kábeleknek, meg ki tudja még mi minden lett már azóta a pincébe rejtve.

Ezt a tehermentesítőt alkottam meg egy darabka kék színű műanyagcsövecskéből,
amit természetesen szintén a vezetékes fiókomból vettem elő. Ugyanis az van,
hogy mikor lecsupaszítok egy darabka kábelt, mindig elteszem a burkolatát,
mert ugye később az még biztosan jó lesz valamire. Ez persze valóban így
is van, bár a lehetőségekhez képest (felhalmozott iszonyú mennyiségű
lom), sajnos alig csinálok valamit. De mindig csak panaszkodom...

Beköthettem volna a hallgatót és mikrofont rövidre záró rugócsoportot is, de nem
tettem. Tapasztalatom szerint engem nem zavar, ha tárcsázás közben kattog
a hallgató. A hallgatót sem zavarja ha kattog. (ha szétmegy akkor meg
úgyis kicserélem) Valamint ha bekötöm a rugókat, akkor előfordulhat
az a fura hibajelenség, hogy a szerszám használata közben az arcommal
elfordítom az ujjkorongot, amitől a hallgató lesüketül. Ilyenkor persze nem
hallok semmit és csodálkozom, hogy az előbb még volt vonal, most meg nincs.

A vezetékek végeinél hagytam rá anyagot rendesen. Ez azért kell, mert bár az ember
úgy gondolná, hogy mechanikai igénybevétel híján teljesen esélytelen, hogy
leszakadjon onnan az a vezeték, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy
ez bizony megesik. Na most ha ilyenkor nincs miből újrakötni,
akkor meglepően csúnya dolgokat képes mondani az ember.

Valamiféle nem nyúló anyagra réz szalag van feltekerve, majd ebből a fura, egészen
valószínűtlenül hajlékony vezetékből, hat szál van összefogva. Ez a kombináció
se húzásra se hajlításra nem reagál! Ugyan eltörhetetlennek (hogy ne vezesse
az áramot) azért nem nevezném, de a gyakorlat azt mutatta, hogy a vezeték
maga tovább bírja, mint a gyári piros beszélő, amiről ez a kábel származik.

Íme a behúzott vezetékek, illetve a tehermentesítő rugó beépítésének és rögzítésének
módja. Mivel nem lesz használva a beszélő, tulajdonképpen csak dísznek van, ezért
bőven megteszi ide ez a vékony vezeték. Ha munkaeszköznek készült volna, akkor
vastagabbat, akár rendes villanyvezetéket építettem volna be. Ez persze átlagos
esetben nem számít, azonban mikor egy jól irányzott mechanikai igénybevételtől,
mondjuk egy spontán leejtéstől, vagy egy direkt rúgástól, esetleg egy célzott hajítástól
darabjaira szakad szét az egész beszélő, akkor van rá esélyünk, hogy a vezetékek még
összetartják. Erről meg az a kedves történet jut eszembe, mikor Kassai Laci kollégám
bénázott valamit az elosztónál, az akkoriban modernnek számító CB76-os műanyag
beszélőjével, Gyenes Jani meg beszólt neki valamit, amire azt a választ kapta, hogy
ez a beszélő törhetetlen. (ha törhetetlen nem is volt, de azért sokkalta ellenállóbb
műanyagból készült, mint a vele formailag azonos CB67-es beszélő) Több se
kellett Jani bácsinak! Úgy beküldte a tárcsás beszélőt egy Csepeli lakótelepi
ház szervizalagútjába, hogy fél percig pattogott a falak között! Ezt persze
nekem csak utólag mesélték, mikor rákérdeztem, hogy mi történt Laci
beszélőjével. Szóval ültem az öltözőben, épp toltam az arcomba az
ebédlángost, mikor Kassai Laci letett elém egy sört. Kérdőn ránéztem,
mire Laci elém tette a roncsot, s menten rá is kérdezett, hogy lenne-e kedvem
kiigazítani a tárcsás beszélőt az előttem gyöngyöző üveg sör ellenében. Rettenetesen
nézett ki! Laci is, de a beszélője meg pláne! Ugyan apró cafatokra szakadt az összes
műanyag elem, de mivel a beszélő még kellett aznap, azért Laci kényszerűen össze
szigetelőszalagozta a maradékot. Na ilyenkor jön jól, ha a beszélő villanydróttal
van huzalozva, mert az még az ilyen pusztító esetekben is összetartja.

Ezt a rugót a beépítése előtt, szóval ezt nem gondoltam át teljes mélységében.
Persze semmi gond, megoldom. A csavarhúzóval ideiglenesen szétfeszített
menetek között fognak kibukni a rugóból a piros és a fekete vezetékek.

Pontosan így képzeltem el, bár nem előre, hanem már csak így utólag.

Sokéves tapasztalatom alapján bizton állíthatom, hogy a létező legmasszívabb
tehermentesítő a csomó. Ez míg csak ki nem oldódik, addig bármit megtart!

Terepi viszonyok közé szigetelőszalagos kötés dukál, mert azt lehet
egy sötét pincezugban pótolni, felújítani, nem a zsugorhüvelyt.

Ugyan ha nagyon akarnám, az eredeti CB55-ös mintájú hallgatóbetét helyére
befaraghatnám a jócskán szebb hangú CB76-os hallgatót, azonban úgy
döntöttem, hogy nem akarom nagyon. Tényleg! Hallgatóbetétet
láttál már belülről? És szénmikrofont? És electret betétet?

Kész! Ugyan nem lett olyan precíz mint az elődje, de pincében, fiókban porosodni,
így is bőven megteszi. Az előző darab (amit elloptak) tárcsáját vagy tíz darabból
raktam össze. Ugyan ráment az egész délután, de sikerült úgy kihézagolnom,
illetve összeválogatnom az egymáshoz passzoló alkatrészeket, hogy abban
nem lógott, nem lötyögött semmi! Az a tárcsa hidegben - melegben úgy
járt, mint egy precíz óramű. Ez meg mondjuk nem. Mivel a lötyögést
némileg kordában tartandó gépzsírral raktam össze, már úgy értem,
hogy az amúgy a kenéshez szükséges műszerolaj helyett, ezért tuti,
hogy a hidegben megdermedő zsírtól belassul. Soha nagyobb gondot!

Aztán van még egy olyan különbség is, hogy az előző példányba (a tárcsával
átellenes oldalon) bele volt gravírozva a nevem. Szóval ha valaki lát egy
ilyen forma beszélőt, a hátán Gömör Géza felirattal, az volt az enyém.

Ezek nem kellettek, de nem a vegyes dobozba dobom
őket, mert van egy direkt krokodilcsipeszes fiókom.

Pedig hogy örültem a múltkor, mikor elhasználtam innen néhány példányt...
Már úgy értem, hogy végre rendesen be lehetett tolni a fiókot, most
meg újra akad. De én már csak ilyen elégedetlen vagyok...

A kész beszélőt betettem a dobozba, melybe a pince irányába tartó alkatrészeket
halmozom. Kíváncsi leszek, mennyi idő fog eltelni, mire leérnek a helyükre.
Csodák csodája, már másnap délután levittem és szét is pakoltam őket.
Még a fényképezőgépet is levittem magammal, hogy majd jól
megmutatom a csodás telefoncuccos fiókjaimat.
Csak persze fotózni felejtettem el...

Idénre azt terveltem ki, hogy havonta egy darab úgynevezett régi adósság státuszú
projektet egésszé kerekítek. Januárban az olajsütős cikk volt, februárban meg ez.
Ha ilyen szépen haladok, akkor év végére... K*rva életbe! Minek kellett nekem
ebbe belegondolni? Mert ugye mennyit számít ebben az elmaradás tömegben
tizenkét befejezett tétel? Mondhatni szinte semmit! Persze ha következő
alanynak összerakom a dobozba rejtett órás rádiót, akkor vagy lesz
a sarokban egy üres dobozom, amibe betehetem az éppen
aktuálisan halogatott projektet, vagy ide tehetem
a pákatrafó előtt útban lévő dobozt.

A másik rég halogatott project, ami mostanában sűrűn eszembe jut, az a képen
a balról második, egyszerűen csak nagyon koszosnak nevezett rádió. No de
miért húznám ki a sorból, mikor annyi minden más hever előttem? Míg
a válaszon töprengek, természetesen addig sem csinálok semmit...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.