Ezt de bonyolult elmondani... Szóval az úgy volt, hogy mikor már a 2024-es lomizás kapcsán begyűjtött minden egyes témához megírtam a szétszedtem cikket (amúgy kettő kivételével), és még néhány amolyan aknaként a polcok szélein felejtett apróságot is letudtam, akkor azon kezdtem el töprengeni, hogy merre lépjek tovább. Hogy mégis miféle értelmetlenségeket agyaltam ki, azokat most mindet inkább nem sorolnám fel, elég lesz annyi, hogy végül úgy döntöttem, hogy a táblázatba legrégebben beírt tételt tudom le, lett légyen az bármelyik is. Mint ahogy az a képen látható táblázatrészletből kiderül, meg persze már eleve a jelen cikk címe is az, vakon történő választásom a BRG M8 Calypso magnóra esett.
   A tárgyak szétszedésének, valamint a cikkek megjelenésének sorrendje hiába teljesen lényegtelen, ettől ugyanis még vannak olyan témák, melyek valami okból előre, vagy épp ellenkezőleg, vagyis hátrasorolódnak. Hogy mégis mit jelent nálam a "valami okból" meghatározás? Általában bármi olyat, amire akár sürgető, akár hátráltató okból hivatkozhatok.
   Érzésem jelen esetben kettős, hiszen egyrészt ígéretem szerint az M8-as magnó szétszedésének kell következnie, másrészt hátráltató oknak ott van az, hogy ezt a cikket valaha félig már megírtam, csak aztán az anyag zöme (főleg az összes kép) eltűnt. (szerzői jogsértés miatt elvitte a rendőrség a háttértáraimat) Vagyis ebből a cikkből már meg van írva egy csomó olyan képhez a szöveg, melyeket még nem kattintottam el, illetve időközben az enyészeté lettek.
   A felvázolt anomáliát az idők folyamán már többször is nekiálltam visszavarázsolni az általam megszokott renddé (már ha létezik egyáltalán olyan), ebbe a feladatba azonban eddig még mindig belebuktam, pedig a megoldása amúgy nem különösebben bonyolult feladat, épp csak írnom kell róla egy listát, hogy mit kell mutassanak az elkészítésükre váró képek.

   Ahhoz képest, hogy a közel 20 éve halogatott feladatnak már hányszor futottam neki, majd buktam is bele eddig még mindig, most, hogy megfellebbezhetetlenül az elkészítése mellett tettem le voksomat, még 10 percre sem volt hozzá szükségem, hogy a balra látható listát a képek sorszámaival és tartalmával előállítsam.

   Hogy a pincébe le kell menjek, arra nem az a fő ok, hogy ezeket a bigyókat az előszobából le kell vinnem, és még csak nem is a jelen cikket felvezető képek elkészítésének igénye, hanem az, hogy holnap takarítós nap lévén, előtte mindenképp fel kell hozzam az ajtó elé az odalent tartott felmosószettet.

   Hogy a pincébe lejöttem, azt valószínűleg a három téma egyszerre történő felmerülése okozta. Hogy a magnót előszedni azonnal nekiálltam, azt pedig egyrészt az eredményezte, hogy ezt ne másnap kelljen, másrészt az, hogy az asztal szinte teljes üressége okán volt hova elővennem. Mármint egy ennyire üres asztalra akár mindkét M8-as magnó is ráfér egyszerre.
   Hogy a magnókat van-e értelme összehasonlítani, azt ekkor persze még nem tudtam. Mármint olyan rég nem láttam őket, hogy fogalmam sem volt róla, hogy akad-e közöttük egyáltalán bármiféle, legalább kicsit is említésre méltó különbség.

   Hogy a magnókat mégis hová rejtettem el, az akkor derült ki, mikor a minap előszedtem a dugasztápos dobozt. Hogy az a doboz ezen a képen nem is látszik? Hát ez az! Mármint ha a hatalmas papírdobozból nem látszik semmi, akkor mégis hogyan látszana bármi is abból a két magnóból, melyeket mögötte helyeztem el.

   Íme a BRG M8-as Calypso fantázianevű magnók. Hogy van-e nekik történetük? Már hogy a csudába ne volna? Hogy emlékszem-e rájuk? Erre a kérdésre azt kell válaszoljam, hogy a rengeteg idő eltelte okán már csak részben. A balra látható magnót például igen nagy valószínűséggel a Verseny utcai piacon vettem.
   Ekkor történt, hogy elmentem és beleolvastam a még 2006-ban írt 35-ös sorszámot viselő, a szobámat (ami amúgy a hall) bemutató cikkbe, hátha szerepel benne az M8-as magnó. Megtaláltam benne, azonban emlékeimmel ellentétben akkor már nem az ágyam végében, hanem a Hi-Fi torony aljában volt, mégpedig konkrétan a bal oldali példány.
   Természetesen a jobb oldali magnónak is van története, csak az kissé bonyolultabb, illetve annak részletei az eltelt rengeteg idő okán már valóban belevesztek az emlékezetem ködébe. Ezen már csak azért sincs mit csodálkozni, mert a jobb oldali magnót az egyik katonatársamtól kaptam, katona viszont még valamikor 1984-ben voltam, mely esemény 2024 lévén ekkor már 40 évvel ezelőtt történt. Már a szereplők nevére sem emlékszem (a sajátomra azért még igen), csak valami olyasmi dereng, hogy mikor a katonatársam kismagnóját megjavítottam, akkor örömében nekem adta ezt a roncsot. Valahogy ilyesféleképpen volt...

   Miközben a "B" betűvel jelzett lyukat (tudtommal legalábbis) nem én fúrtam a magnóra, és a számláló kiépítése sem dereng, egy másik érdekesség a felirat pusztán betűkből történő állása.

   Hogy ezt a magnót nem én koptattam, az már csak azért is biztos, mert nekem nincsenek körmeim. (amúgy persze vannak, csak folyton tövig rágom őket) Már úgy értem, hogy valaha nekem is volt egy ilyen magnóm.
   Szóval az úgy volt, hogy mikor a Terta 811-es magnóm már teljesen elkopott, akkor az egyik tantársamtól (ez már az ipari suliban volt) sikerült szereznem egy Tesla B4-es magnót. (egy erősítőt adtam érte) Mikor már azt is tönkrekoptattam, akkor apukám a bánatomat látva megszánt, s hozott nekem a gyárból (Tanért, valószínűleg iskolai selejtezés) egy M8-as magnót. Bár az M8 a B4-hez képest egyértelműen némi visszalépést jelentett, sem a működés stabilitására, sem a hangminőségre nem lehetett panaszom. Az pedig pláne nem jelentett minőségi visszalépést, hogy miközben a Tesla B4-es magnó már tranzisztoros, addig a BRG M8-as magnó még elektroncsöves elektronikájú volt.
   Hogy valamit a készülék hangminőségéről is írjak, az olyan meglepő dolgokat volt képes produkálni, hogy alig hittem a szememnek! Igen, jól írtam a dolgot, a szememnek! Mármint ekkoriban használtam egy a Texas mintakapcsolás alapján épített deszkamodell erősítőt, ami egy szintén apukámtól kapott Minimax hangfalat hajtott. Mikor a Slik - Forever and ever című száma szólt, aminek az elején lassú szívdobogást imitáló hangok is vannak, akkor az apró mélynyomó membránja szemmel láthatóan ki be sétált, ami azért sokkal jobb mélyátviteli paraméterre utal, mint a magnó műszaki leírásában megadott hatvan hertz.
   Hogy a BRG magnómat is sikerült-e elkoptatnom? Már hogy a csudába ne koptattam volna el? Konkrétan képes voltam a gombjait olyan sokat nyomkodni, hogy a képen látható gombsort idővel ki kellett cseréljem, ami azért nem okozott problémát, mert időközben egy másik tantársamtól kaptam egy roncs M10-est.
   Miután a BRG magnó többi alkatrésze is kezdte feladni a normális működést, vettem a bizományi áruházban egy Tesla B444-est, amit annyiszor alakítgattam át különféle elképzeléseim szerint, hogy a végén már alig emlékeztetett az eredetire.

   A tuchel kopottsága alapján egyértelmű, hogy ez a magnó rengeteget volt használva. Ez a példány amúgy valami ős M8-as verzió lehet, amire a kétlábú hangfalcsatlakozóból következtettem.

   Hogy ez egy valóban sokat látott magnó, azt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy a rétegelt lemezből készült fadoboz peremét védő műanyag szegély az idők folyamán összehúzódott, amitől aztán több helyen is elszakadt, mely hibát a gazda gondos keze apró szegek beverésével orvosolt.

   Elképzelhetőnek tartom (ez amúgy egészen biztosan így volt), hogy mikor kellett belőle egy másik, akkor az M9-es magnó piszkálásakor az elektromágnest ebből a magnóból szereltem ki. A törlőfej viszont a korabeli képek alapján már akkor sem volt benne ebben a magnóban.

   A másik, a piacon vásárolt magnó viszont még teljesen ép. Itt aztán menten elmerengtem rajta, hogy vajon hová lett a saját M8-as magnóm (gondolom elbontottam), az a történet azonban a múlt ködéből már nem jött vissza.

   Hogy idővel a gyár cserélte le a doboz alját és tetejét műanyagra (az M20-as magnónak már körben is műanyagból készült doboza volt), vagy a balra látható példány alkatrészeit a szerviz pótolta a modernebb magnóhoz való készletből, az ennyi év távlatából már-már kideríthetetlen.
   Itt aztán a jelen cikk szerkesztése közben ismét egy olyan rész következett, ami nálam amolyan "nem szeretem csinálni" besorolású. Mármint a pincében még tegnap délután nemcsak ezt a cikket felvezető képsort készítettem el, hanem a lista olvasgatása közben azokat a képeket is, melyekhez nem kellett sokat szerelgetni. Mivel a következő fejezethez szükséges képeknek még a fele sem készült el, így vagy azt fogom játszani, hogy darabosan írom meg a szöveget, vagy pedig azt, hogy míg csak minden kép el nem készül, addig nem állok neki a feladatnak.

   A pincébe másnap délután lejőve, hoztam magammal a listát. Mármint azt a listát, amire az volt felírva, hogy az előre megírt szövegekhez milyen részleteket mutató képeket kell készítsek. Természetesen a felírtakon felül is készültek képek, pláne szépszámmal, melyek többi közé beszurkálásakor nem sok híja volt, hogy ennek a cikknek a megírását ismét félbehagyom. Végül azzal sikerült magamat a holtponton átlendítenem, hogy bemagyaráztam magamnak, hogy a cikk felével már elkészültem. Te, hogy ez az állítás abban a pillanatban mennyire nem volt igaz...

   Attól eltekintve, hogy az előre történő pörgetés erőst betegeskedik, a hang pedig nem is kissé nyávog, a magnó a közel két évtizednyi kikapcsoltságot követően egészen elfogadhatóan működik. A szalag amúgy egy M20-as magnóról lett átemelve, miközben a szalagsebesség a semmiféle zenei felvételhez sem illő 2,38 cm/sec.

   Mikor a magnóról a sebességváltó gombját lehúztam (ez az), akkor menten megéreztem, hogy valami nincs rendjén. Mármint eredetileg csak a gombnak lett volna szabad a magnóról lejönnie, vele együtt a középső tengelynek semmiképp. Egy elektromechanikus szerkezet persze már csak olyan (pláne ha már elmúlt 60 éves), hogy hol itt esik szét rajta valami, hol meg ott.

   A magnó fedlapját tartó csavarok mindjárt két okból sem lehetnek teljesen egyformák. Miközben az egyik ok az, hogy a nagyfejű díszcsavaroktól nem lehetne visszapattintani a műanyag elemeket (ezért vannak a nem látható helyeken kisfejű csavarok), addig a másik az, hogy a nagyfejűek közül egy apró konstrukciós hiba okán az egyiknek a többieknél feltétlenül rövidebbnek kell lennie. (lásd azt jobbra fent)

   Az apró konstrukciós hiba konkrétan az, hogy valami érthetetlen okból a trükk nyomógombhoz tartozó rugócsoport éppen oda került, mint ahol a betekerése után a csavar vége van, s a gyártó ahelyett, hogy akár a csavart, akár a rugócsoportot tette volna arrébb néhány milliméterrel, inkább egy rövidebb csavart alkalmazott. Erre a részletre szereléskor természetesen külön figyelmet kell fordítani, mert ha nem, akkor a csavar vége által okozott zárlat miatt leáll a törlés.
   Hogy konstrukciós hibaként mennyi ilyen félresikerült apróság lehetett a nullszériás magnóban, amit a gyártónak a forgalomba hozatal előtt orvosolnia kellett? Jelen készülék esetében annyira sok, hogy a kereskedelem (KERMI, mint Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet) ezt a magnót többször is visszadobta. Erre mindjárt két darab megdönthetetlen bizonyítékom is van.

   Itt van mindjárt ez a cikk a Rádiótechnika 1964 januári számából, amin épp nagyban azon csodálkoznak a szakemberek, hogy egy olyan jó hírű gyárunkban (Kecskemét biztosan komoly múltú (?) magnógyártó nagyhatalom) képtelenek legyártani egy akkoriban már teljesen hétköznapinak számító eszközt.

   Aztán itt van ez a másik dátum, amit a lelakottabb magnóból kiszerelt nyáklapon találtam. Ezt a panel konkrétan 1962 IV. hó 27-én, vagyis több mint egy évvel korábban készítették, mint az iménti képen olvasható cikket.
   Hogy szegény BRG-nek nem volt szerencséje a magnógyártással, azt kitűnően mutatja, hogy a Koncert M4a magnóba konkrétan belebuktak, az ugyanis annyira félresikerült, hogy a kereskedelmi szervek azt igazándiból csak mint alkatrészt engedték forgalomba hozni.

   Hogy nemcsak a Koncert, de a Calypso gyártása közben is akadt gond rendesen, azt kitűnően mutatja ez az Ezermesterbolt alkatrészválasztékát mutató hirdetés, mely szerint a Calypso magnó selejt hálózati transzformátorait 50 forint / darab áron adták. Még belegondolni is rémes, hogy ahhoz mekkora selejtszázalékkal kellett dolgozni (amúgy természetesen nem kellett volna), hogy hibás trafóból akkora tömegben legyen készleten, hogy azt meg lehessen hirdetni. Mármint ha csak 100 darab beteg trafó lett volna, arra a mennyiségre nem lett volna értelme hirdetést feladni.

   Mindezek ellenére a normálisan összeállt darabok annyira jól sikerültek, hogy ennek a ki tudja hány évtizede porosodó példánynak alig akadt néhány apróbb hibája. Az egyik hiba a gumifelületek kissé elöregedettsége volt.

   A másik pedig az, hogy a szalagtovábbító görgő tengelyének zsírzása annyira összeállt, hogy a görgő csak a tengelyével együtt volt hajlandó forogni. Ezeket a hibákat egy gyors (és nagyon büdös) spirituszos pátyolgatással hárítottam el.

   Hogy az én magnóm fedlapjának belsején is lett volna ilyen filcborítás, az nem dereng, pedig mivel sokat szerelgettem, biztosan sokat is láttam. Épp mint ahogy így másnap délelőttre az sem derengett, hogy a másik, az egyértelműen öregebb magnó szürke tetejének belsején is van-e filc. Ennek mikor a pincébe legközelebb lemegyek, természetesen utána fogok nézni. Ez már csak azért is egészen biztos, mert ezt - az elfelejtést elkerülendő - külön felírtam magamnak.

   Egy újabb apró érdekesség, hogy a jobb állapotú M8-as magnó motorját rögzítő csavarok alatt nem a megszokott fekete, hanem fehér, és valószínűleg nem is gumi, hanem valamiféle puha műanyag alátétek vannak.

   A magnóba alul belenézve, elsőre azt mondaná rá az ember, hogy ez egy ügyes konstrukció. Ez persze sajnos csak a látszat, mert annyi benne a konstrukciós hiba, hogy tulajdonképpen éppen ezekről szól ennek a cikknek a zöme.

   A hangszórót a dobozban nem csavarok tartották, hanem két darab rugóbronz lemez. Ekkor kezdett bennem felmerülni annak lehetősége, hogy ez a magnó egy nullszériás példány, amin a gyárban sokat kísérletezhettek. Amennyiben nem így volt, akkor vagy úgy, hogy ez egy az idők folyamán úgymond "agyonszerelt" magnó, vagy pedig úgy, hogy valaki apránként lopta haza a gyárból, s nem minden részét sikerült tökéletesre összeállítania. Ezek természetesen csak találgatások.

   Hogy feltételezéseimet nagyon is van mire alapoznom, azt kitűnően bizonyítja a tuchel lábaira az árnyékolt kábelek ereinek minősíthetetlen ráforrasztása. Ez kérlek nemhogy egy gyártól, de még egy amatőrtől is csúnya munka!
   Ez a kép amúgy még véletlenül sem ezt a csúnya részletet megmutatni készült, hanem azért, hogy megmutassam milyen lehetetlen helyekre kerültek a panelt a mechanikához rögzítő csavarok. (lásd az egyiket a tuchelt a panelhez rögzítő két másik csavar között) Megmutassam mennyi csavart kellett kitekerjek, míg a következő utáni képen látható panel a mechanikától végre különvált?

   A rengeteg csavart természetesen nem azért tekertem ki, hogy a csupasz mechanikát így szemből nézve is megmutathassam (amúgy persze de, részben éppen ezért tekertem ki őket), hanem azért, hogy meg tudjam mutatni mekkora munka a következő képen látható panel fóliás oldalához történő hozzáférés. Mármint ahhoz bármi alkatrészcsere esetén feltétlenül hozzá kell férni.

   Aki esetleg úgy érezné, hogy az előbbi képen látható panelen a kapcsolósorok és a trimmer potméterek elhelyezkedése valahogy olyan ismerős, azon olvasók kedvéért beszúrtam ide a Koncert M4a magnó beültetési és panelrajzát.

   A motor hőjétől az alsó műanyag fedőlemez általában csak akkor olvadt meg, ha a magnót a felhasználó nem egy sima felületre (asztallap), hanem valami olyanra tette (tipikusan terítő, szék, ágy), ami aztán megakadályozta a hőáramlást. Amit jobbra látunk, az meg tisztára úgy néz ki, mintha egy csehszlovák kábel lenne.

   Hogy az alsó műanyag takarólemezt nemcsak a motor hője képes elolvasztani, hanem valamelyik elektroncsőé is, azt kiválóan bizonyítja a jobb oldali rács elvetemedése.

   Íme a tervrajzon egészen véletlenül mégiscsak ott maradt, a pillanat állj funkciót megvalósító elektromágnes, ami valóban épp csak mozgatni képes a gumigörgőt a szalaghúzó tengelynek nekinyomó mechanikát.

   Miközben a jobbra álló (amúgy valóban álló, merthogy nem tud forogni) gumírozott alkatrész a fék, addig a balra álló kettős gumizású, természetesen forogni is tudó henger a jobb oldali orsózótüske alját és tetejét kapcsolja össze, ezzel valósítva meg az előrepörgetés funkciót.

   A két motor között nemcsak annyi a lényegi különbség, hogy miközben a Papst külső, a másik belső forgórészes rendszerű, hanem a hűtés hatásfoka is. Mármint a jobb oldali motor sokkal kevésbé tud hűlni, mint a balra látható társa.
   Kiváló példával szolgál erre az állításomra az a tény, hogy a minap, mikor ugyanitt a pincében az M20-as magnót próbálgattam, s miközben az épp nagyban balra gyorspörgetett, addig én a kertben az egyik szomszéddal beszélgettem, aközben szegény magnó motorja majdnem kigyulladt.

   Szegény magnó konkrétan olyan büdös motorszagot árasztott, hogy itt sem mertem hagyni! Mármint mielőtt aznap rácsaptam volna a lenti projektjeimre a pinceajtót, a ráhelyezett ventilátorral voltam kénytelen a motort legalább kézmeleg szintig visszahűteni. Mármint ezen a képen az imént említett M20-ast látjuk hűlni.

   Egy a még 1962-ben készült magnóban tapasztalt újabb, talán nem is annyira apró érdekesség (elnézést, hogy kissé csapongok), hogy miközben a lendkeréken már mindhárom szíjpálya megvan, addig a kettővel ezelőtti képen a jobbra látható motor szíjtárcsáján még csak két sebességi fokozatnak van hely.

   Ez pedig felülnézetből mutatja, már amennyire sikerült a témát az azt eltakaró részletek ellenére részben mégiscsak lefényképeznem. Az a két csavar melyekre a piros nyilak mutatnak, szíjcserekor kitekerendő, hogy a sebességváltáskor a szíjat le-fel mozgató mechanikába az újat bele lehessen fűzni.
   Maga a sebességváltás úgy történik, hogy a kissé lenyomott (vagy felemelt) szíj (a motor oldalon) beleakad a jobb felső sarokban látható pöcökbe, ami aztán a szíjat lendületből átveti az alsó (vagy a felső) szíjpályára. A lendkerék oldalon (innen nézve balra és lent) mindeközben ugyanez történik.
   Egy kifejezetten ötletes megoldás (ami amúgy a Koncert magnóból lett átemelve), hogy mivel mind a meghajtó, mind a meghajtott oldali szíjpálya átmérője változik, ezzel megoldható volt, hogy a szíj feszessége ne változzon.
   A szíjpálya hosszának, s ezzel a szíj feszességének változása okozta problémát természetesen azzal a sokkal egyszerűbb megoldással is meg lehet oldani, hogy bekerül a szíj útjába egy automatikus (értsd rugó feszíti) szíjfeszítő kar, ami ráadásul még a használat közben kissé már megnyúlt szíjat is azonos erővel tartja feszesen.

   Mikor ezt a hálózati kábelt megfogó közbetétet kivettem, majd tettem egy olyan irányú kísérletet, melynek keretében kihúzom belőle a kábelt, az első nekifutásra nekem ugyanúgy nem sikerült, mint ahogy később a lemez közepéből a gumi (vagy műanyag) átvezetőt kivenni sem. Ez kérlek konkrétan az "ezt meg mégis hogy a csudában szerelték össze" kategória.

   Ami még az előzőnél is érdekesebb feladat, az a kimenőtrafót tartó, a képen piros kereszttel jelölt M3-as csavar kitekerése, melynek fejéhez a magnó jelenlegi leromboltságának állapotában legfeljebb kanyarcsavarhúzóval lehetne hozzáférni.
   Ennyi hiba, konkrétan konstrukciós rémálom láttán szerintem teljesen egyértelmű, hogy a deszkamodell után nem lett volna szabad a nullszériát gyártásba engedni, arra a gyártósort felszerszámozni.

   A hálózati trafót például azért kellett egy kissé megdönteni, mert ha egyenesen állna, akkor a jobbra és fent látható részétől nem lehetne a mechanikát a dobozba beletenni, az ugyanis felakadna abba a fémlemezbe, amibe a magnó alját tartó csavar tekeredik bele.
   Az ugyan nem képezheti vita tárgyát, hogy a trafó ferdén történő elhelyezése megoldás volt a problémára, csakhogy közben az is teljesen egyértelmű, hogy ez a problémának egészen biztosan nem a legkorrektebb megoldása. Mármint mikor ez kiderült, még valamikor a deszkamodell kapcsán, akkor egyszerűen csak át kellett volna rendezni a tápegység alkatrészeit úgy, hogy a modul (mármint ez a magnóból így egyben kivehető rész) innen nézve jobb szélére valami a trafónál alacsonyabb alkatrész kerüljön.
   Ezt a megoldást ha én követem el, akkor nyugodtam lehetek rá büszke, hiszen megoldottam a problémát, de mikor ugyanezt egy mérnökgárda műveli, az azért a dolgoknak valahol már nagyon az alja.

   Miután az innen fentebb látható képekhez már majdnem minden szöveget megírtam, akkor felkerekedtem és lejöttem a pincébe. (aznap már túl sokat ültem) A videókhoz tartozó szövegeket azért nem írtam meg, mert azok egyrészt ekkor még nem készültek el, másrészt ami mégis, az viszont nem volt megszerkesztve.
   Hogy volt-e bennem bármi rendcsinálási szándék? (időnként megesik, hogy van bennem olyan) Szerintem nem, ugyanis már eleve nem is úgy voltam öltözve (csak a bordó köpenyem volt rajtam), inkább csak körbenézni jöttem le.
   Amint itt álltam, s épp nagyban a roncs M8-ból kiszedett két szíjat, valamint a szalagorsókat bámultam, egy kicsit összezavarodtam. Mármint annak tekintetében, hogy a lakásba mit kell felvinnem. Ennek oka egyértelműen az volt, hogy a listát a készítendő képek soráról elfelejtettem lehozni, így kénytelen voltam magamban felidézni, hogy mely képek hiányoznak még.
   Mit ne mondjak, ez azért tényleg nem volt egy egyszerű feladat. Mármint azért nem, mert a listára eredetileg felírt 28 képhez később hozzájött az egyik nap 7, a másik nap pedig 17, melyek közül képtelen voltam megjegyezni (ezért készült a lista), hogy mit kell lefényképeznem még. Valószínűleg ezért történt, hogy idővel úgy döntöttem, hogy a lakásba a szíjakat és a szalagot is felviszem.

   A következő döntésem az volt, hogy a roncs BRG M8-ast majd csak valamikor jóval később bontom el. Hogy miért, valamint mit jelent nálam a jóval később? Szóval az úgy van, hogy van a szekrényben egy M20-s magnó, mint az M8-as tranzisztoros utódja, amibe az előző képen látható szíjakat bele szeretném tenni. Amennyiben az M20-ba a szíjakon felül bármi más alkatrész is kell, akkor azt úgy a legkényelmesebb az elbontásra ítélt magnóból kiszerelni, ha az még nincs eltéve.
   Aztán ott van még oknak az is, hogy a 2024-es lomizás kapcsán sikerült vennem a vasgyűjtőktől egy M11-es magnót, s ha azt a témát a két másik BRG magnóval nem egy hullámban dolgozom fel (mármint konkrétan most azonnal), akkor talán már sosem leszek képes újra rávenni magamat a magnószerelésre. No nem mintha nem lenne még készleten egy rakat bemutatásra váró magnóm...

   Hiába vagyok (nem is kicsit) dobozmániás, mivel az újrahasznosítására nem sikerült értelmes tervet kidolgoznom (amúgy értelmetlent sem), valamint ez a doboz már erősen lelakott, így ha nem is most, de idővel valószínűleg el fogom bontani.

   Az elbontás konkrétan azt jelenti, hogy mielőtt ezt a dobozt kidobnám, előtte kiszedegetem belőle azokat a fémből készült apró alkatrészeket, melyek aztán az apróvas, az összekötő elemek, esetleg a távtartók toldók feliratú dobozba fognak kerülni. Már ha egyszer valóban képes leszek lefuttatni az anyagok szétválogatása című, már hosszú évek óta folyton csak emlegetett projektemet.

   Mikor a pincéből a szíjakkal már majdnem eljöttem, egyrészt abba a problémába akadtam bele, hogy az imént mégis miért és hol terveztem a pincéből a lakásba a szalagokat felvinni, másrészt pedig abba, hogy mégis melyik marha (el ne áruld) rakta a fényképezőgép kupakját az asztallal átellenes polcra. (lásd azt srégen elhelyezkedni az erősítős szobaantenna mellett)

   Mivel ez a magnó kívülről nem tiszta, ezért sejtettem, hogy belülről sem lesz az. Mármint a magnó belseje annak ellenére poros, hogy az eltelt majdnem két évtized távlatából felmerült bennem annak emléke, hogy a hálózati kábelt én cseréltem ki. Márpedig ha kivettem a dobozból a mechanikát, akkor az nálam elképzelhetetlen, hogy mindent ne porszívóztam volna körbe.

   A magnó újra történő durva beporosodása még véletlenül sem odalent a pincében, hanem még itt fent a hallban történt. Mármint a miénk egy ki tudja miért, de annyira poros lakás, hogy egy ilyen mindent eltakaró porcica nálunk bárhol előfordulhat. Például úgy két hete történhetett, hogy egy erősebb nyári szélroham - mint huzat - egy ennél jóval nagyobb, már-már öklömnyi példányt sodort ki a heverőm alól. Én meg csak néztem rémülten, hogy az a nagy formátlan szürke izé mégis miféle vadállat lehet. Szerencsére a pormacskák nem karmolnak.

   Ha már épp említésre került a görbület, akkor íme egy másik kitűnő példa. Mármint a nyáklap hullámosságát még csak véletlenül sem a fényképezőgép optikájának torzítása okozza.

   Amit a képen látunk, az nem egy elrejtett kötés, hanem csak valaki (lehet, hogy még a gyártó) a hangszóróhoz futó vezetékek nem kevés többletét azzal a különös megoldással tűntette el, hogy beledugta egy szép piros mipolán csőbe. Megoldás a Terta 811-es magnó esetében ugyanerre a problémára az volt, hogy tettek a két vezetékre egy apró csatlakozót.
   Hogy ismét szidjak valami részletet a magnón, ezért elárulom, hogy az M8-ast úgy kell kidobozolni, hogy a mechanikát a dobozban rögzítő 5 darab M3-as csavar kitekerése után a készüléket fejjel lefelé kell fordítani, majd egyszerűen csak le kell emelni a tulajdonképpeni magnóról a dobozt.
   Hogy ezzel a megoldással mégis mi a baj? Nos egyértelműen az "egyszerűen csak" meghatározás közel nulla valóságtartalma. Mármint hiába a nyugodt környezet, a nem hajt a tatár hozzáállás, a magnó szétszedésekor valahogy mégiscsak felgerjedt bennem a "ha még valahol beakadsz, akkor tuti, hogy szétcsaplak" érzés.

   Bár ez nekem teljes mértékben már csak az ebédet követően sikerült, de amiket akartam, azokat az alkatrészeket mind elmosogattam, majd kitettem őket a napra száradni, mondván két nap alatt a napon még a kissé megnedvesedett fadoboz is biztosan ki fog száradni. Erre fel másnapra 20 fokos hőmérsékletcsökkenéssel beköszöntött az ősz.

   Vajon a felületkezelésnek milyen részlete maradhatott el a bal oldali potméter fémkupakjának esetében, amitől az a ki tudja miféle kémiai hatás eredményeként világos poros szürkére rohadt, miközben a jobb oldali potméternek még kutya baja.

   Mikor a pince mélyén a bordó kabátom bal zsebében található kesztyűk közé az elbontásra ítélt M8-as magnóból kiszedett EM80-as varázsszemet betettem, akkor annyira tudtam, hogy azt vagy össze fogom törni, vagy ha nem, akkor valahova el fogom keverni, hogy meg sem lepődtem rajta, mikor a cső végül az ingzsebemből került elő.

   A tartalék varázsszemet amúgy azért hoztam fel, mert a magnóban lévő társa annyira sokat futott (amúgy persze fűtött és emittált), hogy már alig van valami fénye. Hogy ebben a csőben meg ferdén áll a belseje? Ugyan mit számít ez annyi konstrukciós hiba mellett, mint amennyit eddig felsoroltam...

   A "H" valószínűleg a hangszórót jelenti, a 10 a szélességet, a 15 a hosszat (merthogy ez egy ovális hangszóró), a 9M pedig a magasságot. Mindeközben mint az a balra látható jelből kiderül, ez a hangszóró már nem a telefongyárban, hanem a Videotonban készült.

   Mivel azokhoz a régről megmarad részekhez még nem nyúltam, átnéztem a még több mint egy évtizede létrehozott maradék mappákat, majd nekiálltam kiválogatni belőlük a közlésre érdemesnek ítélt képeket.
   Ez a kép, ez kérlek nekem úgy feladta a leckét, hogy ezt már napokkal ezelőtt is nézegettem, akkor azonban nem jöttem rá, hogy mégis mi a csudáért tettem félre. Ez amúgy egy a Vateráról származó kép. Kezdetben azt hittem, hogy azért tettem el, mert mondjuk a ma boncolt szebbik magnót nem a piacon vettem, hanem az említett népszerű hirdetési oldalon, csakhogy ennek a magnónak a teteje nem fekete, hanem szürke.
   Mire én rájöttem, hogy ez a kép csak azt akarja megmutatni, hogy valaki (akár a gyártó) lecserélte a magnón a Calypso feliratot Qualitonra, ami amúgy az M20-as fantázianeve (bár az Qualiton Hi-Fi), valóban hosszú napok teltek el.

   Ezt a képet csak azért szúrtam be ide, mert ennek a lényegére még azóta sem jöttem rá. Mármint bár ott van balra az 1964-es Rádiótechnika évfolyam bekötve (korábban abból idéztem a magnót már igencsak nagyon váró cikket), csakhogy az én példányom borítója nem ilyen márványmintás, hanem sima egyszínű fekete.

   A korábban készített lista részlete azért került ide, mert már csak a felírt két videót kell elkészítnem. Hogy ebbe a cikkbe a képek és a szövegek (majdnem) teljesen összevisszasága okán mennyire zavarodtam bele, azt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy miután a két videó elkészült, azokat még csak véletlenül sem oda szúrtam be, mint ahol már eleve meg volt írva a hozzájuk tartozó szöveg. Ez persze lényegtelen, épp csak nekem okozott némi szerkesztési problémát.

   A jobb oldali orsózótüske tengelyéről úgy tűnt el a zsír, mintha soha nem is lett volna rajta! Bezzeg azt, hogy ez micsoda szörnyű csikorgó hangot eredményezett, azt persze elfelejtettem megörökíteni.
   A magnó - mint média - persze már csak ilyen. Mármint olyan, hogy használat közben hol ez, hol az, hol meg amaz a része esik szét, áll be, szakad el, vagy ha épp egyik sem, akkor valami elektronikai hibája lesz.

   Mit ne mondjak, amit az M20-asról levettem, az nem egy minőségi szalag. Mármint ott ahol nem fekete (amúgy barna), vagyis nincs rajta vasoxid, azon a részen hangot sem fog adni a magnó, legfeljebb csak a gazdája jajdul fel a drop out (hangkimaradás) kapcsán.

   Miközben én alapvetően egy a 70-es években a hétfőnkénti rádiókabaréban futó Krahácsi Atyafiak (nyomják Krahácsot) kabaréjelenetet szerettem volna a pocsék minőségű szalagról lementeni, az nem sikerült, mert az alaplapi hangkártya driver mintha nem a valóságot mutatná. A mikrofonbemenet (mármint a hangkártyáé) ugyan élt, csakhogy hiába váltottam át a line bemenetre, a rendszer mégis úgy viselkedett, mintha az ott sem lenne. Arról már nem is beszélve, hogy nálam a hátlapra külön kivezetett aux bemenet már eleve nem is szerepel a bemeneti eszközök között. Szerintem az van, hogy ennek az alaplapnak nem írták meg rendesen a Windows hetes meghajtó programját.

   Az évtizedek elteltével készített első próbafelvétel egészen jól sikerült. Már úgy értem, hogy a később készített többi már kevésbé sikerült jól. Valószínűleg ahogy azt már csak az öreg alkatrészek szokták, valami elfáradt a előmágnesező áramot beállító áramkörben, ezzel okozva a fülnek némi igencsak kellemetlen torzítást.

   Valamelyik a magnót bemutató cikkben azt olvastam, hogy ez a készülék annyira jóra sikeredett, hogy a műszaki leírásban megadott paramétereit még erősen csökkent hálózati feszültség esetén is képes hozni. Vagyis nem lassul le benne a motor, mint ahogy a csövek sem hagyják abba az emittálást. Most viszont, hogy a hálózat feszültsége inkább felette van a 230 voltnak, mintsem alatta, bőven van oka a motornak melegednie.
   Mindeközben ezzel a képpel azt szerettem volna megmutatni, hogy a korábban mutatott régi szériás magnóval ellentétben, itt bekerült a motor és a mechanika közé egy fehér műanyagból készült közbetét.

   Mikor a magnó már bele volt csavarozva a dobozába, s már az alsó takarólemez is rajta volt, épp csak a gumilábakon keresztülfutó csavarokat nem tekertem be, már vehettem is le róla az alját.

   Mégpedig azért rövidebb, mert ha ugyanolyan hosszú lenne, mint amilyen másik három, akkor a csavar vége telibe trafálná a hálózati trafó egyik lábát. A rövidebb csavar - mint a probléma megoldása - már csak azért is érthetetlen, mert mind a négy csavar lehetett volna ugyanúgy rövidebb, mint ahogy az az egy, amelyik konkrétan ebbe a pozícióba való.
   Mit ne mondjak, szerintem egyáltalán nincs rajta mit csodálkozni, hogy ezt a kis szörnyszülöttet éveken át visszadobta a Kermi. Hogy nem igaz, hogy régen minden jobb volt, arra kitűnő bizonyítékkal szolgál a Rádiótechnika újságban a BRG M8 magnó típushibáit és azok elhárítását közlő cikksorozat.

   A kúszó szalaggal az a gond, hogy mivel ezt felvétel közben pillanat állj állásban is megteszi (mármint ha lassan is, de kúszik a fej előtt a szalag), ezért egy olyan fura jel kerül a szalagra, mintha egy felvételt az eredeti sebességénél jóval gyorsabban játszanánk le.
   Ez a fura jelenség annál fokozottabban érvényesül, minél több szalag van a felcsévélő orsón. Mármint annak hatására jobban húz a súlykuplung, miközben ugyanez a rendszer a leeresztő orsó alatt egyre kevésbé fékezi a szalagot.
   Amúgy kiderült az ok, épp csak arra nem jöttem rá, hogy ki akasztotta ki helyettem azt az apró rugót, ami egy filcdarabka közbeiktatásával rászorítja a törlőfejre a szalagot. Igazándiból úgy volt, hogy ez a lehetőség a jelen videó előállítását megelőzően nekem bizony még csak eszembe sem jutott, pedig amúgy szerepel a korábban említett típushibák felsorolásában.

   Mivel a pincébe egy ott felszerelt óra mutatóit sárgára átfesteni amúgy is le kellett mennem (már vagy a harmadik réteg festéket kenem fel rá, de még mindig nem takar), így a roncs magnóból az innen hiányzó távtartót felhozni nem jelentett gondot.

   Már csak azért sem, mert az időközben elszakadt, amúgy a számlálót meghajtó szíjnak még száradnia kell. Hogy sikerült-e a szíj vulkanizálása? Nos nem, mert ez valami olyan fura gumi, ami a megmelegítése után ragacsos marad. Mármint akkor is, ha már rég kihűlt.
   Hogy a szíj miért szakadt el? Meglepő módon nem azért, mert elérett, hanem mert egy óvatlan mozdulattal sikerült belöknöm a felcsévélő tüske alá, ahol is megszorult, a motor ereje által megtépődött, majd úgy eltűnt, hogy hosszú perceken át még elemlámpával is kerestem a hallban.
   Hogy a szíj végül honnan került elő? Belülről a magnóból, de nem tudom megmondani, hogy pontosan honnan, mert látszani nem látszott, hanem csak az egész magnó forgatásakor köpődött ki.
   Hogy mégis minek piszkáltam a magnót a számlálót meghajtó szíj közelében? nos azért, mert a jobb oldali fék egyszer csak egyáltalán nem működött. Mégpedig konkrétan annyira nem, hogy a még gyári rögzítőfestéket fel kellett törjem az excenteren, majd a fékgumit vagy három milliméterrel odébb kellett állítsam.

   Mikor a pincéből felhozott, az imént mutatott távtartó hiányhoz tartozó csavart nem tudtam betekerni a helyére, akkor még azt hittem, hogy a csavar menetében van a hiba. Amúgy a menetmetszőbe belehajtásakor keletkezett forgácsok alapján bőven volt a csavarban hiba, csakhogy a betekerhetetlenségének nem ez volt az igazi oka, hanem az, hogy az előző csavar beletörött a lyukba.

   Mivel a számlálót meghajtó szíj vulkanizálása nem sikerült, megpróbálkoztam a körömlakkal történő megragasztásával, azonban ez az ötletem sem vált be. Annyit viszont az egész magnó nem ér, hogy az O-Ring Kft-nél vegyek bele egy új szíjat!

   Bár valaha tán élni sem tudtam volna a magnóm nélkül, mára én ezt a médiát már annyira nem szeretem, hogy bár több, a BRG M8-nál természetesen sokkalta korrektebb magnóm is van, azokat sem kapcsolom be.
   A kis AKAI magnóban már vagy 10 éve nem járt az áram, a UHER csak akkor van bekapcsolva, mikor meghallgatok rajta valami talált magnószalagot, a nagy AKAI magnón pedig csak a szépségük miatt szoktam megforgatni az orsókat.

   A magnót az előszobába kitéve, először hoztam magamnak egy kávét, majd míg a készülék hűlt, én közben neveket adtam a képeknek. Mikor néhány perc múlva az előszobába kimentem, mondván leviszem a magnót a pincébe, akkor amolyan igazi békebeli elektroncsöves magnóillat fogadott. Mármint kissé égő motorszag, ami az elektroncsöveken felmelegedett por szagával elegyedett.
   Hogy ez a magnó még az én életemben elő fog-e kerülni a pincéből? Szerintem nem. Az viszont biztos, hogy amint ezt odalent elcsomagolom, menten kiválasztom helyette a következő boncalanyt, ami amúgy végül az M8 utódja M20-as lett. Erre az volt az ok, hogy míg csak a BRG magnókat le nem tudom, addig nem tehetem el az asztalról az M8-as roncsot, mert ugye bármikor kellhet belőle valami.
   Miután ez a cikk elkészült, elmerengtem rajta, hogy a sor végére, vagy épp ellenkezőleg, inkább az elejére tegyem. Hogy mi vett rá, hogy az előre megírt ekkor már több mint 800 szétszedtem cikk elé kerüljön ez a cikk, az rejtély... Mármint másnap délelőttre már nem emlékeztem rá, hogy mi volt rá az ok.