Már évek óta szerettem volna szétszedni, valamint természetesen bemutatni is egy motoros beállítású tükröt, csak ugye nem volt itthon belőle példányom, kérni pedig azért nem mertem, mert akkor olyan egyszerűen nincs, hogy ne kapjak mellé még legalább öt másik bemutatandó érdekességet is. Ez egészen biztos, mert már többször is jártam így.
   Most viszont úgy jártam, hogy idén ez már a harmadik, csak úgy egyszerűen eldobva, vagy mint jelen esetben a helyéről letörve talált motoros beállítású tükör. Ez mondjuk nagyon törött, ellenben ennek még a vezérlése is megvan! A másik kettőről viszont semmit sem tudok. Ezt konkrétan úgy kell érteni, hogy jelen pillanatban még (vagy már) azt sem, hogy pontosan merre is rejtegetem őket.

   Úgy voltam vele, hogy ha kibírja hazáig a bicaj csomagtartóján, akkor jó, de ha elveszítem - a másik kettő okán - abba sem fogok belehalni. Mint az látható, kibírta a hazáig tartó utat. Gondolom mivel egyszer már leszakadt a helyéről, most már tudta mire számíthat, s kapaszkodott rendesen.

   Ennek a képnek annyira, de annyira semmi köze sincs a ma bemutatásra kerülő motoros tükrökhöz... Ha csak az nem, hogy ezt a fele játékautó futóművet is az úton találtam, és természetesen ezt is elhoztam.

   Ez az egyik olyan tükör, melyről jelen pillanatban nem tudom, hogy merre lehet. A másikat vagy nem fényképeztem le a beszerzés helyszínén, vagy mint ahogy azt szoktam, elkevertem a csodás eseményről készült képeket.

   Míg ez a tükör stabilan tartotta helyét az előtérben, addig a két másik is, csak azokról nem tudtam megállapítani, hogy éppen hol teszik ugyanezt. Felkutatásuk megnyitásaképp benéztem az előtérben található szekrény aljába, mert ott volt egy gyanús küllemű nejlonzacskó, abban azonban nem tükör, hanem valami érthetetlen okból egyszerűen csak szemét volt. Második helyszínként Ilonka néni pincéje következett, ahol is találtam egy fél benzinmotoros fűnyírót, motoros tükröt azonban nem. Utolsó mentsvárként azt a két polcot tekintettem meg, melyeket Ilonka nénitől hoztam át a fáspincébe.
   Mivel az említett helyen sem jártam sikerrel, azonban az egyik polc szélén megtaláltam azt a nagyfejű gombot, amiről még hiányzott egy (esetleg több) réteg lakk, gondoltam míg a két elbujdokolt motoros tükör fellelési helyén töröm a fejem, addig legalább ezt az apróságot elintézem.

   Majd hozzácsaptam az apró részprojecthez az első esztergakésem, és mindent jól összevissza maszatoltam lakkal. Na ekkor ugrott be (már úgy értem, hogy mint egy újabb tükörfellelési helyszín) az útszóró sós pince.
   Egy darabig ugyan jól elvoltam az újra bekapcsolhatatlanná vált elemlámpával, de aztán eszembe jutott, hogy feleslegesen piszkálom szerencsétlent, merthogy időközben az említett pincébe már sikerült beszerelnem a világítást. Mivel a sós zsákok és a kerti szerszámok között sem találtam tükröket, ezért újra kerestem magamnak egy teljesen más irányú feladatot.

   Mivel csak így ránézésre képtelen voltam megállapítani erről a minap kezembe akadt tengelyről (amit amúgy egy 250-es MZ motorblokkjából szereltem ki), hogy a jelenlegi felszerelésemmel képes lennék-e hosszában átfúrni, majd a lyukba 8-as menetet varázsolni, ezért csak ültem bambán az összecsukható munkapad elé helyezett szintén összecsukható székemen. Mikor nagy nehezen tudatosult bennem, hogy épp a biciklis szekrényt bámulom, odamentem és kinyitottam az ajtaját.

   Ahol is őszinte meglepetésemre megtaláltam egyrészt a balra látható tükröt, majd a zöld szatyorban a párját, valamint a kettejük között elterülő kihúzható szárítót, ami már évek óta úgy élt a tudatomban, mint egy a motoros tükrökhöz hasonló sorsú, vagyis láthatatlanul mélyre keveredett, természetesen szintén szétszedendő tárgy. Ahogy az ajtót kinyitottam, mindjárt eszembe is jutott, hogy ahányszor ezt megteszem, mindig le is fejelem.

   Már úgy értem azért, mert felülről belelóg az ajtórésbe. Na most teljesen hiába jutott eszembe a már ki tudja hányszor megesett kellemetlen történet, ugyanis ennek ellenére újra sikerült az ajtót lefejelnem. Ráadásul mind befelé, mind pedig kifelé jövet. Befelé azért, mert a környezet helyett a kezemben tartott ócska zöld zacskóra koncentráltam, míg kifelé azért, mert a kikerülendő munkapadra.

   Hogy ezt a valamit a tükröt beállító motorocskák vezérlőjének néztem, arra az szolgál mentségemül, hogy míg egyrészt a megtalálásakor meglehetős sárréteg volt rajta (amúgy most is), másrészt azóta sem néztem meg tüzetesebben. Szóval mivel ez a valami nem az mint aminek gondoltam, egyből ment a vödörbe.

   Kezdetben még úgy volt, hogy addig klopfolom a tükröt, míg csak ki nem derül, hogy minek megy bele az áram, csak aztán úgy döntöttem, hogy megbízom abban a feltételezésemben, miszerint a két vezeték a tükör fűtéséhez vezet.

   A jobbra látható hatalmas rugó megszerzéséhez be kellett vetnem a harapófogót. Hogy ez a művelet megérte-e a fáradtságot, arra akkor lesz igenlő a válasz, mikor majd beépítem a rugót valamibe, vagyis valószínűleg soha.

   Hogy miért a pince előtti folyosón történik a szétszedés? Nos azért, mert ugye minek vigyem fel a lakásba a teljesen lényegtelen, ráadásul hatalmas és még koszos is alkatrészeket, mikor azokat jobb még idelent kidobni. Ennek az amúgy nagyszerű gondolatmenetnek az lett a hátulütője, hogy mint az kiderült, a torx fejű csavarokra a pincében nem vagyok felkészülve.

   Ezzel a csinos kis készlettel könnyedén elintézhető a csavarfejeknek szükséges süllyesztés. Most ugyan semmi szükségem rá, máskor azonban még lehet! Ezt konkrétan úgy kell érteni, hogy egészen idáig nemcsak arról nem tudtam, hogy van nekem ilyenem, hanem még arról sem, hogy létezik egyáltalán ilyen készlet.
   Ebből szerintem, ha nem is most, de idővel az lesz, hogy egyrészt ezek a bigyók bekerülnek a tűreszelőkhöz készült tartóba, másrészt az, hogy nemcsak ezek kerülnek bele, hanem a többi olyan apróság is, melyeknek (illetve inkább nekem) jobb ha nem egy fiók mélyén hevernek, hanem lehetőleg valahol szem előtt.

   Ezt a ki tudja mit érzékelő kétlábú alkatrészt ellenben igen. Egyébként az előző képen látható csatlakozónak azért van olyan relatív sok lába, mert nemcsak a tükröt beállító motorok három vezetékét, illetve ennek a valaminek a két lábát, hanem még a tükröt behajtó motor vezetékeit is át kellett vezetni valamin.
   Ez az érzékelő amúgy több kedves olvasó megfejtése szerint is a külső hőmérséklet érzékelője, ami azért került a tükör kasznitól távol eső részébe, hogy a mérést minél kevésbé befolyásolja az átmelegedett motor, vagy a belső tér hője.

   Na ezért, illetve ezért is intéződött ez a szétszedés idáig a pincében. Miután a kosszal kivégzett kesztyűmet átettem a kisvödörbe (melyben a többiekkel együtt a fürdetésre vár), lemostam denszesszel a munkapadot, hogy legközelebb ne fogjon.

   Mivel a munkapad felületének letakarításához bevetett régiféle spiritusz valami rettenetesen büdös, szerintem nincs rajta mit csodálkozni, hogy oly sebesen sikerült a pincéből kimenekülnöm, hogy a három tükörmeghajtás, valamint a hátterükül látható tükörbehajtó mechanika az előtérben maradt.

   Idővel persze (ami jelen esetben mindössze néhány napot jelentett) eljutottak az asztalomig, ahol is a látványuk kapcsán menten azon kezdtem el törni a fejem, hogy egyrészt minek szedek össze minden szart (mely kincseket aztán évekig őrizgetek a pincében), másrészt melyik példány legyen az elsőnek elpusztított.

   Hogy miért maradt el a koszos vackoknak korábban beígért fürdetés? Nos azért, mert egyrészt egy gyors próba alapján mindhárom meghajtás működőképesnek bizonyult, minek okán nem szerettem volna őket egy alapos mosással tönkretenni (vagy legalábbis a működést bemutató videó elkészülése előtt nem), másrészt nem akartam tovább halogatni a bemutatót.
   Mi az, hogy miért nem? Nos azért, mert már annyi minden megkezdett projectre legyintettem, mondván majd mindjárt befejezem, ami aztán mégsem történt meg, hogy most már tényleg nem kellene a befejezetlen tételek számát szaporítanom.
   Illetve itt kívánom megemlíteni azt a nagyszerű tervemet, miszerint beleállok abba az amúgy hatalmas feladatba, hogy ami listám csak van (mármint az eddig felhalmozott elmaradásaimról), azokat zsinórban mind lenullázom. Hogy aztán ebből mi lesz (mármint azon tény tükrében, hogy ez nekem valamiért eddig még sohasem sikerült), arra még magam is kíváncsi leszek.

   Mivel még többszáz lapnyi A3-as papírom van, így nem éreztem különösebb veszteségnek a jelen példány száradt sárral történő kinyírását. Illetve ez úgy van, hogy reményeim szerint a szétszednivaló kincseim előbb fogynak el, mint a nyomtató alatt őrizgetett papírkupac.

   Hiába tetszik ez a valami, ha egyszer nem jó semmi másra. Itt aztán menten nekiálltam azon töprengeni, hogy mégis mi a csuda olyanom van, amit meg kellene billegtetni. Egy szem értelmes ötletként egy napelemtábla napkövető mechanikája jutott eszembe, amit ki lehetne hozni egy ilyen meghajtásból, ezt azonban egyrészt erőltetettnek éreztem, másrész feleslegesnek is, hiszen nincs is napelemem. Illetve ez nem pontosan így van, hiszen kiszedtem néhány kicsit napelemes lámpásokból, csakhogy azok összesen nem adnak annyi energiát, mint amennyi a tükörbeállító mechanika megmozdításához szükséges.

   Csak egy majdnem hétköznapi csavarmenet. Ez itt az anya, melynek formája jelen esetben nem azért azért nem tömör, mert kispórolták belőle az anyagot, hanem azért, hogy ha erőszakot akarunk tenni a tükrön, akkor azt az átugráló menetek lehetősége okán megtehessük. Ezt úgy kell érteni, hogy a képen látható valami (megfelelő energiájú erőltetés hatására) középirányban összerugózik.

   Aztán persze visszatettem, a szerkezet azonban nem élte túl a procedúrát. Már úgy értem, hogy mielőtt szétszedtem volna, akkor még mindenféle akadozás nélkül működött, most azonban már csak nagyon ritkán hajlandó elindulni. A hibát valószínűleg nem én okoztam (amúgy persze de), hanem az, hogy a mindenhonnan szóródó sár a kerekek fogai közé került.

   Bármennyire is nem úgy néz ki, ez itt akkor is egy, akarom mondani mindjárt két darab nulla középállású polaritásváltó kapcsoló, ami a valóságban ennyi (vagyis nulla) alkatrészből úgy jön ki, hogy míg a krokodilcsipeszeken +/- 12 volt érkezik a tápegységemből, addig az egyes motorok lábait hol ide, hol oda, vagy épp sehová sem érintve, a motor hol erre, hol arra forog, vagy egyszerűen csak áll.

   Ezek ketten, bár a forrásuk, mármint a tükrök formája erősen eltért egymástól, mechanikailag teljesen egyformák. Mikor épp azon kezdtem volna törni a fejem, hogy melyiket szedjem szét, anyám a konyhából jelezte, hogy már ne fogjak bele semmibe, mert elkészült az ebéd.

   Mivel ebéd után (a már megszokott alvás helyett) folytatni szerettem volna a szétszedést, ezért csak egy töltött csirkecombot ettem meg, valamint egy csomó mellésütött zöldséget is, meg persze tört krumplit is jó sok zafttal.

   Mivel egyet már megmentettem közülük, így ennek a példánynak vége. Már úgy értem, hogy úgy fogok hozzáállni a szétszedéséhez, hogy annak nem lesz folytatása az összeszerelés.

   Mivel nem láttam benne semmi másképp összerakható részletet, gondoltam simán vissza fogom tudni építeni. Na ez volt az az akcióm, ami még harmadik nekifutásra sem sikerült, mire fel szégyenszemre feladtam a további kísérletezést.

   Mint az a jobbra látható mechanikai elem sérüléseiből egyértelműen kiderül, nem igazán finomkodtam a leszerelésével. Amúgy itt, mármint ennél a résznél kellett volna kezdenem. Vagyis először a jobbra látható (most már nem annyira) kerek valamit kellett volna lepattintanom.

   Mire fel előkaptam a tartóból egy durvább csípőfogót, majd szétharapdáltam vele a szénkeféket is tartalmazó műanyag idomot. Nem arról van szó, hogy még nem mutattam modellmotort, hanem arról, hogy ez annál a példánynál egy sokkalta komolyabb, konkrétan igencsak tartós valami.

   Miután a két túlélőre rátekergettem a vezetékeiket, egyből neki szerettem volna ugrani a tükröt behajtó mechanika bemutatásának, az azonban nem volt meg! Ráadásul nemcsak úgy egyszerűen nem, hanem sem idefent a pulton, sem odalent a pincében az előtérben, de még csak a szemetes vödörben sem volt! Később persze előkerült, de mikor ezt a cikket írtam, akkor még csak ötletem sem volt rá, hogy mégis honnan a csudából fog előkeveredni.