Hogy erre a polcra ilyen szépen fellássak, fel kell állnom az amúgy lábtartóként használt sámlira, aminek sajnos gyakran az a vége, hogy egyszerűen csak billegek rajta, a boncolásra váró kincseim tömegéből azonban el már nem veszek semmit. Ez persze a jelen képen látható, szétszedésre váró tömegen nem látszik, hiszen az eredményeimről gyakran, az eredménytelenségeimről azonban már csak ritkán szoktam beszámolni. (hát persze...)

   Az egyik ilyen eredménytelenség ezzel az mp4 lejátszóval kapcsolatos, mert ezt hiába forgattam, néztem meg minden oldaláról igen alaposan, végül semmiféle fogást sem találtam rajta. Azt persze megtehettem volna, hogy ráharapok a szélére egy kombinált fogóval, aztán a csorbulástól indulva úgy nyitom ki, mint mondjuk valami konzervet, csakhogy ezt a vandálságot nem szerettem volna elkövetni.
   Mi az, hogy miért nem? Azért nem, mert ez a valami tökéletesen működik. Az mondjuk igaz, hogy nem találtam olyan mp4-es fájlt (vagyis videót) amit hajlandó lett volna lejátszani, de mivel ez részemről nem volt irányába valódi követelmény, így ezt nem voltam képes a szemére vetni. Már úgy értem annak fényében, ahogy ez az apró valami szól.
   Elmondjam, hogy hogyan szól? Elmondom. Valami k*rvajól! Szó szerint olyan mértékben sikerült meglepnie a hangjával, hogy nemhogy nem bántottam, hanem még kifejezetten vigyáztam is rá, ami nálam mondhatni ritkaság számba megy.

   Az előző gazdája mondjuk annyira mint én nem, mert ugye az a benyomódás ott balra fent, az egy meglehetősen csúnya hiba. Mivel a működést nem érinti, én meg nem nézegetem a dobozkát hátulról, engem ugyan nem zavar.

   Ez pedig a típusa, valamint az egyéb fontos adatai, élükön a memória 1GB-os méretével, amiért az eladó valósággal bocsánatot kért a piacon. Mármint azért, hogy ilyen kicsi.

   Azt a fekete foltot a kép közepén, azt viszont már én követtem el. No nem szándékosan, hanem az úgy volt, hogy a SONY fülesemnek mállik a burkolata, amiből egy darabka valami csoda folytán bemászott az előlapi plexi alá, onnan kipiszkálhatónak azonban már nem bizonyult.

   Ez a lakattal jelölt kapcsoló szolgál arra, hogy ne tudjon a lejátszó a zsebünkben csak úgy egyszerűen véletlenül bekapcsolni. Hogy az éppen futó beállításokat is rögzíti-e, azt viszont még azóta is elfelejtettem kipróbálni.

   Miután leperkáltam érte a piacon az áraként kialkudott 500 forintot, őszinte meglepetésemre kaptam hozzá egy töltőt, egy kábelt, és még egy fülhallgatót is. Utóbbi eszközt pusztán higiéniai okokból nem hoztam el. Mert ugye ki tudja kinek, kiknek a fülében járt, mire a lomos piacra sodorta szomorú sorsa.

   Mivel a lomos piacokon mindenki mindenre azt mondja, hogy tökéletesen működik (tisztelet a kivételnek), illetve azt, hogy csak elem kell bele, vagy épp most merült ki benne az akku, én meg már tudom, hogy egy ilyen kijelentésnek pontosan mennyi a valóságalapja (nulla), így nem igazán lettem volna meglepődve, ha ez a valami egyáltalán nem működik.
   Ehhez képest komoly meglepetésként ért, hogy hazahozása után még a pincében összeállítva a rendszert, azonnal töltődni kezdett az akkumulátor, valamint egy fél szovjet fejhallgatót rádugva, azonnal megszólalt.
   Amit ezen a képen látunk, vagyis az összevissza nevű fájl úgy keletkezett, hogy kipróbáltam a készülék felvételi funkcióját. Mivel nem szedtem szét, így fogalmam sincs, hogy hol van benne a mikrofon, az azonban biztos, hogy rendben működik.

   Gondolom még a videókat is rendben lejátszaná, ha lennék szíves utánanézni, hogy milyen felbontásút, illetve kódolásút szeret. Ha már itt tartunk, akkor megemlíteném, hogy meg tudja mutatni a képeket, illetve FM rádió is van benne.

   Amivel végül sikerült teljesen belopnia magát a szívembe, az a mindenféle hangmódosító funkció, melyek közül néhánynak annyira kellemes eredménye van, hogy napokig a fülessel a fejemen, illetve a lejátszóval a zsebemben császkáltam, bár csak a lakásban.

   Magával a lejátszóval ellentétben a töltője, ha nem is elsőre, de ki tudja hányadikra kiverte a biztosítékot. Illetve azt, hogy pontosan mit vert ki azt, még nem tudom, de majd mindjárt megnézem, hogy miért nem tölt.

   Hogy a hiba biztosan a töltőben van, az abból a tényből derült ki, hogy a dugót a kártyaolvasó mellett kilógó lengőaljzatba dugva (ami amúgy természetesen egy PC-ben végződik), azonnal töltődni kezd a lejátszó akkumulátora.

   Már úgy értem, hogy kihúztam az előző képen látható IKEA kisbútorból ezt az USB feliratú címkével ellátott fiókot, majd kiszedtem belőle valamit, amivel ellenőrizhetőnek tűnt a tápegység.

   Azt mondjuk megtehetném, hogy a szétégett ellenállás és diódahíd kényszerű kihagyásával közvetlenül a pufferre adok feszültséget, s ha onnan tápláva jó, akkor megpróbálkozok négy nagyobbacska, de azért az apró dobozba még éppen beférő diódával, vagy akár csak egy szem soros diódával, azonban úgy döntöttem, hogy nem ér annyit az egész. Mármint annyit, hogy kísérletezés közben agyoncsapjon az áram. Szóval ezt majd csak akkor veszem elő, mikor erőt vesz rajtam az öngyilkos hangulat. Vagyis remélem soha.

   Bár megpróbáltam levenni a lejátszóról a hátulját, csakhogy ezt annyira óvatosan tettem, hogy egyrészt nem sikerült, másrészt még csak egy apró karcolást sem sikerült rajta ejtenem.

   Először úgy volt, hogy ezeket most úgy, de úgy beteszem az USB feliratú fiókba, hogy tán sosem kerülnek belőle elő, csak aztán, mivel nagyon tetszett a hangja, kint hagytam, hogy mikor igényem támad egy kis zenehallgatásra, olyankor egyszerűen csak le kelljen kapnom a polcról, ami meglepő módon rengetegszer meg is történt.
   Végül persze, mint eddig még minden játékomra, úgy erre is ráuntam, majd épp mint ahogy eredetileg terveztem, bevágtam a fiók mélyére. Aztán előszedtem, hallgattam, majd rápróbáltam az asztalomon lógó kábel végére. Ami fejhallgatón keresztül valami egészen csodás hangzásvilágnak tűnt (már úgy értem, hogy az eredeti csupaszhoz képest), az a hangfalaimon keresztül hallgatva valahogy már nem volt annyira meggyőző. Vagy csak én voltam mísz hangulatban? Ki tudja...