Dyras zsebrádió
(ahogy maga a készülék, a hangja is lapos)

Ma erről a készülékről lesz szó. Mielőtt egy nyári rendrakás alkalmával
előkerült a ruhásszekrény mélyéről, meg mertem volna rá
esküdni, hogy nincs is ilyen zsebrádióm.

Kicsit meglepődtem, mikor a ruhák tömszködése közben előbukkant ez a doboz.
Magáról a dobozról persze tudtam, de úgy derengett, hogy egy elemi darabjaira
szedett lapozós órásrádió van benne, amit csak egy pillanatra tettem félre, még
valamikor úgy nagyjából tíz évvel ezelőtt. Persze az a doboz is előkerült. Aztán
ahogy ebbe a dobozba beletúrtam, ennek is beugrott a története. Meló közben valaki
elemelte a tárcsás kézibeszélőmet. Ugyan csináltam helyette egy másikat, de akkor
még úgy gondoltam, hogy a dög nehéz CB55-ös bakelit beszélő, meg a CB35-ös
mintájú fém ujjkorongos tárcsa az igazi. Összekotortam az összes hozzávalókat
és betettem ebbe a dobozba, hogy majd holnap nekiugrok őket összerakni. Aztán
- mivel még bőven volt hely a dobozban - beledobáltam mindenféle egyéb kacatot is.
Például a balra fent látható kék valamit, azt még 2008 tavaszán szedtem szét.
Vagyis a többi (még szét nem szedett kacat) majdnem tíz éve várakozik
rá, hogy végre megmutathassa magát. Így persze nem is csoda,
hogy egyáltalán nem emlékeztem ezen doboz tartalmára.

De most már nincs apelláta! Ugyan nem tudom, hogy mi az az apelláta, de ha minden
más van is itthon, apelláta az biztosan nincs! Ha már egyszer oda lettek készítve
a kisrádiók, akkor szét is lesznek szedve! Mondjuk tíz éve is valami egészen
hasonlót mondogattam, de ennyi év távlatából ez már olyan mindegy...

Kimentem a konyhába ebédelni, s míg az ételt tömtem az arcomba, azon a kérdésen
morfondíroztam, hogy vajon van-e még itthon olyan rádióm, amiről nem tudok.
Ez egy nagyszerű kérdés, csak reménytelenül értelmetlen. Mégis honnan a
csudából tudnám a választ, ha éppen ez a kérdés! Kicsit később, mikor
jöttem befelé a konyhából, az előszobában felnéztem és megláttam
a sarokban azt a dobozt. Először még úgy voltam vele, hogy az egy
elektromos cigaretta. Kisvártatva leesett (persze csak gondolatban,
hiszen a valóságban nem nyúltam oda), hogy amit én ott látok az nem
egy, hanem egyenesen két doboz! A fehér szélű az e-cigi, a feliratos pedig egy
Tronic márkájú PLL szintézeres rádió. Na jó. Ennyi elég volt! Most aztán
már tényleg nem lehet itthon (legalábbis a lakásban) ismeretlen rádió!

Nekidőltem a cserépkályhának (mert éppen tél volt, és ott melengettem a hátam),
s közben egyenesen magam elé néztem. (illetve kissé fel) Persze ez a szekrény,
ez nem ér, mert ezekről a rádiókról (és magnókról) tudom, hogy ide rejtettem
őket. Mondjuk arról, hogy melyik doboz pontosan micsoda, arról kínvallatás
során sem lennék képes számot adni. Persze idővel majd ezeknek is nekiugrok,
de előbb azok legyenek meg (épp az a baj, hogy meglettek), amik szem előtt vannak.

Nem én tartottam ferdén a fényképezőgépet, hanem szegény
skála van ilyen srégen rárajzolva a dobozra. Biztosan van
benne valami okosság, csak én vagyok hozzá maradi.

A rádió hangja a fül számára kifejezetten kellemetlen élmény.
Valamint ez is két hamisvételt produkál az URH sávon,
pontosan úgy, mint a múltkor boncolt készülék.

Persze nem csoda, hogy lapos a hangja, ha egyszer maga a doboz is eleve lapos.
Praktikus, hogy könnyedén csusszan a zsebbe, de akusztikai szempontból vagy
nem nézett rá senki, vagy nem igazán adtak a véleményére. Ebben a dologban
az az érdekes, hogy a minap olvasgattam az 1941-es Rádió Technikát (akkor
még így írták a nevét), és abban pont arról volt szó, hogy a Philips 750 VR
rádió dobozánál annyira az akusztikára koncentráltak, hiszen egy rádiót
alapvetően mégiscsak hallgat az ember, hogy ezen sokkal fontosabb
okból kifolyólag az üvegskála kikerült a dobozból, mégpedig a
rádió dobozának tetejére. Mondjuk ilyesmi zsebrádiónál
szóba sem jöhet, de szerintem akkor is galádság
egy a lehetséges maximumnál kisebb
hangszóró beépítése.

Balra a teleptartó fedele (csoda, hogy megvan), jobbra pedig
egy csiptető, amivel rá tudjuk tűzni a rádiót a ruhánkra.

Ezen felirat alapján a rádió külalakjáért a briteket terheli a felelősség. Ezen aztán
megint jól elmerengtem. Mégis ki az a rádiószerkesztő, vagy gyár, vagy akárki,
aki ne tudná csodásra megtervezni egy zsebrádió külsejét? Mégis mi kellhet
ahhoz, hogy egy ilyen feladathoz segítséget hívjon valaki? Nem értem...

Ahogy ezt így végiggondoltam, hát nem egyből magam is segítségre szorultam?
A jobb oldali csavar még csak hagyján, de a baloshoz már csípőfogó kellett.

A nagy erőlködésnek természetesen meg is lett az eredménye.
Kivégeztem a fehér alátétpapírost a rozsdamocsokkal.

Van egy csomó olyan tárgy, amit érdemes kibontani, mert van
olyan szép belülről, hogy érdemes nézegetni. Akár szép,
akár nem, én mindenképp így vagyok a rádiókkal.

A ferdén elhelyezett alkatrészeket elnézve,
mondhatni vegyesek az érzelmeim.

A TDA1083 egy úgynevezett egy chip-es rádió. Az URH hangolóegység
két tranzisztorán kívül minden egyéb aktív elem benne van az IC-ben.

Annyira lapos a rádió doboza, hogy ez az elkó már csak fektetve fért el.

A forgókondenzátort pedig átdugták a panelen, hogy
megspóroljanak a vastagságon egy millimétert.

Nincs ebben a kisrádióban semmi, ami ne kellene bele feltétlenül. Értem én, hogy
minden egyre kisebb, vékonyabb, egyszerűbb, anyagtakarékosabb, laposabb,
többszörösen átgondolt, azonban ha a hangszóró membránfelületén
spórolunk, akkor bizony megette a fene az egészet!

Mivel a hangszórót beleragasztották az előlapba, ezért ennek a rádiónak
a dobozát nem tudom megfürdetni. Fura érzés, hogy nem tehetem
meg, de majdcsak túlélem valahogy. A rádió meg ugye pláne!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.