Bár az lenne az értelmes sorrend, hogy telefon, majd a borotva, végül pedig a videokamera, én csak azért is az ellenkező irányból haladok. Maga a sorrend persze mindegy, csak szabaduljon már fel végre a pult, hogy felhozhassam a pincéből mondjuk a Terta 922-es, vagy a ZK246-os magnót, amit aztán majd a jelen helyszínen apróra széthagyhatok.

   Elmeséljem honnan van? Na jó. A Bosnyák téri piacon vettem, mégpedig mindössze 200 forintért. Elmondjam miért volt ilyen olcsó? Nos azért, mert van néhány olyan árus, akinek az az üzletpolitikája, hogy nem vesz helyjegyet, hanem megérkezik, kipakol, 5 perc alatt kiárulja a teljes készletét, majd elhúz a francba.
   Ehhez az akcióhoz persze az is kell, hogy olyan olcsón adjon mindent, hogy senkinek még csak eszébe se jusson alkudozni. Szóval átlagos piaci körülmények között egy ilyen pöpec kis kamera azért még nem a 200 forintos kategória. Ez a videokamera amúgy olyan pici, hogy a többi vackom között simán képes eltűnni a polcon. Mutassak valamit, ami szintén eltűnt?

   Ez az aknafedél az. Jöttek a Telekomos emberek kiépíteni az optikai hálózatot, csakhogy nem találták a sarkon az oda berajzolt aknát. Ezen persze a borításul arasznyi földréteget kapott aknafedél okán nincs mit csodálkozni. Na most amin viszont már nagyon csodálkoztak, az a földréteg alatt újabb akadályként megbúvó aszfaltréteg. (lásd a jobb felső sarkot)
   Hogy mégis hogy a csudába került ide ez a kép? Nos úgy, hogy mostanában egy csomó projectet futtatok egyszerre, mely marhaságom egy nagycsomó totálisan összekeveredett képsort eredményezett, melyeket aztán vagy sikerült rendesen szétválogatnom, vagy nem.

   Ez egy olyan csodálatos kép, amiről kevesen jönnének rá csak úgy maguktól, hogy a teleptartót ábrázolja. Hogy miért mutat ilyen furán? Nos azért, mert még számomra is meglepő módon sikerült rávennem a kamerát, hogy a távoli, már úgy értem, hogy a teleptartó mélyén található érintkezőkre fókuszáljon.
   Hogy ezeket mégis minek örökítettem meg? Nos azért, mert bár elrohadva nem voltak, rugózni azonban nem rugóztak. Erre abból jöttem rá, hogy a tárba helyezett akkuk szintig beesetek a gépbe, valamint a rájuk csukott ajtó ellenére képesek voltak a kamera megrázásakor zörögni, minek okán már meg is van, hogy miért került ez a kívülről amúgy teljesen ép valami a kukába. Miután a teleptartó mélyén megbúvó érintkezőket egy csipesszel jó alaposan meghúztam magam felé, mindjárt bekapcsolhatóvá vált a kamera.

   Ami jelen esetben azt jelentette, hogy megnéztem hogyan áll meg a kamera az állványon. Mivel pehelykönnyű, nagyon stabilan. Hogy ez engem miért érdekel? Nos azért, mert a kamera felbontását ekkor még nem ismerve (franc se nézett utána az interneten), két tervem is volt vele.
   Na most az egyik az volt, hogy felcsavarozom a bicajra, ahol is mindenféle közlekedési anomáliákat filmezek vele, míg a másik az, hogy az értéktelensége okán épp jó lesz a pincébe, mégpedig kisegíteni a Z10-es fényképezőgép videóját, aminek ugye nincs hangja. Már úgy értem, hogy ha ez a kis 200 forintos vacak beporosodik, az azért mégiscsak más (pláne szerelésügyi szempontból), mintha a Fuji Finepix S2100-ban adja meg magát az optika.

   Íme a kamera teljes menürendszere. (nekem legalábbis ennél nem sikerült benne mélyebbre hatolnom) Ki-be lehet kapcsolni a gombnyomások csipogását, ki lehet kapcsolni az automata kikapcsolóját (vagyis a telepkímélő üzemmódot), meg lehet vele formázni az SD kártyát, valamint el lehet vele állítani a videó színrendszerét és a képismétlési frekvenciát. Utóbbi kettőt mondjuk nem próbáltam, az SD kártya formázását viszont igen.
   Bár nem dobott róla semmiféle hibaüzenetet, a 2 gigabájtos kártya formázásával nem boldogult. Konkrétan annyira nem, hogy bár ránézésre képes volt rá felvenni, azonban a kártyáról a kamerával már nem volt visszajátszható semmi, valamint a kamera által megformázott kártyát az asztali PC sem látta. A PC-vel megformázott kártyára pedig nem akart felvenni a kamera. Az eredeti 16 megabájtos kártyával viszont rendben működött, így azzal játszottam tovább.

   Az előbbi képen látott lábak nélküli állványvéget azért vettem meg, mert míg az állvány zöme stabilan felszerelve maradhat a bicikli kormányán, addig a kamera az apró talppal kényelmesen zsebre tehető. Hogy aztán ebből a nagyszerű tervemből sem lett semmi, az a kismillió egyéb sikertelenségem között valósággal elveszett.

   Erre a képre azért nem lehet kattintani (mire fel bejönne nagyobb felbontásban), mert a kamera alapértelmezettként 640x480-as képeket készít. A leírása szerint ugyan nagyobbra lehetne venni a felbontást, mégpedig 1280x960-ra (vagy hardveres interpolációval 1600x1200-ra), ezt a beállítási lehetőséget azonban nem találtam meg a menüben.

   Bár nem volt egyszerű, de én azért csak lefeszegettem a panelről a doboz másik felét. Már úgy értem, hogy tettem ezt azután, hogy kitekertem a kamerából két újabb csavart.

   Épp mint ahogy a másik oldalról, úgy a panelt innen nézve is rengeteg apró alkatrész van rajta. Ezek a mütyűrök annyira nem részei az általam kezelhető technikának, hogy konkrétan egyetlen alkatrész kimentésére sem támadt ingerenciám.

   Ez itt az apró optika, ami fixre be lett állítva. Vagyis semmit sem lehet rajta eltekerni, még a zoom is csak digitális. Amúgy lehet tekergetni az optikát, hiszen van rajta menet, ezt azonban nem tettem meg. Már úgy értem, hogy nem rontottam direkt tovább a helyzeten.

   Merthogy azt nem az előbbi képen látható kupakba kell betenni, hanem előbb rá a kamerára, majd úgy felpattintani a helyére a kupakot, hogy közben ne ugorjanak ki a helyükről az apró üveglap sarkai.

   Ezt a csatlakozót aki kitalálta... Mondjuk még mindig jobb, mintha forrasztva lenne, és szét sem tudnám szedni. Illetve szétszedni mindent szét tudok, csak ugye összerakni már nem.

   Majd felraktam a kamerát a többi nem különösebben magas használati értékű kincsem közé. Mert ugye a Polaroid géppel sem nagyon érdemes már fényképezni (a filmesekkel meg pláne nem), míg az amúgy nagyon jó képű Samsung S630-as beteg. A miniatűr rádió mondjuk szól, az ITT műszerben azonban elrohadt a panel.